Kozma Szilárd:
                           Az asztrológia, a legfõbb éberség                                 megszerzésének az eszköze,               avagy a tényleges kereszténység mágikus tudománya                   Mottó:  Nem a kedvezõ bolygóállást kell lesni és nem misztikus energiákat                              kell vadászni, hanem felelõsségbe ágyazott éberséget kell szerezni.   „Keressétek Isten országát és a többit megkapjátok ráadásként” „Ismerjétek meg az igazságot és az fel fog szabadítani benneteket.” (Jézus, Lukács Evangéliuma)        “Amikor Jézus lényének isteni mivoltáról és eszenciájáról beszélt, a zsidók jajveszékelni kezdtek. Jézus pedig a zsoltárokból idézett (Zsolt: 82,6) és azt mondta: Nincs-e megírva törvényetekben, hogy istenek  vagytok (elohim, atem) mindannyian a legfelsõbb fiai?” (Hamvas Béla: Scientia Sacra / A kereszténység / II. Az Evangélium és a levelek)           Annak a megértéséhez, amit e tanulmányban szándékozom kifejteni - elengedhetetlen feltételként -  fontosnak tartom mindannak az elõzetes olvasását, amit Hamvas Béla a Scientia Sacra III. kötetében megírt az európai történeti (intézményesedett) keresztény egyházak és felekezetek spirituális dogmáiról, valamint az egyházi intézmények fennmaradását szolgáló farizeusi magatartás (személyen kívüli, objektív istenben gondolkozó mentalitás) következményérõl írt. És azt, amit az ember központúvá tett (egyéni felelõsség alóli felmentést: könnyítést ígérõ, s így alapjában korrupt) keresztényi tudományos eszme-rendszereknek a Názáreti Jézus tanításaival homlokegyenest szembenálló természetérõl kifejtett.    Elengedhetetlennek találom annak a ténynek a minden árnyalatában történõ megértését, hogy a személy akaratától és a személyi éberség-törekvésektõl független (kívülrõl jövõ) megváltás dogmája homlokegyenest ellenkezik a Jézus által a megváltás feltételéül állított feltételekkel: a lelki és szellemi korrupciótól mentes élettel. És azt, hogy a “személyre szóló” kegyelemben (isteni protekcióban) való részesülés képzetének fenntartásával minden monoteista vallásos és misztikus eszmerendszer voltaképpen egy konkrétan meg nem fogalmazott és ki nem mondott könnyítési és felelõsség alóli kibúvási lehetõséget lebegtet a hívei képzelete elõtt.         Amennyiben valamiféle kauzális (isteni) kegyelemrõl, illetve keresztény kegyelemrõl beszélhetünk egyáltalán, maximum arról lehet szó, hogy az Evangéliumok elterjedésével (Azért írom többes számban, mert ez esetben nem lehet szó csak az Új szövetség néven ismert, és Nagy Konstantin püspökei által kanonizált négy evangéliumra gondolok, hanem az un. gnosztikus Evangéliumokra is: A Tamás, a Béke és a Júdás evangéliumára is!), minden ép ésszel rendelkezõ ember számára megadatott az a lehetõség, hogy spirituálisan felébredjen. És, hogy a felébredés nyomán kialakuló tisztánlátási képessége segítségével meghaladja a bûnbeesés logikája - Hamvas Béla meghatározása szerint: a világi korrupt élet pragmatikus logikája - szerinti szentimentális - merkantilista gondolkozást és, hogy elinduljon az éberség segítségével elérhetõ megváltás irányába: az egészség, az erõnlét és a kreatív élet-állapot megvalósítása irányába.     A mai keresztény egyházak viszont semmibe veszik a Jézusi tanítások gnosztikus értelmezését, és ahelyett, hogy a személyi életfeladatok megismerésének és azok tudatos felvállalásának a szükségére való figyelmeztetésként értelmeznék Jézusnak azt a tanítását, hogy “Mindenki hordozza a maga keresztjét”(*), még mindig a kora középkor által egyházi intézményépítés és fenntartás céljából kieszelt, misztifikált Jézus-legendát tanítanak érzelgõs ideológiaként. Ebben a Jézus csodatetteirõl és az õ különleges és kiváltságos („Isteni”) lényérõl szóló dogma-tételek képezik a fõ szempontot a Jézus által tanított személyes életfeladat-vállalások és a személyes éberség megszerzése szükségessége helyett. Így jutottunk oda, hogy a kereszténység szellemi táptalaján létrejött nyugati civilizáció emberének a gazdasági - tudományos életképzelete, illetve vallásos - misztikus alapállása, teljesen ellentmond a Jézus által megfogalmazott élet-logikának. Ez szerint ugyanis: "Aki meg akarja nyerni életét, elveszti azt." Ennek következtében, ma el lehet mondani, hogy az egész keresztény világ egyebet sem tesz, minthogy minden áron mag akarja nyerni az életet és ezáltal voltaképpen az evangéliumok szellemével szemben, azokkal homlokegyenesen ellentétesen él. _________________________________________________________________________ *) Asztrológusi - sorsfeltárói tapasztalatom birtokában hozzá tenném, hogy „És mindenki hagyja, hogy mások (Fõként a gyermekeik!) is felvehessék és viselhessék a keresztjüket ”. Mert pontosan a magukat kereszténynek valló személyek között észlelhetõ a legtöbb fölösleges és ostoba (nyílt, vagy fojtott) konfliktus amiatt, hogy egyik a másik keresztjét: tapasztalnivalóját akarja átvenni, ha kell erõszakkal is, ezáltal nemcsak megfosztva azt, az életbe vágóan fontos egyéni tapasztalási lehetõségektõl, de tehetetlenné és kiszolgáltatottá is téve azt (azokat) olyan elemi dolgokban szolgálva ki, amely dolgok semmiképpen nem képezik az õ keresztjét. _________________      A keresztény gondolkozás táptalaján létrejött nyugati civilizációban meghonosodott természetszennyezést és természetrombolást idézõ ( - tehát természetellenes) gazdasági életkoncepció, tulajdonképpen az ember éber képzelete által automatikusan mûködtetett mágikus erejû személyi imagináció „gondviselõ” hatalmának a megtagadásából ered. A “Ne aggodalmaskodjatok afelõl, hogy mit esztek holnap és holnapután, mert (...) a ti atyátok ellát titeket...” tanítással homlokegyenest ellenkezõ pszeudo- keresztény mentalitásból: a félelembõl és az aggodalmaskodásból, vagyis a hitetlenségbõl ered, onnan veszi „természetes” létjogosultságát. Hogy ennek az oka miért a Nagy Constantin teológusai által történelmi (birodalmi) ideológiává elõléptetett szekularizált vallásban: a hívek személytelen magatartásáért cserében könnyítéseket ígérõ kereszténységben rejlik, azt Hamvas Béla részletesen kifejti a Bizánc címû esszéjében és a Scientia Sacranak a kereszténységrõl szóló könyvében. De nem csak a kereszténység, hanem minden újkori, illetve az újkori polgári eszmékhez idomított filozófiai, vallásos és misztikus ( misztikus erkölcsi világképe mellett csodatevõ mágikus praktikák gyakorlását is oktató) eszmerendszer elrejti az emberiség alapproblémáját. Ez a probléma a bûnbeesés nevû jelenség téves értelmezése és elkendõzése.   I. A bûnbeesés, avagy a fájdalom funkciója és a kereszt értelme       A humánussá (polgárivá) szelídített és ezáltal a keresztény embert egyetemesen felelõtlenné: természet-kizsákmányolóvá tevõ, globális vallás és a nyugati-keresztény tudomány abból a rejtett szellemi koncepcióból indul ki, hogy boldogsága (élvezete és kényelme) érdekében az embernek a természet jelenségeivel és folyamataival szemben védekezni kell (sõt: amint látni fogjuk, végsõ soron a vallás és a tudomány volt annak a szellemi koncepciónak a melegágya, hogy boldogsága, kényelme megszerzése és ezek védelme érdekében, az embernek a természetet ki kell zsákmányolnia) és, hogy ezen szempontok szerint az embernek a természetbõl kivont, kibányászott elemek (anyagok) segítségével, valamint az anyag átalakításával létrehozott munkaeszközök segítségével a természettõl hermetikusan elkülönülve (civilizáltan) kell élnie. És ez még mind semmi ahhoz a hallgatólagos barbár közmegegyezéshez képest, hogy az élvezet-biztosító civilizáció létrehozása és fenntartása érdekében az embernek jogában van a természetbõl kivont eszközök segítségével kifosztani, legyõzni és összezavarni (genetikai alapjában is szennyezni), a természetet. Ennek az alapkoncepciónak csak rész-következménye az állatoknak a természeti életterükbõl való kiszorítása, az élettér beszennyezése, az állatok fölösleges gyilkolása (ma már bizonyított tény, hogy hús nélkül is pontosan úgy, sõt: még egészségesebben lehet élni, mint hússal táplálkozva), azok üzemi „gyártása”: szaporítása, keltetése, növesztése és “fogyasztásra való feldolgozása”, valamint/és az erdõk kipusztítása.       A keresztény papok rendszeresen elmulasztják felemlegetni ama kellemetlen (élvezõ- védekezõ civilizáció-ellenes) bibliabeli figyelmeztetést, hogy “Az én utam nem a te utad, mondja a seregek ura.” (Lásd: az egyetemes törvények útja nem a sors-könnyítések és az élvezetek-növesztésének, valamint ezeknek a  biztosításának a humanista útja), valamint Jézusnak azt a figyelmeztetését, hogy “Hamarabb át megy a teve a tû fokán, mint hogy a gazdag bejusson a mennyek országába” (... mint hogy a vagyonát féltõ személy elérje a legfõbb spirituális éberség fokát) és: azt, hogy “Nem lehetsz egyszerre két úrnak szolgája, nem szolgálhatod egyszerre az Istent és a Mammont.” (A lét-rendeltetés szerinti életet  szabályozó egyetemes törvényeket és/vagy az öncélú élvezeti- és biztosítási koncepciók szerinti életvezetés ideológiáját.) Ezek, a (zárójelben felvillantott) eredeti metafizikai értelmüktõl elszakítva megható-patetikusan hangzó mondatok nagyon hasznosnak bizonyultak, amikor az egyház autonóm személyi tudat nélküli hívek tömegeire építette létét és hatalmát. A mai piackutató „menedzseri” társadalmakban viszont nem csak ízléstelen tett, de a hívek számának a sorvadását okozó taktikai hiba is lenne ezeknek, a metafizikailag tájékozatlan papok által a lényegük szerint meg sem értett, személyi és egyetemes létkorrupció ellenes, keresztényi magatartást jelölõ mondatoknak a felidézése. Persze Jézus jól tudta azt is, hogy az egyetemes törvényekkel összhangban álló, értelmes emberi tevékenység következtében felgyülemlõ gazdagság önmagában még nem negatív léterõ, hanem az anyagnak mindössze egy új állapota és formája és ez az új állapot kauzális szempontból semleges megnyilvánulási forma, ami végsõ soron az emberi kreatív leleményességnek a következménye és ami, bizonyos esetekben a szellemi - spirituális fejlõdést szolgálhatja. Ez az új anyagi állapot önmagában se nem bûnös se nem bûntelen és csak akkor árt ha öncélúan halmozom - növesztem a más életfeladataim felvállalása és elvégzése rovására és ha egyedül magamnak akarom (minden áron!) megtartani.    Nem a termelt gazdasággal van tehát baj, hanem az öncélú - és ezért szûkkeblûen hitetlen, képzelet-ellenes: „Atya-ellenes”, illetve áldás ellenes - gazdasági-szükséglet gondolkozással aminek a hátterében mindig ott lappang a spirituális fejlõdést gátló, fölösleges „termék” szaporítás. A baj az öncélú termék és vagyon halmozással és az ugyancsak öncélú birtokszerzéssel, az egyéni, vagy családi szükségleteken jóval túlméretezett gazdasági tevékenységgel egyoldalúan elfoglalt és azt folytonosan és öncélúan tovább növeszteni vágyó, pénzét kuporgató, vagy azt befektetõ - „forgató”, a vagyon elvesztésének a gondolatától félõ, az elvesztéssel szemben védekezõ (gazda-tudatában automatikusan ellenségképekkel élõ: mentálisan támadó) tulajdonosnak az életképzeletével van: a rejtett agresszivitást és a spirituális zavartságot kiváltó gazdasági aggodalommal. A hatás visszahatás törvénye miatt ugyanis az, aki valami ellen, vagy valaki ellen védekezik, kikerülhetetlenül támadni fog valakit (a vagyonát károsító képzeletbeli rablót, tolvajt, szélhámos bankárt, figyelmetlen hivatalnokot, stb.) mentálisan és képzeletben. Aki viszont a képzeletben és a gondolatban (tehát ideális szinten és rejtve) támad, a rezonancia törvénye miatt , elõbb utóbb megtámadják a természetben is és aki fél, hogy valamit elveszít, az ha nem is veszíti el pontosan azt, aminek az elvesztésétõl fél, a veszteségtõl való félelme: tudattalan szorongása közben elveszít valamit, ami számára a hamis biztonság-érzetet adó vagyonánál sokkal fontosabb és lényegesebb (pl. a nyugalmát és ezzel együtt az egészségét, szerelmét, vagy épp a gyermekét.). Carl Gustav Jung mindössze a rezonancia (magyarán: zsák megtalálja a foltját), a kiegyenlítõdés és a hatás - visszahatás törvényének az összhatását fogalmazta meg abban a híressé vált tételében, miszerint az áldozat mindig kihívja maga ellen a gyilkost. Azok a tizenhét éves Philadelphiai fiatalok, akik katonásdit játszva, fegyveresen és tetõtõl talpig elmaszkírozva magukat becserkésztek egy amerikai buddhista missziót, de amikor megijedve attól, hogy a szerzetesek valamelyike felismerheti és feljelentheti õket, lelõtték mind a kilenc szerzetest, mindössze eszközök voltak egy olyan spirituális sors-játszmában, amelyet valójában a Buddha szobrocskák belsejében a misszió anyagi bázisa erõsítése érdekében ópiumot csempészõ és azt aranyért értékesítõ, „jót akaró” szerzetesek indítottak el. Az agresszív képzelettel rendelkezõ és felelõsség-tudat nélküli kiskorú fiúkat ártatlan játékosokból hirtelen tömeggyilkosokká tevõ szerzetesek mindössze a buddhizmus terjedése érdekében és a templom pompájának az emelése érdekében vágtak bele az ópium csempészetbe, amivel azt érték el, hogy egyre magasabb (vallásos) szinten kezdtek el rettegni a „jó úgy érdekében elkövetett bocsánatos bûnnek” képzelt eljárásuk leleplezõdésétõl, amit a rendõrség valamiért elmulasztott végrehajtani.    