Kozma Szilárd asztrológus honlapja

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó

Kedves Szilárd!

Azt hiszem, nem tudom eléggé megköszönni a munkáját és a törődését,
teljesen komplex és mélységi értelmezést kaptam, minden szempontból,
nagyon szépen köszönöm.
Mindegyik megérintett, de ez a legutolsó volt a legszebb és legmélyebb,
mintha csak a végére tartogatta volna a koronát.

Ebben természetesen az is szerepet játszik, hogy a transzcendens bolygókhoz
vonzódom leginkább.

Szavai rendkívül feltöltenek engem, és meg fogom érlelni magamban a hallottakat, olvasottakat.
Nagyon sok és nagyon masszív anyagot kell most feldolgoznom, elindítanom magamban.
A naplóírást még nem olvastam el, csak belenéztem, és rendkívül érdekes a téma.

Köszönöm tehát, roppantul örülök, hogy úgy döntöttem, hogy megkérem Szilárdot útmutató értelmezésre.
Nem is mondok többet, mert azt hiszem, átment a visszajelzésem lényege.

Sok örömöt, kiteljesedést és minden jót kívánok Szilárdnak és a Családnak, Violának is üdvözletem!

Deres Anita

Kedves Szilárd, Így, a szintézis végéhez érve hálásan szeretném megköszönni az elmúlt időszakban (egészen az analízistől kezdve) értem végzett kitartó, türelmes munkáját. Annak ellenére, hogy mindezidáig az asztrológia és a horoszkópok világa számomra teljesen idegen, sőt előítélettel bevont terület volt, el kell, hogy mondjam, hogy mégis rendkívül szerencsésnek tartom magam, hogy kapcsolatba kerültem Önnel és az Ön által művelt tudománnyal. Munkája eredményeként sok tekintetben fordulás következett be a belső lényemben: 
- Míg korábban az asztrológiáról és a horoszkópokról azt gondoltam, hogy az valamiféle megalapozatlan hókuszpókusz, ma már teljesen meg vagyok győződve arról, hogy az Ön által művelt asztrológia egy zárt rendszerű, összefüggésekkel átszőtt, racionális, felülről ihletett tudomány, amely nem jósol, hanem szinte tudományosan értelmezi az ember cselekedetinek legmélyebb rétegekben rejlő mozgatórugóit és a kiutat is megmutatja!
- Azt is megfigyeltem, hogy akár az analízis, akár a szintézis azonban csak akkor tud választ adni, segítséget nyújtani, ha őszintén fel merem tenni a kérdéseimet, és a problémáimmal leplezetlenül és pőrén szembe merek nézni! - Már ez is nagyon nehéz volt, ám mégsem elég, mert mit ér bárminemű megvilágító információ és értelem, ha az nem épül be az életembe! Ez a végső konklúzióm, most már rajtam áll a sor!
- Szilárd kitartóan, türelmesen, és nagy lelkesedéssel mindent megtett annak érdekében, hogy idáig eljussak! Azért, hogy képbe kerüljek saját magammal, megértsem mit miért is teszek, és rámutatott, hogy a bennem feszülő ellentmondások miben is rejlenek. Megtanított, hogy a sok kényszeres, rossz cselekedetem valójában honnan is ered és kezelhető! Nem kell, hogy ezek fogságában éljem további életem, sőt, magasabb minőségre emelhetem azt, egészen a megváltódás felé!
- Mindezt bölcsen, tapintatosan, intelligensen tette Szilárd, megelégedett pont azzal a( kevés) mennyiségű információval amennyit hajlandó voltam, most, a jelen állapotomban megosztani vele. Éles látásával, nagy élettapasztalatával nem volt gond kipótolnia a hiányzó láncszemeket, és ráéreznie, hol is vannak az elakadások, mi is a valós probléma, amit talán magam sem tudok vagy merek megfogalmazni, bevallani. Miközben én bevallani sem mertem Ő feketén – fehéren felfedte előttem! - Komoly feltáró munka folyt közöttünk, miközben sokszor meg kellett, hogy álljak és nagy levegőt vegyek, de mindig át tudtam lendülni, mert a hanganyagon elhangzottakat belengte a humor és a derű, ami nagyon – nagyon sokat segített! És az is, hogy teljesen hozzá nem értőként érthetően, logikusan felépítve kaptam meg minden kérdésemre a választ.
- Az sem volt utolsó szempont, hogy míg kiszolgáltattam magam, soha nem éreztem, hogy ezzel Szilárd visszaélt, megbántott, leértékelt volna! Ez nagyon – nagyon jól esett! Nem tudom, hogy a köszöneten kívül búcsúzásul vajon mit is lehet kívánni egy Tanítónak, aki az élet legfontosabb kérdéseiben adott útbaigazítást! Azt gondolom, talán az a legbölcsebb ha ugyanazt kívánom Szilárdnak, mint amire Ő is megtanított engem: Eltántoríthatatlanul, diadalmas küzdelmek közepette, sikeresen haladjon a megváltódás útján oda célba érve! Mostantól kezdve már nekem is ez a célom, és tudom, hogy igazi, maradandó, valós boldogságot a megváltódásomat előidéző életfeladataim beteljesítése okozhat! Minden fáradozását és tanítását megköszönve, szeretettel:
Évi

