Asztrológus: Kozma Szilárd (karmát, családi, párkapcsolati, foganási, pár- és pályaválasztási problémák rejtett okait, valamint a titkos sors-problémák helyes megoldási lehetőségeit feltáró)
A BIKA asztrológiai konstellációban található Lilithel valamint a sárkányfarokkal
és az erősen negatívan fényszögelt Bika-Nappal született személyek betegség- és
balesethajlamai, jellegzetes betegségeiknek és baleseteinek a szellemi - lelki okai.
A Bika napjegye által megtestesített morfogenetikus spirituális erőtér, a teremtés határállapotaként folyamatosan létrejövő –keletkező – fizikai létállapotnak (Az anyagnak, a szellemi erők és hatalmak által való birtokbavételét, az anyag spirituális struktúrák szerinti rendeződését, misztikus kifejezéssel: az anyag átszellemülésének) a kauzális mozzanatát testesíti meg.
Tehát a szellemnek az anyag birtokbavevését, a bekeblezését és az anyagi világ átszellemülésének, vagyis a szerves élet megjelenésének az ősi mozzanatát testesíti meg. Mivel az evolúciónak köszönhetően, ez már összetett biológiai formákban is megvalósul: A Bika konstelláció szellemisége a biológiai létezéshez és a fizikai létben való megmaradáshoz és az abban való elemi létezéshez elsődlegesen (elengedhetetlenül) szükséges előfeltételekhez, életkörülményekhez, azoknak a megteremtési - létrehozási kényszeréhez kapcsolja a Bika-karmával rendelkező embert. Mindennapi élethelyzetekre lebontva, ezek az elemi szükségletek a következők: földi - fizikai létformával való közvetlen információcserét biztosító táplálék, az információ feldolgozáshoz szükséges nyugalmat és pihenést (alvást) biztosító hajlék (otthon) és az emberben elsődlegesen megnyilvánuló Fény-szeretet ősprincípiumok kölcsönös kiegyenlítését, áthatását és megtermékenyítését biztosító szexuális kapcsolatok valamelyest harmonikus folytonossága.
Amennyiben a személyi horoszkópban erősen támadott a Nap, vagy a Bika uralkodó bolygója: a Vénusz, vagy/és a Mars, a Bika sors-programmal született személyek a lustaságig elmenően kényelmeskedők lehetnek, pénzsóvárak, csökönyösek, önfejük, "nyakasok", gyűjtőszenvedélyesek, vagy a diszharmónia másik végleteként öröknyüzsgővé, habzsolóvá, falánkká, harácsolóvá, kiéletlen és kegyetlen birtok-szerzőkké, valamint élvhajhászokká válnak és munkamániába, valamint birtoklási mániába esnek. Amennyiben nyakasságuk és birtoklási hajlamaik, ambícióik a megengedett határokon túllépnek, garat és gége-betegségek léphetnek fel szervezetükben: hurutok, mandulagyulladás (torokfájás), a nyakizmok megmerevedése, a gerincoszlop nyaktáji elmeszesedése, pajzsmirigytúltengés, vagy csökkent pajzsmirigyműködés állhat be. Ez utóbbiak a korábban említett tendenciák személyi szokássá, megrögzött ambícióvá válása, túltengése, vagy fordítva: azoknak maradéktalan elfojtása következtében jöhetnek létre. E jellemhibák vagy kiéletlen ösztönös késztetések miatt, a Bika szülöttekre tehát a nyak- és toroktáj megbetegedései jellemzőek, mivel a Bika csillagképe ezzel a testrészünkkel áll asztrológiai kapcsolatban, vagyis a Bika által megtestesített lételv (a szellemi erőknek, információ- sűrűsödéseknek a fizikai dimenzióban való megállapodása, meghonosodása) itt, a torok - csakra környékén fejti ki tevékenységét, hatásait az emberi szervezeten belül.
