Kozma Szilárd:
A Táltos Bolond bocsánatkérő levele volt-besúgójához, Nagy Attila Puli nevű, notórius munkakerülőhöz, vagyis, Pulinak a saját meghatározásában: székely vallásos anarchista Prófétához!
Kedves Attila!
Nagyon szépen kérlek, hogy bocsásd meg végre nekem azt, hogy 1991 nyarán, a Bálványosi táborban – A rólad szóló, és ezek szerint, hiányos ismereteim alapján - Amelyek szerint te akkor az udvarhelyi Henn Editnek a férje voltál és unitárius-papnövendék -, nem néztem ki belőled a nőcsábászt és mivel úgy gondoltam, hogy ha diák vagy, a régi „barátságunk” alapján (Akkor még nem tudhattam, hogy a nyolcvanas évek végén a szeku által rám állított besúgóim egyike voltál…), úgy illik, hogy újságíróként én fizessem ki a sörödet. Hidd el kérlek, hogy most nagyon bánom, hogy megsértettelek azzal, hogy a sörödet kifizettem és ezzel együtt még azzal is megsértettelek, hogy meg kértelek arra, hogy a társaságunkban levő lánynak és nekem is hozz egy – egy sört az átadott pénzből. Esküszöm neked, hogy akkor nem is álmodtam volna, hogy te nős ember lévén és jövendő unitárius pap, nőt fogni jöttél a Bálványosi táborba, tehát, hogy azzal, hogy amíg a söröket kihoztad, én kettesben maradhattam a lánnyal, annyira megsértettelek, hogy ezért a felelőtlen gesztusomért, még tizenöt év múlva is bosszút álltál, rágalmazó hadjáratot indítva azzal a témával, hogy mekkora nagy sarlatán ez a Kozma Szilárd nevű, Csíkszeredai asztrológus! Nagyon szépen meg kérlek tehát ismételten arra, hogy töröld le az interneten készített különböző blogjaidról ezeket az engem a le sarlatánozásig is elmenő cikkeidet, amelyeknek köszönhetően még mindig nagyon szerény anyagi körülmények között kell éljünk a négy gyermekes családommal, hiszen a te bosszúálló számításaid tökéletesen be váltak és a tőlem horoszkópot rendelni szándékozó személyek – főként a székelyek, akiket te állítólag tőlem féltesz – ahelyett, hogy az írásaim tartalmából meggyőződnének arról, hogy valóban rendelkezek-e megfelelő – bocsánat: megbízható szakértelemmel, vagy tőlem, vagy másoktól megkérdezzék, hogy csakugyan valós-e az a rengeteg hazugság, amit te, a huszonegy évvel ezelőtti Bálványosi sörért való elküldésed miatti, jogosnak képzelt bosszúdban rám összehordtál, inkább más asztrológusoktól rendelik meg a horoszkópjukat.
Győztél, hát kedves Attila, teljesen legyőztél, és keményen móresre tanítottál és megleckéztettél és meg mutattad nekem, a magyarok Istenét, de most már kérlek szépen, hogy volt keresztény papként, bocsásd meg nekem ezt a nagy vétkemet, hogy nem ismertem fel benned akkor a nagy Casabovai képességekkel rendelkező bikát, hiszen én is megbocsátottam neked azt, hogy másnap, amikor én haza utaztam a további Bálványoson maradásomat biztosító pénzért Csíkszeredában, te olyan súlyos dolgokat mondtál rólam annak a lánynak, hogy még köszönni sem akart nekem harmadnap, amikor a táborba vissza tértem. Máig nincs fogalmam arról, hogy miket mondhattál, de abból ítélve, hogy még csak a köszönésemet sem fogadta, nem, hogy szóba állt volna velem, holott a két nappal korábban történt esti sörözés után, tőled el búcsúzván, el mentünk a sötétebb utakra sétálni és ott még hosszan csókolóztunk is, csak arra gondolhatok, hogy valószínű azt mondhattad, hogy én vagyok a te besúgód és nem te az enyém. Mással semmivel nem magyarázhatom azt a harmadnapi teljes elutasítását, mintha egyenesen leprás lettem volna! Pedig én akkor, félig –meddig miatta akartam az egész tábor idejére ott maradni, mivel akkor én nem voltam sem nős ember, sem papnövendék, de még csak a szeretője sem voltam senkinek, és igazán vágytam egy komoly kapcsolatra és azt képzeltem, hogy az éppen az a nagyon művelt és intelligens lány lesz az, aki az egyik internetes visszaemlékezésed szerint, akkor neked is nagyon megtetszett. Sőt, amint írtad, a lány végül is téged választott, vagyis a nős embert (Nem tudom, meg mondtad-e neki?) és valamiért te nagyon örvendtél, hogy ezt végre az orrom alá dörgölheted. Én meg bocsátottam tehát, hogy a nőcsábászi győzelmi sóvárgásodra hallgatva, olyan súlyosan be mártottál másnap a hiányomban mint hogyha én lettem volna a Bihatorbágyi rém, vagy hasefelmetsző Jack, vagy ilyesmi, és amikor jó néhány év múlva találkoztunk a Sepsiszentgyörgyi állomáson, ahelyett, hogy felpofoztalak volna és számon kérem rajtad ezt az alávaló tettedet, megsajnálván a hajléktalani külsőd miatt (El is mondtad fél mosollyal a szájad sarkában, hogy ki rúgtak a kispapi funkciódból, mert a számukra túlzón liberális viselkedésed miatt alkalmatlannak találtak arra, hogy Isten törvényeiről prédikálhass a közösség tagjai előtt.), arra buzdítottalak, hogy ha Csíkszeredában jársz, keressél fel, hogy vizsgáljuk meg a horoszkópodat, annak érdekében, hogy nézzük meg, merre léphetnél tovább az életben úgy, hogy az ne járjon újabb bukással.