Figyelem! Fontos tudnivaló a horoszkópkészíttetés – horoszkóprendelés felől érdeklődőknek.

     Azok számára, akik komolyan fontolják a horoszkóprendelést, a horoszkóprendelési tájékoztatóban szereplő születési adatok lényegi részének (születési dátum, óra és perc, plusz a születési helység koordinátái és a szülők születési dátuma.) a kozmaszilard@gmail.com, vagy a kozmabszilard@gmail.com címeim valamelyikére való elküldése után, megadott jeligére válaszolok ... 

Tovább...

Cookie-kezelési tájékoztató
A börtönfalakon berlüli és kívüli karma-rabokról

Kozma Szilárd karma-asztrológus:

 

EGYENES BESZÉD – negyedik (befejező) rész.

 

A negyedik, és végső és a legmeredekebb asztrológusi EGYENES BESZÉDEMHEZ vegyük alapul egy karácsonyi facebook- bejegyzésemet, és ezt annál is inkább, mert a két szereplő (Geréb Ágnes, szülész-nőgyógyász, pszichológus és bába, valamint Júlia Timosenko, egykori ukrán miniszterelnök) személye, szinte egyszerre a magyar média-tudósításokba került a múlt héten. Az egyik a táblabírósági szinten megesett ítélet-súlyosbítás és véglegesítés miatt, a másik a védelmére kelt, még egészen fiatal lányának az édesanyja védelmében történt, közéleti színre lépése miatt. – Ígérem, hogy a „nyakatekert”, de szerintem csak udvarias fogalmazás, megszűnik az idézet után, és ti kedves barátaim egy – az egyben részesültök a nyers spirituális tényközlésekbe, még akkor is, ha nem bolondnak, hanem egyenesen őrültnek fogtok majd gondolni, vagy képzelni e számotokra még egyelőre hihetetlen lét-tényeknek a becsületesen nyers közlése miatt:          

 

„A börtönfalakon belül és kívül élő karma-foglyokról.

