Kozma Szilárd asztrológus honlapja

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó  |   Regisztráció

Kedves Szilárd!

Azt hiszem, nem tudom eléggé megköszönni a munkáját és a törődését,
teljesen komplex és mélységi értelmezést kaptam, minden szempontból,
nagyon szépen köszönöm.
Mindegyik megérintett, de ez a legutolsó volt a legszebb és legmélyebb,
mintha csak a végére tartogatta volna a koronát.

Ebben természetesen az is szerepet játszik, hogy a transzcendens bolygókhoz
vonzódom leginkább.

Szavai rendkívül feltöltenek engem, és meg fogom érlelni magamban a hallottakat, olvasottakat.
Nagyon sok és nagyon masszív anyagot kell most feldolgoznom, elindítanom magamban.
A naplóírást még nem olvastam el, csak belenéztem, és rendkívül érdekes a téma.

Köszönöm tehát, roppantul örülök, hogy úgy döntöttem, hogy megkérem Szilárdot útmutató értelmezésre.
Nem is mondok többet, mert azt hiszem, átment a visszajelzésem lényege.

Sok örömöt, kiteljesedést és minden jót kívánok Szilárdnak és a Családnak, Violának is üdvözletem!

Deres Anita

Kedves Szilárd, Így, a szintézis végéhez érve hálásan szeretném megköszönni az elmúlt időszakban (egészen az analízistől kezdve) értem végzett kitartó, türelmes munkáját. Annak ellenére, hogy mindezidáig az asztrológia és a horoszkópok világa számomra teljesen idegen, sőt előítélettel bevont terület volt, el kell, hogy mondjam, hogy mégis rendkívül szerencsésnek tartom magam, hogy kapcsolatba kerültem Önnel és az Ön által művelt tudománnyal. Munkája eredményeként sok tekintetben fordulás következett be a belső lényemben: 
- Míg korábban az asztrológiáról és a horoszkópokról azt gondoltam, hogy az valamiféle megalapozatlan hókuszpókusz, ma már teljesen meg vagyok győződve arról, hogy az Ön által művelt asztrológia egy zárt rendszerű, összefüggésekkel átszőtt, racionális, felülről ihletett tudomány, amely nem jósol, hanem szinte tudományosan értelmezi az ember cselekedetinek legmélyebb rétegekben rejlő mozgatórugóit és a kiutat is megmutatja!
- Azt is megfigyeltem, hogy akár az analízis, akár a szintézis azonban csak akkor tud választ adni, segítséget nyújtani, ha őszintén fel merem tenni a kérdéseimet, és a problémáimmal leplezetlenül és pőrén szembe merek nézni! - Már ez is nagyon nehéz volt, ám mégsem elég, mert mit ér bárminemű megvilágító információ és értelem, ha az nem épül be az életembe! Ez a végső konklúzióm, most már rajtam áll a sor!
- Szilárd kitartóan, türelmesen, és nagy lelkesedéssel mindent megtett annak érdekében, hogy idáig eljussak! Azért, hogy képbe kerüljek saját magammal, megértsem mit miért is teszek, és rámutatott, hogy a bennem feszülő ellentmondások miben is rejlenek. Megtanított, hogy a sok kényszeres, rossz cselekedetem valójában honnan is ered és kezelhető! Nem kell, hogy ezek fogságában éljem további életem, sőt, magasabb minőségre emelhetem azt, egészen a megváltódás felé!
- Mindezt bölcsen, tapintatosan, intelligensen tette Szilárd, megelégedett pont azzal a( kevés) mennyiségű információval amennyit hajlandó voltam, most, a jelen állapotomban megosztani vele. Éles látásával, nagy élettapasztalatával nem volt gond kipótolnia a hiányzó láncszemeket, és ráéreznie, hol is vannak az elakadások, mi is a valós probléma, amit talán magam sem tudok vagy merek megfogalmazni, bevallani. Miközben én bevallani sem mertem Ő feketén – fehéren felfedte előttem! - Komoly feltáró munka folyt közöttünk, miközben sokszor meg kellett, hogy álljak és nagy levegőt vegyek, de mindig át tudtam lendülni, mert a hanganyagon elhangzottakat belengte a humor és a derű, ami nagyon – nagyon sokat segített! És az is, hogy teljesen hozzá nem értőként érthetően, logikusan felépítve kaptam meg minden kérdésemre a választ.
- Az sem volt utolsó szempont, hogy míg kiszolgáltattam magam, soha nem éreztem, hogy ezzel Szilárd visszaélt, megbántott, leértékelt volna! Ez nagyon – nagyon jól esett! Nem tudom, hogy a köszöneten kívül búcsúzásul vajon mit is lehet kívánni egy Tanítónak, aki az élet legfontosabb kérdéseiben adott útbaigazítást! Azt gondolom, talán az a legbölcsebb ha ugyanazt kívánom Szilárdnak, mint amire Ő is megtanított engem: Eltántoríthatatlanul, diadalmas küzdelmek közepette, sikeresen haladjon a megváltódás útján oda célba érve! Mostantól kezdve már nekem is ez a célom, és tudom, hogy igazi, maradandó, valós boldogságot a megváltódásomat előidéző életfeladataim beteljesítése okozhat! Minden fáradozását és tanítását megköszönve, szeretettel:
Évi

Figyelem! Fontos tudnivaló a horoszkópkészíttetés – horoszkóprendelés felől érdeklődőknek.

