Kozma Szilárd asztrológus honlapja

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó  |   Regisztráció

Kedves Szilárd!

Azt hiszem, nem tudom eléggé megköszönni a munkáját és a törődését,
teljesen komplex és mélységi értelmezést kaptam, minden szempontból,
nagyon szépen köszönöm.
Mindegyik megérintett, de ez a legutolsó volt a legszebb és legmélyebb,
mintha csak a végére tartogatta volna a koronát.

Ebben természetesen az is szerepet játszik, hogy a transzcendens bolygókhoz
vonzódom leginkább.

Szavai rendkívül feltöltenek engem, és meg fogom érlelni magamban a hallottakat, olvasottakat.
Nagyon sok és nagyon masszív anyagot kell most feldolgoznom, elindítanom magamban.
A naplóírást még nem olvastam el, csak belenéztem, és rendkívül érdekes a téma.

Köszönöm tehát, roppantul örülök, hogy úgy döntöttem, hogy megkérem Szilárdot útmutató értelmezésre.
Nem is mondok többet, mert azt hiszem, átment a visszajelzésem lényege.

Sok örömöt, kiteljesedést és minden jót kívánok Szilárdnak és a Családnak, Violának is üdvözletem!

Deres Anita

Kedves Szilárd, Így, a szintézis végéhez érve hálásan szeretném megköszönni az elmúlt időszakban (egészen az analízistől kezdve) értem végzett kitartó, türelmes munkáját. Annak ellenére, hogy mindezidáig az asztrológia és a horoszkópok világa számomra teljesen idegen, sőt előítélettel bevont terület volt, el kell, hogy mondjam, hogy mégis rendkívül szerencsésnek tartom magam, hogy kapcsolatba kerültem Önnel és az Ön által művelt tudománnyal. Munkája eredményeként sok tekintetben fordulás következett be a belső lényemben: 
- Míg korábban az asztrológiáról és a horoszkópokról azt gondoltam, hogy az valamiféle megalapozatlan hókuszpókusz, ma már teljesen meg vagyok győződve arról, hogy az Ön által művelt asztrológia egy zárt rendszerű, összefüggésekkel átszőtt, racionális, felülről ihletett tudomány, amely nem jósol, hanem szinte tudományosan értelmezi az ember cselekedetinek legmélyebb rétegekben rejlő mozgatórugóit és a kiutat is megmutatja!
- Azt is megfigyeltem, hogy akár az analízis, akár a szintézis azonban csak akkor tud választ adni, segítséget nyújtani, ha őszintén fel merem tenni a kérdéseimet, és a problémáimmal leplezetlenül és pőrén szembe merek nézni! - Már ez is nagyon nehéz volt, ám mégsem elég, mert mit ér bárminemű megvilágító információ és értelem, ha az nem épül be az életembe! Ez a végső konklúzióm, most már rajtam áll a sor!
- Szilárd kitartóan, türelmesen, és nagy lelkesedéssel mindent megtett annak érdekében, hogy idáig eljussak! Azért, hogy képbe kerüljek saját magammal, megértsem mit miért is teszek, és rámutatott, hogy a bennem feszülő ellentmondások miben is rejlenek. Megtanított, hogy a sok kényszeres, rossz cselekedetem valójában honnan is ered és kezelhető! Nem kell, hogy ezek fogságában éljem további életem, sőt, magasabb minőségre emelhetem azt, egészen a megváltódás felé!
- Mindezt bölcsen, tapintatosan, intelligensen tette Szilárd, megelégedett pont azzal a( kevés) mennyiségű információval amennyit hajlandó voltam, most, a jelen állapotomban megosztani vele. Éles látásával, nagy élettapasztalatával nem volt gond kipótolnia a hiányzó láncszemeket, és ráéreznie, hol is vannak az elakadások, mi is a valós probléma, amit talán magam sem tudok vagy merek megfogalmazni, bevallani. Miközben én bevallani sem mertem Ő feketén – fehéren felfedte előttem! - Komoly feltáró munka folyt közöttünk, miközben sokszor meg kellett, hogy álljak és nagy levegőt vegyek, de mindig át tudtam lendülni, mert a hanganyagon elhangzottakat belengte a humor és a derű, ami nagyon – nagyon sokat segített! És az is, hogy teljesen hozzá nem értőként érthetően, logikusan felépítve kaptam meg minden kérdésemre a választ.
- Az sem volt utolsó szempont, hogy míg kiszolgáltattam magam, soha nem éreztem, hogy ezzel Szilárd visszaélt, megbántott, leértékelt volna! Ez nagyon – nagyon jól esett! Nem tudom, hogy a köszöneten kívül búcsúzásul vajon mit is lehet kívánni egy Tanítónak, aki az élet legfontosabb kérdéseiben adott útbaigazítást! Azt gondolom, talán az a legbölcsebb ha ugyanazt kívánom Szilárdnak, mint amire Ő is megtanított engem: Eltántoríthatatlanul, diadalmas küzdelmek közepette, sikeresen haladjon a megváltódás útján oda célba érve! Mostantól kezdve már nekem is ez a célom, és tudom, hogy igazi, maradandó, valós boldogságot a megváltódásomat előidéző életfeladataim beteljesítése okozhat! Minden fáradozását és tanítását megköszönve, szeretettel:
Évi

Figyelem! Fontos tudnivaló a horoszkópkészíttetés – horoszkóprendelés felől érdeklődőknek.

     Azok számára, akik komolyan fontolják a horoszkóprendelést, a horoszkóprendelési tájékoztatóban szereplő születési adatok lényegi részének (születési dátum, óra és perc, plusz a születési helység koordinátái és a szülők születési dátuma.) a kozmaszilard@gmail.com, vagy a kozmabszilard@gmail.com címeim valamelyikére való elküldése után, megadott jeligére válaszolok ... 

Tovább...

A halasztás bûnének a melegágya: Reinkarnáció
    A reinkarnáció: valóság, vagy miszticizmus?                  "A reinkarnáció egy misztikus metafora és annyi köze van a                    valósághoz, mint Szûz Mária szeplõtelen fogantatásának."         Egyik, Szászebenben tartott edzõtáborunkba két napos késéssel érkezett két magyarországi fiatalember. Késésük oka az volt, hogy a másfél éves unokahúguk temetésén kellett részt venniük, aki hirtelen meghalt, miután a magyarországi egészségügyi hatóságok valamelyik szakembere - orvosa, a Magyarországon immár kötelezõ agyhártyagyulladás elleni védõoltással "ellátta". A két fiatalember közös unokatestvére és felesége tehát, pontosan úgy járt, mint feleségem és én: a két és fél hónapos makkegészséges kislányunkat, akit a feleségem a Bõsárkányi albérleti lakásunkban teljesen könnyedén hozott a világra, minden problémától mentesen, az ottani körorvos, akkor még csak túlbuzgóságból, mivel akkoriban ez nem volt még Magyarországon kötelezõ, a többi védõoltás mellett, agyhártyagyulladás és influenza vírus elleni oltással is "ellátott". Ez által legyengítette a jól fejlett és korábban teljesen egészséges gyermek immunrendszerét, amely így, ebben a legyengült állapotában nem tudott ellenállni egy olyan légúton terjedõ vírusnak, amely a tüdõn keresztül bejutván a vérébe, a lefektetés elõtt még jó étvággyal táplálkozó gyermek bizonyos sejtjeit reggelre szétbontotta.          Nem tagadom a reinkarnáció létezésének a lehetõségét, hiszen ott, ahol én az asztrológiát tanultam, az Elta nevû bukaresti szabadegyetemen, a reinkarnációt evidens tényként kezelték és a horoszkópok karmikus elemeit is innen eredeztették. A karmát ott is a múlt életekben viselt dolgokkal, az akkor és ott ért, pozitív, vagy negatív tapasztalatokkal és berögzült hibákkal, vétkekkel, illetve ezeknek az "átöröklött" spirituális emlékeivel, hatásaival és visszahatásaival, a jelenkori inkarnációban jelentkezõ következményeivel értelmezték. Természetes tehát, hogy ezt, az akkor metafizikainak képzelt valóságértelmezést és valóságlátást, a megfelelõ tárgyalási móddal együtt, én is asszimiláltam és, hogy (kezdõ metafizikusként) bizonyos szempontból, velük azonos mentális és ideális (képzeleti) formákban kommunikáltam és így is gondolkoztam néhány évig. Ez csak akkor változott meg, amikor én is gyakorló asztrológussá válva, azt kellett észlelnem, hogy a hétköznapi valóság a legtöbb esetben ellentmond a misztikus elméleteknek. Nem csoda tehát, ha - rezonancia és a hatás- visszahatás törvénye alapján - álmaimban nekem is voltak ebben az idõszakban olyan, a történelem különbözõ helyein is idejében lezajló élményeim, amelyek egészen jól illettek és találtak, mind az addigi és akkori sors-élményeimhez, magánéleti nehézségeimhez, mind a horoszkópom bizonyos elemeihez. De, mind a hívõ, mind a szkeptikus hölgyeket és urakat, már elõre megnyugtathatom: ezek a múltbéli személyiség-élményeimrõl szóló álmok, illetve ezek az állítólagos múltbeli személyi szerepek, nem nyújtottak számomra semmiféle, a spirituális képességeim eredetére és gyökerére utaló információkat, ahogy az ilyen jellegû beszámolókban lenni szokott. Nem vonhattam le például ezekbõl a "reinkarnációs élményekbõl" semmiféle olyan építõ jellegû következtetést, ami legalább az addig bebizonyosodott költõi tehetségemet igazolta volna. És nem kaptam semmiféle információt arra vonatkozóan sem, hogy én valamiféle spirituális töltetû különös lélek inkarnációja lennék, de még arra vonatkozóan sem legalább, hogy ilyen jellegû szellemi képességekkel rendelkeznék és arra vonatkozóan, hogy "a korábbi életeimben" netalán asztrológus, vagy költõ - író és egyáltalán mûvész lettem volna, semmiképpen nem kaptam információt. (Arra viszont igen, hogy hóhér voltam például, de ezzel az un. misztikus információval sem sokra mentem, azon kívül, hogy hála istennek még idejében abba hagytam mindenféle, a különleges spirituális személyiségemre vonatkozó, misztikus - idealista képzelgést.)     Sõt: a többnyire lesújtó élmények inkább arra valóak voltak, hogy fogadjam el az aktuális helyzetemet és örvendjek annak, hogy egyáltalán ennyire is vagyok, és ha nem akarok az állítólagos korábbi inkarnációim cseppet sem kívánatos állapotába és helyzetébe visszakerülni, ne foglalkozzak mással, mint, hogy a horoszkópomból kiolvasható rengeteg negatív tulajdonságomat és késztetésemet igyekezzek maradéktalanul feltárni és azokat pozitív képességgé átalakítani. Bevallom, éppen emiatt, a meglehetõsen alacsonyrendû és igen erõs erkölcsi problémákat felvetõ, múltbéli szerepkörök miatt, tûntek számomra akkoriban kézzelfoghatónak ezek az álombéli inkarnációs élmények, ellentétben azzal a sok romantikus mesével, amit a spiritualitás sikamlós területeink aktiváló és misztikus bölcsességet tanító személyektõl (Az általam felkeresett misztikus könyvek szerzõjétõl, vagy éppenséggel az asztrológiai szabadegyetem kurzusain résztvevõ hallgató-társaimtól) olvastam (Osho, Ramana Maharishi, Sail Baba, Ráma Krishna) vagy hallottam. Gyakorló asztrológusi tudásom és tapasztalataim tükrében, illetve ezeknek gazdag misztikus fantáziával megáldott személyeknek a szenvedésekkel teli és korai halála tükrében, ma egyenesen nevetségesek azok a reinkarnációs mesék, amelyek ezt hivatottak bizonyítani, hogy a híveikkel elhitessék azt, hogy ezek a hétköznapi gyakorlatban teljességgel haszontalan, rózsaszínû misztikus mesékkel kufárkodó magasztos "szentek", milyen magasrendû szellemiséggel "reinkarnálódtak"  a földre.         