Kozma Szilárd asztrológus honlapja

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó

Kedves Szilárd!

Azt hiszem, nem tudom eléggé megköszönni a munkáját és a törődését,
teljesen komplex és mélységi értelmezést kaptam, minden szempontból,
nagyon szépen köszönöm.
Mindegyik megérintett, de ez a legutolsó volt a legszebb és legmélyebb,
mintha csak a végére tartogatta volna a koronát.

Ebben természetesen az is szerepet játszik, hogy a transzcendens bolygókhoz
vonzódom leginkább.

Szavai rendkívül feltöltenek engem, és meg fogom érlelni magamban a hallottakat, olvasottakat.
Nagyon sok és nagyon masszív anyagot kell most feldolgoznom, elindítanom magamban.
A naplóírást még nem olvastam el, csak belenéztem, és rendkívül érdekes a téma.

Köszönöm tehát, roppantul örülök, hogy úgy döntöttem, hogy megkérem Szilárdot útmutató értelmezésre.
Nem is mondok többet, mert azt hiszem, átment a visszajelzésem lényege.

Sok örömöt, kiteljesedést és minden jót kívánok Szilárdnak és a Családnak, Violának is üdvözletem!

Deres Anita

Kedves Szilárd, Így, a szintézis végéhez érve hálásan szeretném megköszönni az elmúlt időszakban (egészen az analízistől kezdve) értem végzett kitartó, türelmes munkáját. Annak ellenére, hogy mindezidáig az asztrológia és a horoszkópok világa számomra teljesen idegen, sőt előítélettel bevont terület volt, el kell, hogy mondjam, hogy mégis rendkívül szerencsésnek tartom magam, hogy kapcsolatba kerültem Önnel és az Ön által művelt tudománnyal. Munkája eredményeként sok tekintetben fordulás következett be a belső lényemben: 
- Míg korábban az asztrológiáról és a horoszkópokról azt gondoltam, hogy az valamiféle megalapozatlan hókuszpókusz, ma már teljesen meg vagyok győződve arról, hogy az Ön által művelt asztrológia egy zárt rendszerű, összefüggésekkel átszőtt, racionális, felülről ihletett tudomány, amely nem jósol, hanem szinte tudományosan értelmezi az ember cselekedetinek legmélyebb rétegekben rejlő mozgatórugóit és a kiutat is megmutatja!
- Azt is megfigyeltem, hogy akár az analízis, akár a szintézis azonban csak akkor tud választ adni, segítséget nyújtani, ha őszintén fel merem tenni a kérdéseimet, és a problémáimmal leplezetlenül és pőrén szembe merek nézni! - Már ez is nagyon nehéz volt, ám mégsem elég, mert mit ér bárminemű megvilágító információ és értelem, ha az nem épül be az életembe! Ez a végső konklúzióm, most már rajtam áll a sor!
- Szilárd kitartóan, türelmesen, és nagy lelkesedéssel mindent megtett annak érdekében, hogy idáig eljussak! Azért, hogy képbe kerüljek saját magammal, megértsem mit miért is teszek, és rámutatott, hogy a bennem feszülő ellentmondások miben is rejlenek. Megtanított, hogy a sok kényszeres, rossz cselekedetem valójában honnan is ered és kezelhető! Nem kell, hogy ezek fogságában éljem további életem, sőt, magasabb minőségre emelhetem azt, egészen a megváltódás felé!
- Mindezt bölcsen, tapintatosan, intelligensen tette Szilárd, megelégedett pont azzal a( kevés) mennyiségű információval amennyit hajlandó voltam, most, a jelen állapotomban megosztani vele. Éles látásával, nagy élettapasztalatával nem volt gond kipótolnia a hiányzó láncszemeket, és ráéreznie, hol is vannak az elakadások, mi is a valós probléma, amit talán magam sem tudok vagy merek megfogalmazni, bevallani. Miközben én bevallani sem mertem Ő feketén – fehéren felfedte előttem! - Komoly feltáró munka folyt közöttünk, miközben sokszor meg kellett, hogy álljak és nagy levegőt vegyek, de mindig át tudtam lendülni, mert a hanganyagon elhangzottakat belengte a humor és a derű, ami nagyon – nagyon sokat segített! És az is, hogy teljesen hozzá nem értőként érthetően, logikusan felépítve kaptam meg minden kérdésemre a választ.
- Az sem volt utolsó szempont, hogy míg kiszolgáltattam magam, soha nem éreztem, hogy ezzel Szilárd visszaélt, megbántott, leértékelt volna! Ez nagyon – nagyon jól esett! Nem tudom, hogy a köszöneten kívül búcsúzásul vajon mit is lehet kívánni egy Tanítónak, aki az élet legfontosabb kérdéseiben adott útbaigazítást! Azt gondolom, talán az a legbölcsebb ha ugyanazt kívánom Szilárdnak, mint amire Ő is megtanított engem: Eltántoríthatatlanul, diadalmas küzdelmek közepette, sikeresen haladjon a megváltódás útján oda célba érve! Mostantól kezdve már nekem is ez a célom, és tudom, hogy igazi, maradandó, valós boldogságot a megváltódásomat előidéző életfeladataim beteljesítése okozhat! Minden fáradozását és tanítását megköszönve, szeretettel:
Évi

