Kozma Szilárd asztrológus honlapja

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó

Kedves Szilárd!

Azt hiszem, nem tudom eléggé megköszönni a munkáját és a törődését,
teljesen komplex és mélységi értelmezést kaptam, minden szempontból,
nagyon szépen köszönöm.
Mindegyik megérintett, de ez a legutolsó volt a legszebb és legmélyebb,
mintha csak a végére tartogatta volna a koronát.

Ebben természetesen az is szerepet játszik, hogy a transzcendens bolygókhoz
vonzódom leginkább.

Szavai rendkívül feltöltenek engem, és meg fogom érlelni magamban a hallottakat, olvasottakat.
Nagyon sok és nagyon masszív anyagot kell most feldolgoznom, elindítanom magamban.
A naplóírást még nem olvastam el, csak belenéztem, és rendkívül érdekes a téma.

Köszönöm tehát, roppantul örülök, hogy úgy döntöttem, hogy megkérem Szilárdot útmutató értelmezésre.
Nem is mondok többet, mert azt hiszem, átment a visszajelzésem lényege.

Sok örömöt, kiteljesedést és minden jót kívánok Szilárdnak és a Családnak, Violának is üdvözletem!

Deres Anita

Kedves Szilárd, Így, a szintézis végéhez érve hálásan szeretném megköszönni az elmúlt időszakban (egészen az analízistől kezdve) értem végzett kitartó, türelmes munkáját. Annak ellenére, hogy mindezidáig az asztrológia és a horoszkópok világa számomra teljesen idegen, sőt előítélettel bevont terület volt, el kell, hogy mondjam, hogy mégis rendkívül szerencsésnek tartom magam, hogy kapcsolatba kerültem Önnel és az Ön által művelt tudománnyal. Munkája eredményeként sok tekintetben fordulás következett be a belső lényemben: 
- Míg korábban az asztrológiáról és a horoszkópokról azt gondoltam, hogy az valamiféle megalapozatlan hókuszpókusz, ma már teljesen meg vagyok győződve arról, hogy az Ön által művelt asztrológia egy zárt rendszerű, összefüggésekkel átszőtt, racionális, felülről ihletett tudomány, amely nem jósol, hanem szinte tudományosan értelmezi az ember cselekedetinek legmélyebb rétegekben rejlő mozgatórugóit és a kiutat is megmutatja!
- Azt is megfigyeltem, hogy akár az analízis, akár a szintézis azonban csak akkor tud választ adni, segítséget nyújtani, ha őszintén fel merem tenni a kérdéseimet, és a problémáimmal leplezetlenül és pőrén szembe merek nézni! - Már ez is nagyon nehéz volt, ám mégsem elég, mert mit ér bárminemű megvilágító információ és értelem, ha az nem épül be az életembe! Ez a végső konklúzióm, most már rajtam áll a sor!
- Szilárd kitartóan, türelmesen, és nagy lelkesedéssel mindent megtett annak érdekében, hogy idáig eljussak! Azért, hogy képbe kerüljek saját magammal, megértsem mit miért is teszek, és rámutatott, hogy a bennem feszülő ellentmondások miben is rejlenek. Megtanított, hogy a sok kényszeres, rossz cselekedetem valójában honnan is ered és kezelhető! Nem kell, hogy ezek fogságában éljem további életem, sőt, magasabb minőségre emelhetem azt, egészen a megváltódás felé!
- Mindezt bölcsen, tapintatosan, intelligensen tette Szilárd, megelégedett pont azzal a( kevés) mennyiségű információval amennyit hajlandó voltam, most, a jelen állapotomban megosztani vele. Éles látásával, nagy élettapasztalatával nem volt gond kipótolnia a hiányzó láncszemeket, és ráéreznie, hol is vannak az elakadások, mi is a valós probléma, amit talán magam sem tudok vagy merek megfogalmazni, bevallani. Miközben én bevallani sem mertem Ő feketén – fehéren felfedte előttem! - Komoly feltáró munka folyt közöttünk, miközben sokszor meg kellett, hogy álljak és nagy levegőt vegyek, de mindig át tudtam lendülni, mert a hanganyagon elhangzottakat belengte a humor és a derű, ami nagyon – nagyon sokat segített! És az is, hogy teljesen hozzá nem értőként érthetően, logikusan felépítve kaptam meg minden kérdésemre a választ.
- Az sem volt utolsó szempont, hogy míg kiszolgáltattam magam, soha nem éreztem, hogy ezzel Szilárd visszaélt, megbántott, leértékelt volna! Ez nagyon – nagyon jól esett! Nem tudom, hogy a köszöneten kívül búcsúzásul vajon mit is lehet kívánni egy Tanítónak, aki az élet legfontosabb kérdéseiben adott útbaigazítást! Azt gondolom, talán az a legbölcsebb ha ugyanazt kívánom Szilárdnak, mint amire Ő is megtanított engem: Eltántoríthatatlanul, diadalmas küzdelmek közepette, sikeresen haladjon a megváltódás útján oda célba érve! Mostantól kezdve már nekem is ez a célom, és tudom, hogy igazi, maradandó, valós boldogságot a megváltódásomat előidéző életfeladataim beteljesítése okozhat! Minden fáradozását és tanítását megköszönve, szeretettel:
Évi

