Tőkés Edit erkölcsei       Mivel (Nagybányai) főiskolás koromban lehetőségem volt a szó szoros értelmében is, egészen közelről megismerni Tőkés László volt-feleségét, Joó Editnek a párkapcsolati hűséggel kapcsolatos moralitását, szerintem teljesen világos, hogy az általa hangoztatott, férjével szembeni szégyentelen vádak egyáltalán nem igazak, mindamellett, hogy e vádaknak két igen erős logikai buktatója van az én pragmatikus látószögemben. Az egyik kétségkívül az, hogy az elképesztő számú és intenzitású politikai tevékenységek következtében a fáradságtól néha még a székelyföldi autonómia-konferenciákon is, az első sorban el-elszundikáló Tőkés Lászlónak ilyen „Clintonozásokra” gyakorlatilag egy perc sem áll a rendelkezésére, hogy a Fehérházbeli ovális szoba biztonságának a hiányáról ne is beszéljünk! A második buktató kétség kívül az, hogy azokban az Edit által „csalásosnak” hazudott időkben, amikor ezek a csalások állítólag megtörténtek, mind a SRI, mind a nacionalista román sajtó, és mind a bulvársajtó is folyton a nyomában volt Tőkésnek, teljességgel ki van az zárva tehát, hogy ő kereshette volna fel titokban ezeket, az Edit hazudozásaiban szereplő, és a férjével való szerelmi légyottozásra hajló hölgyeket. Ami a Tőkés László lelkészi hivatalának (vagy politikai irodájának?) az asztalán történt, „félreérthetetlen pózban” való feleségi rajtakapást illeti, nos, nem csak hogy nem nézem én azt ki Lászlóból, hogy ide vetemedjék, de még az én - nem is olyan rég óta az otthoni biztonsághoz szelídült -, szexuális túlfűtöttségemmel sem gondoltam azt soha, hogy az ilyen szexuális közösülés hozzám méltó lenne, vagy, hogy az egyáltalán még élvezetes is lehetne.   De, amint azt az eszmefuttatásom elején jeleztem, nem csak e logikai buktatók miatt, hanem éppen a Nagybányai főiskola kicsiny magyar közösségében megismert, majd az Főiskola kerítésén kívül, a város ugyancsak kicsiny magyar értelmiségi és művészi köreiben is folytatott barátkozásaink alkalmával, még inkább „megismert” Editnek az általános és a, mondjuk úgy, baráti - párkapcsolati morális alapállására is egészen jól emlékezve,  egyáltalán nem rendítettek meg az ő vádjai abban a meggyőződésemben, hogy a az egészséges szellemiségű romániai magyarság körében Tőkés László az erkölcsi - És figyelem: csak ebből következően politikai! - gerincességnek és a magyar nemzetiségi jogokért való közdelemnek és helytállásnak a példaképe! És most, hogy Szász Jenőnek, az EMPP furcsa módon mindig talpra eső elnökének az a gyalázatos „biztatása” napvilágot látott, amivel éppen ő (!), arra bíztatja Tőkést, hogy vallja- és ismerje be és kérjen bocsánatot, az Edittel szemben elkövetett bűnei miatt Isten előtt, végtelenül sajnálom, hogy a közösségi nyilvánosság és áttetszőség eszmei szószólója, és a szó legtisztább (eredeti, tehát nem alterált) értelmében véve: annak a prófétája, nem alkalmazta a nyilvánosság (A Szent Fény) tisztító erejét az őt morálisan többszörösen is eláruló és a moralitás ellenségeinek, valamint a politikai gonoszság sátáni segédeinek kiszolgáltató, felesége, Joó Edit viselt dolgainak a leleplezése érdekében. Azt tehát, hogy abból a liberális polgár-erkölcsi - és egyáltalán nem spirituális! - koncepcióból kiindulva, hogy ezzel az Edit iránti diszkréciójával, kímélni akarja a gyermekeit, Tőkés László kiszolgáltatta magát a „gyengék pártfogói” szerepében acsarkodó és mocskolódó hipokritáknak, és által és emiatt, olyan politikai barátból és valamikori harcos társból (bajtársból) áruló ellenséggé vált erkölcsi retardáltak számára szolgáltatott támadási lehetőséget, mint amilyen Szász Jenő, az Erdélyi Magyar Polgári Párt elnöke. - Ennek a sajátosan jellegzetes erdélyi szellemi jelenségnek (Lásd Hamvas Béla Öt géniuszában a szélsőségesen ellentmondásos Erdélyi Szellemiség tökéletesen találó leírását!) a részleteit nem akarom itt taglalni, de fontosnak találom leírni azt, hogy ez a részleges spirituális alapállás, ami szerint csak a közéletre (Egyes, kettős, ötös, hatos és tízes horoszkópházak életkörei) vonatkoztatjuk az áttetszőség igényét és elvárását, de a magánéletünkre nem, vagyis, amennyiben egy Egyetemes Törvények szellemében megfogant erkölcsi elvet nem vallunk és gyakorlunk az egész életkörünkre, az ilyen veszélyes következményekkel is járhat!      Tőkés László volt felesége, Joó Edit ugyanis, azzal vádolta meg a sötét román politikai nacionalizmus szolgái által lépten nyomon, minden lehetséges eszközzel amúgy is rágalmazott és sározott férjét a nyilvánosság előtt, hogy az megcsalta őt szexuálisan és megalázta személyi méltóságában. Erre fel mindenki az általam diákkorából, illetve a közös egyetemista és személyi baráti körökből is jól ismert, tehát az egyetemista korában "viselt" dolgaira is nagyon jól emlékező "szegény ártatlan" asszonyka pártjára állt, és ahol csak lehetett ott kezdték pellengér elé állítani Tőkés Lászlót, az olvasóiktól Tőkéssel szembeni tisztelet-megvonást, illetve morális alapú politikai kétkedést elváró – De belőlem például egyenesen hányingert kiváltó! - hipokrita újságírók, perc-emberke politikusok és egyéb nyúl-gerincű „közéletiek”. E hipokrita pellengérre állításnak a csúcsát képezi, az Erdélyben ma is szemmel látható módon folyó románosítás sötét erőinek behódolt Szász Jenő is, aki nem átallotta, azt igényelni a nyilvánosság előtt Tőkéstől, hogy adjon számot az Istennek a "tetteiről"! – Asztrológusként, de most már magánemberként is, jól ismervén azt, hogy a morális elvárásoktól és a szellemi felelősségektől menekülni kívánó feleségek milyen elképesztő hazudozásra képesek, amikor a velük szemben, általuk elviselhetetlennek érzett morális igényeket támasztó férjüket be kell vádolni, mikor a gazdasági érdekük miatt, mikor az „ártatlan” imédzsük megmentése érdekében, és ismerve a Joó Editnek a Tőkéssel kötött házassága előtti, nem csak szexuális vonatkozású, nagyvilági erkölcsiségét, teljes mértékben meg vagyok győződve arról, hogy ebben az esetben határozottan és egyértelműen a tolvaj kiáltott "Tolvajt".       Ha nem lennék tehát asztrológus és nem tudnám, hogy mindenkit akinek nem készítettünk kauzális horoszkópot (És még ebben is akad néhány kivétel...) a Lilithje és a Sárkányfarka által jelzett tudattalan ösztönvilága vezérel, megállna az eszem ekkora aljasságtól, sőt: gonoszságtól! - Mármint a Szász Jenő részéről.              