     Azok számára, akik komolyan fontolják a horoszkóprendelést, a horoszkóprendelési tájékoztatóban szereplő születési adatok lényegi részének (születési dátum, óra és perc, plusz a születési helység koordinátái és a szülők születési dátuma.) a kozmaszilard@gmail.com, vagy a kozmabszilard@gmail.com címeim valamelyikére való elküldése után, megadott jeligére válaszolok ... 

Tovább...

A fertőzések és a fertőződések igazi okairól

Kozma Szilárd:

 

A fertőzésről és a fertőződésről, a sertés-influenza terjedése kapcsán

 

A fertőzésterjedés megakadályozási lehetőségei mellett, mind a világ közvéleményét, mind a tudósokat – sajnos csak egy hétig, a terjedési veszély megállításig - foglalkoztató kérdés az volt a sertés influenzával kapcsolatosan, hogy miért van az, hogy csak a járvány kirobbanási fészkében: Mexikóban haltak meg emberek a madárinfluenza-törzzsel is rendelkező vírusok által fertőződött személyek?

 Nem akarom felsorolni a higiéniai okoktól a mexikói gazdasági fejlődéssel kapcsolatba hozott, éppen hogy nem a meghaltak alultáplátságára célzó ostoba materialista magyarázatokat, mert az első semmivel sem komolyabb a másodiknál. Az én, az előbbieknél garantáltan helytállóbb, metafizikusi magyarázatom természetesen, nem fizikai higiénai és nem is szociális okokból eredő gyenge-tápláltsági, hanem úgymond spirituális-higiéniai. Egészen pontosan tehát: azért halnak meg csak mexikóiak a vírustól, mert azok intenzíven máshol éltek képzeletben, mint a fizikai valóságban. Ők tehát az életképzeletük szintjén, nem voltak a helyükön időben és térben az utóbbi években, mivel majdhogynem mexikói népi szokássá vált az utóbbi években az, hogy a mexikóiak mind csak az USA-ba vágyakoztak minden áron. Most viszont, még más érzés is hozzáadódott és az elviselhetőségi küszöb-értékéhez érkezett ehhez a sajátosan Észak-mexikói népi betegséghez: A jelenlét nélküliség intenzíven és huzamosan átélt állapotához az utóbbi években - hónapokban hozzá adódott még az is, hogy éppen azokat az amerikaiakat kezdték gyűlölni, akik miatt korában elvetették a jelenlét-tudatukat és érzetüket. Vagyis azokat, akik közé - akiknek a gazdasági jólétébe - kívánkoztak éveken át: a gazdag amerikaiakat, amiért kegyetlenül megszigorították az illegális emigráció elleni harcot és egyre áthatolhatatlanabb beton és drótkerítésekkel szőtték tele a Mexikó-USA határt.
A szellemi, lelki és testi nyomort önmagában is kiváltó mértéktelen teqila ivással és olcsó szivarral keveredő zabolátlan húsfogyasztásra rájött még az intenzíven átélt jelen-nélküliség (Vagyis az Öröklét-nélküliség szellemi állapota). És mindezt a spirituális és lelki kábulatot az utóbbi időben még felerősítette a határaikat előlük egyre hermnetikusabban elzáró amerikaiakra való harag és a gyűlölet által folyamatossá tett sors-ellenes agresszivitás.

   Nem a fizikailag gazdasági krízis következtében legyengült szervezeteik és nem csak a higiénia hiány miatt haltak bele a Mexikóiak a sertésvírus általi fetőzöttségükbe, hanem a spirituális szempontból teljesen értéktelenné vált életképzeletük volt az, ami számukra a vírus hatását halálossá tette. Misztikusan fogalmazva: a mágikus erejű életképzeletük negatív visszahatásaként fertőződtek meg halálosan, más, velük majdnem azonos rezgési állapotban levő, ugyancsak a sertésvírus által fertőzött személyekhez viszonyítva.
Ezért egészen biztos vagyok abban is, hogy amennyiben lesz halálos magyarországi, vagy "határon kívüli" magyar áldozata a sertésinfluenzának, az - a húsfogyasztás melletti, tömény ital, cigaretta, vagy kábítószer fogyasztás divatos népi szokásait is gyakorolja, és minderre ráadásként, vagy a jelenben képzeleg intenzíven, vagy a múltban képzelgett sokat arról, hogy az élete "boldogsága" érdekében, neki el kell hagyja a szülőföldjét minden áron.