Kozma Szilárd karmaasztrológus:
A hitelezés ördögi arcáról és a gazdasági szabadságharc spirituális jogosságáról.
Nem csak ez a bajuk a külföldi milliomosoknak Magyarország nemzeti parlamentjével és kormányával, hogy az általuk meghozott törvények és szabályok állítólag veszélyeztetik a demokráciát (Dehogy veszélyeztetik azt, ez viccnek is rossz!), hanem az is, hogy Magyarországon hirtelenül valamiért túlzóan nagyra sikeredett deviza-hitel krízis, és az felhívta a magyar közgazdászok és közgondolkozók figyelmét arra, hogy a hitelezésen alapuló gazdaság valamiért veszélyes és akár nemzeti csődhöz is vezethet.
A hitelezéssel ugyanis, olyan anyagi javak birtokába és olyan helyzetbe kerülnek az emberek, mint amilyenbe csak tíz, vagy húsz év munka és élettapasztalat, tehát az ennyi évi tapasztalat következtében megszerezhető erkölcsi változás (bölcsesség felelősségtudat, stb.) után kellett volna eljutniuk. Annakviszont, hogy a hitelezés által, rengeteg ember és végeredményben az egész hitelezésen alapuló gazdasággal valamiféle érdek-kapcsolatban álló magyar nemzet, olyan luxus-helyzetbe került, amilyenhez egyáltalán nem érett meg erkölcsileg és öntudatilag, nem látható, de valós negatív következményei vannak. Vagyis, az, hogy olyan materiális életszínvonalhoz jutnak, amely luxus-színvonalhoz, nem úgy érkeztek el, hogy annak a gyakorlati – anyagi létrehozása közben szerezhető megfelelő élettapasztalatok segítségével lelkileg és szellemileg fejlődtek volna, vagyis bölcsebbé váltak volna, pszichológiailag érzékelhetetlen negatív szellemi – spirituális visszahatása van az emberek erkölcsi – szellemi öntudatára (Már csak az által is, hogy nyomasztja az adósság-tudat). És ez teljes visszásságot teremt az élet minden szintjén és minden dimenziójában.
Ezért tehát a magyar vezetők, nem óhajtják továbbra is a nemzetüket további erkölcsi - spirituális (öntudati) zavarodottságban látni, és meg akarják szüntetni a metafizikailag hibás, adósságokon alapuló gazdasági létrendet.
Vagyis: nem akarnak több hitelt fel venni az ingyenélő - pénznyomtatási kiváltságaikból élő nyugati bankároktól, akik a nyomásuk alatt - a markukban - tartják az EU-s vezérpolitikusokat is.
Nem egészséges tehát spirituális szempontból tehát, hogy a magán hiteleket felvevő személyek 1O - 2O évvel korábban kerülnek olyan tárgyi élethelyzetbe és olyan luxus életkörülmények és eszközök birtokába, amelybe és amelyekhez, csakis 1O és 2O, ledolgozott évnek megfelelő munka- és élettapasztalattal és annak megfelelő értelmi fejlődéssel, hiba-belátási készséggel, bölcsességgel, felelősségtudattal, vagyis pozitív erkölcsi tudat megszerzésével juthattak volna el. Ez a természet-ellenes különbség tehát a birtokolt ingó és ingatlan személyi tulajdon, valamint az annak az előteremtésével megszerezhető – elérhető értelmi és morális - spirituális fejlődés hiánya között, óriási szellemi – funkcionális (pszichikai) zavarokat kelt a mai civilizációban, nyugaton is, nem csak Magyarországon. De ugyanakkor az is felmérhetetlenül nagy láthatatlan, de valós lelki – szellemi problémát jelent a hitelezésben, hogy még ha nem is gondolja, tudja, vagy képzeli ezt, az adós embert (Az igazság és jogtudatát) úgy is nyomasztja az adósság-tudata. És még ha el is tudnánk tekinteni attól, hogy egyenesen bőszíti és gyűlölettel tölti el a kamatoknak az irracionális emelésével mesterségesen kreált hamis adósság, amit ezek a szégyentelen és gátlástalan bankárok hoztak létre, spirituális szempontból, akkor is, zavartan élnek a hitelt felvevők (az adósok) spirituális szempontból évtizedeken keresztül.
