Íme egy, a "Fénybe, vagy napba öltözött" rovatból megmentett, másfél éves bizonyítéka annak, hogy a gyermekeim édesanyja, milyen nagy fokú akarattal és talán nem is kevés éberség-vággyal próbált meg ezelőtt négy évvel a karmáját folyamatosan oldva, azoknak a gyermekeinek a szerető és gondos édesanyja lenni, akik sokáig féltek tőle (Turula), vagy tudatlanul haragszanak rá (Medárda és Etelka), amiért anyaként csődöt mondott. Arra, hogy  kicsoda és micsoda akadályozta meg őt e szent törekvésében, a válaszom egyértelmű: az édesanyjától öröklött rejtett Ikrek-karmája, vagyis az árnyék-énje. Illetve az édesanyja, aki ezt a mindent, amit szellemileg és gyakorlatilag mi együtt építettünk, el egészen a gyönyörű négy gyermnekes családunkig el menően, kegyetlenül szétrombóló árnyék énjét folyamatosan tápláló, aktíváló és tevékenyen működtető, beavatkozási mániában szenvedő édesanyja. 

Kozma Emőke: Szexualitás, szerelem, párkapcsolat



Tökéletes megfelelés van aközött, hogy milyen spirituális-kauzális sorsfeladat-csomaggal születik valaki és hogy milyen lelki-szellemi struktúrával, milyen neveltetéssel, milyen gyermekkorral, milyen életkörülményekkel rendelkezik az illető szülött. Mivel a személyes életpéldákkal nem kellőképpen alátámasztott elméletek, vagy a rossz összefüggésekkel és erőltetetten társított általánosításokkal illusztrált, de a kauzális-asztrológia lényegi összefüggései nélkül, könnyen sikamlós, szirupos melodrámába csúszhatna át ez, a családi élet szempontjából talán egyik legfontosabb téma, ezért ismét visszatérnék a saját személyi horoszkópomból kiolvasható sorsprogramom, annak fizikai vetületei, vagyis a származásom, a gyermekkorom, a neveltetésem, természeti- karmikus alap-meghatározottságaim és a hozzájuk kapcsolódó verbális-fizikai megnyilvánulásaim, szokásaim, morális-szellemi alapállásom, érzés- és gondolatvilágom közötti megfelelésekre. Annak érdekében próbálom felvállalni ezt a nagyon is fájdalmas élveboncolást, hogy találjak magamban és az életemben valamit, amiért érdemes tovább küzdeni, önuralmat, hibabelátást gyakorolni a bennem lévő sátáni erőkkel, a teremtés és a megváltás ellen munkálkodó negatív életképzeletemmel, az általam megtestesített destruktív, megváltás-ellenes szellemmel. Valamit, amitől értelmessé válhatna az életem és gyermekeim, mindenekelőtt a gondozásomban lévő két kislányom egészségét, jólétét, boldogságát visszaadhatnám, megőrizhetném.
Azért akartam épp a szerelem, szexualitás, párkapcsolat témakörének szempontjából újraértelmezni a személyi horoszkópomat és a belőle kiolvasható életfeladaimat, mert a hozzám hasonló sorsprogrammal rendelkező nők számára, mert tudom, hogy egy életfogytiglan tartó, skorpiói jellegű belső kutatómunka szükséges a tisztába-kerüléshez, hogy szellemi mélyfúrás-sorozat nélkül sem boldog szexuális-szerelmi-párkapcsolati életről, sem pedig egy egészséges, termékeny gyermekáldásról, családalapításról és család-fenntartásról nem lehet szó! Meggyőződésem az, hogy, bár egy nagyon is szélsőséges esetnek tartom magamat, ami a családanyai-szeretői morált, vágy- és életképzeletet, akaratvilágot illeti, nagyon sok nőnél előfordulhatnak az én mentalitásomhoz hasonló férfi- és fény-ellenes, párkapcsolati-családi elköteleződés-ellenes tudattalan, irracionális képzetek, átélések, ambíciók, és azok negatív következményei ugyanúgy rombolnak az ők életükben is, ahogy az enyémben teszik.
