Kozma Szilárd asztrológus honlapja

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó

Kedves Szilárd!

Azt hiszem, nem tudom eléggé megköszönni a munkáját és a törődését,
teljesen komplex és mélységi értelmezést kaptam, minden szempontból,
nagyon szépen köszönöm.
Mindegyik megérintett, de ez a legutolsó volt a legszebb és legmélyebb,
mintha csak a végére tartogatta volna a koronát.

Ebben természetesen az is szerepet játszik, hogy a transzcendens bolygókhoz
vonzódom leginkább.

Szavai rendkívül feltöltenek engem, és meg fogom érlelni magamban a hallottakat, olvasottakat.
Nagyon sok és nagyon masszív anyagot kell most feldolgoznom, elindítanom magamban.
A naplóírást még nem olvastam el, csak belenéztem, és rendkívül érdekes a téma.

Köszönöm tehát, roppantul örülök, hogy úgy döntöttem, hogy megkérem Szilárdot útmutató értelmezésre.
Nem is mondok többet, mert azt hiszem, átment a visszajelzésem lényege.

Sok örömöt, kiteljesedést és minden jót kívánok Szilárdnak és a Családnak, Violának is üdvözletem!

Deres Anita

Kedves Szilárd, Így, a szintézis végéhez érve hálásan szeretném megköszönni az elmúlt időszakban (egészen az analízistől kezdve) értem végzett kitartó, türelmes munkáját. Annak ellenére, hogy mindezidáig az asztrológia és a horoszkópok világa számomra teljesen idegen, sőt előítélettel bevont terület volt, el kell, hogy mondjam, hogy mégis rendkívül szerencsésnek tartom magam, hogy kapcsolatba kerültem Önnel és az Ön által művelt tudománnyal. Munkája eredményeként sok tekintetben fordulás következett be a belső lényemben: 
- Míg korábban az asztrológiáról és a horoszkópokról azt gondoltam, hogy az valamiféle megalapozatlan hókuszpókusz, ma már teljesen meg vagyok győződve arról, hogy az Ön által művelt asztrológia egy zárt rendszerű, összefüggésekkel átszőtt, racionális, felülről ihletett tudomány, amely nem jósol, hanem szinte tudományosan értelmezi az ember cselekedetinek legmélyebb rétegekben rejlő mozgatórugóit és a kiutat is megmutatja!
- Azt is megfigyeltem, hogy akár az analízis, akár a szintézis azonban csak akkor tud választ adni, segítséget nyújtani, ha őszintén fel merem tenni a kérdéseimet, és a problémáimmal leplezetlenül és pőrén szembe merek nézni! - Már ez is nagyon nehéz volt, ám mégsem elég, mert mit ér bárminemű megvilágító információ és értelem, ha az nem épül be az életembe! Ez a végső konklúzióm, most már rajtam áll a sor!
- Szilárd kitartóan, türelmesen, és nagy lelkesedéssel mindent megtett annak érdekében, hogy idáig eljussak! Azért, hogy képbe kerüljek saját magammal, megértsem mit miért is teszek, és rámutatott, hogy a bennem feszülő ellentmondások miben is rejlenek. Megtanított, hogy a sok kényszeres, rossz cselekedetem valójában honnan is ered és kezelhető! Nem kell, hogy ezek fogságában éljem további életem, sőt, magasabb minőségre emelhetem azt, egészen a megváltódás felé!
- Mindezt bölcsen, tapintatosan, intelligensen tette Szilárd, megelégedett pont azzal a( kevés) mennyiségű információval amennyit hajlandó voltam, most, a jelen állapotomban megosztani vele. Éles látásával, nagy élettapasztalatával nem volt gond kipótolnia a hiányzó láncszemeket, és ráéreznie, hol is vannak az elakadások, mi is a valós probléma, amit talán magam sem tudok vagy merek megfogalmazni, bevallani. Miközben én bevallani sem mertem Ő feketén – fehéren felfedte előttem! - Komoly feltáró munka folyt közöttünk, miközben sokszor meg kellett, hogy álljak és nagy levegőt vegyek, de mindig át tudtam lendülni, mert a hanganyagon elhangzottakat belengte a humor és a derű, ami nagyon – nagyon sokat segített! És az is, hogy teljesen hozzá nem értőként érthetően, logikusan felépítve kaptam meg minden kérdésemre a választ.
- Az sem volt utolsó szempont, hogy míg kiszolgáltattam magam, soha nem éreztem, hogy ezzel Szilárd visszaélt, megbántott, leértékelt volna! Ez nagyon – nagyon jól esett! Nem tudom, hogy a köszöneten kívül búcsúzásul vajon mit is lehet kívánni egy Tanítónak, aki az élet legfontosabb kérdéseiben adott útbaigazítást! Azt gondolom, talán az a legbölcsebb ha ugyanazt kívánom Szilárdnak, mint amire Ő is megtanított engem: Eltántoríthatatlanul, diadalmas küzdelmek közepette, sikeresen haladjon a megváltódás útján oda célba érve! Mostantól kezdve már nekem is ez a célom, és tudom, hogy igazi, maradandó, valós boldogságot a megváltódásomat előidéző életfeladataim beteljesítése okozhat! Minden fáradozását és tanítását megköszönve, szeretettel:
Évi

Figyelem! Fontos tudnivaló a horoszkópkészíttetés – horoszkóprendelés felől érdeklődőknek.

