A féltékenység a metafizikai gyökeréről és okáról.         Van-e létjogosultsága - vagyis pozitív létfunkciója, netalán metafizikai alapja, kauzális indítatása - a nők és a férfiak különféle (Nem minden esetben a birtoklási vágyhoz, a párunknak a birtok tárgyként való kezeléséhez, illetve az alacsonyrendű élvezet- irigységhez kapcsolódó!) féltékenységének? Vagy a féltékenység mindössze egy olyan, kizárólag az egoizmust szolgáló érzéki és érzelmi (asztrális - pszichikai) érzés, végső soron egy olyan betegség, amitől mindenkinek, akinek a lelkében és képzeletében (idea-világában) felüti a fejét, a legjobb minél hamarabb megszabadulni? Gyógyítható-e a féltékenység? Sőt: egyáltalán gyógyítandó-e? Örökölhető tulajdonság-e a féltékenyég? Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása szorosan össze függ egy másik kérdéscsomó megválaszolásával és igazából az egyikre sem lehet válasz adni, anélkül, hogy a másikat meg ne kísérelnénk megérteni, az egyik nem érthető meg a másik megértése nélkül: Mi a szerepük az apáknak az örökletes spirituális családi programok rendszerében - logikájában, milyen szerepük van az apáknak a spirituális - karmikus - családi programok örökítésében, illetve feloldásában? Mi a helyzet az általam külön tanulmányban leírt anyai ági örökletes szellemi programok befolyása mellett, az apáktól örökölhető spirituális programokkal? Lehetséges, hogy az apáktól csak a genetikai struktúránk egy részét örököljük, de szellemi - spirituális családi programokat nem? És ha igen, mindössze a nevelés, a szokásrend útján örökölhetjük az apai ági családi spirituális programokat, a generációk közt átívelő spirituális memória szintjén nem?     A női, metafizikailag természetes és jogszerű féltékenység akkor merül fel, amikor az illető hölgy a család egységét érzi veszélyeztetve. Ilyenkor ez az érzés normális és metafizikai szempontból „érvényes”. De a nőket gyötrő féltékenység mélyebb és lehetőleg minél teljesebb, kauzális megértése érdekében, időzzünk el egy igen rövid időre a teremtéstanban és az etológiában, illetve az állatok ösztön világában. Az antropológiai genetika eddigi felfedezései után, az akárcsak közép fokon is értelmes embernek, aki ráadásul azt állítja magáról, hogy képessé vált a metafizikai gondolkodásra, sem a dogmatikus kreacionista állításaival, sem az antropozófusoknak az ember un. misztikus létesülésére vonatkozó fantáziadús elméleteivel nincs amit kezdenie. Számomra legalábbis, a genetika legújabb antropológiai eredményei által is alátámasztott antropológiai fejlődéstan viszont és az etológia bizonyos következtetései, azok, amiket az ember természetének magyarázatára értelmesnek és elfogadható. Természetesen, azzal a kitétellel és fenntartással, hogy az egyetemes törvények természetének és működési mechanizmusának a beható megismerése és személyes megtapasztalása után, sem a véletlenszerű genetikai mutációkban nem hiszek, sem azoknak a tudomány által véletlennek nevezett kozmikus (üstökös becsapódás), geológiai és klimatikus események - változások véletlenszerűségében, amelyek a földi élőlények fejlődését kiváltó mutációkat eredményezik. Persze, misztikus ezoterikus körökben manapság közhely, hogy nem létezik véletlen, de hát akkor mi az, ami a természettudomány által véletlenszerűnek ítélt eseményeket (katasztrófákat, geológiai és klimatikus változásokat) kiváltja?    Nos, ezek, a földi lényekben (növényekben és állatokban) genetikai és az emberben lelki és szellemi mutációkat okozó fizikai - természeti események nem egy külső, objektív istennek az ily módon történő (akarati) beavatkozása folytán jönnek létre, hanem az egyetemes törvények (ebben az esetben a fejlődés, a kiegyenlítődés, a ritmus és a ciklus, valamint a hatás és visszahatás törvénye), összhatásának a következménye. Sőt, ha ezt megértettük, azt sem nehéz elképzelni, hogy az egyetemes törvényeken, illetve azok fizikai, vegytani és később a biológiai megnyilvánulásain és változásain (hatásain és visszahatásain) keresztül az abszolút ősszellem (teológusi kifejezéssel: az Isten) volt az, aki ezeket a geológiai és klimatikus változásokat eredményező eseményeket előidézve, lehetővé tette előbb az élet kialakulását, majd a az alacsonyrendű, primitív életformáknak az egyre összetettebb (felsőbbrendű) strukturálódását. Valamint e struktúráknak az egymástól való elkülönülését és individualizálódását, majd a különálló szaporodási képességük kialakulását, saját struktúrájuk reprodukálási képességének a kialakulását. Így fejlesztette ki tehát az abszolút szellem lépésről lépésre évmilliárdok és évmilliók során át, kívülről a megfelelő körülményeket hozva létre, belülről az egyetemes mágia (a képzelőerő) erejével, majd az individuális tudat mágikus erejével és primitív, de hatékony intelligenciájával hatva, azokat a azokat a bonyolult biológiai szervezettel rendelkező állatokat, amelyekből végül is az a „teológiai” képességekkel rendelkező (mágikus képzelőerő és az elején primitív, de egyre összetettebbé váló misztikus intelligenciával rendelkező) lény, aki egyre inkább felölthette „az ő képét és hasonlatosságát”. Arról, hogy ez, az utóbbi metafizikai metafora mit is jelent a valóságban, részletesen írtam a betegségeink és az asztrológiai meghatározódásainkról, jellemzőinkről és a személyi horoszkópunkból kiolvasgató spirituális fejlődési programokról szóló tanulmányomban.     