Igazad van, Szilárd: anélkül, hogy tudatosan tenném, szépíteni, csínosítani, pozitív "aurában", dicsfényben szeretném feltüntetni a származásomat, romantikus szerelmi drámának feldíszítve a fiatal, akkori tudásokkal és az élethez való hozzáállásukban a családalapításra képtelen szüleim szerelmét és annak gyümölcsét, egy olasz-román vegyesházasságból származó geológus és egy csángó-magyar tanítónő gyermekét. Anyám legújabb verziója szerint a nagyszülők voltak teljesen olaszok és ők vándoroltak be és telepedtek le Romániába, anyám pedig Balánbányán ismerkedett meg a frissiben kihelyezett geológus-mérnökkel. Ezek a részletkérdések látszólag nagyon is mellékesek ahhoz viszonyítva, hogy most milyen ember vagyok és hol tartok az életemmel. És mégis, kellő metafizikai tudatossággal nagyon is világos összefüggés teremthető a személyi sorsprogramommal összekapcsolódó lelki-szellemi struktúrám, személyi alapkésztetéseim, érzelmi-mentális teevékenységem és azon élethelyzet között, amelyet a személyiségemben testesítek meg, mint megoldandó életfeladat-csomagot, épp a szerelem és szexualitás-családalapítás kérdésével kapcsolatosan. Abban látom a kauzális összefüggést a fogantatásom körülményei és a saját anyává válásom körülményei között, hogy épp oly éretlenül váltam én is anyává és főként spirituális, de érzelmi-fizikai szempontból is, épp annyira felkészületlenül ért engem is a gyermekáldás, mint annak idején anyámat, és mindezt nem mentegetőzés végett írom, sőt, ez metafizikai tény, amelynek nagyon fontos következményei vannak úgy édesanyám, mint saját magam, mint gyermekeim életében. Hiába kellett volna, a Medárda fogantatásakor már közel másfél éve magamba szívott metafizikai információ hatására kicsit felelősségteljesebben, nagyobb éberséggel és önfegyelemmel hozzáállnom a házasság és családi élet kérdéséhez, nem voltam képes ennek az éber családanyai morálnak a megszilárdítására és nem volt mit kezdjek Szilárd segítségével, szellemi támaszával, hosszútávon nem volt elég a családom egybentartásához. "Szegény édesanyám" számára elsősorban a függetlensége elvesztése, az élvezeti lehetőségekről való lemondás, a családi elköteleződés jelentett óriási terhet, ami miatt (bizony, rosszul esik ezt még saját magának beismerni legalább, ezért sohasem fogom tőle megtudni, hogy mennyire nagyon!) támadta a sorsát, támadta a magzatot a méhében és támadta a férfit akitől fogant, támadta a régi családját és egyik hazugságból a másikba kényszerült. Amikor az első lányom foggant, fiatal egyetemistaként éltem a világomat és semmit nem tudtam az életről, csak amit a rokonaimtól, régi családtagjaimtól megtanultam.
Az a szellem, ami a leendő férjemtől áramlott felém teljesen ellentmondott a nagyszüleimtől, szüleimtől átvett életfelfogásnak, és épp azért mert új volt és szokatlan, megragadta a figyelmemet, magamévá szerettem volna tenni, odaadni neki magamat. Azt, hogy ez a hamvas bélai-krisztusi szellemiség mekkora erkölcsi tartást, mekkora szigorúságot, gerincességet követel részemről, nagyon későn vettem észre, amikor már benne voltam a családi élet megpróbáltatásaiban, második gyermekemmel voltam várandós és maximális függőségbe hoztam magam a férjemtől, teljesen kiszolgáltatott helyzetben voltam.
Mivel nagyon sok anyagi és egyéb érdek társult a Szilárddal kötendő házasságomhoz, beleértve az egyetem megszakítása utáni hazaköltözéstől való ódzkodásomat, félelmeimet, és mivel akkoriban több olyan kiéletlen, viszonzatlan, reménytelen szerelmi vonzalmamat is el kellett engednem, fel kellett dolgoznom, mielőtt házasságra lépek, amire szintén nem voltam elég érett és tudatos, a házasságomban létrejött egység már kezdettől fogva hamis volt, annál is inkább, hogy anélkül, hogy ezt említettem volna valaha is Szilárdnak, vévig bűntudatot éreztem magamban azért, amiért a szüleim áldása nélkül, az ők háta mögött, nyilvános lakodalom és egyházi eskűtétel nélkül jött létre a házasságom.
