Kozma Szilárd Gerle Éva Petíciós mobingolása ellen
Kedves asztrológustársaim és írótársaim, barátaim, ismerőseim!
Azokat közületek, akik úgy érzik, hogy az ide feltett asztrológiai és metafizikai cikkek és tanulmányok anyagában talált a maga és családtagjai, szerettei számára hasznos gondolatokat, de azokat is, akiknek a számára, valamiért még nem sikerült a sors-krízise megoldása és feloldása szempontjából, vagy éppen az egészsége megőrzése, illetve helyreállítása, és esetleg a boldogsághoz való közelebb jutás szempontjából is, hasznos információkat közölni, de a lelkiismerete, az igazságérzete, a jogérzete, illetve az elemi emberi jó-érzete, egyszóval: a lelke, még ha csak pislákolva is, de tiltakozik az ellen, hogy a Nagy Attila Pulihoz és Gerle Évához hasonló, magukat mindenek fölött levőnek és mindenki kiigazítására, vagy bárkinek az "elhallgattatására", aki ellen valami kifogásuk van, valami misztikus hatalom által, vagy éppenséggel a rendkívülinek képzelt intelligenciájuk által feljogosítottnak képzelik magukat, ne tehessék meg a jövőben azt, amit Nagy Attila Puli velem tett hét éven keresztül, és azt, amit most a rögeszmés "nő-megmentési" és "civilizáció-megmentési" ambíciójától vezérelt Gerle Éva kísérelt meg előbb Joó Violával, majd velem és így az egész családunkkal elkövetni, ARRA KÉREM, HOGY ÍRÁJTOK ALÁ EZT AZ INTERNETES FELNŐTT MOBINGOLÁS (kirekesztés, kiközösítés, ellehetetlenítés, kikészítés, kiüldözés, tönkretevés) ELLENI TILTAKOZÁSUNKAT.
Ne feledjétek: amennyiben semmit nem teszünk, ma velünk - holnap veletek történhet meg ugyanez. Több éves személyi és sok éves szakmai tapasztalatom igazolja, hogy ezektől az internet-betyároktól nem védhet meg csak a közös összefogás, mivel ezekben semmi, de semmi irgalom, emberi jóérzés nincs, nem hogy józan belátás, kompromisszum-készség, mivel, annak ellenére és attól függetlenül, hogy racionálisan és "szabályosan" írni és beszélgetni tudnak, de az emberi identitás-tudatuk mélységesen sérült. Hogy kinek, vagy minek a hibájából, az most mellékes. De annak, hogy az illusztrálására, hogy ez így van, talán elég a Bukaresti Romániai Magyar Szóban Nagy Attila Pulitról szóló leleplező cikk, amit az http://www.asztrologosz.com nevű portálomnak az Ez ott Erika...c. rovatában lehet elolvasni.
Idézek, tehát a Románia Magyar Szónak a "Pulinak szentelt számában" megjelent lap cikkei egyikéből:
"Környezete különcnek, notórius pereskedőnek ismeri, a lapunk által kérdezett politikusok pedig egyenesen „félnótásnak” nevezik a Kökösön élő Nagy Attila volt unitárius lelkészt, aki azzal vált ismertté Háromszéken, hogy sorra bepanaszolja a Kovászna megyei prefektúrán a székely zászlót kitűző önkormányzatokat.
A maszol.ro Dumitru Marinescu prefektustól értesült arról, hogy „egy Puli becenevű kökösi férfi” több e-mailt is küldött a kormányhivatalhoz. Nagy Attila egyik levelében arra hívja fel a prefektúra figyelmét, hogy Uzonban a kastélyudvar bejáratánál „alkotmány- és törvénysértő módon” ki van tűzve a székely zászló, a község ifjúsági házának épületén pedig csak magyarul szerepel az intézmény neve. Mit több, Gidófalván a polgármesteri hivatalon csak a „Községháza” felirat szerepel. „Levelemet tekintsék hivatalos panasznak” – zárul a lapunk birtokában lévő e-mail, melyhez feladója több fényképet is csatolt.
