Kozma Szilárd asztrológus honlapja

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó  |   Regisztráció

Kedves Szilárd!

Azt hiszem, nem tudom eléggé megköszönni a munkáját és a törődését,
teljesen komplex és mélységi értelmezést kaptam, minden szempontból,
nagyon szépen köszönöm.
Mindegyik megérintett, de ez a legutolsó volt a legszebb és legmélyebb,
mintha csak a végére tartogatta volna a koronát.

Ebben természetesen az is szerepet játszik, hogy a transzcendens bolygókhoz
vonzódom leginkább.

Szavai rendkívül feltöltenek engem, és meg fogom érlelni magamban a hallottakat, olvasottakat.
Nagyon sok és nagyon masszív anyagot kell most feldolgoznom, elindítanom magamban.
A naplóírást még nem olvastam el, csak belenéztem, és rendkívül érdekes a téma.

Köszönöm tehát, roppantul örülök, hogy úgy döntöttem, hogy megkérem Szilárdot útmutató értelmezésre.
Nem is mondok többet, mert azt hiszem, átment a visszajelzésem lényege.

Sok örömöt, kiteljesedést és minden jót kívánok Szilárdnak és a Családnak, Violának is üdvözletem!

Deres Anita

Kedves Szilárd, Így, a szintézis végéhez érve hálásan szeretném megköszönni az elmúlt időszakban (egészen az analízistől kezdve) értem végzett kitartó, türelmes munkáját. Annak ellenére, hogy mindezidáig az asztrológia és a horoszkópok világa számomra teljesen idegen, sőt előítélettel bevont terület volt, el kell, hogy mondjam, hogy mégis rendkívül szerencsésnek tartom magam, hogy kapcsolatba kerültem Önnel és az Ön által művelt tudománnyal. Munkája eredményeként sok tekintetben fordulás következett be a belső lényemben: 
- Míg korábban az asztrológiáról és a horoszkópokról azt gondoltam, hogy az valamiféle megalapozatlan hókuszpókusz, ma már teljesen meg vagyok győződve arról, hogy az Ön által művelt asztrológia egy zárt rendszerű, összefüggésekkel átszőtt, racionális, felülről ihletett tudomány, amely nem jósol, hanem szinte tudományosan értelmezi az ember cselekedetinek legmélyebb rétegekben rejlő mozgatórugóit és a kiutat is megmutatja!
- Azt is megfigyeltem, hogy akár az analízis, akár a szintézis azonban csak akkor tud választ adni, segítséget nyújtani, ha őszintén fel merem tenni a kérdéseimet, és a problémáimmal leplezetlenül és pőrén szembe merek nézni! - Már ez is nagyon nehéz volt, ám mégsem elég, mert mit ér bárminemű megvilágító információ és értelem, ha az nem épül be az életembe! Ez a végső konklúzióm, most már rajtam áll a sor!
- Szilárd kitartóan, türelmesen, és nagy lelkesedéssel mindent megtett annak érdekében, hogy idáig eljussak! Azért, hogy képbe kerüljek saját magammal, megértsem mit miért is teszek, és rámutatott, hogy a bennem feszülő ellentmondások miben is rejlenek. Megtanított, hogy a sok kényszeres, rossz cselekedetem valójában honnan is ered és kezelhető! Nem kell, hogy ezek fogságában éljem további életem, sőt, magasabb minőségre emelhetem azt, egészen a megváltódás felé!
- Mindezt bölcsen, tapintatosan, intelligensen tette Szilárd, megelégedett pont azzal a( kevés) mennyiségű információval amennyit hajlandó voltam, most, a jelen állapotomban megosztani vele. Éles látásával, nagy élettapasztalatával nem volt gond kipótolnia a hiányzó láncszemeket, és ráéreznie, hol is vannak az elakadások, mi is a valós probléma, amit talán magam sem tudok vagy merek megfogalmazni, bevallani. Miközben én bevallani sem mertem Ő feketén – fehéren felfedte előttem! - Komoly feltáró munka folyt közöttünk, miközben sokszor meg kellett, hogy álljak és nagy levegőt vegyek, de mindig át tudtam lendülni, mert a hanganyagon elhangzottakat belengte a humor és a derű, ami nagyon – nagyon sokat segített! És az is, hogy teljesen hozzá nem értőként érthetően, logikusan felépítve kaptam meg minden kérdésemre a választ.
- Az sem volt utolsó szempont, hogy míg kiszolgáltattam magam, soha nem éreztem, hogy ezzel Szilárd visszaélt, megbántott, leértékelt volna! Ez nagyon – nagyon jól esett! Nem tudom, hogy a köszöneten kívül búcsúzásul vajon mit is lehet kívánni egy Tanítónak, aki az élet legfontosabb kérdéseiben adott útbaigazítást! Azt gondolom, talán az a legbölcsebb ha ugyanazt kívánom Szilárdnak, mint amire Ő is megtanított engem: Eltántoríthatatlanul, diadalmas küzdelmek közepette, sikeresen haladjon a megváltódás útján oda célba érve! Mostantól kezdve már nekem is ez a célom, és tudom, hogy igazi, maradandó, valós boldogságot a megváltódásomat előidéző életfeladataim beteljesítése okozhat! Minden fáradozását és tanítását megköszönve, szeretettel:
Évi

Figyelem! Fontos tudnivaló a horoszkópkészíttetés – horoszkóprendelés felől érdeklődőknek.

     Azok számára, akik komolyan fontolják a horoszkóprendelést, a horoszkóprendelési tájékoztatóban szereplő születési adatok lényegi részének (születési dátum, óra és perc, plusz a születési helység koordinátái és a szülők születési dátuma.) a kozmaszilard@gmail.com, vagy a kozmabszilard@gmail.com címeim valamelyikére való elküldése után, megadott jeligére válaszolok ... 

Tovább...

A teremtés forrásánál
  Kozma Szilárd és Kozma Emõke: A teremtés forrásánál,  Avagy: A tudatos nemzés és foganás, valamint az áldott állapot - és a teherbe esés, valamint a terhes állapot spirituális különbsége és fizikai következménye.   Szilárd: Évszázadunk és évezredünk végére, a rövid távon eredményes, ám hosszú távon ökológiai katasztrófát elõidézõ, az ember gondján segíteni és a dolgát könnyíteni akaró, pragmatista tudományos - technikai gondolkozásnak nem csak a természetre végzetesen ható, hanem az ember fizikai, pszichikai és szellemi természetében is végzetes zavarokat okozó tévedéseirõl és alapvetõ hibájáról kezd lehullni a lepel. Nem csak az atomkutatás és az agrártudomány gazdasági alkalmazásának nagy részérõl, hanem a gyógyító technikák és az orvostudomány eredményeinek egy jelentõs részérõl is ki derült már, hogy hosszú távon katasztrofális következményekhez vezet. A hamari és kézzelfogható eredményeket hajszoló gyógyítás-technikák alkalmazása a magas gazdasági- technikai civilizációs színvonalat elért népek sorvadásához eredményezi, mivel nem csak az emberi szervezet immun- rendszerét teszi tönkre, hanem elsõsorban a nõk szülõi, élet-adói képességét zavarja meg és teszi tönkre. Statisztikailag is kimutatott tény, hogy azok a lánygyermekek, akik mesterségesen, vagyis császármetszés útján születtek a világra, vagy olyan orvosi beavatkozás által, amely során a szülõ- anya a kitolási aktus idején nem használta teljes kapacitásával a saját szülõ-erejét, felnõtt korukban szintén nem képesek saját erejükbõl megszülni gyermeküket és tudattalanul (önkéntelenül) félnek mind a várandós állapottól, mind a szülés aktusától. Ezért azokban az országokban, ahol két - három generációra visszamenõleg divatos a szülés közbeni fájdalom csillapítók használata, a zsibbasztás, a császármetszés és a "programozott" szülés, a fiatal nõk egyre ritkábban és egyre több fenntartással "vállalnak" gyermeket. (A vállalás megint csak egy tipikusan csaló, tehát demagóg és hipokrita, de mára sajnos "természetessé vált" kifejezés, mivel, ha a XX. században nem találták volna fel a különbözõ teremtés-akadályozó módszereket, technikákat és tablettákat, ebben az értelemben a "vállalás" kifejezés nem is létezhetne.)  Tudattalanul és önkéntelenül idegenkednek a gyermekszülés gondolatától, nem vállalják az áldott állapot (tudományosan: teherkihordás) nehézségeit, a gyermekszülés "kínját", holott normális hozzáállás esetében kínokról szó sem lehet. Tudattalanul iszonyodnak az anyai állapottól ellenére, hogy közülük egyesek "imádják a gyermekeket", voltaképpen gyermek-ellenes a tudattalan pszichikai mentalitásuk. A foganás elõtt szedett fogamzásgátlóknak szintén nagy a gén struktúrákra gyakorolt káros (szülõi erõt csökkentõ) következménye. Sõt, már azt is kimutatták, hogy a fogamzásgátlókhoz használt nõi hormonoknak a vizeletbõl, különbözõ természetes, vagy természetellenes utakon az ivóvízbe visszakerülése következtében az újabb férfi- generációk nemzõképessége (a férfi ivarszervek száma és vitalitása) és szexuális potencialitása is jelentõsen csökkent. Nem csak a (Magyarország határain belüli ) magyar nemzet fogy emiatt látványosan évrõl - évre, hanem a német, az angol és a skandináv országok "bennszülött" lakóssága is, annak ellenére, hogy a gyermekszülést és a gyermekvállalást igen kedvezõen támogatják állami szinten ezekben az az országokban. Annak arányában, ahogy a keleteurópai népek és nemzetiségek ( a romániai magyarság pl.) átveszik ezeket a szülés könnyítési és család- szabályozási eljárásokat, azok is rohamosan sorvadni kezdenek. A fent leírt jelenségek csak a jéghegynek a csúcsát képezik, a látványos eredményeket hozó tudományos - gazdasági tevékenységek által elõidézett, kevésbé látványos katasztrófa - folyamatoknak. A káros és végzetes hatású (e hatásokat csak a harmadik- negyedik generációk tagjain észlelhetõ) orvosi praktikák miatt, egyes futurológusok véleménye szerint, világvége közeledik olyan értelemben, hogy az emberiség egy része tudományos gondolkozásában (intelligenciájában) kiemelten fejlõdik miközben emberi és szellemi öntudatában, valamint fizikai állapotában degenerálódik. A generációkkal korábban elkezdõdött gén-struktúra zavarodásnak a folyamata nem állítható le egybõl és a természetes rend is csak több generáción keresztül fordul vissza. A természet zavarásnak, a katasztrofális (külsõ) természet szennyezése mellet, a lassú szellemi és fizikai sorvadás lett tehát az ember (belsõ) természetére visszaható eredménye, miközben a személytelen, Hamvas Béla szavaival: az érték-indifferens, objektív és materialista tudomány papjai, ahelyett, hogy segítenék, még mindig elmarasztalják nyilvánosan az olyan szellemi törekvéseket és az olyan “tudománytalan” cselekedeteket, mint amilyet a múlt év nyarán a feleségemmel együtt mi is végrehajtottunk és amelyek a zavartalan élet és a szennyezetlen természet önszabályozó tõrvényeiben bízva, a természetes szülés rehabilitációjával, a nõ, illetve az anya veleszületett õsi teremtõ erejébe és szülõi képességébe vetett hitét szándékozik visszaadni. Személyemben tehát nem csak az író, hanem egy olyan szülõ szól a témához, aki manapság még szokatlan szülõi felelõsségtudattal készítette elõ a volt-feleségével együtt (És feleségemet a szülés idõszakában végig a karjaimban tartva, õt erõsítve, vele együtt lélegezve, a szó szoros értelmében részt vettem a szülésben!) a ma is tökéletes egészségnek örvendõ, Medárda nevû lányának, a minden klinikai-orvosi ellátástól és beavatkozástól mentes, természeti körülmények között (egy Csík-zsögöd és Csík-szentkirály határterületén álló hegygerinc fenyõerdõjében) történõ “tökéletes” születését. Igazoltan azáltal is, hogy mind a második természetes (orvosok) nélküli szülésén is túl levõ feleségem, mind a lányaink egészségesek voltak a természetes szülés - születés idején is és ma, négy év múlva is, kitûnõ egészségnek örvendnek, fontosnak tartom, hogy a nyilvánosság elõtt feltárjam mindazt, amit tudok azokról a folyamatokról, amelyek az emberteremtésnek és az ember fizikai létrehívásának a szellemi hátterében állnak. Tudósítani akarok azokról a szellemi erõkrõl és szellemi okokról, amelyek a fizikai születést megelõzve, de azt minden részletében és minden mozzanatában meghatározva, a spirituális eredetnél, vagyis az igazi születésünknél állnak. Miért érzem szükségét ennek? A szülésre való felkészülésûnk során sok belföldi és külföldi szerzõ ide vonatkozó könyvét elolvastuk és egyikben sem találtuk meg az ember születésének azt a magyarázatát - értelmezését, amelyet mi már ismervén, “civilizált” mivoltunk ellenére neki mertünk vágni ennek a sokak szemében kalandosnak és felelõtlennek tûnõ vállalkozásnak. Íme mit ír Dr. Szilágyi István “A nõ élet -és kortana” címû könyvének (Tudományos könyvkiadó, Bukarest, 1991) a 91. oldalán: “A méh veleszületett rendellenességeit elõidézõ okokat nem ismerjük.” Nos, akármilyen furcsán is hangzik ez, de a metafizika õsidõk óta ismeri azokat a biológiai rendellenességeket és szervi elváltozásokat kiváltó okokat, valamint a rejtett betegségi okokat, amelyeket a mai tudomány nem ismer. Pontosabban: nem akar megismerni! A fenti soraimhoz feltétlenül hozzá kell fûznöm mindjárt azt is, hogy sem a feleségem, sem én nem vagyunk hívei semmiféle rendkívüliség-vadászatnak és nem azért vállaltuk és készítettük elé jövendõ gyermekünk születését a “vad erdõben”, hogy ezáltal valami feltûnõ és rendkívüli dolgot tegyünk, hanem azért, mert erre rá voltunk kényszerítve! Igen: rá voltunk kényszerítve elsõsorban az önmagunkkal szemben fenntartott azon erkölcsi elvárás által, amely megköveteli tõlünk azt, hogy mindazt amirõl realitásként beszélünk az elõadásaink során, a mi mindennapi személyes életgyakorlatunkban is megvalósítsuk (nem prédikálunk eszmékrõl és nem hangoztatunk kipróbálatlan elméleteket). Másod sorban rá voltunk kényszerítve erre a lépésre több, a Romániai korházakban használt és a teljes semmibevételen és kikerülésen kívül más eljárással kivédhetetlen, egészségügyinek nevezett, számtalan káros hatású (iracionális) kórházi “mûfogás” által is. Mi senkit nem bíztatunk tehát arra, hogy olyan gyönyörû (“-De nem steril!”) természeti környezetet válasszon jövendõ gyermeke születési színhelyéül mint mi, de az otthon-szülésnek igenis hívei vagyunk. Mi elsõsorban az általános kórházi körülményektõl nem sokban eltérõ zajos lakási körülményeink miatt, de fõképpen a szüleink várható, sok nehézséget ígérõ szemben állása és “tudományosan-jogos” aggodalmaskodása miatt választottuk a civilizáció zajos és benzin-büzõs áldásai közepében álló városi lakásunk helyett, egy csendes és nyugalmas környezetet, ahol azáltal, hogy csendben és nyugalomban lehetünk, a hozzánk hasonló gondolkozású, diszkrét és egyáltalán nem aggodalmaskodó barátaink társaságában, mindvégig közvetlen kapcsolatban maradhatunk (a szülés után is!) az isteni léterõk megnyilatkozásait szabályozó Egyetemes Törvények szellemével. Erre sem a szellem-idegen csíkszeredai kórházban, sem a csíkszeredai zajos otthonukban, a tudományosan és ésszerûen aggodalmaskodó, zaklatott lelkû szüleinknek a vak véleltlen képzetéhez, vagyis az irracionális félelmekhez szokott, a lehetséges szerencsétlenségek kényszer-képzeteit valóságként kezelõ és igy azok beidézését elõsegítõ, vagyis alapállás szerint negativ tõltetû szellemi környezetében nem lett volna meg a lehetõségünk. Persze, a Romániai kórházi szülészeti osztályokon, valamint a csíkszeredai megyei korház szülészeti osztályán gyakorolt eljárások, mûfogások (“szülés-levezetési” technológiák) csak egy kicsit vadabbak és irracionálisabbak a nyugati civilizáció materialista babonáinak hatáskörébe tartozó kórházak szülészetén gyakorolt irracionális mûfogásoknál. Ezek a mûfogások: a nõknek az embertelen “nõgyógyászati” asztalra való fektetésével kezdõdnek, vagyis (tekintettel arra, hogy melyik üregbõl kell az újszülöttnek elõbújnia, a fejre állításon kívül) a legtermészetellenesebb pozícióba kényszerítésével (feleségem térden állva várta ki az optimális tágulást, majd gugolva szült) -amit követnek az így elõállot helyzet miatti “szükséges” mûfogások mint például a gátmetszés, a gyermek kipréselése - kihuzása. Befejezõdnek a két lábán járni alig tudó és a “fenekén” ülni egyáltalán nem tudó anyának és a mesterséges táplálással, vitaminokkal életképessé pumpált csecsemõnek a rengeteg (felelõsségszétszóró) orvosi aláírással és pecséttel ellátott iratok kiséretében történõ elbocsátásával. A mentõvel(!) vagy személygépkocsival történõ hazaszállításával. A csíkszeredai “megyei korházban” és általában Romániában szó sem lehet még arról, hogy azokat a természetes elvárásokat kielégítsék, amelyeknek egy részét nyugaton már “figyelembe veszik” az egészség urai és parancsolói. Ezek például, hogy a nõt ne tegyék szülés közben egy magatehetetlen növénnyé, tehát hogy ne indítsák be mesterségesen a szülést, hogy ne okozzanak neki pszichés görcsöt azáltal, hogy leborotválják a nemi szervét, hogy ne irányítgassák és ne kiabáljanak rá, hogy ne préseljék ki a gyermeket erõszakosan a hasából, hogy ne vágják el azonnal a köldökzsinórt hanem csak egy fél óra múlva, hogy a gyermeket helyezzék finoman azonnal az édesanyja hasára, majd a mellére, hogy ne mossák azt meg és ne törüljék le róla a magzatmázt, hogy injekcióval ne gyorsítsák fel szükségtelenül a méhlepény leválását, hogy ne távolítsák el az újszülöttet az anya mellõl és hagyják õket ketten maradni (és az apával együtt: hárman) a szülés után! A többnyire általánosan érvényes korházi helyzethez ( és eredményekhez!) képest mi, ketten egymás szemébe nézve, egyszerre szívtuk mélyen a tüdõnkbe a fenyvesek ózondús levegõjét feleségem vajúdási fájdalmainak nem egészen másfél órája alatt, és õ az én vállaimba kapaszkodva, de saját erejébõl, három másodperc alatt szülte meg három kilós és ötven centis kislányunkat egyetlen egy határozott hasizom összehúzással. Persze, “gátszakadás” nélkül. Miután hátára feküdt, Medárdát mindjárt a feleségem hasára majd a mellére helyeztük és így gyönyörködtem benne - bennük, egy jó fél óráig, amíg elkötöttük a köldökzsinór két végét és elvágtuk. Ezután karjaimba vettem a teljesen nyugodt kislányt és bevittem a sátorba, mert érkezése tiszteletére (Medárda neve bõséget, esõt jelent) szemerkélni kezdett az esõ. Így hallgattam az újszülött lányommal együtt meghitt csendben a finoman szitáló esõcseppek pergését a sátortetõn tíz-tizenöt percig, amíg barátaink által segítve, Emõke is be nem feküdt közénk. A méhlepény megszülésénél már nem voltam jelen, mert haza kellett mennem bölcsõért és takaróért, ugyanis