Kozma Szilárd asztrológus honlapja

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó  |   Regisztráció

Kedves Szilárd!

Azt hiszem, nem tudom eléggé megköszönni a munkáját és a törődését,
teljesen komplex és mélységi értelmezést kaptam, minden szempontból,
nagyon szépen köszönöm.
Mindegyik megérintett, de ez a legutolsó volt a legszebb és legmélyebb,
mintha csak a végére tartogatta volna a koronát.

Ebben természetesen az is szerepet játszik, hogy a transzcendens bolygókhoz
vonzódom leginkább.

Szavai rendkívül feltöltenek engem, és meg fogom érlelni magamban a hallottakat, olvasottakat.
Nagyon sok és nagyon masszív anyagot kell most feldolgoznom, elindítanom magamban.
A naplóírást még nem olvastam el, csak belenéztem, és rendkívül érdekes a téma.

Köszönöm tehát, roppantul örülök, hogy úgy döntöttem, hogy megkérem Szilárdot útmutató értelmezésre.
Nem is mondok többet, mert azt hiszem, átment a visszajelzésem lényege.

Sok örömöt, kiteljesedést és minden jót kívánok Szilárdnak és a Családnak, Violának is üdvözletem!

Deres Anita

Kedves Szilárd, Így, a szintézis végéhez érve hálásan szeretném megköszönni az elmúlt időszakban (egészen az analízistől kezdve) értem végzett kitartó, türelmes munkáját. Annak ellenére, hogy mindezidáig az asztrológia és a horoszkópok világa számomra teljesen idegen, sőt előítélettel bevont terület volt, el kell, hogy mondjam, hogy mégis rendkívül szerencsésnek tartom magam, hogy kapcsolatba kerültem Önnel és az Ön által művelt tudománnyal. Munkája eredményeként sok tekintetben fordulás következett be a belső lényemben: 
- Míg korábban az asztrológiáról és a horoszkópokról azt gondoltam, hogy az valamiféle megalapozatlan hókuszpókusz, ma már teljesen meg vagyok győződve arról, hogy az Ön által művelt asztrológia egy zárt rendszerű, összefüggésekkel átszőtt, racionális, felülről ihletett tudomány, amely nem jósol, hanem szinte tudományosan értelmezi az ember cselekedetinek legmélyebb rétegekben rejlő mozgatórugóit és a kiutat is megmutatja!
- Azt is megfigyeltem, hogy akár az analízis, akár a szintézis azonban csak akkor tud választ adni, segítséget nyújtani, ha őszintén fel merem tenni a kérdéseimet, és a problémáimmal leplezetlenül és pőrén szembe merek nézni! - Már ez is nagyon nehéz volt, ám mégsem elég, mert mit ér bárminemű megvilágító információ és értelem, ha az nem épül be az életembe! Ez a végső konklúzióm, most már rajtam áll a sor!
- Szilárd kitartóan, türelmesen, és nagy lelkesedéssel mindent megtett annak érdekében, hogy idáig eljussak! Azért, hogy képbe kerüljek saját magammal, megértsem mit miért is teszek, és rámutatott, hogy a bennem feszülő ellentmondások miben is rejlenek. Megtanított, hogy a sok kényszeres, rossz cselekedetem valójában honnan is ered és kezelhető! Nem kell, hogy ezek fogságában éljem további életem, sőt, magasabb minőségre emelhetem azt, egészen a megváltódás felé!
- Mindezt bölcsen, tapintatosan, intelligensen tette Szilárd, megelégedett pont azzal a( kevés) mennyiségű információval amennyit hajlandó voltam, most, a jelen állapotomban megosztani vele. Éles látásával, nagy élettapasztalatával nem volt gond kipótolnia a hiányzó láncszemeket, és ráéreznie, hol is vannak az elakadások, mi is a valós probléma, amit talán magam sem tudok vagy merek megfogalmazni, bevallani. Miközben én bevallani sem mertem Ő feketén – fehéren felfedte előttem! - Komoly feltáró munka folyt közöttünk, miközben sokszor meg kellett, hogy álljak és nagy levegőt vegyek, de mindig át tudtam lendülni, mert a hanganyagon elhangzottakat belengte a humor és a derű, ami nagyon – nagyon sokat segített! És az is, hogy teljesen hozzá nem értőként érthetően, logikusan felépítve kaptam meg minden kérdésemre a választ.
- Az sem volt utolsó szempont, hogy míg kiszolgáltattam magam, soha nem éreztem, hogy ezzel Szilárd visszaélt, megbántott, leértékelt volna! Ez nagyon – nagyon jól esett! Nem tudom, hogy a köszöneten kívül búcsúzásul vajon mit is lehet kívánni egy Tanítónak, aki az élet legfontosabb kérdéseiben adott útbaigazítást! Azt gondolom, talán az a legbölcsebb ha ugyanazt kívánom Szilárdnak, mint amire Ő is megtanított engem: Eltántoríthatatlanul, diadalmas küzdelmek közepette, sikeresen haladjon a megváltódás útján oda célba érve! Mostantól kezdve már nekem is ez a célom, és tudom, hogy igazi, maradandó, valós boldogságot a megváltódásomat előidéző életfeladataim beteljesítése okozhat! Minden fáradozását és tanítását megköszönve, szeretettel:
Évi

Figyelem! Fontos tudnivaló a horoszkópkészíttetés – horoszkóprendelés felől érdeklődőknek.

