Kozma Szilárd asztrológus honlapja

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó

Kedves Szilárd!

Azt hiszem, nem tudom eléggé megköszönni a munkáját és a törődését,
teljesen komplex és mélységi értelmezést kaptam, minden szempontból,
nagyon szépen köszönöm.
Mindegyik megérintett, de ez a legutolsó volt a legszebb és legmélyebb,
mintha csak a végére tartogatta volna a koronát.

Ebben természetesen az is szerepet játszik, hogy a transzcendens bolygókhoz
vonzódom leginkább.

Szavai rendkívül feltöltenek engem, és meg fogom érlelni magamban a hallottakat, olvasottakat.
Nagyon sok és nagyon masszív anyagot kell most feldolgoznom, elindítanom magamban.
A naplóírást még nem olvastam el, csak belenéztem, és rendkívül érdekes a téma.

Köszönöm tehát, roppantul örülök, hogy úgy döntöttem, hogy megkérem Szilárdot útmutató értelmezésre.
Nem is mondok többet, mert azt hiszem, átment a visszajelzésem lényege.

Sok örömöt, kiteljesedést és minden jót kívánok Szilárdnak és a Családnak, Violának is üdvözletem!

Deres Anita

Kedves Szilárd, Így, a szintézis végéhez érve hálásan szeretném megköszönni az elmúlt időszakban (egészen az analízistől kezdve) értem végzett kitartó, türelmes munkáját. Annak ellenére, hogy mindezidáig az asztrológia és a horoszkópok világa számomra teljesen idegen, sőt előítélettel bevont terület volt, el kell, hogy mondjam, hogy mégis rendkívül szerencsésnek tartom magam, hogy kapcsolatba kerültem Önnel és az Ön által művelt tudománnyal. Munkája eredményeként sok tekintetben fordulás következett be a belső lényemben: 
- Míg korábban az asztrológiáról és a horoszkópokról azt gondoltam, hogy az valamiféle megalapozatlan hókuszpókusz, ma már teljesen meg vagyok győződve arról, hogy az Ön által művelt asztrológia egy zárt rendszerű, összefüggésekkel átszőtt, racionális, felülről ihletett tudomány, amely nem jósol, hanem szinte tudományosan értelmezi az ember cselekedetinek legmélyebb rétegekben rejlő mozgatórugóit és a kiutat is megmutatja!
- Azt is megfigyeltem, hogy akár az analízis, akár a szintézis azonban csak akkor tud választ adni, segítséget nyújtani, ha őszintén fel merem tenni a kérdéseimet, és a problémáimmal leplezetlenül és pőrén szembe merek nézni! - Már ez is nagyon nehéz volt, ám mégsem elég, mert mit ér bárminemű megvilágító információ és értelem, ha az nem épül be az életembe! Ez a végső konklúzióm, most már rajtam áll a sor!
- Szilárd kitartóan, türelmesen, és nagy lelkesedéssel mindent megtett annak érdekében, hogy idáig eljussak! Azért, hogy képbe kerüljek saját magammal, megértsem mit miért is teszek, és rámutatott, hogy a bennem feszülő ellentmondások miben is rejlenek. Megtanított, hogy a sok kényszeres, rossz cselekedetem valójában honnan is ered és kezelhető! Nem kell, hogy ezek fogságában éljem további életem, sőt, magasabb minőségre emelhetem azt, egészen a megváltódás felé!
- Mindezt bölcsen, tapintatosan, intelligensen tette Szilárd, megelégedett pont azzal a( kevés) mennyiségű információval amennyit hajlandó voltam, most, a jelen állapotomban megosztani vele. Éles látásával, nagy élettapasztalatával nem volt gond kipótolnia a hiányzó láncszemeket, és ráéreznie, hol is vannak az elakadások, mi is a valós probléma, amit talán magam sem tudok vagy merek megfogalmazni, bevallani. Miközben én bevallani sem mertem Ő feketén – fehéren felfedte előttem! - Komoly feltáró munka folyt közöttünk, miközben sokszor meg kellett, hogy álljak és nagy levegőt vegyek, de mindig át tudtam lendülni, mert a hanganyagon elhangzottakat belengte a humor és a derű, ami nagyon – nagyon sokat segített! És az is, hogy teljesen hozzá nem értőként érthetően, logikusan felépítve kaptam meg minden kérdésemre a választ.
- Az sem volt utolsó szempont, hogy míg kiszolgáltattam magam, soha nem éreztem, hogy ezzel Szilárd visszaélt, megbántott, leértékelt volna! Ez nagyon – nagyon jól esett! Nem tudom, hogy a köszöneten kívül búcsúzásul vajon mit is lehet kívánni egy Tanítónak, aki az élet legfontosabb kérdéseiben adott útbaigazítást! Azt gondolom, talán az a legbölcsebb ha ugyanazt kívánom Szilárdnak, mint amire Ő is megtanított engem: Eltántoríthatatlanul, diadalmas küzdelmek közepette, sikeresen haladjon a megváltódás útján oda célba érve! Mostantól kezdve már nekem is ez a célom, és tudom, hogy igazi, maradandó, valós boldogságot a megváltódásomat előidéző életfeladataim beteljesítése okozhat! Minden fáradozását és tanítását megköszönve, szeretettel:
Évi

Figyelem! Fontos tudnivaló a horoszkópkészíttetés – horoszkóprendelés felől érdeklődőknek.