Figyelem! Fontos tudnivaló a horoszkópkészíttetés – horoszkóprendelés felől érdeklődőknek.

     Azok számára, akik komolyan fontolják a horoszkóprendelést, a horoszkóprendelési tájékoztatóban szereplő születési adatok lényegi részének (születési dátum, óra és perc, plusz a születési helység koordinátái és a szülők születési dátuma.) a kozmaszilard@gmail.com, vagy a kozmabszilard@gmail.com címeim valamelyikére való elküldése után, megadott jeligére válaszolok ... 

Tovább...

Cookie-kezelési tájékoztató
Mások által is megfontolandó tanács egy tanítványnak

Kozma Szilárd, karma- és család-asztrológus közlése:

Mások által is megfontolandó tanács egy tanítvány számára

 

 

Tudok arról az intellektuális – esztétikai irodalmi törekvésről, amely bizonyos fölöslegesnek érzékelt ortográfiai jeleknek az elhagyhatóságát, egyfajta spontán elit magatartásként, irodalmi – esztétikai értékűnek látja, és ezzel, egyes, magukat kiválónak képzelő sznobok, mint pl. Gerle Éva is, az idegesítőségig menően kétértelművé és „sokértelművé” – un. poliszémikussá – teszik a szövegeiket, aminek a végén, végül is,  azok elhagynak minden hétköznapi józan rációt és ettől a logika – hiánytól, ezek a szövegek tényleg, úgymond „sokatmondóan esztétikussá” is válnak egy – egy, az illető témában otthonos, általában szűkebb körű bennfentes csapat számára (Ilyen, a hülyeségig menően lecsupaszított és ez által „sokatmondóvá” tett szövegeket lehat olvasni Gerle Évának a „cakazolvassa” c. blogján, amely puritán purifikáció Jkövetkeztében az Éva baráti köre és olvasói egyfajta feminista felső tízezernek érezhetik magukat.), egyfajta ól-meleg jellegű „bennfentességi”, sőt „beavatottsági” érzést kölcsönözvén a művelők (Írók) és az olvasók számára. (Ennek a purifikáló stílus-törekvésnek az egyik, pozitív értelemben vett, kiváló művelője pl. Mándy Iván novella-író volt).

Azonban mi nem vagyunk „itt és most” ebben az asztrológiai alapú életkörnyezetben sokértelműségre törekvő írók, hanem igen is, minél egyértelmübb, tehát gyakorlatilag is konkrétan alkalmazható és használható feltárásokat kell végeznünk, amelyekben lehetőleg semmit, de semmit nem bízhatunk (De lehetőleg minél kevesebbet!) a 80 – 90 százalékban a karmájuk által irányított rendelőink fantáziájára és logikájára.  - A többieket is az irányítja, de minket csak a rendelők „megmentése” érdekelhet, amíg az asztrológusi munkánkat végezzük. Summa summarum, arra kérlek, hogy úgy írd meg ezeket a dolgozatokat, mintha ilyenkor Gerle Évának és Mándy Ivánnak is az esküdt ellensége lennél Jezen a téren, tehát minimum a magyar mondattani és írásjeli szabályokat elemien betartva.