 

 

     Karácsony este, de szilveszter este is, két számomra nagyon szimpatikus, de az utóbbi hónapokban - években nagyon, de nagyon porul járt női személyiségekre gondoltam, akik éppen börtönben töltik ezeket a szakrális napokat (karácsonytól vízkeresztig), bizonyára értetlenül  állva és tudattalanul, vagy titokban neheztelve, vagy nyíltan haragudva az őket ért és bizonyára méltatlannak képzelt sors-csapásokkal szemben. Arról nincs hírem, hogy a remek, vagy éppenséggel zseni szülész-nőgyógyász és pszichológus - bába, Geréb Ágnes hogyan viseli az őt megalázó meghurcoltatásokat követő börtöni fogoly-állapotot, de az a sajtóhírekből a tudomásomra jutott, hogy a mindig skatulyából kihúzott, tipp topp - ragyogó szőke hajkoronás Julia Timosenko, az Ukrán volt miniszterelnök, bele betegedett a bizonyára megalázónak és az ő szempontja szerint legalább is, vérlázító igazságtalanságnak érzett sors-nehézségeibe. (Itt bocsánatot kérek azoktól a Geréb Ágnes - hívektől, akik talán joggal is, felháborítónak találják azt, hogy az élet-szentséget felfedező és az élet kinyílását segítő szülésznőt egy kalap alá veszem a korrupció-gyanús politikus Júlia Timosenkoval, hiszen az is könnyen lehetséges hogy a két ember között óriási a morális alapállásban való eltérés, persze a szülésznő javára, de mindjárt meg fogják látni, hogy abban, amiért éppen a kettőjükre gondoltam karácsony és újév táján, nagy a hasonlóság, sőt esetleg a spirituális helyzet-azonosság is közöttük.)  

    Bármennyire is igaz lenne az, hogy Júlia asszony (kisasszony?), még a politikai tevékenységét megelőző olajgazdasági igazgató korában, nem éppen törvényes gazdasági manőverezésekkel, vagy másképpen - ehhez én nem értek - érdemtelen vagyon szerzést célzó korrupt játszmákban vett részt, akár a maga hasznára, az orosz gáz-cápák javára és a nemzete kárára, akár csak a gázirányító, gázadagoló szakember barátai - kollégái javára, a tény mégis az, hogy nem véletlenül és nem is teljesen csalással választották meg egy akkora és egy olyan labilis ország élére, mint Ukrajna, és Miniszterelnökként bizony voltak pozitív törekvései és eredményei, ha úgy tetszik, akár érdemként elkönyvelhető politikai tettei is, ami egy olyan (ellentmondásosan zavaros politikai-erkölcsű) és egy akkora országban mint Ukrajna, bizony nem csak rendkívüli intelligenciával párosuló rátermettséget igényel, hanem óriási felelősséget is, amely feltételeknek úgy látszik, hogy a törékeny alkatú szőke szépség csodálni valóan eleget is tett. Nem hiszem tehát hogy csupán a primitíven ostoba női szolidaritás - aminek a káros hatásainak pl. én ki voltam téve a gyermekeimért és azok tiszta jövőhöz való jogaiért való harcaim során - lenne az, ami azt a rengeteg szimpatizánst és tüntetőt az utcára képes vinni az Ukrán fagyos időkben is, valahányszor Júliával kapcsolatosan történik valami. Valahogy, mind az élettapasztalatom, mind a misztikus intuícióm azt sugallja, hogy a politikus nőnek kellett valami erős és hathatós pozitív dolgokat is tennie a népe számára, ahhoz, hogy ezt az erős politikai szimpátiát és elismerést ki tudta váltani nem csak az ukrán nők tömegeiből, de     

a férfiakéból is.

    A Geréb Ágnes rendkívüli érdemeit nem akarom újból felsorolni, hiszen meg tettem már számtalan alakommal. Tény az, hogy ezen érdemeik és a szülésznő esetében legalább is, vitathatatlan pozitív eredményeik (jó cselekedeteik) ellenére ez a két kiváló nő ma és a tegnap és holnap és holnapután is és sokáig még, közbűnözőként börtönben, más, szabadon élő és gaztetteit talán ilyenkor is szabadon és büntetlenül folytató, millió ismert és ismeretlen gazemberrel szemben, szabadság-fosztva és megalázva és méltóságától - legalább is a külvilág számára - fosztva sínylődik, nem lehet a szeretteivel, nem lehet senkivel csak a foglár őreivel és a többi joggal, vagy az esetleg hozzuk hasonló módon, a világi törvényesség logikája szerint, náluk kevésbé nyilvánvalóan jogtalanul elítélt rabbal. 