Aki gazdaságilag akarja biztosítottnak tudni az életét, az lényegileg spirituális szempontból - a lehetõ legbizonytalanabbá teszi. Lásd Jézusnak a homokra és a sziklára építkezõ emberrõl szóló példázatát. Jézus nem a gazdaságot tekinti ab ovo negatív természetûnek és egyáltalán nem a gazdag embereket jellemzi gonosznak és erkölcstelennek, hanem ismervén a mágia (teremtés) törvénye mellett, a polaritás és a kiegyenlítõdés törvényét is, a gazdaság-központú (szûk keblû, áldás - ellenes) gondolkozásnak az egyoldalú, illetve a zavart jellegére és annak a következményeire: a zavart képzeletre és a negatív és zavart képzetek (ellenség képek és veszteség képzetek) által mûködtetett egyéni képzelet által beidézett lehetséges betegségekre és más szerencsétlenségekre figyelmeztet: “Aki meg akarja nyerni életét, elveszti azt és aki feláldozza életét megnyeri azt.” - Aki be akarja biztosítani magának a tehetsége és a leleményessége (tudománya, tehetsége, stb.) segítségével megszerezhetõ élvezetes és a kényelmes (a természet megnyilvánulásaitól elszakadt, erõfeszítés-mentes) életet, elveszti azt, és aki ezt a törekvést feladja annak érdekében, hogy az életét sokkal mélyebb és reálisabb értékek szerint folytassa, eléri azt, hogy az ébersége segítségével élete minden részletét és vetületét a maga teljességében (egészében: egészségében - egészségesen) átélhesse. A keresztény papok és teológusok, ahelyett hogy rendesen végeznék a dolgukat és az Evangélium metafizikai értelmezésével (“Azért jöttem, hogy felfedjem azt, ami a teremtés óta rejtve van”) a képzelet zavarnak (a bûnbe esésnek: az éberség elvesztésének) a gazdaságivá fejlõdött eredeti okára rámutatnának és ezáltal feloldanák az általuk ápolt közösségekben az õskorrupció következményét: az öncélú élvezetkereséssel egybekapcsolt kényelem-keresésbõl és ezek biztosításából eredõ zavart személyi képzeletek által létrehozott valóságnak a következményeit, “arctalan” és “kegyetlen idõkrõl” sopánkodnak és misztikus, vagy humanista ködökbe süllyesztik a tudományos (akadémiai!) rangra emelt létrontás tényét, holott Jézus ezzel a mentalitással nyíltan szembefordult: “Jaj nektek írástudók, jaj nektek törvénytudók és jaj nektek farizeusok. Nem mertek belépni a mennyek országába és bûnös képmutatásotokkal lehetetlenné teszitek a belépést azoknak akik be akarnak lépni.” De a keresztény farizeusok nem jajgatnak, hanem az ókori zsidó elõdeikhez hasonlatosan, vállukat vonogatják és az égre mutogatnak az üzemileg gyártott csirkék és disznók elfogyasztása után: “Mindannyian az õ kezében vagyunk.” Az így felvilágosított - lelkiismeret furdalásaitól felmentett: felelõsségtudatától megfosztott - hívõ pedig tovább hiszi, hogy joga van a saját személye és a családja, valamint a közössége boldogsága és biztonsága, illetve az öncélú kényelme és élvezete (haszna) érdekében kizsákmányolni, összezavarni és eltiporni a természeti környezetét és végsõ soron összezavarni saját biológiai természetét. Mindezt “jó keresztényként” megteheti, csak éppen a vallásos eszmerendszer által meghirdetett erkölcsi rendszabályok és az adott eszmerendszer hirdetõi, alapítói vagy fõvezérei által körülírt, megnevezett és meghatározott külsõ (személyen kívüli, objektív) Isten, vagy eszmekör ellen ne kövessen el úgynevezett vétkeket.      Egyetlen misztikus iskola, vallásos, vagy polgár-filozófiai eszmerendszer sem fejti ki érthetõen, hogy az anyagi (fizikai) világ és ezen belül a természet, illetve a biológiai élet, nem más mint a Teremtés határállapota, határléte és az embernek mint “Isten Elsõ Ideájának” (Adam Kadmon), illetve mint Isten földi megtestesülésének, az a dolga, hogy saját lényén (személyén) keresztül, saját természeti testével (idegzetével, érzékelési képességével), az által, közvetlenül megtapasztalja a teremtés különbözõ természeti megnyilvánulásait, hogy megértse (belássa) és a benne levõ: az õ személyi tudata által szellemileg is megnyilvánult Teremtõvel: az általa érzékelt és észlelt természeti létformákat és jelenségeket regisztráló - ellenõrzõ Teremtõvel összekösse, mindazt amit érzékel, érez és észlel. Az ember õsprincípiumának és ezáltal minden egyes ember személyének elemi, de ugyanakkor szellemi összekötõ - értelmezõ rendeltetése van létezésben, ami azt jelenti, hogy személyén át minden egyes ember, akár önkéntelenül és öntudatlanul is, de összeköti a Teremtés õsforrását (az Abszolútumot) a Teremtés határállapotával (természettel). Nincs ettõl az elsõdleges és egyetemes funkciótól különválasztható szerepe és célja egyetlen (egyéni) emberi életnek, vagy ha úgy tetszik, egyetlen emberi léleknek sem!     Ennek, a személyi tudatunkon keresztül történõ spirituális egybekapcsolásnak az elemi és elsõdleges feltétele a fizikai létnek a fizikai benyomások (impressziók) által történõ közvetlen és folytonos megtapasztalása. Ezzel szemben a mai ember egész értelmével és képességével azon munkálkodik, hogy ettõl a közvetlen tapasztalástól megfossza magát és gyermekeit és hogy ezekkel a kellemetlen, erõfeszítést és figyelmet igénylõ és néha fájdalmakat okozó tapasztalatokkal szemben bebiztosítsa magát és szeretteit (gyermekeit). A bûnbeesésnek és az õskorrupciónak csak annyi köze van mondjuk a szexuális erkölcstelenkedés néven ismert jelenséghez, vagy a szociális korrupcióhoz, illetve a szexuális erkölcstelenkedésnek és a politikai - gazdasági korrupciónak annyi köze van a bûnbeeséshez, hogy végsõ soron mindkettõ az öncélú élvezetkeresés, illetve a mesterséges boldogsági (kiegyenlítettség) állapot elérését szolgáló cselekvés-rendszer. A természetet tragikus katasztrófába és nyomorba sodró önkényeskedés és a kába agresszivitás is csak a bûnbeesés, illetve a létkorrupció logikája szerinti primitíven civilizált életrendnek egy- egy parányi része és következménye. Az immunrendszernek a magas fokú megbomlását elõidézõ gyógyszerhasználathoz, valamint a rákkeltõ ipari szenny mértéktelen elõállításához: a szellemi tisztánlátás elvesztéséhez, illetve a természettõl és az Istentõl való elszakadáshoz vezetõ bûnbeesést elsõsorban a természetbõl kivonható anyagokból minél nagyobb mennyiség        û élvezeti eszközök gyártására és a természeti jelenségekkel szembeni védekezésre irányuló „keresztény” törekvéseink idézték elõ és azok idézik elõ ma is.     Az immunrendszeri betegségek elszaporodásához vezetõ létrontást (Hamvas) elsõsorban a személy elemi jelzõrendszerének: a fájdalomnak a lebénítására (kikapcsolására), illetve a fájdalom megszûntetésére, a fájdalmat okozó lehetõségek kiiktatására és a természettel való közvetlen kapcsolatból eredõ kellemetlenségek (nehézségek) elhárítására való “humanista” (gyógyítói) törekvések, vagyis a természetes tapasztalatokkal szembeni védekezõ törekvéseink halmazai képezik és nem a metafizikailag többnyire tájékozatlan papok által felállított bûnlajstromok elleni vétkek.     A Teremtésnek és az életnek nincs sem vallásos (érzelgõs-misztikus) sem materialista - tudományos (pragmatikus) koncepciók szerint meghatározható célja és ezáltal nincs ilyen jellegû célja az emberi életnek sem, de amint láttuk, metafizikai célja és rendeltetése van mind a teremtésnek, mind az individuális emberi életnek. A Teremtés személytelen õs-oka, az abszolútumnak a másságra, más állapotra való õs-sóvárgása, az abszolút létezésen kívüli állapotra: más-állapotra való õssóvárgás (Lilith jelenség), ami arra készteti az Abszolútumot, hogy kilépve önmagából, az így keletkezõ káosszal együtt önmagából „megszülje” a teremtõ képzeletet. A Lilith jelenség tehát az elsõ abszolút õserõ, amely egyrészt teremtõ képzeletté, másrészt örvénylõ káosszá változtatja az abszolútumot és arra készteti, hogy magából kiáradván, Fénnyé és Szeretetté alakuljon és egyre csökkenõ (alacsonyabb és alacsonyabb frekvenciájú) rezgési állapotokban (kauzális, ideális, szellemi, gondolati, érzelmi, éteri és végül anyagi létformákban) megnyilvánuljon. A más létre, a más állapotra, az újdonságra való sóvárgás következtében megnyilvánult létnek: a Teremtõnek és a Teremtésnek a határhelyzete és határállapota, a legalacsonyabb rezgési fokon létezõ anyagi lét. Ennek, az anyagi állapotnak (alacsony rezgési állapotba került energetikai struktúráknak) a teremtési õsminták  alapján történõ, határozott szervesülésével jöttek létre a világûrben a primitív sejtalakzatok, amelyek egy része (nem véletlenül!) a földre kerülvén, tovább szervezõdött és létrehozta a földi természetet, elõbb a primitív létformákkal, majd a növényekkel és az állatokkal, amelyek egyre bonyolultabb szervezete addig fejlõdött, amíg egy olyan lény ki nem válhatott belõlük, amely az individuális képességeiben magában hordozta nem csak az egyetemes teremtõ erõk mintáit, hanem a teremtõ képzelet és az abszolút léttudat kialakulásának a lehetõségét is. Így az ember közvetlenül, a természet viszont az ember öntudatán keresztül (az ember által közvetítetten) vissza kapcsolódhatott - és folyamatosan visszakapcsolódik -  az Abszolút Teremtõhöz. (“Én az Atyától jövök és az Atya bennem van és én az Atyában vagyok.” És: “Ti bennem vagytok és Én bennetek vagyok.”)     A bûnbeesés második motívuma tehát, hogy a hibás kapcsolatoknak az érzékelési lehetõségét  biztosító fájdalom jelzéseket - amely kellemetlen jelzések észlelése tehát az „összekötõi”- észlelõi funkciónk betöltésének és a teremtõi képességeink gyakorlásának az elõfeltétele, mivel a rossz kötõdés-kapcsolás és a teremtést veszélyeztetõ (rombolást okozó) képzetek, gondolatok, érzések és cselekedetek felõl tájékoztatják az embert - semmibe véve, vagy a fájdalmat különbözõ eszközökkel elfojtva (fájdalomcsillapítók, gyógyszerek, zsibbasztó szerek, védõ öltözetek) a személyi spirituális struktúránkban rejlõ öncélú élvezetre és más állapotra (kábulatra) való elemi sóvárgás hatására tovább hajhásszuk a kalandokat, a kábult állapotokat, illetve az öncélú élvezeteket és építjük azoknak a biztosítási - védelmi rendszerét, miközben egyre nagyobb anyagi alapokat kell biztosítani a kábítószerezés rohamos elterjedésének a visszaszorítása érdekében. Csak azt nem vesszük észre, hogy azok az eszközök és anyagi alapok, amelyek a kábítószerezés elleni küzdelmet lehetõvé teszi, az alapkábulat: a természetszennyezést is elõidézõ fölösleges termelés révén lehet elõállítani, ami végülis nem mûködne az alapkábulat üzemeltetését szolgáló szesz- vagy a dohányipar nélkül.    II. Az asztrológia az éber személyi tudat kialakításának az eszköze.     Abban, hogy a fájdalomnak mint az ember legfontosabb hiba és veszélyjelzõ eszközének a mesterséges megszüntetése és ezzel az egyetemes rendeltetésünk megtagadásának a sors-adó következményébe: a bûnbeesés ördögi körébe jobban beleláthassunk, az önismereti illetve a beavatási célokat szolgáló (Nem jóslásokra, tehát nem az egyéni sors, illetve a spirituális kiegyenlítõdési életfeladatok elkerülésére-kicselezésére használt) asztrológia eszköztára, õsi szimbólumrendszere és következtetései, segítségünkre állnak. A föld asztrológiai szimbóluma egy körbe rajzolt kereszt. A kör metafizikai értelme a teljesség, a kerekség, az EGÉSZ- ség, valamint az egyetemes egység. A kereszt õsi értelme viszont a tapasztalás és tudatosítás. A kereszt  függõleges tengelye egyrészt a spirituális és a pszicho- mentális õserõket, másrészt az Isteni (metafizikai) dimenziókat és hatalmakat (õsi léterõket, lételveket) szimbolizálja. A  kereszt vízszintes tengelye az anyagi világot, a természetet, valamint a nyersen, durván és számunkra azonnal érzékelhetõen-felismerhetõen megnyilvánuló energiákat, a természet erõit és végül magát a fizikai tér-idõ világot jelképezi.     Ezek alapján elmondható, hogy az asztrológia szempontjából, a határállapotba került Teremtésben, illetve az anyagi világban a Föld az a központi hely, ahol az ember és a többi élõlény által, a szellemi teremtõerõk, a teremtõ õsprincípiumok úgy öltenek határozott, anyagi alakot, hogy az individualitáson keresztül, folytonos kapcsolatban maradnak a teremtés õsforrásával: az abszolútummal. Ezek a spirituális teremtõerõk a földi élõlényeken keresztül, de fõképp az ember individuális öntudatán és összetett érzékelõ képességén keresztül a Teremtés összességében nyilvánulnak meg és képezõdnek le határozott formákban a fizikai természet (számunkra észlelhetõ és érzékelhetõ) világában. Az asztrológiában a kereszt a tapasztalást, illetve az érzékelést és az észlelést, tehát a fájdalmat és a fájdalom feloldással járó kiegyenlítõdési képességet jelképezi. Ezért  a tapasztalás-szenvedés nem valami heroikus és szentimentális szenvelgési jelenségként ismeretes az asztrológiában, hanem mint olyan információszerzési lehetõség, amely a személyes tudat- tágulást hivatott szolgálni.  Ebben az értelemben tehát a fájdalom a spirituális (örök) és személyes tudatosodást: az emberben, az ember által megtestesült Teremtõ és a Teremtés (természet) közötti kiegyenlítõdési folyamatot hivatott szolgálni.     Hamis az európai eredetû koncepció, miszerint az ember azáltal tanul és fejlõdik spirituálisan, hogy az agytevékenysége segítségével megfigyel és memorizál valamit, vagy azáltal, hogy logikailag sikeresen levon bizonyos következtetéseket a természetben észlelhetõ törvényszerûségekbõl és azokat a maga hasznára próbálván fordítani, bizonyos intellektuális mûveleteket végez a kikövetkeztetett és memorizált információkkal. Ahhoz, hogy valamit lényegeset megtanuljunk, egészen közeli kapcsolatba kell kerülnünk az illetõ jelenséggel, nem csak agytevékenységünk és észlelõ képességünk (intellektusunk) által, hanem a lelkünk és fizikai testünk által is. Márpedig a közeli (közvetlen, illetve személyes) kapcsolat létesítés, a legtöbb esetben szenvedéssel jár, hiszen nem minden esetben lehet harmonikus a találkozás, mert a határozott (fizikai) helyzetünk (és állapotunk) miatt az információ-csere nem minden esetben történik anyag-bomlás, illetve nehézségek nélkül és zavar mentesen.    Erre mondja Jézus, minden szentimentális poetizálás nélkül, hogy vegye fel mindenki a maga keresztjét, vagyis, hogy ismerje meg (“Ismerjétek meg az igazságot és az fel fog szabadítani benneteket”) és vállalja fel mindenki a saját sorsfeladatát (tudattágítási, éberség-szerzési, szellem-fejlõdési és spirituális kiegyenlítõdési életprogramját), még akkor is, ha fájdalommal és az öncélú élvezetekrõl való lemondásokkal jár. Az is igaz viszont, hogy ezt nem Jézus parancsára, vagy nem azért, hogy az õ kedvében járjon, kellene a kereszténynek megtennie, hanem ez a tapasztalási-kényszer az egyetemes létezés õs-okából következik. A Názáreti Jézus mindössze megfogalmazott egy mindig (örökké), mindenhol és bármilyen körülmény között érvényes alapigazságot, miszerint a teremtõ tudatosodás, a spirituális információszerzés erõfeszítést kíván és a téves irányban tett erõfeszítéseink  fájdalommal (kényszerit-jelzésekkel) járnak. A fájdalomnak, vagy a kellemes érzésnek a foka az, ami jelzi tudatunk számára azt, hogy a kapcsolat a személyünk által intenzíven megtestesített lételvek és azon lételvek között, amit képvisel az a jelenség, vagy az a tárgy, amivel személyesen kapcsolatba kerültünk, mennyire harmonikus vagy diszharmonikus.     A fájdalom, és a szenvedés, illetve a kellemes érzés, az a misztikus információ-forrás, ami arra figyelmeztet, hogy valami mást kell tennünk, mint amit addig tettünk, illetve mentális (mentalitás béli) irányt kell változtatnunk a harmonizáció, vagyis a lételvek (õsprincípiumok) harmonikus (zavarmentes és folyamatos) összekapcsolása érdekében. Márpedig az ember a legtöbbször pontosan ennek ellenkezõjére, vagyis arra használja az intellektusát, hogy ezt az információ-forrást (mármint a fájdalmat) az életébõl kiküszöbölje. Ahelyett, hogy megkeresné a helyes szellemi irányt, illetve kipróbálná, hogy melyik a helyes cselekvés, arra használja fel értelmét, hogy elfojtsa a fájdalom-tünetek rendszerét különbözõ eljárásokkal, terápiás módszerekkel, receptekkel, technikai eszközökkel, vagy éppenséggel misztikus gyakorlatokkal és mágikus praktikákkal. Mindezt ahelyett tehát, hogy odafigyelne: mire is akarja figyelmeztetni õt a felettes Énje (lelkiismerete, egyetemes felelõsségérzete), a fizikai testén keresztül a fájdalom jelzõ rendszere segítségével.     