Nagy Attila egyik levele a prefektushoz
„Nagy Attila egy félnótás ember. Mindenkivel pereskedik, kezdve a szomszédjaival. Ez ellen a kökösiek már úgy védekeznek, hogy átnéznek rajta, nem veszik komolyan” – mondta a maszol.ro-nak egy nevét nem vállaló RMDSZ-es politikus. Mint mondta, névtelenséget is azért kért, mert attól tart, hogy őt is „meghurcolja majd a bíróságon” a kökösi férfi.
Nagy Attila az interneten is igen aktív: több blogot is vezet, a közösségi oldalakra is rendszeresen posztol. A férfiről azt beszélik, kilenc éve nem dolgozik, felesége nyugdíjából él. A Krónika korábban arról cikkezett: alkoholproblémái miatt az unitárius egyház megvonta a lelkész palástjogát, kizárták a papságból.
A panaszhoz csatolt bizonyíték: a volt lelkész felvétele a gidófalvi községházáról
Nagy Attila – saját bevallása szerint – legutóbb éppen ezen a héten, szerdán küldött újabb panaszt a prefektúrára. Ám nem kívánt válaszolni a maszol.ro-nak arra a kérdésére: miért érzi szükségét a székely zászlót és magyar feliratokat használó önkormányzatok „feljelentésének”? Kijelentette, indoklását részletesen megtaláljuk a blogjain (például itt). Annyit azonban megjegyzett: „A székely autonómiás nacionalizmussal nem értek egyet. A törvényesség határain belül az eszközökben nem fogok válogatni, amilyen magyar ügynek csak lehet, keresztbe teszek. A románság iránt komoly kulturális szimpátiát érzek”.
A volt lelkész elismerte, korábban valóban voltak alkoholproblémái. „Züllött iszákos voltam. Ám nyolc éve egy kortyot sem iszom” – jelentette ki. Ám a papságból szerinte nem kirúgták, hanem önként lépett ki. Mint mondta, a sajtóra is azért haragszik, mert ennek ellenkezőjét írták. Azt sem tagadja, hogy nem dolgozik, és felesége nyugdíjából él. „Nem kilenc, hanem tizenöt éve nem dolgozom. Túl drága az időm ahhoz, hogy dolgozzak. Hogy miből élek? Hát a feleségem nyugdíjából. De ez kérem magánügy, semmi közük az embereknek” – fogalmazott.
Arra a felvetésünkre, miszerint a háta mögött félnótásnak, beszámíthatatlannak nevezik, Nagy Attila úgy reagált: „Számomra a paraszt sem beszámítható. Én úgy nőttem fel, hogy méla undorom van a parasztoktól”. Arra a kérdésünkre, honnan származik büszkén vállalt beceneve, a Puli, egyetemista éveit idézte fel: "Teolológus diáktársaim neveztek el így, mert szavajárásom az volt, hogy bassza meg a puli."
- See more at: http://www.maszol.ro/index.php/belfold/ ... tc9hV.dpuf
Íme tehát a petíció, amit egyelőre "csak" a mi lelki nyugalmunk és családi békénk érdekében kérünk aláírni:
http://www.peticiok.com/signatures/tiltakozas_a_lejaratasi_cellal_irt_internetes_peticiok_ellen/
Megjegyzés: az aláírás betevése, a kevés beiktatási adatok beírásával, nagyon egyszerű!
Előre is köszönjük, hogy aláírásoddal - aláírásával, hozzájártul a jelenségnek, ha nem is a teljes felszámolásához, mert, tekintettel arra, hogy az interneten csakugyan korláttalan szabadság honol, ez lehetetlen, de legalább a tompításához, arányos vissza szorításához.
De annak is külön örvendenék, ha az igazság érvényesülése szellemében,, a tárgyi valóság szerinti igazság érvényesüléséért való harc (A Tűz-karmátok oldása!) szellemében, a petíció kommentárjaihoz is, ti is, bátran hozza szólnátok!
Köszönettel: Kozma Szilárd