Kozma Szilárd asztrológus honlapja

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó  |   Regisztráció

Kedves Szilárd!

Azt hiszem, nem tudom eléggé megköszönni a munkáját és a törődését,
teljesen komplex és mélységi értelmezést kaptam, minden szempontból,
nagyon szépen köszönöm.
Mindegyik megérintett, de ez a legutolsó volt a legszebb és legmélyebb,
mintha csak a végére tartogatta volna a koronát.

Ebben természetesen az is szerepet játszik, hogy a transzcendens bolygókhoz
vonzódom leginkább.

Szavai rendkívül feltöltenek engem, és meg fogom érlelni magamban a hallottakat, olvasottakat.
Nagyon sok és nagyon masszív anyagot kell most feldolgoznom, elindítanom magamban.
A naplóírást még nem olvastam el, csak belenéztem, és rendkívül érdekes a téma.

Köszönöm tehát, roppantul örülök, hogy úgy döntöttem, hogy megkérem Szilárdot útmutató értelmezésre.
Nem is mondok többet, mert azt hiszem, átment a visszajelzésem lényege.

Sok örömöt, kiteljesedést és minden jót kívánok Szilárdnak és a Családnak, Violának is üdvözletem!

Deres Anita

Kedves Szilárd, Így, a szintézis végéhez érve hálásan szeretném megköszönni az elmúlt időszakban (egészen az analízistől kezdve) értem végzett kitartó, türelmes munkáját. Annak ellenére, hogy mindezidáig az asztrológia és a horoszkópok világa számomra teljesen idegen, sőt előítélettel bevont terület volt, el kell, hogy mondjam, hogy mégis rendkívül szerencsésnek tartom magam, hogy kapcsolatba kerültem Önnel és az Ön által művelt tudománnyal. Munkája eredményeként sok tekintetben fordulás következett be a belső lényemben: 
- Míg korábban az asztrológiáról és a horoszkópokról azt gondoltam, hogy az valamiféle megalapozatlan hókuszpókusz, ma már teljesen meg vagyok győződve arról, hogy az Ön által művelt asztrológia egy zárt rendszerű, összefüggésekkel átszőtt, racionális, felülről ihletett tudomány, amely nem jósol, hanem szinte tudományosan értelmezi az ember cselekedetinek legmélyebb rétegekben rejlő mozgatórugóit és a kiutat is megmutatja!
- Azt is megfigyeltem, hogy akár az analízis, akár a szintézis azonban csak akkor tud választ adni, segítséget nyújtani, ha őszintén fel merem tenni a kérdéseimet, és a problémáimmal leplezetlenül és pőrén szembe merek nézni! - Már ez is nagyon nehéz volt, ám mégsem elég, mert mit ér bárminemű megvilágító információ és értelem, ha az nem épül be az életembe! Ez a végső konklúzióm, most már rajtam áll a sor!
- Szilárd kitartóan, türelmesen, és nagy lelkesedéssel mindent megtett annak érdekében, hogy idáig eljussak! Azért, hogy képbe kerüljek saját magammal, megértsem mit miért is teszek, és rámutatott, hogy a bennem feszülő ellentmondások miben is rejlenek. Megtanított, hogy a sok kényszeres, rossz cselekedetem valójában honnan is ered és kezelhető! Nem kell, hogy ezek fogságában éljem további életem, sőt, magasabb minőségre emelhetem azt, egészen a megváltódás felé!
- Mindezt bölcsen, tapintatosan, intelligensen tette Szilárd, megelégedett pont azzal a( kevés) mennyiségű információval amennyit hajlandó voltam, most, a jelen állapotomban megosztani vele. Éles látásával, nagy élettapasztalatával nem volt gond kipótolnia a hiányzó láncszemeket, és ráéreznie, hol is vannak az elakadások, mi is a valós probléma, amit talán magam sem tudok vagy merek megfogalmazni, bevallani. Miközben én bevallani sem mertem Ő feketén – fehéren felfedte előttem! - Komoly feltáró munka folyt közöttünk, miközben sokszor meg kellett, hogy álljak és nagy levegőt vegyek, de mindig át tudtam lendülni, mert a hanganyagon elhangzottakat belengte a humor és a derű, ami nagyon – nagyon sokat segített! És az is, hogy teljesen hozzá nem értőként érthetően, logikusan felépítve kaptam meg minden kérdésemre a választ.
- Az sem volt utolsó szempont, hogy míg kiszolgáltattam magam, soha nem éreztem, hogy ezzel Szilárd visszaélt, megbántott, leértékelt volna! Ez nagyon – nagyon jól esett! Nem tudom, hogy a köszöneten kívül búcsúzásul vajon mit is lehet kívánni egy Tanítónak, aki az élet legfontosabb kérdéseiben adott útbaigazítást! Azt gondolom, talán az a legbölcsebb ha ugyanazt kívánom Szilárdnak, mint amire Ő is megtanított engem: Eltántoríthatatlanul, diadalmas küzdelmek közepette, sikeresen haladjon a megváltódás útján oda célba érve! Mostantól kezdve már nekem is ez a célom, és tudom, hogy igazi, maradandó, valós boldogságot a megváltódásomat előidéző életfeladataim beteljesítése okozhat! Minden fáradozását és tanítását megköszönve, szeretettel:
Évi

