Kozma Szilárd asztrológus honlapja

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó  |   Regisztráció

Kedves Szilárd!

Azt hiszem, nem tudom eléggé megköszönni a munkáját és a törődését,
teljesen komplex és mélységi értelmezést kaptam, minden szempontból,
nagyon szépen köszönöm.
Mindegyik megérintett, de ez a legutolsó volt a legszebb és legmélyebb,
mintha csak a végére tartogatta volna a koronát.

Ebben természetesen az is szerepet játszik, hogy a transzcendens bolygókhoz
vonzódom leginkább.

Szavai rendkívül feltöltenek engem, és meg fogom érlelni magamban a hallottakat, olvasottakat.
Nagyon sok és nagyon masszív anyagot kell most feldolgoznom, elindítanom magamban.
A naplóírást még nem olvastam el, csak belenéztem, és rendkívül érdekes a téma.

Köszönöm tehát, roppantul örülök, hogy úgy döntöttem, hogy megkérem Szilárdot útmutató értelmezésre.
Nem is mondok többet, mert azt hiszem, átment a visszajelzésem lényege.

Sok örömöt, kiteljesedést és minden jót kívánok Szilárdnak és a Családnak, Violának is üdvözletem!

Deres Anita

Kedves Szilárd, Így, a szintézis végéhez érve hálásan szeretném megköszönni az elmúlt időszakban (egészen az analízistől kezdve) értem végzett kitartó, türelmes munkáját. Annak ellenére, hogy mindezidáig az asztrológia és a horoszkópok világa számomra teljesen idegen, sőt előítélettel bevont terület volt, el kell, hogy mondjam, hogy mégis rendkívül szerencsésnek tartom magam, hogy kapcsolatba kerültem Önnel és az Ön által művelt tudománnyal. Munkája eredményeként sok tekintetben fordulás következett be a belső lényemben: 
- Míg korábban az asztrológiáról és a horoszkópokról azt gondoltam, hogy az valamiféle megalapozatlan hókuszpókusz, ma már teljesen meg vagyok győződve arról, hogy az Ön által művelt asztrológia egy zárt rendszerű, összefüggésekkel átszőtt, racionális, felülről ihletett tudomány, amely nem jósol, hanem szinte tudományosan értelmezi az ember cselekedetinek legmélyebb rétegekben rejlő mozgatórugóit és a kiutat is megmutatja!
- Azt is megfigyeltem, hogy akár az analízis, akár a szintézis azonban csak akkor tud választ adni, segítséget nyújtani, ha őszintén fel merem tenni a kérdéseimet, és a problémáimmal leplezetlenül és pőrén szembe merek nézni! - Már ez is nagyon nehéz volt, ám mégsem elég, mert mit ér bárminemű megvilágító információ és értelem, ha az nem épül be az életembe! Ez a végső konklúzióm, most már rajtam áll a sor!
- Szilárd kitartóan, türelmesen, és nagy lelkesedéssel mindent megtett annak érdekében, hogy idáig eljussak! Azért, hogy képbe kerüljek saját magammal, megértsem mit miért is teszek, és rámutatott, hogy a bennem feszülő ellentmondások miben is rejlenek. Megtanított, hogy a sok kényszeres, rossz cselekedetem valójában honnan is ered és kezelhető! Nem kell, hogy ezek fogságában éljem további életem, sőt, magasabb minőségre emelhetem azt, egészen a megváltódás felé!
- Mindezt bölcsen, tapintatosan, intelligensen tette Szilárd, megelégedett pont azzal a( kevés) mennyiségű információval amennyit hajlandó voltam, most, a jelen állapotomban megosztani vele. Éles látásával, nagy élettapasztalatával nem volt gond kipótolnia a hiányzó láncszemeket, és ráéreznie, hol is vannak az elakadások, mi is a valós probléma, amit talán magam sem tudok vagy merek megfogalmazni, bevallani. Miközben én bevallani sem mertem Ő feketén – fehéren felfedte előttem! - Komoly feltáró munka folyt közöttünk, miközben sokszor meg kellett, hogy álljak és nagy levegőt vegyek, de mindig át tudtam lendülni, mert a hanganyagon elhangzottakat belengte a humor és a derű, ami nagyon – nagyon sokat segített! És az is, hogy teljesen hozzá nem értőként érthetően, logikusan felépítve kaptam meg minden kérdésemre a választ.
- Az sem volt utolsó szempont, hogy míg kiszolgáltattam magam, soha nem éreztem, hogy ezzel Szilárd visszaélt, megbántott, leértékelt volna! Ez nagyon – nagyon jól esett! Nem tudom, hogy a köszöneten kívül búcsúzásul vajon mit is lehet kívánni egy Tanítónak, aki az élet legfontosabb kérdéseiben adott útbaigazítást! Azt gondolom, talán az a legbölcsebb ha ugyanazt kívánom Szilárdnak, mint amire Ő is megtanított engem: Eltántoríthatatlanul, diadalmas küzdelmek közepette, sikeresen haladjon a megváltódás útján oda célba érve! Mostantól kezdve már nekem is ez a célom, és tudom, hogy igazi, maradandó, valós boldogságot a megváltódásomat előidéző életfeladataim beteljesítése okozhat! Minden fáradozását és tanítását megköszönve, szeretettel:
Évi

Figyelem! Fontos tudnivaló a horoszkópkészíttetés – horoszkóprendelés felől érdeklődőknek.

     Azok számára, akik komolyan fontolják a horoszkóprendelést, a horoszkóprendelési tájékoztatóban szereplő születési adatok lényegi részének (születési dátum, óra és perc, plusz a születési helység koordinátái és a szülők születési dátuma.) a kozmaszilard@gmail.com, vagy a kozmabszilard@gmail.com címeim valamelyikére való elküldése után, megadott jeligére válaszolok ... 

Tovább...

Kozma Szilártd: A kiegyenlítődés törvénye

Kozma Szilárd:karma-asztrológus:
 

3. A SZŰKSÉG (Hiány) ÉS A KIEGYENLÍTŐDÉS, VAGY A CSERE TÖRVÉNYE.

 

  „Boldogok a bolondok, mert ővék a mennyek országa.” - Jézus

 

    Más nevein: Az áthatolás és a megfelelés törvénye. Az Egyetemes Áthatolás és Kiegyenlítődés Törvénye. A Szükség és A Bőség törvénye. Vagyis: a hiány keletkezésének és a hiánynak a kielégítési – kiegyenlítési szükségének a törvénye. „A szükség megszüntetése szükségének”, tehát a hiány teremtési (provokáló) funkciójának és a bőség által történő kielégítésének és kiegyenlítődésének (kompenzációjának) a törvénye. Mindezzel együtt és mindenek fölött, A LOGOSZ TÖRVÉNYE, vagyis a Szent Szellem erejének és hatásának a Tőrvénye.

    Továbbá, az állandó változásnak és a változás állandóságának, a minden folyamat fölött álló és az összes folyamatot egymással kiegyenlítő, az állandóan végbe menő, egyetemes kiegyenlítődés és kölcsönhatás törvénye. - Ez az a törvény, amelynek a megértése és a vele való tudatos együttélés, a törvény tudatos használata nélkül, ostoba dráma-sorozattá válik az életünk. Ennek a törvénynek a mindennapi életünkben, a mindennapi életünk során jelentkező, és kiegyenlített állapotokhoz vezető hatása megértése nélkül, valamint a megfelelő (türelemes, megértő) lelki és szellemi alapállás felvétele nélkül, a kiegyenlítődési alapálláshoz való következetes ragaszkodás nélkül, értelmetlenné, zűrzavarossá: harmóniátlanná és végül is tragikussá válik az életünk. Ehhez viszont, akárcsak a vibráció törvény esetében, azt kell megértenünk, hogy a hiány-képződés és a bőség-kiegyenlítődés, nem csak egy dimenzió szintjén megy végbe, hanem minden minden diomenzió szintjén, és nem csak egyetlen energetikai-információs spirituális struktúrán belül, hanem az egész egyetemes létezésen belül.  

    A törvénynek az ember számára is könnyen követhető, érzékelhető és észlelhető megjelenési formáját és annak hatásmechanizmusát a Tabula Smaragdina írja le: "Ami lent van ugyanaz, mint ami fenn van, és ami fenn van ugyanaz, mint ami lent van, hogy az Egy varázslatát beteljesítsd." A földről az égbe száll, és az égből a földre vissza.” „Ez az átvitel varázslata és ennek ez a módja.” „Ez minden erőben az erőnek az ereje.” „Ha ezt megérted, előled minden sötétség kitér.” Vagyis, a teremtésben Teremtő és Teremtmény, az abszolút lét és az egyén, szubtilis spirituális – információi és energetikai kapcsolatok szintjén állandóan és folytonosan kiegyenlítődési szükségben állnak egymással és a szükséget kielégítve, a cserét végrehajtva egymásba való kölcsönös áthatolással, az egyetemes kiegyenlítődést, vagyis a megváltást végrehajtják. A Tabula Smaragdina serint, azért „hogy az Abszolút szellemnek (Az Egynek) a kettővé válása (megnyilvánulása) okát és a célját (az áthatoláson és a kiegyenlítődésen keresztül történő megváltás varázslatát) beteljesítse”.

    Amennyiben tehát a Teremtésnek a célját és rendeltetését vesszük alapul, vagyis az egyetemes megváltás és az egyéni megváltódás szükségét, teljesen logikus, hogy az abszolút szellem folyamatosan ellátja, a rendeltetés szüksége szerint élő embert, vagyis az anyagba inkarnálódott rész-önmagát, teremtői energiával és életenergiával, amennyiben az is igyekszik a környezetével kiegyenlítődni, annak az érdekében, hogy az egyén életben maradjon és a minél nagyobb mértékű (több dimenziós) kiegeynlítődést elérje, vagyis, hogy a rendeltetését beteljesíthesse. Másrészt az embernek is folyamatos információt küld arról, hogy miket észlel, milyen benyomásai vannak a Lilith-mentes anyagi létben, a szellemi világ irányába, és végső soron az abszolútumhoz, ha tud erről az információ-közvetítésről, ha nem. Arról tehát, hogy miket tükröz számára, az ő karmája számára az anyagi lét, amelybe mind a saját testének az un. belső jelzései bele tartoznak, mind az un. külső természeti és emberi környezete.

    Valamelyik Evangéliumi passzusban az a tanácsot adja Jézus, hogy bármilyen problémád, vagy gondod is lenne, bármilyen megoldást is találnál a gondjaidra és bármit is akarnál keresztül vinni, sőt: bármi is lenne még csak a szándékod is, vonulj visza a te belső szobádba, ott mondj el mindent a te Uradnak, és az meghallgat és megsegít téged. Ennek a tanácsnak az, az értelme tehát, hogy szükség van arra is, hogy az ember tudatosan is küldjön információkat az ő „megbízója és táplálója” felé arról, hogy miket észlel és hogyan viszonyul az észleltekhez, illetve, hogy a benyomásaiból miféle következtetéseket vont le és milyen belső intézkedéseket hozott a karmája feloldása és meghaladása érdekében. A legtöbb dolog ugyanis, amit mi adni tudunk az un. Istennek ezen a tudatos információ-küldés mellett és ezzel együtt, nem más mint az általános emberi és az egyéni karmánknak a tudatosítása, és ez átal, a karmikus késztetéseinktől való leszokás és megszabadulás, a gyakorlati tapasztalataink segítségével. Ez a mi áldozatunk és ajándékunk Isten felé. Ez a sors-beváltás és a sors-megvalósítás.  

     Ez a teremtő és teremtmény közötti információ-cserélő belső kapcsolat persze, nem mindig tudatos. Sőt: a legtöbb esetben, az emberiség nagy részénél nem az. De léteznek ugymond automatikusan működő, un. alkímiai, tehát szubtilis (misztikus...) kapcsolatok és információ-közvetítések is is, az ember és az Isten között, amelyek közül az egyik a legintenzívebben az ember álmában megy végbe, amikor is ő – illetve az agyának a memória-tára - akaratlanul „leadja” az Istennek a napi történésekről és tapasztalatokról, a felmerült morális problémákra hozott racionális megoldásokról, de főképpen a személyi benyomásokról és viszonyulásokról – határozatokról szóló információkat. És viszont: a Hatás és visszahatás törvénye alapján, az ember is megkapja az Istentől a belső benyomásainak és változásainak megfelelő, tudattalan spirituális információt, ugyancsak az egyetemes törvények szerint. Ezért, amennyiben az ember huzamosan és intenzíven szédíti magát, vagy más személyeket nap közben, akár kábulat – okozó italok, vagy ételek és más anyagok fogyasztásával, ilyen anyagoknak a mesterséges úton történő szervezetbe jutattásával, akár egyszerű, de folyamatos önáltatással és belső „elnézésekkel”, illetve olyan sok és összetett külős (másokat félrevezető) hazudozással, hogy a végén már ő sem képes megkülönböztetni azt, hogy mi a valóság abból, amit „kiközvetít” és mi nem, a hatás – visszahatás törvéye alapján, az abszolútum irányából érkező szubtilis információk is  zavarosak és zavaróak lesznek és az illető személy, előbb – utóbb megbetegszik.

TOVÁBB

Javított Bevezető az egyetemes törvényekhez

Kozma Szilárd író, asztrológus:

 

Bevezető az Egyetemes Törvényekhez

 

 

I.              A hermetikusok által megfigyelt és leírt hét Egyetemes Törvény (KYBALION), ismertetetése, értelmezése és illusztrálása az asztrológiában, az alkímiában és az aritmológiában, valamint az evangéliumi szövegekben is jelentkező sors-axiómákkal, természettudományos és spirituális értelmezésekkel.

 

 

II. Kiegészítve a többi három (Tehát a szerző által megjelölt, és az asztrológiai valamint az aritmológiai un. teremtő és megváltó erők, vagyis a bolygó-értelmezések jerarchia sorrendje alapján vett 8, 9. és a 1O.-es törvények), az asztrológus-sorsfigyelő szerző (K. Sz.) által megfigyelt és leírt egyetemes törvénnyel.

 

 

Mottó:

 

1) "A misztikus és a vallásos személyek általában (és valójában!) semmivel nem egészségesebbek (- pontosan annyira betegesek) és nem is boldogabbak a materiális koncepciók szerint élőknél.”

2) "Csak az logikus, ami analogikus."

3) „A lét dadog, csak a törvény a tiszta beszéd.” (József Attila)
4) A Szent Szellem (Szentlélek), nem más, mint az élet és a sors logikája, vagyis az egyetemes kiegyenlítődés logikája. Tehát a megváltás logikája. Ahogyan ez történik, az a Szent Szellem. Az Isteni logika. Az isteni Világosság Géniusza. – Kozma Szilárd

 

 I. Általános bevezető

 

(A Taoizmus által ismertetett Jin, és Jang, tehát a Világosság, és az Szeretet ősprincípiuma és a közöttük egyetemesen zajló kölcsönös Áthatolás ősprincípiumának (A Szent Szellemnek) a kapcsolata az Egyetemes Törvényekkel.)

 

    Az élet célja, rendeltetése és funkciója azonos az egyetemes teremtés céljával, rendeltetésével és funkciójával. Ez az ős-cél, rendeltetés és funkció az abszolút őslétet megbontó ős-sóvárgás, tehát az első Lilith által okozott Teremtő-képzelet megszületése, vagyis sz Isten-teremtő abszolút-kiáradás funkciójával. Vagyis az abszolút boldogság növekedésének és folytonos finomodásának az elérése. De a földi – emberi élet és az emberi megváltási – megváltódási szükség célja viszont, nem más, mint a Második (Isteni) Lilith által okozott káosz növekedésének az arányos keretek között tartása és a Lilith által megbontott abszolút létállapot folyamatos helyreállítása. Vagyis: az egyetemes megváltás segítségével történő teljes egységállapot elérése, tehát az egyetemes kiegyenlítődés mindenkori, folytonos megvalósulása által történő abszolút-létállapot folyamatos helyreállítása, megvalósítása. A földi – emberi megváltódási szükség csak ennek az Isteni szintű megváltódási jelenségnek az anyagi lét szintjén megvalósuló megjelenése, megtörténése, és az égi isteni – megváltódásnak az „anyagi” alapja és eszköze (Előzetes előkészítése).

Ezt a spirituális lét-célt Egyetemes Megváltásnak nevezzük és azt a logikát (A kölcsönös áthatoláson keresztüli egységesülést), amely szerint és amely alapján ez végbe megy, a Szent Szellemnek, vagyis Logosznak nevezzük.

    A Megváltás tehát nem más, mint a Lilith nevű, abszolút őssóvárgás által megzavart, felbontott és ez által megnyilvánult (Teremtővé lett) ősállapotnak a teremtés általi, a teremtés határállapotában keletkezett anyagi állapotnak a szellemi információt tükröző tulajdonságainak a segítségével történő kiegyenlítődése és egységesülése. Vagyis az újbóli nyugalom és egyetemes boldogság (igazság) –állapot elérése, ennek a megvalósítása a létezés legfinomabb (magasrendű - isteni) szféráiban.

    A megváltás tehát, nem más, mint a lehető legteljesebb kiegyenlített egység-állapot elérésére való, egyetemes lét-törekvés, ami a Világosság (Maszkulin, vagy Jang ősprincípium: Egyetemes Szellemi Értelem) és a Szeretet (Feminin, vagy Jin princípium, az Egyetemes Egységbe tartó őserő: a Szeretet) között történik, másrészt a Teremtő és a Teremtés között valósul meg. Ennek a legfőbb kiegyenlítődésnek a megvalósulási lehetőségét, vagyis a szabályait testesítik meg és biztosítják az Egyetemes Törvények. Illetve, ez a jelenség (A megváltás jelensége) az, ami az ember esetében a legnagyobb követelmény (szűkség). És ez nem más, mint az, ami bennünk levő és rajtunk keresztül megnyilvánuló Teremtő-tudatunk és a teremtmény mivoltunk (egyéni öntudatunk) között létre jövő egység. De ugyanakkor el létrejön a létezés spirituális és kauzális síkjain is, miután a karmikus ellentéteink a fizikai dimenzióban és a természetben (fizikai és pszichikai szférákban, azok által kényszerítve) pozitív tulajdonságokká alakulnak és egymással kiegyenlítődnek, majd ezt követően, a spirituális dimenziókban is megtörténik ugyanez a kiegyenlítődés (Személyesen általunk is, ha tudunk róla, ha nem). Vagy, amennyiben a kiegyenlítődés megvalósulása (A Jen) akadályozott (Például, annak egy személy huzamosan és intenzíven ellenáll.), az ellentéteket megtestesítő lételemek (Az ellenállást kifejtő lelki tulajdonságokat vezérlő, és a huzamos ellenállásban helyrehozhatatlanul megrongálódott agy-központok, vagy éppen maga az ember.) megsemmisülnek. (Meghalnak…) Ezért, tehát, hogy ez az utóbbi ne történjen meg, illetve hogy minél kevesebb esetben történjen meg, szükséges a törvények ismerete, illetve a törvényesség tudata, vagyis a törvényesség-tudat minél intenzívebb személyes átélése. A vele való azonosulás!

     A Világosság (Az egyetemes létezés-tudat, a teremtői eszencia, a maszkulin princípium, gyakorlati tapasztalattal erősödő értelem, az értelmi világosság, az átvilágítási, értelmezési és irányítói készség és képesség, stb.) és a Szeretet (A Teremtő – megnyilvánuló, létrehozó: osztva szaporodó és ugyanakkor az egységbe tartozás ösztön-erejét megtartva - kiáradó Isteni őserő, maga a teremtési ősszubsztancia, feminin princípium, amely az egységhez való kötődés és az egységbe való visszatérési szükség-érzet is ugyanakkor. Ez a kínai Taoizmus által Jin-nek nevezett isteni rész, egy kiáradó – kiárasztó abszolút őserő, a központi  önkéntelen odaadás és áldozat hozási képesség immanens bölcsessége, stb.) ős princípiumai által megnyilvánuló Egységes - Egyetemes Teremtő és Megváltó Abszolút Szellem (Jen), számunkra is felismerhető és a mi mindennapi szavainkkal, fogalmainkkal is felfogható és leírható tíz teremtő- és megváltó erő által és tíz egyetemes törvény szerint jelenik meg, mind az ősideák síkján, mind a természetben.

TOVÁBB

A fejlődés egyetemes törvénye

Kozma Szilárd író- és asztrológus.

 

VIII. A Nyolcadik törvény.

 

AZ EVOLÚCIÓ, A VILÁGOSSÁG ÉS A CÉLTUDATOSSÁG-, ILLETVE A FÉNY ÉS A TAPASZTALAT HASZNÁNAK, VALAMINT A HIBAJAVÍTÁSNAK A TÖRVÉNYE.

 

    A Lilith nevű jelenség által okozott abszolút feszültség feloldása és meghaladása érdekében, az Isteni lét (És lény, ami ugyanaz) arra kényszerül, hogy megnyilvánuljon és ez által teremtve, teremtővé váljon. A teremtés első mozzanataként a két világnemző - világszülő őshatalommá és kiegyenlítődési – megváltódási őserővé: a Világosság és a Szeretet ősprincípiumává változik. Vagyis, az abszolút lét nemző és megváltó Világossággá, valamint teremtő és az ősegységbe való visszakapcsolódási kényszer-erővé: Szeretetté változtatja magát az első teremtési aktus által. A Szeretet – kiáradó és befogadó, egységbontó – szaporodó és ugyanakkor egységbekötő –egyesülő hatalom. A Szeretet tulajdonképpen olyan teremtői – szülői őshatalom, olyan életadó – teremtő erő, amely az életadási –teremtési kényszere miatt, megbontja az abszolút ősegységet és új, elkülönült egységeket hoz létre belőle, ám ugyanakkor, mint az egységbe vissza-kapcsoló, egységesülésre kényszerítő hatalom, a teremtésben is benne marad és pl. a fejlettebb képességekkel és összetettebb struktúrával rendelkező biológiai lények (és főként az ember!) esetében az utódokban átadódik mint kényszerítő késztetés – ösztön, az egység-alkotásra, illetve mint távoli sejtelem (tudattalan emlékezés) az ős-egységbe való visszatérési lehetőségre és szükségre. Ezt nevezzük feminin őskezdetnek: Szeretet princípiumnak. Másfelől az Abszolútum Termékenyítő hatalommá (élet-tapasztalatokból szerezhető értelemmé: Fénnyé, valamint behatoló – átváltoztató és átvilágító, értelmező és irányító hatalommá) válik és ugyanakkor a megváltódás felé irányító - vezető hatalommá is változtatja magát. Ezt nevezzük Maszkulin őskezdetnek, a Világosság princípiumának.

 

    Tehát, az Abszolút lét a Teremtésben egyszerre ketté osztja és ugyanakkor meg is sokszorozza (megkétszerezi) önmagát. Ezen őskezdetek (princípiumok) egyike a maszkulin princípium (A kínai Jang), a Világosság, amelyet kauzális Világosságnak, illetve Isteni értelemnek és ugyanakkor tapasztalati ismeretből létrejövő Isteni Fénynek nevezünk a metafizikában. Ennek az egyetemes értelemnek és léttudatnak („Vagyok, aki vagyok.”) mindössze sápadt és részleges megnyilvánulási formája az, az individuális öntudaton és egyéni, meg csoportos tapasztalati ismereten alapuló és generációkon átöröklődő racionális – gondolkozási képesség, amely az utód-gondozó és utód-nevelő, eszközhasználó és szerszámkészítő emberben kifejlődött az állati észlelés és a primitív kombinációs készségen való értelmi felülemelkedést követő intellektuális evolúció során. De bármennyire is büszkék lennénk rá, ez, a gyakorlati gondolkozási (intellektuális –tudományos) fejlődésünk, ami előbb a majom fajtáknál, majd az emberszabású majmoknál, az utódok minél hosszasabb és figyelmesebb gyakorlati gondozása és óvása, majd ösztönös nevelése – és tudatos tanítása révén jelent meg, csak felszínes és parányi része annak, az éteri és spirituális dimenziókban, tehát a láthatatlan és gyakorlatilag, közvetlenül érzékelhetetlen dimenziókban (misztikus kifejezéssel: az auránk legfinomabb rétegeiben) létező szellemi értelemnek (fejlődésnek), amit spirituális fénynek nevezünk. Antropológiai tény, hogy az utódok óvásának, gondozásának és nevelésének a minél szélesebb körűvé és mind hosszasabb időtartalmúvá válásával, az emberszabású majmok értelmi és szellemi fejlődése, illetve lelki érzékenysége meg hatványozta azt a gyors gyakorlati gondolkozási fejlődést, amit az váltott ki belőlük, hogy céljaik elérése érdekében, különböző tárgyi eszközöket kezdtek használni, illetve, hogy szerszámokat kezdtek készíteni, majd növényeket és gabonát kezdtek termeszteni, illetve a földet, és ez által magukat is kezdték művelni. Az utódgondozással, de főként az utódok nevelésével ugyanis, még finomabb, de annál erősebb szellemi – gondolkozói és intuitív megérzési képességekre tettek szert mint amilyen gondolkozási – kombinációs képességekre tettek szert a szerszámkészítés és az eszközhasználat hatására.

     Ez, a teremtés és a fejlődés misztériumával értelmi – racionális kapcsolatokat létrehozó szellemi fejlődés tehát, amit az ember az utódgondozásnak az időben való kinyúlásával a primitív ember megélt és aminek az egységes kiteljesedése következtében, az ismeretszerző – földművelő és önművelődő, tehát fejlesztő, fejlődő és önfejlesztő, valamint hibajavító és hibabelátó embernek az individuális tudatában később megjelent az egyetemes Lét-tudat is (A mitikus képzetek formájában megjelenő Istenérzet, az Isten-vágy), egyáltalán nem véletlenszerű. Tehát nem, úgymond balesetszerű kényszerhelyzeteknek, vagy „természetes” kíváncsiságnak a következtében jött létre, hanem sorozatos un. kauzális, belső kényszerek és szükségszerűségek alakjában megtestesülő spirituális törvények (Megvilágosodások és hibajavítások logikája) szerinti. Vagyis, hibabelátási és önfejlesztési szellemi kényszer-hatások és felmerülő szükségek, következményeként, aminek az indító ősoka a teremtés első mozzanatában, az Adam Kadmon nevű Első Isteni megvilágosodásban keresendő és egyáltalán nem a véletlenben!

    Ez az Adam Kadmoni állapot akkor jelent meg az abszolút létben, amikor a Lilith által okozott őskáosz feloldási és meghaladási kényszerének a hatására, az abszolút ősképzeletben felsejlett a szellem-tükrözői képességgel rendelkező anyagi állapot létrehozásának a szüksége és lehetősége, mind a Lilith-befolyástól mentes létezés lehetősége, az anyagi állapotnak és tehát a fizikai dimenziónak az ősképzete. Egy olyan szellem-mentes és így, Lilith mentes, „objektív” létállapotnak a képzete jelent meg az Adam Kadmoni képzeletben, amelyben az Isteni Lét, egy az egyben tükröződhet. És ez az anyagi világ spirituális előképezte! És ugyanakkor felsejlett az anyagi testben létező „isten-hasonmás” képzete is, tehát az ember képzete is, mind egy olyan Lilit- inverziókat is hordó, abszolút szellemmel telített (isteni) lénynek az ősképe, amely anyagi testben él ugyan, de amelyben lehetségessé válik az abszolút tudat reflexiója is. Olyan anyagi testtel rendelkező individuális lényeknek az ősképzete tehát az Adam Kadmon, amelyekben  az egyetemes isteni tudat képes felébredni és ugyanakkor a sors-nehézségek, az anyagi korlátok, az egyéni csődök és fájdalmak (szenvedések) hatására, saját élet-képzeletében a zavart okozó ( konfliktust, viszályt és fájdalmat okozó) Lilit-inverziókat felismerni és kiszűrni, és azokat minél nagyobb mértékben a tudatában – a mentalitásában megfelelő pozitív élet-képzetekké és lét-látomásokká, illetve új pozitív mentalitássá: személyi képességekké alakítani.

 

TOVÁBB

Az Egyetemes Megváltódás (A boldogság) törvénye

Kozma Szilárd író – asztrológus:

 

 

X. A MEGVÁLTÁS ÉS A BOLDOGSÁG (A Boldogulás) TÖRVÉNYE,

(A Törvények Törvénye),

 

avagy az egyetemes lételemek és létjelenségek kolcsönös egymásra- és eggyütthatásán, behatásán és áthatolásán keresztül megvalósuló egyetemes kiegyenlítődésnek és egységesülésnek (Az egység megvalósulási szükségnek), avagy az abszolútumnak a törvénye.

