Asztrológus: Kozma Szilárd (családi, párkapcsolati és karma-feltáró), közlések visszajelzésekből:
"Kedves Szilárd, Így, a szintézis végéhez érve hálásan szeretném megköszönni az elmúlt időszakban (egészen az analízistől kezdve) értem végzett kitartó, türelmes munkáját. Annak ellenére, hogy mindezidáig az asztrológia és a horoszkópok világa számomra teljesen idegen, sőt előítélettel bevont terület volt, el kell, hogy mondjam, hogy mégis rendkívül szerencsésnek tartom magam, hogy kapcsolatba kerültem Önnel és az Ön által művelt tudománnyal. Munkája eredményeként sok tekintetben fordulás következett be a belső lényemben: - Míg korábban az asztrológiáról és a horoszkópokról azt gondoltam, hogy az valamiféle megalapozatlan hókuszpókusz, ma már teljesen meg vagyok győződve arról, hogy az Ön által művelt asztrológia egy zárt rendszerű, összefüggésekkel átszőtt, racionális, felülről ihletett tudomány, amely nem jósol, hanem szinte tudományosan értelmezi az ember cselekedetinek legmélyebb rétegekben rejlő mozgatórugóit és a kiutat is megmutatja! - Azt is megfigyeltem, hogy akár az analízis, akár a szintézis azonban csak akkor tud választ adni, segítséget nyújtani, ha őszintén fel merem tenni a kérdéseimet, és a problémáimmal leplezetlenül és pőrén szembe merek nézni! - Már ez is nagyon nehéz volt, ám mégsem elég, mert mit ér bárminemű megvilágító információ és értelem, ha az nem épül be az életembe! Ez a végső konklúzióm, most már rajtam áll a sor! - Szilárd kitartóan, türelmesen, és nagy lelkesedéssel mindent megtett annak érdekében, hogy idáig eljussak! Azért, hogy képbe kerüljek saját magammal, megértsem mit miért is teszek, és rámutatott, hogy a bennem feszülő ellentmondások miben is rejlenek. Megtanított, hogy a sok kényszeres, rossz cselekedetem valójában honnan is ered és kezelhető! Nem kell, hogy ezek fogságában éljem további életem, sőt, magasabb minőségre emelhetem azt, egészen a megváltódás felé! - Mindezt bölcsen, tapintatosan, intelligensen tette Szilárd, megelégedett pont azzal a( kevés) mennyiségű információval amennyit hajlandó voltam, most, a jelen állapotomban megosztani vele. Éles látásával, nagy élettapasztalatával nem volt gond kipótolnia a hiányzó láncszemeket, és ráéreznie, hol is vannak az elakadások, mi is a valós probléma, amit talán magam sem tudok vagy merek megfogalmazni, bevallani. Miközben én bevallani sem mertem Ő feketén fehéren felfedte előttem! - Komoly feltáró munka folyt közöttünk, miközben sokszor meg kellett, hogy álljak és nagy levegőt vegyek, de mindig át tudtam lendülni, mert a hanganyagon elhangzottakat belengte a humor és a derű, ami nagyon nagyon sokat segített! És az is, hogy teljesen hozzá nem értőként érthetően, logikusan felépítve kaptam meg minden kérdésemre a választ. - Az sem volt utolsó szempont, hogy míg kiszolgáltattam magam, soha nem éreztem, hogy ezzel Szilárd visszaélt, megbántott, leértékelt volna! Ez nagyon nagyon jól esett! Nem tudom, hogy a köszöneten kívül búcsúzásul vajon mit is lehet kívánni egy Tanítónak, aki az élet legfontosabb kérdéseiben adott útbaigazítást! Azt gondolom, talán az a legbölcsebb ha ugyanazt kívánom Szilárdnak, mint amire Ő is megtanított engem: Eltántoríthatatlanul, diadalmas küzdelmek közepette, sikeresen haladjon a megváltódás útján oda célba érve! Mostantól kezdve már nekem is ez a célom, és tudom, hogy igazi, maradandó, valós boldogságot a megváltódásomat előidéző életfeladataim beteljesítése okozhat! Minden fáradozását és tanítását megköszönve, szeretettel: Bea
Kedves Szilárd,
Köszönöm, hogy írt, mert valahogy szomorú lettem volna, ha az én egyszavas levelemmel vetettünk volna véget levelezésünknek, kapcsolatunknak.
És azt is köszönöm, hogy ismertette a körülményeit a helyzetnek (a kislányával történteket nagyon sajnálom!), de én sokkalta inkább magamban, mint Szilárdban kerestem a hibát; bárcsak tudnék annyira nyílt lenni, mint Ön! Ez még egyelőre nem megy, de remélem majd ebben is lesz változás!
A publikus levelemben nem írtam, de itt és most megragadom az alkalmat és szeretném kérni, hogy tegye majd lehetővé a számomra, hogy a későbbiekben is kapcsolatba maradhassak Önnel.
Ha vége lesz a munkahelyemen a félévnek gazdaságilag is (ez kb. július közepe – vége) akkor azt tervezem, hogy ismét meghallgatom és kijegyzetelem a hanganyagokat, és tüzetesen elolvasom az írott anyagokat is, amiket Szilárdtól kaptam. Akkor majd biztos lesznek újabb kérdéseim is, meg már most is vannak. És remélem akkor már azt írhatom, hogy a gyógykezelt területen már nem blokkolt az életem!
Így utoljára ismét meg szeretném köszönni a segítségét, nehéz ám szavakat találni, mit is jelentettek nekem a helyreigazító tanításai: egyszerre szólt hozzám az Apám, egy Barátom, egy Tanító és egy Férfi!
Most látom, hogy a Férfi még mindig a sor végén van, de legalább már ott van a sorban!
Fontos szereplőjévé vált az életemnek!, még egyszer is köszönök mindent!
Bea