     Azok számára, akik komolyan fontolják a horoszkóprendelést, a horoszkóprendelési tájékoztatóban szereplő születési adatok lényegi részének (születési dátum, óra és perc, plusz a születési helység koordinátái és a szülők születési dátuma.) a kozmaszilard@gmail.com, vagy a kozmabszilard@gmail.com címeim valamelyikére való elküldése után, megadott jeligére válaszolok ... 

Tovább...

A Fájdalom hiba-jelző funkciója és a megváltás

Kozma Szilárd

 

Beavatás I.

 

A fájdalom hiba-jelző funkciója és metafizikai értelme I.

 

 

   Az emberiség történelmi – tehát hosszú, igen hosszú időbeli - tévelygésének és a szenvedésének az egyik legfontosabb oka az, hogy nem akarja megérteni és képtelen elfogadni a fájdalomnak a lelki-szellemi hibára- és vétekre-figyelmeztető jellegét (A téves irányba haladásra való figyelmeztető és intő jelző funkcióját). Vagyis, nem ismeri a fájdalomnak az egészség és az igazi boldogság irányába: a megváltás irányába terelő – irányító, kényszerítő fontos jel- funkcióját, vagyis: nem érti a fájdalom szakrális funkcióját! Amennyiben nem értelem-közömbösen viselnénk, sőt: amennyiben nem fojtanánk el a fájdalmainkat, vagyis a testünk és a lelkünk fájdalom-jelzéseit, hanem megtanulnánk azt, hogy melyik testrészünkben, vagy szervünkben érzett intenzív fájdalomnak mi az igazi figyelmeztető jelentése (a fájdalomcsillapítás bevett ostoba szokásának az automatikus gyakorlása helyett, a szimbolikus értelmezést gyakorolnánk), nem csak, hogy egészségesebben élnénk, de boldogak is tudnánk lenni. És ezt anélkül, hogy elérnénk a halálos betegségek mérhetetlen szenvedéseit, és hogy szomorúan, az értelmetlenségbe bele törődve kellene meghalnunk.

    Sajnos ebben, a fájdalom-jelzéseknek a szimbolikus – spirituális értelmezésében, nem csak az orvostudomány és a testrészekben és a szervekben érzett fájdalmaknak a kauzális szimbolikáját teljesen ignoráló pszichológiai gondolkozás gátolja meg a mai embert. De főként a szekularizált keresztény teológia, amely - Az Evangéliumok szövegeiben található megfelelő jézusi tanításoknak a meghamisításával! - azt tanítja, hogy nem azért szenvedünk bizonyos örökletes betegségek következtében, mert a szüleink és a nagyszüleink (főként az anyai ági női felmenőink!) vétkeztek.    

     Ezzel szemben, a kauzális (karmikus) asztrológiai vizsgálatok, teljességgel és egyértelműen kimutatták azt, hogy az öröklődő betegségek és testi málformációk igen is annak a következményei, hogy az anyai ági női őseink, de főként az anyáink, a fogantatásunkat megelőző időszakban, hosszasan és huzamosan ignorálta a testének és a lelkének a fájdalom jelzéseit és olyan jellegű negatív lelki és szellemi élményekbe élte bele magát intenzíven, amely negatív élmények analogikus kapcsolatban állnak azokkal a szervekkel és testrészekkel, amely szervekkel és testrészekkel pl. „károsítottan” (fizikailag hibásan) érkeznek a világra a szellemi-lelki vétkeiket intenzíven és huzamosan átélő anyáktól született gyermekek. 

 

   Az anyagi világban a Föld az a központi hely, ahol az ember és a többi élőlény által, a szellemi teremtőerők, a teremtő ősprincípiumok úgy ölthetnek határozott, anyagi alakot, hogy az ember személyi tudatán keresztül, folytonos kapcsolatban maradnak a teremtés ősforrásával: az abszolútummal. Ezek a spirituális teremtőerők a földi élőlényeken keresztül, de főképp az ember individuális öntudatán és összetett érzékelő képességén keresztül a Teremtés összességében nyilvánulnak meg és képeződnek le határozott formákban a fizikai - biológiai természet (számunkra észlelhető és érzékelhető) világában. Az asztrológiában a kereszt a rendeltetésünk szerinti életfeladatok végrehajtását és a tapasztalást, illetve a feladatok végrehajtását segítő érzékelést és az észlelést, és így a fájdalmat is jelképezi. Ezért a tapasztalás-szenvedés nem valami heroikus és szentimentális szenvelgési jelenségként ismeretes az asztrológiában, hanem mint olyan információszerzési lehetőség, amely a személyes tudat- tágulást hivatott szolgálni. Ebben az értelemben tehát a fájdalom, a visszatartó – visszafogó, mondhatni: tiltó ereje és jellege mellett, a spirituális harmónia és egészség megvalósulását, valamint a helyes életútnak a benső - személyes tudatosítását szolgálja az emberben. A fájdalom tehát, az ember által megtestesült belső Teremtő és a külső Teremtés (természet) közötti harmonikus kapcsolat megvalósulását, a személyes és az örök kiegyenlítődési folyamatokat hivatott lehetővé tenni, azokat szolgálni. A fájdalom tehát, és annak figyelmen kívül hagyása következtében fellépő szenvedés, majd a betegség, kimondottan a Szaturnuszi őselvet, és végső soron a Plútó által megtestesített Megváltódási szellemét hivatott szolgálni.