Nem pótolhatta ugyanis, még a közös barátokkal megrendezett szilveszteri buli sem annak a csángó lakodalmi szertartásokban mindmáig betűről betűre megőrzött (persze moder időkben korrupt züllési alkalommá alacsonyított) un. "mennyasszony-kikérésnek" az erkölcsi súlyát és következményeit, amelyeket annak érdekében hoztak létre és iktattak be a kiházasítás rítus-rendjébe, hogy a fiatalok egészséges, ép testű, ép lelkű és szellemű családalapítását lehetővé tegyék, megalapozzák. Nagyon szigorú és fájdalmas, megrázó szertartásról van szó, egyszer volt alkalmam 18 éves koromban végignézni egy ilyen hagyományos csángó lakodalmat és majd megfagyott a vér az ereimben, annyira megdöbbentett, amit láttam. Csak egy jelenetet említenék a közel két órás ceremóniából, amelynek kulcsjelenete a mennyasszonynak a szüleitől való búcsúja volt. Ebben a jelenetben a leány édesanyja úgy vett búcsút az újdonsült mennyaszonytól, mintha az meghalt volna és olyan hosszú szöveget mondott el, hangos jajgatásokkal, ordítozásokkal tűzdelve, mintha számára meghalt volna a leánya, mintha élve el kellett volna temetnie. Olyan megrázó volt végighallgatni, végignézni azt a jelenetet, mintha egy temetésen lettem volna, mélyen leszorítottam a tudattalanomba, feloldottam a következő viccesebb, mókásabb jelenetekkel és az éjszakai lagzi emlékképeivel, és csak most jött hirtelen a felszínre, ahogy ennek a szerelemről, szexualitásról, párkapcsolatról szóló résznek az írásába belekezdtem.
Mostani eszemmel és élettapasztalatommal azt kell mondanom, bárcsak engem is úgy megsíratott volna az édesanyám, mint azt a fiatal mennyasszonnyt, aki számára sajnos nem sokat ért az egész lakodalom, hiszen csak üres, elkorcsosult csökevénye volt annak az egykori, archaikus kori szokásrendnek, beavatásnak, amelynek során a fiatal párt valóban egy testté és egy lélekké, egy szellemmé olvasztották össze. Az iffjú várandós ara, akinek a lakodalmán részt vettem Csángóföldön, végül megszökött a hamisságot belőle hasztalan kidöngölni igyekvő férjétől, visszament az édesanyjához, majd onnan is megszökött és elment bárcás kurvának, hátrahagyva az édesapjának a gyermekét, akit végül a nagyanyja nevelt fel. Attól a perctől kezdve ugyanis, ahogy ez az asztrális köldökzsínór-elvágás lezajlott, az édesanyának semmi beleszólása nem volt a leánya életébe, végleg kiléptek egymás életéből, sorsaik különváltak. Az más kérdés, hogy adott esetben, tapasztalat híjján, főként az első gyereknél segítségett nyújthatott a fiatal párnak a nagymama a gyermekágy időszakában a szülésnél, az újszülött-ellátásnál, de morális-érzelmi elvárásai, pretenciói, ambíciói nem lehettek a fiatal szülőkkel szemben, nem szólhatott bele a pár magánéletébe, csak a baba ellátásában, a kismama táplálásában, stb. segédkezhetett.
Mivel a mi életünkben soha nem történt meg egy ilyen nyilvános sors-forduló, nem sikerült elválnunk egymástól, anya és leánya életképzelete továbbra is egy maradt, így sorsaik, életeik is összefonódtak, rengeteg visszás helyzetet, rengeteg szenvedést és tragédát szülve ezáltal. Ilyen tragédia volt például Enikő lányom halála. Visszaemlékezve a szülés előtti és utáni lelkiállapotaimra, átéléseimre, magam is csodálkozom, hogy bírtam ki anyám nélkül, hiszen nagyon hiányzott, csak a férjemtől való félelmemben nem mertem még említeni sem neki a telefonba, hogy jöjöjn ki és segítsen nekem valamit (magam sem tudom, miben reménykedtem, hogy miben segithetne rajtam) amikor Bősárkányban felhívott néhány héttel a baba születése előtt, ha jól emlékszem.