 

    Az egyetemes lét ősalapja és forrása, olyan magasrendű boldogsági állapotban létezik, amely boldogsági állapot a földi értelem logikája szerint irracionális, hiszen indokolatlan, nincs konkrét gyakorlati oka, hanem maga az örökkévalóan létező valóság. Ennek, a számunkra indokolatlan és alig érezékelhető (sugallatszerűen finom) boldogságként, mindentudásként és mindenhatóságként érzékelt szeretet-intelligenciának, vagy: világosság-szertetnek, a teremtés – tapasztalás - tudatosodás – tudatosítás – - kiegyenlítődés – egységesülés - megváltódás folyamatai által való fejlődésnek a célja, minden belőle eredő teremtett ősideának, az ősideákból alkotódott szellemi és lelki struktúráknak. Ezt, a teremtést követő, minden egyes ősidea által újra és újra megtapasztalt fejlődési – kiegyenlítődési és reintegrálódási-, vagyis újra egységesülési folyamatokban való részvétel által az abszolútumba, vagyis az abszulút boldogságba való, tudatos újra visszaérkezést, az abszolút léttel való újra egyesülést nevezzük megváltásnak, megváltódásnak. Minden ami van és létezik, ezt a megváltást szolgálja és a teremtés is csak ebben nyer értelmet, tehát a teremtés: az ős-megnyilvánulás maga is, csak a megváltásért, a megváltódásért van.

     Ahhoz, hogy az ember, akinek a spirituális struktúrája nem csak teremtőként, hanem megváltóként (önmegváltődási potencialitással rendelkező lényként: Adam Kadmonként) jön létre a már önreflexióval rendelkező isteni elmében, a megváltódási rendeltetésnek eleget tehessen és az abszolút létbe vissza térhessen, meg kell értenie, és ennek az értelemnek a sagítségével át kell élnie, hogy a bolgogsága nem tőle független külső (anyagi) feltételek megvalósulásának az eredménye és következménye, hanem olyan, mindörökké létező állapot, amelyet neki fel kell fedeznie és meg kell találnia, fel kell engednie, vagy, ami ugyanaz: fel kell élesztenie és meg kell növesztenie magában, és, hogy csak és csakis ennek a tudatosan kezelt belső abszolút boldogságnak, e boldogság alig érzékelhető, de annál tartosabb és biztosabb mágikus hatásának lesz és lehet a következménye az, hogy az életében – sorsában, megjelennek az un. földi boldogság elemei is: az egészség és a párkapcxsolati, valamint a közösségi – társadalmi kapcsolatok harmóniája.          

    A megváltás, vagyis a boldogság törvénye tehát, biztosítja az egyetemes lét és a földi élet eredeti rendeltetésének és céljának: a megváltásnak a megvalósulását, vagyis a teljesen zavar-mentes és ezért abszolút kiegyenlitett létállapotnak a létrejövését és az Abszolút létállapot folyamatos újjá-valósulását. Az egész teremtett létezés ugyanis (és ez által a földi létezés is), az egyetemes kiegyenlítődés- és ez által, az egyetemes boldog-megváltás megvalósulási szükségének és beteljesedésének van alárendelve és azt szolgálja. Ennek a folyamatos (belső!) boldogsági állapotban megvalósuló egyetemes megváltódási rendeltetésnek (szükségnek) szükségképpen alá van rendelve és abba bele tartozik a teremtés, úgy is mint folyamat (mozzanat) és úgy is mint állapot, tehát a fizikai lét és ezen belül a biológiai élet is, tehát az ember élete is.

    Sőt: a létezés legalacsonyabb rezgésű (frekvenciájú) állapota, vagyis a létezés határállapota: a fizikai világ, tehát az egyetemes anyagi világ, beleértve az anyagi létállapotokon belül keletkező biológiai létformákat is, és a fizikai – biologiai, pszichológiai történeteket és eseményeket is (Vagyis az életünk is, kimondottan és egyértelműen) mind a megváltó boldogsági állapot elérését, megvalósítását szolgálja. Számunkra viszont ez azt jelenti, hogy a Lilith nevű, idea-inverzálási jelenség által keltett káoszból eredő karmikus képzeteknek az egyetemes és és a személyes (ördögi) hatásaitól való megszabadulást, illetve, a karmikus képzeteknek a boldogság-alapú képzetekké való visszaváltoztatási lehetőségeit szolgálja.

     Ez viszont azt is jelenti, hogy a fizikai létállapot és léthelyzet is a megváltást – az újra boldogulást szolgálja, mivel a mi életünk is, vagyis az életünk során elérhető szellemi kiegyenlítődéshez, tehát a boldogságra való alkalmassá váláshoz szükséges tudati és képzeleti átváltozásaink, tehát a megtisztulásunk is, nem más, mint olyan folyamat, amely az egyetemes megváltás megvalósulását szolgála. Az anyagi világ tehát, amely ezeket a boldogulási sors-folyamatokat (drámákat) biztosítja a megváltásnak a feltétele. És ez azáltal, hogy az anyagi struktúrák az őket létrehozó szellemi minőségek (géniuszok) jellege szerint alakulnak, és ugyanakkor továbbra is képesek magukba fogadni és megtartani – rögzíteni (memorizálni) a különféle spirituális és szellemi információkat, válik az anyagi világ szakrális hellyé és az anyagi élet szakrális állapottá. Az nayagban megvalósítható információ rögzítődés (határ-állapotba kerülés) által az anyagot létrehozó, az anyagot folyamatosan módosító, illetve az anyagban elraktározódott szellemi információk ellenőrizhetőkké vállnak és így értelmezhetőkké, és ez által az ellenőrízhetőség által biztosított, pontos gyök- és eredetértelmezések segítségével a spirituális-idearendszerek a Lilith által létrehozott inverz-állapotuktól megszabadíthatókká (Megtisztíthatókká - megválthatókká) válhatnak. A Lilith-inverziótól való megszabadulásuk által viszont, az ember spirituális struktúráiban található karma-képzetek, nem csak egymás között, hanem az ember létalapját képező pozitív isteni ideákból alkotódott struktúrákkal is harmoniukus kapcsolatba kerülve, azokkal együttműködhetnek és együttműködve új spirituális struktúrákat is hozhatnak ltre (alkotás - teremtés) és természetesen kiegyenlítődhetnek és újra egységesülhetnek (megváltás).

    Az anyagi létállapot tehát, mint tükör és körülmény (mint hely és helyzet) abszolút feltétele a megváltásnak, a boldogulásnak, de nem úgy mint elérendő cél, hanem úgy mint erre a kiegyenlítődési szükségre a figyelmet felhívni képes (fájdalomra képes) állapot és körülmény. Az által, hogy a szimetria-elv és az ismétlődés elve által lehetővé tett biológiai életformák kialakulása segítségével, de különösen az emberi individuumok öntudatának a segítségével, maga az egyetemes isteni lét-tudat, az általa létrehozott semleges tükör-krülmények közé („Ami fent van, ugyanaz, mint ami lent van éls ami lent van, ugyanaz, mint ami fent van.), tehát a fizikai létbe „határozottan beinkarnálódhat”, válik lehetővé a magváltódás – a boldogulás, de nem az anyagi élvezeti benyomásoktól válik az ember boldoggá, hanem, azok csak pozitív visszajelzések arra, hogy helyes irányban halad a kiegyenlítődés – boldogulás – megváltódás utján. Az emberi tudat állapotában inkarnálódott szellemi szruktúrák, az anyagban való tükröződése segítségével így szabadulhatnak meg a Lilith inverzálási hatásaitól. Az abszolút léttudat tehát képes általunk, a mi individuális tudatunk által, a teremtésnek ebbe, a tükrözésre képes határállapotába kerülni és onnan, a fájdalom jelzés-rendszere sagítségével a Lilith hatásait kiszűrni. Ezt úgy, hogy az anyagban felismerhetővé rögzíti a szellemi folyamatokról szóló információkat (az anyagi jeleket) közvetlenül, és így, ennek segítségével értelmezheti és egyénenként befolyásolhatja a teremtési és a megváltódási – kiegyenlítődési (boldogulási) lehetőségeket. Tehát úgy, hogy a mi individuális tudat-tevékenységeink és harmoniába kerülési törekvéseink által, közvetlenül felismerheti, tehát kiszűrheti és, ha akarja, feoldhatja az őskáosszból a Lilith inverziós hatásait, annak a rengeteg testi fájdalomat és lelki szenvedést okozó, mágikus erejű mentális és képzeleti állapotait.  

 

TOVÁBB

A Tarot bolondja és az egyetemes törvények

Kozma Szilárd karma- asztrológus:
 

A tizedik egyetemes törvény szerint, és az alapján, még az Isten önmaga sem semlegesíti, nem módosítja és főképpen nem teszi semmissé a világegyetemnek és a földi, meg az emberi életnek a törvényeit (Pl. a karma törvényét, vagyis az általános és az egyéni - egyedi gyakorlati életfeladatok beváltási szükségét), mivel ezzel a magát a saját isteni létét is - tehát nem csak a művét: a teremtést - veszélyeztetné, kockáztatná. A megváltás törvénye tehát, nem írhatja felül, nem teheti semmissé, sem a Teremtés és a mágia törvényét, vagy a Hatás és a visszahatás, vagy a fejlődés törvényét. Ezek mindig és minden eseményben, jelenségben és folyamatban EGYÜTTHATNAK! Szélhámos mese tehát az, hogy ezeket az egyetemes - isteni törvényeket akár a szentek, akár a nagy vallásalapító - tanító mágusok (Krisna, Buddha, Jézus) meghaladták és felülírták volna, vagy az, hogy ezeket az egyetemesen (Mindig és mindenhol) érvényes törvényeket a modern tudomány (Pl. a Kvantumfizika) képes lenne meghaladni és semlegesíteni, felülírni! A törvénybírók és - vagy az agykontrollosok meg amúgy sem. :)

 

A spirituális öntudat-fejlődés, az a bizonyos magasabb misztikus szintre emelkedés, elsősorban a személyes törvényesség-tudattól függ. Vagyis…
youtube.com

 

TOVÁBB

A szexuális liberalizmus és a feminizmus vizsgálata egy asztrológiai portál fórumán lezajlott vitában

Kozma Szilárd asztrológus:

 

A szexuális liberalizmus és a feminizmus vizsgálata egy asztrológiai portál fórumán lezajlott vitában.

 

A minap kaptam ezt a levelet egy, a modern valósággal erősen szembekerült Magyarországi barátomtól:

 

"Ami érdekes, hogy nagyon sok nő körülöttem nem használ fogamzásgátló szert, de kinyilvánítják, hogy nem akarnak gyermek(ek)et. A barátnőm - élettársam 20 éves főiskolára jár, otthon lakik a szülői háznál. Elvált szülők gyermeke, ahol az anya mai viszonyokhoz képest viszonylag korán szülte a gyermekeit. Egyszerű számítással most 40 éves. És ezt mind számológép nélkül. Ehhez még végy hozzá egy erős nagymamát ( szót sem hallottam még a nagypapáról ) meg is kérdeztem őket, hogy él e még az öreg. Nem vették viccnek . A lényeg öntudatos nők klubja. Ezt már megint kifogtam ( én akartam így ...) A lány kb. 17 éves kora óta használ fogamzásgátló szert és ezt teljesen rendjén is tartja. Néhányszor beszélgettem vele erről, de csak azt az erőszakos szabályozást láttam benne, amit diktálnak körülötte az emberek. Iskola, munka, aztán ha mindez megy, akkor család. Nálam meg az a helyzet, hogy látom a korombeli "sikeres" nőket. 30 felé teljesen felépített egzisztencia, lakás kocsi évi 2 X nyaralás, kiskutya vagy macska!!!. Párkapcsolat van, de nem az igazi. Mindig kérdezem is tőlük, hogy kiskutya helyett nem e vágynának egy gyermekre. Szóval, ahogy látom fájdalmasan begyűrűzik az, hogy nem képesek megtalálni a helyüket."

 

Arra gondoltam tehát, hogy a témában érdekelt olvasók számára, spirituális tájékoztató céljából készítek egy, a barátommal folytatott képzeletbeli beszélgetést, egyúttal a sátán és a lucifer fogalmakat is tisztását is elvégezve.

 

„Szilárd”: kaptam egy olyan levelet, ami a fű alatt zajló, szinglik - kontra családosok ellenségeskedés szellemisége létezésére enged következtetni. Szeretném tudni, hogy szerintetek általános-e ez a magyar magatartás: „Kedves Szilárd, elmesélem, hogy nagyon feszült voltam egész hétvégén, ez lehet attól, hogy az igazság, ahogy szokták mondani fáj. Sőt képzelje itt bent is kitört a balhé, mivel volt ingyen szauna jegy, és két családos nő kitalálta, hogy szerdán mennének (máskor nem tudnak a gyerekeik miatt), amikor én mentem, mondtam, hogy jó, akkor megyek hétfőn, erre beszólt a másik családos, aki kétszer annyit keres ugyanazért a munkáért mint én, hogy akkor este 6-kor adjam át a fürdő portáján a jegyet, mivel ő heti kétszer akar menni, hát rendeztem egy nagyobb patáliát, de ez is mutatja, hogy nagyon jönnek az ellenerők, és természetesen befejeztem ezt az ingyen fürdőzést is, dugják föl maguknak az ingyenjegyet.”

 

„Jónás: Kedves Szilárd! Jól érzed, hogy ellenségeskedés van a társadalom különböző csoportjai és rétegei között. Ennek az okai eléggé messzire vezetnének és régebbre nyúlnak vissza. Talán a legfontosabb tényezőnek azt tartom, hogy a létező szocializmus - a kádárizmus - lerombolta és kinullázta az amúgy sem erős társadalmi szolidaritást. Kinullázta az egészséges nemzeti öntudatot, már ami maradt az elmúlt évszázadok során. Kinevelte a "homo kadarikuszt", amely megkötötte a maga kis egyéni piszkos üzleteit és kompromisszumait a mindenható állammal. Szerintem, ha valami váratlan, történelmileg előre nem látható esemény nem történik, akkor a magyar történelemnek rövidesen vége lesz. A csonka országban még élő lakosság nem fog tudni talpon maradni magyarként azzal a rettenetes erővel szemben, amelyet globalizmusnak hívunk. Persze, a globalizmusra, miután az emberiség problémái globális megoldásokat és válaszokat kívánnak valahol szükség van. De nem így. Mert ebből globális megoldások helyett globális bukás fog bekövetkezni.

A magyar nép rettenetes bűnöket követett el az elmúlt 50 évben. A piszkos kis alkuk, amelynek a sorában ott van 6 millió kikapart élet, most hozzák meg a gyümölcseiket. Ahogy Krisztus mondta: rossz fa nem teremhet jó gyümölcsöt! Ezt a csatát - most úgy néz ki - az egész háborút azonban nem az utcán vesztette el ez a nép. Nem az a gond, hogy 3 ezer orosz tanknak nem mentek neki az apáink 56-ban. Ez a bukás otthon, a négy fal között következett be. Amikor felnevelt 3 olyan generációt ez az ország, akinek sem Istene, sem hazája: így múltja és jövője sincs. Ez a nép a júdások népe, akik a 3 szobás panellakásért, a Trabantért, a szot-beutalóért és a brigádvezetői kinevezésért (a sort lehetne folytatni), eladott mindent és mindenkit.

Mi voltunk a legvidámabb barakk a keleti-blokkban. Az NDK, csehszlovák, vagy a román szocializmus sokkal kellemetlenebb volt. De az nem a lelket törte meg és "ölte" meg az emberben.

Megint egy krisztusi mondás: ne attól féljetek, aki a testeteket megölheti, hanem attól, aki a lelketeket!

A magyar emberek döntő része úgy van a nagycsaládosokkal, a hittel és a hazaszeretettel, a nemzettel, mint az impotens férfi a szexualitással. Zavarja, feszélyezi, ideges lesz tőle és végső soron haragos. Olyat lát, amire ő képtelen és a lelke mélyén tudja, hogy erről ő tehet.”

 

Szilárd: „- Vajon jól érzékelem-e, amit ezzel kapcsolatban érzek, tehát, hogy létezik egy általános ellenséges mentalitás a szinglik részéről a családosokkal szemben? Nem állítottam és főként nem vonatkoztattam az egész társadalomra. Én NEM MAGYARORSZÁGON ÉLEK, HANEM ROMÁNIÁBAN, és a román népben, legalábbis az un. román néplélekben, messzemenően nem létezik egyelőre ilyen nyugati típusú pszichikus betegség, de az itt élő magyarságnak azon részében sem, amelyet székelységnek neveznek. Dániel megfigyelései szerint, legalábbis az ő társaságában, inkább az a probléma merül fel a gyermek nem-vállalásban (Igazság szerint beszélve: a teremtés első törvényével szembeni vétkezésben), hogy a mai fiatal házasok közül, illetve élettársi viszonyt folytatók közül, kevés az a személy, aki hosszú távon is a másik mellett szeretne maradni, azzal képzeli el eltölteni a jövendő életét. Nos, ez tényleg hihető, valós jelenség. különösképpen ha a következő szempontokat vesszük figyelembe:

1) A nyugati típusú civilizációban a emberek nem a csonka, de mégiscsak valahol a spirituális ismereteken alapuló vallásos (Az emberi élet eredeti rendeltetése logikája, vagyis a megváltás logikája szerinti) tradíciók szerint akarják élni a házas (páros) életüket, hanem az életnyerés (Ezsaui, Judási, Fausti) logika szerint, vagyis a Lilith szerint és ennek megfelelően is keresnek maguknak párat. Mindenki tehát élvezni akar és kényelemben, biztonságban lenni, illetve élvezetet , vagy legalább is kényelmet, de mindenképpen biztonságot nyerni és ez szerint választ párt is magának. Mindenki igyekszik tehát magát a lehető legjobb színben feltüntetve lépre csalni a (bal) ítélete szerinti legjobb párt magának az imént említett értékkritériumok alapján. Mindenki nem csak testileg, hanem lelkileg és szellemileg is kisminkelten és kidauerozottan lépik a másik elé, de a néhány együtt alvás után nem csak a lelki smink kopik le, hanem a misztikus pszichikus csodabogár-kozmetikus fodrász remekműve is eltűnik. Mindkét fél egy jobb és egy másik személy által számára biztosított boldogságban reménykedik. - Itt tehát a hamis értékek, értéktudatok mentén kell valahol az igazságot megkeresni,

   Az orvostudomány és a biológia egyik és másik „vívmányával” való tömeg méretű (magyar!) visszaélésnek, pontosabban: a teremtés első törvényével való – És a legtöbb esetben tragikus következménnyel: az un. szaporodási és utódtáplálási szerveknek a rákosodásával járó - vétkes szembeszegülésnek: a fogamzásgátlásnak és a mértéktelen abortálásnak az egyik oka az, hogy a mai házastársak és élettársak nem szándékoznak hosszú távon együtt maradni. Ennek az „érthető” és a mai ember számára „elfogadható” oknak az igazi, kauzális okait viszont, hosszan lehet firtatni, amint azt a korábbiakban felvillantottam és ha alaposan megvizsgáljuk a dolgot, kiderül, hogy ez az ok sem annyira „érthető” és elfogadható, mint amennyire látszik, még akkor sem, ha a mai ember, úgymond tök ártatlanul, mintegy a koreszméknek engedelmeskedve, gyakorolja ezt a teremtés- és megváltás ellenes magatartást. Dánielnek tartozom még egy magyarázattal, miszerint én a kauzális bűntudat szintjén látom az összefüggést az AIDSZ-ben való (egyik) megbetegedési lehetőség és az utódnemzés – utódszülés, illetve utódgondozás és utódnevelés elutasítása között, vagyis a teremtés első törvényével (Az Úrral!) való szembeszegülés között. Az AIDSZT tehát, mint az egyik legszélsőségesebb következményét jelöltem meg a teremtés törvényével szemben való, majdhogynem tudatosan agresszív mentalitásnak, a homoszexualitásnak és a leszbikusságnak, amely életforma nyíltan felvállalja azt, hogy ő nem akar részt venni a teremtési egyetemes aktusban, azt elutasítja, sőt: a kiegyenlítődés folyamatát (A megváltás földi realizálódását is) hamisan éli meg, mivel jang nem egyenlítődhet ki janggal, amiképpen nem is termékenyíthetik meg egymást és úgyszintén: jin nem egyenlítődhet ki jinnel, amiképpen ezek sem képesek (legalábbis az emberi létformának megfelelő, magasrendűen összetett strukturálódási szintjen) megtermékenyíteni egymást. Nem természettudományos összefüggéseket kerestem és igyekeztem kimutatni tehát, hanem egy világjelenségre próbáltam felhívni a figyelmet a regény adta szabadabb „bizonyítási” (problémafelvetésé) lehetőséggel.

Dánielnek az a híre viszont, hogy ezekkel a jelenségekkel, nem csak magyar nyelvterületen, hanem gondolom a manapság majdhogynem globálisnak is mondható angol-szász nyelvterületen is, amit ő jól ismer, csak a mi csoportunk foglalkozik, és ő nem is horoszkópkészítési lehetőség után kutatva talált rám, hanem ilyen jellegű összefüggésekkel foglalkozó személyeket (netalán tudományágat) keresett, és többet nem talált, inkább szomorúsággal tölt el, mint büszkeséggel.

És akkor lépjünk tovább. Jónás azt írja valahol, hogy tudunk a jelenleg a földön élő 6 egész valamennyi (ez a szám folyamatosan változik, és a korábbi előrejelzésekkel ellentétben, az utóbbi években el kezdett gyökeresen csökkeni) milliárd ember által felvetett globális táplálkozási és energiafogyasztási gondok, de ennek nem a nyugati típusú civilizációban élő embereknek a magzat- gyermek- élet- és családellenes magatartása a megoldás. Nos, a vegetáriánus táplálkozás következményeit kutató tudócsoportok már rég óta kimutatták azt, hogy ami a táplálkozást illeti, amennyiben nem fogyasztana húst az emberiség nagy része, a föld nyugodtan eltarthatna 10 milliárd embert is, de erre a lehetőségre soha nem fog sor kerülni, és mindjárt meg is látjuk, hogy miért.

Nem általános elvi kérésekre kértem én választ tőletek, nem akartam tudományos magatartással kapcsolatos elméleti vitát nyitni, hanem igen is, személyes és közvetlen benyomásokat, észrevételeket, meglátásokat kértem azzal kapcsolatosan, hogy a jelenben éppen Magyarországon élő személyek vettek-e észre olyasmit, amit én a hozzám érkező levelekből vélek létezni, fenn állni. Nem „röntgen szemű” tudósok által végzett szociológiai felméréseket, nem „fekete öves” válaszokat vártam, hanem úgymond hiteles személyi benyomások leírását, ilyen jellegű beszámolókat, észleleteket,

Jónásnak és másoknak is, adós vagyok azzal a magyarázattal, hogy az emberiség globális táplálkozási kérdését a vegetáriánus táplálkozási lehetőségek és következmények szemszögéből vizsgáló tudósok, miért merik azt állítani, hogy természetes táplálék fogyasztása mellett (Mivel, hogy az ember számára a húsevés nem természetes, ő ugyanis nem az un. ragadozó sejtstruktúrák „vérvonalán” fejlődött ki eredetileg.) a föld, akár tíz milliárd embert is képes lenne eltartani. Az ok nagyon egyszerű (Erre vonatkozóan rengeteg tudományos vizsgálatot, biológiai – gazdasági tényeken alapuló számítást és statisztikai eredményt közlő könyvet, folyóiratot, újságot, brosúrát, stb. lehet Magyarországon vásárolni, vagy ingyen megszerezni, már csak a különböző joga – csoportoknál is.), ugyanis letagadhatatlan materiális tény, hogy annak az egy kiló húsnak, aminek a „megtermeléséhez” számtalan kiló gabona és növényi táplálék elfogyasztása szükséges az állatok részéről, messzemenően nincs akkora tápértéke (kalória, vitamin, fehérje, sárgája, pirosa, zöldje, stb.), mint amennyi van azoknak a növényeknek, amelyeket a „hústermelő” nagyüzemekben kalapácsokként és inggombokként „gyártott” (Vagyis természetellenes és Istentelen módon szaporított, mesterséges körülmények között életben tartott, és így is etetett: hizlalt) állat elfogyasztott, ahhoz, hogy ez a kilónyi hús az állatban „megtermelődjön”. És akkor még számításba sem vettük azt a rengeteg termőföldet, amelyeket az állatoknak szánt takarmány termesztésével foglalnak el, nem vettük számításba az állat által elfogyasztott rengeteg elfogyasztott ívó vizet, vagyis azt, hogy amennyiben az, az ideális állapot létrejönne, hogy mindenki beéri a nővényi táplálékkal és maximum tejterméket és tojást fogyaszt amellett, nem hogy növelni kellene a termőföldek területét (Amelyeknek a kegyetlen növesztése, kiszorítja a természetes környezetükben élő vadállatokat az életterükből!), hanem gyökeresen csökkenteni lehetne azokat! És nem vettük számításba azt a rengeteg fölösleges környezet és emberi szervezetet szennyező gyógyszert, amit a húsfogyasztás miatt, annak a káros hatásainak és következményeinek a kivédésére, az ellensúlyozására kell gyártani és bezabálni.

Csak figyeljétek meg, hogy előbb a sertés-fertőzések, majd a kerge-marha kór, a juhok köröm és fog-sorvadásos fertőződési hullámai, és most a madárinfluenza, milyen szépen szoktatja át lassan – lassan a civilizált emberiség táplálkozási szokásait és szorítja azt a természetes táplálkozás irányába. És nem is annyira az ember egészsége érdekében történik ez a sok „istentelenség”, hanem azért, hogy a kapzsiságában megvadult és a személytelen: objektív tudományában elbutult ember, hagyjon már fel az álatok nagyüzemi termelésével. (A porul járt libamáj-termelő gazdák egyikétől hallottam, hogy Magyarország libamáj termelő gazdasági hatalomnak számított a madárinfluenza beálltáig. Persze, és ugyanakkor cukorbeteg-hatalomnak, rákos beteg hatalomnak, alkoholista és öngyilkos hatalomnak, stb.) – Csak aki vak, illetve megátalkodott, azt nem látja, hogy mi folyik a szellemi dimenziók szintjén. Nem kell mást tenni, mint a földi történetekből, a tévelygő ember által katasztrófának és tragédiának érzékelt Szaturnuszi jelenségekből visszakövetkeztetni a szellemi erők mozgására…

És, hogy, ugyanezen a logika mentén, a, gonosz kifejezéssel „gyermekvállalás”, egészen pontosan a gyermek – nem vállalás, minden függőben maradt lényeges kérdését is tisztába tegyük (Nem lesz könnyű… - De nem annyira leírni, mint főként elfogadni ezt a tisztázást!):

Létezik az egyetemes létszükséglet, illetve teremtési-szükség program a lét kauzális és spirituális szinten, vallásosan: isteni dimenzióiban, amit a Bibliában Adam Kadmonnak, Isten első ideájának neveznek, vagyis Istennek a teremtésre vonatkozó első és átfogó egyetemes látomásának. Amely isteni „idea-program” – látomás - tehát, biztosítani hivatott annak a teremtésnek a folytonos megtörténését, létrejöttét, amely a Lilith hatásainak a semlegesítését, az abszolútum önmegváltását teszi lehetővé és biztosítja a teremtében, a teremtés által. Amennyiben tehát a földi gondolkozás által kieszelt vallásos és pragmatikus spekulációkat félretesszük és ennek az ősi szükségszerűség következtében létrejött teremtési és megváltási (önmegváltás) programnak a szemszögéből vizsgáljuk a létünk és az életünk fő kérdéseit, teljesen világos a következő dolog:

   Állhat elő bármilyen misztikus, vagy tudományos mesével és sors-helyzet- indokkal, az a személy, aki a teremés első és legfőbb szükségszerűsége következtében keletkezett első egyetemes törvénnyel: a teremtés törvényével szemben, bármilyen módon is „védekezik”, illetve azzal szembe szegül az által, hogy a gyermekáldást meggátolja bármilyen formában is (Akárcsak papi vagy szerzetesi fogadalom formájában is) és ez által megtagadja a teremtésben való részvételt, automatikusan vétkezik is a Teremtő Istennel szemben (Vétek: elvéteni a helyes utat, az élet eredeti célját!). És az is világos, hogy ez a kauzális szükségszerűségből eredő törvény és spirituális lét-program jóval erősebb mint mi, és annak aki vele szembeszegül, bármilyen formában is, előbb vagy utóbb, itt, vagy a túlvilágon (Ez már csak a bűntudat különböző megélési formáinak a kérdése – mármint az időzítés), de kell viselni a következményeit. Aki metafizikailag, vagy teológikusan kezd egy kicsit is gondolkozni, ezt el is fogadja nagyjából, nincs is ezzel semmi különösebb baj. A civilizált embernek az ide vonatkozó problémája abból származik, mindamellett, hogy a karrier által nyújtott önérvényesülési (hatalmi) és gazdasági növekedés által nyújtott élvezeti lehetőségek halmozását és biztosítását előbbre teszi, mint az egyetemes programokból eredő létfeladatainak a beváltását. És amellett, amit Dániel felvetett és aminek az oka ugyancsak az élvezet-halmozásban és boldogság- biztosítási mániában rejlő, az igazi okát tudásom és a szűkös válaszadási időm ezt lehetővé tette, megválaszoltam. A baj az, hogy a nők még mindig a kereken egy évszázaddal ezelőtti és a jóval azelőtti „szülési-állapotok” szemszögéből nézik a világot. Vagyis abból a szemszögből, amelyben az általános iskolázatlanságban és társadalmi hátrányban, vagyis személyi öntudati fejlődési és kibontakozási lehetőségeikben teljesen elnyomott, de legalábbis nagyon korlátozott szép- és üknagyanyák úgymond halomban hozták a világra a gyermekeket. Mivel a biológiának nem tartozik a tárgykörébe a személyiség-tudat által működtetett mágia törvényének a tanulmányozása és ismertetése, a tudományosan gondolkozó ember, ma is azt képzeli, hogy amennyiben a nők folytonos és rendszeres szexuális élet gyakorlásába kezdnek pl. egy házasságon, vagy élettársi viszonyon belül, feltétlenül és szükségképpen szülőedényekké, gyermekszülő- automatákká, a szülés természeti automatizmusának kiszolgáltatott állati lényekké válnának.

