Kozma Szilárd: Nagy Attila Puli anarchista próféta sorsának a kereszteződése az én sorsommal a sorsképleteink tükrében.
Rendben van az, hogy az egyik volt besúgóm: Nagy Puli Attila, aki az internet adta szabad rágalmazási lehetőségeknek hála, anonim kis spicliből, a misztikus - politikai firkálmányaiban olyan, mindenkit mocskoló, hírhedt net-banditává nőtte ki magát, aki válogatás nélkül mindenkire, aki valamit is tesz a magyarságért és az emberiségért, minden racionális ok nélkül, szórja a mocskait. De nekem, spirituális életvezetésű, az egyetemes léterőkkel, de a közvetlen környezetemmel való kiegyenlítődésre is kiegyenlítődésre és az ahhoz szükséges békére is törekvő asztrológusnak, miért kellett egy ilyen, gonoszkodó személlyel találkoznom? Illetve azt kérdik, hogy ha rám is volt állítva valamikor a szeku által, most, ennyi év eltelte után, „miért volt szükség arra”, hogy ennyire magának kiszemeljen és az általános mocskolódásai között ilyen kiemelt helyre felemeljen?
Nos, a válasz nagyon egyszerű: első sorban, és ez egészen biztos, hogy a két sorsképletből kiolvasható spirituális determinációink között levő rengeteg azonos jellegű, de már a kezdetek óta, vagyis a férfivá válásunk óta, szöges ellentétesen felfogott és beteljesített, illetve és egészen pontosan: a Puli esetében: be-nem teljesített sorsfeladatok motívum rendszere miatt! És, a gyakorlatban teljesen ellentétesen (homlokegyenest ellenkezően!) megvalósított fő alap-motívumok mellett, szerepet kap a neveltetésünkből és az egyetemi végzettségünk jellegéből eredő karma és életfelfogásunk ellentéte is. Érthetőbben tehát: A Polaritás egyetemes törvénye szerint, a gyakorlati életfeladat-realizáció és az ő esetében a nem-realizáció miatti ellentétek provokáló jellege következtében kellett találkoznunk és azért kellett neki az ostoba és mélységesen alacsonyrendű bosszú-szomja kielégítése érdekében végzetesen belém kötnie és belém akaszkodnia:
Első sorban nem is az a feltűnően fontos közös vonás a két képletben, hogy én is a Skorpió jegyében születtem és Nagy Puli Attila is, hanem ennek a tetejében az is, hogy neki is a Mérlegben van a Lilithje mint nekem! És még az, hogy miközben a Puli Mérleg-Lilithje a Bak gyakorlati életkörének megfelelő X. Házban áll, nekem egyenesen a Bakban áll a maximális spirituális önmegvalósításom (az ideális spirituáli kiteljesedésem) metafizikai jellegét és színezetét jelző Sárkányfejem. Ami azt jelenti tehát, hogy a Bak Sárkánfejem által jelzett és általam már 18 éve tudatosan elérni és megvalósítani igyekezett Plátoni személyiségem (Aminek a színvonalára még nyilván, nem érhettem el, de amelynek az elérésére tudatosan törekszem már sok – sok éve.) ott van konstelláció szerint, ahol Pulinak ház-feladat szerint, tehát gyakorlati feloldandó karmaként áll a Lilithje, vagyis a tudattalan érzés és képzeletvilágának, tehát a személyisége máig átvilágítatlan sötét oldalának, a legalacsonyabb rendű „réteg-pontja”!