       De nem csak az egyszerű emberi empátia és a természetes szolidaritás-érzés miatt gondoltam rájuk ezekben a napokban (hiszen a Csíkszeredai hazudozó ügyvédek, a tévedés-elkenő és hazugság-védő bírónők, az ignoráns és feminista hülyeségüktől vezetett szociális hivatalnoknők és az őket fedező, mindenféle közéleti demnitáriusok éppen elég lelki és testi gyötrelmet és valóságos szenvedést okoztak a múlt évben nekem is.), hanem az a tudat, hogy ezek a porul járt, rendkívüli személyiségek, teljesen értetlenül, tehát szándékukon és akaratukon kívüli, tök ostobán, és mindenféle fény-értelmem, racionális magyarázat nélkül rájuk zuhant vádak miatt, kell elviseljék azt amiben vannak, az értelmes indoklás és elfogadható racionális magyarázat legkevesebb reménye nélkül. Hiszen teljesen világos, hogy a Geréb Ágnes ellen felhozott vádak hamisak, illetve, erőltettek, mivel olyan szakmai eredményekért vádolták be, amelyekért éppenséggel, hogy a legmagasabb kitüntetéseket érdemelné – a világi logika szerint legalább is. Mert, miközben azzal vádolják, hogy az általa le vezetett otthonszülések alatt meg halt egy, vagy talán két újszülött, ez a szám messze a korházi szülések esetében történt baba-halálok száma fölött áll! Valakit meg büntetni tehát a kollégáinál mesze menően jobb eredményei miatt, azzal az átlátszó indokkal, hogy a rosszabb eredmények olyan körülmények között születtek, amelyek (hamis!) „biztosítékok” a veszélyeztetés látszatának a fenntartására, nyilvánvalóan orcátlan és galád hazugság, az igazság intézményes meghamisítása!

    Én viszont azt is tudom, éppen a saját – személyes - ide vonatkozó tapasztalataimból következő megvilágosodásaimból, hogy rejtett karma-feldolgozás szempontjából ezek nagyszerű emberi és szellemi képességekkel rendelkező, de hirtelen, látszólag értelmes magyarázat nélkül sors-kegyvesztetté és így szerencsétlenné vált asszonyok, nem véletlenül vannak ott ahol éppen vannak (Annak ellenére is, hogy ez a tény egyáltalán nem menti fel az őket elgáncsoló és szerencsétlen helyzetbe hozó ellenségeiket és hamisan ítélkező, lelkiismeretlen bíráikat az igazság-hamisítás és a galád gonoszság vádja alól!). És az a legszomorúbb az egészben, hogy ezeknek a nagyszerű asszonyoknak halvány gőzük nincs, mert az ők felkészültségével nem is lehet arról, hogy miképpen kellene fel- és kihasználniuk azt a rendkívüli, mondhatni spirituális szempontból szakrális sors-állapotot, tehát a külvilágtól, külső információ-befolyástól elzárt-helyzetet (Asztrológiai szempontból a Halakkal, a XII. házzal, valamint a Szaturnusszal és a Plútóval kapcsolatos, un. Remetei, tehát a befelé való vizsgálódást és szellemi megvilágosodást biztosító helyzet.), amiben vannak, és amelyet ha kellőképpen és megfelelően ki tudnának használni (pl. egy olyan spirituális tudásnak a birtokában, mint amilyennel egy kauzálisan gondolkozó, karma-asztrológus rendelkezik), egészen biztos, hogy ha nem is napok, vagy hetek, de néhány hónap alatt, egészen biztos, hogy megnyílnának előttük a börtöneik ajtói és kapui. Sőt: esetleg még magas kitüntetésekkel övezve, maximálisan is rehabilitálnák őket!