Ebben a kontextusban tehát, számomra logikus és racionálisan értelmezett az etológiából levonható azon következtetés is, miszerint az állatok viselkedésében, ösztönös késztetéseiben fellelhető az ember belső - spirituális! - természete bizonyos vonatkozásainak az oka és így, a magyarázata, az egyesek által kiirtandó emberi tulajdonságnak ítélt féltékenység is. Ezért, e harcos szemléletű misztikusokkal és pszichológusokkal ellentétben, a féltékenység jelenségét én nagyon is értelmes, hasznos és főképpen, spirituális szempontból nagyon is indokolt emberi tulajdonságnak - lelki képességnek! - találom. A féltékenység ugyanis, amint azt a neki megfelelő magyar kifejezésünk szótöve is jelzi, olyan félelmet jelez, ami valami, az egyén számára igen fontosnak az elvesztését lenne hivatott megelőzni. Az ember esetében, ennek a félelemnek, addig amíg az egészséges és indokolt az egyetemes spirituális evolúció és kiegyenlítődés (megváltódás) szempontjából, két különböző oka van, annak függvényében, hogy nő nemű-e, vagy hím nemű-e a személy, aki a féltékenységet átéli.    A nők esetében a dolog egyszerű és humanista - intellektuális logikával is könnyen megérthető: a nő mindig a család egységét és épségét és a családi fészket, az otthont, illetve az otthon területét, és persze a családja: utódai megélhetési lehetőségét félti jogosan, amikor a reális, vagy vélt vetélytárs megjelenik. A másik vonatkozása, illetve oka a féltékenységnek az, amikor az illető nő, vagy férfi, találkozik azzal az ellentétes nemű és a spirituális fejlődés útján elindult személlyel, aki által, akin keresztül neki megnyílik a lehetőség a páros és ezáltal a családos egységalkotásra, a közös egység és a kölcsönös áthatolás: az egymás megváltása megvalósítására, de ezt a fontos lehetőséget, azt a karmikus provokáción alapuló életfeladat-megvalósítói perspektívát, egy másik, konkurenciának érzett, vagy képzelt ellentétes nemű személy veszélyezteti. Ebben a két esetben, tehát az egyetemes törvények és nem csak a konzervatív emberi erkölcsök szerint jogos és természetes a féltékenység. Más esetben nem, mivel mindössze az élvezet-féltésről, az öncélú boldogság-élményről való lemaradás lehetősége miatti félelemről, még szélsőségesebb és primitívebb megnyilvánulási formájában: egyszerű élvezeti irigységről lehet szó.      II.  A férfi féltékenysége és annak a metafizikai alapjának a megértése kissé összetettebb és a teljesség érdekében ajánlatosnak tartom nem csak ennek a válasznak az elolvasását, hanem „A nyolcadik törvény, avagy Az evolúció törvénye” c. tanulmányom elolvasását is szükségesnek tartom, amit a honlapom Tanulmányok fejezete alól lehet letölteni.      A férfiak féltékenysége metafizikai alapjainak a megértése érdekében, előbb az általuk megtestesíteni hivatott Fény princípiumnak a teremtésben és az egyetemes kiegyenlítődésben betöltött funkcióját és az ebből eredő metafizikai funkcióját kell megértenünk, amely teljesen eltér és különbözik a másik nagy ősprincípium, a nők által megtestesített Szeretet funkciójától és természetétől. Miközben a Szeretet egy az egyben, feltételek és rendszerezés nélkül, úgymond nyersen létrehívja és létre hozza az egyetemes ősszubsztanciát (az anyag spirituális elődjét) és azzal együtt az Abszolútumból kiárasztja az Abszolútum (mágikus - teremtő) energiáit, de ugyanakkor azt - épen a szeretet erejével: az egység törvénye erejével! - vissza is kapcsolja folytonosan a teremtést (és a teremtményeket) az Abszolútumhoz, addig az Abszolútum másik első teremtői megnyilvánulása: a maszkulin ősprincípium, a Fény, nem tesz mást, mint folytonosan provokálja a Szeretetet a teremtésre, majd átvilágítja értelmezi és fejlődésre serkenti a teremtést (annak folyamatait és jelenségeit), illetve a teremtményeket.     Ezért például, attól függetlenül, hogy nő teszi-e azt, vagy férfi, a számolás mellett ( az aritmetikai, matematikai és aritmológiai műveletek végzése mellett) az írás is  jellegzetesen Fény-művelet (attól függetlenül, hogy értelmes-e, vagy értelmetlen, zavaros írásról van-e szó?), mivel elsősorban információ-áramoltató, információ közvetítő és értelmező célja van és a Szeretethez mindössze annyi köze van, hogy az adott írás, a tisztázó, avagy zavaró - homályosító jellegével, hosszú távon és lényegében segíti-e az Egység, vagyis a Szeretet megvalósulását, vagy zavarosságával, ellenséges, hárító szellemiségével inkább hátráltatja, megakadályozza annak a létrejöttét, illetve - a félrevezető, hamis információ áramoltatás esetében: az ámítás, áltatás és félrevezetés esetében, hamis egység megvalósítást eredményezi. Így válhat, az utóbbi estben, a hamis fény közreműködésével a szeretetből gyűlölet és harag. És mindez mindössze a hamis információ, a hamis fény, vagyis a hamis, vagy zavaros átvilágítások: értelmezések (alapműveletek) hatására. Ezért, amiként az alkímia mondja, nem szabad, illetve nem ajánlatos az alapelemeket összekeverni egymással. („Az elemek csak egymástól jól elkülönítve és a maguk individuális jellegében jól meghatározva és megnevezve egyesíthetők.” - Lásd: Hamvas Bél Tabula Smaragdina c. könyvének az alkímiáról szóló kisesszéjében: A separatio művelete leírását.)     