Kozma Szilárd asztrológus honlapja

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó

Kedves Szilárd!

Azt hiszem, nem tudom eléggé megköszönni a munkáját és a törődését,
teljesen komplex és mélységi értelmezést kaptam, minden szempontból,
nagyon szépen köszönöm.
Mindegyik megérintett, de ez a legutolsó volt a legszebb és legmélyebb,
mintha csak a végére tartogatta volna a koronát.

Ebben természetesen az is szerepet játszik, hogy a transzcendens bolygókhoz
vonzódom leginkább.

Szavai rendkívül feltöltenek engem, és meg fogom érlelni magamban a hallottakat, olvasottakat.
Nagyon sok és nagyon masszív anyagot kell most feldolgoznom, elindítanom magamban.
A naplóírást még nem olvastam el, csak belenéztem, és rendkívül érdekes a téma.

Köszönöm tehát, roppantul örülök, hogy úgy döntöttem, hogy megkérem Szilárdot útmutató értelmezésre.
Nem is mondok többet, mert azt hiszem, átment a visszajelzésem lényege.

Sok örömöt, kiteljesedést és minden jót kívánok Szilárdnak és a Családnak, Violának is üdvözletem!

Deres Anita

Kedves Szilárd, Így, a szintézis végéhez érve hálásan szeretném megköszönni az elmúlt időszakban (egészen az analízistől kezdve) értem végzett kitartó, türelmes munkáját. Annak ellenére, hogy mindezidáig az asztrológia és a horoszkópok világa számomra teljesen idegen, sőt előítélettel bevont terület volt, el kell, hogy mondjam, hogy mégis rendkívül szerencsésnek tartom magam, hogy kapcsolatba kerültem Önnel és az Ön által művelt tudománnyal. Munkája eredményeként sok tekintetben fordulás következett be a belső lényemben: 
- Míg korábban az asztrológiáról és a horoszkópokról azt gondoltam, hogy az valamiféle megalapozatlan hókuszpókusz, ma már teljesen meg vagyok győződve arról, hogy az Ön által művelt asztrológia egy zárt rendszerű, összefüggésekkel átszőtt, racionális, felülről ihletett tudomány, amely nem jósol, hanem szinte tudományosan értelmezi az ember cselekedetinek legmélyebb rétegekben rejlő mozgatórugóit és a kiutat is megmutatja!
- Azt is megfigyeltem, hogy akár az analízis, akár a szintézis azonban csak akkor tud választ adni, segítséget nyújtani, ha őszintén fel merem tenni a kérdéseimet, és a problémáimmal leplezetlenül és pőrén szembe merek nézni! - Már ez is nagyon nehéz volt, ám mégsem elég, mert mit ér bárminemű megvilágító információ és értelem, ha az nem épül be az életembe! Ez a végső konklúzióm, most már rajtam áll a sor!
- Szilárd kitartóan, türelmesen, és nagy lelkesedéssel mindent megtett annak érdekében, hogy idáig eljussak! Azért, hogy képbe kerüljek saját magammal, megértsem mit miért is teszek, és rámutatott, hogy a bennem feszülő ellentmondások miben is rejlenek. Megtanított, hogy a sok kényszeres, rossz cselekedetem valójában honnan is ered és kezelhető! Nem kell, hogy ezek fogságában éljem további életem, sőt, magasabb minőségre emelhetem azt, egészen a megváltódás felé!
- Mindezt bölcsen, tapintatosan, intelligensen tette Szilárd, megelégedett pont azzal a( kevés) mennyiségű információval amennyit hajlandó voltam, most, a jelen állapotomban megosztani vele. Éles látásával, nagy élettapasztalatával nem volt gond kipótolnia a hiányzó láncszemeket, és ráéreznie, hol is vannak az elakadások, mi is a valós probléma, amit talán magam sem tudok vagy merek megfogalmazni, bevallani. Miközben én bevallani sem mertem Ő feketén – fehéren felfedte előttem! - Komoly feltáró munka folyt közöttünk, miközben sokszor meg kellett, hogy álljak és nagy levegőt vegyek, de mindig át tudtam lendülni, mert a hanganyagon elhangzottakat belengte a humor és a derű, ami nagyon – nagyon sokat segített! És az is, hogy teljesen hozzá nem értőként érthetően, logikusan felépítve kaptam meg minden kérdésemre a választ.
- Az sem volt utolsó szempont, hogy míg kiszolgáltattam magam, soha nem éreztem, hogy ezzel Szilárd visszaélt, megbántott, leértékelt volna! Ez nagyon – nagyon jól esett! Nem tudom, hogy a köszöneten kívül búcsúzásul vajon mit is lehet kívánni egy Tanítónak, aki az élet legfontosabb kérdéseiben adott útbaigazítást! Azt gondolom, talán az a legbölcsebb ha ugyanazt kívánom Szilárdnak, mint amire Ő is megtanított engem: Eltántoríthatatlanul, diadalmas küzdelmek közepette, sikeresen haladjon a megváltódás útján oda célba érve! Mostantól kezdve már nekem is ez a célom, és tudom, hogy igazi, maradandó, valós boldogságot a megváltódásomat előidéző életfeladataim beteljesítése okozhat! Minden fáradozását és tanítását megköszönve, szeretettel:
Évi

Figyelem! Fontos tudnivaló a horoszkópkészíttetés – horoszkóprendelés felől érdeklődőknek.