annak ellenére, hogy dátum szerint pontosan kilenc hónapra született meg Medárda, az Emõke jó fizikai állapota miatt, még nem számítottunk az érkezésére. Emõke a szülés utáni ötödik napon erdei Karate-edzésen vett részt és a hetedik napon, hátizsákkal a hátán, saját lábán jött le velem együtt -én Medárdát hoztam karjaimban-, a Bakónyakáról, hogy másnap ( csak a nyolcadik napon!) kérjük ki az újszülött anyakönyvi beiktatásához szükséges orvosi papírokat. Egyébként mindketten egészségesnek találtattak ezen az utólagos orvosi vizsgálaton. Akik e sorokat olvassák, bizonyára arra gondolnak majd, hogy: jó - jó, zajos és benzin-bûzös városi körülményektõl és aggodalmaskodó anyától-anyóstól való természetbe menekülés, de mi van a szülés közben elõállható ( “mert soha nem lehet tudni”) nehézségekkel és komplikációkkal, amelyeken csak megfelelõ szaktudással és csak kórházi felszerelés igénybe vételével lehet segíteni? És arra is gondólhatnak, hogy minket, akik felelõtlenségünkben nem számoltunk ezekkel a komplikációkkal és csak a véletlennek köszönhetjük hogy ezek nem álltak elé, Medárda lányunk e manapság rendkívülinek számító könnyû születése, nem hatalmaz fel arra, hogy megfontoltabb és felelõsségteljesebb embereket ilyen vad kalandra bíztassunk. És talán rarra is, hogy amiért a szülés közben “szerencsére” nem történt semmi baj, az még nem jogosít fel minket arra, hogy másoknak tanácsokat osztogassunk! Sõt: mindezen túl, hogyan vehetné semmibe az orvostudomány és az egészségügyi hálózat nélkülözhetetlen szolgáltatásait egy olyan nõ például akinek az elõvizsgáltok során igen komplikált és nehézségekkel teli szülést jósolnak az orvosok? (-E jóslásokkal szemben jobb lesz óvatosnak lenni, mert pszichikai önbeteljesítõ természetük is van! Emõke hasa és a magzat méretei miatt már a negyedik hónapban elkezdte “szakemberi” méltatlankodó elégedetlenkedését az a szülész orvos, aki annak idején az õ születését “levezette”. -Vagyis beindította mesterségesen a szülést és fogóval kiráncigálta az újszülött Emõkét, mert járt le a munkaideje. E tudományos és igen racionális szakemberi alapállást észlelve, kerülni kezdtük az orvosokat és Emõkét csak a szülés elõtt tizenhárom nappal látta egy ismerõs orvos, aki szintén be akarta indítani a szülést mesterségesen mindjárt másnap, holott Medárda csak tizenkét nap múlva született meg zavartalanúl és ezért egészségesen. ) Nos, a kételkedõ-aggódó kedves olvasót megnyugtatom afelõl, hogy egyik legtöbbet tárgyalt témaköre az elõadásainknak éppen a felelõsség és a felelõsségvállalás. És amint ebbõl is következik, e sokak számára megfontolatlannak és kalandosnak tûnõ lépésünk elõtt, mindamellé, amit tudtunk a szülés-születés spirituális hátterérõl, rengeteg szakkönyvet elolvastunk és minden lehetséges forrásból információt gyûjtöttünk és minden ide vonatkozó, ténylegesen lényegi kérdéssel számoltunk. A mi életünkben és a mi gondolatrendszerünkben ugyanis nem bírnak semmiféle jelentéssel az olyan kifejezések mint a véleltlen, a szerencse, a “de vajon”, a “sohasem lehet tudni”, vagy a “hál’ Istennek”. Mi egy olyan tudásrend alapján éljük az életünket, amely az igazi, a nem kanonizált és nem intézményesített (nem államosított és nem vallásosított), tehát a nem dogmatizált keresztény-hitnek a valóságismeretébõl ered. Ez a sokak által misztikusnak mondott, de valójában racionális és logikus tudás-rendszer a mindennapi életben is érzékelhetõ és észlelhetõ Egyetemes (isteni) Törvények hatásmechanizmusának az alapos ismeretén alapszik. Ez az ismeret viszont automatikusan kizárja életünkbõl a “sohasem lehet tudni”- szerû tévképzetekbõl eredõ komplikációkat. Hamvas Béla a “Patmosz” címmel egységbe foglalt esszéinek egyikében azt fejti ki a rájellemzõ világossággal, hogy az ember tulajdonképpen nem a valóságtól szenved, hanem a valóságról alkotott tévképzeteitõl. (A metafizikai fogalomhasználattal és a Hamvas Béla nevével most elõször találkozó olvasók kedvéért itt el kell mondanom, hogy valóságon nem kizárólagosan és nem csak a fizikai, vagyis tárgyi valóságot értünk. A metafizika kifejezés fizika fölöttit és fizika elõttit jelent, vagyis a fizikainál érvényesebb és ezért tõrvényesebb okok és erõk világát. A metefizikus ugyanakkor a kauzális, a szellemi és a lelki valóság mellett a fizikai valósággal is számol természetesen, annak minden vonatkozásában.) Vigyázat: nem arról van szó, hogy a valósággal való találkozás és szembesülés nem jár fájdalommal az ember számára, hanem arról, hogy nem a valóság az amitõl szenvedünk. Ugyanis az ember azért szenved, mert minden áron el akarja kerülni a valósággal való találkozás-szembesülés bizonyos momentumaival együtt járó fájdalmakat és a fájdalomtól való óvakodásával, menekülésével és az elõl való elzárkózási technikáival -trükkjeivel elõidézi a létezésben igen fontos (jelzõ!) funkciót betõltõ különféle fájdalmak állandósulását: a szenvedést. Azt az esszét, amelyben ezt részletesen kifejti -és ezek szerint ezt a mondatot is- többszõr olvastam azelõtt, de valós igazságtartalmát csak akkor fogadtam be magamba minden sejtemmel, amikor Medárda születési helyén ülve, az õ születésére áldást adó hatalmas fenyõfák árnyékában újraolvastam. Az ember ugyanis csak akkor ért meg valamit igazán, ha annak amit meg kell értenie, az ellentétét is meg tapasztalja. Akkor értettem meg tehát, vagyis akkor vettem észre azt, hogy amitõl én voltaképpen hosszú évek során szenvedtem, azok az én valóságról alkotott téveszméim, amelyeket a lelkembe és a szellemembe: valóság-képzetembe a neveltetésem és a taníttatásom során, szüleim, tanitóim -tanáraim és mások korábban elültettek. A Medárda hivatalos beiratása körüli nevetséges korházi cirkusz ugyanis egyértelmüen megértette velem azt, hogy mindaz amitõl én korábban féltem, nem vólt más, mint ezeknek a valóságról alkotott “emberi” téveszméknek a konkrét megtestesülése. Emõkével és a metafizikus barátainkkal ugyanis rendelkeztünk már tapasztalatokkal arról, hogy az Egyetemes Tõrvények miképpen hatnak a különbözõ létdimenziók sikjain a saját személyünk és személyes kapcsolataink esetében, de arról nem, hogy az olyan ezer fejû és személytelen hatalmi aparátusban is mint pl. az egészségûgy is pontosan és kiszámithatóan, tehát veszélymentesen éreztetik hatásukat azok számára akik számolnak a létezésükkel, arról még nem. Az ember tehát tulajdonképpen nem a valóságtól szenved, hanem a valósághozhoz való korábbi viszonyulásának a következményeitõl. Ugyanis teremtõerejével (életképzeletével: vágyaival és akaratával) a vele történõ eseményeket õ maga hozza létre, õ idézi be magának szabad akarata, vagyis a képzelõereje segítségével. A nehézség mindössze abban áll, hogy a valóságot megkülönböztessük a valóságról alkotott téveszméinktõl. Ez viszont nem könnyû dolog, mert a téveszméinket nem önkéntesen szereztük be magunknak, és nem önkényesen fejlesztettük ki, hanem valamennyiünket, egytõl egyig, ezen téveszmék (a tudományosan és “objektiven” gondolkozó ember által önkényesen leszükitett valóság képzetei) szerint neveltek és e téveszmék alapján tanítottak meg gondolkozni, vagyis a valógot értelmezni. Ezért az ember fogantatásával, születésével és személye további fejlõdésével (-saját személyünkkel) kapcsolatosan is ezen, a materialista tudományok által fenntartott téveszmék és tévképzetek vezetik minden gondolatunkat és konkrét cselekvéseinket is a mindennapi életünkben. Ezért a neveltetése által a száraz technika-tudományos koncepciók és a pragmatikus racionalizmus szûklátókörû rendszerébe befalazott gondolkozással élõ ember (nõ) a fogamzás, az áldott állapot, a szülés és a gyermekgondozás élethelyzeteit, éppúgy mint életének többi életfolyamatait, csakis az érvényben lévõ materialista-tudományos koncepciók, az ezeknek megfelelõ közösségi-társadalmi szokásrendek, viselkedés- és boldogságmodellek szerint éli meg. Iskoláztatásán keresztül e gondolkodási modellek logikájára beállított (automatizált) életképzeletével nem akar tudni azokról az egyetemes, a lét összes dimenziói szintjén érvényesülõ -és így minden ember személyes életében is megnyilvánuló- törvényekrõl, amelyek megismerése nélkül nem képes a különbözõ sorshelyzetei, tapasztalatai, megpróbáltatásai, konfliktusai helyes (a valóságnak tényleg megfelelõ) értelmezésére. Nem képes tehát a saját személyiségében, az õ lelki-szellemi “építményében” található ok-okozati összefüggések feltárására és feloldására. Ez, a (metafizikailag) “szellemében korrupt, lelkében zavarodott és testében beteg” ( id. Hamvas Béla: Scientia Sacra I.) modern ember, nem rendelkezik tehát azzal a hitnek nevezett szellemi tudással, amit az archaikus idõk iskoláiban tanított õsi beavatási rendszerek, de elsõsorban az asztrológia, valamint a hermetikus bölcsek által leírt hét egyetemes törvény ismerete és tudatos mûködtetése biztosíthatna számára. Legbanálisabb példa arra, hogy mi következik ebbõl a szellemi tájékozatlanságból, vagyis a legkézzelfoghatóbb idevágó példa az egyetemes törvények megsértésére, és e megsértésbõl adódó katasztrofális következményekre, a szülés és a születés folyamatához kapcsolódik. Ez nem más, mint a manapság mintegy “természetessé” vált ( igazából minden mozzanatában és vonatkozásában természetellenes! ), korai és erõszakos beindítása a szülésnek, amelynek során a nõ képtelen a gyermek kitolására és teljesen kiszolgáltatottja lesz azoknak, akik megfosztják õt attól az Isten által adott lehetõségétõl, hogy a teremtésben teljes jelenlétével és akaratával részt vegyen. Ennek a durva beavatkozásnak csak a felszínes, mondhatni mechanikai következménye az, hogy (jobbik esetben) úgy kell a nõbõl a gyermeket kipasszírozni, mint a fogkrémet a tubusból és kiráncigálni egy “nõgyógyászsti” fogóval a fejétõl fogva (mint ahogy a takarítónõk közremûködésével kigyömöszöltek és kiráncigáltak a szülési fájdalmakat nem vállaló édesanyáninkból annak idején engem is és feleségemet is “tudományos” születésünk alkalmával), vagy amennyiben ez csõdöt mond, kéznél van a másik találmánya az orvostudománynak és egy egyszerû császármetszéssel (-Huszárvágással!!) az orvos kioperálja a gyermeket az anyából mint egy daganatot. Sajnos ez utóbbira nem csak a fenti “technikai hibák” következtében kerül sor, hanem egyes orvosok már a harminc éven felüli nõkbõl is önkényesen és ideje-korán kioperálják a gyermeket, amennyiben az elsõ “terhesség” állapota forog fenn. De még szomorúbb az a tény, hogy egyes nõk, már eleve ezt igénylik az orvosoktól, elzárván magukat a teremtõ erejük legelemibb és számukra legfontosabb megnyilatkozásának az átélésétõl. Ezeknek a felelõsségteljesnek feltüntetett, de valójában felelõtlen és szentségtelen beavatkozásoknak a pszichikai és spirituális következményeit a késõbbiekben részletezzük Emõkével. Mielõtt a várandóssági állapot metafizikai hátterének ismertetésébe belefognék, feltétlenül szükségesnek tartom átvenni a Másképpen a szerelemrõl és a szexualitásról címû, metafizikai tanulmányomnak a különbözõ szexuális aktusok következtében létrejövõ “teherbeesési” lehetõségekrõl és a teherbeesést megakadályozni hivatott eljárásokról szóló részletét. Ugyanis a jövendõ gyermek szellemi-lelki zavarainak, valamint az anya és a gyermek jövendõ egészségének és egészségi zavarainak ( vagyis az orvostudomány által funkcionális zavaroknak nevezett azon “szülési komplikációknak”, amelyek tudományos -technikai kivédése, korigálása és kezelése érdekében ma még minden “felvilágosúlt” nõ a természetellenes klinikai szülést választja) ide nyúlnak vissza a gyökerei: “Nem csak azért haszontalan minden misztikus vagy materialista koncepciók szerint megírt szex bedekker és mágikus szex-tanítás, mert a sikerorientált szerzõk a különleges élvezetek kicsikarási lehetõségeire, valamint a csábítóan zavaros és zagyva, misztikus átélési technikák sikerére alapozzák világra szóló tanaik értékét, hanem azért is mert nem adnak választ arra az alapvetõ kérdésre, hogy mi lesz az utódnemzés problémájával egy olyan párkapcsolat esetében, amelyben a nõ -vagy fiatal lány- még nem akar gyermeket szülni, de fogamzásgátló tablettával, vagy más technikai eszközzel sem akar “védekezni”, vallásos, vagy spirituális meggyõzõdése következtében, a “teherbe esés" ellen. (Azon a -Romániában legalábbis nagyon divatos- joga elméletnél, amely a férfi magömlése teljes visszafojtásával, visszaszorításával véli egy kalap alatt elintézettnek a dolgot, csak a középkori bájitalos kuruzslási eljárások irracionálisabbak. És nem csak azért, mert pontosan õk -akik minden olyan problémát, amire nem tudják a választ, a személyi Karmával magyaráznak- vétenek elsõsorban a Karma, vagyis Az ok és az okozat törvénye ellen, amikor a fent említett ósdi mechanikai módszerrel védekezve, ki akarják cselezni a Tõrvényt, hanem elsõsorban azért, mert a szexuális inger alatt álló merev, vagy félmerev férfi hímvesszõbõl kiszüremlõ folikulin is tartalmaz bõségesen olyan férfi ivarsejteket, amelyek minden misztikus-technikai ügyeskedés ellenére, képesek a méhbe jutásra és a nõi petesejt megtermékenyítésére.) Nem hiába tettem idézõjelbe a teherbe-esés és a védekezés kifejezéseket. Ugyanis az a misztikus, vagy “normális” ember, aki még védekezik a KARMA TÖRVÉNYE ellen, annak nincs hite, vagyis nem rendelkezik még egyetemesen orientált személyiségtudattal és nem tudja, hogy amennyiben õ nem erõszakoskodik sem tettben, sem szóban, de legfõképpen gondolatban senkivel és semmivel, azzal a személlyel szemben, az egyetemes törvények szellemében, nem erõszakoskodik még maga az Abszolútum (Isten) sem. Nincs megadva a lehetõség semmiféle misztikus, vagy természeti erõnek, hogy az az ember úgymond ártatlanul "teherbe essen" az õ személyes és határozottan fenntartott szabad akarata ellenére! Amennyiben nem akar még gyermeket nemzeni (és hozni) a világra valaki, mert úgy érzi, hogy ez megzavarná õt a további fejlõdésében, és egyetemes személyiségtudata kialakításában, nem kell félnie a teherbeeséstõl, mert a tudatlanságán és a felelõtlenségén kivül, az egyetlen ok, ami miatt õ még "teherbe eshet", az pontosan az õ személyes félelme, szorongásos lelkiállapota lehet! Az egyetemes felelõsségtudata segítségével erõs személyiség-tudatot kialakító és így tiszta akaraterõvel rendelkezõ nõ ugyanis már nem lehet áldozata a saját, vagy a partnere tudattalanjában tenyészõ gyermek-képzeteknek. A tudattanunkkal kapcsolatban álló asztrális léterõk nem használhatják fel az akarata érvényesítésével másokat (félelmében) nem támadó és nem hátráltató nõt egyszerû "szülõ edénynek" de a férfit sem, egyszerû (fizikai - biológiai) megtermékenyítõ eszköznek, önkéntelen "donátor"-apának. Ez a különbség a teherbeesés és az áldott állapotba kerülés között. Ugyanis az a nõ, aki tudatosan, felelõsségteljes szeretettel engedve természetes vágyainak, létrehív a tudattalanjában rejlõ teremtõerõk révén egy új emberi lelket, az õ jövendõ gyermekét, annak a szeretkezés következménye, vagyis a gyermek materializálódása a méhében (spirituális fejlõdési lehetõségeket biztosító várandós állapota) ténylegesen áldás. Ugyanis ebben az állapotban a nõnek határtalan lehetõségei nyílnak az egyetemes létezés tõrvényeinek a közvetlen megtapasztalására és az egyetemes õserõkkel való személyi és közvetlen kapcsolatok mélyebb ás egyértelmûbb átélésére, tudatosítására. Mindezen felül, vagyis mindezzel egyben a nõ akaratán kívül egy olyan fizikai-fiziológiai (egészségi) megtisztuláson megy keresztül a magzat védelme érdekében, amely a lelki-szellemi megtisztulásához is alapul szolgálhat ha megfelelõen, az egyetemes tõrvényekkel összhangban és nem azokkal szembe szegülve viszonyul az anyaság misztériumához. Annak a nõnek viszont, aki találomra, egyetemes tájékozódás és átlátszó életvitel nélkül, önmagával és másokkal az élvezet érdekében öntudatlanul is erõszakoskodva mind a szellemi, mind a lelki szférákban egyaránt, felelõsségtudat nélkül éli meg életének ezt a legfontosabb mozzanatát, annak tudatában természetesen teherként jelentkezik a gyermekfogamzás. A probléma abban áll, hogy a materialista koncepciók által félrevezetett ember (nõ), már el sem tudja képzelni, hogy pontosan a félelmében elfojtott és az erõszakosan elhárítani-akaró racionális gondolkozása közben létrejött negatív gondolatképek mind, de mind behatolnak ("lesüllyednek") a tudattalanjába, vagyis elméjének a racionális tudata és a személyi akarata által nem ellenõrzött részébe. Ez viszont nem ismeri sem a NEM - fogalmát, sem más elhárító - megtagadó fogalmi formulákat, hanem csak az intenzív érzelmek inger-hatásait érzékeli (még ha diszharmonikusak is azok!) és pontosan ezen intenzív ellen-érzelmeknek, vagyis félelmeknek a hatására (a tudattalanjában rejlõ azon asztrális léterõk által, amelyek kapcsolatban állnak az egyetemes hiány-információt tartalmazó kauzális-központtal), a tudattalanja felépít egy olyan diszharmónikus lelket, amely összhangban áll a nõ idõleges pszicho-mentális állapotával és vibrációs színezetével. Így indul el a valóságban, a biológiainál sokkal erõsebb létszíntereken egy nem várt gyermekfogamzás, amely során a férfi több millió ivarsejtjei közül egynek a nõi petesejtbe történõ behatolása már csak a biológiai megvalósulási lehetõséget biztosítja. A fogamzás tehát nem materiális, hanem kauzális szintekrõl indul el minden esetben és ahhoz, hogy igazából megtörténhessen, az ember akarva-akaratlanul, azaz ellen-akarva, elsõdlegesen és személyesen részt vesz ebben a lélek-teremtésben. Ezért valójában nem is lehetséges az ártatlanul, vagyis az õ akaratától (ellen-akaratától) függetlenül teherbe esõ ember (nõ) létezése, mint ahogy statisztikai adatok szerint is, furcsán, csaknem “természet-ellenesen” kevés azon nõk száma, akik szexuális erõszak következtében “teherbe” is esnek! Nem miden nõ van általában felkészülve az alkalmi szexuális aktusokra és technikailag "bebiztosítva" a nem szívesen fogadott, de lehetséges fogamzás ellen. Olyan állapotban viszont, amelyben valaki fél a teherbeeséstõl, nem képes felelõsségteljesen és állandóan fenntartott, határozott akarattal átélni mindazt, amit a korábbiakban leírtam, akkor csupán többé-kevésbé "jó", szexuális élmény, vagy egy szükséges rosszként átélt esemény marad számára az szexuális aktus. Ilyenkor a férfi is mindössze “egyet élvez", hogy más ilyen események jellemzésére használatos, klasszikus és felettébb felemelõ kifejezéseket ne említsek. De még ez is másodlagos kérdés amellett, amit e probléma felvetésének az elején említettem, tudniillik, hogy metafizikai realizálás szempontjából, amennyiben a hitet egy olyan átélt és gyakorolt tudásrendszernek, vagyis használható metafizikai értéknek és evidenciának (és használata alapján: eszköznek) tekintjük, aminek semmi köze a hiszékenységhez ( a vallásos szentimentalizmushoz), bármilyen védekezési forma, vagy akárcsak a gondolkozási ügyeskedés is, ami a "teherbeesés" lehetõségét hivatott megakadályozni, érvénytelenné teszi az egész hitünket és így az egész metafizikánk, szószátyárkodó filozófiává és fölöslegesen ködösítõ miszticizmussá, esetleg középkori varázslók nevetséges okkultizmusává alacsonyodik. A megoldás persze nem az, hogy e sorok olvasása után, mindenkinek, aki a metafizikai alapállás ébersége szerint akarja folytatni az életét, azonnal félbe kell hagyni mindenféle (un. európai-keresztény szokássá vált) védekezési praktikát, hanem az, hogy tudnunk kell azt, hogy egyszer, valamikor a spirituális letisztulásunk megfelelõ színvonalán, elérjük majd azt az állapotot, amelyben a hitünk, azaz lényegünkké vált tudásunk felszabadít minket mindenfajta védekezési mechanizmus gyakorlásától, feloldván azt a szakadékszerû nagy ellentmondást, vagyis azt az alapvetõ és semmivel sem ellensúlyozható, feloldhatatlan korrupciót, ami a szellemi meggyõzõdésünk és a szexuális életgyakorlatunk között tátong.”