TOVÁBB

A Szerelem Törvénye

Kozma Szilárd:

 

A Szerelem törvénye:    http://www.youtube.com/watch?v=u-f7zdkYxLQ&feature=youtu.be

TOVÁBB

Beavatás: A kábulattól való szabadulás szüksége

Kozma Szilárd karma-asztrológus:

Második, avagy az AZ IGAZI (A tényleges) BEAVATÁS

(A KÁBULAT ÉS FÁJDALOM OK-OKOZATI TESTVÉRISÉGE)

 

Avagy a fizikai fájdalom (metafizikai) funkciója a spirituális kábulat-ellenes megváltódási folyamatokban, és az elfojtásának a következménye.

 

    A humánussá (polgárivá) szelídített (korrumpált), majd ennek következtében, egocentrikusan liberálissá vált kereszténységnek a „tudós” embere, mára annyira felelőtlenné vált, annyira zabolátlan élvezethajhászóvá és ez által természet-kizsákmányolóvá, természetszennyező- és zavaró „elemévé” vált a földnek, hogy elemi zavarkeltő tényezőként (Másként leállíthatatlan szennyezőként), nagy részének, előbb – utóbb, objektív szükségszerűséggé válik a számbeli csökkenése (elsorvadása). Hacsak nem változtat gyökeresen a termelő - fogyasztó - szennyező mentalitásán, illetve ha nem válik hirtelenül megvilágosodottá, minden tudatos intézményi - társadalmi "intézkedés" (Pl. tömeges spirituális felvilágosítás) nélkül.

    A gazdasági (politikai) fejlődési téveszme, illetve a kereszténység táptalaján kifejlődött nyugati civilizáció magas tudománya, abból a „bűnbe esett” szellemi koncepcióból indul ki, hogy az élvező-boldogsága (élvezete, kényelme és biztonsága) elérése és megtartása érdekében az embernek a természetet nem csak ki kell zsákmányolnia, hanem, hogy a természet jelenségeivel és folyamataival szemben neki fölösen védekeznie kell. Sőt, végső soron a vallás és a tudomány volt annak a szellemi koncepciónak a melegágya is, hogy boldogsága, tehát az élvezete, a kényelme megszerzése, valamint ezek védelme érdekében, az embernek a természetet ki kell zsákmányolnia. E téveszmének csúcsa is keletkezett később, és ez nem más, mint éppen az, hogy ezen, szó szerint is „természet-ellenes” boldogsági szempontok szerint, az embernek a természetből kivont, kibányászott és természetellenesen átalakított építő elemek (anyagok) segítségével, és általában az anyag szintetikus átalakításával létrehozott munkaeszközök és építőanyagok és védelmi berendezések segítségével, neki a természettől hermetikusan elkülönülve (civilizáltan) lehet az embernek hosszú távon boldogan élnie.

    És ez még mind semmi ahhoz a hallgatólagos közmegegyezéshez képest, hogy az élvezet-biztosító civilizáció létrehozása és fenntartása érdekében, az embernek jogában van a természetből kivont eszközök segítségével azt végsőkig kifosztani, legyőzni és az életet az anyag alapjainál álló atomi és atom-alatti („szubatomi”) létezés szintjén is összezavarni (genetikai alapjában is szennyezni). Ennek az alapkoncepciónak csak rész-következménye az állatoknak a természeti életterükből való kiszorítása, az életterek beszennyezése, az állatok fölösleges szaporítása és gyilkolása (ma már tudományosan is bizonyított tény, hogy hús nélkül is pontosan úgy, sőt: még egészségesebben lehet élni, mint hússal táplálkozva), vagyis az állatok üzemi „gyártása”: keltetése, növesztése és “fogyasztásra való feldolgozása”. Énnek humánusnak képzelt gyilkolási eszmének csak a közömbösen barbár poszt modern mentalitásban jelentkező következménye az, amit az erdők cinikus kipusztításában érhetünk tetten.

      A keresztény papok rendszeresen elmulasztják felemlegetni prédikációikban ama kellemetlen (élvező- védekező civilizáció-ellenes) bibliabeli figyelmeztetést, hogy “Az én utam nem a te utad, mondja a seregek ura.” (Vagyis: az egyetemes törvények útja nem a sors-könnyítések és az élvezetek-növesztésének, valamint ezek  biztosításának a humanista útja). Valamint Jézusnak azt a figyelmeztetését is, hogy “Hamarabb át megy a teve a tű fokán, mint hogy a gazdag bejusson a mennyek országába” (... Mint hogy a vagyonát féltő személy elérje a legfőbb spirituális éberség fokát). És: azt, hogy “Nem lehetsz egyszerre két úrnak szolgája, nem szolgálhatod egyszerre az Istent és a Mammont.” (Nem szolgálhatod egyszerre a lét-rendeltetés, vagyis a megváltódás logikája szerinti életet szabályozó egyetemes törvényeket és ugyanakkor az öncélú élvezeti- és biztosítási koncepciók szerinti életvezetés ideológiáját.)

    Ezek, a keresztény templomokban az eredeti értelmüktől elszakítva (általam zárójelben felvillantott) elhangzó mondatok nagyon hasznosnak bizonyultak akkoriban, amikor az egyház még az autonóm személyi tudat nélküli hívek tömegeire építgette létét és hatalmát, de ma egyházi illetlenségnek számít hangoztatni. A „menedzseri” társadalmakban nem csak ízléstelen tettnek számít, de a hívek számának a sorvadását okozó egyházpolitikai hiba is lenne ezeknek, a metafizikailag képzetlen papok által, a lényegük szerint meg sem értett, létkorrupció ellenes, keresztényi magatartást igénylő mondatoknak a „kényelmetlen” idézgetése. Persze, Jézus jól tudta azt is, hogy az egyetemes törvényekkel összhangban álló, értelmes emberi tevékenység következtében felgyülemlő gazdagság önmagában még nem negatív léterő, hanem az anyagi létben tevékenykedő emberi életformának mindössze egy új, összetett formája. És ez az új állapot is, kauzális szempontból végül is, egy olyan semleges megnyilvánulási forma, ami az emberi kreatív leleményességnek a természetes következménye, amely, bizonyos éberségi feltételek mellett, a szellemi - spirituális fejlődést is szolgálhatja. Ez a gazdasági helyzet tehát, önmagában még sem nem bűnös se nem bűntelen és csak akkor árthat ha öncélúan halmozom - növesztem a más (karma-oldó, karma-meghaladó) életfeladataim felvállalása és elvégzése rovására. És persze, ha egyedül magamnak akarom (minden áron!) megtartani.

    Nem a termelt gazdasággal van tehát baj, hanem az öncélú - és ezért szűkkeblűen és öncélúan kezelt élet-valósággal, a szellem-ellenessé vált: „Atya-ellenes” élet-képzelettel. Illetve az áldás ellenes - gazdasági-szűkségben való, öncélú politikai gondolkozással, aminek a hátterében mindig ott lappang, ha rejtetten, ha nem, a kapzsiság, vagyis a spirituális fejlődést gátló, fölösleges „termékek” szaporítása. A baj nem a fogyasztói szellemmel van, mint ahogy a morál-filozófusok képzelik, hanem az öncélú termékgyártással. És annak az ugyancsak öncélú birtoklási vágyával, az egyéni, vagy családi szükségleteken jóval túlméretezett gazdasági tevékenységgel. Az egyoldalúan megtermelt termék-vagyonnal van a baj és csak azután a gátlástalanul elfoglalt és azt folytonosan és öncélúan tovább növeszteni vágyott vagyonokkal. Baj, csak a gazdasági növekedésben való életképzelettel, majd a pénz befektetési vágyban, a „pénzforgatási” spekuláció szellemi nyomorával, a vagyon elvesztésének a gondolatától való félelemmel, a vagyon-vesztéssel szemben védekező (gazda-tudatában automatikusan ellenségképekkel élő: mentálisan támadó) tulajdonosi életképzelettel van. Vagyis: a rejtett mentális agresszivitást és a spirituális zavartságot kiváltó gazdasági aggodalommal.

    A hatás visszahatás törvénye miatt ugyanis az a személy, aki valami ellen, vagy valaki ellen védekezik, kikerülhetetlenül támadni fog valakit (a vagyonát károsító képzeletbeli rablót, tolvajt, szélhámos bankárt, figyelmetlen hivatalnokot, stb.) mentálisan és képzeletben. Nem irigyelni vagyis támadni kell tehát a vagyont és a vagyonost, hanem le mondani róla, és magára hagyni.

    Aki viszont a képzeletben és a gondolatban (tehát ideális szinten és rejtve) támad, mert irigykedik, illetve, mert azt képzeli, hogy vagyonosan boldog lehet, azt a rezonancia törvénye miatt, előbb utóbb megtámadják a sorserők az élete valamely vonatkozásában (kevéske vagyonában, egészégében, családi boldogságában), az anyagi világ szintjén is. És aki fél, hogy valamit elveszít, az, ha nem is veszíti el pontosan azt, aminek az elvesztésétől fél, a veszteségtől való félelme következtében: tehát a tudattalan szorongása közben elveszít valamit, ami számára a hamis biztonság-érzetet adó vagyonánál sokkal fontosabb és lényegesebb (pl. a nyugalmát és ezzel együtt az egészségét, szerelmét, vagy épp a gyermekét.).

    Carl Gustav Jung mindössze a rezonancia (magyarán: zsák megtalálja a foltját), a kiegyenlítődés és a hatás - visszahatás törvényének az összhatását fogalmazta meg abban a híressé vált tételében, miszerint az áldozat mindig kihívja maga ellen a gyilkost. A minap értesültünk arról, hogy egy agresszív képzelettel (karmával) rendelkező, tizenhét éves Philadelphiai fiatalokból álló kis csapat, katonásdit játszva, fegyveresen és tetőtől talpig elmaszkírozva magukat, becserkésztek egy amerikai buddhista missziót. De megijedve attól, hogy a szerzetesek valamelyike felismerheti és feljelentheti őket, lelőtték mind a kilenc szerzetest. Ők mindössze Isteni sors-eszközök voltak egy olyan spirituális sors-játszmában, amelyet valójában a Buddha szobrocskák belsejében kábítószert csempésző szerzetesek hívtak létre. Ezek a szerzetesek ugyanis magas fokú és végzetes szellemi árulást (isten árulást!) követtek el által, hogy a misszió anyagi erejének a növelése érdekében ópiumot csempésztek és azt aranyért értékesítették.  

  

TOVÁBB

A Szülő - Bolond

Az én-Bolondomról röviden

    A Hamvas Béla által az Arleqin című esszéjében leírt Bolond teljesen félelemtelen. Nem fél sem az ellenségeitől, sem magától a Királytól, sem a sorstól, sem az Ördögtől, sem a Haláltól!
    Könnyű neki mondogatom magamnak, miután a gyermekeim anyját, a szellem által többszörösen megcsavartan kellett lássam, és az anyák tudattalan képzeletvilágának a kiskorú gyermekek életére gyakorolt hatását ismerve - És persze: az Emő tudattalan félelem- agresszióval és negatív ambícióval telt képzeletvilágának a mi gyermekeinkre gyakorolt hatásait is volt alkalmam többszörösen megtapasztalni és az Enikő halálakor attól egyenesen megrettenni! - a Hamvas Árleqinje nem felelős szülő, tehát nem kell féltenie a gyermekeit a másik szülőnek a gyermekekbe becsapódó vészes képzeleti csapongásainak az eredményétől. Tehát, az általa gondozott gyermekeknek a jobb esetben történő lebetegedésétől, rossz esetben: a vészes beleseti veszélyeztetettségétől! A misztikus amerikai szerelmétől hirtelen megzavarodott volt-feleségemnek az első ámokfutásától tehát, kénytelen volt elhalványulni bennem a Spirituális Bolond képzete, mivel, a gyermekeimet nem tudhattam biztonságban. Vagyis mert nem tudhattam őket védettnek az anyjuk tudattalan érzés-és képzeleti világa vészes kilengéseinek az asztrális hatásaitól.
    És mi tagadás: azért is elakadt hirtelen a Bolonddá válásom, mert, ennek a gyermekeim anyjától jövő, az ő volt-családja ellen irányuló tudatos, vagy tudattalan gyűlölködésből fakadó asztrális hatásoknak", nem csak a gyermekek időnkénti halálos veszélybe kerülése volt az eredménye (Medárda és Turula egészen az elején, Etelka időközben, majd csak Turula.). Hanem a családnak -  És főként a Turulának az eredeti családhoz való bírósági vissza-ítélését követő, és a számára és az anya rovására történő, kis összegű gyermek-tartás megítélése után! - jelentkező gazdasági legyengülése is.

 

TOVÁBB

A csilkó- és a hüvelyi orgazmus spirituális különbségéről

Kozma Szilárd, karma és családasztrológus:

 

A csikló-orgazmus és a hüvely-orgazmus közötti spirituális különbségekről.

 

 (A Szerelem és szexualitás - sorozat 3. része)

Szégyen, nem szégyen, de asztrológusként már annyiszor bele ütköztem ebbe a problémába, hogy fel kell vetnem és el kell mondanom, azok alapján amit róla a rendelőimtől meg tudtam, hogy a pszichológia kétségbe ejtő módon vétkezik ezen a téren. Elegem van ugyanis abból, hogy egyesek, akik misztikával foglalkoznak, a pszichológia és ezen belül a szexológia ezen sátáni ostobaságának a tragikus következményeit is, asztrológiai bolygóállás - kérdésének kezdték képzelni. Azt tehát, hogy az asztrológiától várnak megoldást, a feminista tudományok misztikus érdeklődésselis rendelkező, szerencsétlen áldozatai, vagyis a mai fiatal aktív szexuális életkorban levő nők nagy - nagy többségének egyes tagjai. Holott ennek a tudományos lélelktannak nevezett szamárság által okozott civilizációs jelenségnek (A feminista elveken működő nyugati civilizáció téveszme rendszerei által létrehozott abberációkhoz) csak annyiban van asztrológiai vonatkozása, mint minden más, sokkal kisebb jelentőségű szexuális problémának, de metafizikai – spirituális vonatkozása annál inkább nagy és mélységes!

Elég baj tehát az, nem is annyira nekem, mint a szerencsétlen nő-áldozatoknak, hogy ezt a rengeteg, de rengeteg személyi sorscsődöt, sőt: még családi tragédiákat is okozó ( Az asztrológiában végül is, valamennyire a Mérleg-Bika-Vénusz, illetve: Skorpió - Plútó karma-körbe tartozó) "tudományos" problémának a gyakorlati részeit is, egy férfi asztrológusnak kell felvetni (Mivel a hölgy-asztrológusok úgy tesznek, minthogyha ez a probléma nem létezne és tovább jósolgatnak szégyentelenül, talán még arról is, hogy a szerencsétlen áldozataiknak melyik jövőbeni bolygó-állás hatására érkezik majd meg a hüvely-orgazmusa!) és amennyire szerény képességeiből és külső (Mivel hogy a férfi mivoltom miatt nem lehet személyes!) ismereteiből telik, megvitatni ezt és a bajok ok-okozati összefüggését, a probléma-megoldás érdekében, spirituális gyökereinél megkeresni. Sőt: a bajok okát a szellemi hajszálereinél, valamint azok kauzális ok - okozati összefüggéseinél fogva valamelyest rendbe tenni és az által a feloldások és a megoldások megjelenése számára az utat megnyitni.

Tudom, hogy ezért – Ti., hogy amatőr, tehát szerintük: dilletáns módon hozza nyúlok olyan kényes "tudományos" kérdéshez,amelyre nincs szakmai képesítésem. –  rengeteg támadás ér majd és éppen a bajt okozó „kompetens” szakmai képviselők (szexológusok) részéről, de hát nem tehetek mást! - Hiszen ezen a területen még nagyobb kezdett lenni a baj, mint a fogamzás terén, amit szintén a baj-okozó nagy-okos tudósok, a károk helyre hozása és a természetes rend heklyreállítása helyett, a lombik-bébizéssel, majd a kloonozással vélnek ugyancsak "tudományosan megoldani". Hogy ebben mennyi lesz a pozitív eredmény, már előre látható, abból is, hogy az erélyes nevelésnek, vagyis szerintük: az agresszivitásnak a gyermek-nevelésből való kiiktatásának az eredménye az a szívtelen és kegyetlen elidegenült emberiség, amelynek a tagjaik ma kénytelenek vagyunk lenni. 

TOVÁBB

A fűpor- és a virágpor allergiának az igazi okai

Kozma Szilárd: A virágpor-allergia valós okai

 

„Végre itt a nyár, és meleg az idő…” - De a nyárnak koránt sem örvendenek ennyire a fűpor allergiások. Sőt: az allergia igazi, szellemi és spirituális okainak a meg nem értése és félreismerése miatt, a nem- allergiások sem örvendhetnek már a nyárnak úgy mint régen. A fűpor és a virágpor allergia, az utóbbi évtizedekben olyan méreteket öltött a civilizált (A szó eredeti jelentése: védekező) nyugati társadalmakban, és köztük is kiemelten Magyarországon, hogy kormányrendeletek és parlamentek által hozott, büntetéseket előíró törvények(!) teszik kötelezővé a fűnyírást és a parlagfű-irtást. Berregnek hát állhatatos kegyetlenséggel a fűnyíró gépek országszerte, hogy az ember inkább fedett uszodába megy, mint nyílt strandra. Utóbbin ugyanis már nem lehet egy perc nyugalma sem a stressz-okozó ostoba (steril és haszontalan!) fűnyírástól. És ha parkba, vagy a természet lágy ölének más, civilizáció-közeli menedékébe mennél az árnyas fák alatt, szabad levegőn pihenni, esetleg meditálni, azt ugyan nézheted már, mert ma mindenütt ez, a sokak által már nem is észlelt finom irritációt: végül is észrevétlen stresszt okozó, természetellenes fűnyírói alapzaj fogad.

TOVÁBB

A Sárkány-ölő Jupiter és a bölcsek köve

Kozma Botond Szilárd család- és karma-asztrológus:

A Sárkány-ölő Jupiter és a sorsrendezés, karma-oldás, a megváltódás

 

 

Ami a beváltást  Boldogok a Bolondok (Boldogok, akiket boldognak néznek a világ lányai és fiai), mert övék a mennyek országa.”

 

TOVÁBB

Levél anyósomnak a messzi-távolból

Kozma Szilárd asztrológus: 

        

Levél a messzi-távolból anyósomnak

 

 

 „Tisztelt anyósom!

 

    A világ dolgait töprengő kritikával figyelő, és az élet értelmét asztrológus - metafizikusként kereső helyzetemben, a székelyföldről boldognak képzelt Nyugat-magyarországi személyek horoszkópjait értelmezve - és ezáltal, az anyagilag az otthoninál jóval „magasabb életszínvonalú” élet-sorsoknak az otthoninál semmivel sem felemelőbb lelki és testi nyomorúságát észlelve - még jobban megerősödött bennem az a gyanúból hitté váló meggyőződésem, hogy a civilizált ember boldogságának és egészségének egyetlen akadálya van: az erőszakosan ésszerű, pragmatikus (tudományos!) boldogságkeresés. Ez nem jelenti azt, hogy a boldogságot hazudó misztikus, vagy vallásos szentimentalizmus illúziójában élő jámborok - akikről, ha jól odafigyelünk mindig kiderül, hogy igazából pontosan annyira agresszívek mind az előbbiek, csak ez az agresszió a misztikus fantasztáknál egy kicsit jobban el van rejtve - hiszen a jámborságuk nem „hétpróbás” meggyőződésből, hanem félénkségből, illetve gyávaságból ered -, szóval ez nem azt jelenti, hogy a boldogság-tülekedésben részt nem vevő, „jóságos-szegények” egészségesebbek és boldogabbak lennének. Sőt: még az Enikő, számomra majdhogynem kiheverhetetlenül rettenetes elvesztésének az élménye sem rendített meg ama hitemben, hogy a boldogság és az egészség, illetve a harmonikusan kiegyensúlyozott és kreatív élet, sem az agresszíven ésszerű boldogsági törekvés által, sem a szentimentális misztifikáció alapállásából nem valósítható meg.

 

Mindaz ami velünk történt és mindaz amit gondolkozó emberként (és nem utolsósorban élő sorsokba belelátó asztrológusként) itt látnom és tapasztalnom kell, megerősített abban a hitemben, hogy csak és csakis úgy élhetünk egészséges és boldog életet, ha helyre állítjuk az évezredek óta megbomlott, de különösen az utóbbi két évszázadban megromlott viszonyunkat a természettel és a természetet és ezáltal minket is létrehozó és az egész létet fenntartó egyetemes szellemi erőkkel.  

    Tudom, tudom, a lányodért, illetve a lányod boldogságáért szüntelenül aggódó anyai szíved máris megsejtette, hogy a számodra túlságosan elméletinek - és talán feleslegesnek - tartott bevezetőnek az egyetlen értelme az, hogy a te nézeteid és a te boldogság-képzeted szempontjából, mi Emőkével „megint” rosszat tettünk: nem csak úgy döntöttünk, hogy vállaljuk a következő gyermek érkezését, hanem úgy is, hogy az esetleg azután következő gyermek foganása ellen sem fogunk „védekezni”, vagyis jó ideig sem a TEREMTŐ ISTEN AKARATÁVAL, sem a természet rendjével szemben nem fogunk védekezni és ebben a szent elhatározásunkban annyira egyként vagyunk mi ketten eltökéltek, hogy - mind a vallásos, mind a világi törvények és jogszabályok alapján is ! - elutasítunk minden, a részetekről jövő ellenkezést, neheztelést és beleszólást.

    Mielőtt a Te, vagy az én édesanyám, vagy bárki másnak a mi természettel és isteni akarattal összhangban élni vágyó eltökéltségünkbe és gyermekvállalási elhatározásunkba való beavatkozási jogának, illetve jogtalanságának a problémáját tovább ragoznám, talán nem árt, ha még egy kis elméleti kitérővel megerőlteted az aggódó szívű anyai képzeletvilágodat és tudomásul veszed, hogy a döntésünk a nagyon nehéz KARMÁVAL, illetve az őt a rákos betegségre is nagyon hajlamossá tevő spirituális „anyai örökséggel” a világra született Emőkének az érdekében is történt. Mert az itteni betegségek okait vizsgálva, meggyőződettünk arról, hogy ebben a júdási nyugati civilizációban minden divatos és sok esetben az orvostudomány lehetőségeit meghaladóan végzetes betegségnek az igazi oka, az általános pszichózissá váló gyermekáldással szembeni tudattalan agresszivitás. Ebben a természet -és isten ellenes civilizációban ma a természetesként elfogadott „női társadalmi érvényesülés”(sicc!), az egoista boldogságvágyból eredő „karrierépítésnek” és az anyagi függetlenség elnyerésének az eszméje nem csak a 18 - 20 éves életkorban történő szülés gondolatával áll szemben.

Ma már nem csak a lányok félnek az „időnap előtti”(sicc!), illetve a 28 - 30 éves kor előtti teherbe eséstől, hanem ezért aggódik a családos fiatal nők miatt ma két „európai szemléletű” generáció: a felnőtt lányos 45-60 éves anyukák és a 60-75 éves nagymamák „felvilágosult” generációja is! Eddig még nem is lenne semmi baj, hiszen lehet, hogy ezeknek a „társadalmi-boldogság” elnyeréséről a gyermekük miatt lemaradt mézeskalács-szívű anyukáknak és nagymamáknak van igaza (akik a „naiv módon elmulasztott”  fényes civilizációs boldogság-szerzési és isten-akarattal szembeni védekezési lehetőségek után sóvárogva, nem vették észre, hogy tulajdonképpen azért lettek boldogtalanok, mert már a neveltetésük és a taníttatásuk következtében kábultan, zavarosan, tehát: „éberség vesztetten” indultak el az életbe és azért nem lehettek soha boldogak, mert soha nem jutott eszükbe, hogy nekik mindig az adott körülményeiken és lehetőségeiken belül kellene, éber szellemiséggel és nem csapongással, vagy erőszakos ésszerűséggel a boldogságot elérniük). De nem árt, ha elgondolkozunk például azon, hogy miért épp a gyermekáldás jelenségével titkoltan és rejtetten szembeforduló, egoista boldogság mániában szenvedő ipari civilizációkban már-már vészterhesen harapózik el egy-egy, a női szülő-tápláló szervekkel kapcsolatos rákos betegség? 

    A komoly asztrológusok körében közhely például, hogy a természeti megtermékenyítés őserejét és a természetes termékenységet megtestesítő virágporral szembeni allergia pontosan a lehetséges megtermékenyüléssel szembeni öntudatlan agresszív mentalitást fejezi ki testi szinten. Ezt, a valamikori „akkor szüljek gyermeket, amikor én akarom és nem akkor, amikor a természet szerint annak az ideje van” szerű mentalitást, a természeti ciklusokkal szembeni természet ellenes agresszív magatartást, a mai lányok körében egyre inkább felváltja az „Ebbe a mai kurva világba ma nem érdemes szülni gyermeket.” szalagcímű, civilizált feminista életszemlélet.  

    Valahányszor ilyet hallok egy társaságban, vagy az utcán, tudom, hogy az illető hölgy ha nem is egyke, de az a második, vagy harmadik gyermek, akinek a biológiai foganása és a megszületése előtt, az édesanya, valamiért vagy nagyon félt a gyermekszüléstől, vagy nagyon elege lett a gyermekszülésből és a gyermek nevelésből. De azt is tudom, hogy az a hölgy aki ilyen „megtermékenyülés-ellenes”, illetve gyermek-ellenes szellemi programot hord a tudattalanjában, nem csak hogy allergiára hajlamos már pici gyermekkorától és nem csak a jövendő terhessége és a szülés közben számíthat szövődményekre, hanem mellrák és méhrák is fenyegeti, amennyiben ezt, a tudattalanjának a mélyrétegeibe ágyazott és az édesanyján keresztül örökölt, öntudatlan és önkéntelen gyermek-ellenes, illetve termékenyülés-ellenes késztetését nem fogja valaki teljesen feloldani a személyi horoszkópja részletes és mély értelmezése segítségével.

     És rengeteg ilyen horoszkópot, nem csak ártatlan lányok és problémás kismamák horoszkópját, hanem a halál küszöbön álló, egész életükben védekező anyák és meddő asszonyok horoszkópját is értelmezve tudom, hogy ennek az európai nemzetnek a tagjai nem azért szenvednek aránytalanul sokat mindenféle allergiában, cukorbetegségben (asztrológiailag a jupiteri elvhez tartozó problémakörnek: az önámítás és az igazságtalan kritizálás betegsége) és rákban (az elfojtott és a tudattalan, természet- és teremtés ellenes agresszivitás betegsége), nem azért lesznek öngyilkosok, mert nincsenek meg a gyermekvállaláshoz szükséges és „az emberi élethez méltó” anyagi feltételek. Dehogy nincsenek! (Mivel a civilizációs igények állandóan változnak, ezek a „jogosan elvárt” anyagi feltételek soha nem is lesznek meg. Sőt: Nyugat-Európai tapasztalat, hogy minél nagyobb a márkában mérhető „életszínvonal”, minél kedvezőbbek az anyagi feltételek, annál kisebb a gyermekvállalási kedv.)

    Azért beteg az egész nyugati civilizáció és főként a nők és főként az anyák tudattalan lelkivilágának a közvetlen befolyása alatt álló, és így az anyák szexuális nyomorúságával és gyermek-ellenes fóbiájával már-már az idióta állapotokig megnyomorított kiskorú gyermekek, mert a „felvilágosult” civilizált ember úgy képzeli, hogy a boldog élet érdekében ő a természetből „anyagi alapokat kell kitermeljen” és a természeti és a társadalmi környezetétől anyagi garanciákat kell szerezzen ahhoz, hogy ő újból az ember eredeti rendeltetése szerint: a természet rendje és idő-ciklusai szerint: egészségesen és normálisan éljen.

     Tisztelt anyósom, engem egyáltalán nem érdekel, hogy te ezekkel a metafizikusi- asztrológusi tapasztalatokkal, észleletekkel és a belőlük levont következtésekkel egyet értesz-e és még csak az sem érdekel, hogy az akaratod és szándékod ellenére is, úgymond „véletlenül” megfogant, de az ellene irányuló mentális és gyakorlati tevékenységed következtében, testi hibával született harmadik gyermeked „szerencsés” megszülése után azonnal újrakezded-e a gyermek elleni tudományos védekezést? Illetve, az isten akaratával való további szembeszegülést, miközben a templomban ájtatoskodsz és azt állítod, hogy hiszel Istenben. Engem csupán az én családom egészsége érdekel, aminek a feltétele a család tagjainak egészséges szellemének a megőrzése. Mivel itt heteken és hónapokon át csak Emőkével kettesben, vagy az Enikő születése és halála után Emőkével és Medárdával hármasban voltunk, Emőke a kettőtök beszélgetésének azokat az ide vonatkozó részleteit is elmesélte amiről én eddig nem tudtam és nem csak hogy fel vagyok háborodva, de mélységesen meg is gyűlöltelek, ami után megtudtam, hogy te már a Medárda megszületése után rá próbáltad őt venni, hogy spirált tetessen be a méhébe, ezzel elbizonytalanítván őt az isteni teremtő erőkkel való kollaborációs készségében tulajdonképpen előidézted az Enikő hibás foganását, majd, miután ezt helyrehoztuk és Enikő csodálatos – egészséggel és épen és könnyen megszületett, majd meghalt, tovább bombáztad Emőkét a gyermekáldás elleni védekezésről szóló métely-szövegeiddel.

