Kozma Szilárd asztrológus honlapja

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó

Kedves Szilárd!

Azt hiszem, nem tudom eléggé megköszönni a munkáját és a törődését,
teljesen komplex és mélységi értelmezést kaptam, minden szempontból,
nagyon szépen köszönöm.
Mindegyik megérintett, de ez a legutolsó volt a legszebb és legmélyebb,
mintha csak a végére tartogatta volna a koronát.

Ebben természetesen az is szerepet játszik, hogy a transzcendens bolygókhoz
vonzódom leginkább.

Szavai rendkívül feltöltenek engem, és meg fogom érlelni magamban a hallottakat, olvasottakat.
Nagyon sok és nagyon masszív anyagot kell most feldolgoznom, elindítanom magamban.
A naplóírást még nem olvastam el, csak belenéztem, és rendkívül érdekes a téma.

Köszönöm tehát, roppantul örülök, hogy úgy döntöttem, hogy megkérem Szilárdot útmutató értelmezésre.
Nem is mondok többet, mert azt hiszem, átment a visszajelzésem lényege.

Sok örömöt, kiteljesedést és minden jót kívánok Szilárdnak és a Családnak, Violának is üdvözletem!

Deres Anita

Kedves Szilárd, Így, a szintézis végéhez érve hálásan szeretném megköszönni az elmúlt időszakban (egészen az analízistől kezdve) értem végzett kitartó, türelmes munkáját. Annak ellenére, hogy mindezidáig az asztrológia és a horoszkópok világa számomra teljesen idegen, sőt előítélettel bevont terület volt, el kell, hogy mondjam, hogy mégis rendkívül szerencsésnek tartom magam, hogy kapcsolatba kerültem Önnel és az Ön által művelt tudománnyal. Munkája eredményeként sok tekintetben fordulás következett be a belső lényemben: 
- Míg korábban az asztrológiáról és a horoszkópokról azt gondoltam, hogy az valamiféle megalapozatlan hókuszpókusz, ma már teljesen meg vagyok győződve arról, hogy az Ön által művelt asztrológia egy zárt rendszerű, összefüggésekkel átszőtt, racionális, felülről ihletett tudomány, amely nem jósol, hanem szinte tudományosan értelmezi az ember cselekedetinek legmélyebb rétegekben rejlő mozgatórugóit és a kiutat is megmutatja!
- Azt is megfigyeltem, hogy akár az analízis, akár a szintézis azonban csak akkor tud választ adni, segítséget nyújtani, ha őszintén fel merem tenni a kérdéseimet, és a problémáimmal leplezetlenül és pőrén szembe merek nézni! - Már ez is nagyon nehéz volt, ám mégsem elég, mert mit ér bárminemű megvilágító információ és értelem, ha az nem épül be az életembe! Ez a végső konklúzióm, most már rajtam áll a sor!
- Szilárd kitartóan, türelmesen, és nagy lelkesedéssel mindent megtett annak érdekében, hogy idáig eljussak! Azért, hogy képbe kerüljek saját magammal, megértsem mit miért is teszek, és rámutatott, hogy a bennem feszülő ellentmondások miben is rejlenek. Megtanított, hogy a sok kényszeres, rossz cselekedetem valójában honnan is ered és kezelhető! Nem kell, hogy ezek fogságában éljem további életem, sőt, magasabb minőségre emelhetem azt, egészen a megváltódás felé!
- Mindezt bölcsen, tapintatosan, intelligensen tette Szilárd, megelégedett pont azzal a( kevés) mennyiségű információval amennyit hajlandó voltam, most, a jelen állapotomban megosztani vele. Éles látásával, nagy élettapasztalatával nem volt gond kipótolnia a hiányzó láncszemeket, és ráéreznie, hol is vannak az elakadások, mi is a valós probléma, amit talán magam sem tudok vagy merek megfogalmazni, bevallani. Miközben én bevallani sem mertem Ő feketén – fehéren felfedte előttem! - Komoly feltáró munka folyt közöttünk, miközben sokszor meg kellett, hogy álljak és nagy levegőt vegyek, de mindig át tudtam lendülni, mert a hanganyagon elhangzottakat belengte a humor és a derű, ami nagyon – nagyon sokat segített! És az is, hogy teljesen hozzá nem értőként érthetően, logikusan felépítve kaptam meg minden kérdésemre a választ.
- Az sem volt utolsó szempont, hogy míg kiszolgáltattam magam, soha nem éreztem, hogy ezzel Szilárd visszaélt, megbántott, leértékelt volna! Ez nagyon – nagyon jól esett! Nem tudom, hogy a köszöneten kívül búcsúzásul vajon mit is lehet kívánni egy Tanítónak, aki az élet legfontosabb kérdéseiben adott útbaigazítást! Azt gondolom, talán az a legbölcsebb ha ugyanazt kívánom Szilárdnak, mint amire Ő is megtanított engem: Eltántoríthatatlanul, diadalmas küzdelmek közepette, sikeresen haladjon a megváltódás útján oda célba érve! Mostantól kezdve már nekem is ez a célom, és tudom, hogy igazi, maradandó, valós boldogságot a megváltódásomat előidéző életfeladataim beteljesítése okozhat! Minden fáradozását és tanítását megköszönve, szeretettel:
Évi

Figyelem! Fontos tudnivaló a horoszkópkészíttetés – horoszkóprendelés felől érdeklődőknek.

     Azok számára, akik komolyan fontolják a horoszkóprendelést, a horoszkóprendelési tájékoztatóban szereplő születési adatok lényegi részének (születési dátum, óra és perc, plusz a születési helység koordinátái és a szülők születési dátuma.) a kozmaszilard@gmail.com, vagy a kozmabszilard@gmail.com címeim valamelyikére való elküldése után, megadott jeligére válaszolok ... 

Tovább...