E sok fájdalom- kiküszöbölési harcnak, fájdalom elfojtási törekvésnek, tünet elfojtási és tünet kiirtási trükknek, a "kezelésnek" és az elkenésnek természetesen még több betegség-  tünet, vagy balesetnek nevezett, sokkal durvább fizikai jellegû, fájdalmas "találkozás", vagyis a fizikai test szintjén elviselt elemi károsodás lesz a következménye. És ha a betegséget sikerül is  valamennyire kiküszöbölni különbözõ tudományos módszerek (és az úgynevezett gyógyszerek, vagyis a hamis anyagi információ), valamint a modernizált ókori és középkori  mágikus eljárások segítségével, az ember (a személy), a Karma, valamint a többi egyetemes törvény összesített hatásának a következtében, egyre bonyolultabb és nehezebben értelmezhetõ konfliktuális élethelyzetekben találja magát, ami nem engedi öt szabadnak (boldognak lenni) mindaddig, amíg az eredeti életfeladatát meg nem oldotta, vagyis a saját keresztjét fel nem vette.      A legszomorúbb az egészben az, hogy a kereszténynek nevezett egyházi intézmények és azoknak papjai, képviselõi, valamikor talán tudatosan, de ma már inkább tájékozatlanságból eredõ jóindulattal - a materialista koncepciók tudományos rögeszméitõl és a szenvelgõ humanizmus korrupt moráljától immár õk is végképp elkábultan-  teljesen félrevezetik híveiket, amikor nem értelmezik a konkrét személyre vonatkoztatva Jézusnak a másik idevonatkozó, metafizikai kinyilatkoztatását, miszerint: "Az én terhem könnyû és az  én igám gyönyörûséges", vagyis azt az egyszerû igazságot, miszerint a tudatosan felvállalt életfeladatok megoldása valójában könnyû és végsõ soron a legtöbb örömet és gyönyört okoz. Ez  -és csakis ez a feladat teljesítés- okozhat gyönyört minden egyes személynek, mivel ez a Teremtés õs-oka és értelme. Ezért a keresztény papok sem értvén azt, hogy igazából mirõl is van szó e kinyilatkoztatásban, teljesen irreális, szenvelgõ és drámai pateizmussal, ráfogják - rákenik - a megváltás aktusát Jézus különleges és rendkívüli személyére, (holott semmiféle rendkívüliségrõl nincs szó, hanem éppen fordítva: Jézusnak sikerült az egyetemes rendet megvalósítani emberi személyében), aminek következtében az emberiség azon része, amely magát kereszténynek nevezi, valósággal rejtõzködik és rohangál a személyi életfeladatai elõl egész életében. Ezért persze, még többet kell szenvednie, mintha nyugton maradna és vállalná a keresztjét. E jelenségrõl, vagyis a mai kereszténységen belül meghúzódó legveszélyesebb létkorrupcióról még lesz szó a következõkben. Most térjünk vissza a föld asztrológiai szimbólumának értelmezéséhez.    A tudatos individuális meghatározódás a mindinkább egyetemesé táguló személyi tudaton belül valósulhat csak meg. Ez a szimultán tudat-meghatározódási és tudat-tágulási folyamat, illetve ez az egybeesés a kör szimbólumában a kereszt  középpontja által fejezõdik ki. Ebben a középpontban egy, a két dimenziós síkban (a papírlap síkjában pl.) nem ábrázolható, de a kereszt síkját merõlegesen átmetszõ, harmadik (mélységi) tengely fut keresztül. Ez az abszolút teremtõi léttudat érvényesülésének a tengelye. Vagyis egy olyan tengely ami a személyes, meghatározatlan, gyakorlati mérésekre alkalmas mércékkel ellenõrizhetetlen, felelõs személyi léttudatot jelöl - a felettes ént -, amely a lehetõségeket vizsgáló szabad akarattal egybekötött individuális felelõsségtudatot: a lelkiismeretet láthatatlanul összekapcsolja az egyetemes felelõsségtudattal és az egyetemes fejlõdés és kiegyenlítõdés törvényével.      III. A Sárkányfarok (Karmikus meghatározódások szerinti tulajdonságokat jelölõ pont)  - Sárkányfej (Abszolút éberségi, illetve Megváltási pont) tengely.        A földnek a fent leirt grafikai elemeit megtaláljuk részletesen a személyi horoszkópok grafikus rajzában is, pontosabban magában a személyi asztrogramban (születési képletben), ahol a Zodiákus (napjegyek, illetve állatöv) körét átszeli az Ascendens- Descendens vízszintes tengelye, valamint az Ég Alja (I.C.) és az Ég Közepe (M.C.) nevû pontok által meghatározott sarkalatos tengelyek. De van az asztrogramnak egy harmadik, változó irányú és irányítású tengelye is, aminek a klasszikus  asztrológiában eddig csak a behatároló pontjait szokták ábrázolni. Nevezetesen a Leszálló Holdcsomópont (Sárkányfej) és a Felszálló Holdcsomópont (Sárkányfarok) által meghatározott tengely, ami a vizsgált személy szellemi ébersége fejlõdési irányát testesíti meg (lásd: az életvonal a kiromanciában), vagyis azt a spirituális fejlõdési utat, amelyet a negatív karmikus meghatározottságainak a felismerését követõ feloldásától és meghaladásától a teljes éberség megszerzéséig tesz meg. Ennek a vonalnak a tengelyként való bejelölése az asztrogramban föltétlenül szükséges, amennyiben a személyi horoszkópot nem jóslásra, hanem  spirituális tudatosodási és kiegyenlítõdési életprogram helyes feltárására és értelmezésére akarjuk használni.     A két holdcsomópont (Sárkányfarok - Sárkányfej) által meghatározott tengely tehát a horoszkóp tulajdonosának a spirituális fejlõdésvonalát (spirituális fejlõdési élet-programját), a felébredéstõl a teljes éberség megszerzéséig történõ életútja színezetét jeleníti meg. Vagyis azt, hogy honnan, milyen konstelláció és horoszkópház által megtestesített spirituális teremtési õsmintáknak megfelelõ tévképzetek szerint él, hogy milyen negatív félelmek és ambíciók mûködtetik - irányítják, manipuláljak az életképzeletét és hogy milyen életterülettel nem képes a leginkább harmóniába kerülni születésétõl fogva és hogy mindezt meghaladva, milyen jegy és milyen ház helyzet által jelölt teremtési õsmintákat követve juthat el a minél nagyobb mértékû éberség és kiegyenlítõdési képesség megszerzéséig. Hogy milyen  karmikus kumulációra utal a Sárkányfarok jegy- és házhelyzete  (a Kiegyenlítõdés Törvénye alapján: milyen hiány-információ sûrûsödésbõl- indul az életbe) és, hogy milyen jellegû, milyen színezetû szellemi beteljesülést kellene a spirituális Én- tudatának elérnie a fizikai élete során, a fizikai és pszichikai tapasztalatoknak és ezeknek a szellemi - metafizikai értelmezése segítségével. Ez a személyi ( Én- tudati ) fejlõdésvonal tehát a személyi horoszkópban annak a virtuális tengelynek a megfelelõje, amely az asztrogram (a spirituális fejlõdési program szimbolikus ábrája) középpontján halad át. (Az asztrogram síkjában a körbe rajzolt kereszt középpontján áthaladó merõleges tengely). Azt is mondhatnánk, hogy ez az a virtuális tengely, amely a meghatározhatatlan személyiségtudat (Hamvas Béla szerint: infinitezimális szubjektum) és a még annyira sem meghatározható egyetemes világszellem közvetlen és analogikus kapcsolatának a megjelenítõje. Ez a mindenkiben létezõ abszolút tengely nem egy asztrológiai absztrakció, hanem a mindannyiunkban létezõ, mindannyiunk létalapját képezõ szellemi valóság (a Tao), az egyetemes létezés õsi létforrása és a teremtésnek a rendeltetése között húzódó spirituális tengely, amelyhez a magunk spirituális színezete (Karmája) szerint kapcsolódunk személyenként, külön - külön, ha akarjuk ezt, ha nem. Ha tudomást szerzünk errõl az egyetemes léttengelyrõl  és a személyünknek a hozzá viszonyított rendeltetésérõl (létfeladatáról), ha nem.   IV. A személyi tudat és az egyetemes léttudat összefüggése.       Amennyiben a középpontról beszélünk, akkor e túlzottan elméletivé sikerült bevezetõ után, a címben megadott témának a középpontjába is  bekerültünk. Nevezetesen a kereszt, a kereszténység, és  a Názáreti Jézus személyének és tanításainak cseppet sem elméleti, hanem konkrétan korrupció (öncélú boldogsági állapot-hajszolása, illetve öncélú élvezetszerzésre törekvés, ezek halmazása, könnyítés, természeti elemekkel, nehézséggel és fájdalommal szembeni védekezés és az élvezeti lehetõségek és a kényelem hosszú távú fenntartására és biztosítására való törekvések által okozott általános kábulat) ellenes szellemi alapállásnak (erõtérnek) az erõterébe. Ahhoz viszont, hogy Jézusnak az idevágó, nagyon sokszor idézett, de még többször félreértelmezett és félremagyarázott mantráját, az "ÉN VAGYOK AZ ÚT, AZ IGAZSÁG ÉS AZ ÉLET" - kinyilatkoztatását értelmezném az asztrológia segítségével, fontosnak tartok még két idevágó történelmi tényt felemlíteni. Hamvas Béla írja a Scientia Sacraban, hogy a Jézus által tanított metafizikai (egyetemes) kinyilatkoztatások semmiképpen nem érthetõk meg hátulról, illetve a történelmi ember pragmatikusan technikai-tudományos (gyõzni, ellenõrizni és könnyíteni akaró) életszemléletébõl, a létkorrupció (a bûnbeesés) logikáját mint elsõdleges, központi értelmet gyakorló lét- és életszemléletbõl, hanem csakis elõröl: az idõ másik irányából, a metafizikai (fizika fölötti, fizika elõtti) õshagyományok által õrzött metafizikai tudás (Védák, Upaniszádok, Tibeti és Egyiptomi halottak könyve, Joga-rendszerek, alkímia, aritmológia, Pitagorász és Orfeusz tanításai, stb.) irányából. Ezzel egybevág, hogy azok az Ókori gnosztikus iskolák, amelyeknek egyikében Jézus is tanult fiatal korában (az eszénusok iskolája), a szent iratok misztikus szövegeinek az értelmezése mellett, illetve a helyes (metafizikai) értelmezés elõsegítése érdekében, beavatási eszközként (mai szegényes és szürke szóhasználatunkban: tantárgyként), az aritmológia és az alkímia mellett, fõképpen az asztrológiát használták.        Mivel a személyi horoszkóp a személyre szóló spirituális életfeladatok megfejtésének az eszköze, nem véletlen, hogy a személyi horoszkópok kauzális értelmezésénél találkozunk a fent idézet Jézusi mantra metafizikai értelmével, ami asztrológiailag a következõképpen értendõ:     1) Én vagyok... - Tehát egyszerre és egyben az egyetemes létezés-tudatba beágyazott, itt és most megnyilvánuló és minden érzékelt és észlelt megnyilvánulást öntudatlanul, vagy tudatosan regisztráló, a Kozma Szilárd nevet viselõ személyben testet öltött õs-lét, ebben a kozmaszilárdi én-tudatban észleli, hogy létezik. De nem csak ebbõl áll ez a szubjektív, a természetbe ágyazott, a természeti törvényeknek is alárendelt lét-tudat, hanem: vele együtt és vele egyben, az ezen a Kozma Szilárd jellegû én- tudaton keresztül megnyilvánuló, ez által a személyes én-tudat által (is) létezõ és észlelõ univerzális emberi én - tudatból, valamint az Egyetemes Én tudatból (az Abszolút Lét- tudatból) is egyben. Én vagyok tehát az a tudattal is rendelkezõ egyén, aki a többivel együtt itt él, érzékel, észlel, képzel és akar ebben a téridõben, de ugyanakkor tudattalanul (reflexió nélkül) is tud az Egész Létezésrõl. Én vagyok, akinek, mint természeti lénynek ugyan személyi (partikuláris) sorsa van, de aki a személyes sorsok fölött és azok által szüntelenül elképzeli és teremtõ képzeletével létrehozza, az egész egységes egyetemes létezést, annak minden megjelenési (lét-)formájával. Az egyetemes, halhatatlan személyünk itt, a földön és ezáltal a természetben, így értelmezõdik és ebben a három (Szent háromság)  megnyilvánulási formában határozódik meg: 1. - A napjegyünk által jelölt nyers természeti (individuális ) tudatunk, valamint a Sárkányfarok jegy és házhelyzete által jelzett, rejtett, természet alatti és a megvilágosodás idõszakáig többnyire negatívan (irracionálisan) megnyilvánuló önkéntelen és öntudatlan sóvárgások és félelmek által befolyásolt személyünk által, 2. - az Ascendens által jelölt, felnõtti, racionális - intellektuális, tehát tudatosan felelõs személyi tudatunk, és ezért természet-feletti tudatunk által, és 3. - A Sárkányfej által jelzett és csakis tudatos törekvések által megszerezhetõ - elérhetõ egyetemes felelõsségtudatba ágyazott spirituális tudatunk által.   2) Az Út, nem csupán a nyers biográfiai - történetek szerinti életutat jelöli, hanem az egyén rendeltetése: a teremtésben való részt-vevõ, megismerõ, kiegyenlítõdõ és a kiegyenlítõdésben újjászületõ meghatározódása és sorsfeladata szerinti spirituális fejlõdési életutat az egyetemes létezés rendeltetésének - funkciójának a tükrében. Az ember Én- tudatához (Én vagyok) szorosan hozzá kapcsolódik a rendeltetése és az úgy is meghatározódik, mint az életút, de úgy is mint tudatosodási út. Mint az “Az Út”, amit õ megtesz az ébersége és/illetve a tudatos kiegyenlítõdési képessége megszerzése közben, a születésétõl az úgynevezett haláláig (a végsõ kiegyenlítõdéséig) és úgy is mint a felébredést követõ spirituális fejlõdési útvonal, amit a spirituálisan felébredt (keresztény) személy az élete során és annak segítségével megtesz az egyetemes kiegyenlítõdés tudatos megtétele irányába... Ezt a  szellemfejlõdési utat, amint fennebb írtam, az asztrogramban a holdcsomópontok által jelölt tengely testesíti meg és azokat a személyben létezõ sóvárgásokat, képességeket, hajlamokat és késztetéseket (leszálló holdcsomópont), valamint azokat a hiányzó képességeket, hiány-információként (negatív tulajdonságokként) jelentkezõ és ezért megszerezésre váró (spirituális) tulajdonságokat (tudást) és képességeket (felszálló holdcsomópont) jelöli, amelyek segítségével az adott személynek éberen integrálnia kell magát az egyetemes létezés (abszolút) tudatába.     3) Az  Igazság... Mint az én életem igazsága. Vagyis az én partikuláris (szubjektív) és egyben egyetemes teremtõ imaginációm igazsága: az a személyes életfilozófia, életkoncepció, amit minden egyes ember kialakít magának, tudatosan vagy öntudatlanul földi élete során. Az Igazság tehát az a neveléssel és tanítatással befolyásolt (többnyire elferdített) személyes élet - és világkoncepcióval, hittel, reménnyel, félelemmel (bizalmatlansággal, félelemmel, stb.) egybe mosódó szubjektív (természeti és morális) én-meghatározódása mindenkinek, amelynek segítségével a személy, tudatosan vagy öntudatlanul, a környezetéhez és a történelmi helyzetéhez, és azon túl az egész létezéshez kapcsolódik spirituálisan, ha tud róla, ha nem. Amennyiben ez a személyi igazság (életfilozófia) és a saját szubjektív sorsáról (helyzetérõl és vágyairól - terveirõl) és tulajdonságairól alkotott képzetei arányosan fedik egymást, a személy az õ valódi szellemiségének: igazságának (auratesteibe kódolt spirituális kiegyenlítõdési programjának) megfelelõen tudja megélni és értelmezni a sorsát és az emberiség sorsát.      