Sőt: amikor megtudtad, hogy a szülés után kilenc hónapra megjött a menstruációja, visszatértél az agresszív védekezés témájára és azt mondtad neki nagy aggodalmasan, hogy: „Nehogy nekem (Tehát neked! - sicc!) újból terhes legyél.” Az aggodalmad eredménye meg is érkezett: előbb egy rosszul fogant magzat és annak a két és fél hónapos korában történt elvetélése, majd az Enikőnek a zavart foganása, mivel ezt a foganást Emőke már olyan agresszíven fogadta el, hogy csak akkor csendesedett el, amikor már nem volt mit tennie: el kellett fogadja azt, hogy élő magzat van a méhében.

 

Sőt: még ebben a szerencsétlen helyzetben sem átállottad olyasmivel mérgezni a lányod lelkét, hogy bezzeg a férje Magyarországon vikkendezik és nők után császkál, miközben ő otthon „miattam szenved”. Holott engem csak akkor nem zavart, hogy tőlük távol kell lennem, amikor az előadásaimat tartottam és a megrendelt horoszkópokat készítettem, és azt a másfél hónapos vikkendezést, amíg itt az előadásokat elkezdhettem és a szükséges pénzt megkereshettem nem csak az otthoni közköltségi elmaradások kifizetésére, hanem arra is, hogy őt ide hozhassam, ahol a rosszul indult magzat-foganást spirituálisan annyira helyre hozhattuk, hogy ép és egészséges gyermeket szüljön miközben ő is egészséges marad.

   Szóval, azt a másfél-két hónapot, amikor egyik napról a másikra éltem és egyik szálláshelyről a másikra költöztem, nem kívánom senkinek. De te még ennél is korábban megkezdted az Emőke lelke mérgezését és megpróbáltad őt rávenni már a Medárda elkapartatására is!

 Ráadásul azt a próféciát nyilatkoztad ki számára, hogy később meg fogja bánni ha nem hallgat reád és meg fogja látni, hogy a magzat meghagyásával „Ketté fogja törni az életét.”      

    Mindezek tudatában és azzal az alapos gyanúval, hogy a személyi Karmád miatt még mindig nem tudsz megnyugodni annak ellenére sem, hogy hála Istennek hallgattál az Emőke „fordított tanácsára” és Te is szültél még egy gyermeket, még egyszer és utoljára a tudomásodra hozom, hogy én Emőkét nem tekintem a rád hallgatni vakon köteles, „ a Te lányodnak”, hanem egy olyan gondolkozó, önálló személyi akarattal és öntudattal rendelkező felnőttnek, aki az én feleségem. Tehát ő az én családomnak a legfontosabb tagja. Mivel te szülted őt a világra és te is nevelted - nevelgetted, úgy ahogy nevelhetted (erről tudomásom szerint ő ír neked bővebben) és mivel ezáltal és emiatt, az anyaság kérdéskörében az ő tudattalanja nagyon könnyen befolyásolható általad, én mind családapa és családfő, nem csak hogy azt igénylem tőled, hogy ne érintsd vele ezt a témát, amennyiben úgy érzed, hogy a lányod boldogságáért aggódó anyai szíveddel nem tudsz az ő esetében ehhez a témához pozitívan állni, majd akkor

amikor Emőke haza utazik, hogy elhozza Medárdát a nagyszüleitől. Hanem azt is megfogadom neked, hogy amennyiben csak a sanda gyanúm is felmerülne, hogy te még egyetlen egyszer is, még csak egy „jelentéktelennek számító” és önkéntelen, aggódó anyai kétellyel, vagy egy rosszálló gesztussal is, ilyen tekintetben negatívan befolyásolnád őt, minden erőmmel és tehetségemmel azon fogok munkálkodni, hogy mind őt, mind Medárdát, akit eszelősen el akartál magzat korában kapartatni, mind a jövendő gyermekeinket lehető legnagyobb mértékben izoláljam tőled.

És ebben a szándékomban, pontosan a két évvel korábbi vetélés és az Enikő halálának a spirituális okai miatt, annyira eltökélt vagyok, hogy nem csak a tudományos pszichológiai és a humanista pedagógiai ( az eredményeit észlelhetjük a módszereivel nevelt „mai” fiatal felnőttek életében) érveket utasítom el, de (még egyszer ismétlem: ha bennem csak a gyanúja is felmerülne bennem annak, hogy te Emőkét negatívan befolyásolni akarod ebben a tekintetben) e „családvédő” szándékomat minden teketória nélkül irgalmatlanul valóra váltom.

     El kell fogadnod végre azt a tényt, hogy annak ellenére és azzal együtt, hogy Emőkét te szülted és te nevelted (...), ő már ne a te irányítható kislányod, akinek a boldogságáért és jövőjéért neked spekulálni és aggodalmaskodni illik, hanem egy felnőtt családanya, aki a tőled örökölt rossz fiziológiai természete és képességei ellenére, két egészséges gyermeket szült a világra és akinek mellettem nagy esélye van arra is, hogy spirituálisan is meghaladhassa a negatív anyai örökségét.

 Ez utóbbi azt jelenti, hogy ő a akkor és úgy lehet csak boldog, ha hagyod, hogy békében kibontsa és feloldja a tőled örökölt negatív karmáját és ebben nem zavarod meg őt a te világiasan józan és júdásian ésszerű, illetve szellem-ellenes és isten-ellenes nézeteiddel, véleményeddel, befolyásoddal. El kell fogadnod tehát, hogy Emőke már nem a te lányod, akinek a világi és ésszerű és pragmatikus és tudományos és élvezetes boldogsága elérése érdekében neked őt befolyásolni kell - neked, aki még ott tartasz, hogy előtte eufórikusan felkiáltottál: „Azért is boldog leszek”, mintha a boldogság célirányosan megszerezhető valami, illetve agresszív cselekvések gyümölcse lehetne…!.

 -, Szóval a rég felnőtt Emőke már nem a te lányod, hanem az én feleségem, vagyis egy egészen más, tőled független - és egyelőre a te életfelfogásoddal és mentalitásoddal szemben ellenséges - családnak a fő tagja. És ha nem vagy hajlandó békésen elfogadni ezt a tényt, mármint hogy nem szabad őt a létező és a jövendő anyaságában neked negatívan befolyásolnod, még azon a jogcímen sem, hogy te jót akarsz tenni vele ezekkel a tanácsaiddal, miközben a családjához való viszonyát megmérgezed a lelke mélyrétegeiben, akkor majd elfogadtatom én veled ezt a tényt becsületesen ellenséges eszközökkel. 

     Mindezek ellenére, mármint az eddigi, aggódó anyai szíved által sugallt, jóindulatú és jóhiszemű, de család aláaknázó tevékenységeddel szemben érzett haragom ellenére - ÉS MINDEZEKKEL EGYÜTT - kívánok neked a kis fiadhoz, erős spirituális éberséget, ami egyben az igazi anyai mivoltod elérésének a feltétele is, hiszen eddig egyáltalán nem te, hanem az édesanyád gondozta és nevelte a gyermekeidet, és ami az egyedüli lehetséges útja a családanyai boldogságod elnyeréséhez.

 

                                                                        Tudatosan éber, vői tisztelettel:

    Bősárkány,  2101 április 1.                                                                       Szilárd.

 

TOVÁBB

Villás Béla és a Szaturnusz

Kozma Szilárd karma- és családasztrológus:

 

    Villás Bélának az Idők végezete c. előadássorozatának a 2014 október 10-i előadásáról   

 

https://www.youtube.com/watch?v=c9BBJ4rzW0s

 

 

     Mivel, az előadásnak az elején elhangzott és általam a video-felvételnek a Youtube-n való megjelenítése alatt található korábbi hozzászólásaimban kifogásolt zagyva-misztikus részeitől eltekintve, úgy találtam, hogy az utóbbi időben Villás úr igen jelentős eszmei fejlődésen ment keresztül, végül is kieszeltem a csendesítés módját és így sikerült a számítógéphez csatolt hangszóró gombja csavargatásának a segítségével (Ti. az ordítozós részek lehalkítása segítségével) végighallgatni, az Idők végéről szóló előadását. Tiszta lélekkel mondhatom, hogy annak a végét, illetve a végkövetkeztetését, metafizikailag egészen helytállónak és eszmeileg jónak találom– erkölcsileg, helyesnek.

 

    Mindössze a személyi felelősség szükségét és a sorsvállalás(az anyagi természeti „korlátok” közötti élet) szakrális jelentőségét kell még megértenie a misztikus tanítóvá vált, volt-egyházfőnek, ahhoz hogy a mondanivalója kifogástalan lehessen metafizikai- , vagyis keresztény beavatási szempontból is. Más, hozzá hasonló, magyar misztikus gondolkozóval egyetemben ugyanis, a Villás úr előadásaiból is kirí az, hogy nem érti a földi létezésben (a szerves anyagban lehetővé váló individuális tudatot kitermelni képes biológiai „életben”) való létezés fontosságát, az anyag szakrális funkcióját. Vagyis, hogy nem érti az emberi rendeltetés lényegét – célját és mindenféle öncélú tanulási – fejlődési lehetőségekről beszél, mivel láthatóan nem érti, hogy az életünk egyetlen lényeges célja és rendeltetése nem más, mint a személyi megváltódáson, a személyi megváltottság (Lehetőleg minden dimenzió szinten megvalósított kiegyenlítettség) állapotnak a minél mélyebb és minél teljesebb elérése. (Persze, a tulajdonképpen - isteni - cél, az egyetemes megváltás folyamatos realizálása, amint azt a Lilithről szóló tanulmányomban kifejtettem, de az egyéni megváltás – megváltódás nélkül, ennek nincs számunkra értelme).      

TOVÁBB

Bevezetõ az egyetemes törvényekhez

  Kozma Szilárd:  Teljesen tisztázott és bõvített Bevezetõ az Egyetemes Törvényekhez   I. A hermetikusok által megfigyelt és leírt hét Egyetemes Törvény (KYBALION), ismertetetése, értelmezése és illusztrálása az asztrológiában, az aritmológiában és az alkímiában, valamint az evangéliumi szövegekben is jelentkezõ axiómákkal, értelmezésekkel.   II. Kiegészítve a többi három (a 8, 9. és a 1O.) Egyetemes törvénnyel. Mottó: 1) "A misztikus és a vallásos személyek általában (és valójában!) semmivel nem egészségesebbek (- pontosan annyira betegesek) és nem is boldogabbak a materiális koncepciók szerint élõknél, mivel õk sem ismerik, de legalábbis nem élik meg belülrõl az Egyetemes Törvényeket." 2) "Végsõ soron csak az logikus, ami analogikus."    I. Általános bevezetõ   (A Jin, a Jang és a Jen, tehát a Világosság, a Szeretet és az Egyetemes  Kiegyenlítõdést szolgáló kölcsönös Áthatolás õsprincípiumainak a kapcsolata az Egyetemes Törvényekkel.)       Az élet célja, rendeltetése és funkciója azonos az egyetemes teremtés céljával, rendeltetésével és funkciójával. Ez a cél, rendeltetés és funkció az abszolút õslétet megbontó Lilith által okozott káosz növekedésének a megállítása és a Lilith által megbontott abszolút létállapot helyreállítása. Vagyis: az egyetemes megváltás segítségével történõ teljes egységállapot elérése, tehát az egyetemes kiegyenlítõdés mindenkori, folytonos megvalósulása által történõ abszolút-létállapot helyreállítása. Ezt a célt Egyetemes Megváltásnak nevezzük. A Megváltás, a Lilith erõ által megzavart, felbontott és ez által külsõ aktivitásba kezdõ (Teremtõvé lett) abszolút létállapotnak a teremtés általi, a teremtés határállapotában keletkezett anyagi világ tulajdonságainak a segítségével történõ kiegyenlítése, az újbóli nyugalom és egyetemes boldogság (igazság) –állapot elérése, megvalósítása a létezés legfinomabb (legmagasrendûbb) szféráiban.     A megváltás (Jen) tehát, nem más, mint a lehetõ legteljesebb kiegyenlített egység-állapot, ami a Fény (Maszkulin, vagy Jang õsprincípium) és a Szeretet (Feminin, vagy Jin princípium), között, másrészt a Teremtõ és a Teremtés között, illetve, az ember esetében: a teremtõ és a teremtmény között jön létre a létezés spirituális és kauzális síkjain, miután az ellentétek a fizikai dimenzióban és a természetben (fizikai és pszichikai szférák), majd ezt követõen a spirituális dimenziókban is, kiegyenlítõdnek. Vagy, amennyiben a kiegyenlítõdés megvalósulása (A Jen) akadályozott (Például, annak egy személy huzamosan és intenzíven ellenáll.), az ellentéteket megtestesítõ lételemek (Az ellenállást kifejtõ lelki tulajdonságokat vezérlõ, helyrehozhatatlanul megrongálódott agy-központok, vagy éppen maga az ember.) megsemmisülnek.      A Világosság (teremtõ akarat és teremtés- tudat, teremtõi eszencia, maszkulin princípium, gyakorlati tapasztalattal erõsödõ értelem, értelmi világosság, átvilágítási, értelmezési és irányítói képesség, stb.) és a Szeretet (kiáradó egységérzet, teremtési õsszubsztancia, feminin princípium, az egységhez való kötõdés és az egységbe való visszatérési szükség és lehetõség õstudata, központi bölcsesség, önkéntelen odaadás és áldozat hozási képesség, odaadás, stb.) õs princípiumai által megnyilvánuló Egységes - Egyetemes Teremtõ és Megváltó Abszolút Szellem (Jen), számunkra is felismerhetõ és a mi mindennapi szavainkkal, fogalmainkkal is felfogható és leírható tíz teremtõ- és megváltó erõ által és tíz egyetemes törvény szerint jelenik meg, mind az õsideák síkján, mind a természetben. Mindaz tehát, ami a létben és a természetben létrejön és megnyilvánul, magában hordozza az abszolút-magot és a Lilith-bomlási késztetést, valamint a Fény, vagy a Szeretet jellegét (lényeg-stigmáját). Ugyanakkor a valóság különbözõ szintjén létrejött ellentétes nemû elemek, tehát a Jin és a Jang princípiumok alacsonyabb vibráviós frekvencia-állapotban levő megtestesülései (Figyelem: nem maguk a princípiumok, amelyek abszolút szinten "egyek" és kauzális szinten elkülönültek), abszolút lényeg szerint, vonzzák egymást, vagy eltaszítják, esetleg igyekszenek kizárni, vagy megsemmisíteni egymást, át akarnak hatolni egymáson és így egységbe akarnak kerülni egymással, vagy el akarják kerülni egymást, ezt annak függvényében, hogy mennyiben vannak egymással reznonanciában, azonos frekvenciájú hangoltságban.   ( „Bár e tanulmányok olvasása közben egyesek azt érezhetik, hogy a sors - problémájukra megtalálták a rég óta keresett választ és megoldást, sőt egyesek számára az abszolút igazság megtalálásának az érzésével is fog hatni ez írások olvasása, fontosnak tartom arra figyelmeztetni mindenkit, hogy sem az itt, vagy a máshol olvasható élettényekhez kötődő szellemi információk, sem a mások által írt, vagy a gnosztikus misztikák szövegeiben olvasottak, nem helyettesíthetik és nem pótolhatják azt a személyre vonatkozó konkrét információ-rendszert, amit egyedül a személyi horoszkóp értelmezése által a személyi rendeltetés-ismertetés adhat meg és aminek a segítségével úgy rendezhetik az életüket, hogy a karmájukat és ez által a nehéz sorskríziseiket – betegségeiket meghaladhatják, feloldhatják, illetve az egészségüket és az igazi szabadságukat - boldogságukat elérhetik.”)  
  
 

TOVÁBB

A teremtés és a mágia egyetemes törvénye (űjraírt)

Az 1. törvény: A TEREMTÉS TÖRVÉNYE, ILLETVE A TEREMTŐI LÉT-KÉPZELET MÁGIKUS EREJÉNEK A TÖRVÉNYE. A mágikus erejű Személyi öntudat és képzelőerő törvénye.    A Szellemi létezés és erőhatás mindenkori elsődlegességének és a teremtő - mágikus - erejű képzeleti hatásoknak a (Minden felszíni látszat ellenére való!) minden más hatások fölötti hatóerejének a törvénye. A teremtett világnak, a létfolyamatoknak és minden nemű szellemi, gondolati, pszichikai és fizikai jelenségeknek az Abszolút (isteni) Imagináció, valamint az emberi imagináció általi teremtődésének, létrejövésének és kiteljesedésének a tőrvénye. Az egyetemes (Isteni) megnyilvánulási, megtestesülési vágy által keletkező képzelőerő és az emberi vágyak által irányított képzeleti erőnek az immanenes (automatikus) hatóerejének a törvénye.    A hétköznapi életben ez nem más mint a fizikai és a pszichikai jelenségeknek és folyamatoknak, a vágyaknak és a gondolatoknak, az egyéni és a csoportos akarat és az egyéni képzelet hatására történő keletkezésnek, változásának és kimúlásának, valamint az anyagi és a pszichikai jelenségeknek és folyamatoknak az egyéni szellemi erő általi, illetve az öntudatlan személyi vágyak és a tudatos akarat által működtetett, (automatikusan) mágilkus erejű emberi képzelet általi megváltoztathatóságnak és befolyásolhatóságának a törvénye. A mágia tőrvénye tulajdonképpen a felnőtt korú embereknek a sorselemei és sorskörülményei megteremtésben való közvetlen részvételének és ezért személyi felelősségének a törvénye, Ezért a személyi öntudat rendezettsége és zavartalansága szükségének a törvénye is, lletve, a személyi identitás-tudat mágikus erejének: az egyéni imagináció teremtő hatalmának a tőrvénye.  E törvény alapján, a világegyetem alaptermészete MÁGIKUS, vagyis szellemi irányítású. Hamvas Béla megfogalmazása szerint: „a valóság természete mágikus”. Ezért mindaz és minden, ami létezik és megnyilvánul a létben voltaképpen Szellem. Minden a Szellemből születik, a Szellemhez tartozik, Szellemből van és végül a Szellembe tér vissza (Kybalion). Ezt a törvényt, vagyis a hatásait és a következményeit nem lehet eléggé hangsúlyozni és eléggé komolyan venni. Ennek a törvénynek az ismeretében tudomásul kell vennünk, hogy a Teremtő Szellem által TEREMTETT OBJEKTÍV VILAGEGYETEM TERMÉSZETE nem a gazdasági jellegű, tehát nem az egyetemes lét természete. De még csak az emberi élet- és sorsrendezési lehetőségek sem az embernek a megélhetési szükségeinek, élvezeti, vagy kényelmi haszonelvének az ésszerűsége szerint alakulnak, hanem az egyes embernek a tudattalan vagy tudatos képzeleti tevékenysége és a vele közvetlen, vagy áttételes kapcsolatban álló személyek képzeleti tevékenységének az összhatásaként! Vagyis nem a pragmatikus racionalitás az irányító elve a sorshelyzeteink kialakulásának.  – „Az én utam, nem a te utad. – Mondja a seregek Ura.” Láthatjuk tehát, hogy az élet- és  sorskörülményeinket létrehozó Isteni képzelőerőnek a hatás-logikája (hatásmechanizmusa) nem teljesen objektív, mivel a mi egyéni szubjektív képzelőerőnknek, még ha a legtöbb esetben a részünkről önkéntelenül és öntudatlanul is, de része van a sorsunk alakulásában!  És persze: ez a mágikus sors- hatásmód nem is érzelmes, nem is esztétikus, és nem polgárian morális, de még csak nem is misztikus ahogy azt képzeli a materialista tudós, vagy a vallásos ember, hanem egyszerűen csak rendkivülien összetett. Közös eredő szerint ható!      „Bár e tanulmányok olvasása közben egyesek azt érzik, hogy a sors - problémájukra megtalálták a rég óta keresett választ és megoldást, sőt egyesek számára az abszolút igazság megtalálásának az érzésével is fog hatni ez írások olvasása, fontosnak tartom arra figyelmeztetni mindenkit, hogy sem az itt, vagy a máshol olvasható élettényekhez kötődő szellemi információk, sem a mások által írt, vagy a gnosztikus misztikák szövegeiben olvasottak, nem helyettesíthetik és nem pótolhatják azt a személyre vonatkozó konkrét információ-rendszert, amit egyedül a személyi horoszkóp értelmezése által a személyi rendeltetés-ismertetés adhat meg és aminek a segítségével úgy rendezhetik az életüket, hogy a karmájukat és ez által a nehéz sorskríziseiket – betegségeiket meghaladhatják, feloldhatják, illetve az egészségüket és az igazi szabadságukat - boldogságukat elérhetik.”     

TOVÁBB

A hangoltság és a harmónia, vagyis a vibráció törvénye
Kozma Szilárd: II.  A hangoltság és a harmónia, avagy a VIBRÁCIÓ törvénye.
   Más nevein: a Rezonancia illetve az Affinitás és a Tükrözõdés törvénye. Magyar népi meghatározásban annak az elvnek a törvénye, ami szerint: "A zsák megtalálja a foltját.".     "Semmi sem áll, minden, ami létezik, még a gondolat és a képzelet is vibrál." (Kybalion) - Ötezer évvel ezelõtt írták le az egyiptomi hermetikusok ezt az egyetemesen érvényes metafizikai (Tehát idõtõl és tértõl függetlenül, mindenütt és mindenkor érvényes!) igazságot. A modern fizika kutatási eredményei is igazolták ennek az ötezer évvel korábban leírt hermetikus tételnek az érvényességét, amely valósnak bizonyult az anyagi világ minden szférájában. A hermészi kinyilatkoztatás viszont nem csak az anyag különbözõ megnyilvánulási formáira vonatkozik, hanem az egész létezésre. Az anyagi, a biológiai, a lelki és a szellemi – spirituális létezés közötti különbségek tulajdonképpen az abszolút õsszellemnek a különbözõ rezgési skálák, vagy vibrációs állapotok szerinti megnyilvánulásának a következménye. Minél közelebb áll az abszolút lét-állapothoz és minél magasabb a vibrációs állapot, annál összetettebb létezési formákkal és létállapotokkal találkozunk (Például az ideák világa.). És minél alacsonyabb rezgési fokot (frekvenciát) mérünk, annál durvább, tehát áthatolhatatlanabb, rugalmatlanabb és változtathatatlanabb megnyilvánulási formákkal  szembesülünk (Fizikai - kozmikus létállapot általában, és a legkeményebb anyagi létformák a földön, spirituális létstruktúráknak megfelelő biológiai életformák.).     Egy finom szellemi információ, valamint az anyagi világnak egy durva (tehát egy átlagos képességû ember számára is azonnal érzékelhetõ) jelzése, külön - külön, csakis a velük azonos vibrációs állapotban levõ (azonos rezgési skálán létezõ) közegekben, a velük azonos vibrációs állapotban levõ energetikai struktúrákban áradhat szét, csakis ott nyilvánulhat meg a maga teljességében, ott idézhet elõ lényegi változásokat: Hasonló a hasonlót vonzza. De figyelem: hasonló a hasonlót le is gyõzi, sőt: be is keblezi és meg is változtatja! (Sõt: tudatosan, vagy tudattalanul meg is gyilkolhatja. Lásd K.G. Junk tételét, miszerint az áldozat mindig „meghívja” tudattalanul a merénylõt, vagy éppen a gyilkost. Persze, ez nem azt jelenti, hogy lehet az igazságot morálisan relativizálni és az áldozatot büntejük a merénylõ, vagy a gaztett elkövetõje helyett, amiként az, egyes liberális koncepciók szerint kellene!) Mert ami nincs minden dimenzió szintjén, azonos vibrációs határértékeken belül, az küldhet egymásnak információt ugyan és vehet tudomást egyik a másikról (Lásd a Szetetet és a nyitott lét törvényénél leírtakat), de nem szembesül, nem találkozik egyik a másikkal közvetlenül a Ploaritás és a Hatás – visszahatás törvényei alapján. Ezért, a kevésbé hasonló létállapotoknál, tehát az egymástól jól differenciált és eltérõ rezgési állapotban létezõ létformáknál, és ez a szembesülés, és áthatolás, valamint az ennek köszönhetõ változtatás lehetõsége nem áll fent!     Ez az egyetemes vibrációs állapot tehát, a misztikusok által Isten Misztikus Testének nevezett Egyetemes Éteri Szubsztanciának (A Pránának: az õsszubsztanciának) a tulajdonsága, a mindenkori létezési állapota.     A modern fizika "fehér zaj"-nak nevezi azt a rezgési határ állapotot, amely az anyagi világot elválasztja a magasabb rezgési fokozatú létállapotoktól (“dimenzióktól”). A fizikai dimenzióban ismert rezgési formák, úgymint fényhullám rezgése, hanghullám rezgése, az elektromos áram, vagyis az elektronok, a pozitronok, a neutronok és más anyagi részecskék rezgése, valamint a hõ-kvantumok rezgése, mind - mind a szellemi világ "fehér zaj alatti - állapotának" a rezgési frekvenciájánál alacsonyabb, tehát a fehér zajnál alacsonyabb rezgési szintû, durvább megnyilvánulási formái. Ha egyetlen nagy papírlapon grafikailag ábrázolhatnánk a fizikai világban mérhetõ minden létezési és sugárzási forma alaprezgésének a grafikai íveléseit egy egységes mérték szerint, ezeknek a sugár-rezgéseknek az ábrázolt formái (grafikonjai), valahol, egy fizikai számításokkal is meghatározható pontban, egyszerre mind találkoznának. Ez az interferencia- pont jelezné azt a váltó pontot, amely elválasztja az anyagi világot a szellemi világtól. Ez a váltó pont jelezné azt az ideális frekvencia-rést ahol az anyagi sugárzás szellemi információvá válik és viszont: ez a pont jelentené azt a vibráció - csökkenési küszöböt, amely alatt a szellemi információt tartalmazó energetikai (éteri) mezõ (az éteri szubsztancia) anyagi szubsztanciává sûrûsödik (materializálódik).     A folyamat tulajdonképpen az általunk valóságosnak érzékelt fizikai jelenségnek a fordítottja: A fizikai dimenzióban észlelhetõ legmagasabb és legfinomabb rezgési fokozatoknál magasabb fokú (finomabb) rezgési állapotban létezõ információs- energetikai struktúráknak (a spirituális létformáknak, a spirituális õs-erõknek és õs ideáknak, tehát az érzelmeinknél, a gondolatainknál és képzeteinknél is magasabb rezgési állapotban létezõ õsideáknak) a rezgési frekvenciája csökkenése következtében, e váltó pont által jelölt vibrációs skála-küszöbön aluli frekvenciás állapotba kerülõ információs- energetikai létstruktúrák anyagi formákba sûrûsödnek. A spirituális energiát és információt tartalmazó energia-kvantumok ezen a fehér zajnak nevezett, alsó rezgési küszöb alatti rezgési állapotaikban eldurvulnak (csökken a rezgési frekvenciájuk) és ebben az alacsonyabb (anyagi) rezgési állapotukban, durva és kevésbé áthatható, kevésbé változtatható, de egymástól jól differenciált, rugalmatlan információs- energetikai struktúrákba: anyagi formákba tömörülve, hozzák létre az anyagi világ különbözõ megnyilvánulási formáit, az õket emígy „létrehozó” eredeti, spirituális õsmintájának megfelelõen formálódva!     A a tizenkét konstelláció által (is) megtestesített morfogenetikus – kauzális erõtérben létezõ, és egymást befolyásoló és fenntartó, tehát különbözõ jellegû és hatású spirituális õsállapotokból, tehát az õsi metafizikai (fizika elõtti, fizika fölötti) információs-energetikai erõterekbõl az egyetemes törvények és alkímiai lételvek szerint, különbözõ vibrációs interferenciák által meghatározott szellemi színezetek szerint diferenciálódnak és materializálódnak az anyag és az élet mintái. Minden, ami az anyagi világban létezik, a fent leírt módon, a különbözõ lét-struktúrákba rendezõdõ szellemi õs szubsztanciából (az éterbõl: Isten Misztikus Testébõl) ered, és a két elsõ alkímiai létprincípium (Világosság és Szeretet, Maszkulin és Femininin, Jang – Jin.), a három alkímiai õsminõség (Sarkalatos, Szilárd és Változó, vagy: Sal, Sulphur, és Mercur,  Manas, Tatva, és Radzsasz, stb.) a négy alkímiai õsi alapelem (Levegõ, Tûz, Víz és Föld), a hét alkímiai alapmûvelet, a tíz egyetemes törvény és teremtõ erõ szerint, létesül és tömörül (materializálódik) a fehér zaj alatti határállapotba. -Így kerülnek tehát az egyetemes lételvek és törvények szerint, anyagi állapotokba a különbözõ kauzális, spirituális, mentális és asztrális létstruktúrák.      A (durva) fizikai (anyagi) létállapot ugyanis a Létezés végsõ, határ- állapota, határhelyzete. A Teremtés tehát, nem az anyagban, nem az anyagi világban kezdõdik, HANEM OTT VÉGZÕDIK(!), ott áll meg és ott jut határ-állapotba. Ám ez a határ-állapot és ez a határhelyzet is állandóan változik és tágul és növekszik vibrációs állapota szerint is. Nem hiába beszélnek a fizikusok táguló világegyetemrõl, noha ez csak ez egyetemes kauzális létezés tágulásának ls növekvésének a következménye, és a fizikai világegyetem is, csak egy bizonyos vibrációs skálán belüli létezési állapot. Csak egy bizonyos rezgési skálán belüli és tûrési határon belüli megnyilvánulása a létnek. Az anyagi kozmosz tehát, még egyáltalán nem az Egész és a Teljes világegyetem, hanem annak a fehér zaj alatti frekvenciákon létezõ - rezgõ állapota és része. Ez viszont azért fontos (szakrális) állapot, mivel Lilith-mentes állapot, annak ellenére, hogy a maga összességében és összetettségében, az anyagi mintázata által, tökéletes tükre és formai kifejezõdése a szellemi világegyetemnek: az egyetemes létnek, amit a zavart okozó õs-Lilith is befolyásol, nem csak a törvények. A legtömörebbnek hitt atom részecskéi között is akkora távolságok vannak a részecskék térfogatához viszonyítva, mint az általunk is ismert bolygók és csillagok között, azoknak a térfogatához és sûrûségéhez viszonyítva. Ezeken az atomokhoz és atomi részecskékhez képest nagy, fizikai távolságokon belül – tehát az atomi és a szubatomi belsõ terekben - léteznek az atomokat, valamint az atomi részecskéket és a szubatomi részecskéket „fenntartó” és azok struktúráit különbözõ mintákba rendezõ (szubatomi) energetikai mezõk és terek, amelyekbõl azok a magas sebességû, pörgésükkel a szilárd anyag látszatát keltõ energia-kvantumok válnak ki, amelyek a szubatomi részecskéket képezik. („Bár e tanulmányok olvasása közben egyesek azt érzik, hogy a sors - problémájukra megtalálták a rég óta keresett választ és megoldást, sőt egyesek számára az abszolút igazság megtalálásának az érzésével is fog hatni ez írások olvasása, fontosnak tartom arra figyelmeztetni mindenkit, hogy sem az itt, vagy a máshol olvasható élettényekhez kötődő szellemi információk, sem a mások által írt, vagy a gnosztikus misztikák szövegeiben olvasottak, nem helyettesíthetik és nem pótolhatják azt a személyre vonatkozó konkrét információ-rendszert, amit egyedül a személyi horoszkóp értelmezése által a személyi rendeltetés-ismertetés adhat meg és aminek a segítségével úgy rendezhetik az életüket, hogy a karmájukat és ez által a nehéz sorskríziseiket – betegségeiket meghaladhatják, feloldhatják, illetve az egészségüket és az igazi szabadságukat - boldogságukat elérhetik.”)    