(-Idézet befejezve!) Természetesen a fenti sorok nem az abszurd húszadik századi tudományos-technikai civilizáció által létrehozott kulturális és eskölcsi normarendszerek szerint élõ emberek számára íródtak, akik mostanában akarnak “gyermeket-vállalni”, vagy máris útban van, esetleg mostanában már meg is született a “bébijük” és más, a témára vonatkozó szakkönyv és szaklap tanulmányozása mellett, tájékozódni szeretne ebben az irányban is. Ezért nem is fontos, hogy most mindjárt elhiggyék nekem becsületszóra, hogy ez így van, még akkor sem, ha a hitelesség és a könnyítés érdekében azt is elárulom, hogy feleségem sosem szedett semmiféle fogamzásgátlót, annak ellenére, hogy szerelmi kapcsolatunk elején még szóba se jöhetett volna sem gyermek, sem házasság, hiszen majdnem huszonöt évvel fiatalabb mint én és akkoriban egyetemistaként élt egy távoli városban. Mindaddig, amíg el nem döntöttük, hogy semmi értelme nincs annak, hogy intellektusával olyan filozófiai tananyagot dolgozzon fel és nyeljen le jóízûen és “nem középiskolás fokon”, amit egészében fölöslegesnek, felében pedig értelmetlennek és valótlannak tart, tehát nyugodt lelkiismerettel hazajöhet és gyermeket is szülhet, Medárda nem fogant meg annak ellenére, hogy majdnem egy évvel azelõtt kezdtünk nemi kapcsolatot folytatni ( -a fenti idézetbe foglaltaknak szellemében). De ha már itt tartunk, nem csak mi voltunk képesek erre, hanem több barátunk és barátnõnk folytat ma már folytonos, nyugodt és kiegyensúlyozott szexuális életet, anélkül, hogy valamiféle mesterséges védekezési formáját alkalmazná a “gyermekáldás elleni védekezésnek”. Tudatosan tettem idézetbe és egymás mellé ezt a három fogalmat, amely közvetlenül jelzi azt, hogy miért is szenved az ember a valóságról alkotott téveszméitõl és fõként saját hazugságaitól. A materialista gondolkozás nem hiába helyettesítette be az áldott állapotba kerülést a teherbe-eséssel. Ez a kifejezés legalább becsületesebben hangzik mert konkrétan néven nevezi azt, amit ma majdnem mindenki így is gondol: a teherbe esés ellen, természetesen védekezni kell! Nyíltan felvállalja tehát a materialista hiedelmekre alapozott, rögeszmés ellenségképekben való gondolkozási mechanizmusainkat: a racionalista rendszerekbe foglalt tévképzeteink által meghatározott és müködtetett valóságlátásunkat. Azt tehát, hogy az egyetemes törvényekkel (A Sorssal: Istennel) szembeni védekezés nélkül is lehet szexuális életet folytatni nem kell azonnal elhiggye nekem senki. De a kedves olvasóval abban meg kell egyezzünk, hogy Az Egyetemes Valóságban (!) benne van, tehát létezik és ellenállhatatlan erejével hat a Mágia, vagyis a Teremtés törvénye, amely az emberi imagináción ( fantáziánk, vágyaink és akaratunk erején) keresztül (is) megnyilvánul, mert különben értelmetlenné válik számára a jelen írásom további olvasása. Amennyiben viszont azt a valóságos szellemi tényt elfogadja, miszerint a Valóságban, vagyis az egész teremtésben létezik egy misztikusnak is mondható, mágikus teremtõ erõ, egy spirituális (isteni) õsforrás, amelyhez az emberi (személyes!) imagináció (életképzelet) is szorossan és közvetlenül hozzákapcsolódik, vissza kell térnünk az idézetnek ahhoz a részéhez, amelyben azt írom le, hogy a magzat fizikai fogantatását megelõzi a spirituális fogantatás. Mert valójában a dolog nem ilyen egyszerû: egy kicsit összetettebb. Nem bonyolultabb, csak összetettebb! A személyes szellemi-lelki (mentális) lélek-építést ugyanis, vagyis a szülõk (de fõképpen az anya) önkéntelen (vagy éber és tudatos) imaginációs tevékenységének köszönhetõ új lélek-születést, lélek foganást megelõzi még valami... -De sajnos ez a megelõzés is csak egy szegényes, mindössze a fizikai dimenzióban észlelt jelenségek megnevezésére született kifejezés, mert a spirituális dimenziókban igazából nem elõz meg semmi semmit, mivel a magasabb rezgési frekvenciák létdimenzióiban az idõnek nincsenek fizikai tulajdonságai, tárgyi jellemzõi (vonatkozásai). Ezért, az a kauzális erõ, amihez a rezonancia törvénye alapján hozzá kapcsolódik a két szülõnek a mentális gyermek-vágya, vagy (a rosszabbik eesetben) a gyermektõl való félelem-képzete, az nem más mint az Abszolútumban álló, az állandó-öröklétnek a teremtést kihivó, kiprovokáló egyetemes (hiány-információs) teremtõ-programnak az a része, amellyel a két szülõ teljes személye (minden fizikai, asztrális, mentális, spirituális, kheterikus és kauzális jellemzõivel és vonatkozásaival) az adott idõszakban ( az adott fizikai idõben elért fejlõdési, vagy visszafejlõdési: visszaélési színvonalán) rezonanciában van. Még egyszer tehát: Az a bizonyos Isten, vagy Atman, vagy Allah, vagy Tao, vagy Atya, az Abszolútum tehát, “aki bennem van és akiben én benne vagyok” (Jézus), aki bennünk van tehát és akiben mi mindannyian benne vagyunk, kimeríthetetlenül és örökké telítve van, határtalan mennyiségû és minõségû, a mi mai képzelõerõnk számára leginkább bizonyos teremtési programokként elképzelhetõ, teremtõ erõkkel (energiákkal) töltött és újratöltõdõ hiány-információs struktúrákkal. Azért írok hiány-információs struktúrát, mert ezáltal valamiképpen az õsforrás, az egyetemes-egységes õs teremtõerõ természetét és a hozzá való elszakíthatatlan kötõdésünk jellegét is akarom jellemezni, anélkül, hogy különösebb metafizikai fejtegetésekbe bocsátkoznék. Mi is ezen “hiány-struktúrák” valamelyikének és valamilyen minõségének: bizonyos õsi vágy-tinktúráknak vagyunk a pozitív, anyagi formát is nyert, de állandóan változó minõségû megtestesülései. Annak függvényében tehát, hogy milyen az alap-tinktúránk és, hogy milyen az a szellemi minõség, ami egy adott idõszakaszban jellemzi a mi spirituális fejlõdésünket -vagy éppenséggel a visszafejlõdésünket-, ráhangolódunk egy ilyen kauzális (hívó, kényszerítõ), teremtési programra, amennyiben éppen olyan eseményekben és olyan életfolyamatokban veszünk részt, amelyek valamiképpen az imaginációnkat a gyermek-koncepció, gyermek-gondolat-kép irányába aktiválja. Nõknél, de néha férfiaknál is elég egy “szép” és kedves gyermek meglátása, de még inkább lehet az aktiváló elem a szerelem, vagy az egyszerû szexuális vágy, maga a szexuális aktus is -és természetesen az a tudat, az a gondolat-kép hogy az utóbbinak a következménye biológiai magzat-foganás is lehet. Elnézést kérek mind az ismétlésekért, mind az elvontabbnak tûnõ, egyesek számára esetleg unalmas vagy fárasztó metafizikai fejtegetésekért, de ez mindennek a tudomásul vétele kihagyhatatlan az elkövetkezendõk megértése szempontjából. Nem is az a fontos most számunkra, hogy a születés csakugyan így történik-e, hanem az, hogy mi minden következik abból, hogy az ember elõbb szellemi síkokon születik meg. Vagyis az, hogy mennyi szenvedés, betegség, nyomorúság és “soha nem lehet tudni”-sezrû és “ne adj Isten”-szerû “komplikáció” származik és száll a fejünkre, durvább kifejezéssel: egyenesen a nõk méhébe abból következõen, hogy nem akarjuk már végre tudomásul venni azt, hogy az ember kauzális születése három kivédhetetlen és elfojthatatlan, erõs energia - pontból: a két szülõ (zavart, vagy zavartalan) imaginációjából és az Abszolútum “kellõs közepébõl” indul! Így hát, a születendõ gyermek személyében ott van az Abszolútum (Isten), már a gyermek fizikai fogantatása elõtt. És ezért van az, hogy egy elindított születési-foganási (teremtési) folyamatot (program-kibontakozást) már nem lehet, vagy legalábbis igen nehéz megállítani és érvényteleníteni alacsony vibrációs (vágy-akarati) szinteken. És ezért van az, hogy amennyiben ezt fizikai szinten megszakitja valaki (valakik), e tettnek (abortusz) súlyos és igen sokáig visszaható nyomai - következményei lesznek annak a személynek (általában az anyának, de lehet az apának is) a tudattalanja ( elfojtott lelkiismerete és felelõsségtudata) szintjén, aki a leginkább rezonanciában volt (rá vólt hangolódva) azzal a teremtési - materializációs programmal, amelynek a megnyilvánulását megakadályozták, szétrombolták, összezúzták fizikai eszközökkel (abortusz, vagy más mesterséges eljárás). Mivel a nõ tudattalanja állandóan közvetlen kapcsolatban áll az õs-anyai teremtõ hatalommal az elsõ menstruációt megelõzõ idõszaktól fogva egész életén át, e lelkiismereti gócok megmaradnak az aurájában iracionális félelmek formájában, azaz rejtett agresszió formájában, védekezõ-támadó (destruktív, életellenes:) teremtésellenes programokként és onnan tovább adódnak a már létezõ, hét éven aluli gyermekek tudattalanjába, valamint a jövõben születendõ gyermekeinek a jellemébe. (metafizikai közhely, hogy a hét éven aluli gyermekek betegségeinek és “szerencsétlen baleseteinek” az okaát nem az egészségtelen környezetben és nem az ellenséges külsõ körülményekben, hanem az anyának a tudattalanjában, vagyis annak feloldatlan feszültségeiben, elfojtott - lesüllyeszett agreszivitásában kell keresni. Addig amíg ezek a teremtésellenes (életellenes) programok nincsenek egytõl egyig felismerve, beismerve és belátás által feloldva ( erõs “bûnbánás” által azoknál akik elkövették és a problémának a gyökerekig visszamenõ végiggondolása: tudatosítása által azon felnõttek részérõl, akik csak a szüleiktõl átörökölték ezeket a programokat) és semlegesítve, ezek a romboló programok kifejtik hatásukat öntudattalan (rejtett) agresszivitás, tudattalan ellenségeskedés, rombolási vagy önrombolási, öncsonkítási, önsanyargatási, õnbüntetési és fõként öngyilkossági késztetések formájában. Felismerés és feloldás (dekonspirálás) nélkül, ezeknek a tudattalanból eredõ önkéntelen késztetéseknek az állandó vagy idõszakos, a nyílt, vagy a burkolt ( kívülrõl követhetetlen és észlelhetetlen, csak finom gondolati - érzelmi megnyilvánulásokon keresztül történõ) nyílt kiélése is betegségekhez ( végsõ esetben rákhoz és leukémiához) vezet. Jelen írásunk nem a betegségek kauzális és lelki-szellemi okaival foglalkozik. Az ide vonatkozó információkat, vagyis a fent említett szellemi tinktúrák szerinti (asztrológiai konstellációk segítségével követhetõ és azoknak megfelelõ) betegséghajlamok leírását részletesen kifejtettem az a napjegyeknek megfelelõ betegséghajlamokról szóló tanulmányomban. Most le kell szûkítenem tárgykörünket kimondottan azoknak a betegségeknek és azoknak a romboló programoknak a leírására (anélkül, hogy orvostani-biológiai részletezésekbe bocsátkoznánk), amelyek a szülés és a születés aktusával, vagyis azokkal a “sosem lehet tudni”- komplikációkkal kapcsolatosak. Amely betegségekrõl és komplikációkról legelsõ sorban azt kell tudni, hogy az orvostudomány és annak védõ-megelõzõ technikai eljárásai, trükkjei és terápiás módszerei fejlõdésével arányosan (sõt: hatványozottan) szaporodnak, mélyülnek és árnyalódnak. Akármennyit fejlõdik és tökéletesedik ilyen téren az orvostudomány, akármeddig fejlesztheti problémamegelõzõ, problémakezelõ technikáit, módszerei és eljárásait, az egyetemes Kiegyenlítõdési Törvény hatására, nem ér el mást csak a betegségek számának növekedését, éleszti és növeszti a kivédendõ komplikációk súlyossági fokát és új, addig nem ismert, a természetben lappangó “betegségeknek” a színrelépését felfejlõdését és térhódítását idézi elõ. Az orvostudomány mindent tud a betegségekrõl, vagy legalábbis majdnem mindent, csak éppen azt nem tudja, hogy A BETEGSÉG (a betegségek) az egyetemes létezésnek a fennmaradását és a harmonikus fejlõdését szolgáló, egyik legfontosabb és legerõsebb önszabályozási (kiegyenlítõdési) rendszere, amely úgy biztosítja a különbözõ, materializálódott spirituális létformák, az információs mezõk és az információs struktúrák épségét-tisztaságát, hogy önmûködõen rombolja le és bontja szét azokat a fizikai létformákat (esetünkben: individuumokat) , amelyek a lelki és a szellemi struktúráknak az egész létezés egységétõl való különválását, öncélú mûködését, elfajzását és romboló (egységbontó, teljességromboló) hatását lehetõvé teszik, annak huzamosan alapul szolgálhatnak. Vallásos képzetek és kifejezések szintjére egyszerûsítve a dolgot azt mondhatjuk, hogy a vírusokat és a betegségeket Isten küldi reánk akkor, amikor öntudatlan, vagy felelõtlen voluntarizmusunkban, olyan negatív (destruktív) szellemi (gondolati: mágikus) folyamatokat élünk át és gyakorlunk bizonyos intenzitással és huzamosabb ideig, amelyek veszélyeztethetik az egyetemes létezés kauzális struktúráit. A valóságban viszont mi magunk vagyunk azok, akik a betegséget beidézzük magunknak, azokkal kapcsolatba kerülünk, mert a betegségre való képességünk, fogékonyságunk a bennünk lévõ, jellegzetes spirituális struktúrák tartozéka. Csak amennyiben Istent, vagy az Abszolútumot egy rajtunk kívüli központi irányítóerõnek képzeljük el, amelyhez mi “ártatlanul” hozzá vagyunk kapcsolva, mondhatjuk azt, hogy a betegségeket Isten küldi hozzánk egy láthatatlan szellemi köldökzsinóron keresztül, pontosan a lelkünk és a szellemünk épségének megmaradása, megõrzése érdekében. És ha még egy lépést teszünk az egyszerûsítések irányába, azt is mondhatjuk, hogy a mai orvostan, amely nem a szellem és a lélek gyógyításával, vagyis nem a bennünk veszélyes intenzitással mûködõ (bizonyos határokat meghaladó), teremtés-ellenes, romboló programok (késztetések) felismerésével és azok nyomatékos tudatosításával akarja helyreállítani megbomlott EGÉSZSÉGünket, hanem e mentális programokat figyelmen kívül hagyva, a fizikai-biológiai testünkben jelentkezõ következményeket (tüneteket) akarja eltüntetni, végsõ soron az Isteni akarat ellen fejti ki “áldásos” tevékenységét ( Isten akarata ellen harcolva gyakorolja a betegség fizikai tüneteit elkezelõ, elfödõ - elsimító tudományát). Ezért minél több biológiai betegség-tünetet és betegség okozó külsõ (fizikai) körülményt, kórokozó baktériumot, vírust és más, a lelki-szellemi struktúráknak az egész létezésre veszélyesen visszaható káros elfajulását megakadályozni hivatott betegség-élesztõ, betegséglétrehívó fizikai okot tud a tudomány megszûntetni, kikezelni és elfojtani a biológiai létezésünk (fizikai testünk) szintjén, annál több, bonyolultabb és nehezen nyomon követhetõ ilyen okot és kórokozót lesz kénytelen felfedezni nem csak a kutató laboratóriumokban, hanem az elõzõleg kigyógyított emberek szervezetében is. Az orvostudománynak ez a sehová sem vezetõ harca (legfennebb a mûtõasztalokra és az orvosi rendelõk várótermébe), mint egy ördögi kör, a végtelenségig folytatódik az egész emberiség szintjén, mindaddig amíg a materialista tudományok által létrehozott “modern” életkoncepcióknak, az egész emberiség végromlását elõidézõ tévképzeteit (a tyúkketrec-gondolkozás elemeit) fel nem számoljuk magunkban. A mai emberiség összes elfajult és elvadult betegségei erre az egy általános: planetáris mentális betegségre vezethetõ vissza: arra a tévképzetre, hogy az ember élhet bármilyen zavaros, erkölcstelen és felelõtlen életet, mert betegségeiért õ nem lehet felelõs, hanem azok csak úgy, véletlenül támadják meg az õ ártatlan személyét és amennyiben még maradt is egy parányi sejtelme arról, hogy ez nem így van teljesen, az sem számít, mert az orvostudomány és a pszichológia azért van, hogy a betegségeibõl öt kigyógyítsa, nyavalyáitól megszabadítsa. Hogy mennyire képes az orvostudomány a természettõl és ezáltal a maga isteni eredetétõl és felelõsségtudatától elzáródott, azokról mára semmit nem tudó, azt megtagadó és a tehetetlen természetet önös kapzsiságában és mohóságában a végsõkig kifosztó, leromboló beszennyezõ és megzavaró embert, annak tanúi vagyunk mindannyian: minél több és hatékonyabb gyógyítási-terápiás eljárást eszel ki, annál több a felismerhetetlen betegség és minél inkább növekszik az orvosok és a korházak száma, annál több a beteg. És ez természetes, hiszen az Egyetemes Kiegyenlítõdés Tõrvényét, valamint a Polaritás törvényét nem lehet megszûntetni tudományosan! Azokkal -”sajnos!”