Ezt az Igazságot, a nevelés és a taníttatás, mellett az asztrogramban a Sárkányfarok, a Lilith és a Napjegy által jelzett spirituális meghatározódások befolyásolják elsõdlegesen. Az a Napjegy (a csillagkép) viszont, amelyben az Ascendens áll, a szülött  számára azt a spirituális erõteret jelenti, amelyben nem csak természeti individuumként, hanem észlelõ, értelmezõ és képzelgõ szellemi lényként is megélheti az imént leírt (harmonikus vagy diszharmonikus, azaz  világos vagy zavaros) koncepcióit saját személyérõl és saját szerepérõl az életben. Ez az intellektuális információ szerzési - értelmezési és spirituális programokká (jövõ tervekké) alakító képzelgési képesség át kellene alakuljon egy bizonyos szellemi érettség elérése után, egyetemes igazság- és felelõsségtudattá: éberséggé, de ezt a mai emberiségnek mindössze a 0,01 százaléka éri el. - Lásd a felelõtlen természet -és atmoszféra rombolást, a kényelmi és élvezeti szempontok elsõdleges érvényesülését a valóságos, vagyis az egyetemes törvényekkel összhangban álló életfeladatok felvállalása helyett. Lásd a nyugati "civilizált" ember eme tudományos és vallásos IGAZSÁGÁT, amely saját létképzeletével egyetemben, mindent összezavart és beszennyezett szentimentális jót - akarása, illetve az ésszerû boldogság-receptjei: a pragmatikus gazdasági stratégiázása segítségével. És lásd a különbözõ misztikus - gyógyító- és szexuális energiaszerzési lehetõségek receptjeivel és energia-adó köveivel - elixirjével kufárkodó guruk, gyógyító-mesterek és más szekta-vezetõk által bolondított hívek szélesedõ tömegeit. Lásd tehát annak az embernek - emberiségnek az igazságát, amely technikája és tudománya segítségével eszét vesztve termeli és vásárolja majd eldobja az élvezet-okozó tárgyakat és mûszereket és a biztonságosnál biztonságosabb védekezési berendezések segítségével, vagy vallásos és misztikus fantazmagóriák segítségével zárkózik el egyre jobban el az éberség elõl és zavarja össze-vissza magát, tudományosan bujkálva az elemi létfeladatai: a keresztje elõl (pl. a nagy gazdasági potenciállal rendelkezõ nyugati államok polgárai a család-alapítás és/vagy a két gyermek, vagy a kettõnél nagyobb számú gyermekvállalás elõl) miközben mindenféle egzotikus és mágikus praktikákkal és testápolási módszerek halmazával próbálja egészségessé és boldoggá lakkozni-pofozni magát és környezetét, de meg van arról gyõzõdve, hogy az övé az egyetlen normális alapállás a földön.    4) A jézusi mantra negyedik eleme a krisztusnak nevezett, spirituális állapot eléréséhez szükséges negyedik szó: a nagybetûvel írt Élet. Ez viszont nem a világias (gazdasági, politikai, ceremoniális és esztétikai) életet jelenti (“Örvendjetek, én legyõztem a Világot”)  vagy az anyagcserével járó biológiai folyamatok összességének a megjelölését, hanem magát az élet és a lét forrását. Azt amibõl a Teremtõ is létrejön. És peresze, ezzel együtt, ezen az Univerzális életen belül, ott van minden egyes ember személyes élete, az összes törekvésével, örömével és szenvedésével együtt. Az a szellemi- lelki élet, amely kívülrõl a másik ember helyzetébõl nem látható és nem érthetõ, de még annál is kevésbé meghatározható. A személyi asztrogramban ezt a negyedik (az elsõ ugyanis maga az “Én vagyok”) elemet, vagyis a személyiség-tudat harmadik összetevõjét, a IV. ház (az otthon, a család és a szülök háza) csúcsát, vagyis az Ég Alját (I.C.) a X.  ház csúcsával (az Ég Közepe pontjával) összekötõ tengely jeleníti meg. Pontosabban az egész X. és VI. ház szellemi erõterei együttesen. A X. ház azt a közösségi életterületet képviseli az asztrogramban, amelyben a szülött közösségi élettevékenységét gyakorolva, olyan tapasztalatokhoz és olyan ismeretekhez juthat, amelyek hozzájárulnak a közösségi öntudata kifejlõdéséhez. Vagyis azt a közösségi tevékenységgel járó információ- szerzési lehetõséget, amely által olyan élményekre tehet szert és olyan dolgokra figyelhet fel a társadalmi környezete visszahatásaként, amelyek ebben az értelemben segítik õt saját lénye és ezáltal az egyetemes létezés törvényeinek a mélyebb megismerésében, a saját sorsa beteljesítésében, vagyis a spirituális életprogramja megvalósításában a közösségi élet különbözõ színterein.      Az “Én vagyok az út, az igazság és az élet” mantrában, akárcsak az egyéni kiegyenlítõdési sorsprogramokat ábrázoló személyi asztrogramban, benne foglaltaik a családi és a közösségi életnek az egyetemes törvények szerinti gyakorlása, ezeknek az életterületeknek felvállalási szükségességére való figyelemfelhívás is. Az, hogy csakis az élettárs, a családtagok és a tágabb közösséget alkotó személlyel való kölcsönhatásban, azokkal való konfliktusokban és tükrözõdésekben: „a közösség segítségével” lehetséges az egyetemes Én- tudat kialakítása. Mert, amint az asztrológiai értelmezésnél láttuk, az Én vagyok..., az Élet, az emberiség közösségét is jelenti, ami szûkebben a szociális és a természeti környezet formájában jelentkezik. A rezonancia törvénye szellemében, csak olyan környezettel és közösséggel kerülhetek közvetlen kapcsolatba, csak olyan környezetben és közösségben tükrözõdhetek, amely lényegi (spirituális - metafizikai) szempontból ugyanolyan problémákat testesít meg, mint amilyen princípiumokkal nekem is harmóniába kell kerülni. Ez tehát az a bizonyos közösségi kereszt, amit el kell fogadnom képzelet szintjén, mert amennyiben nem vagyok egy közösséggel rezonanciában (ha nincs lényegi kapcsolatom vele, akár ellentét - ellenkezés formájában is), a látszólag vak események és nyûgös szükségletek formájában jelentkezõ „sors” elsodor („elûz”) egy másik, az én lényegi problémáimmal, még ha ellentétesen is, de inkább összhangban levõ közösségbe. A négyes háztól (a családi és az otthoni élet területétõl), tehát a mikro közösségtõl - a társadalmi-közösségi cselekvések színterét képviselõ tízes házig ível az asztrogramban az Élet Tengelye. Ezért mondta Jézus azt, hogy ahol ketten összejösztök az Én nevemben, ott vagyok. Vagyis, ahol ketten egymás személyisége elnyomása nélkül: arányosan és az egyetemes tõrvényekkel összhangban tudják érvényesíteni a személyi tudatukat, illetve úgy, hogy az a közösségi életformák összességének a harmóniát eredményezze, azoknak az embereknek a személyében megvalósul, életre kel a Krisztusi princípium. - Az sem véletlen, hogy az ide vonatkozó információkat a négyes és a tízes, valamint az egyes és a hetes házak életterületén vagyis az asztrogram keresztjének a legalsó (Ég Alja) és a legfelsõ (Ég közepe) csúcsától, valamint a horizontális ágait képezõ csúcsától (Ascendens - Descendens) jobbra fekvõ földházak jellegébõl, vagyis a házakban található napjegyek minõségébõl és a bolygók természetébõl olvashatjuk ki.     A keresztény éberség egy olyan, természeti tapasztalatokkal és közvetlen átéléssel (az õsprincípiumokat megtestesítõ természeti elemekkel való kapcsolatba kerüléshez szükséges erõfeszítésekkel, a kapcsolatfelvétellel járó fájdalommal és a kapcsolatfelvételt követõ harmóniába kerülés következtében bekövetkezõ boldogság- állapottal, örömérzéssel) egybekötött tudatos lelki-szellemi fejlõdést jelent, vagyis egy olyan az Isteni léthez való személyes visszacsatolódással egybekötött élet-utat jelent, ami a szabad és felelõs emberi öntudaton, vagyis az én- tudaton alapuló univerzális lét- és felelõsségtudat kialakításához és ezzel együtt a felelõsen használható mágikus - gyógyító képességek kifejlõdéséhez is vezet. Ezt, a természeti körben-forgás ismétlõdését (a saját farkába harapó kígyó együgyûségét) meghaladó univerzális tudatállapot elérését nevezzük megváltó éberségnek. Ennek az elérése után az ember (a nõ és a férfi együtt) olyan pszicho-mentális szellemi erõk és a teremtõ- hatalmakkal való kollaborációs készség birtokába kerül, amelyek segítségével kibonthatja és beteljesítheti a saját sorsprogramját. Ezután és ez által saját maga irányíthatja élete eseményeit és önmaga szuverén ura lehet. (Ezentúl elõled minden sötétség kitér.)     A megváltottság tehát egy állandósult kreatív állapot, amelyben az emberi személy olyan egyetemes léterõkkel bíró lénnyé alakul, amely harmonikusan (kiegyenlítetten) áramoltatja ezeket a benne és általa is megnyilvánuló léterõket a fizikai, pszichikai és a szellemi környezetébe. Így saját fizikai személyével együtt, közvetlen környezetét is (mindenféle stratégiázás és mágikus gyakorlat nélkül, a korábban is mûködõ, de ezúttal már megtisztított állapotban levõ imaginációján keresztül) harmonizálja, vagyis hozzáköti az egyetemes létezéshez: megszenteli azt. (“Megszenteli a helyet ahol él”). A Jézus által tanított morális (keresztény) életforma tehát nem egy külsõséges, esztétikai és szentimentális vallásgyakorlat színpadiasan végrehajtott szimbolikus ceremóniákkal, hanem az a tudatos létezési forma, amelynek segítségével minden ember képessé válhat az éber megváltottsági állapot elérésére. A kereszténység egy olyan önbeavatási út, amelynek során egy ember-pár élete minden egyes mozzanatát az univerzális törvényekkel és az õsi lételvekkel összhangba hozva, személyi létezését egyetemessé teheti az erõs (de nem erõszakos!), vagyis a határozott éntudata segítségével, pontosabban: a teremtési-tapasztalati ismeretekkel (fénnyel) egybeolvasztott egyetemes szeretet segítségévvel.     Názáreti Jézus, aki más személyekhez képest igen korán elérte a megváltottság: az újjá születést követõ feltámadás és a kiegyenlítettség (boldogság) állapotát és az egyetemes teremtõi léttudatot jelentõ krisztusi állapotot is elérte az egyéni tapasztalatoknak a másokétól eltérõen gyorsan mûködõ spirituális és kauzális értelmezési képessége (misztikus intuíciója) segítségével, nem volt egy õrült mysztész, autokrata és egocentrikus király vagy római császár, hadseregparancsnok, fõpap: vallási intézményvezetõ, aki önhittségében és diadalmámorában kihirdeti magáról, hogy egyedül õ az Út, az Igazság és az Élet, miközben mások nem. Õ világosan megfogalmazta, nem csak azt, az emberi "status absolutus" ( alapállás - H.B.) megvalósításához szükséges erkölcsi feltételt, hogy ”aki a legkiválóbb közületek, az legyen a legszerényebb”, hanem  azt a metafizikai igazságot is, hogy  ”Én az atyától jövök és az atya bennem van és én az atyában vagyok." Vagyis: az emberi individuum megtestesülése abban az információs - energetikai mezõben történik, amit ma auratest(ek)nek nevezünk, úgy, hogy a legfinomabb és ezért a legkevésbé érzékelhetõ auratestünk maga az abszolútum, amely egyben az alapja és forrása minden (spirituális és anyagi - természeti) létformának. Ezért a személyi-tudatunk egyaránt kapcsolódik a fizikai testünkhöz, de ugyanakkor az auránkhoz is és az aurán keresztül az abszolútumhoz is.     Továbbá: "én bennetek vagyok  és ti bennem vagytok”, mondja Jézus, amibõl még a Teremtõ Istent a személyen kívüli létezésbe absztraháló teológiának az antagonisztikus történelmi logikájával is csak az következtethetõ ki, hogy minden ember az õ Én-tudatán keresztül (is) megnyilvánuló Atyától (Az abszolút idea-szellemtõl) jön és az Atya, az élet fundamentuma: a lét-képzelet által a Létet megteremtõ Isten ugyanakkor minden egyes emberi Én-tudatban benne van. Ezért Jézus tanítása alapján és a keresztény teológiával ellentétben, az Atya, vagyis az abszolút képzelet az individuális személyiségtudatunkban (is) lakozik. Tehát a teremtõ Isten (az egyetemes képzelõerõ) nem csak közöttünk, hanem elsõ sorban bennünk “lakozik” és általunk nyilvánul meg. A legfinomabb aura-testünkön, az abszolútumon keresztül mindannyiunk személyi-tudata egybeolvad, összekapcsolódik az Atyában. Ezért, az éltetõ szellem: az ige, vagyis az egyetemes teremtõerõket tartalmazó spirituális értelem (fény) nem csak közöttünk, hanem elsõsorban bennünk, a vallásos képzelet és misztikus intuíció formájában megnyilvánuló abszolút tudattal rendelkezõ személyekben és általunk lakozik a természetben. Ott van minden személyben, külön egyedi színezetben és néha hasonló, de soha nem azonos, a személyi horoszkóp segítségével is kimutatható egyedi meghatározódásokban, egyéni erõspektrumokban, de ez a sokféle erõspektrum kauzális szinten egybekötõdik és egyre inkább egybeolvad a legfinomabb szellemi síkokon, vagyis a legmagasabb öntudatunknak megfelelõ spirituális állapotunkban. “Ti bennem vagytok és én bennetek vagyok.”    Magyarán: a Abszolút Képzelet õserejének: a feltartóztathatatlanul kiáramlani (teremteni), tágulni, változni - fejlõdni, megismerni és kiegyenlítõdni akaró Istennek a földi megtestesítõi vagyunk mindannyian emberi minõségünk következtében, ha tudomásul vesszük ezt, ha nem. És aki nem akarja tudomásul venni ezt a tényt, mert kényelmesebb egy külsõ, az Én-tudattól független Isten személyében (objektív teremtõ hatalomban) és annak a sors-intézõ segédeiben (angyalokban és a segítõ - vigyázó, vagy vezetõ szellemekben, túlvilági lelkekben) hinni, akitõl kegyelem gyakorlást (protekciózást) várhat, vagy akire rákenheti saját felelõtlen tetteinek, vágyainak, gondolatainak és képzelgéseinek a következményeit, az maga szenvedi kárát a spirituális kábulatának és a szellemi káprázatának, a negatív hitének, betegségek, balesetek, szegénység és különbözõ személyközti konfliktusok formájában. Ez csak azok számára nem logikus és nem természetes, akik megfeledkeznek a fájdalom és a szenvedés jelzõ funkciójáról, illetve a fájdalom metafizikai értelmérõl, amely nem más mint a lelkünkben és a természeti környezetünkben (általunk) létrehozott diszharmonikus állapotokat jelzõ információs eszköz. Amiként az állandósuló fájdalmak összessége: a szenvedés nem más mint az egyetemes létnek az a védekezési mechanizmusa, amely azt hivatott szolgálni, hogy a zavaros és agresszív képzelettel rendelkezõ személyek spirituálisan erõtlenekké váljanak, hogy a rombolói tevékenységük a minimális legyen. A baj csak az, hogy a zavaros és spirituálisan agresszív képzelettel rendelkezõ, de erõs fizikummal rendelkezõ anyáknak elõbb a gyermekeik szenvednek és õk csak az után, hogy spirituálisan is érzékennyé válnak annak következtében, hogy sokáig szenvedni, vagy/és meghalni látják a gyermekeiket.   V.  A teremtõ képzelet és a krisztusi állapot: a fény és a szeretet megtestesülése.         