     Hát ezért gondoltam én ezekben a napokban rájuk, és az emberiségnek arra a messzemenően többségi részére, aki csakúgy mint ők a karmikus programjának (ontológiai bűnbe-esetti állapotának) a rabja, még akkor is, ha nem veszi körül konkrét börtönfal, ezt a több mint hat milliárd embert.”

 

     Nos, a fenti sorsdráma-hőseiről a következőket tudom elmondani egyenes beszéddel:

Miután volt szerencsém a halál közeli állapotba került Geréb Ágnes első férjének a horoszkópját elkészíteni és ez által a feltárással, amely olyan információkat tartalmazott a halálos betegsége igazi okairól, amelyeket senki mástól nem kaphatott volna meg, már csak azért is, mert tipikusan Skorpiói volt maga a betegség is, de maga az áttételesen rejtett karma is, ami kiváltotta, és miután Emőke a harmadik gyermekünket is makk-egészségesen itthon, tehát orvosok nélkül meg szülte, írtam Geréb Ágnesnek egy bemutatkozó és kölcsönös információ-cserén alapuló együttműködést felajánló levelet. Hiszen az otthonszülés ötlete tőle támadt, illetve egy Budapesten élő székely barátnőmnek, aki a kezünkbe adott, valami brosúrákat a Geréb Ágnes tevékenységéről. Mi tehát fogtuk magunkat és azokat az alapelveket, amelyekről ő írt egyeztettük az asztrológusi megfigyeléseinkkel és mindenféle orvosi beavatkozás, illetve irányítás nélkül végeztük el, előbb kit a szabad természetben egy asztro- metafizikai táborban, majd otthon. Illetve, nem végeztünk semmit, hanem Emőnek (Aki akkoriban még nem csalt engem) a tudattalanját a karmikus görcseitől megtisztítva, hagytuk, hogy az Úristen és a természet rajta keresztül szabadon elvégezze a dolgát.

    Egyenes beszédről van szó, nem kertelek: a Geréb Ágnes válasza, ha nem is volt egészen megalázó, de fennhéjazóan lekezelő, lekicsinylő és persze, elutasító. Magyarán: nagyképű. Sajnálom, hogy a volt férjétől meg tudott születési adatai alapján elkészített sorsképletét nem tartottam meg, mert most pontosabb-okosabbat is mondhatnék a témában, de számomra, határozottan egyértelmű, hogy ennek az embernek, a Nyilasban, vagy az oroszlánban kell álljon valamelyik karmikus pontja (Lilitje, vagy Sárkányfarka). Világos tehát, hogy azt a karmikus, tehát a nappali éber rációja elől is rejtett, hibás önérzeti-öntudati problémáját (hiúság, gőg, téves önérzet, becsvágy, stb.) amit Geréb Ágnes, egy jelentéktelen kis vidéki misztikussal szemben fel mert vállalni és meg mert mutatni, azt okosan és fegyelmezetten elrejtette a kollégák és barátok, szimpatizánsok előtt. Az viszont az interneten található írásokból világosan kiderül, hogy nem csak az első férjével szemben bizonyult nehéz élettársnak, hanem a következő élettársaival szemben is, és általában családtagként is, a szerettei részéről külön figyelmet és ónagy fokú önfegyelmet igényelt a vele való együttlét. Márpedig a kauzális asztrológusi tapasztalatom, a fentiekre alapozva, azt sugallja, hogy Ágnes asszony nem csak egy igen erős egyéniség, hanem azt is, hogy mint minden tűz-karmával rendelkező női személy, tudattalan maszkulinitás- individualitás és személyiség ellenes karma-programmal rendelkezik, aminek az okaként az utolsó élettárs, akit éppen a sorsdrámát megelőzően, vagy annak az elején sikerült ugyancsak eltávolítania magától – És becsületére váljék ennek a gerinces férfinak, hogy rögtön Ágnes asszony mellé állt annak a kétségbe ejtő helyzetét látván, és a nyilvánosság előtt is kiállt mellette – jóval fiatalabb az orvosnőnél. Asztrológusi megfigyeléseim közé tartozik az is, hogy az utóbbi évtizedekben, a humánusan megértő gondolkozás, illetve a feminista – liberális eszméknek köszönhetően, és persze, az iskolázottságnak és a pénzkereseti lehetőségeknek köszönhetően, a tűz-karmával rendelkező és e modern életkörülményeknek megfelelően az igen megerősödött individualitással rendelkező nők, törvényszerűen náluk jóval fiatalabb férfiakkal alkotnak – rendszerint gyermektelen... - élettársi viszonyt. Ez a jel is, ti., hogy a férfiak nem állhattak sokáig meg az erős asszony mellett, és a végén a nemzeti úzust követve, ő is egy nála jóval fiatalabb élettársat választott, arra a következtetésre vezet az asztrológusi tapasztalataimmal, hogy Ágnes asszony, a sok kétség nélküli és felbecsülhetetlen szakmai érdemei és bizonyára más pozitív emberi tulajdonságai ellenére, igen erős tűz-karmával született a világra, amit a szakmai és más sikerei, nem, hogy feloldottak volna, hanem – ahogy az mindig is szokott lenni! - az idők folyamán inkább megerősítettek.      