 

A múlt századi tudományos felfedezések szerint az anyagi (fizikai) világ végülis olyan atomi részecskéknek nevezett energiakvantumokból tevődik össze, amelyeknek a 99,9 százaléka anyag nélküli térből áll és az ezen a téren belül is, az atommagban, egy – egy virtuális, de egymással szemben elképzelhetetlen pontossággal elhelyezkedő központi-pont körül, mérhetetlen nagy sebességgel forgó energianyalábok képezik az atomnak az “anyagát”. Ezek az un. szubatomi anyagi részecskék végső soron alacsony rezgési állapotban sűrűsödött energianyalábok, amelyek sűrűsödött információt, illetve egyedi kódokat is tartalmaznak. Végül is, ezeknek az egymástól függetlenül folytonos sebességgel egy - egy szilárdan meghatározott, de fizikai – materiális szempontból nem létezőnek tűnő(!) térbeli pont körül keringő energianyaláboknak a központjai áltl képezett, pontosan strukturált (rácsszendszer) egysséges rendszere képezi az un. atommagot (Amelynek az “anyaga” az iménti hálózati pontjai körül pergő kvantum nyalábok “seregé”-ből képződik tehát.). Továbbá az imént leírt energiakvantumokból képződött atommagok milliárdjai képezik azt a számunkra szilárdnak tűnő létezési állapotot, amit anyagnak nevezünk.

 Világos tehát, hogy azon létállapotoknak az energetikai erőterének a minősége, milyensége és állapotának inteznítása, amit mi, az anyag tulajdonképpeni alapjának: energetikai erőterének nevezünk, illetve ezen erőtereknek a sajátossága és minősége, amit mi anayagi létformaként érzékelünk, dönti el, hogy milyen erősen, vagy kevésébé szilárd és nehéz egy – egy anyagi egység. Hogy tehát gáz, folyadék, vagy szilárd állagban található-e. És az is világos ez által, hogy az emberi szervezet molekuláinak a struktúrájának, vagyis az igazi alapját - ami egyébként is átlagban 7O – 8O százalékban különböző módokon “energetizálható” víz képez -, nem az a szilárd anyag képezi, amit mi érzékelünk, hanem azok a különböző formájú, minőségű és erősségű energia-terek, amelyek a különbőző testrészeinknek az enetrgetikai alapját – hátterét képezik. Még egyszer tehát: testünknek az igazi “fizikei” alapját nem az a szilárdnak látszó anyagi tömeg képezi, amit mi a testünkként észlelünk és érzékelünk, hanem az az erőtér, ami ezt az anyagi-látszatot fenntartja és élteti. Ezt nevezik a misztikában aurának.

   Ez, a számunkra szilárd anyagi lét-látszat, maga a fizikai és a fizikai - természeti létforma is. De egy felsőbb rendű szerveződési szinten, ugyanez, a határállapotban álló információs-energetikai nyalábokból rendezett egységes struktúrák által alakított természeti életforma, az un. organikus, biológiai életforma is. És mindez együtt, vagyis a természet, nem más mint, maga az egyetemes létezés legfelsőbbrendűen szerveződő (anyagi…) határállapota. Tehát az, a “valami”, amit mi anyagi testünknek nevezünk, nem más mint az Abszolút Teremtői tudatnak, az általunk fizikainak és természetinek érzékelt és nevezett egyéni struktúrába szerveződött, határ-megnyilvánulása. Ebben a határozott teremtői (képzeleti) megnyilvánulásban (az anyagban), ennek a teremtői határtudatnak és határállapotnak a határtalan teremtői tudattal rendelkező és a legmagasabb szinten szerveződött szellemi struktúrával: az önreflexióval, vagyis az egyszerre individuális és univerzális tudattal rendelkező lényként létezik az ember, mint Adam Kadmon. Mint az Abszolőt Teremtőnek az alacsonyabb vibrációs (“szilárd”) állapotokban megnyilvánuló Teremtésre vonatkozó látomásának a megtestesülése.

    Az embernek mint Isten Legfontosabb Ideájának (Adam Kadmon), illetve mint Isten határállapotába került első (legfontosabb!) elképzelésének és céljának az a lefőbb és legfontosabb rendeltetése, hogy a saját szellemi-lelki és fizikai (biológiai) lényén (személyén) keresztül, saját természeti részével és az által, közvetlenül megtapasztalja, megértse azokat (A karmikus) az ösztönös képzeleti késztetéseket, amelyek zavart keltenek az ő lényében és azokat kiszűrve, feloldja és átalakítsa pozitív képességekké. Hogy tehát a saját lényén és az életvitelén keresztül, megvalósítsa a megváltást, vagyis, hogy a benne levő, az általa tudatosan a fizikai létben (is) megnyilvánult Abszolút Teremtő képzetrendszerei szerint megkisérelje a saját tudattalan létének a (fizikai) határállapotait minél nagyobb mértékben kiegyenlített egységes struktúrává átalakítani.

