Kozma Szilárd asztrológus honlapja

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó

Kedves Szilárd!

Azt hiszem, nem tudom eléggé megköszönni a munkáját és a törődését,
teljesen komplex és mélységi értelmezést kaptam, minden szempontból,
nagyon szépen köszönöm.
Mindegyik megérintett, de ez a legutolsó volt a legszebb és legmélyebb,
mintha csak a végére tartogatta volna a koronát.

Ebben természetesen az is szerepet játszik, hogy a transzcendens bolygókhoz
vonzódom leginkább.

Szavai rendkívül feltöltenek engem, és meg fogom érlelni magamban a hallottakat, olvasottakat.
Nagyon sok és nagyon masszív anyagot kell most feldolgoznom, elindítanom magamban.
A naplóírást még nem olvastam el, csak belenéztem, és rendkívül érdekes a téma.

Köszönöm tehát, roppantul örülök, hogy úgy döntöttem, hogy megkérem Szilárdot útmutató értelmezésre.
Nem is mondok többet, mert azt hiszem, átment a visszajelzésem lényege.

Sok örömöt, kiteljesedést és minden jót kívánok Szilárdnak és a Családnak, Violának is üdvözletem!

Deres Anita

Kedves Szilárd, Így, a szintézis végéhez érve hálásan szeretném megköszönni az elmúlt időszakban (egészen az analízistől kezdve) értem végzett kitartó, türelmes munkáját. Annak ellenére, hogy mindezidáig az asztrológia és a horoszkópok világa számomra teljesen idegen, sőt előítélettel bevont terület volt, el kell, hogy mondjam, hogy mégis rendkívül szerencsésnek tartom magam, hogy kapcsolatba kerültem Önnel és az Ön által művelt tudománnyal. Munkája eredményeként sok tekintetben fordulás következett be a belső lényemben: 
- Míg korábban az asztrológiáról és a horoszkópokról azt gondoltam, hogy az valamiféle megalapozatlan hókuszpókusz, ma már teljesen meg vagyok győződve arról, hogy az Ön által művelt asztrológia egy zárt rendszerű, összefüggésekkel átszőtt, racionális, felülről ihletett tudomány, amely nem jósol, hanem szinte tudományosan értelmezi az ember cselekedetinek legmélyebb rétegekben rejlő mozgatórugóit és a kiutat is megmutatja!
- Azt is megfigyeltem, hogy akár az analízis, akár a szintézis azonban csak akkor tud választ adni, segítséget nyújtani, ha őszintén fel merem tenni a kérdéseimet, és a problémáimmal leplezetlenül és pőrén szembe merek nézni! - Már ez is nagyon nehéz volt, ám mégsem elég, mert mit ér bárminemű megvilágító információ és értelem, ha az nem épül be az életembe! Ez a végső konklúzióm, most már rajtam áll a sor!
- Szilárd kitartóan, türelmesen, és nagy lelkesedéssel mindent megtett annak érdekében, hogy idáig eljussak! Azért, hogy képbe kerüljek saját magammal, megértsem mit miért is teszek, és rámutatott, hogy a bennem feszülő ellentmondások miben is rejlenek. Megtanított, hogy a sok kényszeres, rossz cselekedetem valójában honnan is ered és kezelhető! Nem kell, hogy ezek fogságában éljem további életem, sőt, magasabb minőségre emelhetem azt, egészen a megváltódás felé!
- Mindezt bölcsen, tapintatosan, intelligensen tette Szilárd, megelégedett pont azzal a( kevés) mennyiségű információval amennyit hajlandó voltam, most, a jelen állapotomban megosztani vele. Éles látásával, nagy élettapasztalatával nem volt gond kipótolnia a hiányzó láncszemeket, és ráéreznie, hol is vannak az elakadások, mi is a valós probléma, amit talán magam sem tudok vagy merek megfogalmazni, bevallani. Miközben én bevallani sem mertem Ő feketén – fehéren felfedte előttem! - Komoly feltáró munka folyt közöttünk, miközben sokszor meg kellett, hogy álljak és nagy levegőt vegyek, de mindig át tudtam lendülni, mert a hanganyagon elhangzottakat belengte a humor és a derű, ami nagyon – nagyon sokat segített! És az is, hogy teljesen hozzá nem értőként érthetően, logikusan felépítve kaptam meg minden kérdésemre a választ.
- Az sem volt utolsó szempont, hogy míg kiszolgáltattam magam, soha nem éreztem, hogy ezzel Szilárd visszaélt, megbántott, leértékelt volna! Ez nagyon – nagyon jól esett! Nem tudom, hogy a köszöneten kívül búcsúzásul vajon mit is lehet kívánni egy Tanítónak, aki az élet legfontosabb kérdéseiben adott útbaigazítást! Azt gondolom, talán az a legbölcsebb ha ugyanazt kívánom Szilárdnak, mint amire Ő is megtanított engem: Eltántoríthatatlanul, diadalmas küzdelmek közepette, sikeresen haladjon a megváltódás útján oda célba érve! Mostantól kezdve már nekem is ez a célom, és tudom, hogy igazi, maradandó, valós boldogságot a megváltódásomat előidéző életfeladataim beteljesítése okozhat! Minden fáradozását és tanítását megköszönve, szeretettel:
Évi