Figyelem! Fontos tudnivaló a horoszkópkészíttetés – horoszkóprendelés felől érdeklődőknek.

     Azok számára, akik komolyan fontolják a horoszkóprendelést, a horoszkóprendelési tájékoztatóban szereplő születési adatok lényegi részének (születési dátum, óra és perc, plusz a születési helység koordinátái és a szülők születési dátuma.) a kozmaszilard@gmail.com, vagy a kozmabszilard@gmail.com címeim valamelyikére való elküldése után, megadott jeligére válaszolok ... 

Tovább...

Cookie-kezelési tájékoztató
A 10-es földház jelentése

Kozma Szilárd karma- és családasztrológus:

                    A TÍZES FÖLDHÁZ

 

    A X. ház, mint a Bak szellemiségének a gyakorlati megvalósulási sors-köre, a társadalmi-közösségi megvalósítások háza, a hivatás háza, vagyis a vizsgált személynek az emberi közösségek és tágabban: a társadalom nyílt színterén felvállalandó, karma-oldási gyakorlati életfeladatoknak és ezzel együtt a társadalmi színtereken való kibontakozási és bukási lehetőségeit jelző asztrológiai elemeknek a háza. Itt annak a társadalmi - közösségi életterületnek a jellegéről kapunk információkat, ahol a szülött bizonyos cselekvési folyamatokat véghez víve, közösségi akciókban részt véve, felszabadíthatja legjobb (addig talán latens) kreatív képességeit, illetve, könnyen elbukhat, amennyiben azokat önzőn és öncélúan, pl. a spirituális fejlődését, öntudata morális csiszolását – finomítását és erősödését nem szolgáló, felesleges sikerek elérése érdekében használja. (Nem az önnevelésre, öntudatának, de főként a felelősségtudatának és felelősség-érzésének a növelésére.)  

   Mivel itt a szülött képességeinek kibontakozási folyamata összhangban kellene, hogy álljon (Már amennyiben a szülött felébred és felismeri ezt a X. házban található napjegy jellegével összhangban álló, számára legalkalmasabb cselekvési életterületet) az érvényben levő társadalmi-közösségi elvárásokkal és szükségletekkel, ez nem a VI. háznál leírt munkahelyi problémák és az anyagi szükségek, a kényszerek háza. Ezt annak ellenére is, hogy amiért a hivatás és a munkakör az esetek több mint ötven százalékában egybe esik, általában összefüggések léteznek e a két ház materiális vonatkozású erőterei és karma-oldási-lehetőségei között.

   Ugyanakkor az VI. ház nem kiegészítője, nem alapja, de nem is ellentéte a X. háznak. Hanem bizonyos vonatkozásban lehet az előtere, előkészítője, előfeltétele annak. Úgy is mondhatnánk, hogy próbaterme. A X. ház komplementere ugyanis a Rák csillagképének megfelelő IV. ház., tehát a család és az otthon háza, az első és elemi és az elsődleges közösség háza. A tízes ház már a nagy közösséggé, sőt lehet akár az egész emberiség közösségének a háza is, amelynek megnyilvánulási területén: a kisebb közösségében, vagy a tágabb társadalmi életkörökben, a szülött olyan információkhoz juthat az ide vonatkozó cselekvési környezete (pl. munkaközössége) visszahatásaként, amelyek összhangban állnak az ő karma-oldási küldetésével, azaz: az inkarnációs fejlődési programjával.  És így, az itt szerzett tapasztalatok, személyes információk segíthetik öt a sorsa beteljesítésében, saját fizikai- lelki- szellemi struktúrájának teljes értékű kibontakoztatásában (hasznossá tételében) és továbbfejlesztésében. Egyszóval és a szó szoros értelmében is: a boldogulásában.