Cookie-kezelési tájékoztató
Kozma Szilárd: Feloldatlan karmából ered a romboló gonoszság

Kozma Szilárd:

 

Gerle Éva horoszkópjának a legsúlyosabb karma-motívumai

 

Nagy általánosságban véve, minden olyan személy, akinek a Lilith valamelyik vízjegyben (Rák, Skorpió, Halak), de főképpen, ha a Bikában, vagy a Mérlegben áll és a Vénusztól, a Jupitertől, a Neptunusztól és a Plútótól negatív fényszöget kap, akkor több mint valószínű, hogy a horoszkóp-tulajdonos hajlamos a szexuális devianciák valamilyen formájára.
A pedofiliára való hajlam viszont akkor jelentkezik, ha a fentiek mellett, a vizsgált szülött horoszkópjában, a Lilith, vagy a Sárkányfarok a Holddal és/vagy a Szaturnusszal is negatív fényszöget alkot. És ez különösen akkor, ha a Lilith a Bikában, vagy a Mérlegben, vagy a Víz-jegyekben áll és ha a Hold nem csak a Lilith-el, hanem a Jupiterrel, a Nappal, a Szaturnusszal és/vagy a Plútóval, illetve ezek valamelyikével is, negatív fényszöget alkot. Amennyiben a fenti elemekhez a Mars is valamilyen negatív formában (diszharmonikusan) kapcsolódik, és nem csak a Lilithez, hanem a Naphoz, a Jupiterhez és / vagy a Szaturnuszhoz), az eset már a veszélyes felelőtlenség, illetve a lehetséges bűnözői hajlamok szféráját érinti, egészen a kéjgyilkosságra való hajlamokig is elmenően.
Természetesen, olyan születési képletet ritkán fogunk találni - Az ilyenekkel ugyanis, nagyon ritkán találkozhat asztrológus, mivel ezek a személyek félnek a lelepleződéstől és a karmikus - spirituális gátlásokban és zavarokban jelentkező szellemi meghatározódás, amellyel az ilyen személyek születnek, már eleve kitéríti őket az asztrológusok útjából, elrejti azok szeme elől. - amelyben a pedofiliára és a szexuális devianciára, vagy az ilyen jellegű tudatos bűnözésre való hajlamra utaló jelek mindegyike szerepeljen. (Amennyiben mégis találkoznánk „véletlenül” ilyen sorsképlettel szakemberként, majdnem biztosra vehető, hogy az illető személy, ha nem is említi meg ezt a problémáját, de amennyiben már egy – két évtizede felnőtt, akkor titokban küzd ezzel a „titkos” problémájával. És ha nem is sodródott még be az örvénybe, igen nagy küzdelmet folytat a saját sóvárgásaival és az őt állandóan kísértő élethelyzetekkel, sors-körülményekkel, illetve a konkrét vágyaival és a többnyire már tudatos fantázia-képeivel.) Én legalább is, nagyon kevés olyan „bátor” horoszkópot rendelő személlyel találkoztam, aki már kezdettől, nyíltan fel merte volna vállalni ezeket a karma-problémáit. És ha igen, akkor csak azért, mert az zavarta a családi, illetve a párkapcsolati életében és úgy érezte, hogy zavart okoz benne az, ha titkolnia kell ezeket a karmájából, illetve természetesnek képzelt vágyaiból eredő, sóvárgásait, pl. az élettársa előtt, és ezért tudatosan meg szeretett volna szabadulni tőle.
A legtöbb ilyen, hozzám bizalommal, segítségért forduló személy nő nemű volt, és rendszerint nem csak az okozott problémát, hogy az élettársukkal való szeretkezés közben, azoktól más – illetve velük azonos! - nemű személyekkel való szeretkezések fantázia-képei ugrottak be mindig, amitől nem lehetett soha hüvelyi orgazmusuk. Sőt: általában hüvelyi túlérzékenységtől is szenvedtek, aminek következtében, számukra fájdalmas volt a férjeik péniszének a hüvelyükbe való behatolását „elszenvedni”, sőt: ez alkalmanként, „szeretkezés” utáni, belső sebek képződésével is járt. Ezeket a szerencsétlen párkapcsolati állapotokat az is súlyosbította, hogy az ezer kilencszáz hatvanas és hetvenes években, divatban levő szexuális pszichológia és a gyermekpszichológia azt tanácsolta a szülőknek, hogy hagyják nyugodtan a gyermekeiket önkielégítést végezni, mert az nem csak, hogy nem árt, hanem segíti azokat a felnőttkori szexuális életük minél teljesebb megélésében.
Az én gyakorló asztrológusi tapasztalataim viszont, száz százalékosan azt mutatják, hogy amennyiben azok a hajdani (volt!) kislányok, akik, akár szülői beleegyezéssel (sőt: a pszichológia felvilágosításai nyomán: szülői bátorítással!), akár titokban, csiklón keresztüli önkielégítést végeztek (Olyan is volt, aki a kis hüvelyébe helyezett tárgyakkal próbált „a csúcsra” fel jutni, de az egyiknél sem jött be. De ez elég volt ahhoz, hogy a csiklójuk ingerlődése által felkínált lehetőséget idejekorán felfedezzék és ezzel „titokban”, vagy, ha „felvilágosult” szülők gyermekei voltak, akkor nyíltan el indulhassanak a felnőttkori szexuális életük tönkretételének az útján.), felnőtt korukra majdnem teljesen elveszítették a hüvelyi orgazmus-készségüket. Ezekben az esetekben tehát, nem volt csoda, ha a horoszkópjukból kiolvasható, ide vonatkozó hajlamaik hatására is, a velük azonos nemű személyekkel, vagy éppenséggel kis gyermekekkel – Néha, saját gyermekeikkel… - való szexuális kielégülési lehetőségekről szóló fantázia-képek kezdtek egyre sűrűbben megjelenni a tudattalan érzés- és képzelet-világukban.
Még egyszer mondom, hogy gyakorló asztrológusként ritkán találkoztam az egyértelmű pedofiliára, illetve a konkrét szexuális bűnök elkövetésére való hajlamokra utaló, „elégséges” jelekkel rendelkező horoszkóppal. A fent leírt, a modern pszichológiai „felvilágosultság” nyomán is létrejött „nehéz helyzetek” kijavítására irányuló kéréseket tehát, eddig sikerült, a teljes karma-jellegnek az asztrológiai feltárás segítségével úgy megtanácsolni, hogy hosszú hónapok után a pozitív eredmények is jelentkeztek, majd, ha az illető személyek elég erősnek bizonyultak és nem engedtek az un. „kézi könnyítési lehetőségek” kísértésének, egy – két év múlva, el tudták érni a hüvelyi orgazmus elérésének az állandósítását. De a szexuális devianciákra utaló jeleknek egy olyan halmazát tartalmazó asztrológiai sorsképlettel, amely ránézésből arra jogosított volna fel, hogy azt állítsam, hogy az illető személy egészen biztos, hogy homoszexuális, vagy leszbikus, vagy pedofil, a tüzetesen megvizsgált sorsképlete nyomán, 2O14 december 13-ig, legalább is, még nem találkoztam. December 13-án viszont, egy bizonyos feminista provokációnak engedve, pontosan egy ilyen sorsképletet kezdtem el, azt teljesen más okok és szempontok miatt, értelmezni.