    Az ember ősideájának tehát, és ezáltal minden egyes ember személyének is, karma-feloldó és önmegváltó funkciója van. Vagyis, a saját öntudatát és lét-képzeletét a teremtés ősforrásához való “visszavaezetési és vissza-emelési” funkciója van.  A Teremtés határállapotában: az anyagban létező testének és a külső környezetének a szellemi tűkör - funkciója segítségével (a természettel),  az ebernek az abszolútummal való egybekapcsolódási és visszakapcsolódási szerepe (rendeltetése) van az egyetemes létezésben. Nincs ettől személyes megváltódás megvalósításától eltérő, ettől az egyetemes funkciótól és “kötelességtől” különválasztható rendeltetése és célja egyetlen (egyéni) emberi életnek, vagy ha úgy tetszik, egyetlen emberi léleknek sem! Ennek az eredeti, karma-oldáson alapuló rendeltetésnek való megfelelés, illetve a spirituális összeköttetésnek a megvalósítása és folytonos működtetése a fizikai létnek a közvetlen megtapasztalásától, illetve az abban való tükröződési képesség minél magasabb szintre emelésétől függ. Annak következtében viszont, hogy a Beilleszkedés és a Polaritás törvénye miatt, ez a közvetlen tapasztalás nem jár mindig kellemes érzésekkel és az anyagi formákkal való konfrontáció kényelmetlen, a mai ember egész értelmével és képességével azon munkálkodik, hogy ettől a közvetlen tapasztalástól (vagyis az önmegváltási lehetőségtől: a tükröződéstől) megkímélje magát és, hogy a közvetlen (tehát megváltódást lehetővé tevő, természeti tapasztalatokban való részesülésekkel szemben bebiztosítsa magát.

    Az emberiséget katasztrófába és nyomorba sodró, és politika által vallássá duzzasztott gazdasági hajsza, illetve az önkényeskedés és a rejtett agresszivitás, jelentéktelen ehhez a kényelmetlennek érzett természeti tapasztalást elhárító természet-ellenes általános törekvésünkhöz képest. Ezt az egészségünk megbomlását előidéző lét-képzeleti tisztánlátás elvesztéséhez, illetve a természettől és az Istentől való elszakadáshoz vezető téves alapállást elsősorban a Polaritás törvényének a hatásaival szembeni védekezési törekvéseink hozták létre és ennek a téves alapállásból eredő materialista tudományos - politikai törekvéseknek a fenntartása és a fokozódása a katasztrófa felé sodorja ma az egész emberiséget. Az elterjedt elképzelésekkel szemben, a mai civilizációs katasztrófa-helyzetnek az első és legfontosabb okát nem a gazdasági kapzsiság és nem a hatalmi törekvések képezik. A mai, természeti katasztrófa - helyzetet első sorban a fájdalom és a kellemetlenség-érzetek megszűntetésére, vagyis, a természetes fájdalmakat és a természetes nehézségeket okozó összes lehetőségeknek a kiiktatására való tudományos-technikai törekvéseknek (a természettel való közvetlen kapcsolatból eredő kellemetlenségek, nehézségek elhárítására való �humanista� törekvések, vagyis a Polaritás Törvényének a természetes tapasztalatok általi átélésével szembeni védekező törekvéseknek) az együttese hozta létre.

    A Teremtés ősoka a Lilith gyűjtő néven ismert, káoszt okozó őssóvárgás következményeinek a semlegesítése. A Lilith viszont egy kauzális (abszolút) negative jelenség, ami az öröklét-fenntartási programnak a következménye, ami az őskáoszt (a kauzális és spirituális – képzeleti káoszt) okozza. És ami az őskáoszt folyamatosan “termelve”, arra készteti az Abszolútumot, hogy léytrehozza az anyagi világot, amelyben a teremtési (képzeleti) információk rögzülnek, raktározódnak és ez által ellenőrízhetővé és minősíthetővé – kiszürhetővé tudnak válni. Ez által az Abszolút Lét Teremtővé és Teremtéssé válik. Hogy tehát Világosságként (értelem, eszencia, igazság, fény) és szeretetként (fantazia, érzelem, szubsztancia) nyilvánul meg. Az öncélú tökéletességre, illetve a más állapotra, a más létre való sóvárgás (Lilith) következtében megnyilvánult Teremtés és a Teremtő határhelyzete, illetve határállapota, a legalacsonyabb rezgési fokon létező “semleges” anyagi világ. Ennek része a semleges anyagi állapotnak viszont az anyagnál jóval összetettebb szellemi formákat is kifejezni képes biológiai – természeti világ és ebben az emberi életforma az, amely (aki) az abszolút létet képes megtestesíteni az anyagban az által, hogy az öntudatában megjelenik az egyetemes léttudat. Ez által, a természeti – anyagi létformában élő és reflektáló emberi szellem viszont, ha cask részben és közvetve is, de visszakötődik az Abszolút Teremtő Képzelethez. (“Én az Atyától jövök és az Atya bennem van és én az Atyában vagyok.” És: “Ti bennem vagytok és Én bennetek vagyok.”) A bűnbeesés első motívuma az, hogy a fájdalom jelzéseit valami természeti hibának tekintve, és ezért annak a jelzéseit semmibe véve, vagy azt különböző eszközökkel elfojtva (fájdalomcsillapítók, gyógyszerek, kábító- és zsibbasztószerek, védőöltözetek) a személyi struktúránk legmélyebb rétegeiben rejtőző őssóvárgás (A Lilith) hatására, attól minden eszközzel és a legjobb tudásunkkal meg akarunk szabadulni, és azt, illetve annak a jelzéseit minél nagyobb mértékben ki küszöbölve, öncélú élvezeteket, kalandokat és kábult állapotokat hajhászunk. És ezért az egész emberiséget mozgató – életető ontológiai ostoboaságért egyáltalán az arról mit sem tudó politikusok a fellelősek!