A másik Jézus által tanított, szintén az Én-tudatra utaló mantra: ”Amíg a világon vagyok, a világ világossága vagyok" alapján is, lehetõségünk van a megvilágosodásra, vagyis arra, hogy az egyetemes törvényeket természeti Én-tudatunkba integráljuk, és azokkal egész lényünkben azonosulva, egyetemes tudattal rendelkezõ lényekké váljunk. ”Legyetek tökéletesek, amiként a ti Atyátok is tökéletes.” Jézus azért használta az egyes szám elsõ személyt, amikor ezeket az egyetemes igazságokat kinyilatkoztatta (- Aki megnyitja lelkét és szellemét az egyetemes információ áramai, illetve a fény és a szeretet elõtt, az képessé teszi magát az egyetemes igazságok kinyilatkoztatására.) mert az egyetemes Én- tudat ébresztõ mantráknak nincs semmi értelme többes számban kimondani, hiszen az abszolút léttudat is egy, és az individuum is egy. Ezért a Krisztusi állapotot lehetetlen tömegesen, vagy csoportosan, de még akár baráti társaságokban is megvalósítani. A krisztusi állapotot csakis személyes, tehát individuális belsõ erõfeszítések által elérhetõ éberséggel: a bûnbeesés logikája által létrehozott szellemi kábulattól való megszabadulás utján, csakis a tudatos éberségre törekvés, illetve az éberség fokozását szolgálni hivatott életformák általi létállapotban lehet elérni. Ennek a kábulatmentes életformának a megélését kellene lehetõvé tegye a keresztényi életforma és a keresztény morál amennyiben a szekularizált keresztény ideológia nem zavarná össze még a politeista vallásoknál is jobban a hívek imaginációját és személyiség- tudatát a vallásgyakorlás szentimentális és esztétikai aktusa által, valamint a kereszt (közvetlen tapasztalat)- elhárításra játszó polgári morál és a természet ellenõrzését célzó tudományos-technikai koncepciók által.     A Lilith által létrehívott õskáosz (õsi negentropikus létállapot) magát az Abszolútumot veszélyezteti állandóan. Ez a teremtés alapjánál álló õsok: a megbomlott rend helyre állítását és a káoszban antagonisztikussá vált abszolút erõk feszültségét kiegyenlítését a teremtés hivatott szolgálni. A teremtési aktust kiprovokáló káosz (kábult) állapotnak a meghaladását (a felborult õsi rend helyreállítását és a rendetlenség által létrehívott abszolút feszültségek kiegyenlítését) hivatott szolgálni az egész teremtés és ezen belül az Istennek a teremtésre ( a kábulat, illetve a kábulat által okozott, abszolút lét-fenyegetõ rendetlenség és feszültség megszüntetésére) vonatkozó elsõ Ideája is: Ádám Kadmon: az Ember. Az ember viszont (és fõként a magát kereszténynek hívó ember) a kábulat és a káprázat megszüntetése helyett, annak a növelését szolgálja és a gyermekkorában különbözõ misztikus fantazmagóriákkal (vallásokkal) és hazugságrendszerekkel (élvezet termelõi - fogyasztói és élvezeti cikkeinek védelmét szolgáló polgári moráljával) megmételyezett képzelete segítségével „tovább fejleszti” mind a belsõ (lelki - szellemi), mind a külsõ (társadalmi - természeti) világában a kábulatot miközben kétségbeesetten küzd az alkoholizmus és a kábítószer fogyasztás ellen.     Nem lehetséges a kívülrõl jövõ (a személy akaratától és öntudatától független, a személyen kívüli állapotokból jövõ) magváltás (kegyelem) és ezért nem lehetséges a tömeges, vagy a csoportos megváltás sem. Senki és semmi nem ébresztheti fel egy másik személyben a misztikus és a pragmatikus kábulattal: a létkorrupcióval szembeni éberség megszerzéséhez szükséges alapállás felvételének a szándékát, senki nem ébresztheti fel bennem máról hónapra az éberséget és nem szabadíthatja fel bennem a sorsfeladataimhoz kötött teremtõ képzeletet, a (mágikus) mentális képességeket úgy, hogy én ne tegyek belsõ erõfeszítéseket a szeretet áramoltatásával és értelmem mûködtetésével, a bennem lakozó Krisztus felébresztése érdekében. Mindenki saját maga és a saját (erõfeszítést követelõ és fájdalommal is járó) tapasztalatain és képzelettisztító értelmezésein (kontempláción és meditáción) keresztül kell eljusson az egyetemes léttudat (egyetemes testvériség érzet) kifejlõdését jelentõ megváltott állapothoz. A beavató mesterek (papok) által végzett spirituális Én-tudat felébresztésnek a kora már az ókorban lejárt és tulajdonképpen megszûnt Jézusnak a történelemben való fellépésével. Az, hogy Jézus helyettem szenvedett a kereszten és ezáltal eleve felmentett a vétkeim alól, felmentés, amit az õ nevében fellépõ egyház papjai számomra megadhatnak, a legnagyobb metafizikai képtelenség (hazugság és szélhámosság), amit csak el lehet képzelni. Ez egy olyan kacifántosan misztikus spekuláción alapuló valóság-hamisítás, ami nem csak hogy eltéríti az embert az eredeti rendeltetésének a betöltésétõl, (a keresztényi magatartásától): a személyes valóságtapasztalattól és a személyes felelõsségvállalástól, hanem a kivülrõl jövõ kegyelem és a rajta kívül létezõ (személytelen) Isten illúziójában is megerõsíti. Ráadásul ez, a Jézus tanításainak az értelmével merõben szemben álló magatartást: a személyességnek, az egyéni felelõsségnek a feladására buzdító: a más személy általi megváltottság illúzióját keltõ fantazmagória, nem más, mint a Jézussal soha nem találkozó Tarzuszi Pálnak: a magát egy új vallási tisztségbe átmentõ farizeusi kaszt elsõ képviselõjének a találmánya, ami viszont a Nagy Konstantin papjai által birodalmi ideológiává alakított szekularizált kereszténységnek az alapját képezi.     Ennek a passzív és felelõtlen magatartásnak az elfogadása, pontosan annyira veszélyes mint a képzelt összpontosítása által mûködésbe hozható ("gyógyító”-nak mondott, de valójában:) teremtõerõknek a megfelelõ egyéni testi és lelki tapasztalatok és ezek metafizikai értelmezése nélküli: a spirituális alapozás nélkül történõ mesterséges élesztése, vagyis az egyetemes szeretet képesség és az értelmi világosság elérése nélkül történõ gyakorlása. Ez, a valójában önzésen és hatalom gyakorláson alapuló alapállás a természetet romboló technokratáknál és természet kizsákmányoló közgazdászoknál is vétkesebbé teszi a, különbözõ egzotikus diplomákat osztogató guruk és "mesterek" tevékenységét. Õk maguk sem rendelkezvén megfelelõ spirituális (erkölcsi!) letisztultsággal: keresztény tudatossággal, különbözõ mágikus képességek elérésére és felélesztésére oktatják a tájékozatlan és felkészületlen hallgatóikat, aminek segítségével azok egy darabig sikeresen kikerülhetik az életfeladataik felvállalását és az éberség (szellemi megtisztulás) érdekében szükséges lelki és fizikai erõfeszítéseket.     Jézus, miközben az utolsó és legfontosabb és legbeszédesebb jelkép-tanításokat: 1) a kufárok kiûzését a templomból, ami a személyi életképzelet állandó tisztításának a szükségét jelenti, 2) a tanítványok lábának a megmosását, ami a gõg feladásának szükségességét hivatott az emlékezetükbe idézni és végül 3) a kereszt vállalását: a keresztre feszíttetést „elvégezte” volna, azt mondta a tanítványainak, hogy ne csodálkozzanak, mert nála nagyobb csodákat fognak tenni az Én-tudat nevében. Itt ismételten nem személytelenül: áttételesen mûködõ (kölcsön vehetõ) csodatevõi képességek elnyerését helyezett az apostolok számára kilátásába, hanem az õk saját, egyetemes felelõsségtudatába beágyazott Én- tudatuk és a szabad akaratuk mûködtetése által elérhetõ éber képzelõerõ mágikus következményét: a bennük rejlõ idézõ - erõ, a mágikus teremtõ képességük felébredését jelezte elõre. De ebben az elõrejelzésben sem a csodatevõ képesség elérése a fontos, hanem az, hogy az arányos személyi tudatra alapozott spirituális éberség elérésével, az ember (az eggyé vált nõ és a férfi együtt) megszabadulhat a sors kényszerektõl (determinációtól), mivel az éberség megszerzésével kibomlik a teremtõi képzelõerõ (az idézõ erõ) és : „...Az Én atyám ellát titeket”.  - Az egyetemes felelõsségtudatba ágyazott egyéni-univerzális képzelet teremtõ képességén keresztül spirituális kommunikációba kerülnek a környezetükkel, amely biztosítja számukra mindazt ami ténylegesen (és nem fölöslegesen!) létszükséglet.     A távozása után a tanítványok által átélt pünkösdi megvilágosodással járó „nyelveken való beszéd” képességének a megjelenése is pontosan azt a momentumot jelzi, amikor a belsõ körhöz tartozó (ezoterikus!) tanítványok, számtalan botlásaik, kételyeik, csalódásaik és sikertelenségeik után - tehát egy hosszas tapasztaláson keresztül vezetõ (keresztény) tudatosodási folyamat után - egy közös meditáció alatt, egyszerre érték el az egyetemes Én - tudat teljességét. Attól kezdve õk is éberekké: tisztánlátókká váltak (A próféta nem misztikus jövõ látó, jósolgató embert, hanem tisztánlátó, felébredett személyt jelent) és sikerült hatalmat nyerniük a bennük lakozó, de addig zavarosan és ellentmondásosan viselkedõ diszharmonikus õsprincípiumok, a teremtõ erõk fölött. Ezek segítségével aztán gyógyítottak és különbözõ csodákat tettek, amiként erre Jézus elõre figyelmeztette. Ehhez viszont el kellett telnie egy bizonyos - tanulási, tapasztalási, idõszaknak, vagyis a megfelelõ, személyes következtetések levonásához szükséges - idõnek, a Jézussal való személyes találkozás után, ami alatt a tanítványok személyes tapasztalataik segítségével és a mesteri tanítások értelmét személyi- tudatukba integrálhatták. Azaz saját magukat beavathatták.   VI. Az igazi beavatás       A nyugati - keresztény civilizációban élõ személyek számára ma még mindig egzotikus keleti misztikummal, vagy mágikus (hipnotikus) hatalomgyakorlási lehetõségeket ígérõ képzetekhez kapcsolódó felhangot kap a beavatás kifejezés. Számukra izgalmasabbnak és pragmatikusabbnak hangzik a megváltásnál, pedig ugyanarról a metafizikai realizációról van szó mindkét esetben. És ez így van még akkor is, ha a keleti vallások a beavatást egy, a krisztusi értelemben vett megváltásnál alacsonyabb megvalósítás elérési lehetõségére (a szenvedésektõl való megszabadulás, a nirvána elérésére, stb.), az európai keresztény viszont, pontosan a Jézusi tanításokat elferdítõ, de a hitrendszer és egyház építés érdekében azok abszolút-erejébõl a szelet kifogó, egy újfarizeus: a Tarzuszi Pál által bevezetett „korrekciók” (lásd a feltámadás „tételét”) következtében a keresztény ember ma a megváltást nem a korrupció mentes életforma felvétele és gyakorlása által elérhetõ éberség következményeként érti, hanem egy, az õ akaratától és erõsfeszítéseitõl független, rá nem vonatkoztatható, absztrakt és idegen aktusként, amit valaki valamikor „elintézett” az õ számára. Olyan aktusra, amit "Jézus Krisztus" valamikor "elkövetett" és ezért a becsületes vallásos embernek illendõ tisztelni öt és persze nem árt egy kis égi protekcióért is imádkozni hozzá.     A megváltást lehetõvé tevõ beavatás: a keresztény magatartás (alapállás), nem lehet a személyünktõl külön álló erõtõl, vagy más (történeti) embertõl (istennek egy másik fiától) ránk szálló, tehát kívülrõl ható, mágikus aktus következménye. A spirituális beavatás olyan szímbólikus - képi látásmódot és olyan kauzális értelmezõi képesség kialakítását szolgáló információ feltárási - tanítási sorozat, amely minden kultúrkörben azt hivatott elérni, hogy a beavatandó személyt kiragadja a hétköznapi (látszati: a jelenségek értelmezése szintjén megragadó) gondolkozás logikájából és képessé tegye a látható (érzékelhetõ) jelenségeket (pl. a természeti környezete, vagy a rokoni - társadalmi közössége, vagy a saját egyéni sorsát) a teremtés eredeti értelme és rendeltetése logikájából megítélni és értelmezni. A beavató mester mindig csak az általános információkat és a megfelelõ példákat - értelmezéseket szolgáltathatja a tanítvány számára, azokat az információkat, melyek segítségével a tanítványok, az egyéni sorsfeladataik tudatos felvállalásával és a feladatok végrehajtása segítségével történõ meghaladásával - feloldásával, a lelküket (érzelmeiket és rációjukat), valamint a szellemüket (képzeletüket, látásmódjukat) szeretetben és értelemben fejleszthetik, megtisztíthatják és krisztusivá tágíthatják én-tudatukat: önmagukat beavathatják.      Minden külsõ hatásgyakorlással - misztifikációval, vagy erõszakos rávezetéssel- történõ beavatás, illetéktelen és törvénytelen (szentségtelen) beavatkozás a személynek a fejlõdési életprogramjába, annak botor megzavarása. A szeszélyesen a történelembe és a természetben beavatkozó (csoda tevõ), illetve érzelmi alapon protekciózó isteni hatalomról szóló misztikus legendákon alapuló, felelõsség-átadást és hipokrita viselkedést eredményezõ keresztény(kedõ) ájtatoskodás, végkövetkezményeiben épp olyan veszélyes, mint a különbözõ mágikus képességek felélesztését célzó, mágikus és misztikus praktikákkal történõ egzotikus („titkos”) beavatási aktusok végrehajtása. Mindkettõ  felelõtlen vétek az egyetemes törvények ellen, aminek a következményeit mind az egyházi vezetõknek, mind az un. mágikus beavató-mesternek (Hamvas Béla szerint: varázslónak), mind az un. hívõnek - tanítványnak kiegyenlítetlen és feloldatlan karmaként kell a továbbiakban viselnie.     Ezért az eredeti tanításokhoz hûséges kereszténységnek nincs köze sem az éberség- zavaró vallásos misztifikációkra, sem a mágikus képesség-fejlesztésre. A keresztényi életrend az a belsõ szellemi és lelki életgyakorlat, az a tisztánlátást és hitet (éberséget) létrehozó kötetlen tanulási és tapasztalási lehetõség, az egyéni, csoportos és univerzális beavatási út, amely a földkerekségén bárhol, bárki által, mindenféle külsõségek és mágikus praktikák, misztikus szertartások nélkül végigjárható. Ez a Jézus által hirdetett metafizikai tanításnak az értelme, hogy mindenkinek fel kell vennie a maga keresztjét, vagyis hogy mindenkinek tudatosan kell vállalnia  az asztrogramból a Sárkányfaroknak az asztrogramban elfoglalt ház- és jegyhelyzetének az értelmezése, valamint a ház-értelmezések segítségével kimutatható konkrét élet-feladatait ahhoz, hogy beavatást - búcsút nyerjen. Vagyis ahhoz, hogy a lelke és a szelleme mellett a teste is feltámadjon és a hátra levõ életében jól szolgálja õt, hogy a fizikai dimenzióból való végsõ távozásáig erõs, rugalmas és egészséges legyen és így: egészségesen, az utolsó pillanatban is éber tudjon maradni és helyesen értelmezett élettapasztalataival: teljesen egyetemes-tudattá alakult személyi tudattal (jó, hasznos hajórakománnyal) léphesse át a biológiai élet és a túlvilági lét-tudat küszöbét. Hogy akár ágyban és párnák közt, akár a természetben szemlélõdve-meditálva, de józanul és nyugodtan (kiegyenlítetten) vihesse magával spirituális tudatában a földi tapasztalataiból szerzett új és egyéni-sajátos információit az Atyába: az abszolút létállapotba.       Az a rettenetes halál, amiben az életüket oroszlánok és más vadállatok torkában végzõ, minden felelõsségüket Jézusnak átadó: Pál által rosszul beavatott bódult õskeresztények részesültek, mindennek lehet nevezni, csak a beteljesített életfeladatok következtében kiegyenlített élet eredményének és éber átkelésnek nem. Az a tény, hogy a legtöbbjükkel Oroszlánok, Farkasok és más vadállatok végeztek a Colosseum porondján (a birodalmi cirkusz szimpadán) a legbeszédesebben mutat rá arra, hogy ezek a személyek hol vétették el az életük célját: az asztrológiában a három tûzjegy közül az Oroszlán (keleti kultúrkörben a tigris) jegye kiemelten az individualitás, a személyi tudat kifejlesztésének (a rejtett tudattartalmak és személyiség jegyek felszínre hozásának és kimûvelésének - megnemesítésének, át-szellemesítésének) a spirituális erõterét testesíti meg. De a Kos (Farkas) és a Nyilas is (Vadász - az ember mint legfõbb ragadozó) a személyi tudatalakításnak a napjegyei. Azokról, akik a Via Apia mentén keresztre feszítetten végezték be életüket, tudjuk már, hogy Jézustól eltérõen, a Néró õrült gonoszságának az áldozataiként, a mérhetetlen kíntól ordítva és jajveszékelve és nem az elkerülhetetlen végzet tudatos kiprovokálóiként: hóhérainak megbocsátva és megnyugodva („Atyám, a te kezedbe adom a lelkemet”) végezték az életüket.        