Kozma Szilárd asztrológus honlapja

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó

Kedves Szilárd!

Azt hiszem, nem tudom eléggé megköszönni a munkáját és a törődését,
teljesen komplex és mélységi értelmezést kaptam, minden szempontból,
nagyon szépen köszönöm.
Mindegyik megérintett, de ez a legutolsó volt a legszebb és legmélyebb,
mintha csak a végére tartogatta volna a koronát.

Ebben természetesen az is szerepet játszik, hogy a transzcendens bolygókhoz
vonzódom leginkább.

Szavai rendkívül feltöltenek engem, és meg fogom érlelni magamban a hallottakat, olvasottakat.
Nagyon sok és nagyon masszív anyagot kell most feldolgoznom, elindítanom magamban.
A naplóírást még nem olvastam el, csak belenéztem, és rendkívül érdekes a téma.

Köszönöm tehát, roppantul örülök, hogy úgy döntöttem, hogy megkérem Szilárdot útmutató értelmezésre.
Nem is mondok többet, mert azt hiszem, átment a visszajelzésem lényege.

Sok örömöt, kiteljesedést és minden jót kívánok Szilárdnak és a Családnak, Violának is üdvözletem!

Deres Anita

Kedves Szilárd, Így, a szintézis végéhez érve hálásan szeretném megköszönni az elmúlt időszakban (egészen az analízistől kezdve) értem végzett kitartó, türelmes munkáját. Annak ellenére, hogy mindezidáig az asztrológia és a horoszkópok világa számomra teljesen idegen, sőt előítélettel bevont terület volt, el kell, hogy mondjam, hogy mégis rendkívül szerencsésnek tartom magam, hogy kapcsolatba kerültem Önnel és az Ön által művelt tudománnyal. Munkája eredményeként sok tekintetben fordulás következett be a belső lényemben: 
- Míg korábban az asztrológiáról és a horoszkópokról azt gondoltam, hogy az valamiféle megalapozatlan hókuszpókusz, ma már teljesen meg vagyok győződve arról, hogy az Ön által művelt asztrológia egy zárt rendszerű, összefüggésekkel átszőtt, racionális, felülről ihletett tudomány, amely nem jósol, hanem szinte tudományosan értelmezi az ember cselekedetinek legmélyebb rétegekben rejlő mozgatórugóit és a kiutat is megmutatja!
- Azt is megfigyeltem, hogy akár az analízis, akár a szintézis azonban csak akkor tud választ adni, segítséget nyújtani, ha őszintén fel merem tenni a kérdéseimet, és a problémáimmal leplezetlenül és pőrén szembe merek nézni! - Már ez is nagyon nehéz volt, ám mégsem elég, mert mit ér bárminemű megvilágító információ és értelem, ha az nem épül be az életembe! Ez a végső konklúzióm, most már rajtam áll a sor!
- Szilárd kitartóan, türelmesen, és nagy lelkesedéssel mindent megtett annak érdekében, hogy idáig eljussak! Azért, hogy képbe kerüljek saját magammal, megértsem mit miért is teszek, és rámutatott, hogy a bennem feszülő ellentmondások miben is rejlenek. Megtanított, hogy a sok kényszeres, rossz cselekedetem valójában honnan is ered és kezelhető! Nem kell, hogy ezek fogságában éljem további életem, sőt, magasabb minőségre emelhetem azt, egészen a megváltódás felé!
- Mindezt bölcsen, tapintatosan, intelligensen tette Szilárd, megelégedett pont azzal a( kevés) mennyiségű információval amennyit hajlandó voltam, most, a jelen állapotomban megosztani vele. Éles látásával, nagy élettapasztalatával nem volt gond kipótolnia a hiányzó láncszemeket, és ráéreznie, hol is vannak az elakadások, mi is a valós probléma, amit talán magam sem tudok vagy merek megfogalmazni, bevallani. Miközben én bevallani sem mertem Ő feketén – fehéren felfedte előttem! - Komoly feltáró munka folyt közöttünk, miközben sokszor meg kellett, hogy álljak és nagy levegőt vegyek, de mindig át tudtam lendülni, mert a hanganyagon elhangzottakat belengte a humor és a derű, ami nagyon – nagyon sokat segített! És az is, hogy teljesen hozzá nem értőként érthetően, logikusan felépítve kaptam meg minden kérdésemre a választ.
- Az sem volt utolsó szempont, hogy míg kiszolgáltattam magam, soha nem éreztem, hogy ezzel Szilárd visszaélt, megbántott, leértékelt volna! Ez nagyon – nagyon jól esett! Nem tudom, hogy a köszöneten kívül búcsúzásul vajon mit is lehet kívánni egy Tanítónak, aki az élet legfontosabb kérdéseiben adott útbaigazítást! Azt gondolom, talán az a legbölcsebb ha ugyanazt kívánom Szilárdnak, mint amire Ő is megtanított engem: Eltántoríthatatlanul, diadalmas küzdelmek közepette, sikeresen haladjon a megváltódás útján oda célba érve! Mostantól kezdve már nekem is ez a célom, és tudom, hogy igazi, maradandó, valós boldogságot a megváltódásomat előidéző életfeladataim beteljesítése okozhat! Minden fáradozását és tanítását megköszönve, szeretettel:
Évi