A határállapotba került Teremtésben, illetve az anyagi világban a Föld az a központi hely, ahol az ember és a többi élőlény által, a szellemi teremtőerők, a teremtő ősprincípiumok úgy ölthetnek határozott, anyagi alakot, hogy az ember személyi tudatán keresztül, folytonos kapcsolatban lehetnek a teremtés ősforrásával: az abszolútummal és ez által a Megvátó – Megmentő Abszolút tudattal is, vagyis az Isteni Igazság szellemével. Ezek a spirituális teremtő- és megvátó erők a földi élőlényeken keresztül, de főképp az ember individuális öntudatán és összetett érzékelő képességén keresztül, a Teremtés összességében nyilvánulnak meg és képeződnek le határozott formákban a fizikai-biológiai természet (számunkra észlelhető és érzékelhető) világában.

   Az asztrológiában a kereszt a rendeltetésünk szerinti életfeladatok végrehajtását és a tudatosító tapasztalást, illetve a feladatok végrehajtását segítő érzékelést és az észlelést, és így a fájdalmat is, mint pozitív isteni jelzést jelképezi. Ezért a keresztényi tapasztalás-szenvedés nem valami heroikus és szentimentális szenvelgési jelenségként ismeretes az asztrológiában, hanem mint olyan információszerzési lehetőség, amely a személyes tudattágulást, vagyis az egyéni megvilágosodást és ez által a kiegyenlítődési és az egyetemes léterőkkel való együttműködési képesség fejlődését hivatott szolgálni. Ebben az értelemben tehát a fájdalom a spirituális (örök) és személyes tudatosodást: az emberben, az ember által megtestesült Teremtő és a Teremtés (természet) közötti kiegyenlítődési folyamatot hivatott szolgálni.

   Hamis az az európai eredetű, keresztényellenes koncepció, miszerint az ember azáltal tanul és fejlődik spirituálisan, hogy az agytevékenysége segítségével megfigyel és memorizál valamit, vagy azáltal, hogy logikailag sikeresen levon bizonyos következtetéseket a természetben észlelhető törvényszerűségekből és azokat a maga hasznára próbálván fordítani, bizonyos intellektuális műveleteket végez a kikövetkeztetett és memorizált információkkal és vagy gyakorlati – termeléis uton, vagy mágikus uton azokat a személyi hasznára fordítja. Ahhoz, hogy valami lényegeset megtanuljunk, egészen közeli, személyes - fizikai kapcsolatba kell kerülnünk az illető jelenséggel (A maszkulin principium metafizikai meghatározása: a gyakorlati tapasztalatból szerezhető Fény – értelem.), nem csak agytevékenységünk és észlelő képességünk (intellektusunk) által, hanem a lelkünk és fizikai testünk közvetlen tapasztalásai által is. A közeli (közvetlen, illetve személyes) kapcsolat-létesítés viszont, a legtöbb esetben szenvedéssel jár, hiszen nem minden esetben lehet harmonikus a természeti elemekkel, de még a miénktől eltérő magatartású és törekvésű személyekkel való találkozás is! A határozott (fizikai) helyzetünk (és állapotunk) miatt az információcsere nem minden esetben történik testi kényelmetlenség, sőt Fájdalom nélkül, esetleg akér anyagi-bomlás nélkül sem, vagy plane nem, eltérő ambíciók és elképzelések ütközödése nélkül, szellemi állaáspont feladási-kényszer nélkül, illetve más nehézségek nélkül. Tehát kellemetlenség és fájdalom nélkül, vagyis zavarmentesen.

    A teremtői – megvéltói tudatosodás, a spirituális információszerzés, erőfeszítést kíván és a téves irányban tett erőfeszítéseink is, több fájdalommal (kényszerítő-jelzésekkel) járnak. A fájdalomnak, vagy a kellemes érzésnek a foka az, ami jelzi tudatunk számára azt, hogy a kapcsolat a személyünk által intenzíven megtestesített lételvek és azon lételvek között, amit képvisel az a jelenség, vagy az a tárgy, amivel személyesen kapcsolatba kerültünk, mennyire gyakorol harmonikus vagy diszharmonikus benyomást rank első találkozásra. A fájdalom és a szenvedés, illetve a kellemes érzés tehát, az a misztikus információforrás, ami arra figyelmeztet, hogy valami mást kell tennünk, mint amit addig tettünk, illetve mentális (mentalitásbeli) irányt kell változtatnunk a külső természeti körülményekkel, vagy a belső szellemi őserőkkel való kapcsolataink helyreállítása és harmonikus (zavarmentes) folytatása érdekében.