Vagyis: mindazzal, hogy én a Rák jellegű karma-oldási életfeladataimat (Rák Sárkányfarok) széles körben és a lehető minél nagyobb mértékben felvállaltam az által, hogy előbb három, majd négy gyermekes családot vállaltam (Még akkor is, ha a Rák Lilithes volt-feleségem családrobbantása miatt, ebbe szinte bele is buktam), a lehető leggyakorlatibb és ugyanakkor spirituálisabb oldalai szerint is, őt . vagyis neki a tudattalanját -, aki minden erejéből igyekszik elkerülni még az ide vonatkozó általános jellegű életfeladatokat is, nyilván, nagyon irritálom. (Hogy a gyakorlati - tárgyi igazsághoz való ragaszkodásomnak a Pulihoz hasonló sok hazug embert irritáló mivoltáról ne is beszéljünk...) Hiszen ez által, a Rák karma minél nagyobb mértékű felvállalása által, egészen pontosan: az abból szerezhető lényegi belső változást okozó tapasztalatok és megvilágosodások által, megnyílik a lehetőségem a Bak Sárkányfejem által jelzett, spirituális és gyakorlati önmegváltási (boldogulási) képesség megvalósítására.
Azért is lehetséges tehát, ez a Puliból dühödt ellenségeskedést kiváltó irritáció, amit én, a puszta létezésemmel, mentalitásommal és láthatatlan spirituális kisugárzásommal, önkéntelenül is irritálom a Puli tudattalan önérzetét, az érzés- és képzeletvilágát, az a provokáció tehát, amit én a Puli tudattalanjában keltek az által, hogy a Bak Sárkánfejem szintjét (Spirituális Törvényességi öntudat és bölcsesség) kezdtem megközelíteni, elviselhetetlen a számára, mivel időközben ő, annyiban vállalt gyakorlati közösségi szerepkört, hogy mindenkit, aki a közösségi élet szintjén egy ki eredményt is elért, vagy, ha tevékenységével, vagy közigazgatási funkciójával bármit is képvisel a romániai magyarság és általában a magyarság életszférájában, Puli azonnal mocskolni kezd.
Szó sem lehet tehát arról, amit Nagy Attila Puli állít azzal kapcsolatosan, hogy én kimondottan csak a sorsképlete negatív aspektusait emelem ki, illetve, hogy teljesen negatívan értelmezve az ő sorsképletét, tehát az ő aljas módszereivel élve, megkísérlem őt ezzel is befeketíteni. Nem. Erről szó sem lehet. Nagy Puli Attilának, semmivel nincs un. rosszabb (Negatív aspektusokkal jobban megtelt) sorsképlete az enyémnél! Hanem amiben különbözik a kettőnk spirituális alapállása és az ennek tökéletesen megfelelő sorshelyzete az, éppen az, hogy a horoszkópjainkból kiolvasható negatív aspektusokban jelentkező életfeladatainkat (amelyek nagyon hasonlóak tehát), teljesen ellentétesen éljük meg, lévén, hogy én, tudatosítván ezelőtt húsz évvel az életfeladataimat az által, hogy megrendeltem a horoszkópomat, áttértem a rengeteg lemondással teli és sokszor már-már a lelki és fizikai erőimet is meghaladó gyakorlati életfeladatok felvállalásával az igazi spirituális életpályára, miközben ő éppen akkoriban, tehát a kilencvenes évek folyamán élt vissza a jó sorsával, és nagylábon élő, felelőtlen és alkoholista kispapként herdálta el annak közösségnek az utolsó csepp bizalmát is, amely őt anyagilag támogatta, és amely közösség lelki gondozásával volt megbízva. És nem csak abban különbözik a képletekből kiolvasható sok azonos motívum szerinti feladatvállalásunk, hogy miközben én az anyagi szűkösségeim ellenére is, nagy családot vállaltam, ő teljes gyermek-áldás
spórolásra állt be, hanem abban is, hogy miközben én a szintén áldozatokat követelő egészséges életmód gyakorlását és folytatását választottam, a napi munkám és a könyveim megírása mellett, addig ő a teljes henyélést és azt, hogy a beteges munkaiszonyából misztikus filozófiát gyártott (vallásos anarchizmus) és ennek megfelelően, lassan – lassan, teljesen rá állt az élősdiségre, az ingyenélésre. Abban tehát, hogy miközben én erőt véve a lelki ellenállásaimon akár éjszaka is, meg hajnalonként is kimentem futni és edzeni a városi fodbal pályára, illetve annak a futó-salakjára, amellett, hogy igyekeztem rendszeresen járni edzésekre, amikor csak nem voltam meghűlve, ő még a házkörüli elem munkát is lusta volt elvégezni. Hiába lázadozik tehát Puli, az ellen, hogy tudomására hozom, hogy viszket a tenyerem a hazudozásai és a rágalmai miatt és ezt a tenyér-viszketést részben el is tudnám mulasztani, egy – két becsületes és valóságos székely poffal, akár börtönbe záródás árán is, amennyiben nem kellene figyelembe vennem a gazdaságilag de más szempontból is tőlem függő gyermekeim jövőjét, mert semmi és senki nem gátolta meg őt abban, hogy az enyémhez hasonló életerőre és fizikai erőre tegyen szert. Sőt: ő kilenc évvel fiatalabb nálam, és ebben az életszakaszban igazság szerint nálam sokkal erősebbnek kellene lennie!