Az ősi (metafizikai) Szeretet tehát a minőségi feltételek és rendezés, elemzés, értelmezés nélküli, feltartóztathatatlan (mágikus erejű) kiáradás és visszakapcsolás ősereje bennünk és az egész teremtésben (a létben) és egyben az egész teremtést létrehívó és egyben - egységen tartó ősszubsztancia is. Eközben a maszkulin ősprincípium: a Fény, a Szeretet ősszubsztanciáját provokáló - megtermékenyítő és azt különböző létegységekben - ideastruktúrákban különválasztó, a szeretetet különálló lét-struktúrákba differenciáló (megkülönböztető, elkülönítő), „diverzifikáló” (sokszerűsítő és ezáltal újabb és újabb létformák létrejöttét serkentő) megtermékenyítő ős-erő, amely a teremtés és a teremtmények sokszerűségét és egyre összetettebb (magasabb  rendű) struktúrákba való rendeződését, valamint azoknak az egyre felsőbb rendű létegységekbe való rendeződését biztosítja. Mondhatni tehát, hogy a Fény ereje által változik a Szeretet entropikus ősi állapota többszerű és többértelmű, de jól rendezett (strukturált) negentropikus állapotokká.    A Szeretet tehát a teremtés és a fejlődés szubsztanciális alapja (ősi kiáradó - kiárasztó ereje és ősszubsztanciája) a Fény viszont a teremtés és a fejlődés „motorja”: kiváltója, mozgatója és értelmezője. Az előbbi a Szeretet-bölcsesség (Szophia), a megtermékenyülés őshatalma, a második a Tapasztalati Ismeret, a megtermékenyítő őshatalom. Kell vigyázni mert e nélkül, a lét gyökerében történő teremtési jelenségek és folyamatok megkülönböztetése és meghatározása nélkül, mindig nagy a zavarok keletkeznek a szellemtudományok térületén és végső soron minden más zavar ehhez, az első megkülönböztetés hiányához vezethető vissza. Ezért a valódi egység helyett folytonosan a hamis egység valósul meg az életünkben (sorsunkban) és a végül személyiségünkben is, aminek következtében a nyugati típusú civilizációban pl., ma semmi és senki nincs a rendeltetés szerinti helyén és csodálkozunk, hogy értelmi és érdemi kommunikáció helyett miért van annyi drámai konfliktus és magány, hogy az igazi szeretet helyett miért van steril érzelgősség, és végső soron a sima ügyintézést szolgáló udvariasság és társadalmi etika mögött, a mai ember tudattalanjának a legmélyebb rétegeibe rétrejtett nagy mennyiségű gyűlölet? (Az ugyanis, hogy a mai orvostudomány fejlettségi szintje mellett miért van még mindig annyi - sőt: egyre több! - beteg ember, nem csupán annak köszönhető, hogy rosszul táplálkozunk, illetve, hogy táplálékainkból egyre inkább kivesznek az egészségfenntartásához szükséges természetes - természeti - alapanyagok, hanem annak is, hogy a civilizált ember tudattalanjában ott vannak ezek a társadalmi - közösségi etikai szabályok betartási mechanizmusa - feltételes reflexrendszere - alá jól lepréselt, csendes neheztelések és finom gyűlölködések halmazából keletkező negatív energiák.)        Bár azáltal, hogy a Szeretetet átvilágítja, a Fény a legalapvetőbb rendeltetését és funkcióját látja el, mégis, a természetben a Fénynek a Szeretetre gyakorolt hatása: benyomása, benyomulása felborítja, felzaklatja Szeretet nyugalmát. Az átvilágításhoz ugyanis szükséges a Fény minél teljesebb behatolása a Szeretetbe, a lassú, finom áramlásként növekvő spirituális, mentális, pszichikus és anyagi ősszubsztanciájába, ami nem minden esetben és nem mindig kellemes. Sőt: a természetben bőven is van rá példa, hogy majdhogynem szenvedést okozóan (pszichés szenvedést mindenképpen) fájdalmas a Maszkulin princípiumnak a feminin princípiumba való behatolása, benyomulása: a szeretet-egységek átvilágítása, értelmezése, megtermékenyítése. Erre a legjobb példa a szüzesség természetes úton történő, kissé fájdalmas és kellemetlen elvétele - elvesztése. De a bármennyire is fájdalmas lett légyen egy fénybehatolással (néha a megállapodott szeretet-helyzeteket, állapotokat feltörő, felkavaró kellemetlen behatolással) járó átvilágítás, ha szükséges a megtermékenyítés (Lásd: a harmadik egyetemes törvényt, a szükség és a bőség, illetve e kiegyenlítődés törvényét.), a fény-behatolásnak, illetve a benyomásnak - benyomulásnak meg kell történnie.      ... És ami fent van, ugyanaz mint ami lent van.” szoktuk idézni gyakran, csak az a baj, hogy a Jin jellegű misztikus fantazmagóriák és a Jan jellegű absztrakt spekulációk: a talaj nélküli gondolati, filozófiai rendszerek, nem azonosak a metafizikai realitással! Az ember által meg nem zavart állatfajoknál ezek a fájdalmat, illetve ellenállást, elhárítást keltő fénybehatolási folyamatok és az ellenállási reakciók, a maszkulin princípium képviselői által végülis legyőzött behatolás-elhárítási kísérletek, még egyértelműek. Ezért, ha a szellemi törvények síkján rendet akarunk teremteni az életünkben, sokkal célravezetőbb hinni az antropológiának, mint a kreacionista elveket valló vallásos teológiáknak, vagy az ember létrejöttét misztikus ködökbe burkoló, Rudolf Steineri antropozófiának. A genetika és az antropológiai genetika eddigi felfedezéseinek a tükrében ma már igen nagy fokú naivitás szükséges ahhoz, hogy ezeket a misztikus elméleteket elhiggyük és ne lássuk be azt, hogy az ember igenis közös ősre tekint vissza a majmokkal. De peresze, nem véletlenszerű események és ez eseményeket követő genetikai mutációk közben vált a rokonainál intelligensebbé, mint ahogy azok az események se voltak véletlenszerűek, amelyek a többi faj kifejlődéséhez vezettek, hanem az egyetemes törvények és főként a spirituális fejlődés törvényének a következményei. Nézzük meg tehát, hogy miként működik a féltékenység őscsirája, azoknál a fajoknál, amelyek az emberi spirituális és genetikai struktúra kialakulásának az előzményeit az élet-ösztöneikben hordozzák.    A más fajoktól jól differenciált, azonos fajon belüli, legintelligensebb és legerősebb hímek, vagyis a legmagasabb rendű spirituális struktúrával rendelkező hímek - a legerősebbek, leg jobb kondícióban levőek, a legerősebb szexuális ösztönökkel és a legjobb ösztönös megkülönböztetési képességekkel bíró hím egyedek - termékenyítik meg általában a Szeretetnek a fajon belüli megtestesítőit: a nőstényeket. Minél erősebb és sokszerűbb - minél felsőbbrendű - a spirituális struktúrának megfelelő egészsége és ereje van egy hímnek, annál több nősténynek és azok kicsinyeinek viseli a gondját (vezeti a csapatot) és annál több nőstényt termékenyít meg. Persze, vannak ettől eltérő „szokások” is az állatvilágban, mint pl. a monogámia, vagy a nőstény állatok által vezetett csapatok, ahol a vezér nőstények által „rendezett és gondozott” csapattól függetlenül élő szabadon csatangoló (szabad tapasztalatokat szerző) hím, vagy különböző hímek mindössze a párzás - a megtermékenyítés időszakában jelennek meg, illetve csak ezt az időszakot töltik a csapat - falka - „társadalmában”. Minket viszont most a nagy általános természeti rend érdekel, az általános természeti modell, mivel a természeti folyamatok és törvények egy - az egyben leképezik és a fizikai - természeti világ határállapotában megtestesítik a spirituális teremtési folyamatokat és az egyetemes törvényeket.     Ugyanakkor a nagy általános természeti modell mellett, amelyben a hím arra törekszik, hogy minél több nőstényt megtermékenyítsen, vagyis, hogy a többi hímmel szemben erősebb spirituális struktúráját és az annak megfelelő genetikai kódrendszert minél több utódnak átadja (és ugyanúgy: a nőstény állatokban, akárcsak a nőkben. Ösztönök szintjén létezik a hímek eme törekvésével szembeni ellentétes törekvés, hogy minél több féle spirituális modellt megtestesítő genetikai kódrendszert magába fogadva biztosítsa a lét és a teremtés sokszerűségét), minket, a kiválasztott témánk szempontjából csak a monogámiában (párban) élő állatok érdekelnek, mivel az ember, spirituális rendeltetése szerint, monogám lény. És ez még akkor is igaz, ha éppen a fejlődés - a differenciálódás (különböződés) és a diverszifikáció (sokszerűség) fenntartása érdekében, a bigámiára és a poligámiára is igen hajlamos. Spirituális fejlődés szempontjából, egy bizonyos öntudati állapot (színvonal) elérése után, mindenképp a monogámia kell, hogy jellemző legyen ránk mivel páros egységet alkotni a lét összes dimenziója szintjén, csak egyetlen ellentétes nemű személlyel vagyunk képesek. Ezért a fejlett öntudattal (egyetemes én-tudattal) rendelkező személy számára már lelki és szellemi zavart okozó bonyodalmakat hordoz magában a bigámia, vagy a poligámia.     Nos, itt, ebben az ősi ellentmondásos determinációban érhetjük utol az emberi lét és a fejlett emberi tudat-állapot nagy paradoxonát, ami a féltékenységnek is az alapja és ősoka: miközben a nő inkább az otthon és a család (a fészek) zavartalanságát és egységét félti a „betolakodó” személytől, aki a férfi-élettársat (a férjet): a Fény megtestesülését képviselő személyt magához vonzva, elviheti (elcsábíthatja) azt az otthonból és a családból (Holott a különböződés és a sokszerűség elve érvényesülési kényszere hatására a nő talán még jobban vágyik a poligámiára mint a férfi. - Ezt biológusok bizonyították már a peteérések és a nő biológiai rendszere működésének a megfigyelésével, amikor a férj távol van a családtól és gyakorlatilag lehetőség nyílik az újszerűség létrehozására, az új információknak: új fajta géneknek a családba való bejutására), a férfi féltékenységének egészen más az alapja és funkciója, amely szellemi alap az állatok hímjeinek az egyeduralomra való törekvésében érhető tetten.      