Talán éppen az akkor még meglepõ gyorsasággal újrarendezõdõ és erõteljesen fejlõdõ asztrológusi logikám számára, egyre hamisabban hangzó és az illetõ személy misztikus képességeinek egyfajta "örökletes" hitelességet biztosítani hivatott romantikus mesék voltak azok, amelyek a reinkarnáció gondolatától eltávolítottak és létének a "tényszerûségétõl" elidegenítettek. Illetve azok, az illetõ személyeknek a voltaképpen ellenõrizhetetlen "dicsõ múltjáról", illetve ártatlan áldozati szerepérõl szóló, nyilvánvalóan költött mesék, amelyek, amellett, hogy bármely kézzelfogható bizonyítékot nélkülöztek, a legtöbb esetben, semmiféle lényegi kapcsolatot nem mutattak sem az illetõ személynek a jeleni karakterével és magánéleti sors-problémájával, sem a horoszkópjából kiolvasható karmájával (lényegi, de tudattalan szellemi meghatározódásával) és életfeladataival. Ez a tapasztalat tehát, egyre erõsebb kétségeket támasztott bennem nem csak azzal szemben, hogy az illetõ személyek igazat mondanak, hanem elsõsorban azzal szemben, hogy egyáltalán hasznos lehet-e az, ha az emberek ilyen, a jelenlegi életükkel, helyzetükkel és magatartásukkal (jellemükkel, karakterükkel, és általában gyenge, de legalábbis ingatag szavahihetõségükkel) semmiféle reális kapcsolatot nem mutató, fantazmagóriákkal áltatják magukat, ahelyett, hogy a jelen problémáira, a problémákat okozó helytelen mentalitásuk felszámolására összpontosítsanak?     Ráadásul azt kellett tapasztalnom, hogy kedvenc metafizikus íróm: Hamvas Béla is elutasítja a lineáris reinkarnáció gondolatát, illetve olyan filozofikus értelmezést ad neki, ami az akkor általam ismert keresztény egyházaknak a Názáreti Jézus "kivételezett és közvetlen" istenfiúságának: a közvetlen isteni származásának a tételét is egyértelmûen cáfolta (Scientia Sacra: Ikrek és Kereszténység: Androgünosz). Ti., hogy az abszolút szellem, különbözõ, egymáshoz nagyon hasonlító problémakört hordozó személyiség típusokban és karakterekben inkarnálódik, de az hogy ezeknek, az egymáshoz sokszor a megszólalásig hasonlító személyeknek, az individuális tudata között valamiféle kapcsolat létezne, az kizárt, mivel ez a lehetõség Hamvas Béla írásai szerint legalábbis, metafizikailag nem indokolt. Szerinte, és több komoly metafizikus szerint, mindannyian közvetlenül az abszolútumból válunk ki, alakulunk át ideális, mentális, asztrális és energetikai struktúrákká és ezt követõen, ez által (ezzel a szellemi lét-alappal és életfenntartó energiával) biológiailag is megtestesülünk. Az abszolútumból jövünk tehát mindannyian, gonoszak és szentek egyaránt, és az, aki képessé teszi magát erre, oda is tér vissza. És ez egybecseng a Jézus kinyilatkoztatásával is, miszerint " Én az atyától jövök és én az atyában vagyok és az atya bennem van."     A fentiek miatt, és azok miatt a reinkarnációval szembeni kétségeim miatt, amelyeket az alábbiakban még bõségesen fogok sorolni, semmiféle vigaszt nem nyújthatott számomra a két és fél hónapos kislányunk halálakor az, a reinkarnáció képzetébõl származó elmélet, amely szerint "az inkarnálódó" lelkek elõre kiválasztják a szüleiket és a sorsukat, vagyis az életük minõségi és mennyiségi tartalmát. Ez, az emberi kreativitást (isten-hasonlóságot) és szabad akaratot tagadó, mechanikus sors-meghatározódási és meghatározottsági elmélet, amellett, hogy semmivel nem értelmesebb annál a laposan fatalista természettudományos magyarázatnál, hogy a nõi petesejtnek és a férfi ivarsejtnek a bizonyos természeti feltételek és egybeesések (véletlenek) következtében történõ egybekelése következtében jöttünk és jövünk a világra, a felelõs szülõi és emberi önérzetemben is sértett, hiszen teljesen kizárja az én felelõsségemet és értelmes szerepemet a gyermek fejlõdésében és életben-tartásában.    A Szebeni karate edzõtáborban megismert fiatalemberek rokonainak az esete által felébresztett emlékeimhez visszatérve, el kell mondanom azt is, hogy amennyiben akkor elfogadtam volna a reinkarnációs mesék által biztosított felmentõ vigaszt, nem tettem volna semmivel különb dolgot mint a vallásos emberek, akik ilyen esetben az Úristen (végül is: szeszélyes!) akaratára kenik a tragédia felelõsségét, vagy mint a materialisták, akik az orvost, vagy a szérum elõállító cég munkatársait, vagy "az egész k. világot" hibáztatják a tragédiájuk miatt, vagy éppenséggel a vak véletlent, annak függvényében, hogy mennyire ambíciósak igazságkeresés szempontjából, illetve, hogy mennyire telitett ellenségképekkel az életképzeletük. Én viszont, a metafizikai tudásomnál és képzettségemnél fogva, nem élhettem a vallásos, vagy a materialista - tudományos önámítások egyikével sem. De, amint az utóbb kiderült: nagyon becsaptam volna mind önmagamat, mind a feleségemet és ezzel ugyanakkor a késõbb született gyermekeink egészségét és életét is veszélyeztettem volna, akkor is, ha elhiszem azt a, végülis felháborító reinkarnációs magyarázatot, hogy a kicsi Enikõnk, már "test nélküli lélek" korában, eleve tudta, hogy - épen és egészségesen megszületve -, ilyen szörnyen és végül is a szellemi törvényeket tudomásul venni nem akaró, de magát szerfölött okosnak képzelõ "világunk" tudományos ostobasága és szüleinek a végzetes "védõoltás" elhárításában tanúsított gyávasága miatt fog meghalni. És, hogy azért szenvedte át az albérleti szoba sötétjében fulladozva azokat a szörnyû órákat, amíg a hamis genetikai információt tartalmazó vírus szétbontotta a tüdejét, hogy miket az elveszítésével járó rettenetes lelki megrázkódtatásban részesítsen, annak érdekében, hogy spirituálisan nemesedjünk. Nem nyugodván bele és nem fogadván el tehát sem a vallásos, sem a materialista, sem a misztikus magyarázatokat az átlagon messze felülien ép és egészséges lányunknak az emberi ostobaság okozta halálával kapcsolatosan, a halál perspektívájából vizsgálgatván annak a születési képletét és beterhelvén magamat és feleségemet a halál miatti felelõsséggel, heteken és hosszú hónapokon át vissza emlékezvén minden olyan eseményre, amikor nem helyesen cselekedtünk metafizikai szempontból, felgöngyölítettem azokat a szellemi folyamatokat és ok-okozati összefüggéseket, amelyek végül is oda vezettek, hogy ez, a horoszkópjából ugyan egyértelmûen kiolvasható nehéz életprogrammal született kislány, nem fejlõdhetett tovább olyan egészségesen, mint ahogy a természetes és teljesen zavarmentes születésekor az életbe elindult akárcsak a többi gyermekünk. Hogy végül is miért kellett általunk és miattunk, találkoznia az õt, teljesen feleslegesen vakcináló, túlbuzgó körorvossal (aki jóakaratú tudományos védelmi tettével legyengítette az immunrendszerét), majd ezt követõen, talán a halál elõtt két nappal tett vonatutazás alkalmával, a levegõ elemei által terjedõ, életveszélyes vírussal? Ennek, a hirtelen halálhoz vezetõ spirituális hiba- és mulasztás rendszernek a felgöngyölítési folyamatát és elemenkénti értelmezését, amelynek nagy hasznát vettük az utólag született gyermekeink életben tartásánál, leírtam a Bolond Mennyországa címû regényem 20 fejezetében (Balog Ádám rettenetes beavatása).           Amikor a magyarországi karatézó fiúk, a családjukat ért szörnyû tragédiát mesélték, az esethez hozzá szólt egy Budapestrõl érkezett, egyébként teljesen jóindulatú és az átlaghoz képeset igen tájékozottnak bizonyuló karatézó hölgy is, akinek viszont nem volt még gyermeke. Nem csoda tehát, hogy barátnõnk ugyanazzal a reinkarnációs vigasz-elmélettel hozakodott elõ, hogy amennyiben a gyermek, még test nélküli lélek korában a szüleit, és ezzel együtt a korai halálát elõidézõ körülményeket is kiválasztotta, ezt el kell fogadni, még akkor is, ha érthetõ a gyermeküket elveszítõ szülõk és rokonok fájdalma. Ezt a korábbról ismert misztikus szamárságot meghallva, azonnal vitatkozni kezdtem vele az edzõterem elõtt, de sem a hely, sem az idõpont nem volt alkalmas arra, hogy megfontoltan és türelmesen érveljünk, ezért arra kértem, hogy a késõbbiekben, nyugodtabb körülmények között beszéljük majd meg és próbáljuk egyeztetni az egymástól gyökeresen különbözõ tapasztalatokra és ismeretekre alapozott nézeteinket, amit õ készséggel el is fogadott. Ekkor elmondtam neki azt, hogy pontosan öt évvel ezelõtt velem is megtörtént ez a tragédia, és, hogy ezzel együtt, azt én is helyesnek tartom, ha ilyen esetekben, nem ragadunk le az irracionális vallásos magyarázatnál, miszerint az objektív és felettünk álló Isten akaratából történnek az ilyen, végül is, ostoba tragédiák. És az még inkább rendjén van, hogy a természettudomány Isten-pótló kauzális menedékére: a Nagy Véletlenre sem fogjuk a teremtés és a személyi születésünk és sorsunk lényegi mozzanatait és az egész életünk kibontakozását, illetve, ebben az esetben a kibontakozási lehetõség meggátlását, és ezeknél legalább egy fokkal értelmesebb magyarázatokat keresünk. De, amikor az ember több éve már, hogy közvetlen szülõi tapasztalatai révén, a gyakorlatban is átéli a szülõi minõségét és a gyermeke által kiváltott személyes felelõsségérzetét (figyelem: a férfiak is szülnek - szülnének, ha erre ráébrednének, de nem a testükkel, hanem a szellemükkel), és ebbõl a szemszögbõl van számtalan alkalma megfigyelni azt, hogy mekkora nagy mértékben függ az õ figyelmétõl és gondoskodásától, illetve a gyermekek édesanyja gondos figyelmétõl és mágikus képzelõereje zavart, vagy zavartalan állapotától a gyermekének nem csak az egészsége, hanem az élete is, amennyiben tehát egyre nagyobb mértékben kezdi magát felelõsnek érezni mindazért, ami a gyermekével történik, már nem tudja elfogadni, még az elõbbieknél valamelyest mindenképpen értelmesebb, de végül is a végzetes tragédiák miatt a felelõsséget az inkarnálódó gyermek - lélek karmájára hárító, reinkarnációs elméleteket sem. És hirtelenjében, elmeséltem neki, hogy mostani tudásom szerint, amellett, hogy mind az Emõke, mind az én horoszkópomból kiolvasható, Rák jellegû közös életfeladat körök szerint, nekünk akkor semmi keresni valónk nem lett volna Magyarországon, melyek voltak azok a spirituális hibák és mulasztások, amelyekrõl meg vagyok gyõzõdve, hogy a gyermek halálához vezettek. Ezek lényegében arról szólnak, hogy elsõsorban a gyermek horoszkópját kellett volna jobban megvizsgálnom és megbeszéljem Emõkével, hogy milyen korábbi - és bizonyára meg fenn álló - negatív lelki és szellemi állapotai miatt került a gyermek horoszkópjába az öt bolygó és a Lilith által is támadott Plútó, annak érdekében, hogy ezt a negatív spirituális gócot az anya képzeletvilágában feloldjuk. Másodsorban nem kellett volna annyira beleélnem magam a munkavállalási engedély és a tartózkodási engedély megszerzésébe, hogy emiatt ne vegyem észre azt, hogy eközben az Emõke lelki és szellemi világában mi történik. Elmondtam tehát neki, hogy amennyiben még egy ilyen nehéz életprogramra utaló horoszkóppal születõ gyermekünk lenne, biztos vagyok abban, hogy nem kellene meghalnia és nem csak azért mert Romániában szerencsére nem kötelezõ az agyhártya gyulladás elleni védõoltás, vagy azért mert ma már inkább elbujdosnék a gyermekkel hegyekbe, vagy idegen országba költõznék, de úgy sem engedném, hogy a gyermekemnek azt beadják, hanem azért mert ma sokkal jobban értek a horoszkópértelmezésekhez is, de arra is éberebben vigyázok, hogy mi történik a feleségem és a gyermekek szemmel láthatatlan viszonyában.         