De vannak még más, ellentétesen megélt karmikus téma-azonoságok is a két sorsképlet között. Például, hogy a Skorpió gyakorlati körében: a VIII. házban ott virít Pulinak a teljesen negatív Marsa (Innen a nagyképű arroganciája), miközben az én titok-kutató és titok-leleplező, természeti Skorpió-töltetem teljes körű és nyílt felvállalása úgymond szintén közismert (Már csak az által is, hogy vállaltam a székelyföldön kimondottan hátrányos és kényelmetlen, sőt: egyáltalán nem értett és nem szimpatizált, asztrológusi szerepkört! Majd a magyarság körében nem szimpatizált, sőt: nyiltan elutasított több gyermekes család-alapítást). És az is, hogy ugyanakkor, a Lilith mellett álló Marsom nekem is abszolút negatív mint neki, azzal a különbséggel persze, hogy én még az asztrológiával való megismerkedésem előtt jóval el kezdtem karatézni, tehát öntudatlanul azokat a negatív késztetéseket és mentalitásokat, amit ez a képlet-pozíció jelez, feloldani, és nyolc éves versenyző karate-mesteri tapasztalataimmal, és a 18 éves önismereti és karmafeloldási célzattal írt naplóírással, talán mégiscsak sikerült ez ide vonatkozó, veleszületett gyávaságomnak alapul szolgáló rejtett agresszivitásommal a gyakorlatban is szembesülni, és azt felvállalva és beismerve valamelyest feloldani, ha nem is teljesen meghaladni. - Nyilván tehát, hogy ez a harcművész-mesteri lelki oldottságom is irritálja Puli tudattalanját, na meg, a már teljesen átvilágított és kreatívvá tett Skorpiói természetem (És ezt, hogy Skorpiói nyers természetem szintjén márt teljesen tisztába tettem magam, már abszolút merem vállalni, bármennyire is tűnjön szerénytelenségnek!) , hiszen neki éppen az Ascendense Skorpió! – Amely spirituális tulajdonságot persze, neki még meg kellene szereznie és az un pozitív „Skorpióságot” meg kellett volna valósítania, de ehhez ő még hozzá sem fogott, hiszen mind a külső megjelenésén, mind a környezetén azonnal létszik, hogy teljesen hibásan szimatol, és abszolút mellette van az igazi metafizikának. És ebben a misztikus téveszme-rengetegében azt képzeli nagy ostobán, mint a porban fetrengő együgyű hindu fakírok, ti., hogy a fizikai világ smafu (illúzió) és csak a spirituális képzetek számítanak, tehát mindent csak belül, a szellemben kell elvégezni és ezzel el is van intézve minden. - Hát meg kell nézni a nyomorult sorsát és életét, a kimondottan csak az interneten rágalmazni merészelő, szájhős személyiségét, ahhoz, hogy az ember egyből láthassa az ő spiritualitásának az eredményét, tehát azt, hogy Puli belül, a lelki a szellemi és s spirituális világában mennyire is van rendben?