Mielőtt a férfi-féltékenység spirituális magyarázatába belé kezdenék, szükségesnek találom előre bocsátani, hogy nyitott szemmel járok a világban (nem vagyok vak), és jól látom tehát, hogy az az ideális állapot, az az ideális családi modell, amit alapul véve igyekszem a féltékenység spirituális mozgató rugóit, ok - okozati összefüggését felgöngyölíteni és leírni, ma már nagyon ritka, hiszen magam is egy, a férjétől elvált nőnek vagyok az egyke fia, akit egy fasiszta elveket valló mostohaapa igyekezett „a a maga jóhiszeműségével férfiasság illemtanára” megtanítani, aminek természetesen, az ellentétét érte el. Én is kakukk tojás voltam tehát egy férj számára, akinek a spirituális életprogramja, majdhogynem teljesen eltért a mostohaapja spirituális struktúrájának a jellegétől (azért csak majdhogynem, mert végülis, a rezonancia törvénye alapján, csak  volt egy közös asztrológiai jellemzőnk: ő az Oroszlán jegyében született, nekem meg Oroszlán az Ascendensem), olyan gyermek tehát, akinek a furcsa természetével nem nagyon tudott mit kezdeni az engem férfiasságra tanítani igyekvő nevelő apám, hiszen az én természetem teljes mértékben eltért attól a gyermek-modelltől, amit ő megismert a korábbi házasságából született gyermekeiben. Jól tudom, tehát, hogy még azok a (magyar!) szülők nagy része sem neveli kizárólag a biológiailag sajátjuknak  nevezhető gyermekeiket, akik a családalapítás klasszikus modellje mellett döntenek, hanem a második házasságukat élő, korábban elvált férjük, vagy a feleségük - többé kevésbé a sajátjuknak érzett - gyermekeit is. Ez a, második, harmadik beálló és lassan - lassan a negyedik generáció szintjén is állandósuló mai helyzet viszont (hogy az örökbefogadott árvák és/vagy a szüleik által elhagyott, sőt: eladott, gyermekek, illetve az őket gondozó szülők helyzetét is megemlítsük), még nem változtatta meg az emberi tudattalan ideavilág alaphelyzetét, amiben a féltékenység gyökerezik.     A férfi tehát, nem a feleség-anya (nők estében a gyermekeinek az apja) elvesztésétől fél annyira (mint a nő), hanem éppen az ő egyéni spirituális struktúrájától eltérő szellemi - spirituális és a genetikai információnak, az általa nem tökéletesen uralt, az övétől eltérő szellemi kódrendszernek a családba való bekerülésétől szorong tudatosan, vagy öntudatlanul. A férfi esetében tehát részben ott vagyunk, ahol az erősebb és intelligensebb hím állatok, az egyetemes fejlődés törvénye hatására arra kell hogy törekedjenek (mivelhogy ennek a törekvésnek az ösztöne beléjük van építve genetikailag), hogy a többi hímet legyőzve és elűzve, az ők spirituális struktúrájuknak megfelelő géneket örökítsenek át a nőstények révén az utódokba. Más részben ott vagyunk, hogy éppen az előbbiek miatt, a hím öntudatlanul és önkéntelenül (a férfi: tudattalanul) fél attól, hogy a családba, a nő ugyancsak önkéntelen többszerűségre való törekvéséből eredő, szexuális magatartása („árulásnak” - csalásnak érzet és gondolt magatartása) folytán, az általa gondozandó és nevelendő: átvilágítandó(!) családba, esetlegesen bekerülhetnek olyan „idegen”, nem csak genetikai információk, hanem olyan szellemi és lelki kódrendszerek is, amelyeket ő esetleg nem képes felismerni (dekodifikálni, értelmezni) és az utódokat - gyermekeket szellemi szempontból helyesen irányítani : gondozni és nevelni.     A féltékenyég révén tehát a férfi fél a nem általa nemzett utódban megjelenhető, tőle idegen kódrendszerektől, de fél a nőnek (a párjának) a zavarától is: a „csalás” tudata miatt, vagy éppenséggel a másik férfi iránt érzett szerelmi - szexuális vonzalmai miatt esetlegesen megjelenő lelki és szellemi zavartságtól. A tudomány ugyan még a génekkel van elfoglalva, és azokra akar kenni mindent, és olyan szamárságokon töpreng és olyan szamárságokkal hülyíti az embereket, hogy a génmanipuláció segítségével kiküszöbölhet bizonyos, az ősöktől öröklött spirituális zavaroknak megfelelő betegségeket - és meg is teszi és ezzel még jobban tönkre teszi majd a civilizált ember immunrendszerét! - és nem beszél, mert nem is akar egyelőre arról tudni, hogy a gyermekek egészsége 14 éves korúkig elsősorban a gyermekeket gondozó, azokat nevelő, azoknak a személyére teljes anyai öntudatával ráfekvő édesanyjuk tudattalan érzés- és képzeletvilága zavarainak, feszültségeinek, illetve zavartalanságának - harmóniájának, oldottságának a függvénye. Ez alapján, tehát a férfi is, bizonyos szempontból  jogosan fél tudattalanul a vetélytársnak a párjára gyakorolt hatásától. A férfi ugyanis nem csak a „kakukktojástól és a kakukkfiókától”, aminek a spirituális gondozásához, a „fióka” megfelelő spirituális programja szerinti irányításához, neveléséhez ösztönösen nem ért, mivelhogy az erősen különbözik az