Annak ellenére, hogy az élettársam sok panaszos beszámolójából értesültem arról, hogy az, az magyar liberális és feminista internetezők körében magának vezér-írói szerepet vindikáló (Magát egyenesen „celebnek” hirdető!) és az állítólagosan népszerű blogján az erős férfi-gyűlöletével kitűnő nő, a „celeb” J, bolg-írói „tekintélyét” J, latba veti annak érdekében, hogy Violát őrültnek tüntesse fel, én december 13-ig, nem vizsgáltam meg a képletét.
De amikor Violától arról értesültem, hogy ez a zsigerből férfigyülölő, és ezért  kimondottan férfiáldozatokra leső nő, a blogján engem szólogat és hívogat, vagyis provokál, tudtam, hogy ennek a három kisgyermekét az internetes népszerűség-hajhászása miatt elhanyagoló, özvegy anyának, mint leleplező asztrológusra, „nagy szüksége van rám”. Egészen pontosan: a leleplező feltárásaimra. Hiszen éppen a 35 és a 41 éves kor közötti, Szaturnuszi fejlődési korszakában lévén, egy életfontosságú sorskereszteződéshez érkezett. Ha sikerül felébrednie és megfordulnia („pálfordulnia”), tehát, amennyiben sikerül a beteges népszerűség-hajszáját abba hagynia, vagy ezt a nyilvánosság előtt folytatott tevékenységét mérsékelnie, de főként, ha sikerül a férfi-gyűlöletének és a népszerűség-hajszájának a valós, karmikus okait megismernie és ennek következtében, az interneten folytatott ártalmas tevékenységének a következményeiért (tetteiért és a szavaiért) a gyakorlati felelősséget felvállalnia, akkor tovább élhet. Hogyha nem, akkor hamarosan ő is korai halállal meg fog halni a következő években, akárcsak a férje.
Vadgalamb Madonna tehát, a szokásos internet-betyáros cinizmusával, anélkül, hogy tudná, hogy valójában kit is becsmérel liberális önimádatában, jogtalanul belekötött a feleségembe annak egy, a Szaturnuszi szellemi erőkről szóló cikke miatt. A Kos Lilithje által jelölt mély-karmája áldozataként, liberálisan meg lévén győződve arról, hogy neki szabad mindenkibe büntetlenül bele kötnie, és mindenkit különösebb következmények nélkül becsmérelhet, galád módon Violát becsmérelni kezdte. Képletesen szólva: visszakézből az őrültek házába (Fehér köpenyesek közé) „utalta”. De ez a hőstett nem volt neki elég, hanem, akkor, amikor Viola neki többszörösen „vissza-feleselt”, el kezdett engem is provokálni, hirdetvén, hogy az asztrológia úgy is hiteltelen az ő szemében. Ekkor vizsgáltam meg közelebbről a képletét és azt, amit ott első látásra észleltem a férfi-gyűlöletének a karmikus okairól, és persze a nemes hölgy hazudozási és rágalmazási mániájának az okairól, tehát ami teljesen világos és egyértelmű volt, azonnal közöltem is a http://www.asztrologosz.com című portálomon. De arra, amire másnap a magát önjelölten celebnek tituláló, blog-szerző hölgy freudi elszólalásaiból, határozottan gyanakodni kezdtem, csak akkor derült fény, amikor Vadgalamb Madonna az erős pedofil sóvárgásait óvatlanul kibökte, engem ezzel rágalmazni kívánván, a rejtett pedofil sóvárgásait elkottyintotta. Nevezetesen azt, hogy ez, az akarata ellenére három gyermekes szülővé, majd özveggyé vált „nő” betegesen perverz, akinek a leszbikus szexuális természete egyértelműen keveredik, a pedofiliás sóvárgásaival.
Mondom, én addig csak az erős maszkulinitás - ellenes és az igen erős valóságferdítési, hazudozási – rágalmazási hajlamaira, tudattalan – karmikus meghatározódására kerestem magyarázatot és mindkettő, nyilvánvalóan azonnal „adta magát”. Hiszen azok számára is szemet szúr a Kos – Lilithje, valamint a Bikában együtt álló teljesen negatív Jupiter-Vénusz párosa, aki amatőr szinten ért az asztrológiához. Azt ugyan megírtam már az első jellemzésben, hogy szerelmi érzésekhez és szexuális öröm-érzethez hasonló lelki élményekhez jutatja őt a puszta hazudozás és a rágalmazás is, valamint az általános erkölcsi mocskolás, amire ez a Jupiter-Vénusz enged következtetni. De annak, hogy mit jelez a lándzsahegy nevű karmikus alakzat csúcsán álló bolygópárosnak, valamint Bika Sárkányfarkának és az ugyancsak teljesen negatív Bika napjának a Skorpióban található, és ugyancsak teljesen negatív Holdjával és Uránuszával való szembenállása, nem láttam okát, hogy miért kellene, részletesebben foglalkozzak. De mivel a hölgy másnap, tehát December 14-én, pedofiliás „cselekményekre” utaló jeleket vélt felfedezni a gyermekeinkkel készített videó-felvételeimen, azonnal tudtam, hogy milyen nehéz mentalitás-javítási, illetve sors-korrekciós szükséglet miatt provokált korábban öntudatlanul. Vagyis, hogy nem csak a vérszomjas feminizmusa miatt…
