Kozma Szilárd asztrológus honlapja

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó

Kedves Szilárd!

Azt hiszem, nem tudom eléggé megköszönni a munkáját és a törődését,
teljesen komplex és mélységi értelmezést kaptam, minden szempontból,
nagyon szépen köszönöm.
Mindegyik megérintett, de ez a legutolsó volt a legszebb és legmélyebb,
mintha csak a végére tartogatta volna a koronát.

Ebben természetesen az is szerepet játszik, hogy a transzcendens bolygókhoz
vonzódom leginkább.

Szavai rendkívül feltöltenek engem, és meg fogom érlelni magamban a hallottakat, olvasottakat.
Nagyon sok és nagyon masszív anyagot kell most feldolgoznom, elindítanom magamban.
A naplóírást még nem olvastam el, csak belenéztem, és rendkívül érdekes a téma.

Köszönöm tehát, roppantul örülök, hogy úgy döntöttem, hogy megkérem Szilárdot útmutató értelmezésre.
Nem is mondok többet, mert azt hiszem, átment a visszajelzésem lényege.

Sok örömöt, kiteljesedést és minden jót kívánok Szilárdnak és a Családnak, Violának is üdvözletem!

Deres Anita

Kedves Szilárd, Így, a szintézis végéhez érve hálásan szeretném megköszönni az elmúlt időszakban (egészen az analízistől kezdve) értem végzett kitartó, türelmes munkáját. Annak ellenére, hogy mindezidáig az asztrológia és a horoszkópok világa számomra teljesen idegen, sőt előítélettel bevont terület volt, el kell, hogy mondjam, hogy mégis rendkívül szerencsésnek tartom magam, hogy kapcsolatba kerültem Önnel és az Ön által művelt tudománnyal. Munkája eredményeként sok tekintetben fordulás következett be a belső lényemben: 
- Míg korábban az asztrológiáról és a horoszkópokról azt gondoltam, hogy az valamiféle megalapozatlan hókuszpókusz, ma már teljesen meg vagyok győződve arról, hogy az Ön által művelt asztrológia egy zárt rendszerű, összefüggésekkel átszőtt, racionális, felülről ihletett tudomány, amely nem jósol, hanem szinte tudományosan értelmezi az ember cselekedetinek legmélyebb rétegekben rejlő mozgatórugóit és a kiutat is megmutatja!
- Azt is megfigyeltem, hogy akár az analízis, akár a szintézis azonban csak akkor tud választ adni, segítséget nyújtani, ha őszintén fel merem tenni a kérdéseimet, és a problémáimmal leplezetlenül és pőrén szembe merek nézni! - Már ez is nagyon nehéz volt, ám mégsem elég, mert mit ér bárminemű megvilágító információ és értelem, ha az nem épül be az életembe! Ez a végső konklúzióm, most már rajtam áll a sor!
- Szilárd kitartóan, türelmesen, és nagy lelkesedéssel mindent megtett annak érdekében, hogy idáig eljussak! Azért, hogy képbe kerüljek saját magammal, megértsem mit miért is teszek, és rámutatott, hogy a bennem feszülő ellentmondások miben is rejlenek. Megtanított, hogy a sok kényszeres, rossz cselekedetem valójában honnan is ered és kezelhető! Nem kell, hogy ezek fogságában éljem további életem, sőt, magasabb minőségre emelhetem azt, egészen a megváltódás felé!
- Mindezt bölcsen, tapintatosan, intelligensen tette Szilárd, megelégedett pont azzal a( kevés) mennyiségű információval amennyit hajlandó voltam, most, a jelen állapotomban megosztani vele. Éles látásával, nagy élettapasztalatával nem volt gond kipótolnia a hiányzó láncszemeket, és ráéreznie, hol is vannak az elakadások, mi is a valós probléma, amit talán magam sem tudok vagy merek megfogalmazni, bevallani. Miközben én bevallani sem mertem Ő feketén – fehéren felfedte előttem! - Komoly feltáró munka folyt közöttünk, miközben sokszor meg kellett, hogy álljak és nagy levegőt vegyek, de mindig át tudtam lendülni, mert a hanganyagon elhangzottakat belengte a humor és a derű, ami nagyon – nagyon sokat segített! És az is, hogy teljesen hozzá nem értőként érthetően, logikusan felépítve kaptam meg minden kérdésemre a választ.
- Az sem volt utolsó szempont, hogy míg kiszolgáltattam magam, soha nem éreztem, hogy ezzel Szilárd visszaélt, megbántott, leértékelt volna! Ez nagyon – nagyon jól esett! Nem tudom, hogy a köszöneten kívül búcsúzásul vajon mit is lehet kívánni egy Tanítónak, aki az élet legfontosabb kérdéseiben adott útbaigazítást! Azt gondolom, talán az a legbölcsebb ha ugyanazt kívánom Szilárdnak, mint amire Ő is megtanított engem: Eltántoríthatatlanul, diadalmas küzdelmek közepette, sikeresen haladjon a megváltódás útján oda célba érve! Mostantól kezdve már nekem is ez a célom, és tudom, hogy igazi, maradandó, valós boldogságot a megváltódásomat előidéző életfeladataim beteljesítése okozhat! Minden fáradozását és tanítását megköszönve, szeretettel:
Évi

Figyelem! Fontos tudnivaló a horoszkópkészíttetés – horoszkóprendelés felől érdeklődőknek.