Annak érdekében tehát, hogy ilyesmi többé elő ne fordulhasson, mármint hogy a Szász Jenő félék, éppen Tőkést és a barátait, munkatársait tanítgassák erkölcsre és annak az Istennel való kapcsolata minőségére, leírom azt, amit, mind Editnek, mind rajta keresztül a Tőkés Lászlónak a hajdani barátjaként, már a botrány kirobbanása idején el kellett volna mondanom. Talán mentségül szolgál e késedelemre az, hogy sokáig nem tudtam az Edit válási keresetéről, illetve az abban foglalt, szerintem hazug vádakról semmit, és amikor a nyár közepén erről véletlenül tudomást szereztem, éppen a tíz hónapon át az anyja mellett és annak a családjában folyamatos csalánkiütésben szenvedő harmadik lányunknak a bírósági úton történő, eredeti családjához való visszaítéltetésével voltam elfoglalva, illetve a szintén a szegény ártatlan asszonykát és nem a nyomorult helyzetéből a gyermeket menteni igyekvő hatóságok által, tehetetlenné téve. Persze, az is meggátolt ebben, hogy nem csak az újságírást hagytam abba, ami után a metafizikai (Nem – jósló!) asztrológiát komolyan tanulmányozni és művelni kezdtem, hanem mindenféle közéleti szereplést is és ezért, hirtelen azt sem tudtam, hogy kihez fordulhatnék annak érdekében, hogy a Joó Edit erkölcsi alapállására vonatkozó fiatalkori ismereteimet közzé tehessem. Érdekes, hogy az elvonulásomnak az okát éppen Tőkés Lászlónak írtam meg tizenöt évvel ezelőtt. (De aki kíváncsi rá, elolvashatja a Táltos Bolond című regényem 11. fejezetében is.)     Mielőtt azonban „kitálalnék” azt is el kell mondanom, hogy magánemberként, mostanában, egyáltalán „nem vagyok jóban” Tőkés Lászlóval, aki, akár a korábban említett fáradsága miatti figyelmetlenségében, akár más okból kifolyólag - És talán ő ezt nem is vette észre... - , de személyi önérzetemben megsértett három alkalommal is. Amennyiben tehát nem az írói,  metafizikusi erkölcsi érzékem és ennek megfelelő öntudatom, hanem a magánszemélyi benyomásaim vezérelnének, a Tőkés László által  megtestesített áttetszőségi eszméhez való viszonyulásomban, akkor most inkább a kielégült sértettségem kellene „kárörvendjen” és nem az, a nyíltan bevallott intenció, hogy, az ide s tova huszonegy évvel ezelőtti emlékeimnek a közreadásával, nem is annyira Tőkésnek, mint az általa képviselt és megtestesített közéleti „világosság és erkölcsi tisztaság” szellemiségének a segítségére keljek.       Ahhoz viszont, hogy senkinek ne adjak az Edithez és a Lászlóhoz való fiatalkori  viszonyom jellegének a közre adásával, illetve e feltárásom indítékával kapcsolatosan semmiféle félreértésre, vagy gyanúsításra okot és alkalmat, illetve, hogy e várhatóan felmerülő rossz indulatú találgatásokból minél többet eleve eloszlathassak, egy kicsit még jobban vissza kell menjünk az időben, a velük való megismerkedés időszakáig. Huszonnyolcadik éves voltam, amikor több, a Kolozsvári, majd a Iasi-i egyetemek műépítészeti, majd filozófia szakára való többszörös, de sikertelen felvételi vizsgák után, a Nagybányai Főiskola építő-üzemmérnöki szakára bejutottam és lévén, hogy kevesen voltunk e kicsi főiskolán magyarok, az ottani biológia szak II. évfolyamán járó, a romániai magyar kultúrában eléggé tájékozott Edittel már az ottlétem első napjaiban megismerkedtem. Ugyanabban az időben jelent meg az első verseskötetem is (Szabadnap – Forrás sorozat, Kriterion kiadó), aminek az okán ő meghívott a családjához Désre, azzal a céllal, hogy bemutathasson a „barátjának”, Tőkés Lászlónak, aki akkor Désen szolgált református papként.     