Figyelem! Fontos tudnivaló a horoszkópkészíttetés – horoszkóprendelés felől érdeklődőknek.

     Azok számára, akik komolyan fontolják a horoszkóprendelést, a horoszkóprendelési tájékoztatóban szereplő születési adatok lényegi részének (születési dátum, óra és perc, plusz a születési helység koordinátái és a szülők születési dátuma.) a kozmaszilard@gmail.com, vagy a kozmabszilard@gmail.com címeim valamelyikére való elküldése után, megadott jeligére válaszolok ... 

Tovább...

Cookie-kezelési tájékoztató
Kazma Szilárd asztrológus: Gerle Éva elme-állapotáról

Kozma Szilárd:

Gerle Éva elme- állapotáról 

 

La gueppe et l*abeille

Kedves Áron! Légy szíves a következőket azzal a tudattal olvasd, hogy már azokat az időket megelőzőn is, amikor annyi idős voltam mint most Gerle Éva és esetleg te is, valamelyik "Állatvilág" c. folyóiratból kivágtam egy képet, amely Konrád Lorenzt ábrázolta, amint egy tóban "van" nyakig (És tényleg, szó szerint is "Nagyon ott van"!), és két oldalról, majdnem szimmetrikusan a feje két oldaláról, két szép hattyú "matatja" a haját. A kép alján meg, nagy fehér aláírással: Konrad Lorenz szerint, a humor fogja megmenteni az emberiséget. Én akkor még csak irodalom szintjén ismertem a metafizikát és mélységesen lenéztem az asztrológiát - Még Gerle Évánál és Lelkes Villőnél is jobban! :) - , de hát a vallásban nem hihettem, hát valamiben kellett hinnem, és ez, a humor volt tehát. Igaz, hogy akkor már többször is elolvastam a Hamvas Karneválját, de főként a Harlqin c. esszéjét, amit jóindulattal ajánlok mindenkinek. Teljesen egyet értek tehát veled abban, hogy a humor lehet esetleg ennek az Éva és Éváék által rám és ránk kényszerített, tehát a mi szemszögünkből egyáltalán nem vicces és nem "kiröhögni", de nem is fölényesen lesajnálni ("szánalmasak vagytok") való konfliktus-helyzetnek a megoldása is. Hiszen azért is kezdtem el a tegnap király -trollkodni, majd halandsza - szövegeket írni és a lányaimnak s megmutatva, hogy ez milyen mókás, nekik a törléseket és a halandzsázást átadni.

Megjegyzem, hogy bár Éva látszatra bele ment ebbe a játékba, még itt és így sem tudott tisztességes lenni (És ez a fogása ismét bebizonyította nekünk, hogy csakis ő az, aki másolgat, hiába hazudja "a másoló", hogy nem ő, hanem egy számunkra ismeretlen barátnője), mert miközben a gyönyörű állatképeket töltötte fel, amit a gyermekek persze, hogy sajnáltak letörülni, az egyik képnek a címébe beírta, hogy: "Kürtöld szét, hogy csaltál a gyessel".

