Kozma Szilárd asztrológus honlapja

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó

Kedves Szilárd!

Azt hiszem, nem tudom eléggé megköszönni a munkáját és a törődését,
teljesen komplex és mélységi értelmezést kaptam, minden szempontból,
nagyon szépen köszönöm.
Mindegyik megérintett, de ez a legutolsó volt a legszebb és legmélyebb,
mintha csak a végére tartogatta volna a koronát.

Ebben természetesen az is szerepet játszik, hogy a transzcendens bolygókhoz
vonzódom leginkább.

Szavai rendkívül feltöltenek engem, és meg fogom érlelni magamban a hallottakat, olvasottakat.
Nagyon sok és nagyon masszív anyagot kell most feldolgoznom, elindítanom magamban.
A naplóírást még nem olvastam el, csak belenéztem, és rendkívül érdekes a téma.

Köszönöm tehát, roppantul örülök, hogy úgy döntöttem, hogy megkérem Szilárdot útmutató értelmezésre.
Nem is mondok többet, mert azt hiszem, átment a visszajelzésem lényege.

Sok örömöt, kiteljesedést és minden jót kívánok Szilárdnak és a Családnak, Violának is üdvözletem!

Deres Anita

Kedves Szilárd, Így, a szintézis végéhez érve hálásan szeretném megköszönni az elmúlt időszakban (egészen az analízistől kezdve) értem végzett kitartó, türelmes munkáját. Annak ellenére, hogy mindezidáig az asztrológia és a horoszkópok világa számomra teljesen idegen, sőt előítélettel bevont terület volt, el kell, hogy mondjam, hogy mégis rendkívül szerencsésnek tartom magam, hogy kapcsolatba kerültem Önnel és az Ön által művelt tudománnyal. Munkája eredményeként sok tekintetben fordulás következett be a belső lényemben: 
- Míg korábban az asztrológiáról és a horoszkópokról azt gondoltam, hogy az valamiféle megalapozatlan hókuszpókusz, ma már teljesen meg vagyok győződve arról, hogy az Ön által művelt asztrológia egy zárt rendszerű, összefüggésekkel átszőtt, racionális, felülről ihletett tudomány, amely nem jósol, hanem szinte tudományosan értelmezi az ember cselekedetinek legmélyebb rétegekben rejlő mozgatórugóit és a kiutat is megmutatja!
- Azt is megfigyeltem, hogy akár az analízis, akár a szintézis azonban csak akkor tud választ adni, segítséget nyújtani, ha őszintén fel merem tenni a kérdéseimet, és a problémáimmal leplezetlenül és pőrén szembe merek nézni! - Már ez is nagyon nehéz volt, ám mégsem elég, mert mit ér bárminemű megvilágító információ és értelem, ha az nem épül be az életembe! Ez a végső konklúzióm, most már rajtam áll a sor!
- Szilárd kitartóan, türelmesen, és nagy lelkesedéssel mindent megtett annak érdekében, hogy idáig eljussak! Azért, hogy képbe kerüljek saját magammal, megértsem mit miért is teszek, és rámutatott, hogy a bennem feszülő ellentmondások miben is rejlenek. Megtanított, hogy a sok kényszeres, rossz cselekedetem valójában honnan is ered és kezelhető! Nem kell, hogy ezek fogságában éljem további életem, sőt, magasabb minőségre emelhetem azt, egészen a megváltódás felé!
- Mindezt bölcsen, tapintatosan, intelligensen tette Szilárd, megelégedett pont azzal a( kevés) mennyiségű információval amennyit hajlandó voltam, most, a jelen állapotomban megosztani vele. Éles látásával, nagy élettapasztalatával nem volt gond kipótolnia a hiányzó láncszemeket, és ráéreznie, hol is vannak az elakadások, mi is a valós probléma, amit talán magam sem tudok vagy merek megfogalmazni, bevallani. Miközben én bevallani sem mertem Ő feketén – fehéren felfedte előttem! - Komoly feltáró munka folyt közöttünk, miközben sokszor meg kellett, hogy álljak és nagy levegőt vegyek, de mindig át tudtam lendülni, mert a hanganyagon elhangzottakat belengte a humor és a derű, ami nagyon – nagyon sokat segített! És az is, hogy teljesen hozzá nem értőként érthetően, logikusan felépítve kaptam meg minden kérdésemre a választ.
- Az sem volt utolsó szempont, hogy míg kiszolgáltattam magam, soha nem éreztem, hogy ezzel Szilárd visszaélt, megbántott, leértékelt volna! Ez nagyon – nagyon jól esett! Nem tudom, hogy a köszöneten kívül búcsúzásul vajon mit is lehet kívánni egy Tanítónak, aki az élet legfontosabb kérdéseiben adott útbaigazítást! Azt gondolom, talán az a legbölcsebb ha ugyanazt kívánom Szilárdnak, mint amire Ő is megtanított engem: Eltántoríthatatlanul, diadalmas küzdelmek közepette, sikeresen haladjon a megváltódás útján oda célba érve! Mostantól kezdve már nekem is ez a célom, és tudom, hogy igazi, maradandó, valós boldogságot a megváltódásomat előidéző életfeladataim beteljesítése okozhat! Minden fáradozását és tanítását megköszönve, szeretettel:
Évi

