Kozma Szilárd asztrológus honlapja

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó

Kedves Szilárd!

Azt hiszem, nem tudom eléggé megköszönni a munkáját és a törődését,
teljesen komplex és mélységi értelmezést kaptam, minden szempontból,
nagyon szépen köszönöm.
Mindegyik megérintett, de ez a legutolsó volt a legszebb és legmélyebb,
mintha csak a végére tartogatta volna a koronát.

Ebben természetesen az is szerepet játszik, hogy a transzcendens bolygókhoz
vonzódom leginkább.

Szavai rendkívül feltöltenek engem, és meg fogom érlelni magamban a hallottakat, olvasottakat.
Nagyon sok és nagyon masszív anyagot kell most feldolgoznom, elindítanom magamban.
A naplóírást még nem olvastam el, csak belenéztem, és rendkívül érdekes a téma.

Köszönöm tehát, roppantul örülök, hogy úgy döntöttem, hogy megkérem Szilárdot útmutató értelmezésre.
Nem is mondok többet, mert azt hiszem, átment a visszajelzésem lényege.

Sok örömöt, kiteljesedést és minden jót kívánok Szilárdnak és a Családnak, Violának is üdvözletem!

Deres Anita

Kedves Szilárd, Így, a szintézis végéhez érve hálásan szeretném megköszönni az elmúlt időszakban (egészen az analízistől kezdve) értem végzett kitartó, türelmes munkáját. Annak ellenére, hogy mindezidáig az asztrológia és a horoszkópok világa számomra teljesen idegen, sőt előítélettel bevont terület volt, el kell, hogy mondjam, hogy mégis rendkívül szerencsésnek tartom magam, hogy kapcsolatba kerültem Önnel és az Ön által művelt tudománnyal. Munkája eredményeként sok tekintetben fordulás következett be a belső lényemben: 
- Míg korábban az asztrológiáról és a horoszkópokról azt gondoltam, hogy az valamiféle megalapozatlan hókuszpókusz, ma már teljesen meg vagyok győződve arról, hogy az Ön által művelt asztrológia egy zárt rendszerű, összefüggésekkel átszőtt, racionális, felülről ihletett tudomány, amely nem jósol, hanem szinte tudományosan értelmezi az ember cselekedetinek legmélyebb rétegekben rejlő mozgatórugóit és a kiutat is megmutatja!
- Azt is megfigyeltem, hogy akár az analízis, akár a szintézis azonban csak akkor tud választ adni, segítséget nyújtani, ha őszintén fel merem tenni a kérdéseimet, és a problémáimmal leplezetlenül és pőrén szembe merek nézni! - Már ez is nagyon nehéz volt, ám mégsem elég, mert mit ér bárminemű megvilágító információ és értelem, ha az nem épül be az életembe! Ez a végső konklúzióm, most már rajtam áll a sor!
- Szilárd kitartóan, türelmesen, és nagy lelkesedéssel mindent megtett annak érdekében, hogy idáig eljussak! Azért, hogy képbe kerüljek saját magammal, megértsem mit miért is teszek, és rámutatott, hogy a bennem feszülő ellentmondások miben is rejlenek. Megtanított, hogy a sok kényszeres, rossz cselekedetem valójában honnan is ered és kezelhető! Nem kell, hogy ezek fogságában éljem további életem, sőt, magasabb minőségre emelhetem azt, egészen a megváltódás felé!
- Mindezt bölcsen, tapintatosan, intelligensen tette Szilárd, megelégedett pont azzal a( kevés) mennyiségű információval amennyit hajlandó voltam, most, a jelen állapotomban megosztani vele. Éles látásával, nagy élettapasztalatával nem volt gond kipótolnia a hiányzó láncszemeket, és ráéreznie, hol is vannak az elakadások, mi is a valós probléma, amit talán magam sem tudok vagy merek megfogalmazni, bevallani. Miközben én bevallani sem mertem Ő feketén – fehéren felfedte előttem! - Komoly feltáró munka folyt közöttünk, miközben sokszor meg kellett, hogy álljak és nagy levegőt vegyek, de mindig át tudtam lendülni, mert a hanganyagon elhangzottakat belengte a humor és a derű, ami nagyon – nagyon sokat segített! És az is, hogy teljesen hozzá nem értőként érthetően, logikusan felépítve kaptam meg minden kérdésemre a választ.
- Az sem volt utolsó szempont, hogy míg kiszolgáltattam magam, soha nem éreztem, hogy ezzel Szilárd visszaélt, megbántott, leértékelt volna! Ez nagyon – nagyon jól esett! Nem tudom, hogy a köszöneten kívül búcsúzásul vajon mit is lehet kívánni egy Tanítónak, aki az élet legfontosabb kérdéseiben adott útbaigazítást! Azt gondolom, talán az a legbölcsebb ha ugyanazt kívánom Szilárdnak, mint amire Ő is megtanított engem: Eltántoríthatatlanul, diadalmas küzdelmek közepette, sikeresen haladjon a megváltódás útján oda célba érve! Mostantól kezdve már nekem is ez a célom, és tudom, hogy igazi, maradandó, valós boldogságot a megváltódásomat előidéző életfeladataim beteljesítése okozhat! Minden fáradozását és tanítását megköszönve, szeretettel:
Évi