   A tízes ház életterületének a felfedezése és a személyes küldetés beteljesítése tehát előfeltétele a közösségi megmérettetéseknek-, vagyis a karmikus tükrök háza is.

   A klasszikus asztrológia felfogásában a X. ház az "elérhető célok és eredmények, a hivatás, a pozíció, a rang, a társadalmi helyzet, emelkedés és előrejutás háza. Az elismerések, a megbecsülés, a népszerűség, a hírnév, a sikerek, az elérhető hatalom mértékének a háza. A nagy nyilvánosság előtti szereplések és a törekvések beteljesülésének a háza." Ez a leírás, nem áll ellentétben a fentebb leírt karmikus - kauzális  koncepciótól, csak éppen az eredmények és a következmények szempontjából vizsgálja és nem az okok világából szemléli a X. ház által megtestesített spirituális és kauzális problémakört. Mondhatni, hogy az okozatok, vagyis a következmények szemszögéből, a felszínek világából.

   Mivel a X. ház a Bak napjegynek az analogonja, a Szaturnusszal mint uralkodó bolygó, nyilvánvaló, hogy a Szaturnusz révén, ez az életkör a karma meghaladásának előfeltételeit is tartalmazza, tehát, hogy a X. ház életterületének a helyes értékelésén hatalmas mértégben múlik az, hogy a vizsgált személy képes lesz-e meghaladni a karmáját és ez által akár csak egy arasznyit is boldogulni az életben, vagy sem? Mert, amennyiben itt, ebben a házban, bármilyen horoszkóp-jel található, ahhoz, hogy igazából (kauzálisan!) önmagunk lehessünk az, aki a közösségért áldozatot hozva fejlődik spirituálisan, ahhoz tehát, hogy "hozzáadjunk valami jót a világhoz" (Nagy László), a Szaturnusz szelleme által jelölt összes személyi felelősségek felvállalása által, be kell lépnünk a világba, nem szabad elvonulnunk előle. Hiába húzódunk  a napfény elöl az árnyékba egész életünkben, ezzel nem zabolázzuk meg a diszharmonikus késztetéseinket, a kibontakozásra vágyó, jó, vagy rossz adottságokat. A legrosszabb vallásos tanok és magatartások azok, amelyek a világtól, a közösségi élettől való elvonulást, elzárkózást helyezik előtérbe. A bennem működő negatív erőket és hatalmakat nem úgy szelídítem meg, hogy elrejtem őket az elvonultság homályába, a tudatalattim sötét rétegeibe, hanem úgy, hogy kihozom a napfényre a közösség elé és ha kibírja a napfény, az értelem világosságát, akkor hü barátommá, segítő társammá (tulajdonságaimmá) válnak, ha viszont nem bírják ki, akkor megsemmisülnek.

    De amennyiben visszafojtom őket, biztos, hogy valamikor kitörnek a fényre, a tudattalan világom sötétjéből és felfalnak engem. Nos, ide kell a Szaturnusz bölcsessége. Ti., hogy ne a nyavalyáimat, a gyengeségemet, a gyávaságomat, a félelmeimet, aggályaimat és előítéleteimet, vagy az önző ambícióimat, vagy a sértettségemet és az abból születő gyűlöletemet és a haragomat vigyem a közösségbe, hanem inkább azt ami kreatív, életigenlő bennem. Persze úgy, hogy az esetleges hibáimért, részletek szintjén hibás gyengeségeimért SZEMÉLYESEN vállalom a felelősséget. De sem nem fárasztom vele embertársaimat fölöslegesen, sem nem rejtegetem azokat  véka alá, mint egy kellemetlen részemet, amit senki sem kell tudomásul vegyen. Aki ezt nem tudja, a X. ház életterületén, vagyis a közösségi élet nagy színterén, elveszik nem is annyira mások előtt, mint a saját karma-oldási életfeladatai beteljesítési lehetősége előtt. És ezt még akkor is, ha a világ összes érdemrendjeit a mellére kitűzi és a legnagyobb rangjelzéseit a vállára felteszi. (Ezt szokták tenni azok akiknek diszharmonikus bolygók állnak a IX., vagy a X. házukban.)

