Kozma Szilárd asztrológus honlapja

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó

Kedves Szilárd!

Azt hiszem, nem tudom eléggé megköszönni a munkáját és a törődését,
teljesen komplex és mélységi értelmezést kaptam, minden szempontból,
nagyon szépen köszönöm.
Mindegyik megérintett, de ez a legutolsó volt a legszebb és legmélyebb,
mintha csak a végére tartogatta volna a koronát.

Ebben természetesen az is szerepet játszik, hogy a transzcendens bolygókhoz
vonzódom leginkább.

Szavai rendkívül feltöltenek engem, és meg fogom érlelni magamban a hallottakat, olvasottakat.
Nagyon sok és nagyon masszív anyagot kell most feldolgoznom, elindítanom magamban.
A naplóírást még nem olvastam el, csak belenéztem, és rendkívül érdekes a téma.

Köszönöm tehát, roppantul örülök, hogy úgy döntöttem, hogy megkérem Szilárdot útmutató értelmezésre.
Nem is mondok többet, mert azt hiszem, átment a visszajelzésem lényege.

Sok örömöt, kiteljesedést és minden jót kívánok Szilárdnak és a Családnak, Violának is üdvözletem!

Deres Anita

Kedves Szilárd, Így, a szintézis végéhez érve hálásan szeretném megköszönni az elmúlt időszakban (egészen az analízistől kezdve) értem végzett kitartó, türelmes munkáját. Annak ellenére, hogy mindezidáig az asztrológia és a horoszkópok világa számomra teljesen idegen, sőt előítélettel bevont terület volt, el kell, hogy mondjam, hogy mégis rendkívül szerencsésnek tartom magam, hogy kapcsolatba kerültem Önnel és az Ön által művelt tudománnyal. Munkája eredményeként sok tekintetben fordulás következett be a belső lényemben: 
- Míg korábban az asztrológiáról és a horoszkópokról azt gondoltam, hogy az valamiféle megalapozatlan hókuszpókusz, ma már teljesen meg vagyok győződve arról, hogy az Ön által művelt asztrológia egy zárt rendszerű, összefüggésekkel átszőtt, racionális, felülről ihletett tudomány, amely nem jósol, hanem szinte tudományosan értelmezi az ember cselekedetinek legmélyebb rétegekben rejlő mozgatórugóit és a kiutat is megmutatja!
- Azt is megfigyeltem, hogy akár az analízis, akár a szintézis azonban csak akkor tud választ adni, segítséget nyújtani, ha őszintén fel merem tenni a kérdéseimet, és a problémáimmal leplezetlenül és pőrén szembe merek nézni! - Már ez is nagyon nehéz volt, ám mégsem elég, mert mit ér bárminemű megvilágító információ és értelem, ha az nem épül be az életembe! Ez a végső konklúzióm, most már rajtam áll a sor!
- Szilárd kitartóan, türelmesen, és nagy lelkesedéssel mindent megtett annak érdekében, hogy idáig eljussak! Azért, hogy képbe kerüljek saját magammal, megértsem mit miért is teszek, és rámutatott, hogy a bennem feszülő ellentmondások miben is rejlenek. Megtanított, hogy a sok kényszeres, rossz cselekedetem valójában honnan is ered és kezelhető! Nem kell, hogy ezek fogságában éljem további életem, sőt, magasabb minőségre emelhetem azt, egészen a megváltódás felé!
- Mindezt bölcsen, tapintatosan, intelligensen tette Szilárd, megelégedett pont azzal a( kevés) mennyiségű információval amennyit hajlandó voltam, most, a jelen állapotomban megosztani vele. Éles látásával, nagy élettapasztalatával nem volt gond kipótolnia a hiányzó láncszemeket, és ráéreznie, hol is vannak az elakadások, mi is a valós probléma, amit talán magam sem tudok vagy merek megfogalmazni, bevallani. Miközben én bevallani sem mertem Ő feketén – fehéren felfedte előttem! - Komoly feltáró munka folyt közöttünk, miközben sokszor meg kellett, hogy álljak és nagy levegőt vegyek, de mindig át tudtam lendülni, mert a hanganyagon elhangzottakat belengte a humor és a derű, ami nagyon – nagyon sokat segített! És az is, hogy teljesen hozzá nem értőként érthetően, logikusan felépítve kaptam meg minden kérdésemre a választ.
- Az sem volt utolsó szempont, hogy míg kiszolgáltattam magam, soha nem éreztem, hogy ezzel Szilárd visszaélt, megbántott, leértékelt volna! Ez nagyon – nagyon jól esett! Nem tudom, hogy a köszöneten kívül búcsúzásul vajon mit is lehet kívánni egy Tanítónak, aki az élet legfontosabb kérdéseiben adott útbaigazítást! Azt gondolom, talán az a legbölcsebb ha ugyanazt kívánom Szilárdnak, mint amire Ő is megtanított engem: Eltántoríthatatlanul, diadalmas küzdelmek közepette, sikeresen haladjon a megváltódás útján oda célba érve! Mostantól kezdve már nekem is ez a célom, és tudom, hogy igazi, maradandó, valós boldogságot a megváltódásomat előidéző életfeladataim beteljesítése okozhat! Minden fáradozását és tanítását megköszönve, szeretettel:
Évi

Figyelem! Fontos tudnivaló a horoszkópkészíttetés – horoszkóprendelés felől érdeklődőknek.