     Azok számára, akik komolyan fontolják a horoszkóprendelést, a horoszkóprendelési tájékoztatóban szereplő születési adatok lényegi részének (születési dátum, óra és perc, plusz a születési helység koordinátái és a szülők születési dátuma.) a kozmaszilard@gmail.com, vagy a kozmabszilard@gmail.com címeim valamelyikére való elküldése után, megadott jeligére válaszolok ... 

Tovább...

Cookie-kezelési tájékoztató
Geréb Ágnest bezárták!
Geréb Ágneknek, az otthonszülés magyar hírnökének és orvos-papnőjének a két évre való börtönbe zárási ítéletéről érkező hírek után kaptam ezt a levelet Povisel Panni Gyöngyösi dúlától:

"Kedves Barátaim!



Még kiskamasz koromban fogadalmat tettem magamban, miszerint ruházatommal, feliratokkal, jelvényekkel, vagy bármi mással nem hirdetek semmit.

Kokárdát gimnázium óta nem viseltem, mert nem tudtam túltenni magam rajta, hogy az emberek többsége számára csupán egy politikai jelkép.

Mégis, 15-e környékén, a "Free Geréb"-es - kár, hogy angol felirat... - kitűzővel együtt a kabátomra tettem őket, a szívem fölé.

Mert mind a kettő fontos számomra, és elválaszthatatlan egységben állnak: a hazám és a gyermekek születése.

Még mindig rabok vagyunk, és láncot hordunk.



Szomorú, hogy magukat nemzeti érzelműnek valló személyek nem hajlandók túllépni előítéleteiken, s az otthonszülés ügyét felelőtlen, "liberális" szülők hóbortjának gondolni.

És szomorú, hogy magukat liberálisnak valló személyek mindent megtesznek azért, hogy erkölcsi fertőbe taszítsák - a világon mindenütt, ahová csak betör a "civilizáció" - a lakosságot.

Holott, az ősi magyar szemlélet szerint nemzet és szabadság fogalma egybeforr. Pártok nélkül, kizárólag az egyetemes szeretettörvényeket szem előtt tartva.



Egyre kevesebben vagyunk. Remélem, senki nem gondolja komolyan, hogy ez véletlen csupán. A harc szentsége szellemében mélyen tisztelt ellenfeleink mindent megtesznek azért, hogy ez így legyen.

A munkanélküliség mesterséges fenntartásától az agyonhajszolt, kizsigerelt dolgozókon, a környezetszennyezésen, a fogamzásgátlás, a homoszexualitás és abortusz kizárólagos bátorításán, a tévé családrombolást sugalló műsorain, a nemzeti vagyon áruba bocsátásán át az otthonszülés, és általában a háborítatlan szülés ellehetetlenítéséig minden ezt célozza.

Itt nem bűnbakokat kell keresni, mutogatni, vagy mentegetőzni. Egyszerűen kibújni az igából, kiszállni a mókuskerékbő - mindezt persze csak békésen. De határozottan.



Magyarság volt, van és lesz, akkor is, ha most fogy.

Otthonszülés volt, van és lesz, akkor is, ha most mindent megtesznek azért, hogy a szülőanyák és az újszülöttek testébe és lelkébe tiporhassanak.

De azért ehhez... a láncainkat lassan mégiscsak le kellene rázni magunkról.

"Míg több jut egynek, másnak kevesebb
Nincs még szabadság, éget még a seb

Amíg te is csak másnál szabadabb vagy
Te sem vagy még szabad, te is csak...
Gyáva rab vagy."



Íme, Ági és társai utolsó - a bíróság döntése előtti - szavai a közhöz, s az ítélet, amelyet hagytunk megszületni:

http://www.szules.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=419:utolso-szo-jogan&catid=1:friss-hirek

"Van egy-két állapot, ahol mindenki egyforma, akármilyen a bőre színe, akármennyi pénze van és akármi a foglalkozása. Az egyik ilyen a szülés, a szülés közeli állapot. Szeretem elkísérni oda az asszonyokat és együtt lenni velük ott, legjobb szakmai tudásommal és teljes jelenlétemmel segíteni nekik, hogy ne zavarja őket semmi, hogy átérezhessék azt a bizonyos egyformaságot, egyenrangúságot, és így tudják fogadni, útnak indítani a kisbabájukat. A békésebb jövőért. A toleránsabb jövőért."

"Ebben a védett állapotban a szülő nő megjárhatta a maga útját, nem siettettük, nem zavartuk. Akkor tapasztaltam meg, amit már sejtettem, hogy az Úristen eredetileg úgy rendelte, így lépjen az ember az életbe, így szüljön az asszony, ilyen békében, ilyen szeretetben."

"Nem érzem hibásnak magam, és a lelkiismeretem tiszta mind az otthon, mind a kórházban történt esetekre gondolva, mert tudom, hogy a cél tiszta és nemes, az eszközöket és módszereket évezredek tapasztalatai igazolják. Ezt  kell csinálnom, nem csalhatom meg azt aki belém plántálta ezt a csodálatos hivatást."

"Az Élet szent okokból élni akar S ha Magyarországra dob ki valakit,
annak százszorta inkább kell akarni."

http://hvg.hu/itthon/20110324_ket_ev_foghaz_letoltendo_gereb_agnes


Panni