(Ami a nyugati bankoknak a tartozások összegét önkényesen és egyoldalúan folyamatosan növelő, vérszipolyozó (vérlázító) eljárását illeti, csak azt nem értem, hogy az ily módon, törvénytelenül a bankok rabszolgájává vált személyek, miért nem fognak össze és miért nem játszodják el ugyanazt a taktikát ők is egyoldalúan, mint a Bankok:
„Jaj kérem szépen, tetszik tudni, időközben fel mentek a kőolajárak, az építőanyagok ára, a mezőgazdasági termékeké, és így tovább, folytonos infláció volt, amit éppen önök idéztek elő a munkafedezet nélküli pénznyomtatással, stb., következésképpen önhibámon kívül nem tudtam tehát szert tenni a kiszámított jövedelemre, és úgy gondoltam, hogy ennek a terhét áthárítom önökre, hiszen önök még mindig jól állnak, az igazgatójuk milliókat visz haza karácsonykor, fölösen kapott évi jutalékkent, amellett a fizetése mellett, aminek a nagyságrendje meghaladja a mi szerény emberi felfogóképességünket... – Szóval nem értem, hogy miért lehet és miért kell a bankárok által előidézett gazdasági krízis következményeit egyoldalúan a hitel-felvevők kárára írni, hiszen ők, illetve a népek jobban, sőt: első sorban ők és mi szenvedünk pénzügyi spekulációk által okozott inflációtól, gazdasági eltorzulásoktól?)
De az össze-nemzeti kár szempontjából mindez csak a jéghegy csúcsa! Mert másrészt, az aki hitelszerzéssel majd hiteltörlesztéssel és végül az egyre csak dagadó adósságtól való megszabadulás gondolatával foglalkozik, az nem fog megfelelő gyermek számú család létrehozásával foglalkozni! És nem csak azért mert morális érettség nélkül kényelmi és luxus-helyzetbe került, ami automatikusan az egoizmust váltja ki az emberekből (Lásd a nyugati civilizációk nemzeteinek a számbeli sorvadása igazi okát.), hanem azért is, mert a hitel-tartozónak legkisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy két gyermek helyett három gyermeket nemzzen - szüljön a világra. Ezek az emberek már a hitelen való gondolkozás időszakában szükségszerűen eltérnek az életükről, a természet rendje szerint való gondolkozás és vizionálás (erkölcsi képzelés) normális (természeti) rendjétől, törvényétől. És még az is nagy csoda, ha a hitelfelvevők egyáltalán két gyermeket is vállalnak. Merthogy a legtöbb esetben meg állnak az egykénél. (Nem kell megsértődni senkinek: magam is egyke vagyok! - Szőrnyű....) - A többi "haszná
A többi hasznát a hitelezésnek, a hitelből élésnek és így tovább, végig lehet bárkinek gondolni.
Hiszen a fiatalok legtöbbje nem is családi házépítésre vesz fel hitel-kölcsönt, hanem szuper-autóra, többé - kevésbé jól átgondolt magánvállalkozások beindításra (amelyek éppen a bankárok által kreált új és új krízis helyzetekben inkább meg buknak hosszú távon, mint prosperálnak), esetleg magán-lakás, magán-ház vásárlásra, sőt: nyaralásra, vakációzásra. – És ezzel már le is blokkolta őt, le is szorította az élet természetes rendje szerinti életvitelről és gondolkozásról (a természetes mentális mentalitásról) a tartozása minimum tíz, de inkább 15 – 2O évre!
A szabad információ-áramlásnak köszönhetően megbukott az a helyzet, hogy a bankigazgatóknak negyed akkora felelősség mellett tízszer akkora legyen a fizetése mint a felelős politikusoknak! Hogy a bankoknak nagyobb hatalma legyen, mint a nemzeti kormányoknak. Hogy a kizárólag a profit emelési lehetőségben érdekelt bankok és a bankárok és azok pénzügyi szövetségesei uralkodjanak a nemzeteken, illetve a nemzetek boldogulásáért felelősséget vállaló politikusokon, azokat irányítgassák, fenyegessék, stb. És végérvényesen megbukott a bankárok és a bankok azon előjoga és kiváltsága, hogy munka-fedezet nélkül pénzt nyomtathassanak és így, és ez által, még a semmiből is gazdasági hatalmat szerezhessenek. Nem évtizedek, hanem mindössze évek kérdése az, hogy ennek a sötét hatalom szerzési lehetőségnek a választóik által kijelölt politikusok, a megfelelő törvények létrehozásával és alkalmazásával véget vessenek.
És ez akkor is meg fog történni, hogyha az USA-beli és az Európai Unióbeli vezérpolitikusok nagy része, egyelőre a huncut bankáraiknak a lekötelezettjei, kiszolgáltatottjai. Sőt: esetleg a fenyegetettjei... A megoldás semmiképpen nem az tehát, hogy úton – útfélen szidjuk és szidalmazzuk a politikusokat, hanem az, ha kitartóan és következetesen követeljük tőlük az igazágnak és a méltányosságnak megfelelő törvények létrehozását az élet minden szférájában, valamint ennek az új törvényességnek, amelyek nem adnak szabad kezet a további élősködésre és kizsákmányolásra (Amely, többek között nem teszi lehetővé a Bankoknak az egyoldalú önkényes adósság- és kamatemeléseket!), a következetes betartását és alkalmazását.