    Márpedig az ember a legtöbbször pontosan ennek ellenkezőjére, vagyis arra használja az intellektusát, hogy ezt az információforrást (mármint a fájdalmat) az életéből kiküszöbölje. Ahelyett, hogy megkeresné a helyes szellemi irányt, illetve kipróbálná, hogy melyik a helyes cselekvés, arra használja fel értelmét, hogy elfojtsa a fájdalomtünetek rendszerét különböző pirulákkal, szervezet-érzékelést becsapó eljárásokkal, terápiás módszerekkel, gyógy-receptekkel, technikai eszközökkel, vagy éppenséggel misztikus gyakorlatokkal és mágikus praktikákkal. Mindezt ahelyett tehát, hogy odafigyelne: mire is akarja figyelmeztetni őt a külvilággal analogikus kölcsönhatási kapcsolatban álló felettes Tudata (lelkiismerete, egyetemes felelősségérzete), a fizikai testén keresztül az enyhébb fájdalomai segítségével.

    E sok tudományois, vagy misztikus fájdalom-kiküszöbölési harcnak, fájdalom-elfojtási törekvésnek, tünetelfojtási és tünetkiirtási trükknek, a “kezelésnek” és az elkenésnek természetesen még több betegségtünet, vagy balesetnek nevezett, durva fizikai jellegű, fájdalmas “találkozás”, vagyis a fizikai test szintjén elviselt elemi károsodás lesz a következménye. És ha a betegséget sikerül is valamennyire kiküszöbölni különböző tudományos módszerek (és az úgynevezett gyógyszerek, vagyis a hamis anyagi információ), valamint a modernizált ókori és középkori mágikus eljárások segítségével, az ember (a személy) a Karma, valamint a többi egyetemes törvény összesített hatásának a következtében, egyre bonyolultabb és nehezebben értelmezhető konfliktuális élethelyzetekben találja magát, ami nem engedi öt szabadnak (boldognak) lenni mindaddig, amíg az eredeti életfeladatát meg nem oldotta, vagyis a saját keresztjét tudatosan fel nem vette.

    A kereszténynek nevezett egyházi intézmények és azoknak papjai, képviselői, valamikor talán tudatosan, de ma már többnyire ártatlanul és tájékozatlanságból eredő jóindulattal � a materialista koncepciók tudományos rögeszméitől és a szenvelgő humanizmus korrupt moráljától immár ők is végképp megzavarva � félrevezetik híveiket, amikor nem értelmezik a konkrét személyre vonatkoztatva Jézusnak a másik idevonatkozó, metafizikai kinyilatkoztatását, miszerint: “Az én terhem könnyű és az én igám gyönyörűséges”. Már ők sem értik azt az egyszerű igazságot, miszerint a tudatosan felvállalt gyakorlati életfeladatok megoldás, valamint a tárgyi – természeti valóság által tökéletesen tükrözött és felmutatott Isteni igazság szelleme érvényesítése érdekében vállalt konfliktusokból és harcokból szerezhető megvilágosodás, valójában könnyűvé teszi az életünket, az általános (fordított) elképzelésekkel szemben, és végsősoron a legtöbb örömet és gyönyört okozza a számunkra, hiszen a megváltódásunkat szolgálja. Ez, és csakis ez a gyakorlati feladat-teljesítés és konfliktuvállalás okozhat igazi boldogságot minden egyes személynek, mivel ez, az Egyetemes Megváltás a Teremtésnek is a rendeltetése, vagyis az ősoka a célja és az értelme! Ezért a keresztény papok sem értvén azt, hogy igazából miről is van szó ebben a Jézusi kinyilatkoztatásban, teljesen irreális, szenvelgő és drámai patetizmussal ráfogják a megváltás aktusát Jézus különleges képességeire és rendkívüli személyére (holott semmiféle rendkívüliségről nincs szó, hanem éppen fordítva: Jézusnak sikerült megérteni az egyetemes rendeltetést vagyis a teremtés célját és azt a spirituális – metafizikai logika által könnyen megfejthető kinyilatkoztatási formákban közölni.), aminek a következtében az emberiség azon része, amely magát kereszténynek nevezi, még jobban utálja a kereszt által szimbolizált fájdalom-jlezéseket mint a más vallások követői. A keresztény ember ma, mind csak rejtőzködik különböző tudományos elméletek és filozófiák segítségével az isteni igazság elől (Ami szerint életünknek az egyetlen célja a megváltódási-. vagyis a kiegyenlítődési képesség maximális elérése), és rohangászik ez elől, valamint a személyi életfeladatai elől egész életében. Ezért persze, még többet szenved, mint ha nyugton maradna és szemellenzős boldogságnyerési mániájától indíttatva, nem zaklatná betegre sem önmagát, sem a tehetetlen természetet.