   Mert nem rangjelzéseket kell a vállakra tenni - venni, hanem a saját cselekedeteinkért és gondolatainkért való felelősségeket kell mályen, nagyon mélyen a tudatunkba vésni. És nem arra való a közösség, hogy magunknak érdemeket, dicsőséget és egyéb szamárságot szerezzünk általa, hanem, hogy megtanuljunk mások révén önmagunkkal-, majd az egyetemes törvények erőivel és hatalmaival összhangban élni. Vagyis, minden szempontból törvényessé válni, a társadalomban, a közösségben is az összes összhangba-kerülési lehetőségeket felkutatni és a gyakorlatban azokat mind beváltani. Ez, a törvényesség öntudatának a megszerzése, a törvényessé válás a sorsfeladata mindenek előtt, azoknak, akiknek különösebb bolygóhelyzete van a X. ház befolyási övezetében. (De persze, ez az életfeladat másokra is érvényes, de nem annyira kiemelten fontos, mint azoknak, akiknek a 10 házban bolygó, vagy karma-pont található.)

És az is egyértelmű, hogy azok a személyek, akiknek itt kamrapont, vagy pláne, ha mind a két karma-pontja, vagy egy erősen (teljesen!) negatívan fényszögelt Nap található, Bak jellegű karmával is rendelkeznek, attól függetlenül is, hogy ezek a horoszkóp-elemek milyen jegyben találhatók.

 

   Az viszont csak a sokat tapasztalt asztrológus számára egyértelmű, hogy ezek a személyek, éljenek akár a legnagyobb társadalmi közmegbecsülés fényében, vagy minden társadalmi vonatkozású életterülettől távol, az egyetemes törvények szempontjából (Tehát nem kötelezően a BTK szempontjából is.), rejtetten, valamiféle spirituális törvény-szegésben, tőrvény-sértésben élnek. Például, az egyik nagyon kedves és rendes, de ugyanakkor nagyon (néha fárasztóan…) óvatos, és szemérmes régi, és távol élő rendelőmnek (Tehát olyannak, akivel nem találkozhattam személyesen.) állt a Sárkányfarka a 10 házban, és a Szaturnusza a 8. házban. Mind firtattam és kutattam tehát az ő érdekében (mármint a teljes karma-oldást célzó átvilágítás érdekében), majd kérdeztem őt magát is, hogy mi lehet ez a törvénytelenség, amiben egészen biztos voltam, hogy létezik, de még azt követően sem árulta el, hogy elnyertem a teljes bizalmát, és egy hálás mondatokkal telt levélben búcsúzott. Két év múlva viszont éppen azzal az újabb kérdéssel fordult hozzám, hogy mondjam meg neki, hogy melyik ellentétes nemű személlyel folytassa az életét: a házastársával-e, vagy azzal, aki már akkor is, a házassága melletti szeretője volt, amikor a horoszkópját készítettem. Tehát ez volt az a bizonyos, spirituális értelemben vett, és erősen (még előlem is!) eltitkolt (Lásd a 8 ház leírását) törvénytelenség, aminek a megoldását – feloldását két évvel korábban is megtanácsolhattam volna. – Még szerencse, hogy annál nagyobb baja nem lett, mint, hogy mélységes öntudati – lelkiismereti válságba került, mert ez a rendeltetés és karmikus szempontból törvénytelen állapotban való ragadása, akár súlyos, un. nemi betegségi állapotba, vagy valamilyen, a farok-csontjának, vagy a nemi szervének a végzetes sérülésével járó balesetbe sodorhatta volna. 
     De az is, hogy az ilyen személyek miért rendelkeznek még a tűz-jegyű karmás személyeknél is erősebb, de persze, rejtettebb és ezért még annál is veszélyesebb (végzetesebb) kevélységgel és gőggel, tehát beképzeltséggel és nagyképűséggel, sőt, egyes (Nagyon ritka!) esetekben még nárcizmussal is. Ami, a hétköznapi logika aszerint, csak a tűz karmás személyekre (És ide tartoznak nem csak a Kos-, Oroszlán és Nyilas karmások, hanem a kínai asztrológia tigris évében született személyek is), kellene, hogy jellemző legyen? (Mert, hogyha valaki ab ovo, törvénytelennek érzi magát a mély-tudattalanja szintjén, persze hogy a személyiség-zavarokkal küzdő tűz jegyű karmával rendelkező személyeket is lepipálja rejtett gőgben és kevélységben, illetve beképzelt nagyképűségben.)