A csodatettekkel átszõtt bibliai történetek misztikumába burkolt, kanonizált keresztény beavatási szertartás, amely a szekularizált kereszténység központi eleme, az utolsó vacsora misztériuma, amely tökéletesen szemben áll az Evangéliumokból kiáradó éberségrõl szóló tanítással. Vajon miért szólította volna fel napokig tartó spirituális kábulatot (éberség vesztést) okozó rendszeres alkoholfogyasztásra (bor ívásra) tanítványait valaki, aki a maximális éberség és a kábulat fokozódásával egyenes arányban kikapcsolódó felelõsségtudat fontosságára hívta fel azok figyelmét a tanítások során folyamatosan („Szorítsátok meg a deréköveteket, gyújtsatok mécsest és virrasszatok, mert nem tudhatjátok, hogy mikor jön el a ti uratok, hogy számon kérje tetteiteket.”)? - Érdekes, hogy a virrasztó lámpába kevés olajat öntõ balga szüzekrõl szóló példázatot és általában az éberség fontosságát kiemelni hivatott példázatok idézését épp annyira kerülik liturgiai olvasmányként használni mostanában a papok mint a gazdaságnak a mennyekbe való bejutást akadályozó természetérõl szólókat. Azt, hogy a „Keressétek az Isten országát és a többi az öletekbe hull ráadásként.” egyenesen metafizikai ismeretszerzésre - gnózis gyakorlásra - való felszólításként kell értelmezni, már nem is merem említeni.      És a beavatás fejezeténél elkerülhetetlen, hogy a Jézusi tanítások talán legnagyobb motívumáról, az újjászületésrõl ne beszéljünk. A „Ne aggodalmaskodjatok” és az éberségre való felszólítás motívumai mellett, az evangéliumoknak a leggyakrabban visszatérõ motívuma az újjászületés szükségességének a felemlítése, illetve az újjászületésre való felszólítás. „Újjá kell születnetek.” Az értetlenkedõ Péter ki is fakad egy alkalommal,  mondván, hogy „De hát az anyámba a nem bújhatok vissza.” Lehet, a számtalan csodatétel, aminek a lehetõségét Jézus a negyven napos sivatagi böjt után még elutasította (A Salamon templomáról való sértetlen leugrást), épp azt szolgálta, hogy a tanítványok hétköznapi és földhöz ragadt (pragmatikus) gondolkozását megváltoztassa annak érdekében, hogy képessé váljanak a nagyobb távlatú (egyetemes törvények szerinti) gondolkozásra, a „látásra” és csak utólag értette meg, hogy ezzel a „szelíd” beavatási módszerrel mennyire célt tévesztett mind a tanítványok, mind a zsidók széles tömegei körében. Az archaikus beavatási rendszerekben a beavatandó tanítványok élet (és világ) szemléletét gyökeresen megváltoztatni hivatott szellemi újjászületést, a tanítványoknak a beavató mesterek által keltett, sokszor sokkoló hatású, látszólag életveszélyes helyzetbe: halál közeli állapotba hozása szolgálta, amely során a tanítvány lába alól a szó szoros és átvitt értelmében is kihúzták a talajt. Ezek voltak a próba tételek ( a hét próba), aminek a közhiedelemmel ellentétben elsõsorban nem az volt a tétje, hogy a tanítvány ellenálló és túlélõ képességét, lelki és szellemi helytállását „megvizsgálja”, illetve megerõsítse, hanem az, hogy a megrendülés által szabaddá tett gondolat és képzelet világában (szellemi és lelki másállapotában) alkalmassá váljon a hétköznapi érdekharcokhoz kötött logikája teljes feladására és egy gyökeresen új élet és létszemlélet kialakítására: a magasrendû spirituális logika kialakítására és e logika a szellemi tanok befogadására. (Aki dudás akar lenni, annak a pokolra kell szállni.)    A személyi horoszkópokban ez a sajátos életmozzanatokat tartalmazó (megtestesítõ) életterületet a nyolcas horoszkópház, a halál és az újjászületés háza: a megrázó eseményeknek és élményeknek: a megrázó veszteségeknek, valamint a felemelõ, illetve tragikus szerelmeknek a háza. Egyszóval mindenféle a tudat-tisztító jellegû, az elengedés, a fölösleges kötõdések felszámolásának a képességét feléleszteni és megerõsíteni hivatott spontán életeseményeknek az életterülete, ami azt jelenti, hogy akinek a születési képletében, a VIII. házban bolygó áll, illetve bolygók, vagy más asztrológiai jelek állnak, az illetõ bolygó, vagy jel által megtestesített õserõ jellegének megfelelõ módon kell átalakítania az élet és világszemléletét és amennyiben kellõ információ nélkül (beavatás nélkül) képtelen erre, vagy nem hajlandó, addig kapja az élettõl (sorsától) az egyre durvább és mind nagyobb és nagyobb károsodásokkal járó figyelmeztetéseket, amíg „megpuhul” és hajlandó változtatni a mentalitásán, vagy egyszer csak a szó szoros értelmében a túlvilágon találja magát. De nem csak a születési horoszkópjuk nyolcas házában bolygóval, vagy más asztrológiai jellel (Lilith, vagy Sárkányfarok) rendelkezõ személyeket részesít a sorsa ilyen újjászületésre szólító figyelmeztetésekben, hanem azokat is, akik a Skorpió jegyében születtek, illetve, akiknek a horoszkópjában, a Skorpióban bolygók, illetve asztrológiai jelek találhatók.     A kanonizált és dogmatizált kereszténység is megõrizte, de nagyon sápadtan és a beavatás eredeti funkciója betöltésére teljesen képtelenül ezeket az újjászületést elõidézni hivatott beavatási mozzanatokat a hét kenet (szentség) formájában. A tékozló fiú parabolájának a disznók szintjére süllyedést követõ megfordulási mozzanatában  Jézus szintén errõl a Skorpiói motívumról beszél, amikor a spirituális kábulat és züllöttség végsõ határát elért ember feleszmél arra, hogy rossz úton jár és ahelyett, hogy kétségbe esne, kijózanodik, majd felvállalván a tetteiért való felelõsségek mellett a megtisztulás érdekében tett egyéni erõfeszítéseket, visszafordul az atya irányába, a kiegyenlített lét boldog állapotának az elérése irányába. Ezt az egyetemes tudat kialakításához (az atyához) vezetõ utat viszont semmi képpen nem lehet kábultan: feladott személyi tudattal, illetve a Jézusra hárított felelõsségtudattal járni, mert akárcsak az õskeresztények esetében, a feladott személyi tudat és elhárított személyi felelõsség útja a sors képviselõihez: a vadállatokhoz, illetve a civilizált háborúkhoz, vagy a cseppet sem véletlen belesetekhez és a személytelen intézmények végzetes tévedéseihez vezet.      A keresztény beavatásnak tehát semmiképp nem lehet célja a beavatandó személyt a személyiségétõl, az egyéni tudatától és a felelõsségétõl megfosztani és az éberségét misztikus - vallásos kábulattal helyettesíteni, hanem az egyéni tudatnak a minõségét változtatta meg és tette alkalmassá az egyetemes tudattá tágulásra. Ezt, a személyi tudatnak a Jézus tudat alá rendelõ vallásos bukfencet egyébként, amely a polaritás törvénye szellemében a nyugati szellemiség  ateizmusát és mérhetetlen egoizmusát - az elidegenedését - váltotta ki a felvilágosodás után létrejövõ polgári társadalmakban, majd késõbb a személyi tudatnak a becsontosodásig menõ megerõsödését, (Gondoljunk csak belé: ma egyre több a keresztény-nyugati civilizáció befolyási övezetében élõ, stabil anyagi helyzettel - legalábbis a gyermekes anyáknak biztonságot nyújtó szociális törvényekkel - és rendezett családi háttérrel rendelkezõ nõ utasítja el a gyermek szülést, az állítólagos szûznemzéssel foganó és ezért zavaros” helyzetbe került Máriával ellentétben, akit a keresztény misztika az isteni akarat elfogadásának: a teremtésben való minden feltétel nélküli közvetlen részvételnek a mintaképéül állít.), ezt a személyi tudat elleni vétket nem csak a kereszténységen belül követték el, hanem az indiai és a kínai vallásos hagyományokban is. Nem is lehet ma egyetlen olyan keletrõl importált beavatásos - misztikus játékkal (un. szellemi iskolával, szektával) találkozni, amely ne a tagok - hívek személyi tudat (az „ego”) és a józan egyéni ítélõ képességet szolgáló racionális gondolkozás felszámolását ne tûzné ki célul. Az eredmény persze, akárcsak a kereszténységben, mindig a híveknek - tagoknak, tanulóknak a spirituális éberség-vesztése, az egyéni akaratuk feladása és a guruk - tanítók misztikus fantazmagóriáinak az egyetemesen érvényes kinyilatkoztatásként való elfogadása és szajkózása még akkor is, ha a szemmel látható és a kézzel fogható fizikai valóság: az egyéni életszínvonal, a Hamvas Béla által sokat emlegetett realizáció merõben az ellentétét bizonyítja mindannak, amit a személyiségüktõl fosztott hívek és a duzzadt egoját hipokrita vallásosság alá rejtõ guruk (tanítók) állítanak. Ez az, amit hamis beavatásnak, illetve rossz beavatásnak nevezünk. Vagyis az, amit a híveket szemforgató vallásos-misztikus magatartásra kényszerítõ és az így elferdült személyiségtudatot lebírhatatlanul naggyá, józan belátásra képtelenné és végsõ soron kegyetlenné növesztõ keresztény vallásosság ad, ugyanolyan hamis beavatás, de szervezettségénél fogva, mind a természeti környezetre, mind a személyi egészségre nézve, veszélyesebb mint a személyiséget és a racionális gondolkozást agyoncsapni, vagy a mindenkiben szunnyadó mágikus és „misztikus” képességeket mesterségesen fejlesztõ egzotikus keleti szektáké.                           VII. A krisztusi (Buddha) állapot és a misztikus kábulat ellentéte       A kereszt metafizikai (asztrológiai) értelmének ismerete lehetõvé teszi számunkra a kereszténység helyes értelmezését, és a Jézusi tanítás világos elsajátítását. Ennek a krisztusi éberségnek a fényében viszont bukik az összes babona, amit keresztény hit címen hirdetnek a “hivatalos” egyházak, valamint a magukat új kereszténynek nevezõ misztikus csoportosulások és szekták. Mert az Én - tudaton keresztül megnyilvánuló egyetemes létezésnek a Logosz erejétõl amit Jézus ismertetett meg az emberiséggel, vagyis a Szent Szellem mindent kiegyenlítõ és mindent újjá szülõ (teremtõ) erejétõl, pontosan az a teológiailag képzett, de metafizikailag rosszul beavatott és a fizikai dimenzióból lefejezés következtében távozó, Jézusi tanítás-értelmezõ Pál semlegesítette és tette hiába valóvá a Jézus kereszt áldozatát. Õ - aki önjelöltként a Jézus által felfedett, korrupció mentes magatartásra alapuló értelmes (megváltott) életrõl szóló tanítás terjesztésének a szolgálatába állt - ijedt meg a legjobban az arányos személyi tudatra: jól megnevezett és a maga nemében jól meghatározott személyi éberség által kibocsátani képes isteni erõtõl és azon ijedségében, hogy nehogy ártson vele, a Jézus csodatevõi kivételezett személyét még kivételezettebbé tevõ (E rendkívülien kivételes képességekkel rendelkezõ próféta egyedül az isten fia!) híres misztikus formulájával, miszerint „Ha Jézus nem támadt fel, semmit nem ér a hitünk!” elferdítette mindazt, amire Jézus tanította a többi tanítványt. Ezzel a Jézus tanításait és kereszthalálát érzelgõs megszállottsággal misztifikáló hírhedt teológiai huszárvágással, új szellemi bódulattá: valóság-ellenes vallássá „léptette elõ” az eredetileg az éberség ( a káprázat mentes tisztánlátás) megszerzésére irányuló beavatási tant. Õ, a teológiailag jól felkészült farizeus, sokat ártott a felkészületleneknek, megcsalván azok értelmét a kauzális értelmezés (az igazi be-látás: a befelé látás) nélküli bûntudat alóli feloldás meséjével, a Jézus nevében elérhetõ a könnyítésekrõl: a protekciós alapon kimért kegyelemrõl szóló érzelgõs mesével, aminek csakis az lehetett a következménye, hogy az ember szellemi értelme teljesen és végképp elhomályosodott. Persze, ez is szükséges volt ahhoz, hogy az a bizonyos Kali Yuga, a sötét Vaskor, amirõl az archaikus kor elõtti kinyilatkoztatott szent könyvek beszélnek, bekövetkezzen.     Amiként a test feltámadásának a lehetõsége, a felébredést követõ újjászületés által elérhetõ egészségi állapotot és fizikai erõnlétet, de nem a fizikai halál utáni feléledést jelent, a Krisztusnak a második eljövetele is, a reinkarnációs misztikából táplálkozó babonákkal ellentétben, nem azt jelenti, hogy a Názáreti Jézus újra reinkarnálódik, hanem az, hogy az apokalipszis idején egyre több lélek ébred fel az anyagba- zuhanás kábulatából, az összetévesztések rengetegébõl és az ÉN VAGYOK AZ ÚT, AZ IGAZSÁG ÉS AZ ÉLET mantrának az alkalmazásával, realizálja azt a sziklaszilárd személyiségtudatot, amely által az ember számára az Egyetemes Léttudat, vagyis a Krisztusi állapot elérhetõ. Így jön el tehát másodszor és véglegesen el az apokalipszis idején, egyre több felébredt személyben megvalósulva a Krisztus, hogy visszaadja az egészséges élet, a szellemi uralom, a teljes kiegyenlítettség, a megszabadulás és az örök élet (vagyis az örökkévalóságba beágyazott tudat szerinti élet) lehetõségét a felébredni hajlandó személyek számára. Ez, a bennünk kinyíló és kitáguló egyetemes tudat, megtanítja számunkra, hogy nem létezik csak a mindannyiunkban élõ és általunk megnyilvánuló tudatos Teremtõ, a mindannyiunk Atyja, vagyis az a világteremtõ képzelet, a kauzális erõforrás, amelybõl mindannyiunk eredünk, amelyhez közvetlenül hozzá vagyunk kötve az aura- testeinken keresztül és azok által.           Így arra is rá kell jönnünk, hogy ez az Atya (Karma) sohasem büntet szeszélyesen senkit, hanem mi vagyunk azok, akik megbüntetjük saját magunkat és a karma (hatás visszahatás), valamint a rezonancia (a ráhangolódás és a tükör-kapcsolatok) törvénye alapján. És hogy önkéntelenül büntetgetjük egymást, szembeszegülvén önkényesen azokkal a bennünk és általunk megnyilvánuló egyetemes törvényekkel, amelyek alapján létezik és teremtõdik a megnyilvánult létezés és végsõ soron az anyagi és a pszichikai világ minden részlete és árnyalata.     A keresztény alapállás felvételét nem csak az nehezíti meg a mai ember számára, hogy a természeti erõforrások kizsákmányolására (lásd a pragmatikus nyers energia-forrás kutatást és a misztikus energia-nyerési törekvéseket) és az élvezet - források kisajtolására, az élvezeti eszközök és azok megõrzését szolgáló biztonsági berendezések megvédésére, valamint a kényelem növelésére és végül: a természeti elemekkel és erõkkel szembeni, „humánus” védekezési igények és elvárások kielégítésére (újból a biztonságra és a kényelemre) irányuló természettudományos gondolkozás, valamint az ennek alapjául szolgáló szentimentális humanista jó-akarás szemszögébõl lehetetlen az igazi (megváltó) kereszténység szellemét megérteni. És nem csak az nehezíti a lényeg megértést, hogy - amint Hamvas írja az Antikrisztus címû esszéjében - a szellemi megismerést (a történelmi beavatási rendszereket), a gnózist, illetve a Fény-tant, Nagy Konstantin óta, az Inkvizíció utolsó haditetteiig eretnekség üldözés címen tudatosan irtották ki a keresztény gondolkozásból, hanem az is, hogy az Evangéliumi tanítások közé szúrt, csodatettekrõl szóló történetek egyesek számára elhomályosítják, mások számára meg komolytalanná (hiteltelenné) teszik a korrupció - ellenes alapállásról (magatartásról) szóló tanítást. Így Fény nélkül a Szeretetünk korrupcióvá silányul, amiként szeretet nélkül a fényt is tökéletesen félre értjük és hamisan: magunkat és egymást becsapva éljük meg.      