   Következésképpen, teremtésnek és az életünknek, nincs élvezeti- kényelmi célja, tehát nincs szentimentális – valláésos célja. És nincs pragmatikus (racionális) célja, tehát nincs tudományos – gazdasági célja sem. A Neptun princípiumához kapcsolódó kábaság e téveszméből ered: a kollektív szentimentalizmusunkat és a tudatalattink zugaiba rejtett hatalmi ambícióinkat, veszteség-érzésből eredő félelmeinket összekeverjük az egyetemes együttérzésünkkel és az önkéntelen egységesülési késztetéseinkkel. Fantáziánkat összetévesztjük a mágikus erejű teremtő imagináció aktusával és ennek következtében fantáziavilágunkat (fantazmagóriánkat) a metafizikai realitással.

     A karma meghaladás tehát és az életfeladat-beváltás, majd a teljes teremtői tudatosodás, rengeteg kellemetlennek képzelt tapasztalatot, tudatos, vagy önkéntelen spirituális információszerzési „kalandot” és önfegyelmet igénylő erőfeszítést kíván és azért, hogy ebben ne tévedjünk el, a téves irányban tett erőfeszítéseink fájdalommal (kényszerit-jelzésekkel) járnak. A fájdalomnak, vagy a kellemes érzésnek a foka az, ami jelzi tudatunk számára azt, hogy a kapcsolat a személyünk által intenzíven megtestesített lételvek között és azon lételvek kőzött, amit képvisel és megtestesít az illető jelenség, vagy az a személy, vagy az a tárgy, amivel személyesen kapcsolatba kerültünk, mennyire harmonikus vagy diszharmonikus. A fájdalom, és a szenvedés, illetve a kellemes érzés tehát az a misztikus információ-forrás, ami arra figyelmeztet, hogy nem jó irányba haladunk, hogy valami mást kell tennünk, mint amit addig tettünk, illetve, hogy mentalitás béli irányt kell változtatnunk az őserőkkel való kapcsolataink helyreállítása és a harmonikus (zavarmentes) élet folytatás érdekében.

    Márpedig a vak ambíciókkal telített modern és posztmodern ember, mindenek fölé helyezvén az észbeli képességeit és a találékonyságát, a legtöbbször pontosan az ellenkezőjére használja, mint amiért az eredetileg kifejlődött. Vagyis, ahelyett, hogy azon törné a fejét, hogy megfejtse a fájdalom-jelzéseinek a szellemi jelentését, arra használja az intellektusát és a rendkívüli értelme által létrehozott tudományát, hogy ezt a felbecsülhetetlenül értékes információ-forrást (mármint a fájdalmat) az életéből kiküszöbölje, vagyis arra, hogy magát az általa követett életcéljai helyessége felől abszolút félrevezesse! Holott még a lelki fájdalmaink is, a lelkiismeret furdalásunk által irányított kellemetlenségi érzéseink is azt, jelzik, hogy valamit nem teszünk helyesen, nem jól kezelünk, vagy nem jó irányba haladunk. (Természetesen, van olyan helyzet is, amikor a karmikus találkozások alkalmával, a reflex szerű elutasítási, elhárítási vágy kelt bennünk kellemetlen lelki érzéseket, és éppen azért van szükségünk a karmánk jellegének és szimbólumrendszerének a sorsképletünk kauzális feltárása segítségével történő, pontos megismerésére, hogy ezeket felismerjük és ezeknek a kellemetlenségi érzéseknek a visszatartó – visszafogó impulzusainak ne engedjünk, tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy ezeket legyőzzük. Pl. a víziszonyt a víz-elem ellenes karmásoknak, a tériszonyt a föld-karmásoknak, a tűztől való félelmet a személyiségi –tűz-karmásoknak, a magasság-iszonyt a levegő-karmásoknak. Vagy a Skorpió- pók és kígyó-iszonyt a Skorpió-karmásoknak.)

 

   Ahelyett tehát, hogy az ember megkeresné a spirituális és a kauzális okokat és arra törekedne, hogy szellemileg helyesen értelmezze (megfejtse) a fájdalmainak a tényleges jelentését, és a megfejtés segítségével fel venné a helyes szellemi irányát (mentalitását), illetve kipróbálná, hogy melyik számára a helyes cselekvés és szellemi – lelki útirány, arra használja fel értelmét, hogy elfojtsa a fájdalom-tünetek rendszerét különböző eljárásokkal, terápiás módszerekkel, receptekkel, technikai eszközökkel, vagy éppenséggel misztikus gyakorlatokkal és mágikus praktikákkal. Mindezt ahelyett tehát, hogy odafigyelne: mire is akarja figyelmeztetni őt a felettes Énje (lelkiismerete, egyetemes felelősségérzete), a fizikai testén keresztül a fájdalom jelző rendszere segítségével.

