Asztrológus: Kozma Szilárd (karma, családi, párkapcsolati, pár- és pályaválasztási problémákat feltáró)

Szia Márti!

1) Ezt köszönöm, és remélem (biztos vagyok), nem haragszol, ha a facebok oldalamra fel teszem:


„Kedves Szilárd,

Úgy gondolom, hogy ez életed legszebb összegző gondolata: „...a karmától való megszabadulás és a boldogság felé vezető út, éppen a családért való áldozathozatal és a maximális felelősség vállalásán keresztül vezet.”

Hiszen manapság milyen sok ember szembefordul a családjával, kiűzi azt a világból, inkább megtagadja, semhogy érte és így önmagáért is megküzdjön. Ilyen szempontból nézve valóban a gyermek lehetőséget ad a fejlődésre és erőt is egyben hozza. Kérdés az, hogy egyeseknek a gyermek miért nem ad erőt? Mert én valahogy meg tudom érteni, hogy egy nőt vagy egy férfit elhagy az ember, mert már nem bírja, de egy gyermeket hogyan lehet elhagyni? Ezt én nem értem és nem is akarom megérteni, mert szerintem embertelenség nem törődni és elidegenedni egy gyermektől.”
2.) Ezt értem és helyeslem:


2) Kérded, hogy miért nem válok el, ha a párom néha azt mondja, hogy nem szeret? – Azért, mert én nem hiszem, hogy az életem általa rosszabb, hiszen az életem önmagam és a családom miatt jobb. Amellett, hogy nélkülözünk, van egy "játékos" életem, amelyben a káoszból a harmóniáig időről időre áttáncolunk, igyekszünk leküzdeni lehúzó fekete érzéseinket és felemelkedni emberi szintekre. Vilmos is törekszik, néha nagyon is nyitott a változtatásra, én is igyekszem jobb ember lenni. Egymást nyomorgatva, szidva, de néha néha őszintén szeretve igyekszünk mind a ketten fenntartani a családot és nem csak annak a látszatát. Ha misztikus lennék, akkor azt mondanám, hogy sötét erők mindig lehúznak, majd még is győz a szeretet és kibékülünk. Igyekszünk ennél jobban nem bántani egymást. Egyelőre a mi kapcsolatunk még "iskola", nem "harctér', így ha bár sokszor beszéltünk válásról, még is együtt vagyunk.

Igen, a legjobban az fájt, amikor szemembe mondta, hogy nem szeret és el akar válni. De képzeld, annyiszor mondta már, hogy ezt is megszoktam és rájöttem, hogy olyan mint egy nagy elkényeztetett gyermek, aki eldobja játékát, majd rájön, hogy szüksége van rá és visszaszerzi. Menny és pokol, de egy idő után ez is lejárt lemezzé tud válni. Én ugyanis már nem hiszem, hogy nem szeret, mert bármit mond, ahogy később rám néz, ahogy később ölel és bevallja, hogy de még is, elárulja, lejáratja őt. Így lassan már ezzel sem tud bántani,. És ha már nem tud bántani vele, akkor már nem is teszi, mert úgy sincs értelme, ugyebár. Vannak még aljasságok, amit ennek hiányában kitalált, de azok is "kikoptak". Kétszer háromszor eljátssza, én megsértődök, de az élet megy tovább, közben eltörpül az az aljasság is. Lassan, nem lesz amit kitaláljon és akkor marad az egyszerű harc nélküli lét és győz a szeretet. Én naiv :-)