Ennek a gyermekeit állítólag „csak kényeztető” özvegy nőnek a sorsképletében a szexuális perverzióra való hajlamok egymás hegyén-hátán halmozódnak és „titkos” jelentésükben hatványozódnak! Ugyanis, amellett, hogy a Vénusz által uralt Bikában áll a Sárkányfarka, amely szemben áll a Skorpióban található és teljesen negatív Holdjával (Gyermekek, de főként lány-gyermekek!) és a szintén Skorpióban található Uránuszával (Szexuális játékok teljes skálájára és tárházára való teljes „nyitottság„ illetve gazdag ötletesség és féktelenség, valamint erős vizualizációs képesség és kényszer – tehát pedofil fantáziálási hajlam! – ebbe az irányra), és, hogy mindez a Ráknak a gyakorlati megvalósulási erőterében: a 4. házban találhatók, még ott van a Lándzsahegy-alakzatot képező két, illetve négy negyed-szembenállás is, tehát a Vénusz-Jupiter bolygópáros és a lándzsahegy alapzatát képező Neptunusz és Plútó között. Ugyanakkor a Bikában található a Vadgalamb Madonna sorsképletében az imént említett Uránusz és a Plútó által is negatívan fényszögelt és kimondottan csak ezek által (tehát csak negatívan!) fényszögelt Bika-Napja is.
Ez viszont csak a felét képezi a szexuális perverziókra és azonos nemű személyekkel való szexuális élményekre való egyértelmű és határozott vágyakra, valamint és főként a kislányokkal való pedofíliás „játékokra” való ellenállhatatlan sóvárgásokra utaló jelek gazdag motívumrendszerének. (És mondom, mindez, az otthon és a család életkörében.)
Mert a fentieket fokozza és hatványra emeli még, az a rengeteg ide vonatkozó perverz valóság-hamisítás segítségével elérhető gyönyör-érzet szerzési hajlam is is amit a Vénusz-Jupiter szoros együttállásban csúcsosodó lándzsa-alakzatból, bárki tapasztalt asztrológus szemékbe ötlik: A sorsképletből első rápillantásra is, kiemelten szembe ötlik, hogy a tulajdonosa, amennyiben nem sikerült őt még zsenge gyermekkorában erről le szoktatni szigorú apai neveléssel, egy nem is betegesen, hanem egyenesen kéjelegve hazudozó személyiség. Olyan, aki akkor boldog, hogyha hazudhat, illetve, ha másokat (Az ő esetében főként férfiakat), igazságtalanul meggyanúsíthat, elítélhet, negatív kritikában részesíthet, meggyalázhat, rágalmazhat. Ez az ő "veleszületett" szexuális öröm-érzet szerzési lehetősége, erről senki nem tehet. És, mivel a hazugság, tudatos információ-ferdítés, vagyis verbális valóság-hamisítás neki úgymond lelki-szügséglet, a dolog fordítva is igaz: Ennek az embernek felmérhetetlenül nagy (vele született: karmikusan adott) szellemi és erkölcsi zavar lakozik a tudattalan képzeleti- és érzelmi világában.
Tehát Feminista Madonna nem csak azért hazudik és „valóság-hamisít”, mert ő így találja élvezetesnek a világot és az életet, hanem azért is mert veleszületetten gőze nincs az egyetemes törvények szerinti, egyetemes alap-rendről, az egyetemes lét és az élet fundamentális erkölcséről. Képtelen tehát a helyes értékítéletre, attól függetlenül is, hogy a valóság-hamisítás lelki örömet, vagy testi gyönyört okoz-e neki, vagy sem:
Abszolút negatívan fényszögelt Vénusszal együtt álló Jupiter a Bikában és a IX. házban (A metafizikai ismeretszerzés, illetve az egyetemes törvények és a megváltás logikája megértésének az életkörében!), kétszeresen és egymással szorosan együtt állva (Egyé válva!), egy-egy lándzsahegy nevű (hegyes szögű háromszög) karma-alakzat csúcsán! Már önmagában ez a képlet-motívum is elegendő, ahhoz, hogy a teljes "ineptia mysti", vagyis a szellemi - spirituális értelemre való képtelenségét meg állapíthassuk. És ez ugyancsak a fent említett, ösztönös kaotikus valóságlátásából, téves nyers ítélkezési késztetéseiből adódik. -Hát akkor még az ide vonatkozó, és a perverzitásig elmenő beteges szexuális sóvárgásokkal is párosuló spekulánsi (Júdási)-nyakasság, amire ez, a teljesen negatív Bika Napjával együtt álló, bolygópáros enged következtetni!
És mindez még nem elég..., mert az egész karma-felhozatal (Bika Sárkánfarok, abszolút negatív Bika-Nap, és ez, a második Lilithnek is beillő bolygópáros (Kupiter-Vénusz) a lándzsahegy csúcsán, együttáll, ugyanott, a Bikában. (És emlékezzünk: mindez szemben áll a Skorpióban található Holddal és Uránusszal!) Azt is tudjuk, hogy a „feltámadás”, vagyis az egyetemes kiegyenlítődés elérési lehetőségnek az útjára való rálépésnek a konstellációnak, vagyis a Nyilasnak, az uralkodó bolygója éppen a Jupiter! - Vagyis, hogyha a Jupiter ilyen halmozottan „Bikásan – Vénuszos” konjunktúrában áll a sorsképletben, az annak a jele, hogy Évában, vele születetten teljes a káosz mind a spirituális képzetek szintjén, mind az érzelmekben, és mind a testi vágyakban. De főként a mély- tudattalan vágy- sugallatokban és sóvárgásokban. És ehhez jön a Vénuszi (szerelmi - szexuális örömszerzési vágy és sóvárgás, és sugallati sejtelem szintű vonzódás) gyönyör-vágy alapú birtoklási ösztön mindenhez, ami nőkkel, nőiséggel, gyermekkel, gyermekekkel, női gyengédséggel és gyengeséggel, ártatlansággal, és teljes öröm- és gyönyörszerzési lehetőségekre való nyitottsággal, megnyílással és kiszolgáltatottsággal - kihasználással, testi és szexuális és szerelmi örömmel kapcsolatos. De főként, ami gyönyör-szerzési, sőt: gyönyör-zsákmányolási lehetőséggel kapcsolatos!