Figyelem! Fontos tudnivaló a horoszkópkészíttetés – horoszkóprendelés felől érdeklődőknek.

     Azok számára, akik komolyan fontolják a horoszkóprendelést, a horoszkóprendelési tájékoztatóban szereplő születési adatok lényegi részének (születési dátum, óra és perc, plusz a születési helység koordinátái és a szülők születési dátuma.) a kozmaszilard@gmail.com, vagy a kozmabszilard@gmail.com címeim valamelyikére való elküldése után, megadott jeligére válaszolok ... 

Tovább...

A boldogság előfeltétele a hitelesség igénye

Ezt kérem szépen az ismerőseiknek is elküldeni:

 

Kozma Szilárd asztrológus közlése:

 A BOLDOGSÁG FELTÉTELE A HITELESSÉG IGÉNYESSÉGE

 

Ami lent van, ugyanaz, mint ami fent van…, és ami kint van ugyanaz, mint ami bent van…”- alkalmazott Tabula Smaragdina

Mit várunk a politikusoktól, hogyha még a spirituális tanítók is gátlástalanul eufemizálnak, nyakig ülnek és élnek a meghasonlásban és tehát az erkölcsi korrupcióban és gátlástalanul lehazudják a tárgyi valóság alttal jelzett igazságot? Hogy akarunk boldogok lenni, amikor elfogadjuk azt, hogy a pedagógusnak lehetnek rosszul nevelt, illetve neveletlen (hisztériás, szeszélyes,rossz indulatú, önző, közösség-ellenes magatartású, sőt: egyenesen gonosz) gyermekei, hogy a tanár és atanító lehet tudatlan, elfogadjuk, hogy az orvos lehet beteges és meghalhat idejekorán, hogy a pap lehet hitetlen, sőt: erkölcsi fertőben élhet, mint ahogyan például - Horváth Alpár, a Székely Idő főszerkesztője szerint legalább is... - a sepsiszentgyörgyi unitárius pap, volt szekus besúgó, majd ord és mond: kupleráj-tulajdonos(!), és a jelenben SRI-s ügynök!?

Hogy akarunk boldogak és egészségesek lenni tehát, ha elfogadjuk azt, és egyet értünk azzal, illetve szemet hunyunk afölött például, hogy Dr. Domján László orvosról, a Magyarországi gyógyító - agykontrollos mozgalom és hálózat megszervezőjéről, igazgatójáról és fő - fő oktatójáról, kiderül, hogy az árnyék-énnek és a rejtett (Mentális) agressziónak a a jellegzetes betegségében (Parkinason korban) szenved gyógyíthatatlanul már három éve? És, nem elég, hogy ezt csak most hozta nyilvánosságra, de ez annak a hírnek a kapcsán történt meg, hogy betegen - vagyis az akadémiai orvoslás gyógyszereivel, azok folytonos szedésével valamennyire "stabilizáltan"(!), "újra tanítja" azt, hogy "Egyre jobban agykontrollal", miközben úgy néz ki, mint aki a Gulágról, vagy Auschwitzből menekült?