Figyelem! Fontos tudnivaló a horoszkópkészíttetés – horoszkóprendelés felől érdeklődőknek.

     Azok számára, akik komolyan fontolják a horoszkóprendelést, a horoszkóprendelési tájékoztatóban szereplő születési adatok lényegi részének (születési dátum, óra és perc, plusz a születési helység koordinátái és a szülők születési dátuma.) a kozmaszilard@gmail.com, vagy a kozmabszilard@gmail.com címeim valamelyikére való elküldése után, megadott jeligére válaszolok ... 

Tovább...

Cookie-kezelési tájékoztató
A félelmeink igazi oka és azok célravezető feoldása

Kozma Szilárd karma-asztrológus:

Lilith II. - A Félelem létfontosságú (metafizikai) értelme


Motto:  Ha nem lenne amitől félni, az asztrológiára semmi szükség nem lenne, de nem lenne szükség magára az életre sem.
 
   A posztmodern megváltók ott tévednek, hogy nem csak a Mágikus erejű Univerzális Teremtőnek vagyunk a megtestesülései, hanem a teremtőt és a teremtést megelőző, egyetemes Létzavarnak is. (A Lilith gyűjtőnéven ismert ősjelenség által okozott ősi idea-káosz, az,  az ellentmondásos és ellentétes késztetéseket tartalmazó kauzális és spirituális ősállapot, ami önelveszejtési kábulat-vágyat és önromboló irracionális feszültségeket okoz az abszolút létben.). Egészen pontosan: ennek az ontológiai ősi zavar egy bizonyos részének (színezetének) a megtestesülései vagyunk.
    Ettől kezdve természetes, hogy a posztmodern megváltók nem tudnak arról sem, hogy ennek a Lilith - jelenségnek nevezett, ontológiai (kauzális) zavarnak a meghaladása érdekében válik és változik Teremtővé és Megváltóvá az Abszolútum. Arról, hogy ez a zavar és kauzális harag - állapot pl., önkéntelenül és öntudatlanul is, felidéződik bennünk az ősemlékezet által, valahányszor szélsőségesen veszélyes lelki és fizikai állapotba kerülünk. Sőt: akkor is negatív lelki és szellemi állapotba kerülünk, ha azt érezzük tudattalanul, hogy egy bizonyos sorbeváltási lehetőséget és ezzel együtt egy megváltódási lehetőségünket végzetesen elmulasztottunk, pl. egy élettárstól való elválás után, vagy egy nehéznek bizonyuló munkahelytől - személyi vállalkozástól - való "megszabadulás" után.  