     Azok számára, akik komolyan fontolják a horoszkóprendelést, a horoszkóprendelési tájékoztatóban szereplő születési adatok lényegi részének (születési dátum, óra és perc, plusz a születési helység koordinátái és a szülők születési dátuma.) a kozmaszilard@gmail.com, vagy a kozmabszilard@gmail.com címeim valamelyikére való elküldése után, megadott jeligére válaszolok ... 

Tovább...

Cookie-kezelési tájékoztató
Kozma Szilárd: Gerle Éva gazdasági háborúja indokául kieszelt fedőelmélete

Kozma Szilárd karma-asztrológus:

 

   A kártékonyság csak fedőelmélet a Gerle Éva rejtett, alantas gazdasági érdekét védeni hivatott, önkényes önbíráskodás igazolására

Aki kártékony, az maga Gerle Éva, nem is tudom, hogyan merészeli még azt is állítani, mindazok után, amit velünk elművelt, hogy mi „kártékonyak” vagyunk?!

A Te tevékenységed az, ami bomlasztó, mert te bomlasztasz meg tudatosan családokat, te idegenítesz el feleségeket a férjeiktől, anyákat a gyermekiktől, te és Villő és Csilla utáltatjátok meg potenciális kismamákkal a gyermekszülést! Az én tisztességes vállalkozói munkám következtében, mindennek a szöges ellentéte valósul meg,! Tanú rá a rengeteg köszönő és hálalevél, amelyek egy része elolvasható a honlapokon. Mit képzeltél, hogy meddig hagylak itt ellenem ugyanúgy hazudozni, mint más portálokon és fórumokon, amelyekre nem lehet befolyásom? Túllépted a határt, holnap tehát hétvégi nagytakarítás lesz.

De, egyébként, ennek már rég semmi köze nincs a lényeghez, amit a sátáni üzletedről elmondtam. Ezt az átlátszón süket dumát arról, hogy mi milyen kártékonyak vagyunk, és ami semmit nem változott a december 6-án Najának írt indoklásodhoz képest azok számára nyomod, akik újak a témában és nem látták, hogy mennyi sátáni aljasságot elműveltél öt hónap alatt ezzel az ürüggyel. És, hiába próbálkoztok majd újból azzal a hazugsággal, hogy a 100 százalékosan gerle-állítást, ami az egész akció alapideológiája volt, nem te írtad, mer még akkor is, ha Anuskiller Csilla által lesz aláírva a hazugság, akkor is az lesz az első, amit kivágok.

Szóval ez a rablómese, hogy azért kellett a bankot kirabolni, és a bankár családját túszul ejteni, mert a bankár görbén nézett a banditafőnökre a vendéglőben, hagyjátok a csakazolvaskátokra, mert itt még csak arról sincs szó, hogy melyikünk a kártékonyabb.

 Mert ha így is lenne, hogy valamelyik kártékonyabb, mint a másik, a kártékony gazdasági tönkretétellel való eltüntetésére úgy sem lett volna sem jogi alapja, sem keresztényi, de még inkább nem liberális erkölcsi alapja a másiknak! - Neked és több diplomás trágár banditáidnak tehát tiltja a törvény, hogy jogot formáljatok magatoknak a tönkretételünkre! Ezt a törvény ellenes vétket, amit ti gyakoroltok öt hónapja, úgy hívják, hogy önkényes önbíráskodás.

Az igazság viszont az, amit a videóban kifejtettem, és amit ezek szerint ide is ki kell tennem, hogy annyira ostoba voltál, hogy azt képzelted, hogy a család-centrikus, és a házasság-centrikus, de főként a sok-gyermek centrikus asztrológiai tevékenységem, és azok az optimista tanulmányok, amiket úgy írtam, hogy erről a szellemi alapról gyakoroltam és ezzel a, szerintem normálisnak és természetesnek vett, alap-metafizikaki szemlélettel ismertettem az asztrológiát. Azt képzelted tehát, hogy azzal, hogy leírtam és elmondtam azt, hogy milyen pozitív következményekhez jutottam, EL TUDJA RONTANI A TE BAZI ÜZLETEDET HOSSZÚ TÁVON! 