övétől, és még csak nem is ez lene a nagyobbik baj, hanem attól fél öntudatlanul és önkéntelenül, hogy a másik férfiba szerelmes, illetve azzal szexuális egységet létesítő felesége (gyermekeinek az anyja) összezavarodik képzeletileg (ideálisan), mentálisan és pszichikailag egyaránt. És mivel e gyermekek szellemi és testi állapota is inkább az anya tudattalan lelki és képzeleti - ideatikus tevékenységétől függ, mint a férfi tudományos ügyeskedéseitől, a férfi valahol a felettes énjén keresztül sejti, hogy a párja lelki zavartsága következményeként lebetegedhetnek a gyermekek, hogy esetleg könnyebben és gyakrabban és súlyosabban megsérülhetnek, mint ahogy az a természetes tapasztalatszerzések közben normális lenne. Hiszen a gyermekek individuális személyi öntudat nélküli (mentális test nélküli) személye, és ezáltal a biológiai szervezete is, elsősorban a női - anyai tudattalan képzelet- és érzésvilágnak van alárendelve.     Magyarul: a zavart képzeleti és érzésvilággal rendelkező anya, önkéntelenül és öntudatlanul, de valósággal „meghívja” a betegség okozó szellemiséget, egészen konkrétan: a bacilusokat és a vírusokat (sérüléseket, baleseteket) a gyermekeik szervezetébe, testébe és beidézi azok sérüléseit, baleseteit. Zseniális a metafizikai töltete a magyar nyelvnek: féltékenység. Vagyis félek valamilyen homályos és veszélyes erőtől, amit a párom zavartsága, vagy az ő személyének a hiánya (a férfinak a hiánya) - annak a más nőhöz, más családhoz való elszegődése - idézhet elő, hozhat be az otthonunkba: a családi fészekbe. És nem csak ez van. Mert, ha a nő, vagy a férfi, a családanya, vagy a családapa esetleg megcsalja a férjét és ennek következtében a lelkiismerete, és ezáltal a mágikus képzelet-világa nem tiszta, kénytelennek érzi magát a csalás titkosítására, vagyis annak az újabb és újabb hazugságok: csalások és pszichikai - mentális manőverezések általi elfödésére, elbástyázására. És végülis a saját önátvilágító képessége romlik meg ezáltal, ami azzal a következménnyel jár, hogy a férfi nem lesz képes a nő átvilágítására ugyanúgy, ahogy a saját személye átvilágítására sem képes.     A mágikus teremtői képzeletét család egységétől elfordító (csaló, vagy csalódott) nő viszont, egyre irritáltabban reagál a férfinak miden nemű helyzettisztázási, illetve átvilágítási törekvésére, egyre inkább szembe fordul és ellenáll az átvilágításnak. Ilyenkor keres és talál ürügyet a veszekedésre, a férfi leszerelésére, annak ébersége gyengítésére, ha lehet a férfi megszégyenítésére, elbutítására. Ilyenkor reagálja le hisztériásan, beteges irritációval a nő a férfinek az olyan mondatait, hogy gyere, beszéljük meg ezt az egészet őszintén egymással. A családi szellemiség egysége fenntartása fontosságának az ős-eszméjéről, de még a család és a családanya átvilágításának a szükségszerűségéről mit sem tudó, illetve az arról lemondó (csaló) férfi viszont ilyenkor látszólag zavartalanul, de végül is épp oly irritáltan kitér, elutasítja az egységbe való visszakapcsolódást egy másik, (újabb hamis) egység létrehozási lehetőség reményében.     És ha mindezt megértettük, rátérhetünk az örökletes programok és a spirituális memória ismeretében felvetődő örökösödési problémákra is. Egészen pontosan illetve a férfiaknak - mint apáknak - nevelőknek a szerepére a nők által az utódokra átörökített negatív spirituális determinációk feloldásában és azoknak megfelelő pozitív képességek és tulajdonságok kialakításában. Annak a ténynek a bizonyítása ugyanis, hogy az utódokban 90 - 95 százalékban inkább az anyai ági spirituális családi örökségek érvényesülnek egy, illetve két, igen részletes - biológiai és spirituális-kauzális érvek tömkelegének a felhasználásával történő - bizonyításokat tartalmazó korábbi tanulmánynak a tárgyát képezi, amit mind az Utódok, szülők és szeretők, az asztrológia tükrében c. könyvemben, mind a www.kozmaszilar.tvn.hu c. honlapomon  közöltem. A türelmetlenebb olvasók számára viszont a rövidebbnek, a Spirituális Memória és az anyai ági örökletes programok c. tanulmány elolvasását vélem most célszerűnek. Mert éppen ebben különbözik az maszkulin princípiumnak az emberi megtestesítője - képviselője, az állati megtestesítőtől: miközben az állat csak a géneket örökíti tovább és egyedüli gondja, hogy a saját génjei által is leképezett szellemiség érvényesüljön a családban (fészekben, alomban, csapatban barlangban), addig a férfi a közös, majd a kimondottan csak a nő által hordozott és az utódoknak tovább adott negatív anyagi ági örökletes programokat kell megismernie (elsősorban saját magában persze) és azokat megértve az utódokban pozitív képességekké és tulajdonságokká átalakítania a következetes és éber nevelés által. És épp ennek érdekében: a felnőtt korukban majd spirituálisan ténylegesen fejlődni képes utódoknak az időben történő megfelelő nevelése - alakítása érdekében, az utódok egészsége érdekében tehát, az apának ismernie kell a családban - az ő és a felesége családjában - érvényesülő negatív örökletes szellemi programokat és azok meghaladására törekedvén, ennek a meghaladásában segítenie az élettársát (gyermekei édesanyját) és a gyermekeiben a neveléssel kiérlelni a megfelelő - a negatív családi programokat ellensúlyozni képes - és nem azokat megerősítő! - tulajdonságokat és képességeket.    