Hiába, hogy a pusztában töltött negyven napos meditáció során nem csak a kabbalista rabbiktól és az esszénusoktól tanultakat újra értelmezõ, hanem az önmagát is teljes mértékben átvilágító Jézus a harmadik kísértést is: „az ördögnek” (lásd: saját hiuságából eredõ gyengeségének) a csodatételekre vonatkozó felszólítását is elutasítja, mert a kánai mennyegzõ során elkövetett csodatétel után nem képes megállni az újabb és újabb csodatevési kísértéseknek. Nem a szombat napi gyógyítás, vagy a templomi papokkal és a farizeusokkal való szembeszállás volt az elsõdleges oka annak, hogy Jézusnak el kellett vesznie még mielõtt a tanítványok rendesen megértették volna õt és a magukévá tették volna a tanításait, hanem a természet rendjét megsértõ és az emberek tudatát megzavaró csodatettek. Az egyetemes törvények által szabályozott egyetemes rendet megtestesítõ természeti törvényeknek és a természeti rendnek az olyan megsértése, mint amilyen a halaknak a Péter hálójába való terelése, a vízen járás, a vihar lecsitítása, és végül a négy napja már halott Lázárnak a feltámasztása. (Az életét valamiért a kelletnél hamarabb bevégezni kénytelen Lázárt nem véletlenül tudják meggyilkolni - a túlvilágra visszaküldeni - a papok bérencei kevés idõvel a törvénytelen feltámasztás után.) E misztikus és fölösleges csodatételek bármelyike elég okot szolgáltat a híveknek ahhoz, hogy ne boncolgassa a Hegyi beszéd mondatainak a metafizikai értelmét és még több okot arra, hogy a keresztényi - megváltói alapállást ne tekintse a maga számára kötelezõnek. Amikor Jézus, a körülötte egyre jobban fokozódó ellenséges hangulat észlelése során rájön e természeti rendet bontó (az egyetemes törvényeket sértõ, illetve a mágikus képességeivel vissza élõ) tetteinek az éberség-veszejtõ következményeire, már nem marad más lehetõsége mint az, hogy a tetteinek az elõbb-utóbb megjelenõ végzetes következményének elébe menjen és a visszahatás tudatos kiprovokálásával dicsõséggé (megdicsõüléssé) változtassa az õt elõbb-utóbb utolérõ bajokkal járó teljes vereséget. A racionálisan gondolkozó Pilátus, aki a jelentések alapján egyáltalán nincs meggyõzõdve a bûnösségérõl és mindössze a számára bonyolultan gondolkozó és erkölcstelenül viselkedõ papok ármánykodásának vélik az egész bûnlajstromot, a sorsdöntõ kihallgatás során több alkalommal valóságos „mentõöv” kérdést intéz hozzá, aminek segítségével egyetlen jóindulatú válasz alapján is felmenthetné. De Jézus az egyetemes törvényeket a spirituális beavatottsági szinten ismerõ személyek logikája szerint fogalmaz és azt válaszolja neki, hogy semmiféle hatalma nem lenne fölötte, amennyiben ez felsõbb dimenziók szintjén (a hatás - visszahatás törvénye révén) már nem határozódott volna el. Persze: ha valaki, akkor õz az aki a legjobban tudja, hogy az egyetemes törvények szellemében csak olyan személy fölött lehet végzetes büntetést végre hajtani, aki kellõ mértékben és huzamosan vétett a törvények ellen. Pedig a Getszemáni kertben még õ is reménykedett: „Ha lehet, múljon el tõlem e keserû pohár...” Az események viszont arra utaltak, hogy a (szaturnuszi) büntetõ programok visszavonhatatlanul megjelentek a sorsában - különösen, hogy az ide vonatkozó próféciáival õ is hozzájárult ezek visszavonhatatlan beidézéséhez - és a tanítások lényegének a veszélyeztetése (a tanítványok kiábrándítása) nélkül neki a sorsát kikerülni már lehetetlen. Nem adja meg tehát a lehetõséget Pilátus számára, hogy õt felmentse. Érdekes, hogy az egyszerû állam-hivatalnoki logikával rendelkezõ Pilátus még e „faragatlan” és sértõ válaszai után sem haragszik meg rá (Jézust talán kétségbeesettségében zavarodottnak, vagy megszállottságtól vezérelt futóbolondnak nézi?) és újra ad neki egy esélyt és a népre bízza, hogy válasszon a Jézus és a Barnabás élete között. A nép választásában eddig mindenki a nép rosszindulatú kábulatát látta és senki nem kapcsolta egybe a személyi tudatukat vesztett individuumokból álló tömegnek a tömeg szellem általi uraltságát az egyetemes törvények befolyásával. (A tömegszellem által vezérelt ember-masszák viselkedési logikáját lásd, Hamvas Bélának a Vízöntõ címû esszéjében a Láthatatlan történet címû kötetében.)      A kanonizált keresztényi eszmerendszer táptalaján létrejött nyugati civilizáció a földi életet a végsõ katasztrófa felé sodró: a világéter és a világóceán befertõzése mellett a természetes úton (egyetemes törvények szerint) történõ gyermekfoganást és a természetes szülést a programozott (mesterséges) megtermékenyítéssel és az irányított (orvosok által vezetett) szüléssel, majd a császármetszéssel felváltó „fejlett” kultúránk csodás eredményeinek a fényében felmerül az a kérdés, hogy nem-e tette volna jobban Jézus, ha egy jelképében kevésbé beszédes és ezért talán nem is annyira tragikus végkicsengést választ a sorsa beteljesülésének? Ha a tanításainak az érvényességét nem támasztja alá a legbeszédesebb gesztusával, amit a csodatetteire alapozó vallásgyártó értelmezõk (beleértve nem csak a gyermeket és családot nem vállaló katolikus papokat, hanem a szerzeteseket is) amúgyis az igazi értelmével homlokegyenest ellenkezõleg értelmeztek? Mármint hogy Jézus a kereszthalállal minden követõjét - az értelmezõ papok híveit - elõre és ingyen megváltotta. Lehet-e elég érv a tagadó válaszhoz az egyéni (szubjektív) hála, amit én érezek például Jézus iránt azért, mert pontosan e heroikus (önfeláldozó) aktussal tette lehetõvé számomra azt, hogy a Szaturnusz által megtestesített egyetemes felelõsségtudatba ágyazott egyéni felelõsségem jelentõségére (mágikus erejére) és kikerülhetetlen fontosságára (a megváltás elõfeltételére) felhívta a figyelmemet? Mert hányan vagyunk ma, legalább ha csak a táplálkozásunk révén is az állatok fölösleges legyilkolásában részt nem vevõ és általában a természet rendjébe romboló és gyilkos módon „be nem avatkozó” és minden más beavatkozó tettünkért a személyi felelõsséget vállaló, éber keresztények?     Az a „modern” Nietzschei értelmezés, amely szerint az önmagát kivételesen az isten fiának nevezõ és ezáltal önmagát az Istennel azonosnak képzelõ, és végül ebben az isten-azonosság tudatában magát feláldozó Jézus „mitikus” tette a görög Dionüszoszi motívumban: az Isten-halála és feltámadása motívumában gyökerezik, teljesen téves. A politeista görögök kábult Dionüszosza koránt sem azonos a monoteista zsidók és a keresztények Istenével. Sõt: az isteneik alatt a teremtõ õserõket tisztelõ és beavatási kultuszaik által ezekkel az egyetemes õserõkkel kapcsolatba és harmóniába kerülni igyekvõ görögöknél Dionüszosz még csak nem is fõistenség. Lehet, hogy Nietzsche az istenazonosság-tudat problémáját pontosan azért volt képtelen megoldani minden zsenialitása ellenére, mert ezt az egyszerû tényt szem elõl tévesztve nem vette észre, hogy a krisztusi állapot megvalósításának: a egyetemes éberség elérésének a feltétele pontosan a Dionüszosz által megtestesített felelõtlenség okozó kábulatnak a teljes megszûnése (halála). Jézus kereszt halála tehát nem holmi kábult Istenségnek a fölösleges szenvedésekben és halálban való „objektív” részvételét - részesülését jelenti, Jézus nem egy tragikus görög misztérium-játékot hajtott végre a kereszten, hanem józan áldozatával, józanságra intve, arra figyelmeztetett, hogy az egyetemes és az egyéni rendeltetésünket - életünk értelmét és célját - csak és csakis úgy teljesíthetjük be, ha a könnyítések nélküli (korrupció nélküli) életfeladat (sors) vállalásunk által egyre éberebbé (megvilágosodottabbá és figyelõ- értelmezõ képesebbé) válva, a saját  személyünkben és a környezetünkben - környezetünkkel minél nagyobb mértékben kiegyenlítõdünk.        VIII. A kereszténység csodálatos paradoxona       A kereszténység megértése és a megváltott - kiegyenlített állapot elérése merõ illúzió a természettõl elszakított (élvezeti és kényelmi célokat szolgáló berendezésekkel és technikai eszközökkel körül bástyázott), mesterséges körülmények között élve, a külsõ természettel szemben védekezve és a saját belsõ természetét tönkre téve. De illúzió a megváltás elérése a spirituális személyi program leírását tartalmazó és a megjelölõ személyi horoszkópból kiolvasható konkrét életfeladatok tudomásul vétele, helyes értelmezése és felvállalása nélkül, akárcsak a spirituálisan kiérlelt, arányos és erõs személyi tudatra alapozott egyetemes tudat elérését célzó, a fizikai realitás által is visszaigazolt metafizikai ismereteken alapuló hiba és tévedés belátási készség nélkül.    Hogy mindezt mennyire képtelenség elérni a szekularizált keresztény egyházak által „gondozott” hívek seregében, a modern kor keresztény ünnepei bizonyítják leginkább amelyek során minden megtörténik a hívek lelkében és életében, csak éppen az nem amit az ünnepi áhítat és az azt követõ csendes elmélkedés hivatott lenne rávezetni és ráébreszteni a vallásgyakorlókat. Az ünnepek alatt elfogyasztott nagy mennyiségû alkohol ami keveredik az ünnepi lakoma érdekében legyilkolt számtalan állat húsával mindent szolgál csak a szellemi belátási (tisztánlátási - éberségi) készség kialakulását nem, hogy a meditációhoz és kontemplációhoz szükséges lecsitulással és megnyugvással merõben ellenkezõ új keresztény szokásnak: a lázas nyüzsgésbe torkolló ajándék vásárlásnak (és karácsonykor a fenyõfa irtásnak) a felelõsség-tudatra (a lelkiismeretre) gyakorolt negatív hatásáról ne is beszéljünk.     De mindezek ellenére, a Pál által és a késõbbi kanonizálók által elferdített és végül az eredeti ellenkezõjévé változtatott (a „szeresd felebarátodat mint magadat” szellemével merõben ellentétes magatartást kiváltó) tanítás pontosan azt eredményezte, amit a birodalmi vallásfaragó császárok és az egyházépítõ klérus meg akart akadályozni: a keresztény kultúra táptalaján létre jött, de nem a keresztény eszmékre, hanem a materiális meggazdagodás elvére épített nyugati demokratikus állami berendezkedésekben nem csak hogy lehetetlenné vált a diktatúrák létrejötte, de ezzel annyira megerõsödött a polgárok öntudata, személyi méltóság-érzete (lásd az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát), hogy azok a személyek, akik ezekben az államokban spirituálisan felébrednek, egy kis erõfeszítéssel és áldozatkészséggel, elérhetik az éberségnek és a kiegyenlítettségnek azt a fokát, amit Jézus megváltásnak nevezett. És ezekbõl az éber személyekbõl egyre több lesz világszerte, ahogy az 1977 után született generációk önállóan gondolkozni képes felnõtté válnak, mivel a pénz és a gazdaság nem csak az egoizmust növeli az emberben, hanem ezzel egy idõben a személyi öntudatot és önérzetet is. Ezért is történhetett meg, hogy az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának a kezdeményezõi nem a szegény és nem a vallásos ideológiák által uralt társadalmak polgárai voltak, hanem a keresztény kultúra táptalaján létrejött, gazdaságilag fejlett kapitalista-demokratikus civilizáció polgárai.      A birodalmi ideológiának "kitalált" szekularizált kereszténység paradoxona tehát, hogy épp a keresztény mentalitás táptalaján jött létre a személyi tudatnak az a felszabadulása, aminek a megakadályozása és visszafojtása érdekében a jézusi tanításokat elferdítették. - Az "Én (aki mondom, aki mondja és gondolja) vagyok az út, az igazság és az élet" teremtõi azonosság-tudatot jelzõ mantra helyett: csak õ Jézus az istennek a fia, egyedül az út az igazság és az élet.    „Az Én országomat (a krisztusi tudatot elérni képes én-tudat szellemi és társadalmi alapját) az ellenségeim építik fel, azért lesz az jól felépítve.    „A kereszténységben mindennek meg kell jelennie, amit az ember belõle letagadott, és a kereszténységbõl mindennek el kell vesznie, amit az ember hozzá hazudott.” mondja Hamvas Béla a Scientia Sacra /Harmadik könyv: A kereszténység, / Az evangélium és a levelek c. esszéjében.  A Márk evangéliumának a Példázatok Isten országáról címû fejezetének a végén azt olvashatjuk, hogy „És sok ilyen példázatban hirdeti vala nekik az igét (Jézus a tömegnek), úgy a mint megérthetik vala. // Példázat nélkül pedig nem szól vala nekik. (Az ad hoc egybe gyûlt tömeghez és a „külsõ” hallgatókhoz, az exoterikusokhoz - K. Sz. megj.) Maguk közt azonban, a tanítványoknak mindent megmagyaráz vala.” De nem csak itt, hanem több helyen is utalnak arra az evangéliumi szövegek, hogy akárcsak Pitagorász az ezoterikus (udvaron belüli) tanítványainak, Jézus is jóval több és részletesebb és a szellemi hatalomgyakorlásban sokkal messzebb menõ gnosztikus tanítással és racionális értelmezéssel látta el az apostolokat, mint amit az általa „meghívott” sokaságnak: a népnek példázatok és kinyilatkoztatások formájában elmondott. De nem csak a fent idézett szöveg az egyetlen utalás arra, hogy az apostolok beavatása nem az csak utcán, a mezõn, a tengerparton, vagy a templomban történõ beszédek és cselekedetek alkalmával történt, noha fõképp az utóbbi beszédes aktusoknak (gesztusoknak) is jelentõs szerepe volt a krisztusi állapot eléréshez szükséges - keresztény - alapállás felvételében. Ráadásul azt is számításba kell venni, hogy az, ami a négy kanonizált Evangélium szövegben ma található csak kevés mértékben hiteles.    A komoly vallástörténeti és szellemtörténeti kutatásokat is folytató Hamvas Béla írja az Evangélium és a Levelek címû esszéjében: „Az Evangélium tanítása nem vallás, a kereszténység mégis már elég korán vallássá lett. De ha már vallás, nem világhatalmi elv, mégis azzá lett. Vajon a vallásnak szükség-e volt-e arra, hogy utólag becsempészett részekkel és az eredeti elferdítésével önmaga létét igazolja? Igen. De a világhatalmi elvnek (A Bizánci birodalmi ideológiájának - K.Sz. megj.) még inkább szüksége volt arra, hogy hatalmát a vallással igazolja. Kétezer év óta alig volt nemzedék, amely valamilyen alakban - akár mint szekta, vagy filozófia, vagy szerzet ez ellen ne tiltakozott volna. (...) A kereszténység elsõ idejében tudatosan és rosszhiszemûen, világi érdekbõl, egészen biztos a hatalomért, a hamisítások egész sorát követték el. Az Evangélium szövegét igen sok helyen meghamisították, sokat elhagytak, még többet hozzátettek. Éppen ezért azok a modern, körülbelül kétszáz éve folyó íráskritikák, amelyek az Evangéliumban oly otrombán garázdálkodnak, a kisebb vétket követik el. A nagyobbat azok követték el, akik az elsõ századokban, bizonyos hatalmi csoportok számára a veszedelmes részeket kihagyták és ugyanazok érdekében kellemes mondatokat toldottak be, hogy legyen mire hivatkozni.” (Ugyancsak e témakörben lásd a Hamvas Béla Bizánc címû esszéjét.)     