TOVÁBB

A fejlõdés (evolúció) Törvénye
  VIII. A Nyolcadik egyetemes törvény.   AZ EVOLÚCIÓ ÉS A VILÁGOSSÁG EGYETEMES TÖRVÉNYE.       A Lilith nevû, másságra, másállapotra való õs-sóvárgás által okozott õs-káosz feloldása és meghaladása érdekében, az Abszolútum teremteni kényszerül és a teremtés elsõ mozzanataként a két világnemzõ - világszülõ õshatalommá és kiegyenlítõdési – megváltódási õserõvé változik. Vagyis, nemzõ és megváltó Világossággá, valamint teremtõ és az õsegységbe való visszakapcsolódási kényszer-erõvé: Szeretetté változtatja magát a teremtési aktus által. A Szeretet – kiáradó és befogadó, egységbontó – szaporodó és ugyanakkor egységbe kötõ –egyesülõ hatalom. A Szeretet tulajdonképpen olyan teremtõi – szülõi õshatalom, olyan életadó – teremtõ erõ, amely az életadási –teremtési kényszere miatt, megbontja az abszolút õsegységet és új, elkülönült egységeket hoz létre belõle, ám ugyanakkor, mint egységbe kapcsoló, egységesülésre kényszerítõ hatalom, a teremtésben is benne marad és pl. a fejlettebb képességekkel és összetettebb struktúrával rendelkezõ biológiai lények (és fõként az ember!) esetében az utódokban átadódik mint kényszerítõ késztetés – ösztön, az egység-alkotásra, illetve mint távoli sejtelem (tudattalan emlékezés) az egységbe való visszatérési lehetõségre és szükségre. Ezt nevezzük feminin õskezdetnek: Szeretet princípiumnak. Másfelõl az Abszolútum Termékenyítõ hatalommá (élet-tapasztalatokból szerezhetõ értelemmé: Fénnyé, valamint behatoló – átváltoztató és átvilágító, értelmezõ és irányító hatalommá) válik és ugyanakkor a megváltódás felé irányító - vezetõ hatalommá is változtatja magát. Ezt nevezzük Maszkulin õskezdetnek, a Világosság principiumának.       Tehát, az Abszolút lét a Teremtésben egyszerre ketté osztja és ugyanakkor meg is sokszorozza (megkétszerezi) önmagát. Ezen õskezdetek (princípiumok) egyike a maszkulin princípium (A kínai Jang), a Világosság, amelyet kauzális Világosságnak, illetve Isteni értelemnek és ugyanakkor tapasztalati ismeretbõl létrejövõ Isteni Fénynek nevezünk a metafizikában. Ennek az egyetemes értelemnek és léttudatnak („Vagyok, aki vagyok.”) mindössze sápadt és részleges megnyilvánulási formája az, az individuális öntudaton és egyéni, meg csoportos tapasztalati ismereten alapuló és generációkon átöröklõdõ racionális – gondolkozási képesség, amely az utód-gondozó és utód-nevelõ, eszközhasználó és szerszámkészítõ emberben kifejlõdött az állati észlelés és a primitív kombinációs készségen való értelmi felülemelkedést követõ intellektuális evolúció során. De bármennyire is büszkék lennénk rá, ez, a gyakorlati gondolkozási (intellektuális –tudományos) fejlõdésünk, ami elõbb a majom fajtáknál, majd az emberszabású majmoknál, az utódok minél hosszasabb és figyelmesebb gyakorlati gondozása és óvása, majd ösztönös nevelése – és tudatos tanítása révén jelent meg, csak felszínes és parányi része annak, az éteri és spirituális dimenziókban, tehát a láthatatlan és gyakorlatilag, közvetlenül érzékelhetetlen dimenziókban (misztikus kifejezéssel: az auránk legfinomabb rétegeiben) létezõ szellemi értelemnek (fejlõdésnek), amit spirituális fénynek nevezünk. Antropológiai tény, hogy az utódok óvásának, gondozásának és nevelésének a minél szélesebb körûvé és mind hosszasabb idõtartalmúvá válásával, az emberszabású majmok sokkal nagyobb értelmi fejlõdési ritmust vettek fel, mint azzal, hogy eszközöket kezdtek használni, illetve szerszámokat kezdtek készíteni. Majd növényeket és gabonát kezdtek termeszteni, illetve a földet, és ez által magukat is kezdték mûvelni. Az utódgondozással, de fõként az utódok nevelésével ugyanis, sokkal finomabb, de annál erõsebb szellemi – gondolkozói és intuitív megérzési képességekre tettek szert mint amilyen a szerszámkészítéshez és az eszközhasználathoz szükséges gyakorlati – értelmi képesség.      Ez, az értelmi – szellemi fejlõdés tehát, aminek az egységes kiteljesedése következtében az ismeretszerzõ - mûvelõdõ ember individuális tudatában megjelent az egyetemes Lét-tudat (A mitikus képzetek formájában megjelenõ Istenérzet, az Isten-vágy), egyáltalán nem véletlenszerû, tehát nem, úgymond balesetszerû kényszerhelyzeteknek, vagy „természetes” kíváncsiságnak a következtében jött létre, hanem sorozatos un. kauzális, belsõ törvények szerinti, szellemi kényszer-hatások következményeként, aminek az indító oka a teremtés elsõ mozzanatában, az Adam Kadmon nevû Elsõ Isteni megvilágosodásban keresendõ és nem a véletlenben! Ez az Adam Kadmoni állapot akkor jelent meg az abszolút létben, amikor a Lilith által okozott õskáosz feloldási és meghaladási kényszerének a hatására, az abszolút õsképzeletben felsejlett a szellem-tükrözõi képességgel rendelkezõ anyagi állapot létrehozásának a szüksége és lehetõsége, mind a Lilith-befolyástól mentes anyagi dimenziónak az õsképzete. Egy olyan szellem-mentes és így, Lilit-mentes, „objektív” létállapotnak a képzete jelent meg az Adam Kadmoni képzetben, amelyben az Abszolútum egy az egyben tükrözõdhet. És ugyanakkor felsejlett az anyagi testben létezõ „isten-hasonmás” képzete is, tehát az ember képzete is, mind egy olyan Lilit-tulajdonságokat hordó isteni lénynek az õsképe, amely anyagi testben él ugyan, de amelyben lehetségessé válik az abszolút tudat reflexiója is. Olyan anyagi testtel rendelkezõ individuális lényeknek az õsképzete tehát az Adam Kadmon, amelyekben  az abszolút tudat képes felébredni és saját magában a Lilith hatásokat felismerni és kiszûrni, és azokat minél nagyobb mértékben a tudatából – mentalitásából kiküszöbölni.   2.   Az egyetemes törvények természetének és mûködési mechanizmusának a beható megismerése és személyes megtapasztalása után tehát, sem a materiális tudomány által meglepõ elõszeretettel kezelt és használt véletlenszerû genetikai mutációkban nem hiszek, sem azoknak a tudomány által ugyancsak véletlennek nevezett kozmikus (A föld klímáját idõleg, vagy véglegesen, de mibdenképpen gyöketesen megváltoztató üstökös becsapódások, stb.), geológiai és klimatikus események - változások véletlenszerûségében, amelyek állítólag a földi élõlények fejlõdését kiváltó mutációkat eredményezték. Persze, misztikus ezoterikus körökben manapság közhely, hogy nem létezik véletlen, de ezzel a közmegegyezéssel az a baj, hogy mind az anyagi állapot, mind a biológiai élet megjelenésére vonatkozó ontológiai kérdésékre képtelen az értelmes választ megadni, és akércsak a vallás a kreacionizmusával, misztifikálásra kényszerül ezekben a végsõ kérdésekben. Erre a legjobb példa Rudolf Steiner és az egész antropozófia. Nézzük meg tehát akkor, hogy mi is az a jelenség, minek lehet nevezni azt, ami a természettudomány által véletlenszerûnek ítélt anyagteremtési, majd az un. halott anyagból az élet-képzõdési eseményeket (katasztrófákat, geológiai és klimatikus változásokat) kiváltotta (És folyamatosan kiváltja)?    A könnyebb megértés kedvéért, kezdjük a pimitív életformák fejlõdésének, illetve az élet kialakulásához szükséges, primitív szerves anyagi struktúrák megjelenésének a kérdésével. Nos, azok, a földi lényekben (növényekben és állatokban) a fejlõdéshez vezetõ genetikai változásokat kiváltó, valamint az emberben a lelki és szellemi mutációkat és így az értelmi fejlõdést okozó fizikai - természeti események, egyáltalán nem voltak véletlenek. Persze, nem is egy külsõ, objektív (keresztény, zsidó vagy iszlám) istennek az ily módon, mintegy kivölrõl történõ (akarati) megfontolatlan, vagy megfontolt – tudatos beavatkozása folytán jöttek létre ezek a kozmikus események (pl. katasztrofákat elõidézõ meteorit becsapódások a földbe), hanem az egyetemes törvények (Ebben az esetben: a fejlõdés, a kiegyenlítõdés, a ritmus és a ciklus, valamint a hatás és visszahatás törvénye), összhatásának a következményeként. Un. belsõ, spirituális szükségszerûségbõl állnak elé tehát mindig, azok a kozmikus – fizikai események, amelyek olyan vegytani kombinációkat eredményeznek, mint például, amelyek eredményeként megjelenik a szerves anyag is. Sõt, ha ezt megértettük, azt sem lesz nehéz elképzelni, hogy az egyetemes törvényeken, illetve azoknak a fizikai, vegytani és késõbb a biológiai megnyilvánulásain és változásain (hatásain és visszahatásain) keresztül, az abszolút õsszellem (teológusi kifejezéssel: az Isten) volt az, aki ezeket a geológiai és klimatikus változásokat eredményezõ kozmikus eseményeket, nem antroplológiai, hanem antropozofiai értelemben, ugymond kozmikus – értelmileg, tervezetten elõidézte. És ezzel lehetõvé tette, elõbb az élet kialakulását, majd a az alacsonyrendû, primitív életformáknak az egyre összetettebb (felsõbbrendû) strukturálódását. Vagyis a biológiai élet kialakulását az által, hogy ezeket a primitív szerves anyagi struktúráknak az ismétlõdését és egymásba kapcsolódását, majd az összetettebb struktúráknak az egymástól való elkülönülését és individualizálódását, majd a különálló egyedi struktúráknak az önismétlési és szaporodási képessége kialakulását, a saját struktúrájuk reprodukálási képességének a kialakulását.     Így fejlesztette ki tehát az abszolút szellem-tudat, vagyis a Világosság, az egyetemes törvényeknek, illetve az egyetemes megváltás szükség-logikájának megfelelõen, lépésrõl lépésre haladva évmilliárdok és évmilliók során át, az egyetemes mágia (a képzelõerõ) erejével, teremtve és hatva, ismételve és különválasztva - változtatva, elõbb az anyag, majd az élet, és végül az ember kialakulásához megfelelõ belsõ energiákat és „külsõ” körülményeket hozva létre. Majd, az individuális tudat-vágy (képzelet) mágikus erejével és primitív, de hatékony intelligenciájával hatva, az utódokban létrehozta és kifejlesztette azokat a bonyolult biológiai szervezettel rendelkezõ állati struktúrákat, amelyekbõl végül is kiemelkedett az a „teológiai” képességekkel rendelkezõ lény (mágikus képzelõerõ erõvel és az elején primitív, de egyre összetettebbé váló misztikus intelligenciával rendelkezõ ember), aki egyre inkább összetetté váló mozgási képességével, felölthette „az õ képét és hasonlatosságát”. Arról, hogy ez, az utóbbi metafizikai metafora (A teremtõ képe és hasonlatossága) mit is jelent a valóságban, részletesen írtam a betegségek spirituális okainak és az asztrológiai tipusok szerinti meghatározódásokról, tehát a napjegyeknek megfelelõ jellemzõink szerinti betegség-hajlamo, és a személyi sorsképletekbõl kiolvasható, karmikus meghatározódásainkról és az örökletes karmikus (spirituális) programokról szóló tanulmányaimban.    II.     Mielõtt tovább haladnánk az anyag és az ember létrejövése elsõdleges és sarkallatos metafizikai kérdésének a megfejtésében, pihenjünk meg egy kicsit egy olyan érdekes, sõt: izgalmas lelki jelenségnek a megfigyelésével, mint amilyen a féltékenység. Ezt annál is inkább, mivel ebben a kérdésben a férfiak és a nõk, manapság oly sok problémát okozó, egymástól gyökeresen és alapvetpenn eltérõ Fény – és Szeretet szerinti funkcióját és rendeltetési problémáját is megérthetjük. A fenti a kontextusban tehát, számomra logikus és racionálisan értelmezett az etológiából levonható azon következtetés is, miszerint a különféle állatfajok bizonyos viselkedésében, ösztönös késztetéseiben, fellelhetõ az ember belsõ - spirituális! - természete bizonyos vonatkozásainak az olyan õs-oka és a magyarázata is, mint például a féltékenység. A harcos szemléletû, dogmatikus misztikusokkal és pszichológusokkal ellentétben, a féltékenység jelenségét én nagyon is értelmes, hasznos és fõképpen, spirituális szempontból nagyon is jól indokolt emberi tulajdonságnak – Sõt: lelki képességnek! - tartom. A féltékenység ugyanis, amint azt a neki megfelelõ magyar kifejezésünk szótöve is jelzi, olyan félelmet jelez, ami valami, az egyén számára igen fontosnak az elvesztését lenne hivatott megelõzni. Az ember esetében, ez a társ-vesztéstõl való „irracionális” félelem, igen is, egészséges és nagyon is indokolt az egyetemes evolúció és a kiegyenlítõdés (megváltódás) szempontjából. Ám jellemzõen különbözõ okai vannak, annak függvényében, hogy nõ nemû-e, vagy hím nemû-e a személy, aki a féltékenységet éppen átéli.         

TOVÁBB

A hiány, a szükség és a csere törvénye.
  Kozma Szilárd:

3. A HIÁNY ÉS A KIEGYENLÍTÕDÉS, VAGY A CSERE TÖRVÉNYE.     „Boldogok a szellemben koldusok, mert õvék a mennyek országa.” - Jézus       Más nevein: Az áthatolás és a megfelelés törvénye. Az Egyetemes Áthatolás és Kiegyenlítõdés Törvénye. A Szükség és A Bõség törvénye. Vagyis: a hiány keletkezésének és a hiánynak a kielégítési – kiegyenlítési szükségének a törvénye. A szükség megszüntetése szükségének, tehát a hiány teremtési (provokáló) funkciójának és a bõség által történõ kielégítésének és kiegyenlítõdésének (kompenzációjának) a törvénye. Mindezzel együtt és mindenek fölött, A LOGOSZ TÖRVÉNYE, vagyis a Szent Szellem erejének és hatásának a Tõrvénye. ..................................................................................................................................................................................................................................................      A Világosság és a Szeretet mint egymásnak megfelelõ és egymással folyamatosan kiegyenlítõdõ, és egyik a másikban megvalósuló õsprincípiumok, az egymáson való áthatolással: a Logosszal együtt, a megnyilvánult Abszolútumnak a három új, õsminõségét képezi: a Sarkalatos, a Szilárd és a Változó õsminõségeket. A Fénynek és a Szeretetnek a Logosz szerinti egymáson való áthatolásából, egyszerre több teremtõi - teremtési energia és õsminta jön létre, de ugyanakkor megváltási – megváltódási, visszacsatolódási energia is létre jön (Ez minden erõben az erõnek, az ereje. Ez a Thélészma – írja Hermész Triszmegisztosz a Tabula Smaragdinában.). A teremtési energiák és õsminták, négy õsi alapelemmé - a négy ideamintává bomlanak és alakulnak (át): a Levegõ és a Tûz (Fény szerinti minták), valamint a Víz és a Föld (Szeretet szerinti õsi ideaminták) õselemévé. Az így tovább osztódó és sokszorozódó, szaporodó, szétbomló, tenyészõ és enyészõ, majd megint újra alakuló (elmúló és keletkezõ), alacsonyabb rezgésû megnyilvánulási formák egyrészt megismétlõdnek, másrészt megint csak újabb és újabb mintákat hozva létre, új szellemi – információs energetikai - létstruktúrákat, mentális megnyilvánulási formákat és ezeknek megfelelõ energetikai létformákat alkotnak az egymással való kölcsönhatásaikban (különbözõ interpenetrációkban) és kiegyenlítõdésükben a tíz Egyetemes Törvény dinamikája szerint.      Ezek a régi és új idea-minták szerint kialakuló, régi és új lét- struktúrák, a Vibráció és a Polaritás törvénye alapján, feszültségbe kerülnek a régi megállapodott létformákkal, valamint a nekik megfelelõ, de ellentétes nemû és ellentétes pólusú komplementáris létformákkal. Ezek a feszültségek olyan, újabb hiány-információ és hiány-energetikai tömörüléseket (szükségeket) élesztenek, amelyek újabb létformák keletkezését teszik szükségessé annak érdekében, hogy az újonnan keletkezõ és a már létezõ, de még nem kiegyenlítõdött létformák és létfolyamatok közötti feszültségek enyhüljenek, harmonizálódjanak és kiegyenlítõdjenek. Ez a teremtés dinamikája. Ez maga a teremtés! Mindannak ami konkrét anyagi formában is megjelenik, tehát ami megnyilvánul az anyagi dimenzióban, létezik egy eredeti megfelelõ idea-mintája a szellemi dimenzióban. De ugyanakkor mindannak az idea-mintának és struktúrának, ami a teremtés törvénye alapján létrejött és megnyilvánult már a szellemi dimenzióban, létezik egy (MÉG!) meg nem nyilvánult energetikai és anyagi megfelelõje a fizikai dimenzióban is, aminek elõbb - utóbb meg kell majd jelennie konkrét fizikai (anyagi) formában is, tárgyi vagy fizikai esemény – sorsjelenség formájában (helyzet, jelenség, folyamat, stb.).     A Kiegyenlítõdés Törvényét azért nevezik a Kompenzáció, illetve a Szükség és a Bõség Törvényének, mert az idea világban (Az Isteni, vagy az emberi fantáziában) megjelenõ hiány-információt (a szükséget!), a Ciklus és a Ritmus Törvényének megfelelõen, valamikor mindig az energetikailag megvalósuló és az anyagi formában is konkretizálódó információknak és a különbözõ fizikai megvalósulásoknak (anyagi formáknak és állapotoknak) a bõsége: az Áldása követi, valamilyen anyagi, vagy energetikai bõségáradat formájában. Ezt a jelenséget jelképezi a mitológiák aranyesõje is.      A legszemléletesebb természeti jelenség, amely a Kiegyenlítõdés törvénynek a fizikai megnyilvánulása, az, a materialista - pragmatikus gondolkozás által pazarlásnak vélt természeti - teremtési bõség, amely a természeti megtermékenyülési folyamatok fenntartását és folytonosságát biztosítja mind a növényi, mind az állati és az emberi világban. Gondoljunk a rengeteg szélbe szórt pollenre, vagy a virágról virágra szálló méhek, darazsak, pillangók és más rovarok által “a helyére szállított” virágporra, a vízi madarak tollára "bízott" halikra petékre és arra a millió férfi ivarsejtre, amibõl csak egy szükséges ahhoz, és csak egy ér el odáig, hogy egyetlen nõi petesejtet megtermékenyítsen.     Ennek a kiegyenlítõ - kompenzáló õserõnek az emberi szellemre vonatkozó egyes következményét az Evangéliumban nagyon "furcsa" megfogalmazásban találjuk: "Akinek nincs, attól elvétetik, és akinek van, annak még adatik." Ez a Jézusi kinyilatkoztatás az értelmét a Mágia, a Hangoltság és a harmónia és a Fejlõdés törvényével együtt nyeri el. Ez alatt azt kell érteni, hogy aki nem képes az életfeladatai felvállalásával, és azon keresztül a mágikus erejû képzeleti tevékenysége helyes irányításával, pozitív képzeteket alkotni, valamint a rezgési szintjét emelve, spirituálisan fejlõdni - tágulni, az a negatív képzeletének és fejlõdési képtelenségének (Vissza-élésének) megfelelõen, a kiegyenlítõdés és a rezonancia törvénye alapján, automatikusan még azt is elveszti, amije van! A talentumokról szóló példázat is errõl szól, és azt jelenti, hogy aki nem Fényben és Szeretetben él, az aki nem a Szeretet áramoltatására és a Fény élesztésére és terjesztésére szánja életét, aki nem e lelki bõség serkentésére, gerjesztésére és szaporítására – bõvítésére, nem a lelki - szellemi gazdagodására, tehát nem a táguló egyetemes létezés harmonizálódása és kiegyenlítõdése érdekében kamatoztatja szellemi, lelki és szellemi képességeit, valamint az anyagi javait, annak végül is vagy elsorvadnak, elfogynak, vagy elvesznek ezek, az új érték - létrehozó (mágikus erejû) teremtõi és kiegyenlítõdési képességei. És vagy elveszti az anyagi vagyonát, vagy, ha nem, akkor az egészségében, vagy párkapcsolatában vagy a gyermekeivel való relációjában károsodik és válik boldogtalanná.     Azok a személyek pedig, akik a szellemi képességeiket az egyetemes evolúció érdekében, önmaguk és mások spirituális gazdagítására, szellemi erejük és képességük (potencialitásuk) felszabadítására, növelésére - tágítására és mûvelésére használják, azok számára tehát, még több megvilágosodási és kiteljesedési lehetõség, még több érték-létrehozási képesség és még több kiegyenlítõdési képesség és ezzel együtt még több egészség, erõ és boldogsági élmény adatik meg és azokat mindössze a fizikai dimenzióból való eltávozásuk elõtti napokban hagyja el a testi ereje. A kulcs mindig az egyéni karmaoldásra és a spirituális fejlõdésre, gtehát realizálásra való törekvés. Az utóbbi viszont nem intellektulis képesség fejlesztést jelent csupán, hanem életfeladat vállalás és beváltás útján elnyert egészség-megvalósítási képességet. A realizáció egyetlen mércéje a betegségekbõl való teljes kigyógyulás. Vagyis, a jó erõnlét és egészség mellett, a harmonikus családi és párkapcsolati reláció, ami kölcsönösen feltételezi és erõsíti egyik a mást.      E törvénynek az egyes emberre vonatkozó hatása és következménye egyszerû a teljesen világos a spirituális ismeretekkel bíró személyek számára. De mivel a mai ember csak az anyagi létezés felszíni jelenségeibõl ítél és következtet, és képtelen meglátni a felszín alatt meghúzódó, a felszíni folyamatok logikájának látszólag ellentmondó, de tulajdonképen egymást kiegészítõ és kiegyenlítõ törvényeket, senki sem hiszi el, hogy ez a törvény csakugyan mûködik az egyéni sorsa szintjén is. Azért csapjuk be magunkat, mert amennyiben valaki nem veszi figyelembe a törvényt és nem kisérel meg harmonukus kapcsolatba kerülni a törvénnyel, illetve nem próbálja õ maga tudatos - harmonikusan megtestesíteni a törvényt, nem mindig van a törvénynek az egyes ember (egészségére) sorsára nézve azonnali negatív hatása. Fõként, ha az illetõ személy születésétõl fogva, jó egészséggel és életerõvel rendelkezik. (Fõképp a Levegõ és a Tûz jegyekben született és az erõsebb intellektussal rendelkezõ személyek, akiknek a személyén és sorsán keresztül majdnem kézzelfogható- tapinthatóan megnyilvánul ez a törvény, nem tudják ezt elhinni, hogy a belsõ mentalitásukkal tudják befolyásolni a törvénynek az õ életükben való pozitív, vagy negatív befolyását, következményeit.). Ezért a mágikus erejû képzelõi képességeik ellenére is, általában mindannyian a Törvény szellemének ellenében élnek és az ellen cselekszenek: majdnem mindenki elõbb kapni (zsákmányolni) akar és csak azután adni. Nem hiszik el, hogy minél több szubtilis szeretet-energiát adunk, annál több egészséget és ráadásként pozitív életkörülményt is kapunk.      Holott a hiány és a kiegyenlítõdés törvényének a következtében igazából senki nem láthatja és élvezheti hosszú távon és lényegileg valaminek a hasznát, amiért nem hozott elõzõleg, vagy akár utólag is, megfelelõ, lelki, szellemi, vagy anyagi áldozatot! Lehetetlen az, hogy valaminek, amit a sors elénkbe hozott és amit a sorstól ugymond ingyen megkaptunk, hosszú távon a hasznát láthassuk és élvezhessük, ha annak, azoknak a pozitív kiegyenlítõdési és fejlõdési (boldogulási) lehetõségeket biztosító javaknak, vagy kedvezõ sorskörülményeknek az ellenében, nem hoztuk meg a megfelelõ áldozatokat, amelyek a karmánkból adódó negatív késztetéseinknek a feloldásához vezetnének! – Sokat látott, gyakorló asztrológusként garantálom, hogy csak felszíni látszat az, hogy a hirtelen meggazdagodott népszerû énekesek, film-sztárok, vagy más artisták, valamint a gátlástalan üzletelések segítségével nagy vagyonokra tett kereskedõk, politikusok és más, közpénzeket csapoló spekulánsok ténylegesen élvezni tudják a hirtelen megduzzadt vagyonukat. Számtalan hirtelen meggazdagodott sztár elzüllése, újgazdag kereskedõ, politikus, vagy ipari mágnás bukása, egészségi nyomorúsága tanúskodik a külszínen is arról, hogy a kiegyenlítõdés törvénye mûködik. Pedig arról, hogy a magán életükben, családi viszonyrendszereikben és egészségi problémáikban miféle démonokkal és tragédiákkal küzdenek ezek az emberek, hogy milyen kietlen lelki sivárságban töltik az üres palotáikban a magánéletüket, csak az orvosok, a pszichológusok, a rendõrök és az ügyvédek, valamint az asztrológusok tudnak.        