A szerelemről, szexualitásról, intim párkapcsolatról nagyon kevés tapasztalatom volt a férjhezmenetelem előtt ahhoz, hogy az oroszláni személyiségproblémáimat megismerhessem, azokkal szembesülhessek és a férfihoz, mint a gyermekeim leendő apjához való helyes viszonyulást megtanuljam. A szerelmet összetévesztettem a fantáziavilágomban egy elérhetetlen ideállal, amelynek földi mása nem is létezik a fizikai dimenzióban, az érzelmi-testi vonzalmat egy megalázó függőségnek, szabadságvesztésnek, a testiség biológiai következményeit, a női termékenységemet pedig egyszerűen igazságtalanságnak tekintettem, a kiszolgáltatottság és a megaláztatások forrásának. A gyermekáldás következtében olyan anyagi függőségbe kerültem a férjemtől, amelynek következtében akarva akaratlanul egy pénzcsináló gépnek kezdtem őt tekinteni, annyira rettegtem az elszegényedéstől. A Vétekbe öltözött c. topikban Szilárd már nagyon sok motivumot felvázolt a horoszkópomból ezzel a negatív boldogság-ellenes, egység-ellenes, megváltás-ellenes mentalitásból. A legfontosabb motivumként a Lilith-et és annak jegy- és ház-helyzetét kell itt sokadjára megemlítenem, amely horoszkópelemnek a Skorpió életterületén, a VIII. Horoszkópházban és a Rák konstellációjában, a Jupiterrel szorosan együttálló pozíciója nagyon sok mindent elárul a kauzális asztrológus számára. Olyan rejtett személyiség-vonásokat tár fel, amelyekről semmit sem tudtam, amelyek ismeretében soha nem vállaltam volna még csak egy kötetlen szerelmi viszonyt sem, nemhogy házasságot, családot alapítsak azzal a morális-szellemi alapállással, amit ez a konstelláció megtestesít.

Arról, hogy mennyire félek a boldogságtól, főként a szerelmi beteljesüléstől, semmit sem sejtettem, magam sem értve, miért válok házasságom első hónapjaitól, éveitől kezdődően, egyre életuntabbá, egyre egykedvűbbé. Nem értettem, honnan tör elé a lelkem mélyéről az a feneketlen szomorúság és életuntság, fáradtság és levertség, amelynek hatására sokszor még az ágyból sem volt kedvem felkelni reggelente, nem tudtam bekapcsolódni, feloldódni a gyermekeim nevetésében, örömében, boldogságában, de a házaséletem testi-lelki együttléteiben sem voltam jelen 100 %/ban , a szó metafizikai értelmében, ahogyan pl. Hamvas Béla tekintette a házasságot: az igazságviszony helyében. Most már szembesültem annyira az általam beidézett negatív sors-helyzetekben a lelkem mélyén lapuló, áldozatra leső álszent bestiával, hogy nincs más lehetőségem, mint hálát adjak a sorsnak azért, hogy legalább tíz év házasságban lehetett részem, több gyermeket szülhettem, gondozhattam, nevelhetettem nem is akármilyen körülmények között, és így van egy kis fogalmam arról, hogy mi lenne a dolgom családanyaként, ha még egyszer esélyt adna az élet, hogy egy férfival és többé-kevésbé közös gyerekeinkkel ismét együttélhessek.
Mostani tudásommal a Vénusznak a X. Házban a Szűz konstellációjában, a Sárkányfejemmel és a Marssal való együttállása egészen kézzelfogható, értelmes magyarázatot nyer: a fogantatásom időszakában édesanyám épp a szerelemnek, szexualitásnak a valódi rendeltetését, annak kultikus, szakrális jellegét nem akarta elfogadni, meglátni, helyette inkább egy élvezet-centrikus, felelőtlen csábítgatásnak, romantikus, öncélú szenvelgésnek képzelte el a férfi-nő kapcsolatot, és a szerelmi boldogságnak a nyílt, törvényes megélési lehetőségéről, annak a morális előfeltételeiről nem akart tudni, semmilyen erőfeszítésre nem volt képes spirituális értelemben azért, hogy jó szeretővé válhasson: vagyis a Szeretet, az egységet megbontó és az egységbe visszakapcsoló Yin lételv megtestesülésévé. A családi boldogságot és a szerelmi beteljesülést valahol egymásnak ellentmondó dolognak, egymást kizáró létállapotnak képzelte el a tudattalanjában és akarva akaratlanul ezt a mentalitást örökítette tovább az első gyermekének, vagyis nekem a fogantatásom időszakában. Ezen család-ellenes program hatására kerestem a házasságomban, a családi életemben a bajaim okát, mint kákán a csomót, hogy racionális magyarázatot találjak arra, hogy miért nem vagyok boldog, mi hiányzik, mitől szenvedek a családi életemben. Elégedetlen voltam a sorsommal, miközben mikor a férjem viselkedését láttam szélsőségesen negatívnak, elnyomónak, stb., mikor a gyerekeim gondozása, a családi teendők tűntek szélsőségesen kimerítőnek, mikor pedig az anyagi helyzetünket láttam szélsőségesen negatívnak, mikor pedig a rokonaim utáni sóvárgásomban láttam a boldogtalanságom okát.