Figyelem! Fontos tudnivaló a horoszkópkészíttetés – horoszkóprendelés felől érdeklődőknek.

     Azok számára, akik komolyan fontolják a horoszkóprendelést, a horoszkóprendelési tájékoztatóban szereplő születési adatok lényegi részének (születési dátum, óra és perc, plusz a születési helység koordinátái és a szülők születési dátuma.) a kozmaszilard@gmail.com, vagy a kozmabszilard@gmail.com címeim valamelyikére való elküldése után, megadott jeligére válaszolok ... 

Tovább...

Cookie-kezelési tájékoztató
Kozma Szilárd: Miből él a rágalmazó Nagy Puli?

Kozma Szilárd:

Miből él Nagy Attila Puli? - Mivelhogy 1O éve nem dolgozik.

Avagy: amikor a szélhámosság mestere szélhámosozik.

   Írásaiban, a saját maga anyagi fenntartásának a gondolatát is elutasító, de engem le szélhámosozó, sőt: le sarlatánozó(!), volt-besúgóval és jelenlegi misztikus anarchistával: Nagy Attila Pulival kapcsolatos egzisztenciális kérdéseim, már akkor fel merültek, amikor még nem kottyintotta el, hogy beteges munkaundora miatt, képes az agy-nyomorult felesége betegnyugdíjából élni. Íme az első, erről szóló írás:

    Miután a saját bemutatkozó közléseiből tudomásul vehettük, hogy a magát Pulinak nevező, alkoholista, volt-unitárius papból "szabad" tekergővé váló, anarchista Erdélyi Zen-buddhista misztikus sorsképletének a II. horoszkópházában álló és a teljesen negatív Szaturnuszával megerősített Vízöntő- Sárkányfarkának megfelelően, beteges munkaundorban szenved,
    és ehhez még az élősködő henyélés (ugyancsak az általa közzétett kifejezés!) misztikus filozófiáját is, mint egyedüli üdvözítő antropológiáját - (gondolom) a globális felmelegedéshez kapcsolt emberiség-szintű katasztrófának az egyedüli elkerülési lehetőségét - is megismerhettük e zseniális kullancs internetes közléseiből,
    aki ugyancsak saját valamikori közlése szerint, büszke arra, hogy több mint tíz éve, hogy nem dolgozott semmit, természetes, hogy - mint családfenntartó személyekben, ilyen esetekben általában - felmerült a bennünk kérdés, HOGY MIBŐL ÉL, KICSODA, VAGY KICSODÁK, HOGY TEHÁT MILYEN INTÉZMÉNY TARTJA ETETI ÉS RUHÁZZA ÉS TARTJA EL ÁLTALÁBAN, EZT AZ EMBERT?   
     Abból ugyanis, hogy valaki olyan kölcsönöket kéreget az ismerőseitől, amiket aztán soha nem ad meg, egy ilyen szűk térségben, mint a székelyföld, ahol a kullancs-mysztésznek a tartózkodási és "nem-tevékenységi" helye van, lehetetlen. És ha már az ő honlapján ez is meg van határozva, akkor tényleg komolyan kell venni azt, hogy ezzel a szélhámos kölcsönkérési technikával is maximum 4 vagy 5 éven át lehet megélni. Tovább semmiképpen nem. A feleségéről, szintén ő maga írja, hogy szálanként kunyerálja a cigarettát az állomás épülete előtt álló utazóktól, az tehát ki van zárva, hogy a felesége tartaná el, ha csak nem ő maga szedi el a mentálisan sérült asszonyától annak a szociális nyugdíját, vagy segélyét. Ő ugyanis szociális segélyt nem kaphat, amennyiben nem közmunkázik és ennek a lehetőségét éppen az ő munkaundorára vonatkozó közleménye alapján kell elvetnünk.
    Azt a feltételezést, hogy az esetleges jó módú öreg szülők tartanák el, szintén ki kell zárnunk, nem csak az ide vonatkozó emlékeink alapján, azokból az időkből, amikor még Nagy Attila nem volt az alkoholizmus rabja és ezért nem volt még Puli (Én ezen a nevén soha nem ismertem, amíg a rágalmazó - bosszúálló internetes hazugságával nem találkoztam, és Emiatt a Pulisága miatt sokáig nem is jöhettem rá, hogy ki is ez, az internetezés szabadságát szintén a Vízöntőben álló Sárkányfarkának, illetve a teljesen negatív Szaturnuszának megfelelően, vagyis maximális felelőtlenséggel kezelő jóakaróm?).    
    És akkor  hirtelen össze áll a pozitív Skorpió-Szaturnusszal rendelkező, író-asztrológusnak az elméjében a kép:
    Erdélyi kulturális és politikai körökben közhely az, hogy az itteni keresztény egyházak körében a katolikus papok közül sikerült a legkevesebb papot beszervezni a szekusoknak, a reformátusok körében, az átlagos aránynak megfelelő papot, az Unitárius papok között viszont, majdnem minden második személy a szeku által (is) fizetett pap volt.  Bíró József barátom, akik elsőnek kérte ki Csíkszeredában a szekus dossziéját a C.S.N.A.S- től (Consiliul National al Arhivelor Securitatii), mutatott egy olyan dokumentumot, amely arról tanúskodik, hogy őt még 1992-ben is figyelte - most már, persze, nem a Securitate, hanem annak a teljes jogutóda - a SRI. (Serviciul Roman, de Informatii), aminek a "létrehozása" (Igazából: teljes átmentése) érdekében az 199O március derekán a Marosvásárhelyi magyarellenes progromot, Iliescuék állami szinten megszervezték.
    Ezek alapján, illetve azok alapján, amiket ír, illetve, amire bíztatja a hozzá hasonló, gyenge jellemű székely fiatalokat, és persze, amilyen züllesztő "kifogásokat" írt a székely területi autonómia megszerzéséért folytatott törekvéseink kapcsán, egy pillanatra sem kétséges, hogy Puli - Attila is egy ilyen, a SRI által tovább munkáltatott és fizetett "régi állomány", és azért lehet neki ilyen szabadon, még az interneten köznyilvánosság előtt is elhencegve ezzel, abszolút nem dolgozva, vagyis semmiféle - önfenntárást és családfenntartást biztosítani hivatott gazdasági jövedelmet hozó - munkát nem végezve, "élni". Hiszen világos, hogy a Székely autonómia  ügyének a leg nagyobb kárt éppen úgy lehet tenni, ha a magukat székelynek nevező személyek irkálnak ilyen demoralizáló "filozófiákat" az autonómia elérését célzó gyakorlati - politikai törekvések "hiábavalóságáról". - Tessék elolvasni kérem, a Puli Kullancs által székelyföldi zsarnokoknak nevezett, helyi zsarnokokról szóló írását, amelyben azt fejti ki, hogy azok már most is a nagy román zsarnokok kezére játszanak!

            Ma már tudom, hogy mind a két feltételezés igaz: ez a szégyentelen emberi kullancs egyrészt a mentálisan nyomorék felesége nyugdíjából, másrészt a valamely román árnyék-hatalmi szervtől (Az én első számú gyanúm szerint a HARKOV-tól) kapja azt a pénzt, ami elég neki, hogy gyermektelenül egyik napról a másikra a felesége szüleitől öröklött kis putriban (Én soha, még csak véletlenül sem is jártam olyan vékony falú, kicsi házban, amilyenben a székely ember még az állatait sem tartaná.) el tud éldegélni, és még a X.-es horoszkópházban található Lilithje által jelzett exchibicionizmusának is eleget téve, az internet különböző portáljaira pakolgatni a senkit nem érdeklő pulis "bölcsességeit".