Ismétlem: hogyan és milyen alapon várjuk el azt, hogy a politikusok ne ámítsanak és manipuláljanak - lopjanak és hazudjanak -, hogy a termék-gyártók és a kereskedők ne hamisítsanak és adjanak el drága áron hamisított illetve minőségtelen termékeket, hogy a bankosok és a brókerek, meg a polgármesterek és más közhivatalnokok ne sikkasszanak, hogyha elfogadjuk és "természetesnek tartjuk" a tanítók, a pedagógusok, az orvosok és a gyógyítók, és a papok egyáltalán nem "természetes" (?) korrupcióját?!

"Jézus ez emberrel való kiengesztelődés szükségét tanította, de a korrupciónak soha, egy fél lépést nem engedett" (Hamvas Béla: Patmosz I.)

Aki nem tud boldog lenni, annak nincs, vagy hamis a felelősségtudata. - Kozma Szilárd

Ami lent van, ugyanaz, mint ami fent van..., és ami kint van, ugyanaz, mint ami bent van, és ami bent van, ugyanaz, mint ami kint van" - Alkalmazott Tabula Smaragdina)! 

Kozma Szilárd család- és karma-asztrológus közlése:

Mit várunk a politikusoktól, hogyha még a spirituális tanítók is gátlástalanul eufemizálnak, nyakig ülnek és élnek a meghasonlásban és tehát az erkölcsi korrupcióban és gátlástalanul lehazudják a tárgyi valóság alttal jelzett igazságot? Hogy akarunk boldogok lenni, amikor elfogadjuk azt, hogy a pedagógusnak lehetnek rosszul nevelt, illetve neveletlen (hisztériás, szeszélyes,rossz indulatú, önző, közösség-ellenes magatartású, sőt: egyenesen gonosz) gyermekei, hogy a tanár és atanító lehet tudatlan, elfogadjuk, hogy az orvos lehet beteges és meghalhat idejekorán, hogy a pap lehet hitetlen, sőt: erkölcsi fertőben élhet, mint ahogyan például - Horváth Alpár, a Székely Idő főszerkesztője szerint legalább is... - a sepsiszentgyörgyi unitárius pap, volt szekus besúgó, majd ord és mond: kupleráj-tulajdonos(!), és a jelenben SrI-s ügynök!?

Hogy akarunk boldogak és egészségesek lenni tehát, ha elfogadjuk azt, és egyet értünk azzal, illetve szemet hunyunk afölött például, hogy Dr. Domján László orvosról, a Magyarországi gyógyító - agykontrollos mozgalom és hálózat megszervezőjéről, igazgatójáról és fő - fő oktatójáról, kiderül, hogy az árnyék-énnek és a rejtett (Mentális) agressziónak a a jellegzetes betegségében (Parkinason korban) szenved gyógyíthatatlanul már három éve? És, nem elég, hogy ezt csak most hozta nyilvánosságra, de ez annak a hírnek a kapcsán történt meg, hogy betegen - vagyis az akadémiai orvoslás gyógyszereivel, azok folytonos szedésével valamennyire "stabilizáltan"(!), "újra tanítja" azt, hogy "Egyre jobban agykontrollal", miközben úgy néz ki, mint aki a Gulágról, vagy Auschwitzből menekült?

Ismétlem: hogyan és milyen alapon várjuk el azt, hogy a politikusok ne ámítsanak és manipuláljanak - lopjanak és hazudjanak -, hogy a termék-gyártók és a kereskedők ne hamisítsanak és adjanak el drága áron hamisított illetve minőségtelen termékeket, hogy a bankosok és a brókerek, meg a polgármesterek és más közhivatalnokok ne sikkasszanak, hogyha elfogadjuk és "természetesnek tartjuk" a tanítók, a pedagógusok, az orvosok és a gyógyítók, és a papok egyáltalán nem "természetes" (?) korrupcióját?!

"Jézus ez emberrel való kiengesztelődés szükségét tanította, de a korrupciónak soha, egy fél lépést nem engedett" (Hamvas Béla: Patmosz I.)

"Barátom Platón, de még nagyobb barátom az igazság" (Arisztotelész)

Aki nem tud boldog lenni, annak nincs-, vagy hamis a felelősségtudata. - Kozma Szilárd

 

https://www.youtube.com/watch?v=DnBwuPVNhHc&feature=em-upload_owner#action=share