Ez a család egészsége és folyamatos fejlődése fenntartásának és biztosításának ez egyetlen útja. Ez a családapa igazi szerepe és felelőssége. Ennek az apai szerepnek és felelősségnek az elvesztésétől, elhanyagolásától, eldobásától fél a családanya önkéntelenül, illetve emiatt a férfi által fel nem vállalt felelősség és éberség hiánya miatt gyötri a férjet - apát mindenféle oda nem illő szamársággal az anya - feleség, hiszen maga sem tudja, hogy a férjének mit kellene tennie, ahhoz, hogy beteljesítse a családapai rendeltetését. Ma ugyanis a családapai és a családapai szerepkörök nem csak, hogy elgyengültek, hanem teljességgel fel is borultak. Sőt: a nemek közti szerepek is felborultak és ma már sok esetben a nő szeretné megtermékenyíteni szellemileg és spirituálisan az ettől elzárkózó, reggeltől estig a pénze után futkározó robot-férfit, és csodálkozik, hogy biológiailag miért nem képes megtermékenyülni. Sőt: mivel a civilizált és hamis öntudattal rendelkező nő (aki ma már koránt sem az egység-adás, az odaadás, az áldozat, az egységbe foglalás - az egységbe kötés ős princípiumának, a Szeretetnek a megtestesítője a sem a családban sem a közösségben) eleve fél és szorong, sőt: irritálttá válik az átvilágítástól.    Ráadásul a posztmodern nő, a saját női szerepéből is teljesen kilóg, hiszen alig akar már utódokat szülni, gyermeket gondozni és nevelni. Ehelyett inkább ő is azokat az öncélú „önmegvalósító” játszmákat szeretné élvezni, amelyek segítségével az elmúlt száz év során a férfiak tönkretették a föld élővilágát: termelve, vagy valamilyen más formában akar pénzt keresni (És lehetőleg minél hosszabb ideig és minél több pénzt keresni, mielőtt az egy, maximum két gyermekét megszülné!) és ő is karriert akar építeni, sőt: ha lehet irányítani, parancsolgatni szeretne. És miután mindez megadatik neki, a legtöbbszőr a fent leírt lényegi felelősségekkel teljesen ellenkező, azokkal homlokegyenest szemben álló felelősségeket igényel és kér számon a férjétől, élettársától. Hiszen ma, amikor mindenki szabadon akarja habzsolni a civilizált élet által kínált metafizikátlan és ezért sivár élvezeteket, amiben az utódokért - az idejében a világra hozott gyermekekért való felelősségek csak gátat, lehetőség-megvonást jelentenek, ugyan ki gondol még az utódokra és a gyermekek egészségére, egészséges spirituális nevelésére? Mert, ha mindenképpen gyermek kell majd, ott vannak az árvák, örökbe lehet fogadni egyet... És ha minden áron „személyes” utód kell valakinek, hát ott vannak a sperma-bankok, a női petesejt-bankok és minden tiltás és erkölcsi ellenkezés, ellenállás ellenére, nem sokára készen áll a klónozás... Persze, a spirituális létezés, valamint az emberi tudattalan mélyrétegeibe raktározott párvesztés-félelmi, pár-féltési ösztönök által mozgatott féltékenység ettől még megmarad....      A család és gyermek nélküli szerelmes nők és férfiak féltékenysége metafizikailag ugyan még nem indokolt, tehát nem jogos, ameddig nem képeznek gyermekáldással is megszentelt családot az élettársukkal. De ugyanakkor a szerelmük alanyának az elvesztésétől, a veszteségtől való „misztikus” és irracionális félelem is érthető, mivel a szerelmünk, élettársunk is ugyanazokkal a démonokkal (karmikus negatív spirituális programcsomagokkal) küzd mint mi, neki is ugyanazokat az öncélú, más-élményekre, más állapotokra, más tapasztalatokra való sóvárgásait kell feloldania mint nekünk.  És ez még akkor is így van, ha a férfi, a polaritás törvénye szerint, a szerelmi-szexuális vágyak és sóvárgások által létrehozott probléma-csomagnak az ellenkező oldalán állnak mint a nők. És annál inkább érthető ez, a nők esetében, akik dacára annak, hogy ma ugyanakkora mértékben szeretnének részt venni a külső és a belső természet rombolásban és szennyezésben mint a tudomány által felelőtlen nagyokosokká változtatott férfiak és eszük ágában nem áll az, hogy hagyják magukat átvilágítani az erre az átvilágításra amúgy is képtelen élettársaik - férjeik által, mégis félnek azok elvesztésétől, hiszen a tudattalanjuk erre van évmilliók óta beprogramozva.     