Nem akarom az akkori, fiatal nőkhöz és lányokhoz való általános erkölcsi viszonyulásom jellegét mentegetni, hanem inkább az események ok – okozati összefüggését szeretném illusztrálni azzal, hogy elmondom azt, hogy a szüleimtől (Vagyis, a tyúkeszűen hiszékeny és hivatalos „nagyságok” felé mindig az ő „ártatlanságát és tehetetlenségét megértő” protekciózás reményében forduló édesanyámtól és a titokban Adolf Hitlert istenítő és gyakori részeg állapotaiban a német faj felsőbbrendűségéről „meggyőző” előadásokat tartó mostohaapámtól) nem csak, hogy a Lászlóéhoz hasonló morális nevelést nem kaptam, de a mai szellemi ismereteim szerint, moralitás szempontjából olyan zagyva nézetekkel és reflexekkel indultam az életbe, hogy az összességét – közös eredőjét tekintve, az, maximum a nullával volt egyenértékű. Talán nem csoda tehát, hogy mielőtt a korábbi, „aki mer az nyer” alapú mentalitásomnak a következményei az életem első vészterhes magánéleti és lelki krízisét előidézték volna, afféle, „még egy meghódítandó” nőnek néztem Editet is, aki egyáltalán nem adta egyértelműen a tudtomra, hogy az ő szíve már határozottan László irányába lenne elkötelezve. Azon viszont, hogy e hódítási kísérlet miért nem járt sikerrel, nem sokat töprenghettem, mivel alig kezdtük meg az egyetemet, a korábbi hónapokban elkövetett felelőtlenkedéseim következményeként, az én szabadelvű fiatalságomnak befellegzett, olyannyira, hogy néhány hónap múlva, már az öngyilkosságra vonatkozó gondolatok poklát jártam. Ezért nem is egészen tiszta a számomra, hogy ezekben a lelki feszültségekkel telt és zavaros hetekben, a Lászlóval való megismerkedés előtt-e, vagy csak azt követően kerültem az Editnek a főiskola épülete melletti albérletének az ágyában vele – De csak ruhásan! - olyan „félreérthetetlen pozícióba”, amilyenben állítólag ő rajta kapta egy nővel, de nem ágyban, hanem egy hivatali asztalon a férjét. Mindenképpen a tény az, hogy ez a „félreérthetetlen póz” kettőnk között valamiért és valamiképpen akkor létre jött, annak ellenére, hogy a „véglegesítés” olyannyira nem történt meg, hogy még a ruháinkat sem vetettük le, nem, hogy a fehérneműinket.     Az is tény viszont, hogy visszagondolva, akkor ő már Tőkés Lászlónak a „szerelmese” volt, és attól kezdve, hogy később erre konkrétan is rá jöhettem, illetve, attól kezdve, hogy Lászlóval másodszor és harmadszor is beszélhettem és egyre inkább tisztelni kezdtem - Ha lehet ilyet mondani: baráti érzelmekkel vegyes mély tiszteletet kezdtem érezni iránta! -, eszembe sem jutott, hogy Edittel még valaha is olyan „félreérthetetlen pózba” kerülhetnék, és mindkettőjükhöz barátként viszonyultam. Ráadásul, nem tudom határozottan, hogy annak a gondolata-e, hogy egy ilyen, általam nagyszerűnek talált férfinak a szerelmeseként is, Edit képes volt korábban engem magához - Ha csak ruhásan is, de - közel engedni, vagy ehhez hozzá járult az is, hogy volt a lényében – modorában, viselkedésében, beszéd-stílusában - valamiféle bizarr vonás, de, bocsánattal legyen mondva, idővel kissé visszataszítónak kezdtem találni őt és emiatt, a Nagybányai tartózkodásom második évében, már kimondottan csak olyankor kerültem vele egy társaságba, amikor László a Nagybányán tanárkodó és ott letelepült, gyermekkori barátjához és osztálytársához jött valamilyen ünnepi alkalomból vendégségbe és engem oda rendszerint, Edit által üzenve, meghívott.     