TOVÁBB

A Nemek törvénye

4) A NEMEK EGYETEMES TÖRVÉNYE.                           "A lét dadog. A törvény a tiszta beszéd. (József Attila)        A Teremtés minden szintjén (A létezés az összes dimenziójában, tehát nem csak a fizikai – biológiai dimenzióban, hanem az éteri, az asztrális, a mentális, az ideális és a kheterikus – kauzális dimenziókban.) minden megnyilvánulási forma, minden elemet és minden jelenség, spirituális alapjellege szerint, elsõdlegesen kapcsolódik az elsõ két világalkotó õs princípium közül az egyikhez, tehát vagy a Világosság (Isteni értelem) princípiumához vagy a Szeretet princípiumához. Már a négy õsi alkímiai alepelemek, a Fõld, a Víz, a Tûz és a Levegõ is, magában hordja a nemek szerinti lényegi különbözését és párosával tartozik a Világosság – Maszkulinitás (Levegõ, Tûz), és a Szeretet – Feminitás (Víz, Fõld) õsprincípiumához.     A Világosság, a teremtés- és megváltás ismeretet princípiuma, vagyis az anyaggal való kapcsolatból, a személyes tapasztalatból szerzhetõ értelmi fény princípiuma. A Szeretet az áldozat általi abszolút megmentés és az egyéni megmentõdés princípiuma, a Lilith által megbontott Õs-egység emlékének és az egységre való emlékezének, és az egységhez való kötõdésnek és az egységbe való visszatérési vágynak a princípiuma. Az Abszolút Létbõl kiáramló teremtésnek minden megnyilvánulási formája (struktúrája), kauzális lényege szerint eltolódik e két princípium valamelyikének az irányába, e két princípium sajátosságait tartalmazza hangsúlyosan és ezek valamelyikéhez tartozik lényegileg, mikor sajátosan különbözve a másiknak a megnyilvánulási formáitól, mikor látszólag megkülönböztethetetlenül azonosulva a másik nem karakterével is. (Lásd a primitív állati létformák esetében a him-nõs egyedeket és a szûz-nemzés jelenségát.)     Az eredeti két nem valamelyike minden jelenségben és minden folyamatban, lényegében mindenkor és mindenhol létezik. Az azonos teremtési minták szerint létrejött információs - energetikai létstuktúrák, valamint az ezeknek megfelelõ fajok szerint differenciálódott életformák, a két õsprincípium szerint: a maszkulin (tapasztalati ismeret útján fokozódó szellemi értelem) és a feminin (az állandóság, a központi tengelyhez való kötõdési ösztön bölcsessége, a szeretet gravitációja) õsprincípiumok szerint diferenciálódott, ellentétes nemû spirituális-energetikai létstruktúrák és földi lények, kölcsönös vonzódási, egymásba hatolási és egységesülési viszonyban, kiegyenlítõdési vonzás-viszonyulásban, megtermékenyítõ kölcsönhatásban állnak egymással, és e vonzás és megtermékenyülési –megtermékenyítési vágyak kielégítése által, kölcsönösen feltételezik, megtermékenyítik és kiegyenlítik egymást, és e kiegyenlítõdési törekvések beteljesedése által, az utódok szintjén újra teremtik önmagukat és egymást.       A Nemek törvénye tehát nem csak természeti szinten érvényesül, hanem az alsó és a felsõ asztrális, az alsó és a felsõ metális dimenziókban is, és elsõsorban az ideális és a kauzális létdimenziók szintjén. És ez még akkor is így van, ha a nemi sajátosságok és elülönülések, bizonyos létformákban az ember számára olykor felismerhetetlen formákat öltenek. A Nemek törvénye alapján tehát, gyetlen fizikai, asztrális, mentális vagy spirituális megnyilvánulási forma sem létezik nemi jelleg nélkül. A gondolataink, az érzéseink, vágyaink, kívánságaink és igényeink is vagy Feminin, vagy  Maszkulin jellegûek. Az önérzet, a hiúság, a becsvágy, a versnegés, vagy a másik teljes legyõzésének a vágya, az ide vonatkozó ambíciók, vagy kíváncsiskodás, célra törekvés és a bátor elõre hatolás az ismeretlenbe, az ok-okozati összefüggések keresése és a valóságkutatás, a racionalitás és a pragmatikus logikai igény, a beavatkozási és irányítási vágy, a ki felé fordulás és a külvilággal való konfrontáció, a Fény, vagyis maszkulin jellegû késztéseinket ás tulajdonságainkat képezik. A szerelmi- és szexuális vágykielégítési ösztönök, az empátia, a szolidaritás, a segíteni akarás, a láthatatlan egység iránti vágy, a megõrzés, a biztonság-vágy, a kényelem, a be felé fordulás (introverzió) a homályosítás, a titkolózás, az intuitív megérzések, az önkéntelen mágikus hatás-gyakorlás, a sugallatok szerinti tájékozódás, Szeretet, vagyis feminin jellegû tulajdonságok.      

TOVÁBB

A Polaritás és az Apokalipszis Törvénye
  Kozma Szilárd   5) A POLARITÁS TÖRVÉNYE, VAGYIS A SZÉLSÕSÉGES LÉT- ÉS ÉLETHELYETEK SZÜKSÉGÉNEK AZ EGYETEMES TÖRVÉNYE.   (A leleplezõdés és a leleplezés szükségének a törvénye.)             A Nagy Constantinuszék által evangélium-szerzõvé választott és így az újszövetségbe kanonizált Apokalipszis c. munumentális mûvét megalkotó János nevû beavatott író, akinek nem véletlenül az asztrológiai Skorpiónak megfelelõ Sas a szimbólikus állata, jól ismerte az apokalipszis fogalmom tulajdonképpeni értelmét – Ti., olyan (általában extrém) sors-állpotot, olyan idõ- tér és helyzetminõséget, amikor és amleyben a dolgok eredeti értelme a felszínre kerül, viláégosan és egyértelmûen megnyilvánul. - és ebben az eredeti értelemben is használta. Az már a késõbbi korok szellemi hanyatlásának és elsötétülésének tudható be, hogy az apokalipszist a János spirituális allegóriáiának a hatására, vérfagyasztó katasztrofák sorozataként és hatalmas világégések szimpadszerû tragédiáiként tudták a papok és más biblia-értelmezõk elképzelni. Abból viszont, hogy sok esetben még a teológusok sem ismerik az apokalipszis fogalom eredeti értelmét – De legalább is, a kellettnél sokkal gyakrabban megfeledkeznek róla! – igen sok baj származott és származik még mindig, mindamellett, hogy egyes dráma- és regényírók, filmrendezõk és persze, filmsztárok, igen jól meg tudnak kazdagodni, e planetáris fogalomferdítésnek köszönhetõen.  
      Mindezt csak azért tartottam szükségesnek leírni, a Polaritás törvényéhez írt bevezetésben, hogy amikor leírom azt, hogy a Polaritás törvényne tulajdonképpen az Apokalpiszis törvénye, egyrészt, senki ne gondoljon „a világ végének a törvényére”, másrészt viszont, az én szellemi látásmódomat se tévessze össze senki a fent említett hatásvadászó modern, vagy posztmodern szerzõk hatásvadászó „írói erkölcsével”.                 Szóval, annak ellenére, hogy a neveltetésünk és a taníttatásunk által liberális - humanistává ferdített képzetrendszerünk és érzelmi világunk erõsen tiltakozik ez ellen, valamiképpen el kell mégis fogadnunk legalább a hideg racionalitás szintjén azt, hogy a Polaritás törvénye, nem más mint A SZÉLLSÕSÉGES LÉT- ÉS ÉLETHELYEZETEK KELETKEZÉSI SZÜKSÉGÉNEK (a szélsõséges lét- és élethelyetek keletkezési szükségességének) az Egyetemes Törvénye! Ez a szélsõséges helyeteknek a bizonyos körülmények között való elõállási szükségének a törvénye, úgy mûködik, hogy amikor egy léthelyzet, vagy látállapot nem egyértelmû, vagyis, amikor homályos, vagy zavaros az élet különbözõ fontos (És sulyos következményekkel járó!) jelenségeinek és folyamatainak az ok –okozati összefüggése, akkor, éppen a spirituális alapoknak és a rendeltetési okoknak a kiderülése érdekében, a Polaritás (Apokalpiszis...) Törvénye, egyértelmû és határozottan szélsõséges megnyilvánulási állapotokba - határhelyzetekbe hozza ezeket. Ezért a Polaritás törvénye, a Lilith által felkavart és indukált létezési jelenségek lényegi karakterének és rendeltetési okainak a  kiderülése érdekében történõ, határhelyzetek és határállapotok elérése szükségességének (szélsõséges helyzetekbe és határ-állapotokba kerülésnek) a törvénye. Ezért társul e törvényhez analogikusan az alkímiai kiégetés mûvelet és ezt úgy kell érteni, hogy amikor pl. nem világos egy alkimista számára az, hogy mit akar mondani valaki, aki látszólag bolondokat beszél, õ is rá tesz néhány lapáttal a bolondságra olyan formán, hogy a józizlés és az etika bizonyos határain belül el kezd még nagyobb szamárságokat beszélni. Vagy, amikor kétértelmûen viselkedik valaki, õ el kezd, esetleg a bosszantás határait is súrolva, még kétértelmûben viselkedni, minaddig, amíg az eredeti „kétértelmûsködõ” személy, le len leplezi a kétértelmûségével leplezett igazi szándékait.        Az apokalipszis törvénye tehát, a Lilith által az abszolútumban keltett kauzális zavarok lényegi jellege felismerése érdekében létrejövõ határállapotok keletkezésének és a határállapotokban (a pszichikai - asztrális és fõként fizikai állapotban) történõ konfrontációknak (konfliktusba kerülésnek) és a konfrontációkban történõ tisztázódás szükségének a törvénye.      

TOVÁBB

A Karma Törvénye
7) Az Ok és az okozat, illetve az Ember és a Sors- Törvénye. Más nevein: A HATAS ÉS A KÖVETKEZMÉNY, vagyis A HATÁS ÉS A VISSZAHATAS törvénye, Az örökösödés és a SORS törvénye, illetve: A KARMA TÖRVÉNYE.   Az Ok és az okozat (a Következmény) Törvénye alapján, a megnyilvánult világban -és ezáltal a mi személyes életünkben is-, minden létrejött dolognak, eseménynek, történésnek, folyamatnak és jelenségnek jól meghatározható (és megtalálható) kauzális, vagy spirituális – szellemi oka van. Nem csak a fizikai – természeti világ jelenségeinek, de az asztrális – érzelmi világ jelenségeinek, sõt, még a gondolati világunk és a képzelti világunk jelenségeinek is, létezik az õs-idea világban, egy kauzális õs-oka. Ezért, semmi abból, ami adva van és ami velünk, vagy körülöttünk, vagyis a környezetétõl jól elhatárolt emberi személyel megtörténik, nem véletlen. A Karma törvénye alapján tehát “Nincs hazárd és nem létezik véletlen” az ember életében. (Kybalion).      Nem csak a betegségekre, vagy életünk különbözõ szerencsésnek mondott, vagy tragikus eseményére vonatkozik ez, mert, a fentiek alapján, véletlen nem létezik még az úgynevezett balesetek esetében sem, hanem a különbözõ pszichikai és a mentális állapotainkra is, és a sorsunkat formáló, a különbözõ élethelyzeteket beidézõ mágikus erejû képzeletünkre is. A véletlen-képzetünk (benyomásunk, hiedelmünk) viszont, abból adódik, hogy egy abszurnak látszó sors-esemény, vagy élethelyzet okozati megítélésekor, képtelenek vagyunk átlátni a részt vevõ személy spirituális struktúrájának, illetve a sorhelyzetben levõ személy sorsképletébõl kiolvasható karmikus és spirituális maghatározódásainak, valamint a tíz egyetemes törvénynek az összhatását. A Karma törvénye értelmében, maga a Teremtõ (Isten) elsõ megnyilvánulása, az egyetemes teremtés sem véletlen, hanem azt egy másik, belsõ és abszolút ok váltja ki, amit mi is, a Bibliai neve alapján Lilithnek nevezünk, és ami nem más mint az eleve létezõ abszolút boldogságnál még nagyobb boldogságra, és ez által a tökéletes állapotra: a más-állapotra való abszolút sovárgás. Ezért mindennek ami van végül is a Lilithnek nevezett, a létezõ õs-boldogságra való sóvárgási jelenség a kauzális õsoka.     Minden anyagi – természeti, asztrális, vagy mentális jelenség, végül is csak ebbõl az õssovárgásból eredõ okozat (eredmény, vagy következmény), mivelhogy minden okozatnak van egy oka és egy, vagy több létezõ, vagy csak a jövõben megnyilvánuló, számunkra esetleg érzékelhetetlen és észlelhetetlen (tehát a jövõben) megnyilvánuló következménye. A véletlen, a hazárd, az abszurd és a szerencse, vagy a szerencsétlenség nem létezik tehát, még akkor sem, ha érzékszerveink és gondolkozásunk számára, amely nem képes átlátni a felszini jelenségeken és így meglátni finom ok-okozati összefüggések és szövevények hálózatát, néha valóságosnak tûnik ezek létezése.    Minden, ami van tehát, az ok és az okozat törvénye alapján keletkezik és így is jön létre. Nem a semmibõl, mert semmi sem hat okozat nélkül és az okozatok nem jönnek létre véletlenszerûen, és semmi nem szabadul fel a hatás és a visszahatás törvénye alól. Ezért, e tõrvény alapján, nem létezik véletlenszerû, korai halál sem, mivel a gyermekek lénye az õket megszülõ édesanyjuk mágikus erejû képzelet-világának a kifejezései 14 – 15 éves korukig, azt követõen pedig ez a tudattalan és önkéntelen, asztrális anyai hatás, egyesül és összegezõdik a nevelés és a kamasz gyermeknek az ugyancsak mágikusan ható személyi képzeleti tevékenysége hatásaival.     Az élet jelenségei tehát, mind, de mind a létezés õsforrásából, az elsõ, isteni teremtõ- imagináció, vibráció-csökkenéssel járó mágikus hatóereje folytán jön létre és ezek az abszolútumból induló, az anszolút Lilith által kiprovokált kauzális - teremtési okoknak a következményei. Illetve, ezeknek a kauzális okoknak a létezés õsszubsztanciájába indukált ideális, mentális és asztrális okozatainak a következményei. Ezért, sem a természeti környezetünk szennyezettsége és zavartsága, sem a társadalmi – politikai életnek az átláthatatlan, abszurd határozatokkal és egyes társadalmi rétegekre kárt és nyomort hozó döntésekkel és kegyetlen eljárásokkal tarkított szövevényessége, nem véletlenszerû, hanem egyrészt a Lilith által indukált egyéni és csoport-önzésnek és kapzsiságnak, valamint a kényelem- és kár-elleni biztosítási ösztönnek a közösségi méretû következmémnye. Illetve, ezen õsi ambícióknak és félelmeknek a törvények közös eredõje szerinti következménye.         Így például a szerencsétlenül járt, vagy rendkívüli betegségekben születõ és szenvedõ gyermekek, olyan, az anyák önkéntelen és öntudatlan képzeleti tevékenységének a közremûködésével létrejött információs - energetikai struktúrák megtestesülései, amelyek összhangban állnak az anyai ági õs-szüleiknek, de fõként az édesanyjuknak és az anyai nagyanyjuknak, valamint az anyai dédnagyanyjuknak a tudattalan képzeletében, huzamos ideig zajló és felszínre nem kerülõ – Tehát a tudatosítás révén fel nem oldott! – lelki tevékenységével, vagyis ezek a gyermekek az anyák rejtett félelmeivel, lét-képzeleti zavarosságával, önkéntelen és tudattalan gyûlölködésével és agresszivitásával vannak feltõltve már a megszületésük idején. Röviden tehát: az anyának az intenzíven és huzamosan átélt, és ugyancsak az anya anyai ági karmájából eredõ diszharmonikus pszicho - mentális tevékenysége összhatásával érkezik a világra minden gyermek. Így a szerencsétlennek született, illetve betegnek és úgymond nyomorultnak („fogyatékkal élõ”-nek) született gyermekek, a fizikai - természeti személyükben ártatlanok ugyan, de a kauzális és a spirituális  lényük rendeltetése szerint, az eredõ szellemi meghatározottságukban tehát, kaotikus - zavaros információs - energetikai struktúrákból létesültek, és azoknak a megtestesülései.    Például egy, a szervezetében eleve a kábítószer elvonási tüneteivel, vagy éppenséggel AIDSZ vírusokkal született gyermek, de az is akit csak csecsemõ korában fertõztek meg, az egészen biztos, hogy az anyának a határállapotba jutott szexuális zavarodottságának és a zavaros sóvárgásaiból adódó feszültségeinek a következményeit viseli a testében.     Persze, ez nem azt jelenti, hogy minden gyermek-nyomorúságát kizárólag csak az anyák foganás elõtti és várandóság közbeni negatív spirituális állapota okozza, illetve, hogy ezt kimondottan csak az anyai ági õszülõk negatív spirituális képzetei okozzák, mivel a gyermekek a karmikus és megváltódási - kiegyenlítõdési életfeladatokat tartalmazó, spirituális programjaikat innen öröklik, mivel ezeknek a személyeknek az öntudatlan mágikus képzeletvilágának a közvetlen megtestesülése a gyermek. Hiszen a rezonancia (a hangoltsági) törvénye alapján, az apák várandóság közbeni magatartása is beszámít a gyermek spirituális struktúrájának az alakulásába, vagyis az, hogy ez a magatartás milyen reakciókat vált ki az anyából. És persze, a család egész rokoni és baráti környezetnek az anyával kapcsolatos, abból bármiféle reakciót kiváltó, pozitív, vagy negatív értelmû magatartása is számít, de még annak a korháznak a személyzetének a spirituális állapota is, amelyben a gyermekek megszületnek. Ezek a szubtilis energiák ugyanis, mind, de mind valamilyen karmikus kapcsolatban van azokkal, a szexualitás (a Nemek törvénye) rendeltetéséhez kapcsolódó szellemi – spirituális tévképzetekbõl adódó lelki zavarokkal, amelyeknek a következménye és a megtestesülése többek között, a „fogyatékkal élõ”-nek született, vagy az AIDSZ vírussal fertõzött, vagy éppenséggel az egészséges gyermek. Ennek a magyarázata a vallások által az õs bûn névvel jelölt spirituális jelenségnek a metafizikai értelmezéséhez vezet, ami megtalálható a Lilithrõl, az anyai ági õrökletes programokról, és a Betegségek okairól szóló tanulmányaimban.     A mi jelenlegi életünknek, életkörülményeinknek, betegségeinknek, harmonikus vagy diszharmonikus párkapcsolatainknak (házastársi - élettársi viszonyainknak), rokoni (szülõ és gyermeki) kapcsolatainknak is, jól meghatározott szellemi indító-okai vannak. E tõrvénynek a szubtilis, szellemi háttere és következményei viszont nem fedhetõk fel és nem érthetõk meg a maguk teljességében a nyugati filozófiák szemszögébõl, vagyis: a kényelmi és termelési eszközök (technológiák) segítségével a boldogságát és önmegvalósítási sikereit hajhászó nyugati tipusú civilizációban élõ embernek a természet-szipolyozó és fölöslegben termelõ - fogyasztó mentalitása szemszögébõl. Az egyetemes törvények tehát, semmiképp nem értelmezhetõk helyesen az egzakt tudományok eredményeibõl, de nem a tudományos elméleteiket és az axióma- rendszereiket kizárólag az un. természettudományok eredményeire alapozó embertanok segítségével (lásd: kulturális antropológia, szociológia, pszichológia), illetve ezek összegezõdésének: a humanista eszméknek a segítségével sem. Ezek az egzaknak nevezett, de valójában csak precíz, és kizárólag az anyag tulajdonságait kutató tudományágak ugyanis, az életnek az eszünk segítségével történõ boldogságra-rendezési (Jézus szavával: „megnyerési”) lehetõsége tévképzetének a szellemében születtek és épültek. Ezért, az eredetük szerint, a természeti környezetét legyõzõ, azt kirabló, kiszipolyozó, felforgató és összezavaró (beszennyezõ) civilizált ember lelkiismeretének az elaltatását szolgálják. Illetve ebbõl a szemszögbõl, az emberi hódítás és természet-irányítás, természet-ellenõrzés lehetõségének, illetve az ember természet - ellenes (!) beavatkozása jogosságának a szemszögébõl, szalonképesebb tudományossággal: a természet - ellenes beavatkozásnak az objektív kikerülhetetlensége elvének a szempontjából, (alapállásból) állították fel tudományosan „szilárd” axiómarendszereiket.      És persze, nem érthetõ meg a Karma Tõrvénye a környezetét tudományos objektivitással beszennyezõ és tönkretevõ "felvilágosult" embernek a termelõ - fogyasztó életkoncepciójával kiegyezõ keresztény egyház azon dogma-tételébõl sem, miszerint az életben minden jó az Istentõl és minden baj az ördögtõl származik. Bármit meséljenek a teológusok a szabad akarat kérdésérõl, e dogmatétel elfogadásával az egyház leszállította az embert egy, az állati rangnál mélyebb szintre. És ennek a következtében, a keresztény enber úgy is viselkedett és úgy is bánt az embertársaival és a természettel, mint egy természet - ellenes intelligenciával bíró lény, aki a tõle függetlenül létezõ, és az õ akaratától és képzeletétõl függetlenül õt manipuláló Teremtõnek a kreatúrája és mint ilyen, a külsõ - ördögi - gonosz hatalmaknak a kiszolgáltatott alanya. E koncepció szerint a betegségeket, vagy más szerencsétlenségeket is azért kell az embernek elszenvednie, mert nem ájtatoskodott és nem imádkozott elég buzgón és elég helyesen a templomban. Vagy - a régebb hangoztatott vallásos koncepció alapján - azért beteg és szegény és nyomorult valaki, mert õt (mármint a beteg és a nyomorult személyt) kivételesen szereti az Úristen.     Az, hogy a karmája szinezete és jellege szerint, a mágikus erejû teremtõ képzeletével saját mgának gyártja a bajt, hogy az agresszív mentalitása és zavaros képzeleti tevékenysége következtében szenved egy felnõtt ember a benne és általa is megnyilvánuló Mágia, a Rezonancia, vagy a Hatás és a Visszahatás Tõrvénye alapján, és azért szenvednek a gyermekek, mert az anyjuk mérgelõdik, iszonyodik, vagy utálkozik, kitartóan gyûlölködik, dühöng, rejtetten vagy nyíltan neheztel, fél, panaszkodik és ezáltal másokat támad gondolatban, eszébe se jutna egyetlen magát kereszténynek valló személynek sem. De hogy is jutna eszébe ilyen babonásnak bélyegzett gondolat, amikor az anyag tõrvényszerûségeit, vagyis a felszínes jelenségeket kutató és e kutatások eredményeinek alapján az objektív következtetéseit levonó materialista tudomány három évszázadon át bemagyarázta neki, hogy a betegségeket, a lelki és a szellemi átéléseitõl függetlenül és kizárólag a külsõ tényezõk, tehát a hideg és a meleg, a szárzság, vagy a túlzott nedvesség, a vírusok és a baktériumok okozzák, amikor az õ "véletlenül" legyengült a szervezete elveszíti az ellenálló képességét? Sõt: a tudomány szemében, a külsõ tényezõktõl mentes, különbözõ rákos betegségekért is, kizárólag az immunrendszer gyengülése okolható.     Hogyan értené meg tehát a Karma törvényénye által irényított sorsának a személyes – „egyéni” jellegét a mai ember, amikor az anyag tulajdonságait kutató tudomány, generációkon keresztül elültette a tudattalanjába, hogy õ, az ártatlan emberke valamely, az életére és az egészségére törõ, és tõle függetlenül rá-ható, külsõ természeti jelenségnek, a többi embernek, vagyis mindenképp az õ képzeletétõl és lelki- szellemi struktúrájától függetlenül mûködõ, sõt azzal ellentétben ható külsõ jelenségnek, vagy ellenséges emberi magatartásnak lett az áldozata? És mindezt attól is függetlenül, hogy miután tönkretette az ellenségesnek látott külsõ természetet, mérhetetlen egoizmusában és beavatkozási, sors-irányítási mániájában, most már a saját belsõ természetét is tudományosan rombolja!    De a Karma tõrvényének hatásait azért sem tudja követni a nyugati ember, mert a keresztény egyházi dogmák alapján például, a szellemünk és a lelkünk úgy örökéletû, hogy a mindenapi tevékenységeink során ki vagyunk kapcsolva a szellemi világból és az elménk (a mentális tevékenységünk) nincs kölcsönhatásban sem az Isteni - szellemi jelenségekkel, sem az anyagi folyamatokkal, és így nem is vesz részt az Isteni szellemi erõknek az anyagra gyakorólt hatás – visszhatás mechanizmusában, vagyis a személyes és az egyetemes sors-teremtésben. Esetleg csakis úgy és akkor amikor sûrún és helyesen imádkozunk, vagy áhítatoskodunk és az Isten eestleg meg is hallgatja az imánkat. A materialista tudományok szerint viszont, olyasmi, hogy szellem és lélek önmagában nem is létezik, hanem mindkettõ az anyag, vagyis az állati és az emberi szervezet öntörvényû fejlõdésének és mûködésének a következménye. Kinek jutna ma még eszébe, amikor reménykedve a gyógyszertárba indul, hogy az anyag, amit meg akar vásárolni, nem egy önmagában álló és önmagától létezõ szubsztancia, hanem mindössze energetikai következménye és látszólag szilárd megnyilvánulása valaminek, amibõl az õ lelke és szelleme is felépül?     Kinek jutna eszébe az, hogy az õ testét és a szerveit képezõ atomok olyan finom szellemi szubsztanciának a „termékei”, vagyis a következményei és a függvényei, amely misztikus õsszubsztanciát, ha öntudatlanul és önkéntelenül is, de õ is befolyásol közvetlenül a képzeletével, vagyis a képzeletét befolyásoló lelki és szellemi ambícióival, önérzetével és vágyaival, a félelmeivel és a szorongásaival, az az elutasító agresszivitásával és gyûlöletével, illetve, ha rendelkezik egyáltalán ilyesmivel: akkor a diszkrét szeretetével, a finom örömével, a bölcs nyugalmával és a derûs boldogság érzetével is? Mindez részletesen is tovább gondolható a Vibráció, valamint a Mágia törvénye fejezetében kifejtettek kapcsán.     A felszínen minden problémára gyakorlati – technikai megoldást találó, vagyis problémamegoldó – gyógyító terméket gyártó, tehát terápiás technológiát és trükköt kínáló, és a tudományosan felfedezett és kifejlesztett csoda-termékeit jelentõs pénzösszegekért áruló tudomány tevékenysége következtében (okozatilag), a materialista koncepciók szerint élõ, de attól szellemileg mindig babonás maradó ember, nem tud még annyit sem, hogy a közhiedelem és ostoba tradíció által mûködtatett kollektív karma befolyása alól, csakis a személyes karmája (individuális szellemi kiegyenlítõdési sorsfeladat) megismerése, annak a megértése és lassú, figyelmes oldása és meghaladása révén képes megszabadulni. Illetve, hogy az asztrológiai sosrképletébõl kiolvasható, egyéni életfeladatok felvállalása segítségével kialakítható pozitív és kreatív szellemi képességek megszerzése és állandósítása – szilárdítása által lehet felszabadulni. Ennek, az anyai ági nõi felmenõktõl öröklött, egyéni karma meghaladásának az elõfeltétele viszont, nem más mint a kollektív tudat és a tradícionális kollektív gondolkozás meghaladása a személyes tudatosság és a személyes felelõsségvállalás által.     Ez a kollektív-gondolkozás szerinti életmódtól való megszabadulás viszont, nem a közösségbõl való felelõtlen és egoista elkülönülést és önzõ kiszakadást jelenti, hanem ellenkezõleg: a személyes - és ezért egyetemes! - felelõsségvállaláson keresztül, a közösségbe való magasabb rendû tudatos integrálódást jelenti. Hiszen minden egyéni tettért, minden szóért, és gondolatért, de mindenek elõtt, minden képzelet-képzetért való személyes felelõsségvállalás egyben a közösséggel szembeni tényleges felelõsség-vállalás. Olyan személyes felelõsségvállaláson keresztüli integrációt jelent tehát, amelyen keresztül a bennünk lakozó, automatikusan teremtõ örök szellemhez és a többi emberben is lakozó abszolút szellemhez, valamint a világegyetem minden létezési formájához törvényesesn és törvényes-felelõsen viszonyulunk.     Ahhoz, hogy ezt, az egyéni felelõsségvállaláson – és figyelem: semmiképpen nem csoportos felelõsségvállsláson, mert az ilyesmi nonszensz! – keresztül elérhetõ minõségi közösségbe való integrálódást megérthessük és végrehajthassuk, elõbb meg kell értenünk és fel kell oldanunk az emberi személynek az anyagi teste által a környezetétõl való elkülönülése – elhatárolódása, és az ennek látszólag ellentmondó, szellemi létével járó, mindennel és mindenkivel való Egy-ségbe kötõdése, egység-tudata miatti paradox – helyzetét, paradoxális lét-állapotát. Hiszen éppen az emberben önmagára ébredni (az ember öntudatában kigyulladni...) és aként megnyilvánulni képes, egyetemes léttudat által irányított, individuális felelõsségtudat lehetõségének az elérése miatt, ennek a megvalósulási lehetõsége miatt, alakította ki az abszolút szellem a naprendszer természetét, az azon belüli fõld-golyó természetét, amelyen a biológiai élet a maga gazdag formavilágával kialakulhatott és ebben az ember, vagyis az a lény, aki a renkivülien összetett spirituális struktúrájával leképezi az egyetemes létezés fõ principiumait, erõit és törvényeit, és ennek az összetettségnek megfelelõ testi formával és képességekkel is rendelkezik, kifejlõdhetett! Ennek tükrében tehát, az ember nem kiszakadt valamiféle kozmikus katasztrófa folytán az Egyetmes Egységbõl, ahogyan azt a divatos misztikák és ezoteriák tanítják – és ahogy azt sajnos, a kedvenc írom és metafizikus szerzõm: Hamvas Béla is vallja! – hanem az ember teste, agya, hormon- és idegrendszere direkt ezért, és direkt így lett a természetbõl kiemelve, majd sok millió éves és sok ezer éves fejlõdése során kifinomítva, hogy ebben az egyetemes létezést leképezõ – azt tükrözõ - anyagi elkülönültségében, az egyéni spirituális tudatot és felelõsséget realizálni tudja! Így vált lehetségessé az egyéni karma, illetve az egyéni karma feloldására való törekvések árán létrejövõ – kialakuló – egyéni megváltódási képességek segítségével történõ egyetemes szellemi megváltódás. Szellemi-folyamatokat és minõségeket tükrözõ, és szellemi információkat rögzítõ anyag nélkül, illetve az anyagi formákban tükrözödni képes és a tükrözõdés segítségével a Lilith-zavarokat észlelni és kiszürni, valamint kijavítani képes – MORÁLIS! – lények nélkül, vagyis az ember nélkül, nem lenne lehetséges az egyetemes megváltás! – Ez a földnek és az embernek a központi szerepe a világmindeségben. Ezért föld- és emberközpontú az asztrológia, a többi materiális, vagy szellemtudománnyal szemben!    Minden megható, misztikus egység-duma ellenére, létezik tehát egy egészséges mérték és arány, amelyen belül az embernek zártnak kell maradnia a külsõ közvetlen környezetével szemben, éppen az individuális felelõsségvállalás megvalósítása érdekében, miközben, ugyanakkor szükség van a minél nagyobb mértékû  megnyílás is a szellem-világ, sõt: az abszolút egység öntudati megvalósulása irányába, tehát kívánatos az abszolút tudati-integráció is.          ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------    A Karma Tõrvényével, természetesen, elsõ sorban a Szaturnusz által megtestesített teremtõ-megváltó õserõ áll analogikus kapcsolatban. A Szaturnusz ugyanis, általában mind a tíz egyetemes törvénynek az erejét és hatását érvényesítõ õserõ. Õ tehát az egyetemes felelõsség szellemét és az egyéni felelõsség-érzetet megtestesítõ és érvényesítõ-, és nem utolsó sorban ezek betartására kényszerítõ õserõ (A sors õsereje, misztikusan: a Karma mestere. És végletes megjelenési formájában: a Halál Angyala), õ a Nagy Terelõ Juhász, aki a megváltás irányába terelgeti az emberiség nyáját, és aki arra felügyel, hogy az egész létezés, az emberi individuumokkal együtt, a megváltás irányába haladjon. Õ a teremtés és a megváltás folyamatainak a megtörténését, érvényesülését és teljes végbemenetelét általánosan biztosító, azokat felügyelõ, valamint a szélsõségek határait fenntartó, megõrzõ, a határhelyzetekbe került jelenségeket és személyeket a további káros tevékenységében megállító (Hátrátató, lebénító, vagy felszámoló – megszüntetõ.), azokat a másik irányba vissza fordító, és a határhelyzetekbe kerülés mentális okait számon tartó, a határhelyzetre figyelmeztetõ „terelõ juhász”, az un. karmikus tanítómester. Nem ez a személytelenül – un. objektíven – mûködõ õsreõ a hibás azért, amiért a negatív ambícióinknak a minden áron való érvényesítése közepette, vagy az egyszerû – karmikus - spontán agresszivitásunk miatt, olyan alacsony vibrációs állapotba kerülünk, nem figyelünk oda a többszöri jeleire, jelzéseire (sorsunk és karmánk jelzéseire), és átlépjük azt a végzetes határt, amelyrõl vissza fordulni már nem lehet. – Nem õ – a sors - a könyörtelen, hanem mi vagyunk felelõtlenek magunkkal és szeretteinkkel szemben.          Az alkímiai mûveletek közül a Coagulacio (Koaguláció), vagyis a szilárdítás - erõsítés mûvelete áll kapcsolatban a Karma Törvényével. A megszilárdítás: az azonos jellegû negatív, vagy pozitív sors-helyzet ismétõdések által a határozott állapotba hozás Szaturnuszi sors-mûvelete felel meg tehát a karma törvényének. Ezért is mondják, hogy az ismétélés a tudás és a bölcsesség feltétele. De sajnos, az emberiségnek a nagy része, elvakul a külsõ látszatoktól, a diszletek másságától, és nem veszi észre, hogy ugyanazt a sorstaposó malmot járja és ugyanazokat a fölöslegesen beálló tragikus helyzeteket éli át mint az õsei, és az emberiség rég letünt, un. fejlõdési korszakainak az õsei. Holott spirituális értelemben vett, igazi fejlõdésrõl szó sincs, morális alacsonyrendûségében, a XXI. század elején élõ, „humánus” fiatal személyek is ugyanolyan tévelygõk mint az õseik voltak és ugyanazzal a mohósággal vetik rá magukat az élet-élvezetek kicsikarási lehetõségeire, mint az õseik, minden keletrõl importált egzotikusan misztikus és misztikusan egzotikus un. „ezoterikus” ismeretei ellenére. Sõt... Ezzel szemben, az a kevés személy aki a Karma tõrvényének mûködését -és hatásait- képes tudatosítani, nem lázad a sors-leckék ellen és jól oda figyelve, bölcsen elfogadja a nehéz sorsheklyzetek ismétlõdését, és megfigyelve önmagát, a képzelete mûködését, hanguylatai hullámzását, a szenvedélyes érzései és érzelmei, valamint a vágyai mégikus ereje által gyújtott, belsõ és külsõ tüzek következményét, és mindig a személyes tapasztalatikban, tehát a tárgyi valóság letegadhatatlan és ferdíthetetlen eredményeiben ellenõrízve  - tükröztetve az elméleti tudását, elõbb-utóbb megszilárdítja lelkében és tudatában azt az Egyetemes Törvényekkel összhangban álló személyes felelõsségtudatát, amely segítségével sikerül valamikor a gondolkozásából és a hétköznapi élet-gyakorlatából - mentalitásából – kizárni mind a könnyelmûsködés, mind a dogmásodás démonát. Ez biztosítja számára annak a képességnek a kialakulását, amelyet a hermetikus tanításokat megõrzõ alkimisták allegorikusan a bölcsek kövének neveznek.    A Karma tõrvényének az ismerete tehát a sors-filozófia legfõbb bölcsessége megszerzéséhez vezeti el a saját mágikus erejû képzelete „termékeit” és eredményeit, azok hosszú távú hatásait és következményeit, valamint a többi kilenc törvény hatásainak és visszahatásainak a mechanizmusát megfigyelõ és azok hatásait értelemmel követõ és betartó személyt. A Karma törvénye tehát megtanít minket türelmesnek lenni és számon tartani, számot vetni, illetve a sors-jelenségek hosszú távú eredményeiben gondolkozni. Vagyis, a törvény megtanít a sors jelenségek közös eredõjében és következményeiben gondolkozni. Valamint arra is, hogy miért érdemes minden tettünkért, szavunkért és gondolatunkért (sõt: még az önkéntelen képzelgéseinkért is!), illetve ezek következményiért, felvállalnunk a személyes felelõsséget? - A személyi felelõsségvállalásnak, a felelõsségteljes gondolkozást követõ tetteknek, vagyis a tapasztalati bizonyosságokból szerzett tudatossággal, a következetes bátorsággal és hosszan, tehát meg nem alkuvó kitartással gyakorolt spirituális (képzeleti és mentális - gondolkozási) és a gyakorlati (Tudatosan használt szavakban és ugyszintén tudatos tettekben kifejezett) felelõsségérzetnek, ugyanakkora mágikus ereje - és pozitív hatása, meg visszahatása van - mint a Szeretetnek!   