És biztos, még vannak más közös - de ellentétesen realizált - spirituális vonások is. - Mint például az, hogy miközben nekem a fent említett Mérleg-Lilithem és Marsom (Aminek a teljes mélységű jelentésével én is, csak két évvel korábban kerültem teljesen tisztába, mivel erről a klasszikus asztrológia nem tud, és ennek következtében nem ír és nem tanít semmit.), Pulinak ugyanott áll a teljesen negatív Halak-Jupiterje, ami nem csak arra utal, hogy veleszületetten képtelen a tárgyi valóságból és a közvetlen testi-lelki tapasztalataiból a megfelelő, tehát helyes sorsvonatkozású következtetéseket levonni, és azok szerint életvezetési pályát módosítani, hanem azt is, hogy éppen emiatt képtelen még az un. földhözragadt gyakorlati kérdések szintjén is a valóságot meglátni és felismerni, és emiatt teljesen képtelen NEM - hazudni!
A két képlet erős motívum-kereszteződése miatt, ezek összehasonlításából még más azonos témáknak az ellenétjeit is ki lehet olvasni, de egyelőre azt az Ikrek jellegű motívum azonosságot tartom a legfontosabbnak, hogy miközben nekem az Ikrek gyakorlati erőterében, vagyis a III. házban található az a teljesen negatívan fényszögelt Marsommal együtt álló Karmikus pontom (A Mérleg - Lilthem) - Amely 18 évvel korábban tudatosított, liberális gyávaság és humanista konfliktus-kerülés formájában jelentkező rejtett agresszivitásom miatt a legtöbbet szenvedtem az életben (mind különféle betegségekben) és amely harmincnyolc éves koromban az asztrológia segítségével tudatosított rejtett agresszivitás miatt olyan személyekkel is barátságot kötöttem mint Nagy Attila Puli akik a háttérben az elveszejtésemre törtek. -, aközben a Revolveres Székely Profétának ez a Mérleg-Lilithje a X. Házban – az egyetemes törvények megismerésének és e törvényeknek a közösség érdekében folytatandó tevékenységek során való alkalmazásának az életkörében áll. Illetve, hogy ugyancsak az Ikrek szellemiségének a gyakorlati megvalósulási életterületén, a III. házban, Nagy Pulinak az a teljesen negatív Jupiterje található, amely a gyakorlati valóság semmibe vételének a reflexeire, illetve a notórius hazudozásra való alapkésztetéseire és a valósághamisításokon alapuló eszmék leírásának és terjesztésének a késztetéseire utal.
Még egyszer mondom tehát: nem az én javamra értelmezett - Az alapmotívumokban egymásra nagyon is hasonlító - sorsképleteinkből kiolvasható negatív, vagy pozitív aspektusok szerint differenciálódik és ellentétes a két sors, hanem amiatt, hogy szögesen ellenkezik (különbözik) az erkölcsi alapállásunk az élet minden vonatkozásában.
Kedves Barátom! Amennyiben a cikkeim és tanulmányaim elnyerték a tetszésedet, illetve, amennyiben úgy érzed, hogy az olyan komoly tanulmányok elolvasását, mint amilyen az Egyetemes Törvények, vagy pl. az asztrológiai koncepció a betegségek gyógyítási lehetőségét illetően, vagy a harmonikus szerelmi – párkapcsolati viszonyok megélhetési lehetőségét illetően, cserében csak annyit kérek, hogy légy oly kedves és egyetlen egyszer kattints az alábbi linkre:
http://www.scribd.com/szilardk/d/62752670-Kozma-Szilard-Nagy-Puli-Attila-sarlatanozasa-hatekony-kovetkezmenyei