- EZ VOLT A TE EGYETLEN EGY IGAZI OKOD ARRA, hogy ilyen aljas sátáni módon megtámadj és ennyi, de ennyi keserűséget okozzál, egy addig neked soha nem ártó, rólad még csak nem is tudó, négy gyermekes családapának és a mellette végig kitartó és mellette álló élettárs menyasszonyának. Mondom tehát:

Még ha csakugyan "kártékonyak" is tettünk volna  (- micsoda aljas hipokrita. amikor ő maga a kártékony, és még ráadásul óriásian jövedelmező üzletet is csinál a nála kevésbé felkészült és kevésbé rafinált, férfi-ellenes és gyermek- és családellenes karma-programokkal rendelkező nők lelkének a gyűlölet pusztító és romboló mérgével való megtöltésével!) is lennénk, neked nem áll még csak erkölcsi jogodban sem, minket a gazdasági tönkre tétel érdekében, rólunk sátáni hazugságokat hirdetve megtámadni és a tönkretétellel 5 hónapon át a leg elképesztőbb módon megpróbálkozni (Lásd Wikipédia ügyet, vagy az angol nyelvű blogot, ahova azt írtad, hogy a lányaimnak pici korában vertem a csiklóját. - Nehogy azzal gyere megint, hogy ezt nálam olvastad, mert ilyen undorító perverziót én sehova le nem írtam. Ahol az egy éves Medárda csikló-problémájáról írtam, ott a kis kézére ütésről volt szó, mert a bilikén ülve, pirosra gyötörte a kis csiklóját unalmában és féltem, hogy be fog gyulladni. És szó nem volt arról, hogy ez a húgaival is megtörtént volna, hanem egyedül az egy éves kis Medárdával fordult elő, aki köszöni szépen, nagyon jól megvan 16 évesen, maszturbáció nélkül, és nem kell a csiklóval bajlódnia feleslegesen mint azok a lányok, akik a te liberális nevelési módszereid alapján erre direkt rá vannak a szülők által vezetve, ti., hogy feszültségoldásként és stresszoldásként végezzenek  önkielégítést a saját csiklójuk ingerlésével. Sem Medárda sem a húgai nem küzdenek a fölösleges fantáziálások miatti alvatlansággal, eszébe nem jutna éjfél után pornő filmeket nézni, mint az édesanyjuk az ők korában. Hatalmasakat alszik éjszakánként és ezért mindig pirospozsgás.

Majd, amikor meg lesz a sabad párkapcsolathoz, illetve a szexuális élethez a szükséges esze és felelőssége, tehát nem én kell őt fogamzásgátlóval és óvszerrel ellássam, és biztos, hogy nagyon egészségesen és szépen - harmonikusan fogja tudni életének e legfontosabb részét gyakorolni, és nem szorul majd sem a szerelme - szerelmei hímvesszőinek a leszopására és a kloákájába való dugására,ahhoz, hogy valami élvezetét is lelje benne, ahogy arra volt neked pofád többször is, minket személyesen is bíztatni a naiv csakazolvassás olvasóid mellett.  Szóval, még ha ez az apai monstruozitás, amit kéjelegve rám kentetek Villővel előbb magyar nyelven, majd angol nyelven is az interneten, igaz lenne, még akkor sem szabadott volna, még emiatt sem, egy négy gyermekes család egzisztenciájának a tönkretételének a keresztülvitelét öt hónapon át erőltetned!

A támadás és a háború oka egyáltalán nem ez volt, hanem az, az eszelős rögeszméd, hogy mi a puszta létünkkel, illetve a tanulmányainknak és a videóinknak az interneten való forgalmazásával, el tudjuk rontani a feminizmusra hajlamos és kotolni hozzád hasonlón utáló fiatal nőknek a kedvét attól, hogy a te férfi-gyűlölő és luxus-feminista eszméken alapuló, és  gyűlölet-ideológiával való szövegeidet szomjazva igényeljék, és, hogy e beétetéséből származó, un. kávépénz-üzleted prosperáljon. Amit én tanítok és minden normális emberi tanítás a torától a bibliáig és a hindu szanszkrit irodalomig (főként a Véda!) ellentmond a te feminista "írónői" ideológiáddal és tíz évig jól ható szellemi kábító-mérgeddel, amiért a Villő-félék oly hálásak neked, hogy akár egyharmadát is, a havi jövedelmüknek átnyomják neked. Értük, tehát a szemükben való hős-ideológusként való megmaradási lehetőséged érdekében támadtál meg és akartál tönkre tenni, és nem azért mert egy percig is elhitted volna a saját mesédet a kártékonyságunkról.