TOVÁBB

A megváltás törvénye
   Kozma Szilárd
X. AMEGVÁLTÁS ÉS AZ ABSZOLÚTUM TÖRVÉNYE, avagy AZ ISTENI IGAZSÁG törvénye.   Más nevén a MEGVÁLTÁS és A MEGVÁTÓDÁS, ILLETVE a Boldogság, avagy a végsõ kiegyenlítõdés törvénye.      A tízedik törvény biztosítja az egyetemes lét és a földi élet eredeti rendeltetésének és céljának: a megváltásnak a megvalósulását, vagyis a teljesen Lilith-mentes és ezért abszolút kiegyenlitett létállapotnak a létrejövését és az Abszolút létállapot folyamatos újjá-valósulását. Az egész teremtett létezés ugyanis (és ez által a földi létezés is), az egyetemes kiegyenlítõdés és ez által, az egyetemes megváltás megvalósulási szükségének és beteljesedésének van alárendelve és azt szolgálja. Ennek az egyetemes megváltódási rendeltetésnek (szükségnek) szükségképpen alá van rendelve és abba bele tartozik a fizikai lét és ezen belül a biológiai élet is, tehát az ember élete is. Sõt: a létezés legalacsonyabb rezgésû (frekvenciájú) állapota: a fizikai világ, vagyis az egyetemes anyagi világ, beleértve az anyagi létállapotokon belül keletkezõ biológiai létformákat is, kimondottan és egyértelmûen, és csak, és ez (Vagyis az életünk is) mind és csakis a Lilith hatásaitól való megszabadulást és ez által az abszolút megváltást szolgálja.      És egyben, a fizikai létállapot és léthelyzet létezése, vagyis ezen belül a mi életünk és az élet során elérhetõ szellemi átváltozásunk, megtisztulásunk is, nem más mint az egyetemes megváltás megvalósulásának az elsõ feltétele is, azáltal, hogy az anyagi struktúrák az õket létrehozó szellemi minõségek (géniuszok) jellege szerint alakulnak, és ugyanakkor továbbra is képesek magukba fogadni és megtartani – rögzíteni (memorizálni) a különféle spirituális és szellemi információkat. E rögzítõdés által az anyagot létrehozó, az anyagot folyamatosan módosító, illetve az anyagban elraktározódott szellemi információk ellenõrizhetõkké vállnak és így értelmezhetõkké vállnak, és ez által az ellenõrízhetõség által biztosított gyök-értelmezések segítségével a spirituális-idearendszerek megszabadíthatókká (Megtisztíthatókká - megválthatókká) válnak a Lilith befolyásától.     Az anyag tehát feltétele a megváltásnak az által, hogy a biológiai életformák segítségével, de különösen az emberi individuumok öntudatának a formájában, maga az abszolút lét-tudat, a fizikai létbe határozottan „beinkarnálódhat”. Az abszolút léttudat tehát képes általunk, a mi individuális tudatunk által, a teremtésnek ebbe, a tükrözésre képes határállapotába kerülni és onnan a Lilit hatásait kiszûrni, úgy, hogy az anyagban felismerhetõvé rögzíti a szellemi folyamatokról szóló információkat (az anyagi jeleket) közvetlenül, és így, ennek segítségével értelmezheti és egyénenként befolyásolhatja a teremtési és a megváltódási – kiegyenlítõdési folyamatokat. És a mi individuális tudat-tevékenységeink és harmoniába kerülési törekvéseink által, közvetlenül kiszûrheti és feoldhatja az õskáosszból a Lilith hatásait, befolyásait.         

TOVÁBB

A Szeretet és a nyitott lét törvénye
  IX. A kilencedik törvény      A Szeretet, az egység és az egészség törvénye avagy a mindenható õserõ és a nyitott lét törvénye                        „Szeretet nélkül õrjöngeni kell.” (Hamvas Béla, Karnevál)          Amennyiben elfogadjuk a kvantum-fizikának azt az állítását, ami szerint az anyag sem egyéb, mint (fizikai!) energia megnyilvánulás – És miért ne fogadnánk el, amennyiben ez, objektív tudományos kísérletek szintjén bebizonyosodott? -  akkor a teremtés elsõ kiáradása, a kauzális (Isteni) Szeretet sem más, mint az elsõ megnyilvánult (abszolút) energia a Lilith által létrehozott teremtési szükségben, és amely õsi energia-szubsztanciából keletkezett az összes többi energia. És, bármennyire is profánnak tûnik ez, de végül az anyagi világ is ebbõl az õsi Szeretet- energia- szubsztanciából keletkezett. („átvitellel”, ahogy írja a Tabula Smaragdina és vibráció-csökkenéssel, ahogy a  mai misztikusok mondják.) Az anyagi világ is tehát, amiben az abszolút lény tükrözõdhet, annak érdekében, hogy önmagát vizsgálhassa és ellenõrizhesse, és, hogy a Lilith káoszt eredményezõ hatásait kiszûrje és azoktól megszabaduljon, nem más mint Lilit-mentessé kövesedett Szeretet-energia. (Azért vált szilárddá az anyagi energia, hogy ne lehessen képlékeny, illékony és csalóka, tehát, hogy számunkra, egyetemes léttudattal is rendelkezõ lények számára, ellenõrizhetõ módon objektív állapotú lehessen!) Nem kell csodálkozni tehát, ha egyes misztikus tanítók és a szentek az anyagra, az anyag tulajdonságai miatt, az emberi kényelmi, vagy élvezet-szerzési vágyak és nézõpontok szerint „hibásan” mûködõ anyagi tárgyak szidalmazását is az Istenkáromlással egyenértékûnek tartják!            A szilárd anyag tehát, még akkor is, ha állítólag csak a mi érzékszerveink számára lenne szilárd, egyrészt megkövesedett és Lilith- mentes Szeretet-energia, és nem csak azért szakrális mert, mint ilyen, tökéletesen tükrözi az õt létrehívó vagy módosító de mindenképpen õt fenntartó abszolút szellemet, szellemiséget. Hanem azért is, mert az anyagi állapotba került energia is maga az abszolút lét-lény része (Misztikus metaforával élve: annak a húsa.) Másrészt hiába vadásszuk a fizikai - biológiai, vagy a pszichikai, netalán a mentális (mágikus) energiákat, ha nincs bennünk szeretet, ha képtelenek vagyunk nem, hogy áramoltatni, de még csak befogadni is, a Isteni Szeretetet. A Szeretet ugyanis minden energiának és anyagnak az õsenergiája és õsszubsztanciája: az „õsanyja”. Az energia finomabb állapota viszont információ. Figyelem: nem közömbös hír, hanem olyan, ránk lényegi benyomást gyakorló tudásanyag, ami belülrõl minket módosítani képes: in – form. Aki tehát egyéni érdekeinek a tévképzete hatására (önzésében) az igazság szelleme és a Szeretet elõl elzárkózik, vagy azt ferdíti, vagy elzárja, elrejti, eltitkolja, ne csodálkozzon, hogy egyre kevesebb az energiája, az a életereje, az életkedve. Hogy depressziós... Misztikusan fogalmazva, a balesetek útján is, ha betegségek útján is, vagy ha csak pszichés zavarok útján is, de fogyni kezd a finom energia-rendszere: az ereje és az egészsége.      Mielõtt tehát a Szeretet és a Nyitott (Szabad) Lét törvénye hatásmechanizmusainak a némileg szárazabb fejtegetésébe bele kezdenék, feltétlenül fel kell hívnom az olvasói figyelmet arra, hogy számunkra, emberi lények számára, a Szeretet mindenekelõtt személyesen megélt és átélt szellemi, lelki és testi(!) állapot is, tehát szó sem lehet arról, hogy a Szeretetet személyes átélését holmi elméleti fejtegetésekkel, gondolkozási algoritmusok végzésével lehetne helyettesíteni! És ez szól elsõsorban azoknak a misztikusoknak és magukat metafizikusnak nevezõ személyeknek (Hogy ezek un. guruikról: tanítóikról, oktatóikról és „mestereikrõl” ne is beszéljek!), akik harminc – harmincöt éves koruk után is családtalanok és gyermektelenek lévén, Szeretetrõl, szeretet-energiákról merészelnek prédikálni. „Vak vezet világtalant”, mondja ezekre Jézus, akirõl minden felvilágosult ember tudja, hogy lehetetlen volt családtalannak és gyermektelennek lennie, nem csak a gyermekekkel kapcsolatos, abszolút tiszta metafizikai kinyilatkoztatásai okán, hanem azon gyakorlati tény miatt is, miszerint a korabeli zsidók egyszerûen be sem engedték a zsinagógába azt a 3O éves férfit, aki nem kötött még házasságot és – vagy, nem voltak még gyermekei. Mindössze a cölibátus egyházvagyont õrizni hivatott „misztikus – politikája” miatt kezdte róla terjeszteni a nõtlenség és gyermektelenség képzetét a középkori katolikus egyház, amit sajnos, átvettek a protestáns egyházak is. Továbbá arról is figyelmeztet Jézus, hogy: Gyümölcsérõl ismeritek meg a fát, és a fent említett misztikusok mintha éppen ettõl a gyümölcs-tükör létezésétõl és megmérettetéstõl félve hárítják el maguktól az emberi lét legalapvetõbb életfeladatait: a teremtésben való közvetlen részvételt (gyermeknemzést, gyermekszülést) és a teremtésrõl való gondoskodást (gyermekgondozást, gyermeknevelést). Egyszerûen siralmas az, hogy a Pax-tévé mesterkurzusainak az elõadói és oktatói („mesterei”!)nagy része gyermektelen, vagy olyan elvált „szülõ”, aki nem maga gondozza és neveli közvetlenül a gyermekeit. Hogy az ott felsorakozó jósok hadának a realizálatlanságáról ne is beszéljünk! Nem gyõzök eleget csodálkozni azokon a „hallgatókon” és híveken, akik hitelt tudnak adni, ezeknek, az Egyetemes Szeretetnek a személyes áldozatkészségen keresztüli átélését, holmi misztikus hókuszpókusszal helyettesíthetõnek vélõ, önámító személyeknek. De csodálkozhatnak ezek a megtévesztett lelkek (Mármint a gyermektelen, vagy egykézõ „mestereket” hallgató személyek) is, amiért hiába hallgatják a megható szövegeket szajkózó  misztikus mesterek és aurafotózók halandzsáit évtizedeken át, mert sem az életük minõsége, sem az egészségük nem akar javulni! Persze, mi nem ítélkezünk ezek fölött az elsõ sorban magukat ámítgató személyek fölött, akik úgy képzelik, hogy a jósolgatásaikért, vagy a valóság-fedezett nélkül „kinyilatkoztatott” rózsaszínû prédikációjukért  kapott pénzen megnyerhetik az életüket, hiszen ezek még mindig ártatlanabbak a választópolgárokat egyre nagyobb termelésre – fogyasztásra, vagyis fölösleges természetrablásra buzdító politikusoknál, hanem csak a helyzetet ítéljük meg annak érdekében, hogy a tévelygési kísértéseket és lehetõségeket a megváltási folyamatokban is észre vegyük és elkerüljük. Jézus is mindössze, egy értékmérõ eszközt adott a kezünkbe és nem ítélkezett senki fölött a figyelmeztetéseivel, hogy „Vak vezet világtalant.”, és „Gyümölcsérõl ismeritek meg a fát.” Õ mindössze csak allegorikus példát hoz fel, amikor a meddõ vackorfát úgy megfenyegeti, hogy az nyomban kiszárad.         És persze, nem hallgathatom el e helyen annak a nevetségesen felkapott és néhány év alatt magyar média-sztárrá vált „materialista misztikusnak” a magyar nemzet sorvadási hajlamát az általa immár tudományos rangra emelt kártékony pszichikai tevékenységét sem, aki egyáltalán nem szégyenli azt, hogy tanácsokat osztogat – Sõt: több esetben még le is gorombítja a szülõket és fõként a manapság oly ritka-madár számba menõ felelõsséggel rendelkezõ apákat, afelõl, hogy nem bánnak elég liberálisan (Hanem, szerinte túlzóan tekintély-elvûen!) a gyermekeikkel. -, miközben õ, tehát a hiteltelen „családterapeuta”, nem meri felvállalni a szülõi státusszal járó gyakorlati gondokat és személyes felelõsségeket! Sõt, a Jugoszláviából Mo-ra települt Csernus Imre, a siker.könyveiben még párkapcsolati szakértõnek is hirdeti magát, miközben a harmadik felesége is otthagyta hat év steril együttélés után.                     

TOVÁBB

Az ismétlõdés, a ritmus és a ciklus törvénye
  6) AZ ISMÉTLÕDÉS, A RITMUS ÉS A CIKLUS, VALAMINT A SORRENDISÉG (HIERARCHIA) TÖRVÉNYE.       A teremtési és megváltási folyamatok rendjének, valamint az ismétlõdés és a rend ciklikusságának a törvénye. Az anyagi megnyilvánulási forma-rendszerek törvénye, vagyis a Tér és az Idõ Egyetemes Törvénye. Az ember számára: az élet igazi értelme és értéke felismerésének és elismerésének a törvénye és ez által a fontossági sorrendnek, valamint a személyi jelenvalóságnak, a Teljes Jelenlét-tudat kialakulásának a törvénye. Más szóval: az emberi élet rendeltetésének, teljességének és minõségének a törvénye. E törvény által és emiatt, fontos tudatosan és felelõsen részt vennünk a Teremtés folyamataiban egész személyiségünkkel és teljes kapacitásunkkal, tehát minden kreatív képességünkkel és lehetõségünkkel.     E törvény alapján, minden folyamat ami végbemegy a teremtett létben, minden ami létezik és ami él a fizikailag és a pszichikailag megnyilvánult világban, egy meghatározott fontossági – minõségi - sorrend és egy bizonyos ismétlõdési ritmus alapján nyilvánul meg, és jól meghatározott ciklusok alapján ölt fel bizonyos ritmus szerinti tér és idõ formát. Ezt a formai és lényegi minõséget az anyagi forma számára mindig a jelenség szellemének a minõsége és rendeltetése határozza meg. Az anyagi (tér-idõ) ciklusokon belül, annak a segítségével, a teremtési – megváltási (Minõségi kiegyenlítõdésen keresztül történõ újraegyesülési) folyamatokban, mindig felismerhetõ egy keletkezés, egy felemelkedés, vagy tágulás. Egy érlelõdés és kiteljesedés valamint egy hanyatlás és egy elmúlás. Egy emelkedés és egy ereszkedés, egy kiáramlás – kiáradás és egy beszûkülés, bezuhanás, egy megérkezés és egy eltávozás, egy kiélezõdés és egy eltompulás, egy fejlõdés és egy hanyatlás, egy, vagy több maximalitás, és, egy vagy több minimalitás. Ez az ismétlõdés és ciklikusság, illetve, ez az ismétlõdõ ciklikusság, a megnyilvánult világ minden létezési formájára érvényes: mind a világegyetem kozmikus elemeire (bolygók, naprendszerek, galaktikák és csillagrendszerek), mind a természetre, az állatokra, gombákra és növényekre, mind az emberre, annak lelki és szellemi folyamataira és általában a szellemre, az energiára és az anyagra egyaránt. Ez az a törvény a Teremtés Könyvében így fogalmazódik meg: "Van ideje mindennek. Van ideje télnek és nyárnak, van vetésnek és van ideje aratásnak, van ideje békének és van ideje hadakozásnak, van ideje örömnek és van ideje bánatnak..., stb.”.     A rendszeres ciklusok és ritmusok formájában jelentkezõ forma- és helyzet-ismétlõdés géniusza, a létben (és persze, az anyagban!), a zavart, és káoszt okozó Lilithnek a hosszú távon káros és romboló –hatásainak, a gyökérben (még csirájában, keletkezésében, az elején, stb.) történõ felismerésének és kijavításának – kiküszöbölésének és meghaladásának ad lehetõséget! Az ismétlõdés tehát a megváltás egyik lefontosabb eszköze, mivel az a jelenség, ami intenzíven és ismételten eltér a szabályos ismétlõdésektõl, nyilvánvaló, hogy a Lilith intenzív hatása alatt áll. Következésképpen, a hiba-észleléskor, mindig meg kell keresni, fel kell kutatni és világosan ki kell mutatni azt, hogy az illetõ lét- vagy életjelenség spirituális gyökerének melyik jellegzetes részében hordozza a Lilith szelleme által indukált, kiegyenlítõdés-ellenes öncélúság hatásait, és a gyök-hiba kijavításával, a harmonikus megnyilvánulást, a fejlõdést és kiegyenlítõdést okozó zavart megszüntetni. - Ez tulajdonképpen a felmérhetetlen értéke és megvéltói funkciója a létjelenségek szabályos ismétlõdéseinek!     Persze, ugyanakkor lehetségesek a Fejlõdés törvénye szerinti, forma- és ritmusváltások is, de ezek nem okoznak zavart a létrendszerben, hanem a teremtésnek egy –egy új kifejezõdési lehetõségét, és a megváltásnak egy - egy új megvalósulási lehetõségét jelentik. Ezek az új formák viszont egyáltalán nem zavarók, hanem inkább kellemesek és harmonikusak. Errõl, a harmonikus természetükrõl lehet felismerni. És éppen ezért áll analógiában az ismétlõdés és a ritmus törvénye az értéktudat és az értékítélet szellemével, mert ez, a helyes ítélkezésnek a Jupiteri õsszellemisége az, amely lehetõvé teszi a törvény szerinti – harmonikus! - új teremtõdési (teremtés - kifejezési) formák felismerését és megkülönböztetését a Lilith által generált zavaroktól, vagyis öncélú és romboló élvezet-keresõ szellemiség által létrehozott, diszharmonikus formáktól és ritmusoktól.      Az Ismétlõdés, a Ciklus és a Ritmus Törvénye a világok keletkezésénél és elmúlásánál, az állatok és az ember fizikai megtestesülésénél és a fizikai világból való távozásánál csakúgy jelentkezik, mint a különbözõ fajok, civilizációk és nemzetek kialakulásánál, terjeszkedésénél, fejlõdésénél, fénykoránál, kiteljesedésénél és hanyatlásánál. Jelentkezik az ember fizikai állapotainak a változásánál, a harmonikus és diszharmonikus lelki és szellemi állapotainak a váltakozásánál, ezek gyengülésnél és az erõsödésnél, vagy akár a különbözõ spirituális képességek és állapotok megszerzésénél és elérésénél. Elõbb van az egyéni és a csoportos karma feldolgozásához (megértéséhez és feloldásához) szükséges, jellegzetesen differenciált én- tudat kifejlõdését elõkészítõ gyermekkor, az én- tudat megerõsítéséhez és a megfordulást szükségessé tevõ, negatív határállapotba juttatását szolgáló, illetve a késõbbi átminõsülések feltételeit: a tapasztalatszerzést szolgáló, szenvedélyes és mohó fiatalság. Aki ebbõl az ifjúkori kábult állapotból nem ébred fel harmincöt, de legkésõbb negyven két éves koráig, és a személyi létképzeletében (világlátásában, életszemléletében) az élet megnyerési lehetõségének a téveszméjét továbbra is fenntartja, súlyosbítja a veleszületett karmáját és menthetetlenül a szellemi, a lelki és a fizikai hanyatlás (utóbbi esetében a betegségek) útjára lép. Aki felébred az én-tudat erõsítését és a nyers (közvetlen) és szélsõséges tapasztalatok megszerzését szolgáló fiatalság kábulatából, valós fejlõdési és kiegyenlítõdési képességekkel érkezik az élete érett, ténylegesen kreatív idõszakaszához. És amennyiben itt is helytáll és megszeri a szükséges éberséget, akkor az egyetemes léttudat kialakulását biztosító idõs korral járó éber felelõsség állapotába, az egyetemes teremtõ erõkkel való együttmûködés és a teremtésben való tudatos részvétel, valamint az egyetemes kiegyenlítõdést szolgáló spirituális tudatosság, a maximális szellemi kollaborációs készség kialakulásának a fázisába, nem mint magatehetetlen és beteges öregember érekezik, hanem mint egészséges testttel és rugalmas szellemmel rendelkezõ bölcs.    