Ezért tehát nem a féltékenység megszüntetésére kell törekedni különböző misztikus és pszichológiai trükkök által, különböző pszichológiai, pszichiátriai és misztikus terápiák által, mint valami, kizárólag csak a birtoklási vágyakkal kapcsolatos „állati ösztönt” , hanem a féltékenységnek az egyetemes és az emberi lét rendeltetése spirituális alapjainál álló metafizikai funkcióját kell megérteni, majd megkérdezni magunktól, illetve a féltékenyég ”betegségében” szenvedő személytől, hogy egészen biztos-e, hogy ő a szerelem és az élettársi párkapcsolat lényegi értelme szerint viszonyul a partneréhez, illetve a kettőjük által létrehozandó Jin-Jang egységéhez: a Jenhez, a Szent szellemhez, a lét és az emberi élet alap rendeltetéséhez? Mert amint ezen valaki (a féltékeny személy) kezd értelmesen és kellő őszinteséggel: hibabelátási készséggel elgondolkozni és ezáltal sikerül a féltékenysége értelmét egy, a hétköznapi gondolkozásánál és képzelgésénél nagyobb szabású összefüggés rendszerbe bele képzelni, mindjárt sikerülnie is kell, annak a többi elemeit is „összelátni”, ami megszabadítja őt a féltékenységnek az alacsony szintű érzelmi-érzéski átéléseinek a lelki és fizikai fájdalmat is okozni képes fájdalmától, e szenvedély-betegségétől.          Asztrológiailag a féltékenység elsősorban a Bika - Skorpió tengelyhez tartozik, természetesen mindkét konstelláció esetében más és más okokból (erre mindjárt kitérek), de a másik két stabil jegynek: az Oroszlánnak és a Vízöntőnek a bélyegét a rejtett spirituális struktúrájukban (karmájukban) hordó személyek is erősen ki vannak téve annak, hogy a féltékenység elhatalmasodjon a lelki világukon, illetve a tudattalanjukon. És itt nem is azokra az esetekre kell gondolni, amikor a betegesen féltékeny személyek a jelzett Konstellációk egyikében - másikában születtek, hanem inkább azokra, amikor a Lilith, vagy a Sárkányfarok áll az illető jegyekben, vagy az azoknak megfelelő horoszkópházakban: a II, az V, a VIII és a XI. házban. A Bikához természetesen mint a birtok-tudatnak a megsértési képzete és mint élvezet-irigység jelenik meg elsősorban a beteges féltékenység. Akinek ugyanis itt áll a Sárkányfarka, de főképpen a Lilithje, az hajlamos létszükségleti vagyontárgyakat és eszközöket, az anyagiakat a szerelemhez és a szexualitáshoz, a partneri viszonyokhoz és nem utolsósorban a kényelemhez kötni, illetve ezeket mind össze keverni és öntudatlanul az az érzése, hogy amennyiben valamelyiktől meg kell válnia, például a szerelmétől, az szükségképpen magával vonja azt is, hogy a vagyonáról, a kényelméről, gazdasági eszközeiről is le kell mondania. És egyébként is neki nagyon nehéz bármiről is - még egy korábbi tévhitről is - lemondani.     A Skorpiónál, amiként azt a konstellációk leírásánál is olvasni lehet, elsősorban az elengedési, lemondási, megbocsátási képtelenség az ami a féltékenység érzését felerősíti, de természetesen az is sokat nyom a latba, hogy a skorpió nem szereti, ha a szerelmen és a szexualitáson keresztül történő mély- kutatásait, testi, lelki és spirituális búvárkodásait mások megzavarják, akárcsak egy hajszálnyit is, és ezáltal persze azt, hogy a szerelmükkel, szerelmeikkel és szeretőikkel kizárólag csak ők egyenlítődjenek ki lehetőleg az élet minden területén.     Az Oroszlánnak természetesen elsősorban az önérzetét és a hiuságát sérti, ha mások környékezik a szerelmüket, illetve, ha úgy vélik, az a képzetük támad, hogy a szerelmük, szeretőjük mással, másokkal szűri össze a lelki és az érzéki levet. Ők tehát nem is annyira a partner (gyermekeik anyja) elvesztésétől félnek, hanem elsősorban az zavarja, hogy valaki be merészelt hatolni az ők életterébe (vadászterébe), és veszteség esetén a személyi (vélt) értékükön esett csorbától rettegnek, azt képtelenek elviselni, feldolgozni.      A Vízöntőnél elsősorban a hamis szabadságtudatból ered a féltékenység, ők ugyanis, amennyiben Sárkányfarokról és/vagy a Lilithről van szó, képtelenek az állhatatosságra, a hűségre és ismervén saját gyengeségüket, ezt szükségképpen kivetítik a párjukra is, képtelenek lévén megérteni, hogy nem mindenki menekül a kötődést és az elköteleződés, a partner iránti felelősség elől mint ők. Mondhatni tehát, hogy ők magukból indulva ki féltékenyek, amellett, hogy egy negatív Uránusszal a szerelmi-csalási trükkökről szóló fantazmagóriák alkotására is igen hajlamosak.        A leírtak alapján nem kell hinni annak családterapeutának a tevékenysége hitelességében, aki a féltékenységet kiirtandó betegségnek tartja és akinek a férje, vagy felesége jól látható és érzékelhető távoltartásával, tüntetően jelzi a misztikus mester, vagy mesternő hallgatói számára, hogy ő mennyire nevetségesnek és haszontalanak tartja a férje, vagy felesége tevékenységét, un. ezoterikus hitrendszerét („Vak vezet világtalant”). Nem kell hinni a szemmel láthatóan a meghasonlott jellegű párkapcsolati relációkban élő misztikusok hitelében, tanainak és tanácsainak , un. terapeutai tevékenységének a hosszú távú, pozitív hatásában, hiszen egyedül a személyi spirituális fejlődési - kiegyenlítődési életprogramból kiolvasott konkrét és pontos (egzakt) életfeladat-tudatosítás az, ami segíthet a féltékenységben szenvedőnek abban, hogy a féltékenysége igazi okainak a karmikus gyökereit megértse, megnevezze és ezáltal feloldja, illetve kreatív képességekké, pozitív élettársi tulajdonságokká alakítsa.     Kozma Szilárd:  http://www.kozmaszilard.hu/