      Summa summarum: nem tudom, hogy Geréb Ágnesnek van-e a sorsképletében, asztrológiai terminológiával: halak jellegű, illetve 12-ház szerinti, un. remetéskedési (kotlási, tehát a megtisztult spirituális személyisége kiköltését szolgáló) gyakorlati életfeladata, de az, hogy a börtönbüntetés letöltését ilyen hajthatatlan erőszakossággal követelik az un. objektív bírái, vagyis a sorsának az „ártatlan” (Akik az előttük álló dokumentumok és a megfelelő törvénycikkelyek személytelen értelmezése szerint ezt kell tegyék) megtestesítői, mindenképpen erre utal. Abban viszont egészen biztos vagyok, hogy nálam egy – két évvel idősebbként, az egyetemes szellemi öntudat kialakításának a szaturnuszi: hét éves időszakában van az élete, és szükséges volt a sors erők részéről erre a kegyetlennek látszó un. gerinc-törésre, a rejtett és esetleg tudattalan hiúsági és gőgősségi és kevélységi reflexeknek a meghurcoltatás és a megaláztatás általi kipucolására.  – Nem hiszem, hogy ez még különösebb magyarázatot, vagy indoklást igényelne. Annyiban azonban feltétlenül vissza kell csatlakoznom a karácsonyi eszmefuttatásomhoz, hogy amennyiben az orvosnő megtudhatta volna idejében, vagy esetleg még megtudhatná egészen konkrétan, egy komoly karma-asztrológustól, hogy miért is történik mindez vele és ennek megfelelően, ő maga, önmagán belül „intézkedne” annak érdekében, hogy a tűz-karmáját valamiképpen feloldja, ez a sok meghurcoltatás nem történt volna meg vele. Egészen pontosan: ha annak idején nem utasítja el az én és a volt feleségem információ-cserére és együttműködésre vonatkozó ajánlatunkat és az általunk remélt baráti viszony folyamán, meg engedi, hogy a sorsképletét értelmezzem, egészen biztos, hogy még csak be sem perelték volna, illetve a rossz indulatú szakmai hatósági jelentgetések nem is születtek volna meg. Sőt: amennyiben a zaklatások kezdetén megérti, hogy ez egy személytelenség álarcában zajló igen is, személyes sorsjátszma a számára és ő maga, személyesen ki áll az igazsága mellett és annak az érvényesítése érdekében nyíltan síkra száll és személyesen harcol, ahelyett, hogy ügyvédekre és más „kép – viselőkre” és az érte való tüntetőkre bízta volna az ügyét, és ezen keresztül meg tanulja a szükséges alázatot (A tudósítások szerint, a tárgyaló teremben csak ha törvényesen köteles volt a válaszadásra, csak akkor szólalt meg és egyébként a bíráit még csak válaszra érdemesnek sem tartotta....), tehát az arányos és nyílt gerincességet, akkor egészen biztos, hogy a táblabírósági ítélet, sokkal enyhébb lett volna az első fokú ítéletnél, nem hogy még annál is erősebb és természetesen: igazságtalanabb legyen!    