De nem csak az általam bizarrnak talált természete és módóra miatt találkoztam Edittel kevesebbet másodévben, hanem amiatt is, hogy elköltőzött a főiskola melletti albérletéből Tőrős Ildikóhoz, akinek a hírneves (Tőrös Gábor) szobrász édesapja, vásárolt a lánya számára egy egész tömbház-lakást. Tőrös Ildikóhoz viszont, aki egy nagyszerű ember volt egyébként, azért nem jártam és nem jártunk vendégeskedni Kedves György barátommal, mivel nagy szerelembe esett egy, a Bukaresti egyetem Geológia szakán frissen diplomázott és Nagybányán el is helyezkedett (Akkoriban: kinevezett), rendkívülien erős magyar érzelmű, de még annál is jobb képű és mindezek fölött, a nőkre erős hatást gyakorló beszédkészséggel rendelkező, geológus mérnökkel. És végül, az is, amit az Edit diákkori erkölcsi alapállásáról akarok mondani, ezzel a jóképű, akkoriban és Nagybányán még szintén a barátomnak tudott fiatalemberrel függ össze. Ez a fiatalember ugyanis, egy évvel később, amikor Edit már befejezte a főiskolát és haza költözött Désre, vagy ahova az állami kihelyezéses szólt, egy sok sörös és még több konyakos baráti társaságban, valamiért elmesélte nekem, hogy egyszer, amikor ő fel ment a Tőrős Ildikó lakására, Edit engedte be, akivel beszélgetni kezdtek és miután számára kiderült, hogy Ildikó elutazott valamelyik környékbeli falúba, ő még „félreérthetetlenebb” pozícióba került Joó Edittel, mint Edit és én másfél évvel korábban, olyannyira, hogy nem csak a ruháikat, majd a fehérneműiket is levetették, de - Ernyei Józsi szerint legalább is - még egy jót szeretkeztek is. Akkor viszont, amikor ez a „véletlenszerű” szeretkezés a Tőrös Ildikó lakásán megtörtént, Joó Edit már egyértelműen Tőkés Lászlónak az un. hivatalosan is eljegyzett, a kezén a vőlegényétől kapott aranygyűrűt hordó menyasszonya volt!      És azt, hogy ezt,  nem csak, hogy én nem én költöttem ki a két más – más személyek irányában morálisan elkötelezett -  embernek a „balesetszerű” szeretkezésének a storyját, illetve, hogy nem is én értettem félre valamit, de nem is Ernyei Józsi hetvenkedett el a történettel, anélkül, hogy az valójában meg is esett volna, azért merem biztosan állítani, mert hat év múlva, amikor szájról szájra járt Erdélyben annak a – talán a szabadeurópa-rádióból megtudott híre, hogy a Tőkés László nyíltan fel emelte a hangját a Ceausescu rendszer kegyetlenkedése és ember- és igazság-tiprása ellen, és ezért a Tőkés családot nyomorgatja a rendszer és zaklatja a szekuritáte, én, éppen a Nagybányai Kedves György, akkori jó barátomnál töltvén az évi szabadságomat, találkoztam a nem Tőrös Ildikóval, de frissen nősült Ernyei Jóskával, és miután megittunk egy - két sört a találkozás örömére, erős lelki meghatódásomban és nekibuzdulásomban szidni kezdtem őt, amiért öt évvel korábban, úgymond megcsalta szegény Tőkés Lászlót, az akkori menyasszonyával, későbbi feleségével, aki, lám csak, most (Vagyis 1998 őszén) hűségesen ki tart a férje mellett és vele együtt elszenvedi az embertelen kommunista rendszer retorzióit. Világosan emlékszem, hogy a nálam valamivel józanabb Ernyei Józsi, nem tagadta az akkori helyzetben – a rendszer retorzióit elszenvedő Tőkésék helyeztében - az én szememben szégyenletesnek feltűnő aktust, hanem, azt hangoztatta, hogy ezzel az erkölcsi nyegléskedésemmel nevetségesen viselkedek, mert miért lenne ő azért bűnös most (1989-ben), amiért hat évvel korábban engedett az Edit bíztatásának?      További kommentárt nem tartok szükségesnek.    Kozma Szilárd,