Azt, hogy Hamvasnak (és más evangélium és kereszténység értelmezõknek!) mennyire igaza van, ékesen bizonyítják az apokrif Evangéliumok és ezek közül is kiemelten a Béke Evangéliuma, amely nem csak azért jelentõs, mert annak a szövegében mindaz a kifejezés, ami a kanonizált Evangéliumok szövegében, utólag dogmatikus formulákká vált gyûjtõ fogalomként szerepel, megtalálható a kor metafizikai látásmódjának megfelelõ kifejezések formájában, hanem elsõsorban azért mert egyértelmû és határozott tanítást és világos metafizikai értelmezést tartalmaz a beavatandó keresztények (hús, alkohol és más kábulat-okozó táplálék, vagy mesterséges szer mentes!) táplálkozására és étrendjére vonatkozóan, amely nélkül lehetetlen az éberség elérése, vagyis az egészséges a megváltott élet.    Aki viszont a Béke Evangéliumát elolvassa, valószínû, hogy azonnal felteszi magában a kérdést: amennyiben Jézus az emberi élet minden aspektusára ilyen részletes alapossággal kitért, vajon nem-e létezik, vagy létezett-e(!) egy olyan Evangélium, amely a beavatandó személy (utólag: keresztény) házasságára, illetve szerelmi és szexuális életére vonatkozott? A szerelem és a szexualitás spirituális és kauzális alapjainak a tisztázása és ennek az õsi alapnak a megfelelõ hétköznapi - kultikus megélése nélkül nem lehetséges a Lilithtõl, a sors-determinációktól való megszabadulás (a megváltás) és az „Atyával” való azonosulás: az „unio mystica” megvalósítása. Szomorú, hogy ennek, a kereszténység minden részébõl az égre kiáltó (és nem utolsósorban veszélyes!) hiánynak a következtében, ma, amikor mint soha máskor égetõ szükség lenne az eredeti keresztény alapállás felvételére, egyre nagyobb tömegek és egész néprétegek fordítnak hátat a kereszténységnek és válnak valamely, a szexualitás spirituális és kauzális alapjait is ismertetõ gnosztikus vallás híveivé, rosszabb esetben valamely, a szexuális gyönyörcsikarás misztikus és kevésbé misztikus fogásaira és módszereire (pl. káma szutra) alapozott egzotikus vallás-töredék (pl. tantra joga), vagy más „szexuális energia-nyerõ” misztikus szekta tagjaivá. Ebben a vonatkozásban még az elõbbi problémánál is több zavart okoz az egyházi rend és/illetve a hatalmi intézményi fegyelem fenntartása érdekében kieszelt, a Jézus nõtlenségérõl szóló dogma. Holott már csak abból is kiderül, pl. hogy Mária a sokat vitatott szerepû (egyesek szerint Jézus-feleség) Magdolna közelebb ált Jézus ideális személyiségéhez (idea testéhez) szellemben, mint az apostolok (amiként az igazi spirituális életet folytató személyekhez sokkal közelebb áll az élettársuk: a saját személyükkel együtt, a nagy emberi egészet alkotó másik részük, akivel „egy testet és egy lelket” képeznek - mint a barátok, vagy a tanítványok), mert õ, Mária Magdolna és nem az apostolok, vagy Jézus anyja, Mária „látta”(!) meg elõször a feltámadt Jézust. Értsd ez alatt, hogy Mária Magdolna fogta fel a Jézus által szellemileg megvilágosított szellemi látó-erejével elsõként a tanítások lényegét. Nem véletlenül festette Leonardo da Vinci Jézus jobbjára Mária Magdolnát az Utolsó Vacsora címû festményén és nem véletlenül írja azt János az Evangéliumában, hogy Jézus az utolsó vacsoránál annak a személynek mondta el, hogy ki fogja õt elárulni, aki Jézusnak a jobbjánál ült és akit Jézus a tanítványok közül a leginkább szeretett!             Több mint valószínû tehát, hogy az a spirituális éberségre alapuló mágikus állapot, ami a példabeszédekbe csomagolt tanítás és a Jézust hallgató ad hoc összesereglett tömeg (a sokaság) számára ígéret volt csupán, az apostolok számára egyes vonatkozásaiban már a Jézus idejében megélhetõ, idõvel erõsödõ és a közeljövõben teljességgel megvalósítható, tisztult szellemi állapotot, spirituális és kauzális tisztánlátást és bizonyos természet feletti (mágikus: gyógyítói) képességek kialakulását jelentette. Ezt, a félelem és szorongás nélküli létállapotot, az apostolok egyéni sors-elemeit (karmáját) már a Jézus életében feloldó és azokból a hétköznapi tulajdonságaikat meghaladó képességeket kiváltó gyógyító erõt és Logosz- erõt: szellemi tisztán látást és e rendkívüli (természet feletti) tudással párosuló erõnléti állapotot nevezte Jézus Ábrahám ölének, boldogságnak, a mennyek országának, az Isten országának, máshol pedig a királyságnak. De tévedés ne essen: ez nem olyan állapot és nem is olyan spirituális hely, amit a beavatott tanítvány a „Mester” jóvoltából és saját szorgalmának köszönhetõen el tud érni, vagy amit a keresztény a túlvilágon tud elérni. Ez, az elképzelhetetlenül finom (könnyû) természetfeletti és a természet elõtti örök forrás, ez a határtalan és mindenható boldogsági állapot (a Sinto, a Tao, a Nirvána) öröktõl fogva létezik, nem keletkezik és nem múlik el az idõben mert maga a kiegyenlítettségben nyugvó abszolútum, ahonnan (és amibõl) minden lény származik és ahova csak a zavaros képzeletû (a bûnbeesés: az életnyerési és protekciós üdv-nyerési lehetõség tévképzete miatt éberségét vesztett) ember szelleme nem kerülhet vissza. (Ez - a többség! - kerül a tévképzetektõl való megszabadulás, az elengedés, a lemondás állapotába - helyére: a purgatóriumba és a reménytelen megsemmisülés elõtti állapotba: a pokolba.)    Azok, a Béke Evangéliuma szellemének megfelelõen „tisztán” táplálkozó és arányos (spirituális!) személyi tudattal élõ és harmonikus szexuális életet folytató (a teremtéssel nem ellenkezõ), és az egyéni sorsukkal (karmájukkal) egyenesbe (harmóniába) került személyek (A tényleges személyi sorsfeladataikat felvállaló és az által szellemben és lélekben lassanként megnyugodó és megvilágosodó, valamint az egyetemes teremtés-rendeltetésén fekvõ igazságot bátran barmikor bárki elõtt felvállaló és bárki számára kimondó és annak az érvényesítéséért akár a harcot is felvállaló - Lásd a Hegyi beszéd „kegyetlenül kemény” nyolc boldogságát!  - személyek.) jutnak el életük során a mennyei állapotba, akik semmilyen szempontból nem élnek kábulatban, mert több éve már, hogy éberekké váltak. Õk azok akik ismerik ezt a belsõ, rendkívülien finom, de határtalan biztonságérzetet adó boldogság-állapotot, aminek semmi köze nincs az érzéki - érzelmi örömökhöz, a vallásos kábulathoz és a misztikus extázishoz. Ez az, a hétköznapi ember által természetfelettinek képzelt erõt adó logoszban élés, a logosz - azonosság élmény, amelyben a személy egyértelmûen és egyszerre tudja és érzi, hogy az õ személyi létezésének (életének) az oka és célja azonos a teremtés okával és céljával és ebben a megrendíthetetlen meggyõzõdésében: a hitében, nem csak hogy félelem nélkül, misztikus biztonságtudatban éli a hétköznapi életét, hanem folytonos örömben, boldogságban és egészségben, illetve ennek megfelelõ kreatív - teremtõ tevékenységben is, amely erõ és boldogság a teremtés okával: a teremtés õsi és elsõ funkciójával (a Lilith által megzavart abszolút állapot helyre állítása) való teljes azonosulásából ered.     Hiába olvassák fel az aranyozott palástokba bujt keresztény papok millió alkalommal, hogy „ne aggodalmaskodjatok azért, hogy mit esztek holnap és holnap után, mert épp a „hivatalos” (vallásos) keresztények azok akik a leginkább aggodalmaskodnak azért, hogy mit fognak enni holnap és holnapután. És ha nem magukért aggódnak, akkor azért az egy szem, vagy maximum két gyermekért, akiknél azért nem vállalnak többet, hogy nehogy a „több száj etetése” és óvodába- iskolába járatása a korrupt jóléti - keresztény boldogságtól megfossza õket. Csak az, aki ezt a maximális éberség útján megszerezhetõ élet- elixírt, ezt az azonosulásból eredõ kifogyhatatlan (immanens) boldogságot a sokadik meditációban megkóstolta és újabb és újabb meditációk során megtapasztalta, majd azután a mindennapi életében is megidézte, csak az a személy nem aggodalmaskodik és nem sajnálkozik, mivel õ, ebben a lénye gyökerébõl eredõ, immanensen áradó örök boldogságban idõzve, egész lényével megtudta azt, hogy a teremtés célja és értelme pozitív és, hogy ebben a pozitív teremtési folyamatban õ nem egy képzelet érvényesítési lehetõség nélküli mellékszereplõ, akinek a „vak természet” törvényeivel szemben védekezni kell, hanem a teremtõerõkkel és az egyetemes törvényekkel való, belsõ és külsõ együttmûködés által a saját elképzeléseit érvényesíteni képes lény.         Ez a sors-félelmektõl és sors-ellenes ambícióktól való megszabadulást és a fejlõdési - teremtõi képességek szabad gyakorlását lehetõvé tevõ, egyéni szabadságot, lelki erõt és testi egészséget (is!) adó mágikus állapot. Ez a Vízöntõ által megtestesített spirituális erõtér és az annak megfelelõ XI. ház által megtestesített egyetemes teremtõerõkkel és az egyetemes törvényekkel való együttmûködési képesség kialakulásának az életköre. Ez a megszabadulás elsõsorban és mindenek elõtt, csak és csakis, úgy érhetõ el, ha az ember a teremtés két, egymást kölcsönösen feltételezõ és átható elsõ õselvvel, a kauzális fénnyel és szeretettel kapcsolatba és harmóniába kerül. Addig, amíg ezekkel teljes kapcsolatban és harmóniába nem kerül, gyakorlatilag nem tehet szabadon semmit sem. Az elsõ teremtõerõ, amivel teljes kapcsolatba és minél nagyobb harmóniába kell kerülnie, a teremtésben való feltétel nélküli személyes részvétellel: a Hold által megtestesített gyermekáldással, illetve a gyermekáldás minden elõfeltétel nélküli elfogadásának az elvével. A második az elsõnél is sokkal mélyebb és nehezebb problémákat felvetõ - mert egyetemes tájékozódás: kimerítõ és alapos metafizikai ismeretek nélkül megvalósíthatatlan! - arányos személyiség és személyi akarat érvényesítési késztetéseivel való harmóniába kerülés. Ez akkor valósul meg, ha valaki a Plútó által megtestesített elsõ szellemi tudat õselvéhez (amely alapján élete minden mozzanatában az egyetemes törvényekkel összhangban, azok szerint kell érvényesítenie a személyi akaratát) igazítja céljait, akaratát és egyéni döntéseit. Miután ezen, az emberi létet fenntartó két oszlop által szegélyezett kapun: az arányos személyiség elérésén és annak a harmonikus érvényesítési képességén (Amit Marcus Aurelius, a mysztész császár úgy fogalmaz meg imájában, hogy „Istenem adj erõt, hogy megváltoztathassam azt, amit meg kell változtatnom és ahhoz, hogy ne akarjam megváltoztatni azt, amit nem kell megváltoztatnom”) és a teremtésben való személyes részvállalás (a gyermeknemzés és a gyermekáldás feltétlen elfogadása, valamint a gyermekek felelõsségteljes gondozása és nevelése) oszlopa által szegélyezett "kapun" valaki átjut, az a személy eléri azt, amit a Tabula Smaragdina így fejez ki, hogy: „Ezentúl elõled minden sötétség kitér.”     Ezért mondja Jézus, hogy a mennyek országa olyan, mint egy mérhetetlen értékû kincs amit ha egy ember a mezõn megtalál, azt nem viszi haza, hanem a kincset a lelõhelyre vissza teszi és haza megy és még keményebben dolgozik tovább, majd miután elég pénzt keresett, eladja mindenét és csak azután, hogy azt a földet, ahol a kincset megtalálta, teljesen megvásárolta, csak akkor ássa ki és hasznosítja. Akkor tehát, amikor nem csak a kincset, hanem annak az egész környezetét a magáénak tudja. Akkor élhetõ a mennyek országát jelentõ szorongás és félelem nélküli, boldog, egészséges és kreatív élet, ha képessé váltunk teljes odaadással részt venni a teremtésben (az utódok megszülésében és gondozásában - nevelésében) és arra, ha képessé váltunk a mások fejlõdési programján alapuló (létezõ!) személyiségét maximálisan tiszteletben tartva maradéktalanul felvállalni és kinyilvánítani az egyetemes törvényekkel összhangba hozott személyi elképzeléseinket és érvényesíteni a személyi akaratunkat.    Azért, hogy ne csak a tanítványok, hanem az emberiség is értse meg, hogy el kell fogadnia azt a tényt, hogy a teremtés törvényei és a természet törvényei - elemei, folyamatai és jelenségei nem az ember és a személy ellenségei és azt, hogy éppen ezért, az embernek feltétel és ravasz huncutkodás nélkül el kell fogadnia az egyetemes  törvények morálja szerinti életet, ahelyett, hogy elhárítaná és elzárná magát a közvetlen kapcsolattól és bebiztosítaná magát a természet jelenségeivel szemben, Jézus a Lilith által megzavart abszolút létállapot helyre állítását: az egyetemes kiegyenlítõdést szolgáló egyéni sors-feldolgozás érdekében történõ sors-elfogadás szimbólumaként felfeszítette magát a keresztre! - Ez a Jézus által tanított kiegyenlítõdési - megváltási életprogramnak (a keresztnek: a spirituális fejlõdést kiváltó egyéni erõfeszítéseket igénylõ nehézségeknek) és az egyetemes törvényeknek a feltétel nélküli, odaadó elfogadása, Jézusnak a földkerekség minden prófétájának és szentjének a tanítását felülmúló (örökkön érvényes!) beavatási leckéje. Minden elmélet, vagy gyakorlat, ami ezt meg akarja kerülni csak misztikus fantazmagória és különbözõ vallásideológiákat szolgáló legenda. A mennyek országa viszont, aminek az elérését (az oda való belépési - bejutási lehetõséget) Jézus kilátásba helyezett azok számára, akik a megváltást - megváltódást a sorsfeladataik (személyi keresztjük) vállalásán keresztül megvalósítják, nem más, mint az a minden szempontból kreatívnak nevezhetõ földi létállapot, amelyben az ember számára, a spirituális - mágikus képességeinek a gyakorlási (használási) lehetõségével együtt, az által, minden lehetõség megadatik, hogy boldog és elégedett (derûs) életet folytasson.       Mágikus hatása ugyanis nem csak a szerelemnek, a bátorságnak, a szülõi felelõsségnek, a szellemi értelemnek, az érzelgõsségtõl megtisztított szeretetnek van, hanem létezik a tíz teremtõi princípiummal való zavartalan és világos harmóniában élésnek mágikus hatása - és ami fontos: mágikus összhatása(!) van, a korrupt és ellenséges magatartási formáktól és késztetésektõl, valamint a misztikus káprázattól és vallásos kábulattól mentes megváltotti állapotnak. Ez a mágikus erõtér, amit egy megváltott személy megvalósít és megtestesít jelenti a mennyek országában való létezési lehetõséget (képességet) jelenti a földi életünkben.     Kozma Szilárd:  http://www.kozmaszilard.hu/