- csak együttmûködni és harmóniába kerülni lehet. Mindazok ellenére, hogy a fentiekrõl régen tudtam mind a bukaresti spirituális tanítóimtól, mind választott szellemi mesteremtõl: Hamvas Bélától, döbbenetes volt megtudnom a Csíkszeredai szülészeti osztály mindenható fõnökétõl, aki máig elitéi és nehezményezi azt a szerinte felelõtlen tettünket, aminek köszönhetõen a feleségem is és majd három hónapos Medárda lányunk is makkegészségesek, hogy mára, a legtöbb jóindulat mellett is, száz szülõ nõbõl harminc problémás szülésnek néz elébe. Ez a kétségbeejtõ arány elsõ sorban pontosan a szülõi-felelõsségtudatukat a nõgyógyászokra áthárító nõknek, de ugyanakkora arányban, az egész tudományos adatrendszerét pontosan ennek a felelõsségnek az átengedésére biztató szülész-nõgyógyász orvosok személytelen apparátusának róható fel. Hogy az utóbbiak mennyire vétkesek anyai és szeretõi potencialitásának a tönkretételében, az az egyszerû tény is bizonyítja, hogy a fent említett osztályvezetõ nõgyógyászban a harmadik ide vonatkozó kérdésem után sem ingott meg abbéli meggyõzõdésében, hogy az un. indukált (mesterségesen beindított) szülés, hosszú távon, káros hatással lehet a nõ egészségére, vagyis jövõbeni szülõi képességére. (Természetesen a fentiekben leírtaknál semmivel sem jelentenek többet és jobbat az orvostudomány mai válsága által újra felélesztett un. természetes gyógyítói eljárások és a primitív népek mágikus gyógyító praktikáinak a divatos elterjedése: bioenergiás, “fényenergiás”, vagy “szeretetenergiás” kezelések. Ezek szintén csak elkezelések - elkenések és ezek alkalmazásával semmi egyéb nem történik mint az, hogy jobb esetben a fizikai betegségeket és a betegségtünetek felkerülnek, “vissza és feltaszítódnak” magasabb auraszínekre. Rosszabb esetben a mentális és a spirituális aurarétegeiben ugyanannyi romboló programmal rendelkezõ “gyógyítónak” a “jó”-tevés álalakzataiban jelentkezõ latens hatalmi ambíciói átáramlanak a páciens tudattalanjába.) Tudom, hogy a fenti sorok hihetetlennek, sõt egyesek számára õrültségeknek és “metafizikai zöldségeknek” tûnnek, fõleg ha felteszik azt a kérdést, hogy az állatok betegségeivel hogy állunk, hiszen azok nem rendelkeznek (?) az emberhez hasonló tudatossággal és így romboló mentális tevékenységre sem képesek, de sajnos bõvebb magyarázatra e tanulmány keretén belül nincs lehetõségem. Ezért, az ilyen kételkedõ olvasóink szíves figyelmébe ajánlom a korábban már említett, “A NAPJEGYEK ÉS A BETEGSÉGHAJLAMAINK” címû tanulmányomat. Amint a fentiekben említettem, a nõ tudattalanja állandó és közvetlen kapcsolatban áll azzal a bizonyos õs-anyai teremtõ hatalommal, és ezért az õ imaginációja erõsebb teremtõ erõvel, materializációs készséggel bír mint a férfi tudattalanja. Ezért a nõk önkéntelenül is állandóan teremtenek - materializálnak (nem csak emberi lélek-magzatot, hanem “mindenfélét”, ahogy az eszük, vagyis a vágyaik-félelmeik diktálják), miközben a férfiak csak tudatosan, vagy erõsen szorult (mentálisan mesterségesen aktivizált) helyzetben képesek erre. Mindezt nem azért írom ide, mert fel szeretném menteni a férfiakat a nõknek a szülés közbeni fölösleges szenvedése és a nyomorék - beteges gyermekek születésének a felelõssége alól, hanem azért, hogy felhívjam a figyelmet: a tomboló mentális programok inkább és többnyire anyai ágon öröklõdnek. Ezért szükségesebb tehát általában a nõk tudattalan lelki-szellemi alvilágát átvilágítani, mint a férfiakét, amikor a jövendõ magzat (sok esetben nehéz és “komplikációkkal” teli) megfoganásának, valamint a terhesség lehetséges zavarainak és a jövendõ gyermeknek az egészségére vonatkozó a kérdéseket vizsgálunk. Az apa tudatlan alvilágának az átvilágítása annyi szerepet tölthet be ebben e kérdésben, hogy mennyire lesz képes a megfelelõ egészséges és zavarmentes mentális hátteret biztosítani az anya (jövend anya) számára? A nõ tudattalanjának, vagyis szellemi-lelki alvilága természetének a jobb megértését, a az anya tudattalanja átvilágítását és tudatos pozitív befolyásolását szolgálhatja az is, ha tudomásul vesszük nem csak annak a férfiénál erõsebb teremtõ erejét, hanem kettõs természetének a spirituális magyarázatát is: a nõ mint a szeretet (jin) õsprincípiumának a földi megtestesülése egyszerre létre hív, életet fakaszt: materializál, ami a szellemi erõk, az információs mezõ egységének a megbontását, az erõk elkülönítését és csoportosítását szükségelteti és ugyanakkor ugyancsak õ, vagyis a jin képviselõje az aki az egységhez való önkéntelen visszacsatlakozási készséget megtestesíti (vagy legalábbis meg kellene testesítenie). Innen ered az archaikus görögök Filo-Sophia kifejezése is: a szeretet bölcsessége, vagyis a bölcsesség szeretete. Sajnos errõl a bölcsességrõl és errõl a szeretetrõl a nõk rég letettek és a Filozófiát átadták az önkényes és absztrakt (steril) elméleteket gyártó, a filozófia eredeti jelentését megcsúfoló férfias, de igazi fény (Jang) nélküli agytevékenységnek. A mai filozófia viszont már csak a valamikori mágikus praktikák (a természeti erõk megidézése) gyakorlatából kifejlõdött mai tudományos-technikai eljárások eredményeibõl indulva ki, von le az egész létezésre vonatkozó következtetéseket és azokat értelmezve gyártja az önkényes elméleteit, világképeit és élet-értelmezéseit, állandó elméleti alapot (legitimációt: vagyis ideológiai alapot) szolgáltatva az embertelen (személy idegen és istenidegen) materialista tudománynak az ember dolgának könnyítését és szenvedés-mentesítését szolgáló, de végsõ soron és hosszútávon még több szenvedést és még több nyomorságot elõidézõ eljárásainak létjogosultságához. Ahhoz tehát, hogy a nõ elfoglalhassa és visszakaphassa eredeti életadó és egységlétesítõ szerepét a teremtésben, meg kell vizsgálnia azt, hogy mennyire bízza magát arra a tudományra, amely nem más, mint a valamikori Filo-Sophia hideg és kegyetlen mechanikus praktikává degradálódott alakzata. Hogy mi az ára annak a belsõ tudati-erõnek, amelyrõl a nõ lemond, amikor az öt “partnerként” és “felnõttként” (sicc!) kezelõ szülész-orvos gumikesztyûs kezére és humanizmusba öltöztetett hatalmi ambícióira (esetleg gazdasági érdekeire) bízza jövendõ gyermeke életét és saját sorsát, egész-égét. Mert az egységbe való visszacsatlakozási, visszakötõdési képesség: a szeretet elsõsorban a nõ, a Yin õserõ megtestesítõjének a képessége és nem a férfié, aki a Fény képviselõjeként csupán a spirituális átvilágításra képes. Az mai, orvostudomány abszurd és ostoba tevékenységének köszönhetõen viszont még az életadási, életfakasztási képességérõl is kezdett lemondani a nõ, nem csak az egységbe való visszacsatolási, egységrealizálói képességérõl. Már pedig ha még lehet valamit is javítani ezen az egész mai szerencsétlen helyzeten, csak és csakis innen lehet kiindulni: visszaadni a nõnek (és neki: tudatosan visszaszerezni) a központi (isteni) egységbe való visszacsatolási erejét: a Szeretet erejét, az élethez és nem a “férfias” absztrakt és egyéni elméletekhez kötõdõ bölcsesség erejét, vagyis Sophia erejét. Mielõtt a várandós állapot és a szülés közbeni vagy a szülés utáni komplikációk mentális okairól és az azoknak megfelelõ betegségekrõl írnánk, olvasóink tudomására kell hoznunk azt is, hogy az Imagináció, vagyis a Mágia (Teremtés) Törvényének hatására, vagyis annak következményeként, a teremtésellenes romboló mentális programok létrejöhetnek auránkban már csak a magzattal, a növekvõ, vagy felnõtt gyermekeinkkel szemben huzamosabban és intenzíven átélt negatív gondolati- érzelmi viszonyulásaink (hosszantartó harag, gyûlölet, neheztelés, elutasítás, stb.) következtében is, aminek szintén betegségek és “klinikai komplikációk” lesznek az észlehetõ következményei. Ezeknek a romboló programoknak, vagyis a szülés közbeni komplikációkhoz és a késõbbi betegségekhez vezetõ mentális okairól és fizikai következményeirõl feleségem, Emõke fog írni, aki szüleinek és nagyszüleinek köszönhetõen zsúfolásig tele volt ilyen, az õsei által elindított teremtés-ellenes programokkal: Emõke: Amíg a tanulmány e második, gyakorlatibb részét írom, itt pihen a számítógép melletti ágyon Medárd ide-oda forgatva a magzatmáz lekaparásától megkímélt fejét, keresve a számára az egyetemes lét egységével és harmóniájával való közvetlen kapcsolatát jelentõ és a létfennmaradásához szükséges szellemi-lelki-fizikai táplálékot biztosító anyai kebel nyugtató érintését. Õ nem csak EGÉSZ-séges, de nyugodt emberke is, annak ellenére, hogy a világra csusszanását követõ másodpercekben, nem csak a fizikai fájdalom által kiváltott, hanem a fizikainál mélyebb létszférákból feltörõ, fizikai léten túlról eredõ fájdalmas erõ nyomására, anyai lényem legmélyebb zugaiból kiáramló háromszoros sikolyommal egy kicsit megijesztettem. Errõl viszont mindjárt a Zend Aveszta azon része jut eszembe, amely szerint az emberiség õskorában az anyák fájdalom nélkül hozták világra a gyermekeiket, vagyis, szószerit idézve az iráni szentkönyv szavait: “amikor a nõk a gyermekágyban még nem kínlódtak”. Az egyetemes egységtudat, az Abszolútummal való teljes kollaboráció képességének birtokában ugyanis a szülõ nõ egy egészen “rendkívüli”, a hétköznapi valóságérzékeléstõl eltérõ, úgymond, “felfokozott” tudatállapotba kerül, amelyben képessé válik a Felettes-énje, éber nappali tudata, valamint a tudattalanja közötti kommunikáció megteremtésére, a tisztánlátásának kiteljesítésére. Persze csakis olyan mértékben, amennyiben kauzális önismerettel és az ezzel együtt járó egyetemes felelõsségtudattal vesz részt anyává válásának különbözõ folyamataiban. A fizikai fájdalombíró képesség is sokkal fokozottabbá válik ezért a szülési aktus során, a fizikai szervezet hormonálisan adagolja a szülési fájdalmak erõsségével párhuzamosan a természetes “fájdalomcsillapítókat”( törvénytelen tehát ezt a folyamatot mesterséges érzéstelenítõ szerekkel összezavarni!) annak érdekében, hogy a szülõ nõ intuitív módon követhesse és rányithassa a szülés különbözõ fázisait. A tudományos valóságlátás térhódításával azonban a mai nõk azzal a téves elképzeléssel szolgáltatják ki magukat a klinikai környezet személytelen gépezetének, hogy maguktól, saját erejükbõl képtelenek lennének uralni a fizikai szervezetükben lezajló folyamatokat, mit sem tudva a szülés univerzális - szellemi vetületeirõl. A fizikai fájdalom valójában nem egy orvosilag kiküszöbölendõ kellemetlen tényezõ, hanem a teremtés megnyilatkozása a fizikai szervezetben, amely lehetõvé teszi azt a felfokozott, egész lényünkkel átélhetõ transzcendentális tudatállapotot amely, kellõ egyetemes felelõsségtudattal társulva, a szülõ nõ gyökeres átalakulását, szellemi-lelki-testi újjászületését hivatott elõsegíteni. A létezés egyetemes teremtési folyamataiba való közvetlen részesülés élményének a megtapasztalása megmarad és egy új erõként állandósul a szülés után. Ennek az élménynek az elmaradása miatt jelentkezik a mesterséges szülés utáni depresszió, a pszichikai “hullámvölgy”, amelynek a gyökere nem a hormonális változásokban keresendõ tehát, hanem e beavatás-élmény mesterséges elfojtásában. Ki tudja, a nõi-anyai tudattalanomban felgyülemlett bûntudatok szálán visszamenve, hány anya-generáció fájdalmas szülésének a traumatikus emlékét kellett nekem is véglegesen belesikoltanom a Bakó-nyakai erdõ csendjébe? Azért véglegesen, mert a szülésre való tudatos metafizikai-asztrológiai felkészülésemnek köszönhetõen én már nem adtam át ezt az örökölt bûntudat-csomagot a lányomnak. A szülésre való felkészülésem legfontosabb elemeit és mozzanatait ugyanis nem a baba-kelengyék beszerzése és nem a várható komplikációkkal való megismerkedés, az azoktól való rettegés képezte, hanem a szüleimtõl, a nagyszüleimtõl és a déd-szüleimtõl örökölt és az én tudattalanom legmélyebb rétegeibe azoktól átkerült, ott lappangó összes negatív programoknak a teljes felderítése és tudatosítása révén történõ feloldása, meghaladása. A családi “krónikát” fellapozva tudomást szereztem ugyanis nagyanyám, édesanyám fogantatásának, születésének és gyermekkorának, neveltetésének a körülményeirõl. Így már sokkal érthetõbb volt számomra édesanyám természetellenes, hogy ne mondjam abszurd viselkedése és hozzám való viszonyulása fogantatásomtól születésemig. Dédnagyanyám ugyanis a nagynénje iránti jóindulatból, aki kényelmi megfontolásokból nem akart saját gyermeket szülni, egyszerûen örökbe adta annak a harmadik “éhes szájat”, vagyis nagymamámat, aki késõbb a gazdag mostohájától mindent megkapott csak anyai szeretetet nem és aki mindezek következtében sem magát, sem a környezetét, de még gyermekeit sem tudta igazán szeretni! A rosszul megélt anyaság destruktív programja anyámnál folytatódott, aki szintén “pluszban volt” és ráadásul fiú helyett, “lánynak született”. Ugyanakkor tudattalanjába átkerültek nagyanyám késõbbi abortuszai is, és (ön)romboló hajlamai, amelyek hatására aztán többször kísérelt öngyilkosságot elkövetni. Átörököltem továbbá anyám fogantatásommal, kihordásommal és megszülésemmel kapcsolatos szorongásait, bûntudatát, kétségbeesett elhajtási (gyilkolási) kísérleteit, arról nem is beszélve, hogy családi, párkapcsolati és hivatásbeli problémái miatt négy hónapig nem is akart tudni várandós állapotáról. Vagyis mentális szinten engem fojtogatott. Persze mindezen családi hagyományként anyáról-leányra átszármazó életellenes átélések, destruktív érzések és gondolatminták következményeként anyám is, majd én is keserves kínok között jöttünk a világra. Anyám esetében a korai magzatburok-repedés és a szülési fájdalmak elmaradása perfúziós szülésbeindításhoz és szinte császármetszéshez vezetett, míg végül a féltucatnyi orvosi káder kíséretében a “szakképzett” szülésznõk préseltek ki a hasából, miközben az orvosok össze-vissza vagdosták édesanyám egész “gáttájékát”. Természetesen egy ilyen megalázó, traumatikus élmény következményeként a tejelválasztás sem indult be normálisan, engem is befertõztek a sterilizált pelenkázás ellenére, majd a kórházból hazakerülve, a jóindulatú védõnõk szakszerû tanácsai és ellenõrzõ hadjáratai egyenesen az idegösszeroppanás határáig kergették a fiatal kismamát. Mindezt csak azért írtam le ennyire részletesen, hogy párhuzamot vonhassak az én születésem és a lányom születése között. Ez utóbbi ugyanis teljesen természetesen, úgymond “komplikációmentesen” zajlott le, akárcsak az azt megelõzõ magzatkihordás és az utána következõ “gyermekágyas” állapot, amelyben nem is létezett semmiféle gyermekágy. Sõt: már a kezdet kezdetétõl a magam erejébõl másztam át minden alkalommal az emelt sátorbejáraton és mindenféle asszisztencia nélkül jártam ki az erdõ fái közé természeti szükségleteimet elvégezni. Táplálékomat is a többiekkel együtt, a tábori tûzhely mellett ülve fogyasztottam el. Annak ellenére, hogy édesanyám képtelenné vált a szoptatásra és várandós állapotom beállta elõtt nekem is alig látszó kicsiny melleim voltak, most három gyermeket is el tudnék látni anyatejjel. Pedig egy ilyen komplikáltan szülõ anya leányaként mindez lehetetlen kellett volna legyen, amennyiben valóságosnak fogadjuk el a biológiai örökléstan és a fajelmélet ide vonatkozó kinyilatkoztatásait. Hogy a biológiai örökléstan az én esetemben csõdöt mondott, a Szilárd nyugodt, fegyelmezett, de bensõséges szeretete és az én pozitív lelki-szellemi alapállásom mellett és a megfelelõ táplálkozás mellett, annak is köszönhetõ, hogy tudatosítottam már a várandós állapotom kezdetén a magzatnak és az anyának az életét veszélyeztetõ komplikációk valóságos, mentális okait, amelyek a tudattalanban lerakódott örökletes életromboló programok következménye. A legtöbb szülési komplikáció abból adódik, hogy a tudattalanjába lerakodott negatív képzetek miatt, a szülõ nõ nem tud harmóniába kerülni az anyaság, az életadás, a létrõl való gondoskodás egyetemes õselvével, amelyet az asztrológiában a Hold princípiuma testesít meg. Vagyis tudattalanul fél az anyasági állapottól, bizonytalan az anyai, a családi helyzetében, bizonytalan a párkapcsolata stabilitásában, fullasztónak érzi az adott családi körülményeit, kényszerûnek a házasságát és így tovább. Ezen negatív érzés- és gondolatminták következményeként aztán természetesen jelentkezni is fognak a fizikai szervezetben már a várandós állapot kezdetén vagy csupán a szülés beindulásának, lezajlásának során, azon különbözõ komplikációk, amelyek esetleges fellépésétõl való félelmükben a kismamák az orvostudományhoz menekülnek. Aztán rendszerint be is idézik azokat szép sorjában maguknak tudattalan teremtõ képzelõerejük, imagináció képességük (amelyrõl sem a vallás, sem a filozófia, sem a tudomány nem akar tudomást szerezni) segítségével. Ráhangolódnak az orvostudomány és a modern, civilizált ember negatív hitére jellemzõ “sose lehet tudni”- mentalitására, átruháznak az orvosra, a korházi személyzetre és a korházi gépekre minden felelõsséget (szabad akaratuknak és egész személyiségük feladásának az árán is ) és mindezek következtében az “életmentõ” orvosi beavatkozás szükségessé is válik. Mivel a véletlen nem létezik, hanem a minden ember saját lelki-szellemi struktúráján, személyiségén, vágyéletén, érzelmi-gondolati tevékenységén keresztül is megnyilvánuló, hatásukat mindenképp kifejtõ egyetemes törvények hatásmechanizmusa , senki (fõként az anyaság princípiumát a legközvetlenebbül, saját fizikai testén keresztül is átélõ nõ) se lehet kiszolgáltatottja sorsának , a “véletlennek”, hanem csupán a benne rejlõ feltáratlan tudattalan tartalmaknak, destruktív programoknak, amennyiben nem tudatosítja és nem oldja fel azokat Ez a tudatosítás épp olyan elengedhetetlenül fontos és eredményes lehet az olyan “problémás terhességek” esetén is, amelyre az orvosi szakismeret már eleve a császármetszést javasolja, sõt nem egy esetben a nõre kényszeríti, mint egyetlen ésszerû megoldást. A fellépõ komplikációk, jellegük és súlyossági fokuk (a manapság egyre gyakoribbá váló császármetszés szükségessége) szerint tehát mindig a várandós vagy már közvetlenül a szülés elõtt álló nõnek az anyaság lételvéhez való negatív, ellentmondásos viszonyulását tükrözik. Ezek a negatív viszonyulások, görcsök, ellentmondások, tévképzetek viszont felismerhetõk, dekonspirálhatók és a tudatosításon keresztül feloldhatók azon személyes-kauzális önismeret segítségével, amelyet az asztrológia tesz lehetõvé a személyi horoszkópok segítségével kimutatható destruktív mentális programok és rejtett diszharmonikus személyi tulajdonságok feltárásával. De vizsgáljunk meg néhány szülési komplikációt. A leggyakoribb ilyen probléma a korai burokrepedés és a magzatvíz elfolyása, amely az esetek többségében a kitolást serkentõ-elõsegítõ fájdalmak megszûnésével folytatódik, majd mesterséges perfúziós szülésbeindítással és rendszerint császármetszéssel ér véget, amennyiben az injekciók hatására beindított vajúdást nem követi tágulás és a begyógyszerelt, kétségbeesett szülõ nõ képtelen kinyomni a magzatot vagy akár eszméletét is veszti. Ez a komplikáció rendszerint az olyan nõk esetében jelentkezik, akik leendõ anyaságukat rengeteg szorongással, gátlással, kétellyel, bizonytalansággal, aggodalommal, sõt nemegyszer a magzatelhajtási vágy, vagy akár a konkrét kísérlet emlékének a tudattalanjukba lefojtott bûntudatával fogadják. Azoknál, akiknél a személyes felelõsség elhárítása által létrejövõ belsõ félelmek, a lelki éretlenség, a gyenge személyiségtudat következtében a szülési aktus felvállalására nem érzik képesnek magukat a szüléshez náluk jobban értõ szakemberek “segítsége” nélkül, vagyis azon kompetens és “felelõs” személyek nélkül, akik átveszik tõlük a szülés felelõsségét. A magzatvíz korai elfolyása tehát a várandós nõ feszült, görcsös, szorongó lelki-szellemi állapotával áll kapcsolatban, tükrözve azt, hogy az illetõ nõ nincsen harmóniában a Hold princípiumához analogikusan kapcsolódó Víz-elemmel, vagyis nem tud oldottnak, ellazultnak, nyugodtnak lenni és többé már nem ura érzelmi átéléseinek, hangulatainak, lelki érzékenységének. Meghatározó ugyanakkor az ilyen esetben és fõleg, ha a vajúdási vagy tágulási folyamat hirtelen lelassul vagy teljesen leáll, a saját anyaságához való negatív, ellentmondásos viszonyulás mellett az illetõ nõnek az élettársához, családjához való negatív, ellenséges, vagy szorongásos viszonya. Ugyanis amennyiben maga az apa vagy valamelyik családtag (fõként a saját édesanyja) elutasítja, támadja a gyermeket, a tisztázatlan konfliktusok problémássá teszik a szülési folyamatot. Szüléskor a nõnek a tudattalanjába bevésõdött, saját születés-élménye, annak az emléke is feltör, aktiválódik és feldolgozódik, különösen az elsõ gyermekszülés esetén. Ezek a tudattalanból feltörõ, nem fizikai indíttatású fájdalom-görcsök, a szülés végsõ aktusa elõtt is jelentkezhetnek, ami szintén “elnémítja”, elhalasztja egy kis idõre a szülési folyamat elõrehaladását. Ezeknek a többé-kevésbé intenzív fájdalommal is járó, inkább irracionális félelem-görcsökben jelentkezõ, tudattalan emlékeknek a feldolgozásához-feloldásához szükséges idõtartam esetrõl-esetre, bocsánat: személyenként különbözik. Ezek elmúltával viszont ( és ez lehet néhány perc vagy több óra annak függvényében, hogy mennyire nyugodtak, bizalomkeltõk, bensõségesek, meghittek, barátságosak a szülés körülményei, a szülésnél segédkezõ, vagy abban résztvevõ személyek -de elsõsorban a leendõ apa magatartása, viszonyulása, támogatása, együttmûködése a legmeghatározóbb!) a szülés folyamata visszaáll a természetes, normális, folyamatába, mindenféle orvosi beavatkozás nélkül. Azaz visszaállna, hogyha hagynák! Mert többnyire nem hagyják és különbözõ görcsoldó-zsibbasztó, fájdalomcsökkentõ injekciókkal, a “szülés-vezetõ” urak és hölgyek még jobban összezavarják a növényi állapotra lesüllyesztett szülõ anya szabad akaratát, elveszik a maradék józanságát és a fizikai erejét. Természetes, hogy ezután már csak a szülésznõk (és sokszor a takarítónõk) haspréselési technológiája és a fogóval való fejtõl húzás mûvelete menti meg a helyzetet, a “szükséges” gátmetszéssel egybekötve. A magzatnak a méhen belüli rossz elhelyezkedésébõl vagy a köldökzsinór helyzetébõl adódó komplikációk szellemi gyökere (tehát nem csupán fizikai-alkati rendellenessége!) szintén visszavezethetõ az anyasággal kapcsolatos tévképzetekre, irracionális félelmekre, gondolkozási mintákra. A nyakra tekeredõ köldökzsinór, amely a születendõ gyermek életét fenyegeti, egyértelmûen utal az anya tudattalanjában mûködõ életellenes mentális programokra, amelyek a magzatkihordás ideje alatt is befolyásolták annak a gondolatait és gyakran eltöltötték a saját éltére és a magzat életére vonatkozó, irracionális veszély-képzetekkel, halál-információt tartalmazó gondolatképekkel. Az ilyen, a magzat-gyermek és az anya életét veszélyeztetõ “véletlen” körülmények, minden esetben a Skorpió napjegy által megtestesített spirituális megszüntetési (halál) és újjászületési - megújulási programra utalnak az anya és a gyermek aurájában, amit egy komolyabb asztrológiai konzultáció alkalmával, vagyis egy asztrogramm elemzéssel elõre fel lehet deríteni és annak tudatosításával és a megfelelõ mentális magatartás (erkölcs) felvételével - gyakorlásával fel lehet oldani (megelõzni a fizikai “komplikációt”). Az én Ascendense is a Skorpióban áll, a Nap és a Hold által kegyetlenül támadott Uránusszal szorosan az Ascendens mellett. A Medárd Ascendense szintén a Skorpióban áll és a Skorpiónak megfelelõ VIII. házban, az asztrológia által a halál és az újjászületés házában is van egy bolygója. És ez természetes is, az enyémhez hasonló családi “hagyományok” esetében. De mivel a férjem által három évvel korábban elkészített horoszkópom segítségével tudomást szereztem ezekrõl a Skorpió jellegû programokról, karmikus meghatározottságaimról, ennek megfelelõen a spirituális megújulási-újjászületési “kötelességeim” teljesítéséhez jóval a gyermek fogantatása elõtt hozzáfogtam. Ezért olyan, humanista szemszögbõl kegyetlennek tûnõ fizikai figyelmeztetésekre mint a köldökzsinór elõesése nyakra való tekeredése, vagy a magzat koponyájának a szülõ csatornába való beszorulása, már nem volt szüksége egyikünknek sem. Az oly sok nyomorúságot és egészségi komplikációt okozó méhen kívüli terhességnek a mentális oka az, hogy az illetõ nõ, gondolatai, vágyai és képzelete szintjén nagyon ritkán van csak a helyén térben és idõben. Vagy a múltban idõzik gyakran, annak elmúlása fölött szomorkodva, azt idézve képzeletébe újra-meg újra, vagy a jövõbe képzeli magát, onnan várva valamiféle csodás segítséget a jelen problémáinak a feloldására, vagy éppenséggel félve gondol a szerinte semmi jót nem ígérõ jövõvel szembe. Az ilyen ember (nõ) természetesen térben sincs otthon a képzelete és vágyai szintjén és mindig más élethelyzetekbe képzeli magát, más szereplõkkel: jobb családtagokkal, kedvesebb és megértõbb munkatársakkal, jobb és szeretõbb, gyöngédebb, stb. élettárssal. És ami a legfontosabb a mi témánk szempontjából: szeretkezés közben is más dolgokra, másokra - másra gondol, vagyis a legfontosabb életeseményei közben sem létezik a helyén csak fizikailag. A méhen kívüli terhességgel a tudattalanja ezt az állandósuló helyen kívüliséget képezi le, azt jeleníti meg a fizikai testében. Egyértelmû és logikus, hogy azáltal, hogy a mai orvoslási technika segítségével megmentik egy ilyen veszélyeztetett anya életét sõt: olyan esetek is vannak, amikor a gyermeket is sikerül megmenteni, ezáltal csak a téves program fizikai megvalósulást tartják életben, de az õsök (õs anyák) által valahol célt tévesztett (elvétett) életforma, életút mentális programját, vagyis az igazi okot nem oldják fel és nem szüntetik meg. Ezért a következõkben meg fognak ismétlõdni e rendellenes komplikációk. A farfekvéses magzat-elhelyezkedés mentális oka hasonlít a méhen kívüli terhesség okához. Fizikai dimenzió szintjén ez akkor jelentkezik amikor a szülés beindulásakor sem fordul természetes fejfekvési pozícióba a magzat, tehát az anya lelkileg (tudatilag) háttal áll a szülés aktusához, vagyis még felkészületlen a szülési folyamatokra, vagy nem tulajdonít annak megfelelõ lelki-szellemi fontosságot, nem figyel eléggé önmagára, megváltozott szellemi állapotainak jellegére, minõségére és természetesen a magzatára. De az is lehet, hogy valami más, általa tudott és számára fontos dolognak, jelenségnek, személynek fordít hátat tudatosan. Valaminek háttal áll. Nem akarja azt befogadni lelkébe, nem akarja magához közel engedni, nem akar foglalkozni vele és ezért képletesen hátat fordít. Az anya személyi horoszkópja elemzésével meg lehet keresni és pontosan rá lehet mutatni arra, hogy mi is az, amivel az anya nem akar foglakozni, mi az a számára igen fontos információ-rendszert tartalmazó helyzet, vagy ki az a személy, akit nem akar a lelkébe -a tudatába!- beengedni. Amennyiben az elfogadás, vagyis a szembefordulás megtörténik, megfelelõ fizikai mozdulatok és pozícióváltások (torna) segítségével a magzatot rá lehet vezetni, hogy õ is úgy forduljon, ahogy mindkettõjüknek elõnyösebb és természetesebb. Az európai racionális-humanista fogyasztói koncepciókra épült társadalmakban egyes nõk számára a egyedül várandós állapot jelenti a lehetõséget arra, hogy személyük a környezet, a családjuk, élettársuk figyelmének középpontjába kerülhessen, tehát hogy az addig rejtett vágyaikat és rejtett hatalmi ambícióikat kiélhessék a környezetükön, más nõk képzeleti és érzésvilágában viszont ténylegesen teherként és korlátozó állapotként jelentkezik a várandós állapot, amelytõl szeretnének minél hamarabb megszabadulni. Mindkét esetben tudattalanul küzdenek a szülés gondolatával. Elõbbi esetben elutasítják a várandósági állapottal járó kivételes “elõjogoktól” való lemondást, a második esetben viszont akik várják, hogy az õket fizikai mozgásukban korlátozó és a férfiaktól ennyire látványosan és érzékelhetõen megkülönböztetõ fizikai állapotuk megszûnjön. A túlhordás és a koraszülés komplikációi erre a ( természetellenes helyzetfenntartási vágyra és szintén természetellenes helyzet megszüntetési vágyra, türelmetlenségre utaló) diszharmonikus viszonyulási formákra vezethetõk vissza, vagyis koraszülésnél inkább elutasítja, menekül az anyaságtól, míg túlhordásnál belékapaszkodik, szeretné magában visszatartani a magzatot az illetõ nõ. A köldökzsinór elõesése, nyakra csavarodása vagy súlyosabb esetekben akár a teljes elzáródása, megbogozódása ismét valamiféle rossz viszonyulást, belsõ görcsöket, gócpontokat tükröz, mégpedig nagyon is szuggesztív módon: a magzat nem kap levegõt, fulladozik, vergõdik, megszûnik a vér- és oxigénellátása. Ugyanilyen “fullasztó” helyzetként éli meg az anya is mind a párkapcsolatát - házasságát (szülõkkel, rokonokkal való közös házban, közös udvarban való együttélését) mind pedig a saját anyaságát. Inkább feladja és nem odaadja magát az anyasági-élettársi szerepnek, megbánja a házasságát vagy kételyei vannak az anyává válással kapcsolatosan, stb. A magzatszurkos magzatvíz szintén szuggesztív és “maga helyett beszélõ” komplikáció: a magzat bekakált a magzatvízbe, tükrözve az anya szorongásait, irracionális félelmeit, vagyis azt, hogy az anya nagyon “be van tojva”. Egyik barátunk Magyarországon élõ unokatestvérébõl kellett hét hónapos magzat-korában sürgõsen kioperálni a kisfiát mert nagyon megijedt, amikor megtudta, hogy milyen komplikációk adódhatnak abból, hogy az õ vérképlete RH negatív és a férjéé RH pozitív. Természetesen hónapokig tartó perfúziózás, inkubátorozás és az idiotizmus határait érintõ, mániákus sterilizálás lett mindennek a következménye. Így kerültek az orvostudománnyal függõségi viszonyban mindketten talán egy egész életre. Anyanyelvünk tele van olyan kifejezésekkel, szókapcsolatokkal, szavakkal, amelyek egytõl-egyig valamiféle metafizikai igazságot, törvényszerûséget, lényegi, analogikus összefüggést tartalmaznak. Érdemes elgondolkodni például a “szorongás” és a “szorulás” szavak közötti analogikus kapcsolaton. Annak az embernek van szorulása, aki tudattalanul szorong valamitõl, képtelen megemészteni valamilyen információt, sokat rágódik, töpreng a nehézségein és képtelen az új információk befogadására, a belé nevelt, vagy az általa szerzett vallásos, vagy tudományos rögeszmék, babonák, a régi szokások, fantazmagóriák, rögeszmék, koncepciók, elavult, lemerevedett gondolkodási- cselekvési minták, kapcsolatok elengedésére. Ugyanilyen szuggesztív a “terhesség” kifejezés, amely jelzi, hogy a gyermekáldás helyett egy újabb terhet visel az illetõ nõ, mint ahogy manapság tehernek, nehézségnek érez a külsõ boldogságban, tudományos-gazdasági jólétben, könnyítésekben gondolkozó ember minden olyan tapasztalatot, amely belsõ erõfeszítéseket, belsõ megfordulást, a megismeréssel, szellemi tágulással járó természetes fájdalom-érzéseknek a tudatos felvállalását igényelné részérõl az igazi önmegvalósítása, spirituális fejlõdése, tudatosodása érdekében. Egy egész civilizációt (tudományt és annak megfelelõ intézményeket) építettünk fel a szellemi fejlõdésünkhöz szükséges figyelem-felvonó, figyelmeztetõ jellegû fájdalmak megszüntetésére, azok kicselezésére és az eredményeket meg lehet nézni: minél több a fájdalommegszüntetõ technika és módszer, annál több a fájdalom és a minden fantáziát felülmúló szenvedés. A mai szülészeti “klinikai komplikációk” hetven százalékához úgy jutottunk el, hogy a múlt század végén és a század elején az orvostudomány kezdte alkalmazni szüléseknél is a zsibbasztókat, a fádalom-szüntetõ injekciókat. Ennek az lett a vége, hogy a nõket -persze az õk akaratukkal és hozzájárulásukkal, sõt: kifejezett óhajukkal- megfosztották a természetes és egészséges szüléshez elengedhetetlenül szükséges érzékelési képességüktõl, vagyis az egyetemes teremtésben való, éber közvetlen és tudatos részvételi képességüktõl. A nõi szervezetnek ez a szentségtelen megzavarása vezetett nem csak a ma oly természetes elõszeretettel gyakorolt gátmetszéshez, hanem a gyermekeknek az anyjuk hasából történõ mesterséges kipréseléséhez és a szülészeti fogóval való kiráncigálásához, hanem az összes ma már szükséges rosszként elkönyvelt mûvi beavatkozáshoz. De hogy eredeti témakörömhöz, a szülés során adódható komplikációkhoz visszatérjek, a továbbiakban a császármetszés metafizikai eredetét fogom megvizsgálni, hiszen a korábban említett komplikációk többségükben ezt az orvosi beavatkozást alkalmazzák. De ezen természetellenes mûtét segítségével szeretnének fájdalommentesen, saját erõfeszítésük nélkül átesni a szülésen azok a nõk is, akik mit sem tudva a hosszú távon és ezért nem észlelhetõ szellemi-lelki visszahatások mechanizmusáról, tudományosan -és így mindenképp idõnap elõtt-, elõre “beprogramáltatják” maguknak a teremtésben, a létrõl való gondoskodásban és végsõ soron az Abszolútummal való kollaboráció aktusát. Több spirituális információnk van róla és magam is tanúsíthatom, hogy a szülés folyamata nem egy hosszas kínszenvedéssel és majdnem kibírhatatlan fájdalmakkal járó, szükséges rossz, amin túl kell esni, ahhoz, hogy a baba megszülethessen, hanem minden nõ számára a legnagyobb fejlõdési, önkiteljesítési lehetõség, amennyiben azt az illetõ nõ teremtõ- képességének, éberségének, felelõsségének és szabad akaratának teljes birtokában igazi Fényben és Szeretetben éli át. A császármetszés tehát olyan nõk esetében következik be, akik nem áldott állapotban vannak, hanem csak egyszerûen “terhesek”, mit sem tudva arról a hatalmas erõrõl, amely a létteremtési aktus során, de már a várandósági állapotban jelen van bennük. Ennek az erõnek a megtapasztalásától van megfosztva a klinikai szülésen “átesõ” nõ, de fõként az, akin császármetszést hajtanak végre. Az áldott állapot azt jelenti, hogy amennyiben a várandós nõ, minden kétséget kizáró, igazi szeretetben fogadja a születendõ gyermekét, az egyetemes törvények “oltalmát” és “gondviselést” élvezheti mind a magzatkihordás, mind a szülési aktus során, vagyis hozzájut mindazon szellemi- lelki- anyagi értékekhez, amelyek a saját és a magzat szellemi-lelki-testi egészségéhez szükségesek. Természetesen ez azt jelenti, hogy tudatos erõfeszítéseket tesz a tudattalan destruktív programjainak megismerésére, dekonspirálására és feloldására, a tudattalan szellemi- lelki meghatározottságainak tudatosítására, az anyaságával kapcsolatos félelmeinek, egoista elvárásainak, számításainak, öncsalásának a leleplezésére és ami a legfontosabb: a szexuális életének, párkapcsolatának a harmonizálására, kiteljesítésére, rendezésére. A tudományos “terhesgondozás” a szexuális élet gyakorlásáról próbálja lebeszélni az elõrehaladott várandóssági állapotban lévõ nõket “a magzat épségének érdekében”, nem akarva tudomást szerezni a Nemek törvényérõl, amely szerint az ember (a férfi és nõ) számára a Fény és Szeretet folytonos áthatolása, a szexuális aktusban konkretizálódó kiegyenlítõdési lehetõség, vagyis