Budapesti karate-mester barátnõm végül is, nem csak hogy fogékonynak és  meglepõen tájékozottnak bizonyult, hanem eléggé rugalmasnak is ahhoz, hogy elsõsorban az õ következtetései által, megegyezzünk abban, amit én korábban már le is írtam valahol, nevezetesen, hogy amiként én és a feleségem ezelõtt öt évvel, ugyanúgy a Hunnia keleti felébõl érkezõ karatézó társaink unokatestvére és felesége sem rendelkezhetnek most valamiért olyan spirituális éberséggel, amivel a gyermekük halálát ki tudták volna védeni, illetve meg tudták volna azt elõzni. Mi azért, mert egyrészt még nem tudtuk azt, hogy ennyire veszélyesen képes az egészen kis korú gyermekek egészségére és életére hatni az édesanya zavart és agresszív tudattalan kézelõereje. Másrészt azért, mert akkor és ott idegen állampolgárok lévén, nem mertünk a számunkra a magyarországi hatóságokat bizonyos szempontból képviselõ körorvos szándékával szembe szállni, pedig akkor még lehetett volna. Õk viszont azért, mert amellett, hogy esetleg semmit nem tudnak a rejtetten agresszív anyai lelki- és szellemi világ veszélyességérõl, az agyhártyagyulladás elleni védõoltás veszélyes mivoltáról sem tudhattak, vagy ha tudtak, nem mertek ellenkezni.                            Érdekes, hogy éppen abban az idõszakban, illetve kevéssel az után ébredt fel bennem az idõközben teljesen a sajátommá tett, és metafizikailag is teljesen logikus reinkarnáció-tagadás felülvizsgálatának a kényszere, amikor a Hamvas Béla Véda fordításait olvasgatva, az abszolútumból való közvetlen származás érzetét és tudatát egyre személyesebben és egyre folytonosabban kezdtem átélni.  Pedig Hamvas Béla itt, az általa készített Véda fordításaihoz írt tanulmányában (Az õsök nagy csarnoka I.) a reinkarnáció "tényének a nem létezését", a többi tanulmányához képest is határozottabban kifejti, idézve René Guenont, aki szerint a reinkarnáció nem is keleti, hanem európai és nem is olyan régi, hanem éppenséggel új keletû találmány. Ez viszont már egy kicsit nekem is sok volt reinkarnáció - tagadásból, hiszen nem értek én különösebben a hindu valláshoz, de az egyértelmû, hogy a reinkarnáció annak éppen olyan "megcáfolhatatlan" dogmája, mint a kereszténység számára a Jézusnak a szeplõtelen fogantatása. Márpedig a hindu vallás dogmarendszerét nem Európában és nem az újkorban, vagy a modern korban fektették le. Ráadásul, ahány hindu szentrõl és misztikus gururól csak tudunk, az életrajzi adataik (számontartásuk) szerint is, mindegyik valamely misztikus képességekkel rendelkezõ, csodatetteket végrehajtó elõdnek a reinkarnációja, Ramana Maharishitõl, Rámakrishnáig, Oshotól Sail Babáig. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy mindez kész bizonyíték a reinkarnáció létezésére, hanem mindössze azt, hogy amennyiben a reinkarnáció egy új keletû és "sajátosan" európai kitaláció lenne, amiként Guenon nyomán azt Hamvas is állítja, és nem lenne sajátosan a hindu vallás hitrendszerébe és a vallásos hagyományokba mélyen beágyazva, ezek a misztikus urak, nem tartották volna annyira fontosnak az elõbbi inkarnációjukat megnevezni.    Azt is fontosnak tartom itt még elmondani, hogy igen érdekes gondolatokat ébresztettek bennem, és a reinkarnációval kapcsolatos határozatlanságomat és a kétségeimet inkább növelték, mintsem hogy a belé vetett hitemben megerõsítettek volna, a reinkarnáció feltétlen híveinek számító "hírneves" tanítóknak: Edgar Caycenak és a Rudolf Steinernek az ide vonatkozó kinyilatkoztatásai, spirituális fejtegetései is. Az elõbbinek teljes mértékben elhittem ugyan, hogy a transz-állapotai által a lineáris idõ feletti síkokba kerülve, kapcsolatba kerülhetett a saját korábbi megtestesüléseivel és mások megtestesüléseivel is, akárcsak azokkal, az éppen frissiben, a föld különbözõ pontjain felfedezett, de még nem szabadalmaztatott gyógyszerekrõl szóló információkkal is, amelyek révén annyi hozzá segítségért forduló személynek megmenthette az egészségét, illetve az életét. Ugyanakkor nagyon hiányoltam ettõl a maximális tisztességességre törekvõ és ezért végül is megbízható médiumtól, egészen az "utólagos" nehezményezésig elmenõen, azt, hogy az általa látogatott finomabb dimenziókban, soha nem fedezte fel és így nem is tárta fel a betegségeknek az illetõ személyeknek a téves és káros szellemi mentalitásából, a spirituális fejlõdés-ellenes és megváltás-ellenes magatartásából eredõ és innen következõ, gyökereit és okait. Némi töprengés után, arra a következtetésre jutottam, hogy, akárcsak a többi, kevésbé hírneves médium esetében, a Cayce esetében is csak arról lehetett szó, hogy azok a dimenziók, amelyekbe õ eljutott transz-állapotaiban, a földi léthez még igen közel állnak, akárcsak azok a szférák, amelyekben léteznek azok a tovább jutni képtelen lelkek, akik a misztikus szeánszokon a médiumok által jelentkeznek. Vagyis meglehetõsen alacsony spirituális szférában, amely - tekintettel arra, hogy a betegségek mentális okairól még semmiféle információt nem tartalmazott, de legalábbis az oda látogató Cayce soha nem említett ilyesmit - semmiképpen nem, vagy ha igen, akkor igen kis mértékben haladhatta meg az alsó asztrális dimenzió fölött levõ, alsó mentális dimenziót, ahol a frissen felfedezett gyógyszerekrõl értesülhetett. Vagyis, a spirituális szempontból semmiféle képzettséggel nem rendelkezõ Cayce, a transz-állapotaiban, éppen, hogy elérhette a felsõ asztrális dimenzió határait. És amennyiben azt is számba vesszük, hogy az ezredfordulóra vonatkozó apokaliptikus jóslatai mennyire nem váltak be, ez a következtetés teljesen plauzibilis: Caycet ugyanis nem a spirituális tisztánlátás vezette tevékenységében, hanem a tisztánlátásának még semmiképp nem nevezhetõ médiumi képességei.     Ezzel nem az amúgyis meglehetõsen szerény Edgar Caise tisztességét és állításainak valóságosságát vonom kétségbe, hiszen amennyiben megtörténtek azok az igazán megható és ugyanakkor "dokumentum értékû", cáfolhatatlan történetek, amelyek által megjelölte azokat a gyógyszereket, amelyeket a világ egy másik pontján éppen felfedeztek és ezzel nem csak testi épségeket, hanem életeket is megmentett, nincs amiért ezeket letagadni, vagy cáfolni. Sõt: ezek a tények arra a következtetésre vezettek, hogy akárcsak a betegségeket gyógyító, frissen felfedezett és éppen hogy elõállított gyógyszerek létezése, az is reális, amit a gyógyszerek mellett látott, vagyis hogy a reinkarnáció is létezik, de… - és most következik a nagy szentségtörés: csak alacsony létszínvonalak esetében. Vagyis, ezek szerint, a reinkarnáció csak és csakis akkor történik meg, amikor egy személy éppenséggel "visszaélt" az életében: a születésekor magával hozott spirituális képességekeihez viszonyítva visszafejlõdött, esetleg egyáltalán nem, vagy a születési színvonalához képest, elégtelenül keveset fejlõdött. Hiszen halálosan betegek is csak abban az esetben leszünk idejekorán, hogyha a nyílt, vagy rejtett negatív ambícióinknak és ellenséges belsõ magatartásunknak köszönhetõen annyira megtelünk negatív energiákkal, hogy ez a negatív energiatöltet kapcsolatba és összhangba hoz minket, a halálos betegséget kiváltó kórokozókkal, vagy a halálos sérülést okozó természeti katasztrófával, balesettel, illetve hozzánk képest "nyíltan és gátlástalanul gonoszkodó" gyilkos személlyel.      Ez a gondolat viszont egyrészt igen szentségtörõnek bizonyult számomra az akkori metafizikai tudásomhoz képest, amit kellõ tapasztalat és tájékozottság hiányában nem csak, hogy nem tudtam volna akkoriban megvédeni, de hangos hangoztatása esetén le kellett volna mondanom arról, hogy a komoly szellemtudományokkal szemben amúgyis elutasítóan viselkedõ székelyföldi érdeklõdõk közül, valaki is horoszkópot rendelne tõlem. Márpedig már akkor is el voltam szánva arra, hogy nem jósolgató asztrológusként akarok dolgozni és abból megélni, és csak akkor térek vissza valamelyik világias szakmámhoz, ha tisztességes asztrológusként egyáltalán nem tudnám magam anyagilag fenntartani. Az a tény viszont, hogy attól az idõtõl kezdve, senkit nem tekintettem valamely múltban élt, fennkölt szellemiség "közénk ereszkedett" reinkarnációjának, egyáltalán nem vont le a munkám tisztességébõl semmit, sõt: a "meredeken és kegyetlenül csak arról beszélni, ami a horoszkóp elemibõl kiolvasható" jellegû magtartásom még tisztább és még hasznosabb értelmezéseket eredményezett, mint korábban.       Az anyai ági örökletes programokat is úgy fedeztem fel, hogy nem a hozzánk született ("a minket a választásával megtisztelõ, és a spirituális fennköltségünket igazoló") magasztos lélekre utaló jeleket kerestem a Medárda horoszkópjában, hanem az újszülött gyermekét elsõsorban, és fõként(!) egészségesnek tudni akaró szülõ szemével vizsgáltam azt. Elsõsorban tehát, az én negatív Skorpiói meghatározottságaim asztrológiai jeleit kerestem, azokat az általam leginkább ismert negatív jeleket tehát, amelyek arra utalnak, hogy bizonyos bánási módok az újszülött baba és a növekvõ gyermek egészségére, egészséges fejlõdésére nézve mennyire lehetnek veszélyesek vagy pozitív eredményeket hozóak. Azt, hogy csalódnom kellett, mert karmikus jellegû Skorpiói meghatározódást nem tartalmazott a Medárda horoszkópja és inkább a feleségem áttételes "Nyilas vonala" (Mindkettõnek négy bolygó a Nappal együtt a IX. házban) érvényesül a leginkább az õ születési képletében, és hogy e helyzet gyökerének a kutatása vezetett az anyai ági spirituális memória és az anyai ági örökletes programok felfedezéséhez, több helyen kifejtettem. (A Spirituális Memória, Beavatás a misztikába, A féltékenység metafizikája, Az anyai ági örökletes sorsprogramok, Tisztánlátás), Ezt a folyamatot tehát most nem akarom a reinkarnáció kapcsán újra elmesélni.     Tény, hogy Edgar Cayce után, a karmikus elemeknek a reinkarnációval történõ értelmezése és magyarázata mind inkább háttérbe szorult, mind az akkori szerelmi partnereim és barátaim horoszkópja értelmezésében, mind az asztrológusi munkámban. És ezen már a Rudolf Steiner életmûvének az egyedüli üdvözítõ mivoltára esküszõ, azon szerzõknek a mûve elolvasása sem változtatott, akik azt állították, hogy amennyiben nem lenne reinkarnáció, az egyenesen azt jelentené, hogy nem létezik Isteni igazság. A steineriánus érvelõk tehát, azt állították, hogy reinkarnáció hiányában az Isten egy gonosz kényúr lenne, aki élvezetét leli az általa teremtett lények - fõként emberek - fölösleges szenvedésében. Asztrológusi munkámban akkoriban megfigyeltem már, hogy az Isteni igazság egyáltalán nem lehet egyenlõ az embereknek és az átlagembernek az igazságról és az igazságosságról való elképzelésével. Ha nem hívták volna fel erre a tényre a figyelmemet a horoszkópokból kiolvasható életprogramjaikkal majdhogynem homlokegyenest ellenkezõ életmódot folytató "igazságszeretõ" személyek számtalan esete, az is elég lett volna, hogy magam körül is csupa "ártatlanul" szenvedõ személyt és igazság-bajnokot láttam. Ezek nem csak egymásnak, hanem néha önmaguknak, korábbi álláspontjuknak és igazság-képzeteiknek is teljesen ellentmondva, haragudtak egymásra, vagy nehezteltek a külvilágra (politikusokra, papokra, kereskedõkre, ügyvédekre, törvény-bírókra, anyósokra, apósokra, võkre, menyekre, férjekre és feleségekre). Azt a tényt tehát, hogy az Isteni igazságnak semmi köze nincs az embereknek az igazságról való elképzeléséhéhez, hetente bizonyították számomra a horoszkóprendelõ ügyfeleim is, akiket a horoszkópjuk elemeinek az értelmezése segítségével vezettem rá arra, hogy az úristen teljesen másképp gondolja az igazságot mint õk a pragmatikus gondolkozásukkal. És arra, hogy egészségesebb dolog a horoszkópból is kiolvasható ellentétes akaratot elfogadva, ezzel a nem e világi logika szerint érvényesülõ akarattal egyet értve, egészségben és harmóniában élni, mint a sors-képletükbõl kiolvasóható Karmával és életfeladatokkal nyakas módon ellenkezve, egészségtelenül és boldogtalanul az egyéni, vagy csoportos igazságok bajnokaként.      