Lehet, tehát, hogy amiért te egyszer Évába vagy szerelmes, máskor meg Csillába, neked ez a "gyengédséged", ha nem is teljesen, de 50 százalékban vakká tesz az ők erkölcsi alapállása irányába, és ezért lehet, hogy számodra is, akárcsak Évának ez a számunkra rém-történetnek számító fél Éva, csak komédia volt, de nekem a tragikusam veszélyes sors-dráma. És szeretném, ha bevésnéd a memóriádba és soha nem felejtenéd el, hogy az is marad, marad mindaddig, amíg az Éváék által a nevemre gyártott szenny-blogok cím-szövegei, ott maradnak a Google- névlistám első oldalán és emiatt csak annyi keresethez tudunk jutni, hogy éppen megélünk belőle egészségesen, tehát a gyermekek egészséges ételben és tiszta ruhában. meg folyó, mindennapi iskolaköltségekben nem szenvednek hiányt, de úgy, hogy ott Magyarországon, azok közületek, akik munkanélküli státusban, vagy szociális segélyezetti helyzetbe kerülnek, még ők is több jövedelemmel rendelkeznek, mint én úgy hogy dolgozok. És hiába mind darálja Éva, hogy keressek más (szerinte, figyelem: szerinte! "Becsületesebb"!!!) munkát, mivel én még így is, hogy Éváék ennyire lerombolták a keresetemet, többet keresek mint amennyi a romániai minimál bér. (Nem tudom, miért annyira nehéz neki ezt felfogni agyilag, hiszen rengetegszer el magyaráztam, de mind csak ezt darálja! - Persze, hogy érje el a decemberbe kitűzött célját!).  Szóval teljesen hiába keresnék a 22 évvel ezelőtt élethivatásomnak választott asztrológiai munkámnál "becsületesebb" munkát, mert az egyáltalán nem lehetne jövedelmezőbb, mint ez a munka, mivel üzemmérnökként már 17 évvel ezelőtt sem kaptam munkát, amikor azt képzeltem még én is, hogy ha családot akarok eltartani, akkor vissza kell térnem a biztos - havi fix! - jövedelmet biztosító, eredeti szakmámhoz.

- Szóval ne jöjjön nekem senki közületek többet azzal, hogy minden rendben van így, hogy a nevemre első oldalon minden potenciális rendelőm számára bejönnek az Éva aljas gazságának a bizonyítékai, de ettől szeressük egymást gyerekek és humorizáljunk, mert az általatok "Komédiaként" látott és gyakorolt (Nem rád gondolok, persze!) tragédiánk el múlt, mert nem múlt el sajnos, az Éva hatványozott Bika-karmájából eredő, beteges rögeszméje és eszelőssége miatt, ami miatt nem akar még most sem eltérni az eredeti céljától és, ahogy ő maga írja egy önmagáról szóló jellemzésében: Szó, sem lehet arról, hogy meghátráljon, végig akar menni az egész általad komédiának nevezett őrületen, "mint egy tank" (Gerle Éva). 

Vissza térve Konrad Lorenzre és Hamvas Harlekinjára, ami annyira megihletett, hogy regény-trilógiát terveztem a tudós szintű beavatotti "bolondság" témájáról, aminek a harmadik darabjának a megírásában is megakadályoz Gerle Éva, azzal, hogy a szennyblogjai negatív hatásának a kivédésére kényszerít, miközben azt "kürtöli szét a világba", hogy négy gyermekes családapaként, íróként és sportolóként, valamint egy gyönyörű és értelmes, de főként gerinces nő élettársaként, nem vagyok képes magamnak hasznosabb munkát kitalálni, mint, hogy az ő rendkívülien bűbájos személyiségével foglalkozzak nap mint nap, rengeteg értékes órában. Ti., hogy még mindig csak töltögessek a honlapjaimra és a portálomra újabb és újabb, régebb elmaradt, mivel jelentéktelennek tűnt cikkeket és írásokat, és azoknak a linkjeit osztogassam a google-keresőkben, annak érdekében, hogy azok valamiképpen kerülnének a szennyblogok elé. Persze, ez egy majdhogynem reménytelen küzdelem, mivel az én barátaim mind nagycsaládosok, és nem állhatnak oda kattintgatni és megosztogatni a honlapjaim cikkeit és tanulmányait, mint Gerlének a barátnői, akiknek egy - egy szennyblog ki van adva, hogy azokat az interneten mindig csak tolja (A te újabb szerelmed, Csilla is, általuk is bevallottan (T9bbször is elkottyantottan) azért kapott ajándékba egy vadi-új laptopot, hogy könnyebben és eredményesebben nyomhassa róla a "Csakazolvaska" nevű, korábban első-helyes szennyblogot. Most, hogy Csilla részben félreállt, az Éváé van legelöl, a szilardkozma.worpresszes.). Szóval, nagyon jól tudom, és már a 25 évvel ezelőtti Kozma Szilárd is veled együtt vallotta, hogy aki képes a szemét kinyítni, az képes becsukni is, ezzel nincsen semmi baj, de légy szíves, ha igazán igazságos "humorista" akarsz lenni, akkor ne tégy egyenlőséget az asztrológia és a gerleontologia között. 
Egészen biztos vagyok benne, hogy érted amit mondok. Ha nem, hát vegyük elő a klasszikusokat, amelyekből itt annyi olvasmányt köszönhetünk, a klasszikusan művelt Gerle Évának köszönhetően. La Fontaine, Fabulák: A darázs és a méh (találkozása és párbeszéde).