Figyelem! Fontos tudnivaló a horoszkópkészíttetés – horoszkóprendelés felől érdeklődőknek.

     Azok számára, akik komolyan fontolják a horoszkóprendelést, a horoszkóprendelési tájékoztatóban szereplő születési adatok lényegi részének (születési dátum, óra és perc, plusz a születési helység koordinátái és a szülők születési dátuma.) a kozmaszilard@gmail.com, vagy a kozmabszilard@gmail.com címeim valamelyikére való elküldése után, megadott jeligére válaszolok ... 

Tovább...

Cookie-kezelési tájékoztató
Jupiter, az értéktudat és értékítélet, a kritika és az ítélkezés bolygója

Kozma Szilárd asztrológus:

A Jupiter által megtestesített spirituális teremtő és megváltó őserő értelmezése:

6. A JUPITER asztrológiai (grafikai) szimbóluma egy félkörívhez alulról a szárával kapcsolódó kereszt. Az ideograma (szimbólikus jel) a természeti tapasztalatokhoz kötött és a tapasztalati bizonyosságra, meggyőződésre alapozó, információ- érzékeny, de az érzelmi - értelmi folyamatokat is igénybe vevő és meghatározó kauzális őserőre utal. A Jupiter az értéktudat, az értékítélet, a helyzetértékelési, helyzetmegítélési képesség és az az szerinti érték-választási és ítéleti képesség, végső soron a spirituális fontossági sorrend-tudatnak (hierarchia) és az szerinti döntéshozásoknak, érték-prefereniciáknak a princípiumát testesíti meg. Konkrétaan: a tárgyi valóság szerinti igazság megállapítási képesség, illetve az igaazság-választásnak, vagy az ámításnak és a hazudozásnak, és az igazmondásnak, vagy a félrevezetésnek az őserejét testesíti meg. A Jupiteri elv metafizikai hatásainak és fontosságának mindmáig nem tulajdonítottak kellő figyelmet és a kollektív tudatból eredő társadalmi-közösségi szentimentalizmus hatására nagyon gyakran félreértelmezték, holott döntő fontossággal bír a minőségi életvezetés kialakításában, az egészség és a boldogság megszerzésében fenntartásában. Amennyiben a Jupiteri princípiumot az emberi igazságossággal és így az egyetemes törvények által meghatározott értéktudattal kötjük össze, akkor nem az önámító és ámító szentimentalizmus, az elnéző és korrupt nagyvonalúság, az érdemtelen sikerek és a szentimentális szeretet és barátság bolygója, aminek a klasszikus Asztrológia beállítja, hanem a megváltás logikája szerinti minőségi megkülönböztetési képességé, valamint a helyes értékítéleté. Így a Jupiter a kritikai elfogulatlanság bolygója, amely a metafizikai értelemben vett, szellemi sorrend megállapításának és fenntartásának, az élethelyzet és az életkörülmény ilyen jellegű (metafizikai) megítélési képességnek a princípiumát testesíti meg, aminek csak annyiban van köze a társadalmi, vagy a földi hatalmi eszközök, a földi hatalmi képviseletek hierarchiájához, hogy azok segítik-e, vagy meggátolják az embert a megismerési (Teremtés- tágítási) és a kiegyenlítődési életfeladatok végrehajtásában?
A Jupiter nem az elnéző nagyvonalúság bolygója tehát