Az is az igasághoz tartozik viszont, hogy annak ellenére, hogy az Isteni igazságra vonatkozó "steineriánus" okfejtést nem fogadtam el, Rudolf Seinernek más jellegû, igen sok okfejtésének a hasznát vettem. Megfigyeltem, hogy éppen, és fõképpen, azokat metafizikai valóság-értelmezéseit találtam valóságosnak és hihetõnek, illetve tovább gondolhatónak, amelyekben az általa tárgyalt sors-problémák és emberrel kapcsolatos szellemi jelenségek eredetét és gyökereit nem a korábbi életekben elkövetett tettekre vezeti vissza, hanem logikus metafizikai magyarázatokat keres. Sõt: annak ellenére, hogy a reinkarnációt használja a betegségek spirituális okainak a kauzális magyarázatához, az, ahogyan értelmezi azt, hogy bizonyos negatív viselkedési minták erõs átélése után, azok kijavítása és elhagyása céljából, az általa Kamalokának nevezett, két inkarnáció közötti állapotban a lélek bizonyos betegségi hajlamokkal tölti fel magát a jövendõ inkarnációjára, végül egészen hasznosnak bizonyult. Mindössze a reinkarnáció elemeit kellett kihagyni és a logikus folyamatot a természetesre visszaállítani. Bizonyos viselkedési minták egyoldalú, öncélú és intenzív átélése, nyilvánvalóan azoknak a betegségeknek a megjelenéséhez - és a betegség okozó viselkedési minta maradása esetén: krónikussá váláshoz - vezet, amely azoknak a szerveknek, vagy testrészeknek a megbetegedést, megsérülését eredményezi, amelyek analogikus kapcsolatban állnak azokkal a konstellációkkal és bolygókkal, amelyeknek a szellemi természetéhez (spirituális jellegéhez) kapcsolódik az a mentalitás, amelyet a beteggé vált, vagy beteggé váló személy túlzásba visz és öncélúan, vagy egyoldalúan, gyakorol.     A lineáris isteni igazság elvesztése, vagy nem létezése miatti félelem és aggodalom tehát, akárcsak Szent Pálnak a Jézus testi feltámadására vonatkozó meredek kinyilatkoztatása, miszerint semmit nem ér a hitünk, amennyiben Jézus nem támadt volna fel, túl vékony érvnek bizonyult számomra ahhoz, hogy a reinkarnáció létezése, vagy nemlétezése kérdésének bármiféle fontosságot is tulajdonítsak. Úgy véltem, hogy amennyiben létezik is reinkarnáció, inkább hátráltat, illetve azok által a fantazmagórikus elképzelések által, amelyekre lehetõséget ad, többnyire félrevezet, mintsem, hogy segítene a személyi életfeladatokat jelzõ spirituális sorsprogramok jellegének, minõségének az értelmezésében. Azt is tapasztalnom kellett asztrológusként, akihez egyesek a jövõ-jóslás reményében jelentkeztek, hogy az emberek nagyon szeretik becsapni magukat, szeretik nem csak a fizikai és a pszichikai - lelki kábulatot, hanem a szellemi kábulat állapotot is. Ezért azt gondoltam, hogy sokkal többre jutok, ha a horoszkópértelmezéseknél nem veszem figyelembe és helyette az anyai ági szellemi örökösödés által biztosított konkrét esetekbõl és élethelyzetekbõl, élettörténetek a spirituális értelmébõl - az anyai õsanyák negatív, vagy téves átéléseibõl - származtatom a karmát, mint hogyha múltbéli inkarnációkban elkövetett - létezõ, vagy vélt - szörnyûséges tettek tudatával terhelem be, vagy nyugtatom meg az ügyfeleim képzeletvilágát.     Ugyanakkor a reinkarnáció lineáris idõ- alagútjától való megszabadulás úgy hatott rám, mint amikor az ember a sötét alagútból ténylegesen kiér a napfényre: Az addig, hosszú évezredekig árnyékban maradt igazságok felfedezését, az egymásra termékenyítõ módon - kölcsönösen - ható értelmezések határtalan lehetõségét nyitotta meg. És ez még akkor és azzal együtt is hasznosabbnak és a pozitív következmények (személyi életminõség váltásokat követõ eredmények) szempontjából hatásosabbnak bizonyult, ha a lineáris inkarnáció figyelmen kívül hagyásával, bizonyos mértékben a háttérbe szorult a személyesség. Az tehát, ami a metafizikai értelmezések nagy elõnyét és nagy hasznosságát eredményezi a természettudományos valóság-értelmezésekkel szemben, és ami a spirituális magatartást a természettudományos magatartással egyenesen szembeállítja: az életnek és a sorsnak a származási személyessége. Vagyis az, hogy ebben az anyai ági öröklõdéses horoszkóp- és karma-értelmezésben, az egyén nem terhelõdött be annyira a saját sorsprogramja negatív elemei miatti "hiba- és vétektudattal", mint a lineáris reinkarnációs interpretációkkal. De ez a személyességi hiányosság megtérült ott, hogy a sorselemzések során a legtöbb személy "élõben láthatta" az édesanya és az anyai nagymama személyi kudarcaiban és élet-csõdjében a karmája alapjait megtestesülni. Sõt: mivel nem kellett közvetlenül magára vennie a kialakult sors-helyzet miatti ódium terhét, de nem is kellett azt úgy elfogadnia, mint egy rajta kívüli akarat által rásózott terhet, a horoszkóp összes negatív elemének a jelentéstartalmát fel lehetett fedni.     Márpedig erre, a részletes, elemenkénti horoszkóp- és sorértelmezésekre, nagy szükség van. Hiszen, ha számításba vesszük azt, hogy a horoszkópoknak két, egyértelmûen negatívan értelmezõdõ eleme van: a Lilith és a Sárkányfarok, és hogy a fényszögek jellegének az aránya, a legegyszerûbb fényszögek használata esetén, kettõ az öthöz, kiderül az, ami a teremtés õsi okának a megértése szemszögébõl logikus is. Ti., hogy a személyi horoszkópok negatív elemei és helyzetei (a bolygók és a karmikus elemek fényszögelõdése) messze meghaladják a pozitív elemek számát. Teljesen téves és nem csak számtalan személyi tragédiákhoz, hanem a föld ökoszisztémáinak a tönkretételéhez vezetõ, modern (humanista) elképzelés az ugyanis, hogy az életünk célja és rendeltetése az lenne, hogy az eszünk, illetve a tudományunk segítségével a természetet kizsákmányolva, a magas technológia által létrehozott gazdasági életszínvonalnak köszönhetõen, értelmi munkánk magas értéke gyümölcseként, gondtalanul élvezkedjünk egész életünkön át. Asztrológusként igen magas intellektuális és tudományos képzettségben részesült, illetve igen magas gazdasági életszínvonalat elért személyek családi tragédiáiba és személyes csõdjébe volt alkalmam belátni, illetve ezek sors-krízisének a feloldásához a pozitív eredményekhez vezetõ tanácsadással hozzájárulni.    Állítani merem tehát azt, hogy Jézusnak igaza van, amikor azt állítja, hogy a keresztjét mindenkinek fel kell vennie (életfeladatát mindenkinek be kell teljesítenie) és ezt sem magas tudományos képzettség segítségével, sem gazdasági háttérrel, vagy drága életbiztosítási kötvénnyel nem lehet kikerülni. Hanem akkor mi végett is születünk a világra, mit jeleznek a személyi horoszkópok túlnyomó többségét sûrûn átszövõ negatív elemek? Azt, hogy a spirituális szempontból negatív értékû tulajdonságoknak és késztetéseknek a pozitív képességekké alakítása és így a harmónia-készségünk kifejlesztése, illetve annak a tovább fejlesztése végett "inkarnálódik" a természetbe általunk az abszolút szellem. Ellenben az is világossá lett számomra, hogy ami az élet értelmét és célját illeti, a szenvedés kultuszát hirdetõ vallások is félrevezetnek. Mivel, ahogy nem vikkendezés céljából, úgy nem is öncélú szenvedésekben részesülni születtünk a világra. Hanem éppen azért szenvedünk, sokszor oly hosszasan, mert nem az általános és a személyes életfeladatainkat végezzük, nem a személyi struktúránknak megfelelõ életutat járjuk. Hanem épp fordítva: ezektõl egészen távol esõ területeken keressük a boldogságunkat és hiába, hogy a sérüléseink, betegségeink és végül a súlyos baleseteink is figyelmeztetnek arra, hogy olyan tévutat követünk erõszakosan, amelyen minduntalanúl "rosszul járunk", a szó szoros értelmében: "Az Istennek sem" akarjuk a tévutat feladni, az öncélú erõlködést abba hagyni.                  Annak tehát, hogy hét évvel ezelõtt a reinkarnációt, mint sorsértelmezéshez használható metafizikai tényt (valóságot) elvetettem és mindössze, mint szellemi megismerési módszert tartottam meg, nem csak a frissen felfedezett anyai ági örökletes spirituális programok által nyújtott új és konkrét horoszkóp - értelmezési lehetõségek megnyílása késztett. Egészen pontosan: annak, hogy miután a Medárda lányunk születési képletét vizsgálgatva, az anyai ági örökletes karmikus programokat felfedeztem, lemondtam a horoszkópokból kiolvasható karmának és szvadarmának (életfeladatnak) a reinkarnáción keresztüli értelmezésérõl, nem csak az volt az oka, hogy a reinkarnációnál egy sokkal értelmesebb és a fizikai valóságban is ellenõrizhetõ, kézzel foghatóbb értelmezést találtam. Az, hogy a reinkarnációt, mint bármire ráhúzható misztikus sablont nem lehet minden sorsprobléma gyökerére ráhúzni, már korábban is feltûnt egyrészt. Másrészt a reinkarnáció teljesen üresen és magyarázatlanul hagyott egy sor olyan kérdést, amire már a Freudi ösztön-filozófia is értelmesebb válaszokat kapott mint a reinkarnáció.      Az, hogy a misztikus asztrológiában minden sorsprobléma és betegség szellemi okát a múlt életekben elkövetett tettekkel - vétkekkel és elszenvedett csõdök, szerencsétlenségek miatti tudattalan ambíciókkal, félelmekkel és szorongásokkal magyarázták, nem csak, hogy teljesen ellentmondott és látszólag fölöslegessé tette a Freudi és a Jungi pszichológia kézzelfogható vívmányait, hanem a szülõk és fõként az anya "teremtõi" hozzájárulását a gyermek spirituális struktúrájának a felépítésében, teljesen kizárta. Ráadásul, a regressziós hipnózis által a felszínre hozott "múlt életek béli" élmények és probléma-gyökerek, nagyon, de nagyon szegényesnek bizonyultak, ahhoz, hogy egy embernek a személyi horoszkópjából kiolvasható spirituális struktúrájának és sors- rendszerének az összetettségére, aktuális sorshelyzetére magyarázatot adjanak.     És mindennek a tetejében, a reinkarnáció nagy paradoxona végül is az, hogy éppenséggel, és egyenesen a misztika nagy tételének: a természet feletti világ idõ felettiségének, idõn kívüliségének és idõtlenségének mondott homlokegyenest ellent! A lineáris reinkarnáció tehát, egy olyan lineáris idõalagútba szorította be az idõ és a tér határtalanságát már gyermekkoromban felfogó értelmemet, amely nem hagyott teret és lehetõséget a metafizikai látásmódban feltétlenül szükséges, több dimenziós gondolkozásnak és végül is, az egységlátásnak. Ráadásul az a misztikus elképzelés, hogy a "magas rendû szellemek" visszatérnek, hogy ezek egyáltalán visszatérhetnek, egyáltalán nem lehet igaz!  