Lassan sajnos azt látom, hogy bár egyre jobban kezd kifogyni ötletekből, hogy mivel tudna minket elűzni magától, és ahelyett, hogy ez az állapot felemelné és jókedvre derítené, inkább egyre belefárad, elkeseredik a gondolattól, hogy talán még a végén tényleg a nyakán száradunk. Pedig itt van mellette egy nő, én, aki nézi és várja, hogy fényt kapjon tőle, akinek nem kellene más, csak egy óvó ölelés, amely biztonságot nyújt és bizalmat ad. És itt van két fiú, akik mindig szerették őt, segítettek neki, és akiknek még mindig szükségük van egy apára, akire felnézzenek. Ezért is fordultam hozzád, mert érzem, hogy be kellene következnie egy valamilyen irdatlan nagy eseménynek ahhoz, hogy feleszméljen, amíg még nem késő, hogy minél inkább  meg kívánja "menteni" (tőlünk) önmagát, annál inkább el fogja veszíteni akár saját életét is (nagyon csúnyán köhög minden reggel és sokat fáj a feje is, néha pedig teljesen elhagyja az ereje és ami még rosszabb, volt már egy nagyon komoly szívinfarktusa is, ami bármikor megismétlődhet).

Ha lenne egy szó, vagy egy tett, ami megmondaná vagy megmutatná neki, hogy a családért együtt szeretetben küzdeni és harcolni az egyetlen járható út, akkor én azt a szót megkeresném vagy azt a tetted elkövetném.”


- Márti, ez a bűvös szó, rajta kívül nem létezik, vagy ha létezik is, csak mások számára van értelme, mert az ő füle nem fogja soha kívülről meghallani, hanem csakis belülről.  Benne viszont meg van ez a szó, akárcsak a tett csirája is, csak megkeményíti a szívét, azért volt infarktusa, fejfájása és van szívproblémája. És itt van a világ-nagy hiba, amit a gondolkozni lusta misztikusok hatására mind elkövettek:

„Borzasztó, hogy úgy érzem, hogy még a szeretet is túl kevés ahhoz, hogy két ember együtt élhessen boldogan. Bár ez badarság. Biztosan csak a szeretetnek kell nagyobbnak lennie, ahhoz, hogy a boldogság megmaradjon.”

- Mert igen is: a Szeretet (Feminin őserő) önmagában, tehát spirituális fény nélkül túl kevés, azaz erőtlen és hatástalan. Ehhez, az un. égi világosság és földi fény (maszkulin őserő) együttese is kell, amit viszont nem hajlandó saját isteni lényében meg látni, a földi értelmébe befogadni, hiszen te mondtad, hogy kézzel - lábbal ellenkezik a szent tudománnyal: a szellemtudományok matematikájával: az asztrológiával, ami ezt a belső fényt, amely egyelőre benne káoszként él irányítani tudná.
Tehát: A Szeretet önmagában, fény nélkül erőtlen és előbb – utóbb  rothadássá, korrupcióvá: megalkuvássá, enyészetté válik.
A Fény önmagában steril spekulációvá, majd, a szeretet nélküli, hideg ráció halmozódása irracionalitássá, hiába való bűvészkedéssé, mindössze érdekes, vagy merev zagyvasággá (rögeszmévé), élettelen absztrakcióvá, luciferi elutasítássá válik, amiben a párod is szenved.
A kettő csak együtt, csakis együtt hozza létre az igazságot, az egészséget és a boldogságot: a hármas egységet. Ez valójában a szent háromság titka: „Amikor a kettőt eggyé teszitek, akkor léptek be a mennyek országába.” Jézus: gnosztikus apokrif. A kettőnek az eggyé tevése viszont belül kell megtörténjen, nem kívülről! A külső történés mindig csak a belső következménye.

„Van még mit tanuljak.”
Ezt is tanuld meg! De sajnos a párodnak nem taníthatod meg, mivel az ő belső férfi-fénye egyelőre ellenkezik, elhatárolódik, és lehet, hogy örökre ellenkezik, a még belsőbb isteni fényével. De nincs mit tegyél, mert ez az ő szuverén dolga: a vallásban úgy mondják, hogy a szabad akarata. – Nem szabad erőszakoskodni, még mentálisan sem!


Barátsággal: Szilárd