Ez, a veleszületetten, spirituálisan zavarodott ember, addig, amíg Violába bele nem kötött, majd vele civakodni, engem provokálni el nem kezdett, minderről semmit nem tudott, és azt képzelte, hogy őt a "jogos" igazságvédési-érzetei hajtják a létezés Jang-részét megtestesítő férfiak és a felelős és következetes férfiasság minden nemű megnyilvánulási formájának az azonnali és mélységes elítélésében, kiirtási vágyában. A férfiak és a férfiasságnak a bármi áron és bármi módon való, vak elitélési ambíciójában (Akár az aljas magrágalmazás árán is!), és a férfiaknak a lehetőleg minden szintű meggyalázásában. Vagyis: minél nagyobb hazugságok és csúsztatások szöveg-értelmezési hamisítások árán, neki annál jobb. Holott, ennek az egész férfi-világra szóló, sötét gyűlölködésének és gyűlöletes akciózásának, internetes hadjárat-szervezésének, egyrészről a nőkre való alantas szexuális és birtoklási féltékenysége (Ami tehát a nőknek a férfiaktól féltésében öltött számra "jogos" testet) volt az oka, és a velük, - és lehetőleg a minél fiatalabb lányokkal! - való szexuális élményekre való sóvárgás. És itt ki emelődik még a világ összes fiatal nőjének a birtoklási vágyát is (Nem csak szexuális, hanem birtoklási féltékenység is: Bika karma, teljesen negatívan fényszögelt Bika-nap). És a másik ok, ami a Kos-Lilithből olvasható ki: a férfiak és a férfiasság határtalan, ösztönös (zsigeri!) gyűlölete, még akkor is, ha akadt a környezetében, a férjén kívül néhány "halk szavú" férfiinak született, de nála és előtte főként, maximális gyávasággal viselkedő, előtte meghunyászkodó és neki meghódoló férfi.
Ami a képlete ilyen jellegű alaposabb vizsgálatára késztetett tehát, egy tipikusan frajdi elszólalása, egy engem "a férfit vádló" és ugyanakkor számon kérő, kérdőre vonó óvatlanságában annál beszédesebb, megjegyzése volt. Ez, az engem az egyszerű, (tudatosan megszerzett!) férfias viselkedésem miatt gyűlölő, és Violát nekem alárendelt szerencsétlen nőtársának (áldozatnak) képzelő balga nő, Violától kért számon egy általam készített videofilm egyik részletét, amelyben az ő, alantas pedofil sóvár ösztönei, a lelki szemeinek azt sugallták, hogy én a videokamera lencséjét "rá közelítettem" Etelkának (Ő össze tévesztette Turulával) a fürdőruha alatti szeméremdombjára. – Holott, bárki számára, aki azt a videot megnézi, teljesen világos, hogy a "ráközelítés", csak az ő perverz képzeletvilágában gyökerező agyrém, a lencse fókuszálási gombhoz egyáltalán nem nyúltam. Hiszen végig azonos távolságból filmeztem a kislányaimat (tehát még csak véletlenül sem lett volna okom, hogy kép-távolságot változtassak), akik gyermeki természetes - okossággal előadták, hogy miként fogták el azt a két vonagló vízisiklót (ártalmatlan kis kígyókat), amelyet éppen a kezükben tartottak.
Figyeljük, csak meg, hogy mitől indult be tudattalanja szintjén, a fentiekben leírt meghatározódásai szintjén, a kislányokkal való törvénytelen érintkezésre sóvárgó hölgy: a kígyók spirituális szimbolikus jelentése úgy-e fallikus jellegű? Ez nekem eddig eszembe nem is jutott, nem, hogy direkt így „megrendezzem a pedofil Madonna féléket tudattalanul erős izgalomba hozó jelenetet”. Én egyszerűen úgy igyekeztem tartani és irányítani a kamerát, hogy a gyermekek feje - főként a szája! - is látszódjon lehetőleg, de a háromnegyedre le eresztett kezükben fogott és fejükkel lefelé vonagló csodálatos színekben pompázó siklók is látszódjanak. Persze, a kígyók kamera-lencse szemszögébe való tartása közben háttérben látszott főként Etelkának a fürdőruhás teste, és rajta többet időztem a kamerával, mivel ő nálunk a "nagy dumás". És ez a tudattalan és törvénytelen szexuális vágy- és sóvárgási késztetésekkel rendelkező személy, írd és mond: úgy látta, a lelki szemeivel, hogy én - Tehát a bűnös férfi és apa ugyebár! -, szerinte ugyanolyan alantas szándékoktól indíttatva, mint az ő titkos és bűnös sóvárgásai, a kislányom szemérem-dombját filmeztem és "rá közelítek" ugyebár, mert ő szerinte, édesapaként az egész internetes világgal megakartam osztani eme voájörködő „titkos” élvezetemet! A bökkenő, ami a Liberális Madonnára a gyanút rólam vissza fordítja az, hogy nekem egyáltalán nincsenek titkaim, ő viszont, mint minden becsületes nő-jogvédő, tüntetően ki követeli magának a titkokhoz és a titkolózáshoz való jogot.