Az individuális tudatot adó, és az individuális tudatok lenyomatait õrzõ alsó asztrális és alsó mentális dimenziók fölé emelkedett spirituális magok, burkok, vagy aurák - nevezzük, aminek akarjuk, ezen most ne veszekedjünk -, azok tehát, amelyek "élõ gazdái" már a földi életük során kiemelkedtek a tudatukkal az egoista individuális szférából és eljutottak az univerzális tudati és érzelmi állapotokba (az egyetemes egységtudatba és -érzetbe), mihelyt a halált követõen teljes mértékben átjutnak a felsõ asztrális és mentális dimenziókba, mind és mind és annál nagyobb mértékben vegyülnek össze a többi, hasonló színvonalat elért gondolat- és érzésegységekkel, minél tisztultabb állapotokat értek el a földi életük során. Lehetetlen tehát, hogy az ilyen szellemek megõrizzék az amúgyis csak a földi életre jellemzõ individuális bélyegüket és zárt-egységû spirituális struktúrájukat és formájukat. Nem kérem, minél inkább ténylegesen nyitottak, szeretetteljesek és egyetemesek vagyunk, annál kevésbé vagyunk egyediek, ezt már a földi életünkben is érezhetjük, pedig a testünk és az agyunk még kemény formába szorítja a személyiségünket. De odatát már nincsen fizikai test, csak energia test és aki nem lett öngyilkos, és nem követett el irtózatos gonoszságokat, illetve nem vált menthetetlen módon zavarossá, annak az energia-teste is (burka) szertefoszlik bizonyos idõ elteltével. Azon se veszekedjünk, hogy három, négy, hét, vagy negyven nap alatt-e, mert ez most igazán nem lényeges. A baj, az, hogy a fantázia-világunk a "konkrét" anyagi formákhoz van szokva és ráadásul - nem véletlenül! - az is belénk van táplálva, hogy szeressük magunkat, földi tudatunkat, ezért nehezen tudunk lemondani arról a tévképzetrõl, hogy ez így, ebben az "épségben" örökre, vagy legalábbis egy következõ testöltésig, meg marad. Fõképp, ha így mindenestõl átörökölhetjük önmagunkat, de persze, egy kevésbé rongált, friss testben! De elég a tréfából: még az azonos tulajdonságú folyadékok is elvegyülnek egymással, ha nincsenek alacsony hõmérsékleten, vagy más módon "megdermedve"! A gáz állapotú különbözõ, de azonos rezgési skálán létezõ anyagokról nem is beszélve! Akkor hogyan maradhatnának zárt egységekként az egyetemes szellemi lét sajátosságai felé nyitott, azokkal már az életünkben azonosulni képes érzéseink és gondolataink? Garantálom tehát, hogy a magasztos korábbi jelenlétekre hivatkozó, keleti és nyugati guruk és tanítók, jobb esetben ártatlanul fantáziálnak, maguk is áldozatai lévén a lokális szellemi és vallásos tradícióknak. Rosszabb esetben pedig, sajnálom, de közönségese hazudnak.         De a lineáris (egy dimenziós!) reinkarnációs sors- és karma-elmélet, az egymástól merõben eltérõ karakterek esetében, egyszerûen ostoba, teremtés- és személyidegen értelmezést, máskor meg egyenesen perverz magyarázatokat is adott a szülõ és gyermek közötti, rendkívülien mély és határtalanul összetett kapcsolatrendszereknek is. Hiszen az, hogy úgymond karma-törlesztés végett "minket kiválasztva", egyszerûen csak úgy, egyoldalú és önkényes szimpátiából, vagy éppenséggel a "Karma mesterei" határozatára, a feleségem méhébe bújik és a családunkba inkarnálódik egy, a XVIII században élt kínai parasztnak a lelke, semmibe veszi a szülõk személyességét és ideatikus teremtõerejének a tényét, a szabad-akaratát. És nevetségesen infantilis, sõt: egyenesen perverz az elképzelés is, hogy például én, az anyámnak a férje, vagy a hûtlen szerelme voltam a múlt életemben és most egy fél életen át ezért gyötörtük egymást. Holott mindössze arról volt szó, hogy rám egy agresszív és alkoholista családi légkör is kreatívabban hatott volna, mint az õ, igen mélyen rejtett hatalmi- és személyiség ellenes ambíciókban gyökerezõ és e rejtettség miatt folytonos gyûlölködésbe torkolló, vallásos és érzelgõs, korrupt szeretete, valamint a hirtelen haragba és a védekezve- támadó szavaiból egyértelmûen kiérezhetõen képzeleti agresszivitásba szökõ, beteges konfliktus-kerülési mániája és az elemi irtózata az igazságért való becsületes és harctól.    Ahogy, immár megértõ, de érzelmileg rég óta nem implikálódó derûvel, elnézem ezt a csökönyös ragaszkodását az általa minden tárgyi bizonyíték ellenében általa igazságnak nevezett hazugság-rögeszméihez, el nem tudom képzelni, hogy miféle jövendõ reinkarnáció, vagy reinkarnáció-lánc tudná egy milliméternyit is változtatni az õ megkövesedett struktúrájának a zavaros idealáncolataiban gyökerezõ rögeszmés gondolkozásán, és "lemondatni" õt arról, hogy csak és csakis az általa állítólag kiismerhetõ, kegyes hazugságok labirintus-rendszerében vélje megtalálni az igazságot. Nem csoda, ha a dédnagyanyja: az én üknagyanyám vak volt és nem csoda, ha a rengeteg szemmûtéte ellenére, az anyámnak a szeme annál inkább romlik végzetesen, minél több tárgyi bizonyíték segítségével állítom õt szembe a számára egyre kényelmetlenebbé váló valósággal. És nem csoda, ha az övével homlokegyenest ellenkezõ alapállásomnak köszönhetõen, minden biológiai öröklõdés-tannak fittyet hányva, az én szemeim nem romlanak. Pedig csak én tudom igazából, hogy mennyire mélyen az õ fia vagyok! Mit érne szegény, aki rám, az õ titokban imádott, egyedüli fiára sem hallgat, és elõttem is elferdíti nevetséges módon a közös élményeinket és tapasztalatainkat, az által például, ha vaknak születne újra és újra, akár tíz inkarnáción át is?     Az elképzelés tehát, hogy karma-törlesztés céljából, vagy éppenséggel fejlõdési lehetõség végett, az anyák tudatos, vagy öntudatlan, aktív és kreatív spirituális hozzá járulása nélkül, különbözõ idõ- és tér egységekbõl, távoli idõkbõl és távoli kultúrákból vitorlázó lelkek bujkálnak be azoknak a méhébe, épp annyira elképzelhetetlen, mint amennyi önigazoló és rögeszme-igazoló szentimentális magyarázatra ad lehetõséget az ugyancsak gyermektelen Rudolf Steineri lélekcsoport elképzelés. Ez szerint olyan, méh- és darázsboly szerû, család- és rokonsági lélekcsoportok vannak, amelyeknek a tagjai, egymással találkozva különbözõ inkarációkban, nevelés és gondozás közben, vagy azt követõen, adóság- törlesztve fejlesztik egymást. Ez a gondolat már csak azért is elképzelhetetlen és visszatetszõ számomra, mert ha komolyan venném, összezavarna az alkalmanként tõlem éppenséggel szigorúságot és következetességet követelõ szülõi magatartásomban. Három gyermeknek a nevelése közben senki ne mondja nekem, hogy a nagyon is átgondolt nevelési látásmódom ellenére, nem a gyermekeim lelki és szellemi integritása, nem a jövendõ egészséges felnõtti és anyai szerepkörnek való megfelelés érdekében, játszom meg a haragos felnõttet és vagyok szigorú és részesítem akár büntetésben a gyermekeimet, miközben mosolygok magamban, mert éppen így fizethetem vissza a múlt inkarnációkban tõlük, vagy általuk elszenvedett lelki, vagy testi fájdalmakat.     És ne mondja senki, hogy a szülõi tiszteletre nem szoktatott, elkényeztetett és önzõ, kamasszá nõtt gyermekek és fiatalok azért keserítik meg a szüleik életét, mert így törlesztik kölcsönösen a karmájukat. Nem kérem, az elkényeztetett gyermekek, akikkel infantilis demokráciát játszottak a szülõk akkor, amikor a természetes rend és a fejlõdés törvénye szerint "önkényes" szülõi irányításban kellett volna részesüljenek, felnõtté válásuk küszöbén, azért kínozzák lelkileg - és sokszor testileg is! - a szüleiket, mert a téves idõzítéssel (rossz neveléssel) azok megfosztották õket olyan, a gyermek által tovább értelmezendõ elemi tapasztalatoktól, amelyek "a családi demokrácia" játékszabályainak az elsajátítási idõszakában (tizenhat - tizenhét év után) már csak igen nagy lelki és testi fájdalmak által szerezhetõk meg. Nekem ne mondja senki, hogy a mi lányaink azért nem verik ki a hisztit az üzletben, ha nem vásárolunk számukra édességet és más gyermekboldogság-okozó kereskedelmi terméket, és nem azért nem szólnak bele a szavunkba, amikor magunk között, vagy más felnõttekkel beszélünk és, hogy azért ne zavarnak meg és hallgatják végig csendbe a metafizikai elõadásainkat, mert õk a korábbi inkarnációjuk alatt nagy bölcsességet és belátó készséget szereztek. Nem kérem, ezek a gyermekek pont olyan hisztériásak lettek volna, mint amelyeket, liberális és humánus alapon, illetve "tudományos pszichológiai" elvek szerint nevelnek a szüleik, ha hagynám magamat az utóbbiak által gyártott gonosz-szülõ c. rémképekkel ijesztgetni.    Ha a lineáris reinkarnáció káprázatától megszédülve, még Rudolf Steiner is képtelenségeket hirdet, nem is kell csodálkozni azon, hogy a reinkarnációnak általában miért a jelen életükben a tényleges boldogságot megtalálni képtelen személyek és a gyermektelen spirituális tanítók és követõik a hívei, mint az új keresztény szektáknak (Hitgyülekezet, Karizmatikusok, stb.)? Hiába, hogy a két horoszkóp összevetése alapján számomra azonnal érthetõ és egyértelmû, hogy mi történik, mert órákig is eltart, amíg egy-egy viszonzatlan szerelemben szenvedõ személyt sikerül lebeszélnem arról a rögeszméjérõl, hogy nem azért ragaszkodik már, már mániákus rögeszmével a plátói szerelme alanyával való egybekerülés lehetõségéhez, mert az általa hõn imádott, de az õt következetesen elutasító férfi, vagy nõ, neki a gyermeke, vagy az anyja volt a múlt inkarnációjában. Vagy arról, hogy az anyja, vagy az apja azért féltékenykedik rá, illetve a barátjára, vagy a férjére - feleségére, mert a reinkarnációs modellek szerint az, az õ férje, felesége, vagy titkos szeretõje volt a múl életükben. És eközben mindössze arról van szó, hogy az azonos, vagy ellentétes, de egymást kiegészítõ és ezért egymást többé, vagy kevésbé vonzó, vagy taszító õserõk, különbözõ rendezõdésben - strukturálódásban - tartalmazódnak bennünk, és az ilyen esetekben - az erõsebb és különleges szerelmi, vagy szexuális vonzódások esetén - olyan rendezõdésrõl (strukturálódásról) van szó, amelyek - az összehasonlított horoszkópokban is látható módon! - kölcsönösen, vagy csak egy oldalúan (Ez a viszonzatlan szerelem esete.) provokálják egymást. És ha mindehhez hozzá vetjük az esetenkénti fizikai szépség és a fiatalság, vagy éppenséggel a spontánul kiáramló pozitív élettapasztalat és bölcsesség által adott lelki, vagy szellemi vonzerõ "ellenállhatatlanságát", kész a magyarázat a "rokoni reinkarnációra".      Jó lenne tehát eldönteni azoknak, akik cáfolhatatlan reinkarnációs élményekben részsültek, hogy a majdhogynem vér szerinti reinkarnációkra utaló, steineri boly-elmélet mûködik ebben az esetben, vagy mindössze "az idõszerûség" és a spirituális rezonancia törvénye kényszeríti a sorukra és inkarnálódási lehetõségekre váró lelkeket, hogy egy-egy nõi petesejtbe befúródni törekvõ ivarsejtet spirituális energiával ellátva, azt feladat-elvégzésébe megsegítsenek, majd az elsõ sejtosztódás pillanatában a magzatot birtokba vegyék. Esetleg azt is elmondhatnák ezek a konkrét és világos reinkarnációs tapasztalatokkal rendelkezõ misztikus keleti és nyugati tanítók, hogy mostanában, mi a csudáért nem akarják ezek a lelkek megszállni a már bébi koruktól kiemelt egészségügyi ellátásban részesült nyugati nõk méhét? (Pedig itt, legalábbis gazdasági és tanulási lehetõség szempontjából, jobb sors várna rájuk, mint az éhezések és a betegségek területén Afrikában! Bezzeg, oda csõstõl tömörülnek!) És a misztikus guruk - például az Indiában élõ Sail Baba - akik világosan emlékeznek több múlt életükre, és jól ismerik a reinkarnációs szabályokat, elmondhatnák nekünk azt is, hogy mi a helyzet a lombik bébi programok esetében? Esetleg, csak a legkevésbé finnyás lelkek, akiknek már a dolog igen sürgõs, szállnak bele az orvostudomány által ilyen nyavalyás-nehezen összekalapált magzatokba, hogy csak tíz százalékos a beépülési arány? A lineáris reinkarnációban való hit által keltett ostobaságok skálája ugyanis igen széles. Ez a misztikus hülyegyerek-játék, már odáig is elfajult, hogy Michel Jakson például, a jövendõ inkarnációit kutattatja a szakértõ misztikusokkal annak érdekében, hogy az összeénekelt vagyonának azt a felét, amely nem úszik el a pedofiliás pereire, átörökítse a jövõben megszületõ "saját magára".         Az a felfedezés tehát, hogy az önkéntelenül mûködõ, teremtõi - mágikus - képességekkel rendelkezõ anyai képzeletvilág, az abszolútumban jelentkezõ "aktuális" Lilit-színezetû, egyetemes teremtõi - kiegyenlítõdési szûkségekkel van kapcsolatban és azokkal összhangban, azokkal együttmûködve, hozza létre lassan - lassan, az idõk folyamán, és jóval a fogantatás elõtt azt a rendkívülien összetett kauzális és spirituális struktúrát és fluidumot, amely a jövendõ gyermek lét-alapját képezi, és amelynek alapján a megtermékenyülendõ nõi petesejtet átitatja éppen úgy, mint az anyának a fogantatás közben átélt képzeleti, gondolati és érzésvilága, sokkal mélyebb, személyesebb és értelmesebb: metafizikailag is elfogadhatóbb magyarázatot adott egy - egy gyermek születésének a metafizikai elõzményeire, mint, a közeli rokonságból, vagy a ki tudja honnan és milyen korból érkezõ, várt, vagy nem várt, és hívott, vagy nem hívott léleknek a nála értelmileg jóval erõsebb szülõk szabad akarata fölötti erõszakoskodása (nemi erõszak esetén pl.) által történõ megfoganása.    De ilyen konkrét metafizikai egységet, hogy lélek, a megfigyeléseim alapján, a személyi horoszkópokból, egyáltalán ki sem lehetett olvasni! Hiszen egy személy horoszkópjában a legfinomabb kauzális elemek, a különbözõ spirituális karaktervonások, a mentális képességek és tehetségek, valamint a legnyersebb pszichikai elemek (érzelmek, szenvedélyek), és a még annál is nyersebb életenergiák, mint kombinálódó variációs lehetõségek vannak jelen, annak függvényében, hogy melyiket szólítják meg, melyiket erõsítik fel, illetve melyiket nyomják és fojtják el erõsebben a szülõi gondoskodás és a szülõi - tanítói, tanári nevelés folyamán. Olyan variációs lehetõségekként tehát, amelyek a szülõi, vagy gyámi gondoskodás és nevelés minõségének, intenzitásának és következetességének a függvényében változhatnak és alakulhatnak, akár az eredeti potencialitások ellentétévé is, éppen úgy, ahogy azt a pszichológia is állítja.       És valóban: az anyai ági örökletes programok felfedezése és horoszkóp-értelmezés közbeni alkalmazása (a karmikus determinációk értelmezése), legalábbis a családi és a baráti - ismerõsi körömben, sokkal pozitívabb eredményeket hozott, mint a korábban alkalmazott reinkarnációs elmélet, arról nem is beszélve, hogy ez a földre nyíló égi kapu, az addig olvasott, metafizikai tanulmányoknak nevezett misztikus meséktõl merõben eltérõ, ám a metafizikai asztrológiát a természettudományok legújabb felfedezéseivel egy az egyben kapcsolatba hozni képes tanulmányokat eredményezett. A gyermekeink gondozásában és nevelésében nyújtott segítségrõl nem is beszélve. Teljesen mindegy, hogy a spiritualitással mit sem törõdõ, a tolerancia eszmekörére építõ, modern pszichológia elveit valló szülõk hisztériás és depressziós gyermekérõl van-e szó, vagy a misztikus szülõk által nevelt elkényeztetett, az elõbbinél még inkább eltévedt szellemiségû gyermekrõl, akinek azért engednek meg mindent, mert a misztikus mester azt állítja, hogy a szüleit "megmenteni" és tanítani született a világra! Az eredmény ugyanaz. Az elõbbi szülõk alkohollal, kávéval és cigarettával szédítik magukat, a második féle szülõk viszont vallásos, vagy misztikus fantazmagóriákkal.         És mégis… nem csak, hogy sejtettem azt, hogy valamiféle reinkarnációnak mégis csak kell lennie - de persze, nem olyan infantilis csiki-csuki játékszerû, "egyik életembe koldus, másikba királyfi" - féle, lineáris ostobaság (És ha valakinél megtörténik, hogy éppenséggel a koldust királyfi követi, úgy sem az a lényeg) - hanem erre intett a barátaim véleménye mellett egyes, a honlapomra feltöltött tanulmányaimat böngészõ, nem hétköznapi szinten tájékozott olvasóim is. Íme egy ilyen, a reinkarnációnak az általam történõ mellõzése miatt jogosan kritizáló levélrészlet:    "Ez az elmélet nem foglalkozik a lélek születés elõtti (preegzisztenciális) létezésével. Tisztában vagyok azzal, hogy a reinkarnáció nagyon vékony jég és nagyon sok tévelygés és visszaélés tapad hozzá. Magam is találkoztam Pál apostollal, Jean-’Darc és Raszputyin, de Antoniusz és Kleopátra is megfordult az életemben. Azonban ne öntsük ki a gyereket a fürdõvízzel. Pontosan én sem tudom, hogy a személyiség melyik része megy tovább és születik meg a „következõ életébe”, DE VALAMILYEN FORMÁBAN LÉTEZIK REINKARNÁCIÓ. Bár lineáris emberi tudattal még azt is nehéz megérteni, hogy a mostani testemnek semmi köze a 10 évvel ezelõtti önmagához, mert sejtjeim fokozatosan, de 7 évenként – egyszerûen „lecserélik” a testemet. A mostani kezemnek semmi köze ahhoz a kézhez, amelyik megtanult írni."     És mégis…, annak a valamilyen formának a helyes értése és értelmezési lehetõsége nélkül, semmiképp nem engedhettem a lineáris reinkarnáció által "tálcán nyújtott", túlzottan leegyszerûsített spirituális származás- elméleteknek. Nem, a gyakorló asztrológusi tapasztalataim és három gyermekes apa asztrológusi tapasztalataim alapján, semmiképp nem lehet az anya és a nagymama és a dédnagymama egyértelmû spirituális bélyegeit és az anya mágikus erejû képzeletvilágának a majdhogynem közvetlen hozzájárulását kizárni a gyermekek spirituális létrejötte és megfoganása folyamatából, sõt: annak a horoszkópjából kiolvasható spirituális felépítettségébõl! És ezt, a horoszkópokban is tükrözõdõ, majdhogynem materiálisan találó anyai ági program- és esszencia-azonosságot, a szülõk, és fõként az anya teremtõ képzeletétõl függetlenül létezõ, autonóm módon egyik korszakból a másikba és egyik anya-méhbõl a másikba vándorló lélekrõl szóló elmélet, teljességgel kizárta! Még akkor is, hogyha a rezonancia törvénye alapján, a nemek törvénye alapján, a ritmus és a ciklus törvénye alapján és a polaritás törvénye alapján is, ez az önálló és zárt egységû szellemi entitásoknak a túlvilágról az e világba való átbújása és az e világból a túlvilági létbe való át- és visszabujkálása, végül is elképzelhetõ.     De ugyanakkor egyértelmûen érthetõ, és kikövetkeztethetõ a teremtõ személyhez (az anyához, pontosabban annak a spirituális struktúrájához és e struktúra által meghatározott életképzelethez) közvetlenül kapcsolódó gyermek spirituális magjának az anyai aurában (a spirituális petefészekben) való létrejövése a teremtés elsõ: a mágia törvénye alapján, valamint a szeretet-törvénye alapján, a generációról generációra való spirituális módosulásokat követõ genetikai átalakulásokban tükrözõdõ Evolúció törvénye és az Abszolútum törvénye (Az egyetemes kiegyenlítõdés törvénye) alapján. És mondom: a reinkarnáció elmélete valósággal a földön és esetleg a fizikai kozmoszban érvényesülõ tér- és idõ tulajdonságok fogságába (lineáris idõalagútba és fizikai formába) zárja a fizikai halál után néhány nappal az étertestüket is elhagyó lelkeket és ez egyszerûen lét-képtelenség, mivel már az alacsonyrendû érzések és gondolatok sem maradnak a végtelenségig egy idõben és egy helyen, miután a meghalt személyek lelke, a testi nehezék után, az adig õket zárt egységû rendszerekké (személyi struktúrákká) tömörítõ éteri "ragasztóanyagjuktól" is megszabadulnak. Ördögi paradoxon: amennyiben tehát a reinkarnációt veszem magyarázatnak a karmára, kizárom az anyai ági spirituális determinációt, amennyiben viszont az utóbbit, abban nem láthatom a helyét az anyai spiritualitáshoz és képzeletvilágtól függetlenül létezõ, a történelemben önállóan ide - oda ficánkoló lelkek reinkarnációjának.     Mint a legtöbb esetben, a megoldás ezúttal is a magas metafizika, vagyis az olvasmányaim és a meditációs élményeim alapján realizált abszolút léttudat és a fizika, egészen pontosan: a kvantum-mechanika egyik ténye felõl érkezett. Nem véletlenül örökérvényû a hermetikus mondat, miszerint: ami lent van, ugyanaz mint ami fent van… Nem csak a reinkarnációval, hanem más megoldatlan metafizikai kérdéssel is voltam már úgy, hogy úgymond addig hagytam parlagon heverni, és "százezer éve néztem valamit, amíg egyszer csak megláttam hírtelen" (József Attila). Éppen a Balog Bél a barátomnak a végsõ valóságról írott könyvét olvasgattam. (Remélem, nem haragszik meg a kolozsvári származású Béla barátom, akitõl az elsõ számítógépem felépítéséhez használt alaplapot ajándékba kaptam, és senki nem úgy veszi ezt, mint hogyha az egykori jótevõmnek az orra alá borsót akarok törni, ha itt megjegyzem, sehol nem találtam a könyvében egyetlen egy, a végsõ valóságról szóló mondatot sem. - A szeretet ugyanis, mindössze következménye és az egyik "eredménye", teremtõi eleme annak a metafizikai folyamatnak, ami az abszolútummal történik és az abszolútumból válik ki, miután az, a Lilith hatására kilépik magából és káosszá változik. És ráadásul még ezt a másod kézi teremtõi elemet, a "kozmikus szeretetet" sem szabad összetéveszteni a meghatónak ugyan nagyon meghatóan hangzó, de egy közelebbi spirituális vizsgálat által igencsak hamis értékûnek bizonyuló humánus érzelgõsséggel. Ezért azzal, a Balog Béla által "Végsõ valóságnak" képzelt és nevezett, egyetemes szeretet-állapotból kiszármaztatott nyájas keresztényi tanáccsal, miszerint nekem minden egyes emberben, még a leg elvetemültebben is, a testvéremet kell meglátnom, sehogy nem tudok egyetérteni. Már hogy a csodában láthatnám a testvéreimet azokban a sebesség-bolond öröknyüzsgõ csíkszeredai õrültekben, akik nem képesek a gázpedálról a lábukat levenni még azoknál a gyalogátjáróknál sem, amelyek közvetlenül az iskolák elõtt haladó útszakaszokat keresztezik, folyamatosan veszélyeztetve, többek között az én gyermekem életét is? És hogyan fogadjam testvéremül, a személyi gyengeségeit nem csak, hogy legyõzni képtelen, de azt nem is akaró, arra nem is törekvõ, sõt: ezt a liberális "másságát" egyenesen tudatosan gyakorló bûnözõben, vagyis a gondosan nevelt és egyelõre magukat az utcán - például iskolából jövet - egyedül megvédeni képtelen kislányaimat kéjsóváran figyelõ, sõt: azokra fenevadként lesõ, pedofil bûnözõkben a lelki testvéreimet? Ezt még akkor sem tehetem, ha ennek az anyai ági õsök spirituális zavarából eredõ önkéntelen késztetéseknek bizonyos (halvány) megjelenési formáit, az asztrológia révén - és nem a reinkarnációs élmények segítségével - szerencsére jóval a lányaim születése elõtt, tehát idejében felfedeztem. És, hogy ebben az esetben is a reinkarnációs élmények érdekes, de spirituális információ-értékük szerint silány forrás-mivolta és az anyai ági örökösödés konkrétumainak a szembeállása köszönjön reám: számomra egészen világos, hogy a 30 éves koráig magát szûzen megõrzõ, hajdani szépségverseny-nyertes, úgymond gyermek-bolond, óvó- és tanítónõ anyámnak, miféle spirituális-zavarában gyökerezik az asztrális góc, ami a Mérlegben álló, erõsen támadott Lilith pozíciójából kiolvasható a horoszkópomból.)           