A valódi ok azonban magában abban a szemlétetmódban volt, ahogyan az egész sorsomat, az egész életememet néztem: az ego, jobban mondva a negatív szellemi meghatározottságaim, spirituális romboló (megtévesztő-összezavaró) programjaim által manipulált engem is, mint sok más, fiatal anyát és feleséget, a kicsi énem szemüvegén keresztül. Ezen a prizmán keresztül még a legtisztább isteni fény is megtört, elsatnyult és elvesztette ragyogását, az élet a derűjét, örömét, ízét, ahogyan elvesztette a sors-rendeltetése ellenében gondolkozó és képzelgő ember a sót, amiről Jézus beszélt --. Elízetlenedtem, belekeseredtem az életbe, mielőtt valóban éltem volna. Ne tegyétek, ne hagyjátok, hogy ízetlenné váljon az élet. Ízesítsétek meg a valódi keresztáldozat sójával: az éber áldozathozatallal. Ha van a földön bármi, amiért érdemes felvállalni tudatosan a fájdalmat, a megpróbáltatást, a kockázatot, a kudarcok, a bukások lehetőségét, a sorozatos újrakezdések fáradalmait, az a metafizikai alapokon álló szerelmi-szexuális viszony két ellentétes nemű lény között és annak gyümölcsei, a teremtés folytonosságát, a lét felemeléséről, átszellemítéséről szóló, tudatos, éber utód-nemzéssel és neveléssel gondoskodó családot.

II.

Asztrológusi szempontból a szerelem, szexualitás, párkapcsolat témaköre elsősorban a Vénusz-Mars együttálásom két fényszögkapcsolatához, az Uránusz-Mars-Vénusz-Nap-Hold negatív pajzshoz, illetve a Vénusz-Jupiter szextilhez kapcsolódik. Figyelembe kell vennünk azonban a Vénusznak és a Marsnak a Sárkányfarokkal alkotott szembenállását, amely szembenállás a teljesen negatív Uránusznak és Szaturnusznak a Sárkányfarokkal való szembenállásával párosulva adja ki azt a IV. házas család- és otthon-ellenes szellemiséget, amelytől mindezidáig nem sikerült megszabadulnom, csak egyre inkább belesülyedtem, belesüppedtem a Halak Sárkányfarok által megtestesített negatív meghatározottságaim ingoványába. Vegyük sorra tehát, hogy mit kellene jelentsen számomra a címben említett kérdéskör, milyen életfeladat-csomag társul hozzá és mennyit valósítottam meg reálisan belőle, hol tartok jelenleg ezekkel a Vénuszhoz, Marshoz kapcsolódó léterőkkel, milyen a velük való kapcsolatom, figyelembe véve azt a tényt is, hogy a Sárkányfarok-Sárkányfej tengelyem a Halak-Szűz konstellációk 29, 14-ik fokán áll, gyakorlatilag tehát a következő konstelláció páros, a Kos és a Mérleg is meghatározó szerepet játszik a legrejtettebb személyi meghatározottságaimat és a hozzájuk kapcsolódó életfeladataimat illetően. Ez azt jelenti, hogy nemcsak egy negatív Halak szellemiség, hanem egy szintén negatív Kos szellemiség is meghatározza a legelemibb, legtudattalanabb érzés-világomat, képzelet-világomat és ezek a meghatározottságok összekapcsolódva a Mars, Vénusz, Nap, Hold, Szaturnusz, Uránusz és persze a Jupiter negatív fényszögeléseivel adják ki végül összhatásként, mihelyt abbahagyom, feladom az éber asztrológusi alapállásomat, hogy nem vagyok képes ellátni a szeretői-feleségi-családanyai szerepkörömet, nem tudom teljesíteni az ezen életterületekkel együttjáró életfeladatokat.