     Azok számára, akik komolyan fontolják a horoszkóprendelést, a horoszkóprendelési tájékoztatóban szereplő születési adatok lényegi részének (születési dátum, óra és perc, plusz a születési helység koordinátái és a szülők születési dátuma.) a kozmaszilard@gmail.com, vagy a kozmabszilard@gmail.com címeim valamelyikére való elküldése után, megadott jeligére válaszolok ... 

Tovább...

Cookie-kezelési tájékoztató
Az ontológiai félelem hasznáról
Kozma Szilárd:   Az Ontológiai Félelem funkciójáról és nagyon-nagy hasznáról!             Motto: Ha nem lenne amitől félni, az asztrológiára semmi szükség                        nem lenne, de nem lenne szükség magára az életre sem.   Amennyiben nem csak a Teremtőnek, hanem a teremtőt és a teremtést megelőző, egyetemes Létzavarnak (A Lilith által okozott káosznak, tehát annak az ellentmondásos és ellentétes késztetéseket tartalmazó állapotnak, ami egyesekben közülünk pl. önelveszejtési, vagy kábulat-vágyakat és önromboló irracionális feszültségeket okoz.), illetve, amennyiben ezen ontológiai zavar egy bizonyos részének (színezetének) a megtestesülései vagyunk (Amely kauzális zavarnak a meghaladása érdekében válik teremtővé az Abszolútum is!) -, és amely zavart és kauzális haragot pl. önkéntelenül és öntudatlanul megidéz a bennünk levő Teremtői emlékezet, akkor logikus, hogy van alapja az un. irracionális félelmeinknek is.     Hiszen ez a sugallat szerű ontológiai félelem, amely azt hivatott szolgálni, hogy végezzük el becsületesen a dolgunkat a földön, vagyis tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a maximális kiegyenlítődési – megváltódási képességünket elérjük, akárcsak a halál-félelem is pl., belénk van építve, belénk van kódolva.     Nem kell engedni a misztikus bakugrások (Pl. Zen Buddhizmus) csábításának! A föld és a fizikai dimenzió és az anyagi állapot (Ami egyáltalán nem illúzió, mint ahogy azt egyes  hindu és buddhista bölcseletek állítják!) egy olyan, különleges tulajdonságokkal rendelkező szakrális hely és állapot, ahol és amelyben az ős zavarok, az anyagban megszilárdulva jelennek meg, tehát konkrét anyagi formákká válva, felszínre jutnak, egyértelmű és határozott formát nyernek és ez lehetővé teszi a pontos megismerésüket és ez által a kiegyenlítődésüket.     Az általános emberi, és a személyes egyedi életfeladatok éppen a bennünk levő, az általunk (személyi karakterünk által) megtestesített személyi őszavar (őskábulat, ős gonosz) és a teremtő erőknek a kiegyenlítődési lehetőségét jelentik. Ritka, de van olyan eset, hogy valakinek az egyik legszélesebb (- több bolygós!) és legfontosabb életfeladata a remetéskedés (XII. házban álló négy, vagy öt bolygó...) és a szülői állapot, az anyaság, vagy az apaság és a családanyai, vagy a családapai szerepkör (negatív Hold és Szaturnusz a XII. házban álló bolygók között) útján történő felismerése és feloldási – kiegyenlítési lehetősége az illető személy által megtestesített (veszélyes) ősi zavar-résznek. Amennyiben ez a személy, még harmincöt éves korában is ide – oda nyüzsög és nem csak, hogy nem tud önmagában és egy helyben huzamosan meglenni, a félelem az éberséget szolgálja tehát, ezért csak nyugodtan féljen, hogy nem végzi el a dolgát ahelyett, hogy azzal ámítaná magát, hogy nincs amitől félni. Egyébként az ön konstellációja a pánikosoké, ami abból a félelemből ered, hogy nem végzik, nem végezhetik el az életfeladataikat. (Pl. a házassággal járó nehézségek és személyi konfliktusok miatt, kényelemből elválik valaki attól a személytől, aki az ő tökéletes "provokátora" a tudattalanjában lapuló zavarok és feszültségek kibányászására. Vagy a gyermekgondozással és gyermekneveléssel járó nehézségek miatt nem vállalni csak esetleg egyetlen gyermeket, vagy a másik szülőtől ürügyként elhagyni és ezen az okon a gyermekekért való közvetlen felelősségektől megszabadulni.)      Nem célravezető tehát ettől az un. Isten által belénk programozott, kötelesség-mulasztás miatti félelemtől, tudat-módosító pszichiátriai gyógyszerek, vagy más önámító eszközök és módszerek segítségével, akár misztikus spekuláció és filozofálgatás, vagy szertertások utján (pl. jogázás útján), a személyes felelősségektől és az éberségtől megszabadulni!