Szóval, keresgélvén a Béla barátom könyvében a végsõ valóságot, arról az általa is idézett, és általam is igen rég óta ismert kvantum mechanikai tényrõl (Valamikor a nyolcvanas évek elején olvastam a Werner Heisembergnek A rész és az egész címû, bennem a metafizikai gondolkozást egyértelmûen elindító, szenzációs könyvét), miszerint a pályájukról kiszakított és egy, a tudós-kutatok által megfigyelt légüres térben mozgó elektronok - energia kvantumok - viselkedése esetében is találkozunk több, feloldhatatlannak látszó, anyagi lét-paradoxonnal. Az egyik a fénynek a kettõs - hullám és, hullám, vagy részecske - természete. A másik az, hogy amennyiben sikerül megállapítani egy elektronnak a tömegét és a gyorsulását, akkor nem sikerül megállapítani - megfigyelni, bemérni annak a helyét, illetve a mozgásirányát. Amennyiben viszont sikerül megállapítani az elektron mozgásirányát, lehetetlen megmérni a tömegét és a gyorsulását. Márpedig a kvantum mechanika kutatási tárgyai és területei a valóságnak azon a határán találhatók, mely a fizikai dimenziót az éteri (háttérenergia, szubtilis energia) dimenziótól elválasztja.     Nagyon érdekesnek találtam tehát azt a tényt, hogy az anyagi világ "szilárd" alapjait képezõ - és ez által a mi biológiai szervezetünk materiális "tömeg-alapját" is képezõ, de még "nem teljesen anyagi" energia kvantumok esetében is ugyanazzal a jelenséggel találkozunk, mint a mi spirituális származásunk esetében. Addig ugyanis, amíg a reinkarnáció "tényével" és jellegével vagyunk elfoglalva, nem értjük hogy az miként egyeztethetõ össze azzal, hogy az anyáink tudatának, képzeletének és álmainak a megtestesülései vagyunk. Sõt: azoknak a függvényei hét éves korunkig. És ellenkezõleg: amikor az anyai idea- és szellem világhoz kapcsolódó spirituális eredet-értelmezésekre, csaknem kézzel fogható tényeket találunk, ezzel a lineáris reinkarnáció gondolata sehogy nem fér össze. Vagyis az, hogy mi, a folyamatos anyai mágikus determinációktól és a hét éves korunkig annak majdnem teljesen alárendelt fizikai állapotunkkal ellenkezõen, ezektõl függetlenül, már évezredek óta létezünk, mint jól elhatárolt, önálló, különálló és zárt lét-egységek, vagyis az anyai ági õsök teremtõ képzeletétõl és azt befolyásoló személyes átélésektõl, tapasztalatától függetlenül foganunk meg azok méhében, mint más korból és térbõl érkezõ autonóm és különálló lelkek, csaknem felháborító.     És mégis…, nem csak azok a néha döbbenetes "élménybeszámolók" figyelmeztetnek arra, hogy létezik "valamiféle" reinkarnáció, amelyek szerint egy - egy, a múlt életére emlékezõ személy, nem csak a korábbi életében szereplõ személyek (családtagok) nevére és szokásaira emlékezett, hanem az utcákra és az egyébként jelentéktelen épületnek számító családi házára is, hanem számtalan olyan komoly és szavahihetõ kutatók is mint az orvos Thorwald Dethlefsen, adnak jelentést olyan - tanuk társaságában történõ - általuk elõidézett hipnotikus állapotban történõ "visszavezetésekrõl", ahol az illetõ személyek különbözõ korábbi életekben "kötnek ki" és számolnak be az épp ott folyó történetekrõl.     Nos, ide, ennek a kettõs spirituális eredetnek az egybe-látásához, segíthet hozza az éveken át, hosszú meditációk és hosszú töprengések által kialakuló, a lét végsõ gyökerével és alapjával való tudat-egyesítésbõl: az abszolútummal való azonosság-tudatból, eredõ egység-látás, a kauzális gondolkozás. Mert amennyiben, az anyai ági determináció mellett létezik reinkarnáció, a kettõnek egy bizonyos dimenzióban azonos a gyökere és, akárcsak az egyszer tömeggel és gyorsulással, máskor viszont iránnyal és helyzettel rendelkezõ elektronnak, a kettõnek egynek kell lennie. Mégpedig abban a finom kauzális dimenzióban lehetséges ez, ahol az idõ, vagyis a történés és a folyamat megszületik, ott tehát, ahol az abszolútum kilépik a statikus, nem cselekvõ és következésképpen, még nem teremtõ állapotából. Vagyis magában az egyetemes teremtés örökös folyamatában. Itt ugyanis, még egy és azonos az az idõ, amelyben az anyák képzelete (Az anyákkal történtek hatására és az anyák által, a közvetlen tapasztalás, vagy a rendszeres - intellektuális - ismeretszerzés hatására megismert, megértett és megtapasztalt valóságnak a képzeletre gyakorolt vissza-hatására, változva, alakulva.) folyamatosan teremt, azzal az általunk mennyiségben: évezredekben mért, sûrített idõminõséggel, amelyben a megszületendõ gyermekek, a különbözõ inkarnációs élményeiket megszerzik és az "aktuális" anyák képzelet-élményeivel szoros kapcsolatban álló, spirituális struktúrájukat "kifejlesztik" (vagy visszafejlesztik: "vissza-élik").        És így, ebben az idõ és idõtlenség, tér és nem-tér ("tértelenség?"), számunkra, illetve az intellektuális értelmünk számára, paradoxálisnak tûnõ egységben, ahova a "közömbös" buddhistáknak és a hindu jogiknak sokkal könnyebb eljutni, mint nekünk, a feltámadt Jézus és az õt állítólag szûznemzés útján megfoganó Mária szellemét, egymástól elválasztva, külön - külön "tisztelõ" keresztény spekulánsoknak, már a reinkarnáció és az anyai ági karmikus determináció gyökér azonossága is érthetõ. Vagyis az, hogy a kettõ nem zárja ki egyik a mást. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ezzel, a reinkarnáció létét bebizonyítottam volna, illetve, hogy metafizikai indokot és magyarázatot találtam volna a létezésére, hanem mindössze azt, hogy ezúttal nem csak azért találom lehetségesnek, mert mások azt állítják, hogy létezik, vagy azért mert két három álmomban voltak hasonló benyomásaim. Álmaimban ugyanis ennél sokkal kacifántosabb élményekben is részesültem és idõvel megtanultam azt, hogy melyik álmomnak van tényleges jelentéstartalma és melyik csupán az értelmemhez nem kötött szabad fantáziám szárnyalásának a produktuma.     Éppen ezért, a metafizikai valóság különbözõ jelentkezési formáinak az értelmezésénél igen fontosnak találom, legalábbis magammal szemben alkalmazni azt az szabályt, hogy az aki ezen, a számunkra, fizikai testtel rendelkezõ és a fizikai lét törvényei szerint élni kényszerülõ emberek számára meglehetõsen csúszós területen, személyi fejlõdési-életprogram fejtõként és szellemi tanácsadóként mer nyilatkozni, hétszeresen fontolja meg azt, hogy az általa tapasztalt élmények valóságosak-e, vagy fantazmagóriák és, hogy az általa állított "igazságoknak" van-e materiális leképezõdése, vagy nincs? Pontosabban: csak olyasmirõl beszéljünk, amirõl egészen biztosak vagyunk abban, hogy tényleg megtörtént és megtörténik, és ne arról, amirõl úgy véljük, hogy esetleg megtörténhetett, vagy megtörténhetne. Ezért, mivel azon kívül a néhány álom-élményen kívül, amirõl hallgató metafizikus és egészen kezdõ asztrológus koromban úgy véltem, hogy reinkarnációs élmények foszlányai, semmi más konkrét tapasztalatom nincs ezen a területen, nem is tartom tisztességesnek sem azt, hogy "a reinkarnáció törvényérõl" beszéljek, illetve, hogy a reinkarnáció misztikum- és fantáziaserkentõ elemeivel éljek, vagy hogy a reinkarnáció-elmélet elemeibõl metafizikai következtetéseket vonjak le. És azt sem, hogy a reinkarnáció létérõl vagy nemlétérõl folyó vitában, bármelyik oldalon is síkra szálljak. Amint eddig, úgy ez után is benne hagyom az analitikus horoszkóp-értelmezõ szövegállományomban a Sárkányfarok - Sárkányfej fejlõdési tengely leírásainál kifejtett elképzeléseimet annak érdekében, hogy azok a személyek, akiknek ezek a karma-interpretációk személyesebbek, hamarabb meg tudják érteni az eddigi sorstörténetük kauzális okait és spirituális értelmét.     És azt is el kell mondanom, a reinkarnáció kapcsán, hogy mind a gyakorló asztrológusi megfigyeléseim, mind az egyetemes teremtésnek az eddigi tapasztalataim segítsége által megértett céljának és rendeltetésének az életünk céljára és rendeltetésére visszavezetett (és egy kevés realitás-érzékkel, bárki által megfigyelhetõ) logikája alapján, bárkik is lettünk, vagy nem lettünk volna a múlt életeinkben, a személyi horoszkópokból kiolvasható életfeladatok felvállalása nélkül, életünk egy bizonyos szakasza után, ami kinek korábban, kinek késõbb következik be, nem lehetünk sem boldogok, sem egészségesek. Sõt: még csak enyhén elégedettek sem. Arról nem is beszélve, hogy ez után, a személyes spirituális fejlõdési életküszöböt jelzõ életkor meghaladása után, egyre szerencsétlenebbé válunk az élet majdhogynem összes területén, amennyiben nem vagyunk hajlandóak ezeket a részben általános és másrészt jellegzetesen személyes feladatokat felvállalni. És ez akkor is így van, ha idõközben bizonyos, külsõségek szerinti "életszínvonalat" biztosító vagyont gyûjtöttünk össze, illetve olyan társadalombiztosítási jogokat és anyagi juttatásokat élvezünk, amelyek megkímélnek attól, hogy másoknak kiszolgáltatottakká váljunk és emiatt teljesen kétségbeessünk. Ahhoz az információhoz viszont, hogy melyek ezek a lényegi életfeladatok, semmi esetre sem a reális, vagy irreális inkarnációink sztorijai juttatnak hozzá, nem a múlt életek eseményeibõl és benyomásiból, hangulat-foszlányaiból lehet kiolvasni egészen konkrétan azokat az életterületeket, amelyekre minden belsõ ellenállásunkat és kikerülési, kicselezési vágyunkat legyõzve, feltétlenül be kell hatolnunk, a számunkra kikerülhetetlenül fontos személyi tapasztalatok megszerzése céljából, hanem egyedül a személyi horoszkópunkból.            