     Azok számára, akik komolyan fontolják a horoszkóprendelést, a horoszkóprendelési tájékoztatóban szereplő születési adatok lényegi részének (születési dátum, óra és perc, plusz a születési helység koordinátái és a szülők születési dátuma.) a kozmaszilard@gmail.com, vagy a kozmabszilard@gmail.com címeim valamelyikére való elküldése után, megadott jeligére válaszolok ... 

Tovább...

Cookie-kezelési tájékoztató
Egri előadás foganási, szülési, gondozási és nevelési kérdésekről
Kedves Barátaim! Szeretném jelezni, hogy január első hétvégén Egerben tartok három részben úgymond szülői beavatást célzó metafizikai – asztrológiai előadássorozatot. Meg kérlek tehát szépem, hogy amennyiben nem vagytok közvetlenül érdekelve, küldjétek el az esetleg magzatfoganási, vagy nehéz magzatkihordási, vagy problémás szülési gondokkal kínlódó, a könnyű, vagy a természetes (otthon) szülési lehetőség kérdésével foglalkozó , a baba-gondozással, vagy a nagyobb, főként a kamasz gyermekeik nevelési problémáival küzdő egri, vagy Eger környéki barátaitoknak, ismerőseiteknek, és rokonaitoknak, a következő előadás ismertetőt: Tehát az előadás (erősen sűrített és rövidített) címe: „Az egészséges magzatfoganás, a zavarmentes várandósság, és a szövődménymentes szülés, valamint az egészséges lelkű gyermekeket garantáló nevelés lehetőségeiről a személyi horoszkópok segítségével.   Helyszín: Forrás GYIH, Eger, Bartók Béla tér 6.   Időpont: I. 2012.  Január.  5-én (csütörtök) 18:00 órától II. 2O12. január 6-án  (péntek) 18:00 órától III. 2012. január 7-én (szombat) 11:00 órától (Az előadások két, két és fél órások egy kis szünettel)   Belépő előadásonként: 1000 Ft   Ismertető: Kozma Szilárd csíkszeredai író (1992-től a Magyar Írószövetség tagja) metafizikus, 19 éve gyakorló asztrológus és spirituális szakíró. Gyakorló (Vagyis, sorsfigyelő és nem valóság-idegen elméleteket gyártó!) asztrológusként mindennél fontosabbnak tartja (Tehát: az un. képesség-fejlesztésnél sokkal fontosabbnak tartja!), sőt: a mindenki által vágyott egészség- és a boldogság első és egyedüli feltételének tartja, az asztrológiai sorsképletekből kiolvasható karmikus pontok jelentésének a beható, minél mélyebb és részletesebb vizsgálatát! Vagyis az un. egyéni karmának a sorsképlet segítségével történő, teljes spirituális mélységben átvilágított és minél szélesebb körű, pontos meghatározását, az egyéni karmának, az egyedül az asztrológiai sorsképletből pontosan kiolvasható és ez által konkrétan tudatosítható gyakorlati életfeladatok felvállalása és beteljesítése által elérhető maradéktalan feloldását! Ezt a koncepciót a gyakorlatba ültetve, számtalan idősebb házaspárt vezetett a természetesen fogant gyermekáldás öröméhez, anélkül, hogy a lombikbébi programok és más mesterséges módszerek (pl. hormonkezelések) drámai élményein kellett volna, keresztül menjenek. Valamint, az orvosok és bábák nélkül (otthon!) született, saját gyermekei gondozásában és nevelésében, elérte azt, hogy azok az első osztály elvégzése után, soha nem kell, betegség miatt hiányozzanak az iskolából.    Ezeken az előadásokon beszél arról is, hogy milyen helytelen, és az élet más területén is rossz irányba vezető, lelki magatartást jeleznek pl. a szaporítószervek betegségei (vagy más betegségek), hogy mely lelki, vagy testi betegségek állnak rejtett kapcsolatban az utódnemzés problémáival, milyen szellemi és spirituális (rejtett) okai van annak, ha sokáig elmarad a várva várt magzatfoganás, és persze, ezek feloldási – meghaladási lehetőségéről, konkrét javulást, tehát kézzel fogható pozitív (mágikus erejű!) következményeket létrehozni képes, ajánlott mentalitás-változtatásokról. Továbbá, hogyan képes a szülő a saját karmája megismerése és feloldása által szerzett spirituális tudás és alapállás segítségével a gyermekét, gyermekeit megóvni a felesleges betegségektől, az agressziótól, és általában a szenvedéstől, vagy éppen a depresszió kialakulásához vezető kamaszkori zavaroktól, tehát, hogy milyen életvezetéssel és sors-kezeléssel egybekötött szülői mentalitás és tudatos irányítás biztosíthat olyan boldog és egészséges gyermekkort, amely úgy vezeti el a gyermeket a felnőtté válás kapujába, hogy egyben fel is készíti azt az önálló és a páros élet általános nehézségeinek a legyőzésére valamint a gyermek sorsképletéből kiolvasható karmikus nehézségek feloldására. Az előadás- sorozat, komoly un. beavatást jelent minden érdeklődő számára a spirituális tudással, valós szellemi tudatossággal gyakorolható szülői szerepkörökbe, felvilágosítást ad az anyaság és apaság spirituális funkciójáról nőknek és férfiaknak, szülőknek és leendő szülőknek egyaránt. „   Köszönettel: Szilárd