     Azok számára, akik komolyan fontolják a horoszkóprendelést, a horoszkóprendelési tájékoztatóban szereplő születési adatok lényegi részének (születési dátum, óra és perc, plusz a születési helység koordinátái és a szülők születési dátuma.) a kozmaszilard@gmail.com, vagy a kozmabszilard@gmail.com címeim valamelyikére való elküldése után, megadott jeligére válaszolok ... 

Tovább...

Cookie-kezelési tájékoztató
Kozma Szilárd: miért nem képes abba hagyni Gerle Éva?

Kozma Szilárd karma- asztrológus:

 

Levél – válasz egy barátom kérdésére, aki két hétig külföldön tartózkodott:

Igen, a Gerle-szar ügynek nincs még vége, és nem is lehet, mivel mi sem vagyunk tökéletesek – tehát nem voltunk kellően erősek és közben kapkodtunk és főként: türelmetlenkedtünk, mint ahogy neked ez a kérdésed is türelmetlenséget árul el, hiszen Gerle Évában egy sokkal veszedelmesebb ellenfelet kell tisztelni, mint amire számítottunk, illetve mint amire bárki kívülálló is gondolna. Menny rá erre a link által vezetett Blogunkra és keresd ki a Viola legutóbbi bejegyzését: http://gerleevahazugsagai.wordpress.com/

Ebből rá fogsz jönni, hogy nem csal szélsőséges művészi ábrázolásként írtam azt róla, hogy sátáni a gondolkozása, terminátori magatartása és szadista – perverz az életképzelete, az imaginációja, hiszen, úgy szerez magának élvezeti és gyönyörhöz jutási lehetőséget, hogy másoknak szenvedést okos, azok egzisztenciája tönkretevésével, életük ellehetetlenítésével, a gyermekeknek a szüleiktől való elválasztásával. – A többi, látható és érthető, mivel, hogy primitíven egyszerű és mindenki által könnyen érzékelhető vak ambíciója – makacssága mellett.

Gondolj csak bele: Nem elvi – világnézeti, vagy szakmai kritikát gyakorlok “jól értesült blogger hírében álló közéleti személyként”, hanem meghirdetem a, valamiért az utamba akadt és ezért jövendő áldozat-ellenségnek kiszemelt székely asztrológusról, aki logikus, hogy a keményen vallásos székelyektől nem kap rendeléseket, hanem a külföldi magyaroktól, hogy annyira szegény, hogy a családja éhezik, sőt: gyermekei is “félig” … állami gondozásban vannak. Ki a fene fog attól még rendelni horoszkópot, hiszen senki nem kívánja magát ilyen sorsba juttatni, senki nem azért rendel horoszkópot, hogy annak segítségével elszegényedjen, senki nem azért akar gyermeket, hogy aztán állami gondozásra kelljen bíznia őket! És ezt a perverz sátáni lelket még az sem érdekli, hogy ezzel a vadász-taktikájával esetleg tényleg állami gondozásba juttathatná a gyermekeket! És ráadásul nem is Magyarországon, ahol ez már nem is annyira tragikus, de Romániában, ahol az árvaházak bűzlenek szegénységtől! Sőt: direkt ezt akarta elérni a drága Éva, annak érdekében, hogy tényleg ennyire elszegényítve, nekünk és a gyermekeinknek ebben a kétségbeesett, minimum lelki szenvedésében gyönyörködhessen, hogy így élvezkedhessen!
És most, hogy ez az élvezkedési lehetősége egyelőre eloszlott, mert ki derült, hogy a számításai tévesek voltak és annak ellenére is, hogy hatalmas erőfeszítéseket tett ennek érdekében, még mindig jönnek a rendelések, de még mindig reménykedik abban, hogy akkor majd a bírósági meghurcoltatásunkban fog gyönyörködni, és ezért ennyire makacsul kitartó, mert képtelken lemondani erről a perverz élvezési lehetőségéről, ezt már semmiképpen nem akarja elszalasztani. Gondolj csak bele: még mindig írogat különböző álneveken a Petícionkra is, hogy provokáljon, kicsikarjon valamilyen terhelő bizonyítékokat, hiszen sok “áldozatot” hozott ő ezeknek a reményeinek a beváltódásáért! Nem, ez, akárcsak a Terminátor c. filmben a kilövő-robot-ember utolsó csipp-által vezérelt mechanikus porcikája, valamelyikünknek a halálig, de legalább is, az utolsó csepp erejéig fogja folytatni az üldözésünket és a tönkretételünk érdekében minden tőle telhetőt meg fog tenni az utolsó leheletéig, hiszen mi vagyunk számára a nagy, mindenki által látható kudarc, a rejtetten perverz, de a közönsége előtt hősinek beállított élete és “hírneve” nagy kudarca és szégyene. Ráadásul akkora és olyan erős önámítási – perverz – karmával született, hogy nem tudja, NEM KÉPES NEM AZT HAZUDNI MAGÁNAK elsősorban, hogy mindezért, hogy eszelős Kosként nekünk rontott, és azután is, hogy számára is százszorosan kiderült, hogy nem vagyunk azok az esetlen bunfordi vidéki senkik, akiket ő, csak úgy ki tud a blogjára írt rengeteg hazugság – rágalmával és a rendelt cikkeivel lövetni, mi vagyunk a hibásak! Gerle Éva soha, de soha, de soha nem lesz képes belátni – MÉG MAGÁNAK SEM! – azt, hogy nem mi kezdtük el “húzogatni az ő bajszát”, hanem ő akart velünk, a mi tönkretételünkkel, példát statuálni az olvasói számára. Ne hazudjátok tehát azt, hogy a Gerle ügynek “végre” a közeljövőben vége lehet(ne…)!