, hanem a mindent felülvizsgáló és mérlegelő, de nem öncélú kritikai szembenézésé. A spirituális értékek megkülönböztetésének és meghatározásának a bolygója. Vagyis a józan, elfogulatlan ítéletnek és a helyzetkritikának a bolygója. Mert józan értékítélet és a valósággal való szembenézés nélkül a Szeretet korrupcióvá, zülléssé, kábulattá és támolygássá válik. Szemgyengüléshez és szembetegséghez vezet az „elnéző” nagyvonalúság, az a mentalitás amelynek segítségével valamit igyekszünk folyamatosan nem meglátni, mivel az, amit meg kellene látnunk fájdalmas és kényelmetlen tényekkel való szembenézésre kényszerítene bennünket. A Jupiter nem a Neptunnak az alsó oktávja, mint ahogy eddig értelmezték a klasszikus asztrológiában, hanem a Neptun által megtestesített egyetemes egységbe való visszakapcsolódás megvalósításának a feltétele. Ezért állnak együtt a spirituális éberség erőterét megtestesítő Halak csillagjegyében A negatív Jupiter ezért hoz létre bennünk "rosszmájú" (a Máj, mint információ kiválasztó szerv a Jupiterhez kapcsolódik az asztrológia analógia-rendszerében), azaz igazságtalan kritikusi magatartást. Ezért romboljuk a kifelé irányított kritikánkkal, igazságtalan ítéleteinkkel a környezetünket, mert a kifelé, illetve anyagi világ felé irányított értékítélet helytelen eredményekhez és hamis következtetésekhez vezet. Ezeknek a kifelé, vagyis a mások felé irányított ítéleteknek az személytelensége inkább álcázott egoizmusból fakadó önkényeskedés, mint egyetemes lét-szemléletből fakadó igényesség. Mert számomra nem lehet egyetemes, ami ugyanakkor nem személyes, amibe nem implikálom magam személyesen és nem vizsgálom meg, hogy én mit tehetek az egységbe való visszakapcsolás érdekében, abban a helyzetben, amit éppen megítélek. És egyébként is: az ember, embercsoport, állat, szociális, vagy természeti jelenség, stb., amelyre én negatívan hatok (még ha csak félelmemben is), az negatívan és így destruktívan fog visszahatni reám a KARMA (Az ok és az okozat, vagyis a hatás és a visszahatás) törvénye alapján. Az analógia alapján, azért szenvednek májpanaszokban egyes emberek, mert vagy igazságtalanul és kegyetlenül (gonoszsággal) ítélkeznek, kritizálnak mindent és mindenkit, vagy minden személyes kritikai vizsgálat nélkül elfogadnak bármit amit mások elébük tárnak, vagy mindenáron jót akarnak cselekedni, anélkül, hogy tetteik igazi (hosszú távú) következményeivel számolnának. A májcirózisnak csak látszólag az alkoholnak a májra gyakorolt romboló hatása az oka, ez csak a fizikai következménye annak, hogy az alkoholisták huzamosan elkábítván magukat, lebénítják és elsorvasztják a szellemi értékítéletüket. A testrészeink és belső szerveink károsodása ugyanis, már csak következménye mindannak, amit mentális és ideális szinteken viszünk végbe. Ezért mondja Hamvas Béla, hogy az ember a számot tevő vétkeit elsősorban nem a test és nem a lélek, de még csak nem is a szellem szintjén követi el, hanem az ideák szintjének megfelelő, a személyi mentalitását meghatározó életképzeletében. A főbenjáró vétkeinket tehát ott követjük el, ahol hagyjuk, hogy az egységtől elszakadt (hamis) életideák mozgassák a vágyainkat, az akarati és az értelmi tevékenységünket. Akik a Jupiter által képviselt princípiummal nem képesek huzamosan harmóniába kerülni, idő múltával viselnünk kell a szem, az epe, a máj és a vércukor összezavarodásával kapcsolatos betegségek következményeit.