     E sok fájdalom- kiküszöbölési harcnak, fájdalom elfojtási törekvésnek, tünet elfojtási és tünet kiirtási trükknek, a tüneti „kezelésnek” és az elkenésnek, természetesen még több betegség-tünet, vagy balesetnek nevezett, durva fizikai ütközés és sérülés, vagy rombolódás, rongálódás jön létre, és persze, személyi konfliktus jellegű, fájdalmas „találkozás"! Vagyis, fizikai, érzelmi és mentális test szintjén elviselt elemi károsodás lesz a következménye a fájdalomelfojtási és lezsibbasztási, fejfájások és mentális betegségek esetében: a lebutítási eljárásoknak a következménye. És ha a betegséget sikerül is valamennyire kiküszöbölni különböző tudományos módszerek (és az úgynevezett gyógyszerek, vagyis a hamis anyagi információ), valamint a modernizált ókori és középkori mágikus eljárások segítségével, az ember (a személy), a Karma, valamint a többi egyetemes tőrvény összesített hatásának a következtében, egyre bonyolultabb és nehezebben értelmezhető konfliktusos élethelyzetekben találja magát, ami nem engedi őt szabadnak (boldognak és egészségesnek lenni) mindaddig, amíg a karmáját fel nem oldja, az eredeti életfeladatát meg nem oldotta, vagyis a saját keresztjét fel nem vette.

   A kereszténynek nevezett egyházi intézmények és azoknak papjai, képviselői, valamikor talán tudatosan, de ma már többnyire ártatlanul és tájékozatlanságból eredő jóindulattal - a materialista koncepciók tudományos rögeszméitől és a szenvelgő humanizmus korrupt moráljától immár ők is végképp megzavarodottan - félrevezetik híveiket, amikor nem értelmezik a konkrét személyre vonatkoztatva Jézusnak az idevonatkozó, metafizikai kinyilatkoztatását, miszerint: „Az én terhem könnyű és az én igám gyönyörűséges". Már ők sem értik azt az egyszerű igazságot, miszerint a tudatosan felvállalt életfeladatok megoldása valójában könnyű és végső soron a legtöbb örömet és gyönyört okozza az embernek. (A Rák karmám hatására én is sokat kerülgettem a családalapítást, és főként azt, hogy szülővé, apává váljak, és most nagyon boldog ember vagyok, hogy a második házasságomból született három nagyobb kislányomat gondozhatom és nevelhetem, még akkor is, ha a második feleségem, a többszörös családon kívüli szerelmesedései következtében, végül elhagyott. És ugyanígy: a Mérleg karmám miatt, én is, mint sokan mások, a nappali éber tudatom elől nagyon mélyen elrejtve, szorongtam az egyértelmű párkapcsolati elköteleződéstől, és ma, a gyermekekkel való együttlét mellett, el nem tudok képzelni annál nagyobb boldogságot, mint azt, hogy végre egy igazából elkötelezett, szerelmes élettársi viszonyban élhetek!) Ez -és csakis ez a feladat teljesítés- okozhat gyönyört minden egyes személynek, mivel ez a Teremtés ős-oka és értelme. Erre vagyunk ős-eredetünk szerint, vagyis nem csak antropológiailag, de ontológiailag is(!) „beprogramozva”.

     Ezért a keresztény papok sem értvén azt, hogy tényleges jelentése szerint, miről is van szó e Jézusi kinyilatkoztatásban, teljesen irreális, szenvelgő és drámai pateizmussal, ráfogják a megváltás aktusát Jézus különleges és rendkívüli személyére, (holott semmiféle rendkívüliségről nincs szó, hanem éppen fordítva: Jézusnak sikerült az egyetemes rendet megvalósítani emberi személyében), aminek következtében az emberiség azon része, amely magát kereszténynek nevezi, valósággal rejtőzködik és rohangál mind az általános-emberi, mind a személyi életfeladatai felvállalása elől egész életében.

  

    Ezért persze, minden felszíni és mesterséges fénnyel – Tehát: vallásos, vagy tudományos babonákból szőtt dogmatikus tudással. - keltett csillogó – villogó látszat ellenére, a mai ember, még többet szenved, mintha nyugton maradna. Ha a szemellenzős boldogság szerzési és életmegnyerési mániájától indíttatva, nem tömné le magát, tehát nem zsibbasztaná el a testét és nem butítaná el az eszét a fájdalomcsillapítókkal és a kábulatkeltő gyógyszerekkel és így, nem nyüzsögne. Ha nem zaklatná betegre egyik- a mást, és persze: önmagát sem, és nem a szennyezését – És többek között a gyógyszer-szennyezését egyre kevésbé feldolgozni és semlegesíteni képes, tehát e rengeteg belé ürített emberi szenny által már megújhodni, megtisztulni képtelen - tehetetlen természetet.

   És arra az ugyancsak tudományos tényre, hogy a természet már képtelen „befogadni” és feldolgozni több ember által termelt szennyet, azért lenne szüksége különösen oda figyelnie, mert a külső – természeti – szennyeződés, mindössze csak a szellemi – lelki szennyes jéghegynek a csúcsát képezi. Mivel a természeti szennyezés elenyésző azzal a lelki és spirituális szennyeződéshez képest, amit a fájdalomcsillapítókkal és elme-butító gyógyszerekkel önmagát a valóság jelzései felől félrevezető, és így „zavartalanul” tovább nyüzsgő - szennyező ember a belsejében nap-mint nap cipel.