TOVÁBB

A teremtés forrásánál
  Kozma Szilárd és Kozma Emõke: A teremtés forrásánál,  Avagy: A tudatos nemzés és foganás, valamint az áldott állapot - és a teherbe esés, valamint a terhes állapot spirituális különbsége és fizikai következménye.   Szilárd: Évszázadunk és évezredünk végére, a rövid távon eredményes, ám hosszú távon ökológiai katasztrófát elõidézõ, az ember gondján segíteni és a dolgát könnyíteni akaró, pragmatista tudományos - technikai gondolkozásnak nem csak a természetre végzetesen ható, hanem az ember fizikai, pszichikai és szellemi természetében is végzetes zavarokat okozó tévedéseirõl és alapvetõ hibájáról kezd lehullni a lepel. Nem csak az atomkutatás és az agrártudomány gazdasági alkalmazásának nagy részérõl, hanem a gyógyító technikák és az orvostudomány eredményeinek egy jelentõs részérõl is ki derült már, hogy hosszú távon katasztrofális következményekhez vezet. A hamari és kézzelfogható eredményeket hajszoló gyógyítás-technikák alkalmazása a magas gazdasági- technikai civilizációs színvonalat elért népek sorvadásához eredményezi, mivel nem csak az emberi szervezet immun- rendszerét teszi tönkre, hanem elsõsorban a nõk szülõi, élet-adói képességét zavarja meg és teszi tönkre. Statisztikailag is kimutatott tény, hogy azok a lánygyermekek, akik mesterségesen, vagyis császármetszés útján születtek a világra, vagy olyan orvosi beavatkozás által, amely során a szülõ- anya a kitolási aktus idején nem használta teljes kapacitásával a saját szülõ-erejét, felnõtt korukban szintén nem képesek saját erejükbõl megszülni gyermeküket és tudattalanul (önkéntelenül) félnek mind a várandós állapottól, mind a szülés aktusától. Ezért azokban az országokban, ahol két - három generációra visszamenõleg divatos a szülés közbeni fájdalom csillapítók használata, a zsibbasztás, a császármetszés és a "programozott" szülés, a fiatal nõk egyre ritkábban és egyre több fenntartással "vállalnak" gyermeket. (A vállalás megint csak egy tipikusan csaló, tehát demagóg és hipokrita, de mára sajnos "természetessé vált" kifejezés, mivel, ha a XX. században nem találták volna fel a különbözõ teremtés-akadályozó módszereket, technikákat és tablettákat, ebben az értelemben a "vállalás" kifejezés nem is létezhetne.)  Tudattalanul és önkéntelenül idegenkednek a gyermekszülés gondolatától, nem vállalják az áldott állapot (tudományosan: teherkihordás) nehézségeit, a gyermekszülés "kínját", holott normális hozzáállás esetében kínokról szó sem lehet. Tudattalanul iszonyodnak az anyai állapottól ellenére, hogy közülük egyesek "imádják a gyermekeket", voltaképpen gyermek-ellenes a tudattalan pszichikai mentalitásuk. A foganás elõtt szedett fogamzásgátlóknak szintén nagy a gén struktúrákra gyakorolt káros (szülõi erõt csökkentõ) következménye. Sõt, már azt is kimutatták, hogy a fogamzásgátlókhoz használt nõi hormonoknak a vizeletbõl, különbözõ természetes, vagy természetellenes utakon az ivóvízbe visszakerülése következtében az újabb férfi- generációk nemzõképessége (a férfi ivarszervek száma és vitalitása) és szexuális potencialitása is jelentõsen csökkent. Nem csak a (Magyarország határain belüli ) magyar nemzet fogy emiatt látványosan évrõl - évre, hanem a német, az angol és a skandináv országok "bennszülött" lakóssága is, annak ellenére, hogy a gyermekszülést és a gyermekvállalást igen kedvezõen támogatják állami szinten ezekben az az országokban. Annak arányában, ahogy a keleteurópai népek és nemzetiségek ( a romániai magyarság pl.) átveszik ezeket a szülés könnyítési és család- szabályozási eljárásokat, azok is rohamosan sorvadni kezdenek. A fent leírt jelenségek csak a jéghegynek a csúcsát képezik, a látványos eredményeket hozó tudományos - gazdasági tevékenységek által elõidézett, kevésbé látványos katasztrófa - folyamatoknak. A káros és végzetes hatású (e hatásokat csak a harmadik- negyedik generációk tagjain észlelhetõ) orvosi praktikák miatt, egyes futurológusok véleménye szerint, világvége közeledik olyan értelemben, hogy az emberiség egy része tudományos gondolkozásában (intelligenciájában) kiemelten fejlõdik miközben emberi és szellemi öntudatában, valamint fizikai állapotában degenerálódik. A generációkkal korábban elkezdõdött gén-struktúra zavarodásnak a folyamata nem állítható le egybõl és a természetes rend is csak több generáción keresztül fordul vissza. A természet zavarásnak, a katasztrofális (külsõ) természet szennyezése mellet, a lassú szellemi és fizikai sorvadás lett tehát az ember (belsõ) természetére visszaható eredménye, miközben a személytelen, Hamvas Béla szavaival: az érték-indifferens, objektív és materialista tudomány papjai, ahelyett, hogy segítenék, még mindig elmarasztalják nyilvánosan az olyan szellemi törekvéseket és az olyan “tudománytalan” cselekedeteket, mint amilyet a múlt év nyarán a feleségemmel együtt mi is végrehajtottunk és amelyek a zavartalan élet és a szennyezetlen természet önszabályozó tõrvényeiben bízva, a természetes szülés rehabilitációjával, a nõ, illetve az anya veleszületett õsi teremtõ erejébe és szülõi képességébe vetett hitét szándékozik visszaadni.  

TOVÁBB

Kórházi apás szülés és otthon-szülés
  Kozma Szilárd   Az otthonszülés, illetve a természetes szülés lehetõségeirõl és növekvõ szükségérõl             Hogy a szellemi felkészülés eredményeként végrehajtott természetes (otthon-) szüléssel egészségileg messzemenõen jobb “eredményeket” lehet elérni, mint a korházi szüléssel, nem csak a mi gyógyszert és orvosi kezelést nem ismerõ gyermekeink (és az õket természetes módon világra hozó feleségem) egészsége és remek lelki egyensúlya bizonyítja, hanem a baráti körünkhöz tartozó asztrológus-házaspár két kisfiának az egészségi állapota is (és persze, a szülõanya egészségi állapota). Ezek a gyermekek ugyanis, akárcsak Medárdáék, szintén a nyugodt és bensõséges otthoni légkörben jöttek a világra.     Valahányszor az otthon, illetve a természetes szülés kérdésében egyáltalán meghallgattak minket, a volt-feleségemmel kifejtettük, hogy mi csupán a korházi és egészségügyi viszonyok szintjén meghónosodott és egy évtized óta oldódni nem akaró - nem csak áporodott, hanem a természeti életmóddal és a szellemi látásmóddal szemben merõben agresszíven ellenséges magatartást tanúsító - szellemiség miatt kényszerültünk arra, hogy orvosi felügyelet nélkül szüljünk. Szó nincs arról tehát, hogy a családunkon, vagy a baráti körünkön belül valamiféle szektás koncepciók miatt elutasítanánk az orvostudományt, annak értelem-világosító értékû információs rendszerét, illetve a civilizáció pozitív eredményeit, noha a csíkszeredai korháznak a vezetõ szülész- nõgyógyásza, akinek az orvosi “gondoskodása” elõl a Székelyudvarhelyi korház szülészetére menekülnek a tehetõsebb csíkszeredai kismamák, ezt akarta inszinuálni egy nyílt televíziós beszélgetés során, amikor a feleségemtõl megkérdezte, hogy milyen vallású. (E nyílt fórumon a szilárd szakismereteit harci szerszámként villogtató osztályvezetõ, annyira beleélte magát a féltve õrzött fõorvosi “hatáskörét” kikerülni merészelõ és az akkoriban húsz évét alig betöltött feleségem lehengerlésébe, hogy amikor nem igazolódott be a szektás gyanúsítgatása, a feleségem esetleges cigány származására tett néhány finom célzást, tekintettel a feleségem  sûrû fekete hajára.)     Azt is kifejtettük több rendben, hogy mi csupán egy, az egészséges és fiatal nõk által választható lehetõséget mutatunk fel és senkit nem akarunk arról meggyõzni például, hogy érdemesebb mondjuk a mi példánkat követni, mint a Csíkszeredai szülészet helyett a Székelyudvarhelyi szülészetre “átiratkozni”. Hogy a természetes szülés koncepciója szerint történõ felkészülés szellemi része abban az esetben is pozitív eredményekhez vezet, ha a kismamák a számukra biztonságosabbnak tûnõ korházi szülést választják végül.     Az viszont több mint valószínû, hogy nem csak Csíkszeredában és székelyföldön, hanem az egész romániai magyarság körében szükség lesz a gyermekvállalási kedvet egyértelmûen befolyásoló várandóssággal és szüléssel szembeni negatív képzeteinknek az átállítására, mert különben hiába törekszenek a Magyarországi kormányok bizonyos kedvezmény-törvényekkel megakadályozni az erdélyi magyarság elvándorlását és számbeli csökkenését, miközben a Magyar polgárok számára a minden gyermek után járó egymillió forint értékû állami segély biztosításának a gondolata is felvetõdik már. A Magyar Státus törvénynek az itthon maradást célzó szellemétõl és a jövõben beigazolódó reális következményeitõl függetlenül, a Magyar családoknak minden egyes gyermekért kapott és az új kormány által is beígérten növekvõ jövedelmeknek, kétségtelenül lesz egy olyan hatása, hogy “ha már annyira kikerülhetetlenül szenvedés-teli és csak az orvos által garantálható kimenetelû aktus a gyermekek megszülése” (ahogy azt az orvostudomány és fõként a csíkszeredai szülészek állítják...), a Csíkszeredából egyelõre csak Székelyudvarhelyig menekülõ kismamák, Székelyudvarhely helyett majd a Magyarországi korházak szülészeti osztályait veszik igénybe és jövendõ Magyarországi polgárokként hozzák világra a gyermekeiket.     Azokat az eseteket leszámítva, amikor valaki kétségbeesésbõl eredõ gonosz szándékkal teszi, és ha a felvilágosultnak semmiképp nem nevezhetõ “mert soha nem lehet tudni” - jellegû “észérveket” is félretesszük, kevés erõfeszítéssel, kb. ugyanannyi - ha nem több - értelmileg is elfogadható érvet (okot) tudunk felsorolni az otthon szülés mellett, mint ellene.      

TOVÁBB

A kereszténység az asztrológia alkímiája
                              A kereszténység, az asztrológia alkímiája,               avagy a tényleges kereszténység (mágikus) tudománya                   Mottó:  Nem a kedvezõ bolygóállást kell lesni és nem misztikus energiákat                              kell vadászni, hanem felelõsségbe ágyazott éberséget kell szerezni.   „Keressétek Isten országát és a többit megkapjátok ráadásként” „Ismerjétek meg az igazságot és az fel fog szabadítani benneteket.” (Jézus, Lukács Evangéliuma)        “Amikor Jézus lényének isteni mivoltáról és eszenciájáról beszélt, a zsidók jajveszékelni kezdtek. Jézus pedig a zsoltárokból idézett (Zsolt: 82,6) és azt mondta: Nincs-e megírva törvényetekben, hogy istenek  vagytok (elohim, atem) mindannyian a legfelsõbb fiai?” (Hamvas Béla: Scientia Sacra / A kereszténység / II. Az Evangélium és a levelek)           Annak a megértéséhez, amit e tanulmányban szándékozom kifejteni - elengedhetetlen feltételként -  fontosnak tartom mindannak az elõzetes olvasását, amit Hamvas Béla a Scientia Sacra III. kötetében megírt az európai történeti (intézményesedett) keresztény egyházak és felekezetek spirituális dogmáiról, valamint az egyházi intézmények fennmaradását szolgáló farizeusi magatartás (személyen kívüli, objektív istenben gondolkozó mentalitás) következményérõl írt. És azt, amit az ember központúvá tett (egyéni felelõsség alóli felmentést: könnyítést ígérõ, s így alapjában korrupt) keresztényi tudományos eszme-rendszereknek a Názáreti Jézus tanításaival homlokegyenest szembenálló természetérõl kifejtett.    Elengedhetetlennek találom annak a ténynek a minden árnyalatában történõ megértését, hogy a személy akaratától és a személyi éberség-törekvésektõl független (kívülrõl jövõ) megváltás dogmája homlokegyenest ellenkezik a Jézus által a megváltás feltételéül állított feltételekkel: a lelki és szellemi korrupciótól mentes élettel. És azt, hogy a “személyre szóló” kegyelemben (isteni protekcióban) való részesülés képzetének fenntartásával minden monoteista vallásos és misztikus eszmerendszer voltaképpen egy konkrétan meg nem fogalmazott és ki nem mondott könnyítési és felelõsség alóli kibúvási lehetõséget lebegtet a hívei képzelete elõtt.         Amennyiben valamiféle kauzális (isteni) kegyelemrõl, illetve keresztény kegyelemrõl beszélhetünk egyáltalán, maximum arról lehet szó, hogy az Evangéliumok elterjedésével (Azért írom többes számban, mert ez esetben nem lehet szó csak az Új szövetség néven ismert, és Nagy Konstantin püspökei által kanonizált négy evangéliumra gondolok, hanem az un. gnosztikus Evangéliumokra is: A Tamás, a Béke és a Júdás evangéliumára is!), minden ép ésszel rendelkezõ ember számára megadatott az a lehetõség, hogy spirituálisan felébredjen. És, hogy a felébredés nyomán kialakuló tisztánlátási képessége segítségével meghaladja a bûnbeesés logikája - Hamvas Béla meghatározása szerint: a világi korrupt élet pragmatikus logikája - szerinti szentimentális - merkantilista gondolkozást és, hogy elinduljon az éberség segítségével elérhetõ megváltás irányába: az egészség, az erõnlét és a kreatív élet-állapot megvalósítása irányába.     A mai keresztény egyházak viszont semmibe veszik a Jézusi tanítások gnosztikus értelmezését, és ahelyett, hogy a személyi életfeladatok megismerésének és azok tudatos felvállalásának a szükségére való figyelmeztetésként értelmeznék Jézusnak azt a tanítását, hogy “Mindenki hordozza a maga keresztjét”(*), még mindig a kora középkor által egyházi intézményépítés és fenntartás céljából kieszelt, misztifikált Jézus-legendát tanítanak érzelgõs ideológiaként. Ebben a Jézus csodatetteirõl és az õ különleges és kiváltságos („Isteni”) lényérõl szóló dogma-tételek képezik a fõ szempontot a Jézus által tanított személyes életfeladat-vállalások és a személyes éberség megszerzése szükségessége helyett. Így jutottunk oda, hogy a kereszténység szellemi táptalaján létrejött nyugati civilizáció emberének a gazdasági - tudományos életképzelete, illetve vallásos - misztikus alapállása, teljesen ellentmond a Jézus által megfogalmazott élet-logikának. Ez szerint ugyanis: "Aki meg akarja nyerni életét, elveszti azt." Ennek következtében, ma el lehet mondani, hogy az egész keresztény világ egyebet sem tesz, minthogy minden áron mag akarja nyerni az életet és ezáltal voltaképpen az evangéliumok szellemével szemben, azokkal homlokegyenesen ellentétesen él.      

TOVÁBB

A 10 egyetemes törvény
Az egyetemes törvények a II. törvénytõl a X. törvényig.  (régi változat)   II. Második törvény:  A Vibráció (Rezgés) törvénye   Más nevein: a Rezonancia (Hangolódás) illetve az Affinitás és a Tükrözõdés törvénye. Népi meghatározában annak az elvnek a törvénye, ami szerint: "A zsák megtalálja a foltját.". "Semmi sem áll, minden, ami létezik, mozog, minden vibrál." - Ötezer évvel ezelõtt írták le az egyiptomi hermetikusok ezt az egyetemesen érvényes (metafizika, tehát idõtõl és tértõl függetlenül, mindenütt és mindenkor érvényes) igazságot. A modern fizika kutatási eredményei igazolták ennek az ötezer évvel korábban leírt hermetikus tételnek az érvényességét, amely valósnak bizonyult az anyagi világ minden szférájában.  A hermetikus megállapítás viszont nem csak az anyag különbözõ megnyilvánulási formáira vonatkozik, hanem az egész létezésre. Az anyagi, a biológiai, a lelki és a szellemi létezés közötti különbségek tulajdonképpen az abszolút szellem különbözõ vibrációs állapotok (rezgési skálák) szerinti megnyilvánulásának a következménye. Minél magasabb a vibrációs állapot, annál magasabb szintû létezési formákkal és létállapotokkal találkozunk (Például az ideák világa.) és minél alacsonyabb rezgési fokot mérünk, annál durvább, áthatolhatatlanabb és rugalmatlanabb megnyilvánulási formákkal szembesülünk ( Fizikai - kozmikus létállapot, biológiai életformák, stb.) Egy finom és tiszta szellemi információ, valamint az anyagi világnak egy durva (azonnal érzékelhetõ) jelzése, külön - külön, csakis a velük azonos vibrációs állapotban levõ (azonos rezgési skálán létezõ) közegekben, a velük azonos vibrációs állapotban levõ energetikai struktúrákban áradhat szét, csakis ott nyilvánulhat meg a maga teljességében, ott idézhet elõ lényegi változásokat: "Hasonló a hasonlót vonzza, hasonló a hasonlót legyõzi és megváltoztatja." Ez az egyetemes vibrációs állapot, a misztikusok által Isten Misztikus Testének nevezett Egyetemes Éteri Szubsztanciának (A Pránának: az õsszubsztanciának) a tulajdonsága, a mindenkori létezési állapota. A modern fizika "fehér zaj"-nak nevezi azt a rezgési határ állapotot, amely az anyagi világot elválasztja a magasabb rezgési fokozatú létállapotoktól (“dimenzióktól”). A fizikai dimenzióban ismert rezgési formák, úgymint fényhullám rezgése, hanghullám rezgése, az elektromos áram, vagyis az elektronok, a pozitronok, a neutronok és más anyagi részecskék rezgése, valamint a hõ-kvantumok rezgése, mind - mind a szellemi világ "fehér zaj alatti - állapotának", a fehér zajnál alacsonyabb rezgési szintû, durvább megnyilvánulási formája. Ha egyetlen nagy papírlapon grafikailag ábrázolhatnánk a fizikai világban mérhetõ minden létezési és sugárzási forma alaprezgésének a grafikai íveléseit egy egységes mérték szerint, ezeknek a sugár-rezgéseknek az ábrázolt formái (grafikonjai), egy adott pontban mind találkoznának. Ez az interferencia- pont jelezné azt a váltó pontot, amely elválasztja az anyagi világot a szellemi világtól. Ez a váltó pont jelezné azt az ideális frekvencia nyalábot ahol az anyagi sugárzás szellemi információvá válik és viszont: azt a vibráció - csökkenési küszöböt, amely alatt a szellemi információt tartalmazó energetikai (éteri) mezõ (az éteri szubsztancia) anyagi szubsztanciává sûrûsödik ("materializálódik").   A folyamat tulajdonképpen az általunk valóságosnak érzékelt fizikai jelenségnek a fordítottja: A fizikai dimenzióban észlelhetõ legmagasabb és legfinomabb rezgési fokozatoknál is magasabb fokú (finomabb) rezgési állapotban létezõ információs- energetikai struktúráknak (a spirituális létformák, az isteni emanációk: a szellemi õs-erõk és õs hatalmak, a "gondolatainkon túli õsideák) a rezgési frekvenciája csökkenése következtében, e váltó pont által jelölt vibrációs skálán alul anyagi formákba sûrûsödve jelentkeznek. A spirituális energiát és információt tartalmazó mezõk ezen a küszöbön alól eldurvulnak (csökken a rezgési frekvenciájuk) és alacsonyabb rezgési állapotukban (anyagi), durva és kevésbé áthatható, kevésbé változtatatható, rugalmatlan információs- energetikai létformákba tömörülve hozzák létre az anyagi világot! A vibrációs interferenciák által különbözõ szellemi színezetek szerint rendezett, illetve a vibrációs frekvenciák és interferenciák szerint rendezõdõ szellemi õs szubsztanciából (az éterbõl), a három õsminõség, a négy alapelem, a hét egyetemes törvény és a tíz teremtõ erõ szerint és azok rendezõ-elve és egymást befolyásoló, különbözõ hatásai által rendezett spirituális õsállapotokból, az õsi (metafizikai: fizika elõtti, fizika fölötti) információs-energetikai erõterekbõl keletkeznek (materializálódnak) a fehér zaj alatti határállapotba: az anyag állapotába került különbözõ durva megnyilvánulási formák. A fizikai (anyagi) állapot ugyanis a Teremtés végsõ, határ- állapota, határhelyzete. A Teremtés nem az anyagban, nem az anyagi világban kezdõdik, hanem ott végzõdik, ott áll meg és ott jut határ-állapotba. Ám ez a határ állapot és ez a határhelyzet is állandóan változik és tágul. Nem hiába beszélnek a fizikusok táguló világegyetemrõl, noha a fizikai világegyetem még nem az Egész és a Teljes világegyetem, hanem annak a fehér zaj alatti része. Ez viszont, a maga összességében tökéletes tükre a szellemi világegyetemnek: a létnek. A legtömörebbnek hitt atom részecskéi között is akkora távolságok vannak a részecskék térfogatához viszonyítva, mint az általunk is ismert bolygók között, azoknak a térfogatához viszonyítva. Ezeken a nagy, fizikai távolságokon belül még létezik valami, és ez pontosan a fizikai anyag alapját képezõ, de a fizikainál finomabb éteri, asztrális és szellemi - ideatikus szubsztancia. Sõt, létezik még azoknál is finomabb rezgési szintû kauzális szubsztancia is, amit fennebb, a hermetikus filozófusok kifejezésével élve, az imént Isten Misztikus Testének neveztem. Számunkra a vibráció törvényének jelentõsége nem a világegyetem szellemi szubsztancia szerinti felépítettségének az absztrakt megértésében áll, hanem a mindennapi életünk értelmessé, értékessé, egészségessé és harmonikussá tételében való hasznosíthatóságában. A vibráció tõrvényének az ismerete ugyanis lehetõvé teszi számunkra a hozzánk közel álló és a velünk kapcsolatba kerülõ személyekkel és lényekkel, valamint a környezõ fizikai természettel való tudatos, kiegyenlítõdési képesség kialakítását. Pontosabban: a vibráció törvényének az ismerete lehetõvé teszi számunkra a kapcsolataink és a konfliktusaink kezelhetõségét, alakíthatóságát, az azonosulási és elkülönülési (felülemelkedési és feloldási, meghaladási: felszabadulási) képesség kialakítását. („Bár e tanulmányok olvasása közben egyesek azt érzik, hogy a sors - problémájukra megtalálták a rég óta keresett választ és megoldást, sőt egyesek számára az abszolút igazság megtalálásának az érzésével is fog hatni ez írások olvasása, fontosnak tartom arra figyelmeztetni mindenkit, hogy sem az itt, vagy a máshol olvasható élettényekhez kötődő szellemi információk, sem a mások által írt, vagy a gnosztikus misztikák szövegeiben olvasottak, nem helyettesíthetik és nem pótolhatják azt a személyre vonatkozó konkrét információ-rendszert, amit egyedül a személyi horoszkóp értelmezése által a személyi rendeltetés-ismertetés adhat meg és aminek a segítségével úgy rendezhetik az életüket, hogy a karmájukat és ez által a nehéz sorskríziseiket – betegségeiket meghaladhatják, feloldhatják, illetve az egészségüket és az igazi szabadságukat - boldogságukat elérhetik.”)  

TOVÁBB

A halasztás bûnének a melegágya: Reinkarnáció
    A reinkarnáció: valóság, vagy miszticizmus?                  "A reinkarnáció egy misztikus metafora és annyi köze van a                    valósághoz, mint Szûz Mária szeplõtelen fogantatásának."         Egyik, Szászebenben tartott edzõtáborunkba két napos késéssel érkezett két magyarországi fiatalember. Késésük oka az volt, hogy a másfél éves unokahúguk temetésén kellett részt venniük, aki hirtelen meghalt, miután a magyarországi egészségügyi hatóságok valamelyik szakembere - orvosa, a Magyarországon immár kötelezõ agyhártyagyulladás elleni védõoltással "ellátta". A két fiatalember közös unokatestvére és felesége tehát, pontosan úgy járt, mint feleségem és én: a két és fél hónapos makkegészséges kislányunkat, akit a feleségem a Bõsárkányi albérleti lakásunkban teljesen könnyedén hozott a világra, minden problémától mentesen, az ottani körorvos, akkor még csak túlbuzgóságból, mivel akkoriban ez nem volt még Magyarországon kötelezõ, a többi védõoltás mellett, agyhártyagyulladás és influenza vírus elleni oltással is "ellátott". Ez által legyengítette a jól fejlett és korábban teljesen egészséges gyermek immunrendszerét, amely így, ebben a legyengült állapotában nem tudott ellenállni egy olyan légúton terjedõ vírusnak, amely a tüdõn keresztül bejutván a vérébe, a lefektetés elõtt még jó étvággyal táplálkozó gyermek bizonyos sejtjeit reggelre szétbontotta.          Nem tartom teljesen kizártnak egy bizonyos mértékű szellemi strukturális információknak a bizonyos személyekben történő újra megjelenési lehetõségét, hiszen ott, ahol én az asztrológiát tanultam, az Elta nevû bukaresti szabad-egyetemen, a reinkarnációt, már - már paraszti evidens tényként kezelték és a horoszkópok karmikus elemeit is innen eredeztették. A karmát tehát, ott is a múlt életekben viselt dolgokkal, az akkor és ott ért, pozitív, vagy negatív tapasztalatokkal és berögzült hibákkal, vétkekkel, illetve ezeknek az "átöröklött" spirituális emlékeivel, hatásaival és visszahatásaival, a jelenkori inkarnációban jelentkezõ következményeivel értelmezték. Természetes tehát, hogy ezt, az akkor metafizikainak képzelt valóságértelmezést és valóságlátást, a megfelelõ tárgyalási móddal együtt, én is asszimiláltam és, hogy (kezdõ metafizikusként) bizonyos szempontból, velük azonos mentális és ideális (képzeleti) formákban kommunikáltam és így is gondolkoztam néhány évig. Ez csak akkor változott meg, amikor én is gyakorló asztrológussá válva, azt kellett észlelnem, hogy a hétköznapi valóság a legtöbb esetben ellentmond a misztikus elméleteknek. Nem csoda tehát, ha - a rezonancia és a hatás- visszahatás törvénye alapján - álmaimban nekem is voltak ebben az idõszakban olyan, a történelem különbözõ helyein is idejében lezajló élményeim, amelyek egészen jól illettek és találtak, mind az addigi és akkori sors-élményeimhez, magánéleti nehézségeimhez, mind a horoszkópom bizonyos elemeihez. De, mind a hívõ, mind a szkeptikus hölgyeket és urakat, már elõre megnyugtathatom: ezek a múltbéli személyiség-élményeimrõl szóló álmok, illetve ezek az állítólagos múltbeli személyi szerepek, nem nyújtottak számomra semmiféle, a spirituális képességeim eredetére és gyökerére utaló információkat, ahogy az ilyen jellegû beszámolókban lenni szokott. Nem vonhattam le például ezekbõl a "reinkarnációs élményekbõl" semmiféle olyan építõ jellegû következtetést, ami legalább az addig bebizonyosodott költõi tehetségemet igazolta volna. És nem kaptam semmiféle információt arra vonatkozóan sem, hogy én valamiféle spirituális töltetû különös lélek inkarnációja lennék, de még arra vonatkozóan sem legalább, hogy ilyen jellegû szellemi képességekkel rendelkeznék és arra vonatkozóan, hogy "a korábbi életeimben" netalán asztrológus, vagy költõ - író és egyáltalán mûvész lettem volna, semmiképpen nem kaptam információt. (Arra viszont igen, hogy hóhér voltam például, de ezzel az un. misztikus információval sem sokra mentem, azon kívül, hogy hála istennek még idejében abba hagytam mindenféle, a különleges spirituális személyiségemre vonatkozó, misztikus - idealista képzelgést.)     Sõt: a többnyire lesújtó élmények inkább arra valóak voltak, hogy fogadjam el az aktuális helyzetemet és örvendjek annak, hogy egyáltalán ennyire is vagyok, és ha nem akarok az állítólagos korábbi inkarnációim cseppet sem kívánatos állapotába és helyzetébe visszakerülni, ne foglalkozzak mással, mint, hogy a horoszkópomból kiolvasható rengeteg negatív tulajdonságomat és késztetésemet igyekezzek maradéktalanul feltárni és azokat pozitív képességgé átalakítani. Bevallom, éppen emiatt, a meglehetõsen alacsonyrendû és igen erõs erkölcsi problémákat felvetõ, múltbéli szerepkörök miatt, tûntek számomra akkoriban kézzelfoghatónak ezek az álombéli inkarnációs élmények, ellentétben azzal a sok romantikus mesével, amit a spiritualitás sikamlós területeink aktiváló és misztikus bölcsességet tanító személyektõl (Az általam felkeresett misztikus könyvek szerzõjétõl, vagy éppenséggel az asztrológiai szabadegyetem kurzusain résztvevõ hallgató-társaimtól) olvastam (Osho, Ramana Maharishi, Sail Baba, Ráma Krishna) vagy hallottam. Gyakorló asztrológusi tudásom és tapasztalataim tükrében, illetve ezeknek gazdag misztikus fantáziával megáldott személyeknek a szenvedésekkel teli és korai halála tükrében, ma egyenesen nevetségesek azok a reinkarnációs mesék, amelyek ezt hivatottak bizonyítani, hogy a híveikkel elhitessék azt, hogy ezek a hétköznapi gyakorlatban teljességgel haszontalan, rózsaszínû misztikus mesékkel kufárkodó magasztos "szentek", milyen magasrendû szellemiséggel "reinkarnálódtak"  a földre.  

TOVÁBB