a szeretõségi minõség az elsõdleges. Nem kíméli magát fölöslegesen, nem kényeskedik és nem érzékenykedik, nem kíván “terhesi” elõjogaival élni (visszaélni!), nem aggódik a jövõért. Nem hamis szeretettel, nem érzelegve - spekulálva, nem jövõ bebiztosítási görcsökkel várja a gyermekét és fõként nem azért, hogy azzal a szétomló házasságát megmentse vagy hogy férjet fogjon magának. Annak következtében, hogy egy leendõ anya fölöslegesen kíméli magát, fél a fájdalomtól és az igazi erejével arányos erõfeszítéstõl és ezáltal (is) ellustul lelkében, képtelen lesz szellemileg tágulni, nyitni, egyetemes szeretettel, teljes hittel és bizalommal odaadni magát az anyasági állapotnak, diszharmonikus, a Nyilas uralkodó bolygójával, a Jupiterrel kapcsolatos morális, szellemi-lelki nyitási-tágulási nehézségre utaló fizikai nyitási elzáródás léphet fel a szülésénél. Ez a mai gyakorlatban császármetszéshez vezet, amely egyáltalán nem tekinthetõ normális aktusnak. Sõt: egy hatalmas sokkot jelent nemcsak a nõi fizikai szervezet számára, ami csak azt jelzi, hogy nõiségében, emberi öntudatában, egész anyai lényében alázza meg az isteni teremtõ képességétõl megfosztott vagy önkéntesen arról lemondó, a rolófájdalmak tudatos elszenvedését nem vállaló, a könnyítés érdekében a teljes kiszolgáltatottságot választó személyt. Mindez megmagyarázza számunkra azt, hogy a császármetszés után, de egyáltalán bármiféle (fõleg a mesterségesen beindított) klinikai szülés után miért esnek lelki depresszióba és miért válnak képessé sokkal késõbb a szoptatásra azok a nõk, akik helyett tulajdonképpen a szülész-orvosok szülik meg a gyermeket. (Egy császármetszéssel gyermekeit a világra hozó-hozató Magyarországi ismerõsünk kórházi kórlapjának zárójelentésében, a valóságnak megfelelõen, többes szám egyes személyben szerepel az aktus leírása: “szültük”! - És természetesen a szülész orvos írta alá! Az is szorosan a témához kapcsolódik, hogy az illetõ nõ a Nyilas jegyében született. Mivel a Nyilasban álló napja diszharmonikus fényszögeket kap a Jupitertõl, a Marstól és a Szaturnusztól, õ ténylegesen nyitási és odaadási képtelenséggel küszködött egész felnõtt korában. Állandó fölösleges szorongásai, aggodalmaskodásai, irracionális szégyenlõsége, igazságtalan és alaptalan kritizálási hajlamai következtében soha nem volt szexuális orgazmusa, annak ellenére, hogy csodálatosan szép, megtermett nõ és polgári értelemben harmonikus házas életet él férjével és két nagyra nõtt, de lelkileg igen összehúzódó, introvertált, szégyenlõs fiával. ) És ez természetes, hiszen hiába gondolja racionális eszével azt a mesterségesen szülõ nõ, hogy minden rendben van, amikor legbensõbb nõi lényege, anyai-teremtõi tudattalanja elhallgathatatlanul lázadozik benne és nagyon nehezen dolgozza fel azt, hogy egy õsrégi folyamat, ami kilenc, vagy nyolc hónappal korábban elindult benne, nem ért véget, nem történt meg annak az igazi végkifejlete, elmaradt az a teremtési aktus, amire az egész szervezete, minden egyes sejtjével “be van rendezve”, amióta ember él a földön. Ahelyett egy megsértett (felmetszett) szervezet fájdalmait legyûrve, annak az összezavart természeti folyamatait, különbözõ élesztési módszerekkel serkentgetve kell kikísérletezze, hogy ilyen körülmények között képes-e még a szoptatásra, vagyis az anyai-szülõi szerep elsõ lépésére, a létrõl való gondoskodás legelsõ és legõsibb (gyökerében szellemi) aktusára. Mi, annak ellenére, hogy a tudományosan beindított szülés után édesanyám képtelenné vált a szoptatásra, már jóval a szülés elõtt tudtuk, hogy az én esetemben nem merülhet fel ilyen fajta meddõség kérdése. Szilárd: Számítógépem jelzi, hogy a tizenkilencedik oldal végén járunk az eredetileg rövidebbre tervezett írásunkkal, ami nem lehet terjedelmes, nem csak azért, mert ezzel kedvét szegnénk azoknak akiknek nagyon fontos e szokatlan és meredek sorok elolvasása, hanem azért is mert az egyetlen jövedelmi forrásunkat képezõ asztrológiai tanácsadással és személyi horoszkópokkal szemben a húszadik század legvégén élõ csíkszeredai és csíkkörnyéki felnõttek, de általában a romániai magyarok minden elképzelést felülmúlóan bizalmatlanok amiért mi, például az intézményesített egészségüggyel és a jól keresõ nõgyógyászokkal szemben, semmiféle sokszorosítási lehetõséggel, de még csak az alkalmi sokszorosításhoz szükséges minimális anyagi alapokkal sem rendelkezünk. Miközben e sorokat írom, Emõke szoptatja a diszharmonikus Marsához méltóan mohó és követelõzõ Medárdát, akin nagyokat múlatunk, amiért mohósága következtében tikkadozva, értetlenül, de egy hetvenéves töprengõ bölcshöz illõ kifejezéssel figyel valahova, az édesanyja feje fölötti térbe. Természetesen róla, vagyis csak róluk: az új kisemberkékrõl kellene szóljanak a befejezõ rész sorai, de hát isteni törvény szerint nem lehet és nem is szabadna az újszülötteket az édesanyjuktól elszakítani. Ráadásul most már meg is érett a helyzet arra, hogy eláruljam azt, ami talán már a tanulmány elsõ sorainak olvasása közben izgatta önöket. Azt tudniillik hogy, miért nem féltünk mi ott kint az erdõben, ahol a kislány született és ahol élete elsõ hónapját eltöltötte, sem Emõkének sem az születendõ gyermek befertõzésétõl? Azért írok csak most errõl, mert azt ami a bátorságunk -és semmiképp sem felelõtlenségünk!- alapjául szolgál, csak az az ember értheti meg és fogadhatja el, aki az elõbbieket mind elolvasta. Többször esett szó az elõbbiekben a Kiegyenlítõdés, az Ok és az Okozat (Karma), a Teremtés (Mágia), a Rezonancia, valamint a Nemek törvényérõl. Arról is, hogy a szüléseknek a sok esetben indokolatlan korai, mesterséges beindítása természetellenes és hosszú távon meghozza a negatív következményeit. Ugyanis ezáltal a Ciklus és a Ritmus egyetemes törvényét sértik meg a “szakemberek”. Ez mindössze hat törvény idáig. Az eddig nem említett hetedik törvényt, a Polaritás törvényét (a Kiegyenlítõdés törvénye mellett) viszont pontosan a “fertõtlenítéssel” sérti meg az ember, vagyis, akkor amikor baktérium, gomba, vírus és más kórokozó-mentes körülményeket ( és tápanyagokat) hoz létre mesterségesen, megakadályozván ezáltal azt, hogy az emberi szervezet természetes szimbiózisban élhessen ezekkel az élõlényekkel és génstruktúrákkal, amelyek nem véletlenül kell épp ott legyenek ahol vannak a természetben és amelyekkel az emberi szervezetnek szüntelenül kapcsolatban kell állnia a Rezonancia, a Hatás és a Visszahatás (Ok és Okozat) törvényeinek az érvényesülési lehetõsége érdekében. A fertõtelenített helyekkel és tárgyakkal az ember megzavarja az egyetemes törvények érvényesülésének az összhatását, ami által megbontja és megzavarja a harmóniát nem csak a természeti környezetében, hanem saját biológiai szervezetében is. Például, a legnagyobb szamárság, egészségi okok miatt, vagyis a fertõzés elkerülése céljából, forralt, vagy pasztörizált tejet inni. Egy harmóniában élõ embernek a szervezete nem csak képes semlegesíteni a bacilusok, vírusok, gombák, stb. negatív hatásait, hanem igenis szüksége van az azokkal való találkozásra, együttmûködésre és az azokkal való megküzdésre! És ezen van a hangsúly: szükségünk van a küzdelemre a Mars által jelképezett õserõvel analógiában álló Polaritás törvénye hatására és ez a küzdelem az életben maradásunk legelsõ feltétele, már elsõ lélegzetvételünk pillanatától kezdve. És mert nem hiába tisztelték Istenekként ezeket a törvényeket az archaikus népek: a Polaritás törvénye úgy érvényesíti hatását, úgy bosszulja meg magát, hogy a sterilizált helyek közvetlen szomszédságában, a sterilizált szervezetek közvetlen közelében felduzzasztja, meghatványozza azon, a tudomány által kórokozónak nevezett élõlények, génstruktúrák számát és erejét, ahonnan és amelybõl azelõtt eltávolítottuk, kiirtottuk (kipucoltuk). A kórházi ember fogja magát és miután az újszülöttrõl kegyetlenül lemossa és lekaparja a természetes védõ pajzsot jelentõ magzatmázat az újszülött bõrérõl, sterilizált pelenkába csavarja, a halálra rémült csecsemõt. Egy ilyen ésszerû eljárás nyomán, a világ legtermészetesebb jelensége, hogy az egy porszemtõl is “befertõzõdhet”! És mindez még csak a fertõzéseknek a fizikai oka és körülményei! De igazából csak az az ember fertõzõdik be fizikai szinten -és mivel a gyermek hét éves koráig az anyának a tudattalanját, vagyis a tudattalanjába leszorított, lefojtott konfliktusait, diszharmonikus lelki átéléseit képezi le az anyáénál információ-érzékenyebb szervezete, vagyis a betegségei által- aki szellemében és lelkében, vagyis öntudatában már fertõzött. Ezért természetes, hogy egy összezavarodott tudatú, szabad akaratától megfosztott nõ és annak a gyermeke könnyen befertõzõdik, amikor olyan mesterségesen természetellenes (klinikai, vagyis hamis) információkat tartalmazó környezetben tartózkodik, mint például a Csíkszeredai kórház szülészeti osztálya, ahol állandó a zaj, a feszültség, a nõk és az újszülöttek egymás nyögéseit, fájdalom-sikolyait és gyermeksírását kénytelenek hallgatni és ahol a szülõ nõnek nem csak az orvosok, nem csak a szülész nõk, hanem még a takarító nõk is parancsolgatnak, az irracionális -egyenruhás!- öltözködési “rendrõl” és mosdási-fürdési szokásokról-lehetõségekrõl nem is beszélve. A mentális fertõzések - fertõzõdések veszélye viszont nem szûnnek meg a szülészet mesterséges körülményeinek, lelki szempontból mindenképp egészségtelen médiumának az elhagyásával. Az újszülöttet nem az által védjük meg a fertõzõdéstõl, ha csak “sterilizált” kezekkel, esetleg kesztyûkkel érünk hozzá és az édesapjának is “gázmaszkot” kötünk a szájára, ha karjaiba akarja azt venni! Az újszülöttnek, pontosan a fent leírtak értelmében nagyobb szüksége van a szülõkkel való természetes (közvetlen) érintkezésre - azok érintésére, mint gondolnánk! De csak a szülõkkel való közvetlen érintkezésre! Egy metafizikai aforizma azt mondja, hogy az Úristennek fia van, de unokái nincsenek. A gyermek tehát nem a nagyszülõkhöz érkezik elsõsorban, hanem a szülõkhöz és csakis a szülõkhöz. És egy gyermek nem mutogatni és csodálni való mûtárgy és nem a felnõttek érzelgõs szentimentalizmusa kielégítése érdekében létrejött élõlény, hanem egy jövendõ felnõtt, akiben ott van az Abszolútum, pontosan úgy mint egy felnõttben. Ne tévesszen meg az, hogy nincs racionális értelme, mert olyan finom és érzékeny valóságérzékelõ szervekkel és képességekkel rendelkezik, amilyeneket mi a szürke és korlátolt, tudományos racionalizmusunkkal már el sem tudunk képzelni. De vigyázat: ezek a szervek igenis érzékenyek, ami azt jelenti, hogy minden, általunk számon nem tartott asztrális és mentális információt felfognak, de sajnos a befolyásuk alá is kerülhetnek. Hát itt rejlenek az igazi fertõzési veszélyek: a szülõk és az anya diszharmonikus lelki átéléseit, állapotait még képes bizonyos mértékben feldolgozni mert erre “be van állítva” már születésétõl fogva: hiszen az anyja lelki-szellemi-kauzális struktúrájának megfelelõ spirituális programmal indult el a földi létformák irányába és az annak megfelelõ ellenálló erõkkel is rendelkezik. (Ez utóbbi ellenállási-programoknak a gyermekkorban történõ intenziválódása miatt válik egy -egy gyermek, fiatal felnõtt korára az anyjának a tökéletes ellentétévé!). Azonban egy alkoholista, vagy éppenséggel absztinens de hatalmi ambícióktól, vagy más diszharmonikus lelki átélésektõl áthatott nagymama, nagytata, nagynéni-nagybácsi, ismerõs, rokon, stb. asztrális és mentális kisugárzásait már nem dolgozza fel olyan könnyen és ennek jeleként befertõzõdik a gyermek. Nem véletlenül mondjuk azt, amikor egy-egy vallásos szektába, szélsõséges politikai pártba beálló fiatal belép, hogy megfertõzték. A fertõzés és a fertõzõdés mindig spirituális és mentális szinteken kezdõdik és a fizikai fertõzõdés csupán ennek a következménye (materializálódása). Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy a nagymamákat és a rokonokat ki kell zárni és tiltani a gyermekszobából, hanem azt, hogy a legegészségesebb viszonyulás egy csecsemõhöz, ha minél kevesebbet zaklatják, zavarják ellenõrizetlen lelki-szellemi átéléseikkel (gyönyörködéseinkkel), még akkor is, ha meg vannak gyõzõdve arról, hogy a hozzá való érzelmi közeledésük, az érte való aggódásuk, a legtisztább és legszentebb nagyszülõi, vagy rokoni szeretetünk kifejezõdése. Medárda teljesen nyugodt volt amíg a diszkrét metafizikus baráti körben tölthette napjait kint a hegyen, ahol erdõszéli tehénitató vályúban fürösztöttük meg elõször az életében (és ott fürösztgettük még több ízben...), de három napig zsémbelt és néha hisztériásan is felsírt egy ilyen, több órásra sikeredett dédszülõi és nagyszülõi “szeretetben fürdetés” után. Ez utóbbi viszont nem jelentett számára fertõzéses veszélyt, mert a támadott Oroszlán Nappal és Holddal és az otthon és a család életterületén álló Halak-sárkányfarokkal rendelkezõ, tehát általános nyugalmából a családja által igen könnyen kibillenthetõ Emõkével mindjárt, azonmód dekonspiráltuk, hogy igazából mi is történt, hogy mi is zajlott le aurák szintjén - de fõképp az õ aurájában- a szeretetnek képzelt bûntudatuktól meghatódott rokonság meglátogatása közben. Sikerült azt elérni ugyanis, hogy ne azok az emberek jöjjenek a gyermek és az anya otthonába, akik hatalmi gõgjükben és (“jót akaró”) vak ambícióik kielégítetlensége miatti bosszújukban, házasságkötésünk után kitagadták Emõkét a családból, mert nem tett eleget azon parancsuknak (!), hogy kapartassa el a gyermeket. A legfontosabb tehát nem a steril (élet nélküli) környezet létrehozása és az újszülött mellett tartózkodó felnõttek leheletének megszûrése gézmaszkokkal, hanem a szülõk megrendíthetetlen hite a gyermekük épségében és egészségében már fogantatása tudomásulvétele pillanatában! Sõt már azelõtt. Nekem igen erõs eltökéltséggel kellett szembenéznem saját irracionális szorongásaimmal és ezáltal kitisztítanom a tudattalanom legmélyebb rétegeibõl a horoszkópomban elsõ látásra szembeötlõ anyaság ellenes programokat. Ugyanis az én Holdamat hét (!) különbözõ bolygó támadja, ami annak köszönhetõ, hogy az én “családi krónikám” is telve van az Emõkéhez hasonló drámai (életellenes) eseményekkel és az én fogantatásom és születésem is csupa lelki zavarok és abszurd fizikai beavatkozások közepette történt. A rokonaink és ismerõseink félelmeire és érzelmeire, akárcsak a saját lelkivilágunkra nem köthetünk gézmaszkokat! Hát ezért nem törõdtünk mi a fizikai fertõzés-veszéllyel és ezért nem féltünk a szülés közben elõállható komplikációtól. Mi a személyi felelõsségtudatunkba és a természet rendjébe felelõtlenül be nem avatkozó, de mindennel szembenézõ, mindennel számoló szeretetünkkel védjük a fertõzéstõl gyermekünket. Ez azt jelenti, hogy nagyon figyelünk a saját lelkivilágunkban elõállható fertõzés - gócokra (zavarokra) és amint azokat felfedeztük, erõs tudatosítással, bátor szembenézéssel oldjuk fel, nem szeretetnek hazudott érzelgõsséggel és aggodalmas tudományoskodással. Nem védekezéssel és nem elhárítással. Mert megtanultuk már azt, hogy a létet szabályozó egyetemes törvényeknek az egyénre gyakorolt hatásait felelõtlen, “tudós” beavatkozásokkal meg lehet zavarni, és be lehet mocskolni, de elfojtani - sterilizálni nem! A természetet ugyanis nem védeni kell, hanem hagyni kell, hogy zavartalanúl végezhesse el a dolgát, úgy ahogy tökéletesen elvégezte és végzi tovább is a dolgát a Medárda és a többi gyermekünk esetében.   