Nem csoda, ha a saját apja feljelentette „csak” azért, amiért „egész nap a testén hordozta a kisgyermekét”. Egészen biztos, hogy az apja megsejtett valamit a lánya divatos anyáskodás alá rejtett, tudattalan, vagy féltudatos titkos kéjelgéseiről, még ha nem is lehetett abban konkrétan biztos. Vagy az apja többet tudott ezekről a „titkokról”, a lánya gyermekkori ösztönös „oda nyúlásaira” emlékezve? Hiszen én is többször rá kellett verjek az egy éves Medárda kis kezére, hogy ne gyötörje a szegény kis csiklóját és ezzel önmagát, már egy évesen. – Nem érdekel, ha most a Madonna és sleppje, a törvényes bezáratásomért teszi hangossá az internetet, aláírásos petíciókat fogalmazva, mivel egészen biztos, vagyok, ma is, mint akkor, hogy abszolút jól cselekedtem 14 évvel ezelőtt. Hiszen rengeteg, a hozzá hasonló, „felvilágosult szülők” felelőtlen engedékenységéből következő, gyermekkori önkielégítés miatt szexuális nyomorékká (Hüvelyi orgazmusra teljesen képtelenné, sőt: a férji hímvesszőnek annak a legtermészetesebb és törvényesebb „helyére” való behatolásra, belső hüvely-felületi sebesülésig menően, allergiássá!) vált felnőtt nőt kellett ellátnom a természetes állapotukat helye állítani hivatott asztrológusi tanáccsal.
– Vele ellentétben ugyanis, az én lányaim, nyugodtan és egészségesen átalusszák az éjszakákat, reggel frissen és pihenten ébredve. Sőt, ha a gyakorló asztrológusi tapasztalataimra alapozott apai tanácsaimat is megfogadják arra vonatkozóan, hogy 18 éves korukig továbbra is óvakodjanak az ilyen jellegű, olcsó örömszerzéstől, nekik semmi gondjuk nem lesz majd a majdani szerelmeikkel és élettársaikkal – férjeikkel folytatandó intim életükben. Nem kell majd őket is a természetes képességeik vissza szerzése érdekében asztrológusi tanácsokat osztogatnom… És mindezt csak annak köszönhetően, hogy már akkor, amikor Medárda csak egy éves volt, a sok ide vonatkozó női – Vénuszi! - nyomorúságot észlelve, teljesen világos volt előttem az, hogy az, amit a pszichológusok nem elfojtandó, sőt: minél hamarabb felszabadítandó természeti ösztönnek neveznek, az olyan karmikus késztetésnek a testi megjelenése, amelyet a testileg egészséges felnőtté vált személyek feladatában áll(na!), tudatos ráfigyeléssel feloldani.
De térjek vissza a szakemberi objektivitásomhoz:
Az viszont mindenképp segítség lehet, ha a saját horoszkópunkat, az élettársunk (férjünk – feleségünk) és a gyermekeink horoszkópját megvizsgálva, tudatosítjuk az esedékes veszélyt, és a tudattalanunkban settenkedő karmikus vágyak és titkos sóvárgások feltárásával, őszinte beismerésével és konkrét megnevezésével, elejét vesszük annak, hogy holmi, véletlenszerűen bekövetkező, sajátos körülmények között és „megfelelő” alkalmakkor menthetetlenül előálló zavaros érzelmi-lelki, vagy tudati állapotunkban a pedofilia, vagy más szexuális perverzitás hálójába kerüljünk. És ez annál is inkább fontos, mivel nem csak az agresszor felnőtt képletében találhatóak meg az imént felsorolt asztrológiai elemek, a hanem a pedofilia, illetve a szexuális agresszió áldozatául eső gyermekek képletében is. Sőt: a gyermekek még erősebb ösztönös késztetések formájában „kapják meg” ezeket a karma-csomagokat, mint amekkora intenzitással jelen vannak azok az édesanyák aurájájában (–Tudattalan képzeleti és érzés-világában.) Nehogy úgy járjunk mint Liberális Vadgalamb Madonna, akinek egészen biztos, hogy azért vannak „fehér” éjszakái, mert a mélytudattalanját izgatja a gyermekeinek a vele egy födél alatti jelenléte, de főként a középső gyermeké, aki kislány. Nagyon üdvös lenne tehát, hogy amennyiben akad az ismerősi körében egy, a család bajain ténylegesen is, segíteni akaró, bátor és őszinte személy, legalább a Madonna édesapjának, vagy édesanyjának, de lehetőleg a nagyobb fiúnak is szóljon, hogy ne engedjék az alkohol fogságában vergődő lányukat, illetve az anyukájukat, a kis testvérekkel egy ágyban aludni. Az anyai ági női felmenőktől való karma-öröklődés ténye szerint és annak az alapján ugyanis, egészen biztos, hogy ezek a gyermekek, de főként a kisebbek „telibe kapták” az anyjuk asztrológiai sorsképletéből a tízszeres hatványon létező, szexuális perverzióra való hajlamait.