Nemcsak a negatív jupiteri-neptunuszi szellemet megtestesítő Halak érzelgősségétől, szétfolyó, ködös, misztikus létérzékelésétől és csalási-félrevezetési hajlamától, áldozathozatali képtelenségétől kellene megszabadulom, ahhoz hogy jó szerető és jó anya lehessek, hanem a negatív vénuszi-marsi boldogságféltéstől, agresszivitástól is, amely negatív meghatározottságok hatására gyakorlatilag egyetlen ellentétes nemű lényt sem tudnék hosszú távon a páromnak elképzelni, egyetlen férfiba sem tudnék olyannyira szerelmes lenni, hogy ezeket a negatív viszonyulási formákat fel tudnám oldani a kapcsolatom segítségével -- egyszerűbben fogalmazva: nem létezik jelenleg egyetlen olyan férfi, sem gyakorlatban, sem képzeletben, akit ideig óráig ne próbálnék meg átverni, levezetni, kihasználni, főként anyagilag, de érzelmileg, szexuálisan is, ne élnék vissza a bizalmával, a jóindulatával, nem akarnám megcsalni, ne sóvárognék mellette más szerelmi-szexuális kalandok után, nem támadnék képzeletben, gondolatban, ne félnék tőle és nem neheztelnék rá, amiért nem tesz olyan boldoggá engem, ahogyan szeretném (anélkül persze, hogy tudnám, mitől lennék boldog valójában, anélkül, hogy áldozatokat hoznék ezért a félve-sóvárgott boldogságért).

Arra a magamnak feltett kérdésre, hogy lenne-e olyan férfi, akit el tudnék képzelni a páromnak, és akivel szemben metafizikai-spirituális szempontból, a mózesi tízparancsolat szellemében úgymond "rendes, becsületes, tisztességes, jóakaratú, odaadó" szerető és feleség tudnék lenni, sorra véve azokat a férfiakat, akik iránt legalább egy minimális vonzalmat, érdeklődést éreztem a múltban, vagy jelenleg is, beleértve a gyermekeim apját is, a válasz minden esetben NEM volt. Mindenkit átvernék, félrevezetnék, becsapnék legalább egyszer, mindenkinek jutna a duzzogásomból, zsémbelésemből, az erőszakos uralkodási késztetéseimből és boldogság-féltésemből, mindenkire ráerőszakolnám legalább egyszer a létrontás logikáját: az életnyeréshez szükséges megalkuvó, korrupt magatartást.

Hogy miért nem tudom magamat szerelmes nőként elképzelni, ez a negatív Lilith-Jupiteri szellemiséghez társuló boldogság-képtelenségemhez, kiegyenlítődési és megváltódási képtelenségemhez kapcsolódik. Nehéz megérteni azt, hogy hogy félhet egy nő a valódi szerelmi beteljesüléstől, boldogságtól, ha ugyanakkor a Szűz-Mérleg színezetű Sárkányfejem közelében ugyan, de már nem a X.-es, hanem a XI.-es ház életterületén, a Mérlegben álló Plútót is meg nem vizsgáljuk. Ez a XI-es házas Mérleg Plútó ugyanis, a három pozitív szextil-kapcsolata mellett (Plútó-Hold, Plútó-Nap, Plútó-Neptun) egy negatív félkvadrátot alkot a Szűzben és a IX-es házban álló Merkur-Szaturnusz bolygópárossal, amely két utóbbi bolygó ráadásul még a Halak Sárkányfarokra is negatív fényszöget vet. Pedig így van sajnos, ezzel a karmikus determinációval, amennyiben valami csoda folytán át nem bucskázom a fejemen és meg nem erőszakolom magamat, nemcsak hogy valódi, őszinte érzelmek, valódi, spontán szerelmi vonzalom sem alakulhat ki az életemben egy ellentétes nemű lény iránt, hanem az együttlétünk gyümölcseiért, a gyermekeinkért sem tudnék valós, a gondozásukhoz, jólétükhöz, nevelésükhöz szükséges áldozatot hozni, azok rendszeres, mindennapi eltartásában, a velük való foglalkozásban, tanításukban, az életre való felkészítésükben kreatívan, teljes odaadással, szeretettel részt venni.