      A példánk másik szereplőjéről még kevesebbet tudok, de mind a hatalmas szőke sörénye, mind a feltűnően egyenes gerinctartása és főként, az egyre súlyosbodó hátfájása - hogy egy akkora és egy annyira patriarchális tradíciókkal rendelkező országban, mint Ukrajna, a miniszterelnökség eléréséhez szükséges hatalmas ambícióról ne is beszéljek, egyértelműen arra utal, hogy itt egy Geréb Ágnesnél is erősebb oroszlán-karmájú, és ha nem éppen oroszlán, de mindenképpen tűz-karmájú személyiségről van szó, aki ugyancsak képtelen szellemileg érzékelni – meglátni – hogy mi is történik a valóságban. Az utóbbira az utal, hogy mindig sugárzó nap-arcú Júlia asszony szépséges fejére felkerült az hosszas és huzamos önámításra utaló, illetve a spirituális tisztánlátási képtelenséget jelző szemüveg. (Mondtam, hogy meredek egyenes beszéd lesz ez, a magyarázatát annak, hogy miért merek ilyet állítani, illetve, hogy ez a jelenség miként változik esetről esetre, gyermektől – felnőttre, el lehet olvasni a tűz-jegyekről írt közléseimben a honlapjaimon, vagy akár a megfelelő facebok-oldalamon is: asztrológia – metafizika.). Ugyanaz történik tehát ezzel az általam úgyszintén nagyra becsült értelmes és gyönyörű asszonnyal is, mint Geréb Ágnessel, semmiféle más következtetést nem tudok levonni az ő esetében, még akkor is, ha ő sokkal fiatalabb az orvosnőnél, aki pszichológusként és az életadás-segítségére és az élet-szolgálatára felesküdött „papnőként” mégis csak közelebb állt a spirituális lét- és sors-erőkhöz és hatalmakhoz, mint a politikus-nő. (Én legalább is, ezzel magyarázom, hogy miért csak most kellett szembesülnie azzal, hogy a sorserők szemében – logikájában -, nem a külső életünkben elért eredmények és mindenféle érdemek számítanak, hanem a belső kiegyenlítődési képesség: a megváltódási képesség emelése.)   

     És hogy teljes legyen az ide vonatkozó Egyenes Beszéd: töredelmes őszinteséggel be kell vallanom, hogy én magam is, aki ha nem is teljes és nem is egyértelmű, de némi (sőt: a Skorpió folytán erős) un. „isteni igazság” – problémával kevert tűzkarmát hordok magamban születésemtől fogva, sokáig méltatlankodtam, sőt: lázadtam magamban az Isten, vagy a Sors, vagy az Egész ellen (Nevezze mindenki, aminek akarja!), amiért az igazi értéke alatt messze alul fizetett asztrológusi munkám folytán szét bomlani készülő családokat mentek meg, teljesen eltévedt életsorsokat hozok az egészséges életpályára vissza, magukat meddőnek képzelő nőket is férfiakat, illetve családokat segítek gyermekáldáshoz és könnyű szüléshez, stb., stb., miért nem részesülök bár egy kis protekcióban, miért kell csak azért, mert Erdélyben, illetve Csíkszeredában akarom fel nevelni a gyermekeimet, illetve, amiért úgymond, az asztrológiai sorsképletemben hét bolygó támadja a holdamat, illetve, e Holdam támadja a Napomat, a Vénuszomat és a Neptunuszomat, időnként anyagi gondokkal küzdenem, illetve, amiért a Plútóm az Oroszlán Ascendensemen áll, miért kell időnként annyi – pl. az egyszerű családi pótlék megszerzése kapcsán, amiatt is – annyi megaláztatást a hivatalos szervek (hivatalnokaitól) elszenvedjek? – Lázadtam régebb, de mivel több éve rá jöttem a sors-játszma logikájára, az utóbbi időben már egyre inkább sikerül jól oda figyelnem, és ezeket, a sorsképletem szerinti sorsprovokációkat, amelyek a spirituális jellememet hivatottak csiszolni, javítani, nem hozzám méltatlan ügyeknek felfogva, a személyes igazságérvényesítési kötelességemnek, minél nagyobb mértékben eleget tenni, ez egyesek szemében pitiánernek látszó, igazság-érvényesítési harcok folyamatáról és eredményeiről a külvilágnak is jelentéseket írni.