Emõke: Amíg a tanulmány e második, gyakorlatibb részét írom, itt pihen a számítógép melletti ágyon Medárd ide-oda forgatva a magzatmáz lekaparásától megkímélt fejét, keresve a számára az egyetemes lét egységével és harmóniájával való közvetlen kapcsolatát jelentõ és a létfennmaradásához szükséges szellemi-lelki-fizikai táplálékot biztosító anyai kebel nyugtató érintését. Õ nem csak EGÉSZ-séges, de nyugodt emberke is, annak ellenére, hogy a világra csusszanását követõ másodpercekben, nem csak a fizikai fájdalom által kiváltott, hanem a fizikainál mélyebb létszférákból feltörõ, fizikai léten túlról eredõ fájdalmas erõ nyomására, anyai lényem legmélyebb zugaiból kiáramló háromszoros sikolyommal egy kicsit megijesztettem. Errõl viszont mindjárt a Zend Aveszta azon része jut eszembe, amely szerint az emberiség õskorában az anyák fájdalom nélkül hozták világra a gyermekeiket, vagyis, szószerit idézve az iráni szentkönyv szavait: “amikor a nõk a gyermekágyban még nem kínlódtak”. Az egyetemes egységtudat, az Abszolútummal való teljes kollaboráció képességének birtokában ugyanis a szülõ nõ egy egészen “rendkívüli”, a hétköznapi valóságérzékeléstõl eltérõ, úgymond, “felfokozott” tudatállapotba kerül, amelyben képessé válik a Felettes-énje, éber nappali tudata, valamint a tudattalanja közötti kommunikáció megteremtésére, a tisztánlátásának kiteljesítésére. Persze csakis olyan mértékben, amennyiben kauzális önismerettel és az ezzel együtt járó egyetemes felelõsségtudattal vesz részt anyává válásának különbözõ folyamataiban. A fizikai fájdalombíró képesség is sokkal fokozottabbá válik ezért a szülési aktus során, a fizikai szervezet hormonálisan adagolja a szülési fájdalmak erõsségével párhuzamosan a természetes “fájdalomcsillapítókat”( törvénytelen tehát ezt a folyamatot mesterséges érzéstelenítõ szerekkel összezavarni!) annak érdekében, hogy a szülõ nõ intuitív módon követhesse és rányithassa a szülés különbözõ fázisait. A tudományos valóságlátás térhódításával azonban a mai nõk azzal a téves elképzeléssel szolgáltatják ki magukat a klinikai környezet személytelen gépezetének, hogy maguktól, saját erejükbõl képtelenek lennének uralni a fizikai szervezetükben lezajló folyamatokat, mit sem tudva a szülés univerzális - szellemi vetületeirõl. A fizikai fájdalom valójában nem egy orvosilag kiküszöbölendõ kellemetlen tényezõ, hanem a teremtés megnyilatkozása a fizikai szervezetben, amely lehetõvé teszi azt a felfokozott, egész lényünkkel átélhetõ transzcendentális tudatállapotot amely, kellõ egyetemes felelõsségtudattal társulva, a szülõ nõ gyökeres átalakulását, szellemi-lelki-testi újjászületését hivatott elõsegíteni. A létezés egyetemes teremtési folyamataiba való közvetlen részesülés élményének a megtapasztalása megmarad és egy új erõként állandósul a szülés után. Ennek az élménynek az elmaradása miatt jelentkezik a mesterséges szülés utáni depresszió, a pszichikai “hullámvölgy”, amelynek a gyökere nem a hormonális változásokban keresendõ tehát, hanem e beavatás-élmény mesterséges elfojtásában. Ki tudja, a nõi-anyai tudattalanomban felgyülemlett bûntudatok szálán visszamenve, hány anya-generáció fájdalmas szülésének a traumatikus emlékét kellett nekem is véglegesen belesikoltanom a Bakó-nyakai erdõ csendjébe? Azért véglegesen, mert a szülésre való tudatos metafizikai-asztrológiai felkészülésemnek köszönhetõen én már nem adtam át ezt az örökölt bûntudat-csomagot a lányomnak. A szülésre való felkészülésem legfontosabb elemeit és mozzanatait ugyanis nem a baba-kelengyék beszerzése és nem a várható komplikációkkal való megismerkedés, az azoktól való rettegés képezte, hanem a szüleimtõl, a nagyszüleimtõl és a déd-szüleimtõl örökölt és az én tudattalanom legmélyebb rétegeibe azoktól átkerült, ott lappangó összes negatív programoknak a teljes felderítése és tudatosítása révén történõ feloldása, meghaladása. A családi “krónikát” fellapozva tudomást szereztem ugyanis nagyanyám, édesanyám fogantatásának, születésének és gyermekkorának, neveltetésének a körülményeirõl. Így már sokkal érthetõbb volt számomra édesanyám természetellenes, hogy ne mondjam abszurd viselkedése és hozzám való viszonyulása fogantatásomtól születésemig. Dédnagyanyám ugyanis a nagynénje iránti jóindulatból, aki kényelmi megfontolásokból nem akart saját gyermeket szülni, egyszerûen örökbe adta annak a harmadik “éhes szájat”, vagyis nagymamámat, aki késõbb a gazdag mostohájától mindent megkapott csak anyai szeretetet nem és aki mindezek következtében sem magát, sem a környezetét, de még gyermekeit sem tudta igazán szeretni! A rosszul megélt anyaság destruktív programja anyámnál folytatódott, aki szintén “pluszban volt” és ráadásul fiú helyett, “lánynak született”. Ugyanakkor tudattalanjába átkerültek nagyanyám késõbbi abortuszai is, és (ön)romboló hajlamai, amelyek hatására aztán többször kísérelt öngyilkosságot elkövetni. Átörököltem továbbá anyám fogantatásommal, kihordásommal és megszülésemmel kapcsolatos szorongásait, bûntudatát, kétségbeesett elhajtási (gyilkolási) kísérleteit, arról nem is beszélve, hogy családi, párkapcsolati és hivatásbeli problémái miatt négy hónapig nem is akart tudni várandós állapotáról. Vagyis mentális szinten engem fojtogatott. Persze mindezen családi hagyományként anyáról-leányra átszármazó életellenes átélések, destruktív érzések és gondolatminták következményeként anyám is, majd én is keserves kínok között jöttünk a világra. Anyám esetében a korai magzatburok-repedés és a szülési fájdalmak elmaradása perfúziós szülésbeindításhoz és szinte császármetszéshez vezetett, míg végül a féltucatnyi orvosi káder kíséretében a “szakképzett” szülésznõk préseltek ki a hasából, miközben az orvosok össze-vissza vagdosták édesanyám egész “gáttájékát”. Természetesen egy ilyen megalázó, traumatikus élmény következményeként a tejelválasztás sem indult be normálisan, engem is befertõztek a sterilizált pelenkázás ellenére, majd a kórházból hazakerülve, a jóindulatú védõnõk szakszerû tanácsai és ellenõrzõ hadjáratai egyenesen az idegösszeroppanás határáig kergették a fiatal kismamát. Mindezt csak azért írtam le ennyire részletesen, hogy párhuzamot vonhassak az én születésem és a lányom születése között. Ez utóbbi ugyanis teljesen természetesen, úgymond “komplikációmentesen” zajlott le, akárcsak az azt megelõzõ magzatkihordás és az utána következõ “gyermekágyas” állapot, amelyben nem is létezett semmiféle gyermekágy. Sõt: már a kezdet kezdetétõl a magam erejébõl másztam át minden alkalommal az emelt sátorbejáraton és mindenféle asszisztencia nélkül jártam ki az erdõ fái közé természeti szükségleteimet elvégezni. Táplálékomat is a többiekkel együtt, a tábori tûzhely mellett ülve fogyasztottam el. Annak ellenére, hogy édesanyám képtelenné vált a szoptatásra és várandós állapotom beállta elõtt nekem is alig látszó kicsiny melleim voltak, most három gyermeket is el tudnék látni anyatejjel. Pedig egy ilyen komplikáltan szülõ anya leányaként mindez lehetetlen kellett volna legyen, amennyiben valóságosnak fogadjuk el a biológiai örökléstan és a fajelmélet ide vonatkozó kinyilatkoztatásait. Hogy a biológiai örökléstan az én esetemben csõdöt mondott, a Szilárd nyugodt, fegyelmezett, de bensõséges szeretete és az én pozitív lelki-szellemi alapállásom mellett és a megfelelõ táplálkozás mellett, annak is köszönhetõ, hogy tudatosítottam már a várandós állapotom kezdetén a magzatnak és az anyának az életét veszélyeztetõ komplikációk valóságos, mentális okait, amelyek a tudattalanban lerakódott örökletes életromboló programok következménye. A legtöbb szülési komplikáció abból adódik, hogy a tudattalanjába lerakodott negatív képzetek miatt, a szülõ nõ nem tud harmóniába kerülni az anyaság, az életadás, a létrõl való gondoskodás egyetemes õselvével, amelyet az asztrológiában a Hold princípiuma testesít meg. Vagyis tudattalanul fél az anyasági állapottól, bizonytalan az anyai, a családi helyzetében, bizonytalan a párkapcsolata stabilitásában, fullasztónak érzi az adott családi körülményeit, kényszerûnek a házasságát és így tovább. Ezen negatív érzés- és gondolatminták következményeként aztán természetesen jelentkezni is fognak a fizikai szervezetben már a várandós állapot kezdetén vagy csupán a szülés beindulásának, lezajlásának során, azon különbözõ komplikációk, amelyek esetleges fellépésétõl való félelmükben a kismamák az orvostudományhoz menekülnek. Aztán rendszerint be is idézik azokat szép sorjában maguknak tudattalan teremtõ képzelõerejük, imagináció képességük (amelyrõl sem a vallás, sem a filozófia, sem a tudomány nem akar tudomást szerezni) segítségével. Ráhangolódnak az orvostudomány és a modern, civilizált ember negatív hitére jellemzõ “sose lehet tudni”- mentalitására, átruháznak az orvosra, a korházi személyzetre és a korházi gépekre minden felelõsséget (szabad akaratuknak és egész személyiségük feladásának az árán is ) és mindezek következtében az “életmentõ” orvosi beavatkozás szükségessé is válik. Mivel a véletlen nem létezik, hanem a minden ember saját lelki-szellemi struktúráján, személyiségén, vágyéletén, érzelmi-gondolati tevékenységén keresztül is megnyilvánuló, hatásukat mindenképp kifejtõ egyetemes törvények hatásmechanizmusa , senki (fõként az anyaság princípiumát a legközvetlenebbül, saját fizikai testén keresztül is átélõ nõ) se lehet kiszolgáltatottja sorsának , a “véletlennek”, hanem csupán a benne rejlõ feltáratlan tudattalan tartalmaknak, destruktív programoknak, amennyiben nem tudatosítja és nem oldja fel azokat Ez a tudatosítás épp olyan elengedhetetlenül fontos és eredményes lehet az olyan “problémás terhességek” esetén is, amelyre az orvosi szakismeret már eleve a császármetszést javasolja, sõt nem egy esetben a nõre kényszeríti, mint egyetlen ésszerû megoldást. A fellépõ komplikációk, jellegük és súlyossági fokuk (a manapság egyre gyakoribbá váló császármetszés szükségessége) szerint tehát mindig a várandós vagy már közvetlenül a szülés elõtt álló nõnek az anyaság lételvéhez való negatív, ellentmondásos viszonyulását tükrözik. Ezek a negatív viszonyulások, görcsök, ellentmondások, tévképzetek viszont felismerhetõk, dekonspirálhatók és a tudatosításon keresztül feloldhatók azon személyes-kauzális önismeret segítségével, amelyet az asztrológia tesz lehetõvé a személyi horoszkópok segítségével kimutatható destruktív mentális programok és rejtett diszharmonikus személyi tulajdonságok feltárásával. De vizsgáljunk meg néhány szülési komplikációt. A leggyakoribb ilyen probléma a korai burokrepedés és a magzatvíz elfolyása, amely az esetek többségében a kitolást serkentõ-elõsegítõ fájdalmak megszûnésével folytatódik, majd mesterséges perfúziós szülésbeindítással és rendszerint császármetszéssel ér véget, amennyiben az injekciók hatására beindított vajúdást nem követi tágulás és a begyógyszerelt, kétségbeesett szülõ nõ képtelen kinyomni a magzatot vagy akár eszméletét is veszti. Ez a komplikáció rendszerint az olyan nõk esetében jelentkezik, akik leendõ anyaságukat rengeteg szorongással, gátlással, kétellyel, bizonytalansággal, aggodalommal, sõt nemegyszer a magzatelhajtási vágy, vagy akár a konkrét kísérlet emlékének a tudattalanjukba lefojtott bûntudatával fogadják. Azoknál, akiknél a személyes felelõsség elhárítása által létrejövõ belsõ félelmek, a lelki éretlenség, a gyenge személyiségtudat következtében a szülési aktus felvállalására nem érzik képesnek magukat a szüléshez náluk jobban értõ szakemberek “segítsége” nélkül, vagyis azon kompetens és “felelõs” személyek nélkül, akik átveszik tõlük a szülés felelõsségét. A magzatvíz korai elfolyása tehát a várandós nõ feszült, görcsös, szorongó lelki-szellemi állapotával áll kapcsolatban, tükrözve azt, hogy az illetõ nõ nincsen harmóniában a Hold princípiumához analogikusan kapcsolódó Víz-elemmel, vagyis nem tud oldottnak, ellazultnak, nyugodtnak lenni és többé már nem ura érzelmi átéléseinek, hangulatainak, lelki érzékenységének. Meghatározó ugyanakkor az ilyen esetben és fõleg, ha a vajúdási vagy tágulási folyamat hirtelen lelassul vagy teljesen leáll, a saját anyaságához való negatív, ellentmondásos viszonyulás mellett az illetõ nõnek az élettársához, családjához való negatív, ellenséges, vagy szorongásos viszonya. Ugyanis amennyiben maga az apa vagy valamelyik családtag (fõként a saját édesanyja) elutasítja, támadja a gyermeket, a tisztázatlan konfliktusok problémássá teszik a szülési folyamatot. Szüléskor a nõnek a tudattalanjába bevésõdött, saját születés-élménye, annak az emléke is feltör, aktiválódik és feldolgozódik, különösen az elsõ gyermekszülés esetén. Ezek a tudattalanból feltörõ, nem fizikai indíttatású fájdalom-görcsök, a szülés végsõ aktusa elõtt is jelentkezhetnek, ami szintén “elnémítja”, elhalasztja egy kis idõre a szülési folyamat elõrehaladását. Ezeknek a többé-kevésbé intenzív fájdalommal is járó, inkább irracionális félelem-görcsökben jelentkezõ, tudattalan emlékeknek a feldolgozásához-feloldásához szükséges idõtartam esetrõl-esetre, bocsánat: személyenként különbözik. Ezek elmúltával viszont ( és ez lehet néhány perc vagy több óra annak függvényében, hogy mennyire nyugodtak, bizalomkeltõk, bensõségesek, meghittek, barátságosak a szülés körülményei, a szülésnél segédkezõ, vagy abban résztvevõ személyek -de elsõsorban a leendõ apa magatartása, viszonyulása, támogatása, együttmûködése a legmeghatározóbb!) a szülés folyamata visszaáll a természetes, normális, folyamatába, mindenféle orvosi beavatkozás nélkül. Azaz visszaállna, hogyha hagynák! Mert többnyire nem hagyják és különbözõ görcsoldó-zsibbasztó, fájdalomcsökkentõ injekciókkal, a “szülés-vezetõ” urak és hölgyek még jobban összezavarják a növényi állapotra lesüllyesztett szülõ anya szabad akaratát, elveszik a maradék józanságát és a fizikai erejét. Természetes, hogy ezután már csak a szülésznõk (és sokszor a takarítónõk) haspréselési technológiája és a fogóval való fejtõl húzás mûvelete menti meg a helyzetet, a “szükséges” gátmetszéssel egybekötve. A magzatnak a méhen belüli rossz elhelyezkedésébõl vagy a köldökzsinór helyzetébõl adódó komplikációk szellemi gyökere (tehát nem csupán fizikai-alkati rendellenessége!) szintén visszavezethetõ az anyasággal kapcsolatos tévképzetekre, irracionális félelmekre, gondolkozási mintákra. A nyakra tekeredõ köldökzsinór, amely a születendõ gyermek életét fenyegeti, egyértelmûen utal az anya tudattalanjában mûködõ életellenes mentális programokra, amelyek a magzatkihordás ideje alatt is befolyásolták annak a gondolatait és gyakran eltöltötték a saját éltére és a magzat életére vonatkozó, irracionális veszély-képzetekkel, halál-információt tartalmazó gondolatképekkel. Az ilyen, a magzat-gyermek és az anya életét veszélyeztetõ “véletlen” körülmények, minden esetben a Skorpió napjegy által megtestesített spirituális megszüntetési (halál) és újjászületési - megújulási programra utalnak az anya és a gyermek aurájában, amit egy komolyabb asztrológiai konzultáció alkalmával, vagyis egy asztrogramm elemzéssel elõre fel lehet deríteni és annak tudatosításával és a megfelelõ mentális magatartás (erkölcs) felvételével - gyakorlásával fel lehet oldani (megelõzni a fizikai “komplikációt”). Az én Ascendense is a Skorpióban áll, a Nap és a Hold által kegyetlenül támadott Uránusszal szorosan az Ascendens mellett. A Medárd Ascendense szintén a Skorpióban áll és a Skorpiónak megfelelõ VIII. házban, az asztrológia által a halál és az újjászületés házában is van egy bolygója. És ez természetes is, az enyémhez hasonló családi “hagyományok” esetében. De mivel a férjem által három évvel korábban elkészített horoszkópom segítségével tudomást szereztem ezekrõl a Skorpió jellegû programokról, karmikus meghatározottságaimról, ennek megfelelõen a spirituális megújulási-újjászületési “kötelességeim” teljesítéséhez jóval a gyermek fogantatása elõtt hozzáfogtam. Ezért olyan, humanista szemszögbõl kegyetlennek tûnõ fizikai figyelmeztetésekre mint a köldökzsinór elõesése nyakra való tekeredése, vagy a magzat koponyájának a szülõ csatornába való beszorulása, már nem volt szüksége egyikünknek sem. Az oly sok nyomorúságot és egészségi komplikációt okozó méhen kívüli terhességnek a mentális oka az, hogy az illetõ nõ, gondolatai, vágyai és képzelete szintjén nagyon ritkán van csak a helyén térben és idõben. Vagy a múltban idõzik gyakran, annak elmúlása fölött szomorkodva, azt idézve képzeletébe újra-meg újra, vagy a jövõbe képzeli magát, onnan várva valamiféle csodás segítséget a jelen problémáinak a feloldására, vagy éppenséggel félve gondol a szerinte semmi jót nem ígérõ jövõvel szembe. Az ilyen ember (nõ) természetesen térben sincs otthon a képzelete és vágyai szintjén és mindig más élethelyzetekbe képzeli magát, más szereplõkkel: jobb családtagokkal, kedvesebb és megértõbb munkatársakkal, jobb és szeretõbb, gyöngédebb, stb. élettárssal. És ami a legfontosabb a mi témánk szempontjából: szeretkezés közben is más dolgokra, másokra - másra gondol, vagyis a legfontosabb életeseményei közben sem létezik a helyén csak fizikailag. A méhen kívüli terhességgel a tudattalanja ezt az állandósuló helyen kívüliséget képezi le, azt jeleníti meg a fizikai testében. Egyértelmû és logikus, hogy azáltal, hogy a mai orvoslási technika segítségével megmentik egy ilyen veszélyeztetett anya életét sõt: olyan esetek is vannak, amikor a gyermeket is sikerül megmenteni, ezáltal csak a téves program fizikai megvalósulást tartják életben, de az õsök (õs anyák) által valahol célt tévesztett (elvétett) életforma, életút mentális programját, vagyis az igazi okot nem oldják fel és nem szüntetik meg. Ezért a következõkben meg fognak ismétlõdni e rendellenes komplikációk. A farfekvéses magzat-elhelyezkedés mentális oka hasonlít a méhen kívüli terhesség okához. Fizikai dimenzió szintjén ez akkor jelentkezik amikor a szülés beindulásakor sem fordul természetes fejfekvési pozícióba a magzat, tehát az anya lelkileg (tudatilag) háttal áll a szülés aktusához, vagyis még felkészületlen a szülési folyamatokra, vagy nem tulajdonít annak megfelelõ lelki-szellemi fontosságot, nem figyel eléggé önmagára, megváltozott szellemi állapotainak jellegére, minõségére és természetesen a magzatára. De az is lehet, hogy valami más, általa tudott és számára fontos dolognak, jelenségnek, személynek fordít hátat tudatosan. Valaminek háttal áll. Nem akarja azt befogadni lelkébe, nem akarja magához közel engedni, nem akar foglalkozni vele és ezért képletesen hátat fordít. Az anya személyi horoszkópja elemzésével meg lehet keresni és pontosan rá lehet mutatni arra, hogy mi is az, amivel az anya nem akar foglakozni, mi az a számára igen fontos információ-rendszert tartalmazó helyzet, vagy ki az a személy, akit nem akar a lelkébe -a tudatába!