Ezen negatív személyi meghatározások, romboló-megtévesztő programok hatására ugyanis folyamatosan azt kell hazudnom, azt kell szugerálnom magamban, hogy nem a megfelelő élettárssal vagyok, nem a megfelelő lakás- és otthonkörülmények közepette, nem a megfelelő anyagi körülmények között, tehát semmi okom sincs a boldogságnak, semmi értelme az egésznek, nem jön ki semmi jó az egészből, stb. És folyamatosan keresem azokat a (és ha nem találok, akkor - lásd a negatív uránuszi-plútói szellem romboló erejét - a negatív boszorkányi idézőképességemmel megteremtem!) konkrét negatív életszituációkat, sorsnehézségeket, amelyek visszaigazolják a félelmeimet, azt, hogy tényleg nem potyára aggódtam a boldogságom elvesztése miatt, mert lám, valóban nincs sehol! Egy olyan mértékű apátia és életuntság, egykedvűség ez, egy olyan negatív szorongásos-depresszív lelki alkat ez, amelyről sajnos a férjemnek annak idején, milhelyt láttam, hogy mennyire irracionálisan működik még többgyermekes, nagyon is harmonikus szülési körülmények között anyává vált érzésvilágom, amelynek romboló hatásai egyrészt a gyermekeim sorozatos fertőzéses-vírusos megbetegedéseiben, másrészt pedig a saját egészségem, erőnlétem, teherbírási képességem és nyers energiakészletem, lelki-mentális kiegyensúlyozottságom megromlásában, megzavarodásában jeletkeztek. Anyámnak, sajnos, az ébertelenségem következtében nagy szerepe van abban, hogy hogyan teremtem meg azokat az élethelyzeteket az életemben, amelyektől aztán valóban szenvedhetek, a hozzám tartozó szeretteimmel együtt, azáltal, hogy a vele való kapcsolatomat felhasználom önkéntelenül arra, hogy ezt a negatív boldogság-ellenes képzelet-világot és a szenvedés okát a férfiban kereső megváltás-ellenességet a spontán szuggesztióival, sötét jövőjóslataival, félig elejtett célzásaival, stb. aktiválja és fenntartsa. Ezeket a gondolatokat fontosnak láttam hozzátenni a szerelem, szexualitás, párkapcsolat kérdéséhez, mert ami nem személyes, az nem is lehet egyetemes.

III.

A párkapcsolati-szerelmi és egyáltalán, az együttélést lehetővé tevő valamennyi társas viszony alapja a bizalom. A párkapcsolati-családi viszonyrendszereket ideális esetben bizalmi viszonyoknak is nevezhetjük, mert olyan bizalmi-, egység-állapotot tesznek lehetővé a társas kapcsolat, a családi(szülőtársi) kötelékek révén, amelyek az egymás iránti odaadáson, elköteleződésen alapulnak. A negatív Rák, IV.-es ház és Hold karma esetén a szülött olyan családi körülmények között nőnek fel, amelyeket ezeknek az elemi (testközeli) szülő-gyermek kapcsolatoknak a sérült, zavaros, destruktív jellege határoz megy, nyomot hagyva a szülött lelki-szellemi fejlődésében, eltorzítva annak a jellembeli-személyi öntudati fejlődését, érlelődését. Rendszerint nagyon kitartó, tudatos pszichikai-mentális, sőt, ideális esetben, kauzális (metafizikai-spirituális) erőfeszítésbe kerül meghaladni, továbbvinni a megrekedt személyiség-fejlődést és tágítani, finomítani a sablonossá, végletessé, destruktívvá, kishitűen pesszimistává merevedett valóságlátást és a párkapcsolati-családi viszonyrendszerekre vonatkozó, rengeteg kétséggel, szorongással, ellenség-képzettel teli képzeleti-mentális érzés- és gondolat-világot, vágy-életet.