      Hogy miért? Hát azért, mert az én tűz-karmám is éppen annyira jellegzetesen jellemformáló tűzpróbákkal telített és ezért, a feloldása és a megfelelő pozitív tulajdonságok kialakítása érdekében, gyakorlati harci életfeladatok vállalását szükségessé tevő karma, még akkor is, ha nem annyira erős, mint a fent említett két nagyszerű asszony esetében. És, mert valamikor a nyolcvanas évek második felében azt olvastam, Hamvas Bélánál, hogy azokkal szemben, akik tudják, hogy miről van szó, tehát, akik ismerik az emberi élet-rendeltetés logikáját, tehát akik tudnak a sorsképeltekből kiolvasható életfeladat- vállalás szűkségéről, sokkal erősebbek az „égi – igények”, mint azoktól, akiknek nincs erről tudomása, és mert a kilencvenes évek közepén ugyanezt a mondatot meg találtam valamelyik evangéliumban is. Mármint jézusnak egy ide vonatkozó, illetve konkrétan is ezt a kinyilatkoztatását, amit most nem tudok pontosan idézni. (Ha valaki kisegít, szívesen veszem.) De egészen biztos, hogy ott van. Szóval, egyúttal most ez a válaszom azokra az ostoba és primitív vádakra is, amelyek a nyáron értek, ti., hogy milyen gyenge asztrológus (Persze: jós!) vagyok, amiért 2O11 nyarán, én is, egy ilyen figyelmeztető jellegű, gazdasági sors-krízisbe kerültem.

      Arról, hogy konkrétan miért van mindez így, illetve, hogy miért tojik rá az Úristen azokra a külső sikereinkre és érdemeinkre, amelyekért ha nem is kapunk ezer kitüntetést a környezetünk szemfülesebb, vagy baráti tagjaitól, de mi igen is, tudjuk, hogy ezeket a melldöngető plecsniket megérdemelnénk, hogy miért nem számít semmit, de semmit az Úristen, vagy ha úgy tetszik: a Nagy Sorsmester szemében, az amit a külvilágban úgymond kiemelkedően elértünk, illetve az, hogy máson mennyit segítettünk, hanem egyedül és csakis az számít, hogy belül mennyire váltunk kiegyenlítődésre és a sorserőkkel és hatalmakkal való együttműködésre képessé, hát arról szól a rengeteg „nyakatekert” mondatú tanulmányom és cikkem, de egészen pontosan: a Lilithről (Az ősokról) szóló tanulmányom, és a róla szóló hangfelvételeim is, valamint az egyetemes törvényekről és a boldogságról szóló tanulmányom is, ami mind megtalálható a www.asztrologosz.com c. honlapomon, és ahova mostanában – ettől a naptól kezdve tehát – mind olyan hangfelvételeket szándékozok készíteni és feltölteni, amelyek immár megfelelnek az EGYENES BESZÉD SZELLEMÉNEK ÉS IGÉNYÉNEK.

 

Csíkszereda, 2O12, február 12 (Vasárnap: az Úr Napja)