Te el is fogadtad a meghívást és fel is jöttél hozzám vagy négy alkalommal, de, amint utólag kiderült, nem asztrológiai tanácsokért - ezekre te messze tojtál rá, ami szintén utólag derült ki, amikor olyanokat hazudtál rólam, hogy én jósolgatok, meg reinkarnációval értelmezem az asztrológiai képletből kiolvasható életfeladatokat - , hanem olyan pénzkölcsönkérések céljából, amely összegeket aztán te, persze, soha nem tudtál vissza adni. Sőt, legutoljára már egyenesen követeltétek a jelenlegi szuper-nőddel (Az is csak utólag derült ki a számomra, hogy agykáros, mivel akkor mindketten egyértelmű másnapos alkoholistákként viselkedtetek!), azt, hogy adjak nektek pénzt Udvarhelyre (Vagy Gyergyóba?) való útiköltségre. De mivel éppen az előtti nap született Turula lányom, hát nem adtam oda nektek a család kevéske pénzét, amit azóta is mélységesen bánok és amiért tőled újfent bocsánatot kérek tőled, te igazi Isten Báránya, Te drága szakrális lélek! – A múltkori bocsánatkérő levelemben írtam, hogy csak most, szégyenteljesen nagyon későre ismertem fel a te, a történelem folyamán egyedül Dosztojevszkij által a A Félkegyelmű című regényében, de végül is, a Karamazov testvérek – ben is, ábrázolt titkos szakralitásodat, amely hatása alatt, igazi szentként, nem hagyod el – Nem hagyod cserben! – a melletted a csendes őrület mennyországába szenderült, szerencsétlen feleségedet!
Ezért, hát most, amikor egy Pünkösd előtti megvilágosodásomban, sikerült ezt a rendkívüli szakrális fényességes természetedet, végre felfedezni, arra kérlek, hogy bocsáss meg a nálad sokkal alacsonyabb szintű (Hozzád képest egyenesen pórias!) célokért küszködő négy gyermekesen nyomorúságosan nyomorgó lelkemnek és szabadíts fel az alól a gazdasági nyomás alól, amelyre engem és a tiedhez méltatlan családomat kényszeríthettél a szakrális haragodban! Kérve kérlek, hogy engesztelődj ki tehát végre, te Szentek szentje, drága anarchista Attila – próféta Uram! Nagyon kérlek, vedd le az internetről a szentséges haragod jeleit, amelyek harmadik éve már, hogy folyamatos gazdasági nyomás alatt tartanak és arra kényszerítnek, hogy vajat soha ne ehessünk, hanem csak margarint, és hogy ruhát ne a boltból vásároljunk még a nagy lányomnak sem, hanem a csíksolyói Benedictia szegén-segélyezési szervezettől vásároljunk, vagy kérjünk ingyen – amikor van - kilós ruhákat és elhasznált cipőket, kabátokat, lepedőket és mások által elkoptatott szőnyegeket. Essen meg végre a lelked rajtunk, méltatlan szolgáidon, és vedd le azokat a rágalmazó hazugságokat, amiket rólam írtál, és én megfogadom, hogy akkor én is le szedem a rólad szóló, de a tárgyi valóságnak, egy az egyben megfelelő leleplezéseimet.
Köszönve a megértésedet, maradok hálával, méltatlan híved és három éven át besúgott, alázatos tanítványod: Szilárd