Metafizikai tudatosság nélkül csak nagyon kevés embernek sikerül túljutni azokon a szélsőséges krízis-állapotokon, amelyek az illető személy a saját belső tudattalan család- és szülői szerepkör-, otthon-ellenes mintáinak, ezen rejtett destruktív, romboló képzet- és érzés-csíráknak a vágy- és gondolat-világ mágikus, teremtő jellegéből adódóan, hétköznapi realitássá szilárdult, kiprojektálódott, materializálódott negatív sorshelyzeteinek köszönhet. Még akkor is így áll a helyzet, amikor valamelyik szülő, gyermek, élet- vagy házastárs, szerelmi partner viselkedik számunkra "elfogadhatatlan" módon, megkeserítve, pokollá téve az életünket. A külső ellenség, aki gyötör és kínoz, valójában nem létezik, akkor sem, ha valaki, akinek a karmája az enyémhez hasonlít, végletes helyzetben, látszólag teljesen "ártatlanul" szenved a szülei, testvérei, szeretői, házastársa(i) mentalitása, viselkedése, életstílusa, stb. miatt. A társ, aki miatt és aki által szenvedek, lényegében csak leképeződése annak az (a minden jónak az elrontója, a Lilith hatására megromlott, negatívvá, torzzá, hamissá vált és spirituális ébertelenségünk, kauzális önismeretünk hiányában folyamatosan azzá váló!) elsődleges, primér szintű, társasviszonynak, ami a kis ego és a nagy isteni Én között örök idők óta fennáll. Erről a viszonyról mindenkinek saját magának kell a leckét megtanulnia: amikor a tükörbe nézve szembenéz velem a lét ősforrása, a VAGYOK, az örök, halhatatlan isteni szikra lobban a szememben, a nagy isteni lélek magára eszmél és, ami még furcsább, még érthetetlenebb és megfoghatatlanabb, magára eszmél a társban, a szeretett lényben, akinek létével a sajátját megosztotta. Minden társas viszony lényege ugyanaz, mint az önmagunkkal eltöltött idő szerepe és rendeltetése: az Is-Ten-i, vagyis ősi (isteni) Ön-Mag-unkra való ráeszmélés.

Spirituális tudatosság nélkül, persze mindez teljesen lehetetetlen. A Lilith, vagyis az abszolut lényünket folyamatosan megzavaró, abszolut létállapotából a teremtés-megismerés-kiegyenlítődés irányába újra és újra kimozdító, megnyitó un. másság utáni sóvárgás hatására valamennyien egy elemi tudathasadásban és spirituális komolytalanságban szenvedünk: nem tudjuk, hogy kik vagyunk. Ezért, az én-tudatunkkal újra és újra hamis projekciókban, kivetítődésekben rekedünk, ragadunk bele. Az Ikrek karma egyik legfontosabb sors-csomagja, életfeladat-csomagja ebből a racionális eszünk segítségével történő én-szétszórásból, én- szórakozásból, én-megosztásból eljutni egy céltudatos, integrált ön-azonossághoz, egy olyan Én-be visszajutni, amelynek nincs szüksége önigazolásokra, anyagi-fizikai és egyéb kapaszkodódra. Erről az Énről mondta Mózes, hogy Vagyok, aki Vagyok. (Más fordításban? Az vagyok aki az Én vagyok.) Ez az abszolút lét-szellem megnyilatkozásának, az isteni kinyilatkoztatásnak a síkja, amelyről Hamvas Béla írásaiban is olvashatunk.
A lényegi funkcióját, rendeltetését illetően teljesen félretájékozott racionális elme saját maga alatt vágja el, jelképesen mondva a fát: minél többet gondolkozik, annál távolabb kerül a céltól: minden olyan gondolattal, amely gyökében, vagyis az Egy-hez való viszonyában hamis, távolabb kerülök az egyetemes Rend-től a gondolati tevékenységem által, egyre meghasonlottabbá, egyre szétszórtabbá, egyre ellentmondásosabbá, kétségesebbé, kétszínűbbé válik a személyi mentalitásom és ezáltal egész lényem, tetteim, szavaim hatására pedig egész életem. Az az árnyék-én, amelyről az Ikrek karma kapcsán olyan sokszor szó esik, lényegében nem más, mint a személyiségnek az a része, amelyet a racionális elme, mivel nem tudja lényének azt a részét az értelem segítségével az egységes egészbe integrálni, sötétségben, átvilágítatlanul hagy, és kiprojektál a külvilágba. Ide tartoznak azok a negatív tulajdonságjegyek, amelyeket rendszerint másokban azonnal észreveszünk, de magunkban soha.