UI. Sajnálom, hogy Minden Áronnak azt az, egyébként szellemes, de végül is, mégis csak Hamvas által taknyos-békének nevezett állapotnak a fenntartására buzdító szövegét, amire én a fentieket válaszul írtam, Turula lányom, aki láthatón most is nyomja a Viola gépéről a tegnap oly megszeretett halandzsákat, haza érkezvén az iskolából, azonnal (olvasatlanul, persze, ahogy a tegnap megtanítottam) kicenzúrázta. Hiába, ilyenek ezek a kezdő trollok. 
És ennyire autonómia nélküli, robot-gondolkozásra és csakis előre ellenőrzött és előre gyártott sablonok szerinti, vélemény-nyilvánításra, beállított robotok, individualitásukban és voluntáris - kreativitásukban elnyomott és eltiport idomított trogloditák a mi gyermekeink. - Éppen ahogy Gerle Éva és Lelkes Villő azt "kürtöli a világnak".

 

Időközben, a június 6-án du 12,04 perctől 12,10 percig tartó időszakban, valaki, a Gerle Éva táborából (Szerintem, maga Gerle Éva, de ezt majd a rendőrség fogja cáfolni, vagy beigazolni) az elképzelhető leg fertelmesebb és legundorítóbb pornóképeket (AZ EGYIK férfinak a másik fenekébe dugott FALLOSZÁT ÉS A MÁSIK falloszt meg fel-le húzogatással kielégítésre gerjesztő, csókolózó férfiakról készült, egészen közelről készítet képeit) rakta fel, az alant látható, de utólag, a lelepleződéstől és törvényi felelősségre vonási lehetőségtől megijedt feltöltő személy által húsz perc múlva ki is törült, un. hozzászólások  helyére.


”Ezt a hozzászólást a szerzője eltávolította (Részletek)2014-06-06 13:04


Ezt a hozzászólást a szerzője eltávolította (Részletek)2014-06-06 13:04


Ezt a hozzászólást a szerzője eltávolította (Részletek)2014-06-06 13:08


Ezt a hozzászólást a szerzője eltávolította (Részletek)2014-06-06 13:10


Szilárd
#28996 Re: 2014-06-06 13:12
#28988: -

Dehogy nem vagy te Gerle ÉVa! Máskülönben mitől lennél ennyire begerjedt? Ki a fene égne rajtad kívül így a bosszú-vágytól, hogy pornó-képeket töltsön fel egy olyan felületre, amelyről jól tudja, hogy ott gyermekek ártatlanul halandzsákat irkálnak? Miért lenne bárki is rajtad kívül annyira dühös két kis gyermek (Meda nincs itthon) halandzsájára, így próbáld meg a szülőket rá kényszeríteni arra, hogy nálad egyébként sokkal ártatlanabbul "trollkodják szét" a Petíciót? MIÉRT GYÜLÖLŐD TE A MI GYERMEKEINKET ENNYIRE GERLE ÉVA????????????!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Azért-e, mert mocskos és több rendben is, hazugságokat terjesztettél róluk?

És közben nyomod a nagy megható szövegedet a blogodon, mi?”

 

- Valaki megkérdezte, hogy ezek után még normálisnak tartom-e Évát, amire ezt a választ adtam:

 

 

Erre a kérdésre korrekt választ adni, sokkal több, nagyon odafigyelve leírandó sok mondatokat igényelne, mint amihez a jelenben nekem időm van. Hidd el, nem ironizálni akarok és nem szellemeskedni, amikor azt írom röviden, hogy fiziológiailag a Gerle Éva agya még egészen jól teljesít, ahhoz képest, hogy a nála képzetlenebbek és akiknek nem adatott az meg, hogy hosszú évekig műveljék magukat és az internettel kísérletezzenek. De ez már csak mechanikus működés, mivel az előbbi példák is mutatja, meg ez a hat hónap múlva is a részéről befejezhetetlen stupid háborúja, hogy az erkölcsi érzék - tehát még az átlagos felelősségtudat is, nem hogy egy írástudóé, teljesen kilúgozódott és ki savazódott belőle, és ezért ragadtatja magát el, más, átlagosan normális ember számára egyenesen tilosnak számító kegyetlen tettek elkövetésére. Egy szóval, az elméjében már nem normális, az agyában még igen. Nem tudom, érted-e a különbséget, de nekem most nincs időm elmagyarázni.