 

II. 

Gerle Éva horoszkópjának az (idealizált változatú!) analitikus - objektív! - leírása. - Azért írtam idealizáltat, mert éppen a sok negatív aspektus miatt, annak a sokat hangoztatott vádnak a semlegesítése és további elkerülése érdekében, hogy negatív elfogultságomban kizárólag negatív "belemagyarázásokat" írok, a "Bolygók a jegyekben" c. fejezetben nem a teljesen negatívan fényszögelt bolygók jelentésének a változatát tettem be, hanem a vegyesen fényszögelt bolygók jelentés-leírását. (Pl. nem a teljesen negatívan fényszögelt, Bikában álló Nap jelentésének a leírását, hanem a vegyesen fényszögelt szerinti, általános Bika-Nap leírást.)

 

III.

 

Gerle Éva #68
2013-12-28 01:19


"Minden értelmes ember gondolja át, hogy pontosan mi az, ami tökreteszi, ellehetetleníti a Kozma családot. Mibe bukik az igen konfliktusos, mások által gurunak tartott Kozma Szilárd most éppen bele, minek lesz nemsokára nagyon csúnya vége.

Nekem ebben szerepem van, igen, körülbelül olyan, mint a közlekedési táblának a részeg ámokfutó autós számára.

……………………………………………………………………….

Mit csinálok én?

Kifejezem a véleményemet a tevékenységükről, leírom, amit fontosnak gondolok -- blogger vagyok, ez a munkám is,
általában is leírom a véleményem, kommentelek,
petíciót indítok és azt népszerűsítem,
összefoglalom a blogomon a történteket,
feljelentést teszek."

……………………………………………………………………






Gerle Évával nem az a baj, hogy a Jézusi aforizma szerint, az "utolsók" közül valónak, vagyis, az asztrológiai sorsképletéből kiolvashatóan, egy többszörösen nehéz megváltódási sors-programmal született a világra. Hanem az, hogy nem volt senki, aki idejében a hibabelátási képességre és a felelősségre megtanítsa, vagy, az ő lelki finomságának megfelelőbben: liberálisan rávezesse. Ezért semmiféle belső erőfeszítést nem hajlandó tenni annak érdekében, hogy a vészesen fárasztó, és a Bika - karmájából eredő spirituális nyakasságát, valamint a Kos-karmájából eredő, zsigeri személyiség-ellenes gyűlöletét, verekedői kedvét feloldja és meghaladja, sőt: mivel a férjével mindent megszépítve az elemi igazságokat lehazudták egymás előtt, ezt annyira megszokta, hogy most képtelen nem-hazudni még saját magának is. Ezért az ő élete, akárcsak az írásai is egy vég nélküli steril vurstli-pergetés, aminek nincs semmi erkölcsi alapja és ezért kreatív célja és spirituális rendeltetése sem lehet. Jól tudja, hiszen a két szemével is láthatta és a füleivel is hallhatta, és számtalan ismerős és barát, aki nálunk járt és jár, de a gyermekek tanárai is tanúsítják (Etelkának egyedül csak a Gerle Éva féle, régi "tancija", és Medárdának egyedül az új osztályfőnöke eszelte ki jónak tűnő, de persze, vészesen felületesnek bizonyuló megoldási ötletként, és azt is csak egyszer, hogy ezekkel a gyermekekkel bármi féle baj is lenne.), hogy, nem, hogy semmi baj nincs velük, de természetesek és nyitottal és lazák és értelmesek és tisztességtudó kommunikációra készek, és ő szüntelenül azt szajkózza, onnan Budapestről, hogy nagy baj van velük, és reméli, hogy hamar le szakadnak majd rólunk. Ez az ember a saját, önkényesen liberális és feminista hazugságaiból, vagyis az önkényes fantazmagóriáiból egy rendszert épített - és most betegesen azt szajkózza! - rólunk és egyrészt ő is tudja, hogy mennyire nincs igaza, de gyáva beismerni azt, hogy nem kellett volna velünk ismeretlenül hónapokig az ő lekicsinylő, "megsemmisítő" stílusában foglalkoznia, violának a személyiségét, és kettőnknek az egzisztenciális érdekeinket sokszorosan megsértenie. És mivel ahelyett, hogy oldotta volna a karmáját éveken át, csak vastagította és erősítette azt, most minden nemű józan belátásra képtelenné válva, újfent, még itt is képes a mélységesen aljas, sötét gonoszságát, szemtelen nyíltsággal vállalva, újfent a mi "törvényes" tönkretételünket szolgáló, újabb tönkretevési tervét, itt, éppen itt, vagyis annak a Petíciónak a fórumán, amit éppen és direkt azért hoztunk létre, hogy ez ellen tiltakozzunk, közölni! Olvassátok csak el, hogy miféle sátáni luciditással megírt, családrombolási logisztikai programot közölt fentebb. Ha nem tudnám azt, amihez neki halvány gőze nincs, tényleg megijedhetnék. És még a végünket is, újfent sokadjára jósolni is képes ez a spiritualitástól undorodó kerge gerle! Sőt: A Tamás nevű árnyék-énjével, a névtelenség pajzsa alól, már közvetlenebbül is: akasztással is fenyegetőzik!

- Tudod mit, kedves Ökör arcú Tubicám? Bármennyire is szeretnél minket - a többszörösen Bika-bélyegű lelked vörös-posztóját - elvérezve látni, nem fog itt senki sem megbukni, sem tönkremenni! Sem te, sem mi. Hanem egy - egy tapasztalattal gazdagodva (Számomra reveláció volt ugyanis annak a saját bőrömön való megtapasztalása, hogy nem csak az irodalomban létezik ilyen nagy mértékben (diplomásan, szerkesztői szinten!) művelt, mélységesen sötét női gonoszság, hanem a gyakorlati valóságban is...), mindannyian folytatjuk az életutunkat. Mi a szerelmi és családi boldogságunkban a jól nevelt és egészséges, minden környezetben abszolút vállalható gyermekeinkkel. Te meg a Villő és a Kata és egyéb, férfi-gyűlölettől csöpögő, véres szájú barátnődnek a siváran steril számítógépen keresztül folytatott kietlen viszony-rendszeredben, ebben a férfi és napfény nélküli nyomorék, téged igazoló feminista támasz-társaságában nap közben. És este és éjjel a még sivárabb és kilátástalanul száraz és ízetlen és magányodban, a neveletlen gyermekeidből képződő családban egyedül megélhető, határtalan és vég nélküli boldogtalanságodban. Ennyi. Mert ahogy csakis a fényképeidből megítélve, undorral fordítanám el az arcom, hogyha ismeretlen nőként véletlenül meglátnálak az utcán, egészen biztos, hogy ugyanazt a hárító reflexet váltod ki gonosz kisugárzásoddal, minden normális férfiből. - Szükséged is van az öndicsérgetésre, Barcelonai utakkal, feltöltött hitelkártyákkal, steril nyelvtani szabályok pufogtatásával, díjakkal, szép ruhákkal, és általában: anyagi gazdagsággal való rongyrázásra, mert ennek a nagy banzájnak a közepében nem is egy büdös nagy semmi honol immár, hanem a fentiekben is aritmetikai pontossággal bebizonyított "gerleévai" szennycsatorna-gonoszság.
-