Ennek a gyakorló asztrológusként a hétköznapi valóságban megtapasztalt igazságnak az alapján tehát, továbbra is az anyai ági õsöktõl és közvetlenül az anyáinknak a fogantatásunk elõtt átélt szellemi-és lelki állapotából, és nem a lehetséges, vagy nem lehetséges múlt béli inkarnációkból származtatom a karmikus determinációkat. Mert azt, hogy az anya és a nagyanya - és egyes esetekben a dédnagyanya is - hol, miként és miért rontotta el, vagy mivel mentette meg az életét és egészségét, hogy miként, hogyan és miért ment csõdbe, vagy milyen magatartás következtében élt meg derûs nyugalomban és természetes egészségben folyó öregkort, jól láthatja az a személy, akinek életminõség jobbító, vagy krízis-feloldó tanácsadás céljából a horoszkópját értelmezem. Azt viszont, hogy hol rontotta el a tragédiába, vagy erkölcsi és anyagi csõdbe fulladt és esetleg halálos betegségben, vagy balesetben végzõdõ "életeit", a múlt inkarnációi során, kevésbé.   Zárszóként egy lehetséges megoldás.       És ha ezeken a, föltétlenül szükséges megállapításokon túl jutottunk, úgy érzem, hogy el mondhatom az én feltételezésemet a reinkarnációval kapcsolatosan, anélkül persze, hogy azt merném állítani, hogy ez a biztos igazság, annak ellenére, hogy a könnyebb fogalmazás kedvéért a mondandómat nem írom majd feltételes módban. Amit tehát ezentúl állítok, semmi esetre sem jelent egyértelmû és határozott meggyõzõdést, következésképpen, nem akarom ezt egyedüli elfogadható magyarázatként és egyedül érvényes igazságként hirdetni. Lehet, hogy tévedek tehát, de úgy vélem, hogy - legalábbis a magam számára - a rejtélyt megoldottam.     Figyelembe véve azt a tényt, hogy a leírások szerint, normális nappali éber állapotban, a reinkarnációs visszaemlékezések korai gyermekkorban erõsek még, de az idõ múlásával egyre inkább elhalványodnak és több esetben, teljesen meg is szûnnek, valamint azt a tényt, hogy elõfordulási gyakoriságuk akkor és annak függvényében nõ, hogy a reinkarnálódott "elõdök" idõnap elõtt és olyan balesetnek nevezett szerencsétlenségek során haltak meg, amikor úgymond nem voltak felkészülve a halálra, elsõsorban arra a gondolatra enged következtetni, hogy a reinkarnáció elsõsorban spirituális lényeg szerint és csak másod sorban személy szerinti történik meg és csak bizonyos esetekben. Azért elsõsorban lényeg szerint és nem személy szerint történik a ritka reinkarnáció, mert nem a személy ismétel, hanem a fizikai konkrétumokkal való szembesülés hiányában kiegyenlítetlenül maradt kauzális és spirituális struktúra, vagyis a Lilith által az abszolútumból kiprovokált, un. hiány-információ. Ezért van az, hogy a leírások alapján, a múlt életre való tárgyi és személyi emlékezet mindössze külsõséges azonosságokhoz kapcsolódik és nem a karmikus meghatározódásokhoz és nem a sajátos személyi életfeladatok elvégzéséhez. Vagyis mindössze külsõséges emlékfoszlányokról van szó és nem személyi-tudat azonosságról.     És ez logikus is, ha figyelembe vesszük azt, hogy a fizikai és az éteri dimenzión túli asztrális és mentális struktúrák, maximum a fizikai dimenzióhoz kötõdõ, koncentrált individuális érzések és gondolatok lenyomatait õrzõ alsó asztrális és alsó mentális dimenziókban maradhatnak fenn bizonyos individuális és sajátosan zártkörû, azonos élmény- és tapasztalási csoport-egységekben. Amennyiben viszont, a földi életében szerzett kiegyenlítõdési és egyetemes egységbe olvadási képessége segítségével, az individuális törekvések érzés- és gondolatvilága szintjén felül képes jutni egy lélek, már nem maradhatnak meg konkrét, individuális formában sem az érzései, sem a gondolatai, hanem szépen egybeolvadnak a felsõ asztrális és felsõ mentális dimenziókra jellemzõ egyetemes asztrális és mentális egységekkel, magasrendû finom struktúrákkal, amelyeket még határozott karakterû egyetemes idearendszerek irányítanak és tartanak egybe. Amennyiben az illetõ személynek a földi élete során kiérlelõdött idearendszere is meghaladta a jellegzetes csoport karaktereket - kisebb, vagy nagyobb csoportokat egységben tartó, mozgató és fejlesztõ jellegzetességeit tehát, az is tovább halad buddhikus dimenzió szintjére, illetve a lét-kormányzó idea-világba és ezen a magas szinten hasznosulnak a földi élet sajátos tükrözõdési lehetõségei között szerzett tapasztalatai, amelyeknek már vajmi kevés közük van a fizikai (földi) konkrétumokhoz, a konkrét (individuális) képzetekben jelentkezõ, emlék-formákhoz. Ide inkább egyfajta, tudatosan, vagy öntudatlanul begyakorolt és berögzõdött idea-kombinálási képességek jutnak el és olvadnak be a határtalan egyetemes idea-struktúrák és kombinációk, egyre összetettebb kombinálódási és strukturálódási trendjébe mint új spirituális potencialitások. Logikus tehát, hogy ebbõl a dimenzióból, már semmiféle individuális karakterû emlék nem térhet vissza, hiszen ilyesmi ide fel sem érkezhet.             És még van egy állapot, amelybõl a lelkeknek nem lehet "visszatérni". És ez nem más, mint az, amit a tradicionális kifejezéssel elkárhozottságnak nevezünk, vagyis a keresztény misztika által pokolnak nevezett állapotból. Ebbe az állapotba ugyanis azok a lelkek kerülnek, amelyek - most teljesen mindegy, hogy minek a hatására, milyen látszólag kényszerhelyzetnek a hatására, milyen számukra tetszetõs tévképzetek következtében, milyen hamis szabadság-vágytól, Lilith jellegû sóvárgástól, kábulat-vágytól indítatva valamikor, amikor a lejtõn úgymond elindultak és ami által a kétségbeesésnek és/vagy a gyûlöletnek és a félelemnek és a kietlen kiúttalanságnak erre a végsõ fokára elérkeztek, de önkényesen és úgymond szabad akaratukból teljesen megszakítják az abszolút létforrással a kapcsolatot, illetve ellene fordulnak az által, hogy öngyilkosok lettek, vagy az által, hogy másokkal követtek el olyan jóvátehetetlen és visszafordíthatatlan gonoszságokat, ami miatt teljesen képtelenekké váltak a fény és a szeretet felé fordulásra. Ezek a lelkek, amelyek tulajdonképpen saját létfenntartó spirituális és kauzális magjukat "önkezûleg és önhatalmúlag" kezdték megbontani amikor spirituális kábulatukban a saját megsemmisítésük, vagy a mások megsemmisítése útjára léptek, tulajdonképpen egy önfelszámoló, önfelbontó programot hoznak létre, amely a haláluk után is automatikusan tovább mûködik meg- és leállíthatatlanul. A nagy tévedése viszont az ilyen személyeknek az, hogy úgy képzelik, ezzel egy csapásra mindent el is intéznek és a halálukat semmi nem követi.      Nem véletlenül nevezik ugyanis pokolnak ezt az állapotot és nem véletlenül beszél az ide vonatkozó irodalom határtalan szenvedésrõl. Az ember ugyanis hajlamos azt képzelni, hogy csak a fizikai fájdalom érzékelési rendszerével ellátott teste képes a fájdalomérzetre. Óriási tévedés! Az õrültek nem jókedvükben õrjöngnek, hanem azért mert nem bírják elviselni a lelki szenvedésüket. Ugyanúgy, a túlvilági testtelen fájdalmak is határtalan szenvedésekben összegzõdnek, amíg az a spirituális mag, ami "a gyémántnál is keményebb" (Buddha), szétoszlik és a belé zárt energia szertefoszlik. Gondoljunk csak bele, hogy ha a spirituálisnál sokkal alacsonyabb rendû fizikai maghasadás olyan mérhetetlen fájdalmakat okozó romboló erõket szabadít fel, mint amit az emberiség Hirosima és Csernobil révén megtapasztalt, milyen rettenetes lehet átélni azt, amikor a gyémántnál is keményebb spirituális és kauzális mag szétbomlik az anyagnál is alacsonyabb rendû létdimenzióban?       A reinkarnálódó lelkek tehát, azoknak a folyamatosan és intenzíven vétkezõ személyeknek a spirituális struktúrái, amelyek ugyan nem követtek el sem a sorozat-, vagy tömeg-gyilkossággal egyenértékû vétkeket, sem öngyilkosságot (Tehát nem indították el azt a végzetes folyamatot, amely alatt a túlvilágon szét bontódik a kauzális mag, ami mindannyinknak a lét-alapja.) vagyis azon személyeknek a spirituális foszlányai, amelyek nem követtek el akkora gonoszságokat, hogy ez által önmaguk írták volna alá a szétbomlási folyamatról szóló égi parancsot. De ugyanakkor, nem is voltak képesek az egyetemes lét-tudat színvonalát jelzõ felsõ mentális és spirituális dimenzióba kerülni, hanem a "szellem-idegen" (Hamvas Béla kifejezése) tudományos- materiális szédületük, vagy éppenséggel a misztikus-vallásos kábulatuk - sõt: a mesterséges útón elõidézett kábulatuk (részegeskedés, alkoholizmus, kábítószerezés) - következtében, nem sikerült kiegyenlítõdési képességre szert tenniük (hanem esetenként csak hamis kiegyenlítõdésre, mint pl. a fanatikus vallásosok, vagy az önámító misztikusok esetén) és ezért az individuális tudatnak megfelelõ asztrális és alsó mentális szinten rekedtek. Akiknek, a megvilágosodásra való tehetségük ellenére, az anyjuk tudattalan szellem-világából, annak bizonyos, huzamosan és intenzíven átélt zavaros és negatív mentális és ideális-képzeleti élményei következtében, igen nagy adag negatív képzelõerõ szüremlett át a struktúrájukba. Vagy, akik már fiatalon olyan élethelyzetbe kerültek, amely egészen eltért az õ sajátos struktúrájuknak megfelelõ életfeladatok körétõl és így semmi esélyük nem maradt bármiféle feleszmélésre és így elveszett az életük értelme, de annak az idea-strukturálódásnak, amelyet megtestesítenek, úgymond Isteni szükségszerûségbõl, el kell érnie a kiegyenlítõdést. Ezek a célt-tévesztett, de fontos hiány-információkat tartalmazó idea-struktúrák tehát, újabb anyagban való tükrözõdési lehetõség nélkül, vagyis újabb konfrontáció nélkül, nem tudnak vissza jutni az abszolút létbe, ezért a keresztény misztika által tisztítótûznek nevezett állapotba kerülnek, amelyben az kiégetõdnek azok a lélek-halálhoz vezetõ agresszív töltetek, amelyet az anya tudattalan alvilágából kaptak "ártatlanul", valamint azok az emlékeik, amelyek a tragikus halál-élményükkel kapcsolatosak. Amennyiben viszont nem az anyai karmikus töltet miatt, hanem az egojuk felfuvalkodottsága miatt, vagyis éberség-hiányukból eredõ lelki és szellemi tévelygéseik miatt "puskázták el az életüket" és semmiféle kiegyenlítõdési képességre nem tettek szert, vagy hamis kiegyenlítõdésben ragadnak (érzelgõsségbe szeretet helyett, racionalista és természettudományos spekulációban szellemi fény helyett), akkor az un. szellemi bánat és a lelkiismeret-furdalás által, azon téveszméknek spirituális gyökerei égetõdnek ki az egyedi struktúrájukból, amelyek az egojukat jobban megerõsítették a kelletnél.      Valószínû viszont, hogy ez által a szellemi purifikáció által, olyan tulajdonságokat és képességeket veszítenek el, amelyek visszaszerzése érdekében ide vissza kell térjenek.     De figyelem: ez a lélek és a szelem önmarcangoló tisztító tûzében felpuhított, "újragyúrt és újra gyömöszölt" és az individuális létbe ezekkel a gyökeres "szellemi módosításokkal" vissza fordított létegység, amely rezonanciába kerül egy új és más anyának az öntudatlan mágikus képzeletével is, sõt: már annak a sajátos vonásait is (vágyait, sóvárgásait, zavarát és akaratát) magában hordja, már semmiképp nem lehet azonos a régivel, hanem egy teljesen új emberi individuum létstruktúráját képezi, amellett, hogy alapvonásaiban õrzi a réginek bizonyos kauzális és spirituális vonásait és bizonyos egyedi élet-emlékeit!      Ezek után, nem tudom, hogy van-e még értelme múlt életeink után kutakodni, a jeleni életfeladataink felvállalása, illetve azok elvégzése helyett?   Csíkszereda, 2OO6. november 1- december 1.     Kozma Szilárd:  http://www.kozmaszilard.hu/