    Nem kell engedni a személyi felelősségtől "megszabadító" misztikus bakugrások (Pl. Zen Buddhizmus) csábításának! A föld és a fizikai dimenzió (Ami egyáltalán nem illúzió, mint ahogy azt egyes hindu bölcseletek állítják!) egy olyan szent hely, ahol a mi negatív személyi tulajdonságainkban is testet öltő karmikus vonások, vagyis Ős Lilith által keltett őskáoszból általunk a fizikai léptbe át hozott spirituális zavarok, a mi negatív személyi tulajdonságainkban (is!) látható és érzékelhető konkrét anyagi formákat, vagy pszichikai formákat öltenek. Tehát úgymond általunk (testi és lelki betegségeink által, irracionális félelmeink és ambícióink által) a felszínre jutnak, és ez által határozottá és egyértelművé válnak. Ez által viszont egymással kiegyenlíthetőkké is válnak. Az általános emberi, és a személyes egyedi életfeladatok éppen a bennünk levő, az általunk (személyi karakterünk által) megtestesített személyi zavaroknak a felismerését, beismerését és feloldását, vagyis a kiegyenlítődési lehetőségét jelentik.
    Ritkán, de van olyan eset, hogy valakinek az egyik legszélesebb (- több bolygós!) és legfontosabb életfeladata pl. az elvonultságban és elszigeteltségben realizálható teljes és mély nyugalmi állapotokban való hosszas meditációs élmények elérése. A meditációk során való megvilágosodások segítségével történő hit elérése, ami szükségessé teszi a hosszas remetéskedést (XII. házban álló négy, vagy öt bolygó...). Vagy olyan eset is van, hogy valakinek első sorban az igazságért való harcok közepette elsajátítható bátorság és erélyesség tulajdonsága fontosabb, mint másnak a munkában megszerezhető szorgalom, vagy a koncentráció képessége. Vagy van akinek éppen a szülői állapot, az anyaság, vagy az apaság és a családanyai, vagy a családapai szerepkör (negatív Hold és Szaturnusz a XII. házban álló bolygók között) útján történő zavar-felismerése és feloldási - kiegyenlítési lehetősége az életfeladata. Nem csoda tehát, hogy az illető személy által megtestesített (veszélyes) zavar, ezeken a területen jelentkezik a legintenzívebben, tehát, ha fél ezeket a jellegzetes életfeladatokat felvállalni. Ha titokban retteg, sőt: iszonyodik azoktól a nehézségektől, amelyek egy - egy ilyen jellegzetes életkörben várják.
    Amennyiben ez a személy, még harmincöt éves korában is fél ezektől az életköröktől, és zavartan, vagy látszólagos céltudatossággal nyüzsög minden irányba, és nem csak, hogy nem tud önmagában és egy helyben huzamosan meglenni, de semmiféle egyéni felelősséget sem akar felvállalni, akkor ez a félelem az ébersége felébredését szolgálja tehát. Ezért kellene hagyni, hogy ő csak nyugodtan féljen azért, hogy nem végzi el a dolgát ahelyett, hogy azzal ámítaná magát, hogy nincs amitől félni, illetve, ha a pszichológia nem gyógyítaná ki a lelki felületek szintjén ebből a spirituális eredetű és alapú  félelemből.
     Pl. a pánikosok félelme abból a félelemből ered, hogy nem csak, hogy nem végezhetik el az életfeladataikat, de többé még csak fel sem vállalhatják azokat. Mert végleg és vissza vonhatatlanul elhagyták azt az élettársukat, a családjukat, a népüket, vagy hazájukat, vagy életpályájukat, amellyel, vagy amelyekkel, vagy ahol ugyan nagyon nehéznek bizonyult az élet, de ki, vagy ami, az egyedüli olyan tapasztalási és szembesülési (konfliktus-) lehetőségeket biztosította volna a számukra, amelyek nélkül egyelőre lehetetlenné vált számukra a kiegyenlítődési - megváltódási képesség megszerzése. (Pl. amennyiben a házassággal járó nehézségek és személyi konfliktusok miatt, kényelemből elválik valaki attól a személytől, aki az ő tökéletes "provokátora" a tudattalanjában lapuló zavarok kibányászására és felszínre hozására és ez által az ide vonatkozó karmikus feszültségei megszüntetésére.)  Egyáltalán nem célravezető tehát a félelmeinktől sem a racionális helyzet-változtatás, sem a pszichológiai spekuláció, sem a misztikus - mágikus eljárások útján megszabadulni. Ennél sokkal, de sokkal egészségesebb hasznosabb és célra vezetőbb a személyi horoszkópok segítségével, a személyünkre szabott konkrét karma-oldási életfeladatainkat megismerni és azokat bátran és elszántan felvállalva, ezektől az úgynevezett ontológiai félelmektől megszabadulni.  

www.kozmaszilard.com
www.asztrologosz.com
www.kozmaszilard.hu
www.aldottelet.com