 

4

 

Utólag mindig az derül ki - Akárcsak a Puli esetében is - hogy az internetes támadó - rágalmazóim, mind mély spirituális rokonságban, sőt: tudattalan szerelemi vonzási viszonyban vannak velem, de persze, a Polaritás törvénye alapján egymással homlokegyenest ellenkezik, nem csak az erkölcsi-spirituális világképünk, hanem a magánéletünk és a felelősségről, meg a fejlődésről -megváltásról alkotott képzeteink is, valósággal ellenségei egymásnak.

Gerle Éva és az én sorsképletem összehasonlítása - Éva részéről persze, kiengesztelhetetlen szerelem volt a konfliktusok oka, már az első látásra!

Már, smikor a pedofíliás gyanúsítása miatt jobban megvizsgáltam a Gerle Éva sorsképletét, bizony azonnal tudtam, hogy amennyiben a videókat is megnézte (Hallotta a hangomat, látta a gesztusaimat, stb.), bizony Gerle Éva erősen szerelmes lett belém. Aztán, amikor jött az alattomos célzásaival, hogy Violát kiábrándítsa és elválassza tőlem, már abszolút biztos voltam, hogy Gerle Éva erősen és mélyen, sőt: végzetesen szerelmes belém. Sokkal jobban, mint Jánosba is volt. Erről ő nem tehet. És nem csak a klasszikus asztrológia által jelzett Skorpió - Nap és Bika nap vonzása miatt, amelynek azok, akik nem ismernek semmi asztrológiát (Éva)azonnal, áldozatul esnek. DE nekem nem csak a Napom áll a Skorpióban, hanem még három bolygó, és azok között a Vénusz is! És Gerlének nem csak a Napja van az én bolygóimmal szemben álló Bikában, hanem a Sárkányfarka, a Jupitere, és FIGYELEM: A VÉNUSZA IS! - Mondom, Éva erről nem tehet, ez a részéről, aki bevallása szerint tojik az asztrológiára, nem, hogy olyan behatóan ismerné mint én, és ráadásul egy éve a Fifivel szerelmeskedik, nem igazi férfivel, tehát a csak képzeletében szerelmeskedhetett férfiakkal, miközben a Fifi akcelerátorát nyomkodta, abszolút szerelmi örvényként hatott rá, és láthattuk is az eredményét: egyre sürgetőbbé vált számára a Violának a tőlem való elválasztása. És akkor mindez még semmi ahhoz képest, hogy mit jelent, a másik két nagy szexuális töltetű konstellációban, vagyis a Mérlegben és a Kosban, az egymással szemben álló két Lilith! Ahhoz, hogy ennek a szembenállásnak a hatását az Éva mély-tudattalanjára fel tudjuk fogni, vagy egyáltalán csak megsejteni is, némi karmikus asztrológiai ismert sem ártana, de eddig itt is, és a másik petíció oldalon is elég szó esett a Lilith- főként női és főként csábító- jellegű, ellenállhatatlan magnetikus, sőt: hipnotizáló erejéről, ahhoz, hogy megérthessük: szegény Gerle Éva miért töltött fel, a Petíciónk kommentár oldalára napokon és éjszakákon át, annyi szerelmes verset. - Azok mind nekem szóltak. Persze, rejtetten.

 

5

 

+ 1. És akkor idézzük még fel, mi az, ami az 1984 végén a patkányok:
legbelső félelem? Nekem a skorpió. De egy ilyen égövi lány mikor
találkozik skorpióval? Nos, soha, de el kell meséljük már ezt is,
Kinga, ne haragudj: a nyolcvanas évek derekán járunk, három évvel
idősebb barátnőmmel azt játsszuk, hogy a tekintélyes mennyiségű Búvár
zsebkönyvek valamelyik képét az egyik a másik fél orra alá tartja, aki
csukott szemmel megcsókolja, majd megnézi, mi volt az -- katarzis
kilenc évesen. De hogy visszaélés ne történhessék, a Pókok, skorpiók
kötetet eleve átvittem anyám szobájába. Ez az én rafinált, hogy mást
ne mondjak, barátnőm átosont, vagy mégis elrejtette valahogy (most már
elmondhatnád, hogy volt), míg én csukott szemmel vártam, és a hátlap
fekete, borzalmas skorpiójára nyitottam ki a szemem, azóta rettegek a
sosem látott skorpióktól.”

Kozma Szilárd asztrológus: A Skorpió ugyanis a gyökeres spirituális újjászületésnek, tehát a régi tévelygő és beteg öntudatunk elhalásának a megtestesítője ugyanis, és ezzel persze, a tényleges boldogsághoz és egészséghez – a megváltáshoz vezető életutunknak a megnyílását, negatív esetben: annak a teljes elzáródását (lásd: végbélelzáródás, vagy prosztata, nők esetében: húgyvezeték elzáródás – tipikusan skorpiói betegségek!) testesíti meg. Nem véletlenül fél tehát a skorpióktól és az asztrológiában a skorpió analogonját megtestesítő pókoktól a csakazolvassa c. férfigyűlölettől csepegő blognak a szerzője: Gerle Éva!