Amennyiben csupán hűléses megbetegedések következménye a fülgyulladás, ez is a Bika és a Kos csillagképéhez kapcsolódik, de ha más jellegű halló-szervi károsodásról van szó, a Bak csillagkép spirituális problémakörével (Az egyetemes törvényeknek a társadalmi élet szintjén történő alkalmazása) kapcsolatos negatív mentalitást (magatartási mintákat, úgymint a lelkiismeret-furdalással szemben tanúsított szembeszegülést, vagy másfajta lelki ellenállást) kell szellemi (kauzális) vizsgálat alá venni a betegség igazi okának felderítése érdekében.
Azon Bika jellegű karmával született személyeknek és általában azoknak az embereknek, akiknek a horoszkópjában a Bika motívum negatívan megjelenik és ezért a fent leírt betegségek, vagy betegségtünetek jelentkeznek, jól körül kell nézniük a környezetükben és végig gondolni az addigi életük történetét, hogy megláthassák: melyek azok a zavaró dolgok, amelyeket képtelenek lenyelni és miután ezt konkrétan tudatosították magukban, vagy tegyenek meg mindent, hogy azzal a számukra lenyelhetetlen - elfogadhatatlan - jelenséggel találkozzanak, amennyiben a dolog már tűrhetetlenné és elviselhetetlenné vált számukra, vagy (és ez a metafizikailag helyes megoldás) tudatosítsák magukban, hogy valamiért fontos számukra azzal a kellemetlen jelenséggel való gyakori találkozás, mert olyan információt tartalmaz, amely valamiért fontos a számukra és próbálják meg tudatosan lenyelni azt, vagyis feldolgozni-megérteni értelmileg és érzelmileg egyaránt. Erre a pozitív Bika-alapállásra utal Jézusnak azon tanítása, hogy: "Ha valaki arra akar kényszeríteni, hogy menj el vele egy mérföldet, te menj el kettőt vele. És ha valaki arra akar kényszeríteni, hogy add oda a felső ruhádat, add oda neki az alsó ruhádat is."
Természetesen itt nem holmi ostoba és bárgyú szellemi alapállás felvételére tanítja Jézus az emberiséget, hanem arra oktat bennünket a Kompenzáció, vagyis a kiegyenlítődés, valamint az Ok és az Okozat (Karma) Törvényei alapján, hogy nem véletlenül érkezik hozzánk bizonyos információ erőszakosan, vagyis nem véletlenül találkozunk egy olyan jelenséggel, amely erőszakosan fel akarja hívni a figyelmünket olyan rejtett jelenségekre, amelyeket nem voltunk hajlandóak korábban észrevenni és tudatosítani (Lásd a Kos látási zavarokkal kapcsolatos, látásgyengüléseket előidéző negatív mentalitását) és amely jelenség, vagy rejtett összefüggés tudomásulvétele és spirituális feldolgozása elengedhetetlenül szükséges már a továbbfejlődésünk szempontjából. Az ember aki erőszakoskodik velünk ugyanis csak megtestesít úgymond ártatlanul valamit, amit mi korábban nem akartunk tudomásul venni, azaz NEM AKARTUK LENYELNI.
Amennyiben egy Bika jellegű Karmával (Lilithel, vagy Sárkányfarokkal) rendelkező személy tudomást szerez minderről és ennek következtében idejében észrevéve belső hibáit, és eltökélt lelki-szellemi építkezés, lemondások és erőfeszítések árán sikerül meghaladni a Bikára jellemző tudattalan késztetéseit és gondolkozási, érzési és cselekvési mintákat, nem csak a fent leírt betegségeket kerülheti el, vagy haladhatja meg, hanem olyan harmonikus személlyé válhat amely (mintha ténylegesen állandóan mosolyogna rá a szerencse) valósággal vonzza magához az anyagi bőség áldását élete minden pillanatában és akt szívesen választ akár üzleti, akár szerelmi partneréül minden olyan ember, akinek igénye van a harmóniára és érzéke is van a harmonikus személyközti kapcsolatok megteremtéséhez.