- beengedni. Amennyiben az elfogadás, vagyis a szembefordulás megtörténik, megfelelõ fizikai mozdulatok és pozícióváltások (torna) segítségével a magzatot rá lehet vezetni, hogy õ is úgy forduljon, ahogy mindkettõjüknek elõnyösebb és természetesebb. Az európai racionális-humanista fogyasztói koncepciókra épült társadalmakban egyes nõk számára a egyedül várandós állapot jelenti a lehetõséget arra, hogy személyük a környezet, a családjuk, élettársuk figyelmének középpontjába kerülhessen, tehát hogy az addig rejtett vágyaikat és rejtett hatalmi ambícióikat kiélhessék a környezetükön, más nõk képzeleti és érzésvilágában viszont ténylegesen teherként és korlátozó állapotként jelentkezik a várandós állapot, amelytõl szeretnének minél hamarabb megszabadulni. Mindkét esetben tudattalanul küzdenek a szülés gondolatával. Elõbbi esetben elutasítják a várandósági állapottal járó kivételes “elõjogoktól” való lemondást, a második esetben viszont akik várják, hogy az õket fizikai mozgásukban korlátozó és a férfiaktól ennyire látványosan és érzékelhetõen megkülönböztetõ fizikai állapotuk megszûnjön. A túlhordás és a koraszülés komplikációi erre a ( természetellenes helyzetfenntartási vágyra és szintén természetellenes helyzet megszüntetési vágyra, türelmetlenségre utaló) diszharmonikus viszonyulási formákra vezethetõk vissza, vagyis koraszülésnél inkább elutasítja, menekül az anyaságtól, míg túlhordásnál belékapaszkodik, szeretné magában visszatartani a magzatot az illetõ nõ. A köldökzsinór elõesése, nyakra csavarodása vagy súlyosabb esetekben akár a teljes elzáródása, megbogozódása ismét valamiféle rossz viszonyulást, belsõ görcsöket, gócpontokat tükröz, mégpedig nagyon is szuggesztív módon: a magzat nem kap levegõt, fulladozik, vergõdik, megszûnik a vér- és oxigénellátása. Ugyanilyen “fullasztó” helyzetként éli meg az anya is mind a párkapcsolatát - házasságát (szülõkkel, rokonokkal való közös házban, közös udvarban való együttélését) mind pedig a saját anyaságát. Inkább feladja és nem odaadja magát az anyasági-élettársi szerepnek, megbánja a házasságát vagy kételyei vannak az anyává válással kapcsolatosan, stb. A magzatszurkos magzatvíz szintén szuggesztív és “maga helyett beszélõ” komplikáció: a magzat bekakált a magzatvízbe, tükrözve az anya szorongásait, irracionális félelmeit, vagyis azt, hogy az anya nagyon “be van tojva”. Egyik barátunk Magyarországon élõ unokatestvérébõl kellett hét hónapos magzat-korában sürgõsen kioperálni a kisfiát mert nagyon megijedt, amikor megtudta, hogy milyen komplikációk adódhatnak abból, hogy az õ vérképlete RH negatív és a férjéé RH pozitív. Természetesen hónapokig tartó perfúziózás, inkubátorozás és az idiotizmus határait érintõ, mániákus sterilizálás lett mindennek a következménye. Így kerültek az orvostudománnyal függõségi viszonyban mindketten talán egy egész életre. Anyanyelvünk tele van olyan kifejezésekkel, szókapcsolatokkal, szavakkal, amelyek egytõl-egyig valamiféle metafizikai igazságot, törvényszerûséget, lényegi, analogikus összefüggést tartalmaznak. Érdemes elgondolkodni például a “szorongás” és a “szorulás” szavak közötti analogikus kapcsolaton. Annak az embernek van szorulása, aki tudattalanul szorong valamitõl, képtelen megemészteni valamilyen információt, sokat rágódik, töpreng a nehézségein és képtelen az új információk befogadására, a belé nevelt, vagy az általa szerzett vallásos, vagy tudományos rögeszmék, babonák, a régi szokások, fantazmagóriák, rögeszmék, koncepciók, elavult, lemerevedett gondolkodási- cselekvési minták, kapcsolatok elengedésére. Ugyanilyen szuggesztív a “terhesség” kifejezés, amely jelzi, hogy a gyermekáldás helyett egy újabb terhet visel az illetõ nõ, mint ahogy manapság tehernek, nehézségnek érez a külsõ boldogságban, tudományos-gazdasági jólétben, könnyítésekben gondolkozó ember minden olyan tapasztalatot, amely belsõ erõfeszítéseket, belsõ megfordulást, a megismeréssel, szellemi tágulással járó természetes fájdalom-érzéseknek a tudatos felvállalását igényelné részérõl az igazi önmegvalósítása, spirituális fejlõdése, tudatosodása érdekében. Egy egész civilizációt (tudományt és annak megfelelõ intézményeket) építettünk fel a szellemi fejlõdésünkhöz szükséges figyelem-felvonó, figyelmeztetõ jellegû fájdalmak megszüntetésére, azok kicselezésére és az eredményeket meg lehet nézni: minél több a fájdalommegszüntetõ technika és módszer, annál több a fájdalom és a minden fantáziát felülmúló szenvedés. A mai szülészeti “klinikai komplikációk” hetven százalékához úgy jutottunk el, hogy a múlt század végén és a század elején az orvostudomány kezdte alkalmazni szüléseknél is a zsibbasztókat, a fádalom-szüntetõ injekciókat. Ennek az lett a vége, hogy a nõket -persze az õk akaratukkal és hozzájárulásukkal, sõt: kifejezett óhajukkal- megfosztották a természetes és egészséges szüléshez elengedhetetlenül szükséges érzékelési képességüktõl, vagyis az egyetemes teremtésben való, éber közvetlen és tudatos részvételi képességüktõl. A nõi szervezetnek ez a szentségtelen megzavarása vezetett nem csak a ma oly természetes elõszeretettel gyakorolt gátmetszéshez, hanem a gyermekeknek az anyjuk hasából történõ mesterséges kipréseléséhez és a szülészeti fogóval való kiráncigálásához, hanem az összes ma már szükséges rosszként elkönyvelt mûvi beavatkozáshoz. De hogy eredeti témakörömhöz, a szülés során adódható komplikációkhoz visszatérjek, a továbbiakban a császármetszés metafizikai eredetét fogom megvizsgálni, hiszen a korábban említett komplikációk többségükben ezt az orvosi beavatkozást alkalmazzák. De ezen természetellenes mûtét segítségével szeretnének fájdalommentesen, saját erõfeszítésük nélkül átesni a szülésen azok a nõk is, akik mit sem tudva a hosszú távon és ezért nem észlelhetõ szellemi-lelki visszahatások mechanizmusáról, tudományosan -és így mindenképp idõnap elõtt-, elõre “beprogramáltatják” maguknak a teremtésben, a létrõl való gondoskodásban és végsõ soron az Abszolútummal való kollaboráció aktusát. Több spirituális információnk van róla és magam is tanúsíthatom, hogy a szülés folyamata nem egy hosszas kínszenvedéssel és majdnem kibírhatatlan fájdalmakkal járó, szükséges rossz, amin túl kell esni, ahhoz, hogy a baba megszülethessen, hanem minden nõ számára a legnagyobb fejlõdési, önkiteljesítési lehetõség, amennyiben azt az illetõ nõ teremtõ- képességének, éberségének, felelõsségének és szabad akaratának teljes birtokában igazi Fényben és Szeretetben éli át. A császármetszés tehát olyan nõk esetében következik be, akik nem áldott állapotban vannak, hanem csak egyszerûen “terhesek”, mit sem tudva arról a hatalmas erõrõl, amely a létteremtési aktus során, de már a várandósági állapotban jelen van bennük. Ennek az erõnek a megtapasztalásától van megfosztva a klinikai szülésen “átesõ” nõ, de fõként az, akin császármetszést hajtanak végre. Az áldott állapot azt jelenti, hogy amennyiben a várandós nõ, minden kétséget kizáró, igazi szeretetben fogadja a születendõ gyermekét, az egyetemes törvények “oltalmát” és “gondviselést” élvezheti mind a magzatkihordás, mind a szülési aktus során, vagyis hozzájut mindazon szellemi- lelki- anyagi értékekhez, amelyek a saját és a magzat szellemi-lelki-testi egészségéhez szükségesek. Természetesen ez azt jelenti, hogy tudatos erõfeszítéseket tesz a tudattalan destruktív programjainak megismerésére, dekonspirálására és feloldására, a tudattalan szellemi- lelki meghatározottságainak tudatosítására, az anyaságával kapcsolatos félelmeinek, egoista elvárásainak, számításainak, öncsalásának a leleplezésére és ami a legfontosabb: a szexuális életének, párkapcsolatának a harmonizálására, kiteljesítésére, rendezésére. A tudományos “terhesgondozás” a szexuális élet gyakorlásáról próbálja lebeszélni az elõrehaladott várandóssági állapotban lévõ nõket “a magzat épségének érdekében”, nem akarva tudomást szerezni a Nemek törvényérõl, amely szerint az ember (a férfi és nõ) számára a Fény és Szeretet folytonos áthatolása, a szexuális aktusban konkretizálódó kiegyenlítõdési lehetõség, vagyis a szeretõségi minõség az elsõdleges. Nem kíméli magát fölöslegesen, nem kényeskedik és nem érzékenykedik, nem kíván “terhesi” elõjogaival élni (visszaélni!), nem aggódik a jövõért. Nem hamis szeretettel, nem érzelegve - spekulálva, nem jövõ bebiztosítási görcsökkel várja a gyermekét és fõként nem azért, hogy azzal a szétomló házasságát megmentse vagy hogy férjet fogjon magának. Annak következtében, hogy egy leendõ anya fölöslegesen kíméli magát, fél a fájdalomtól és az igazi erejével arányos erõfeszítéstõl és ezáltal (is) ellustul lelkében, képtelen lesz szellemileg tágulni, nyitni, egyetemes szeretettel, teljes hittel és bizalommal odaadni magát az anyasági állapotnak, diszharmonikus, a Nyilas uralkodó bolygójával, a Jupiterrel kapcsolatos morális, szellemi-lelki nyitási-tágulási nehézségre utaló fizikai nyitási elzáródás léphet fel a szülésénél. Ez a mai gyakorlatban császármetszéshez vezet, amely egyáltalán nem tekinthetõ normális aktusnak. Sõt: egy hatalmas sokkot jelent nemcsak a nõi fizikai szervezet számára, ami csak azt jelzi, hogy nõiségében, emberi öntudatában, egész anyai lényében alázza meg az isteni teremtõ képességétõl megfosztott vagy önkéntesen arról lemondó, a rolófájdalmak tudatos elszenvedését nem vállaló, a könnyítés érdekében a teljes kiszolgáltatottságot választó személyt. Mindez megmagyarázza számunkra azt, hogy a császármetszés után, de egyáltalán bármiféle (fõleg a mesterségesen beindított) klinikai szülés után miért esnek lelki depresszióba és miért válnak képessé sokkal késõbb a szoptatásra azok a nõk, akik helyett tulajdonképpen a szülész-orvosok szülik meg a gyermeket. (Egy császármetszéssel gyermekeit a világra hozó-hozató Magyarországi ismerõsünk kórházi kórlapjának zárójelentésében, a valóságnak megfelelõen, többes szám egyes személyben szerepel az aktus leírása: “szültük”! - És természetesen a szülész orvos írta alá! Az is szorosan a témához kapcsolódik, hogy az illetõ nõ a Nyilas jegyében született. Mivel a Nyilasban álló napja diszharmonikus fényszögeket kap a Jupitertõl, a Marstól és a Szaturnusztól, õ ténylegesen nyitási és odaadási képtelenséggel küszködött egész felnõtt korában. Állandó fölösleges szorongásai, aggodalmaskodásai, irracionális szégyenlõsége, igazságtalan és alaptalan kritizálási hajlamai következtében soha nem volt szexuális orgazmusa, annak ellenére, hogy csodálatosan szép, megtermett nõ és polgári értelemben harmonikus házas életet él férjével és két nagyra nõtt, de lelkileg igen összehúzódó, introvertált, szégyenlõs fiával. ) És ez természetes, hiszen hiába gondolja racionális eszével azt a mesterségesen szülõ nõ, hogy minden rendben van, amikor legbensõbb nõi lényege, anyai-teremtõi tudattalanja elhallgathatatlanul lázadozik benne és nagyon nehezen dolgozza fel azt, hogy egy õsrégi folyamat, ami kilenc, vagy nyolc hónappal korábban elindult benne, nem ért véget, nem történt meg annak az igazi végkifejlete, elmaradt az a teremtési aktus, amire az egész szervezete, minden egyes sejtjével “be van rendezve”, amióta ember él a földön. Ahelyett egy megsértett (felmetszett) szervezet fájdalmait legyûrve, annak az összezavart természeti folyamatait, különbözõ élesztési módszerekkel serkentgetve kell kikísérletezze, hogy ilyen körülmények között képes-e még a szoptatásra, vagyis az anyai-szülõi szerep elsõ lépésére, a létrõl való gondoskodás legelsõ és legõsibb (gyökerében szellemi) aktusára. Mi, annak ellenére, hogy a tudományosan beindított szülés után édesanyám képtelenné vált a szoptatásra, már jóval a szülés elõtt tudtuk, hogy az én esetemben nem merülhet fel ilyen fajta meddõség kérdése. Szilárd: Számítógépem jelzi, hogy a tizenkilencedik oldal végén járunk az eredetileg rövidebbre tervezett írásunkkal, ami nem lehet terjedelmes, nem csak azért, mert ezzel kedvét szegnénk azoknak akiknek nagyon fontos e szokatlan és meredek sorok elolvasása, hanem azért is mert az egyetlen jövedelmi forrásunkat képezõ asztrológiai tanácsadással és személyi horoszkópokkal szemben a húszadik század legvégén élõ csíkszeredai és csíkkörnyéki felnõttek, de általában a romániai magyarok minden elképzelést felülmúlóan bizalmatlanok amiért mi, például az intézményesített egészségüggyel és a jól keresõ nõgyógyászokkal szemben, semmiféle sokszorosítási lehetõséggel, de még csak az alkalmi sokszorosításhoz szükséges minimális anyagi alapokkal sem rendelkezünk. Miközben e sorokat írom, Emõke szoptatja a diszharmonikus Marsához méltóan mohó és követelõzõ Medárdát, akin nagyokat múlatunk, amiért mohósága következtében tikkadozva, értetlenül, de egy hetvenéves töprengõ bölcshöz illõ kifejezéssel figyel valahova, az édesanyja feje fölötti térbe. Természetesen róla, vagyis csak róluk: az új kisemberkékrõl kellene szóljanak a befejezõ rész sorai, de hát isteni törvény szerint nem lehet és nem is szabadna az újszülötteket az édesanyjuktól elszakítani. Ráadásul most már meg is érett a helyzet arra, hogy eláruljam azt, ami talán már a tanulmány elsõ sorainak olvasása közben izgatta önöket. Azt tudniillik hogy, miért nem féltünk mi ott kint az erdõben, ahol a kislány született és ahol élete elsõ hónapját eltöltötte, sem Emõkének sem az születendõ gyermek befertõzésétõl? Azért írok csak most errõl, mert azt ami a bátorságunk -és semmiképp sem felelõtlenségünk!- alapjául szolgál, csak az az ember értheti meg és fogadhatja el, aki az elõbbieket mind elolvasta. Többször esett szó az elõbbiekben a Kiegyenlítõdés, az Ok és az Okozat (Karma), a Teremtés (Mágia), a Rezonancia, valamint a Nemek törvényérõl. Arról is, hogy a szüléseknek a sok esetben indokolatlan korai, mesterséges beindítása természetellenes és hosszú távon meghozza a negatív következményeit. Ugyanis ezáltal a Ciklus és a Ritmus egyetemes törvényét sértik meg a “szakemberek”. Ez mindössze hat törvény idáig. Az eddig nem említett hetedik törvényt, a Polaritás törvényét (a Kiegyenlítõdés törvénye mellett) viszont pontosan a “fertõtlenítéssel” sérti meg az ember, vagyis, akkor amikor baktérium, gomba, vírus és más kórokozó-mentes körülményeket ( és tápanyagokat) hoz létre mesterségesen, megakadályozván ezáltal azt, hogy az emberi szervezet természetes szimbiózisban élhessen ezekkel az élõlényekkel és génstruktúrákkal, amelyek nem véletlenül kell épp ott legyenek ahol vannak a természetben és amelyekkel az emberi szervezetnek szüntelenül kapcsolatban kell állnia a Rezonancia, a Hatás és a Visszahatás (Ok és Okozat) törvényeinek az érvényesülési lehetõsége érdekében. A fertõtelenített helyekkel és tárgyakkal az ember megzavarja az egyetemes törvények érvényesülésének az összhatását, ami által megbontja és megzavarja a harmóniát nem csak a természeti környezetében, hanem saját biológiai szervezetében is. Például, a legnagyobb szamárság, egészségi okok miatt, vagyis a fertõzés elkerülése céljából, forralt, vagy pasztörizált tejet inni. Egy harmóniában élõ embernek a szervezete nem csak képes semlegesíteni a bacilusok, vírusok, gombák, stb. negatív hatásait, hanem igenis szüksége van az azokkal való találkozásra, együttmûködésre és az azokkal való megküzdésre! És ezen van a hangsúly: szükségünk van a küzdelemre a Mars által jelképezett õserõvel analógiában álló Polaritás törvénye hatására és ez a küzdelem az életben maradásunk legelsõ feltétele, már elsõ lélegzetvételünk pillanatától kezdve. És mert nem hiába tisztelték Istenekként ezeket a törvényeket az archaikus népek: a Polaritás törvénye úgy érvényesíti hatását, úgy bosszulja meg magát, hogy a sterilizált helyek közvetlen szomszédságában, a sterilizált szervezetek közvetlen közelében felduzzasztja, meghatványozza azon, a tudomány által kórokozónak nevezett élõlények, génstruktúrák számát és erejét, ahonnan és amelybõl azelõtt eltávolítottuk, kiirtottuk (kipucoltuk). A kórházi ember fogja magát és miután az újszülöttrõl kegyetlenül lemossa és lekaparja a természetes védõ pajzsot jelentõ magzatmázat az újszülött bõrérõl, sterilizált pelenkába csavarja, a halálra rémült csecsemõt. Egy ilyen ésszerû eljárás nyomán, a világ legtermészetesebb jelensége, hogy az egy porszemtõl is “befertõzõdhet”! És mindez még csak a fertõzéseknek a fizikai oka és körülményei! De igazából csak az az ember fertõzõdik be fizikai szinten -és mivel a gyermek hét éves koráig az anyának a tudattalanját, vagyis a tudattalanjába leszorított, lefojtott konfliktusait, diszharmonikus lelki átéléseit képezi le az anyáénál információ-érzékenyebb szervezete, vagyis a betegségei által- aki szellemében és lelkében, vagyis öntudatában már fertõzött. Ezért természetes, hogy egy összezavarodott tudatú, szabad akaratától megfosztott nõ és annak a gyermeke könnyen befertõzõdik, amikor olyan mesterségesen természetellenes (klinikai, vagyis hamis) információkat tartalmazó környezetben tartózkodik, mint például a Csíkszeredai kórház szülészeti osztálya, ahol állandó a zaj, a feszültség, a nõk és az újszülöttek egymás nyögéseit, fájdalom-sikolyait és gyermeksírását kénytelenek hallgatni és ahol a szülõ nõnek nem csak az orvosok, nem csak a szülész nõk, hanem még a takarító nõk is parancsolgatnak, az irracionális -egyenruhás!- öltözködési “rendrõl” és mosdási-fürdési szokásokról-lehetõségekrõl nem is beszélve. A mentális fertõzések - fertõzõdések veszélye viszont nem szûnnek meg a szülészet mesterséges körülményeinek, lelki szempontból mindenképp egészségtelen médiumának az elhagyásával. Az újszülöttet nem az által védjük meg a fertõzõdéstõl, ha csak “sterilizált” kezekkel, esetleg kesztyûkkel érünk hozzá és az édesapjának is “gázmaszkot” kötünk a szájára, ha karjaiba akarja azt venni! Az újszülöttnek, pontosan a fent leírtak értelmében nagyobb szüksége van a szülõkkel való természetes (közvetlen) érintkezésre - azok érintésére, mint gondolnánk! De csak a szülõkkel való közvetlen érintkezésre! Egy metafizikai aforizma azt mondja, hogy az Úristennek fia van, de unokái nincsenek. A gyermek tehát nem a nagyszülõkhöz érkezik elsõsorban, hanem a szülõkhöz és csakis a szülõkhöz. És egy gyermek nem mutogatni és csodálni való mûtárgy és nem a felnõttek érzelgõs szentimentalizmusa kielégítése érdekében létrejött élõlény, hanem egy jövendõ felnõtt, akiben ott van az Abszolútum, pontosan úgy mint egy felnõttben. Ne tévesszen meg az, hogy nincs racionális értelme, mert olyan finom és érzékeny valóságérzékelõ szervekkel és képességekkel rendelkezik, amilyeneket mi a szürke és korlátolt, tudományos racionalizmusunkkal már el sem tudunk képzelni. De vigyázat: ezek a szervek igenis érzékenyek, ami azt jelenti, hogy minden, általunk számon nem tartott asztrális és mentális információt felfognak, de sajnos a befolyásuk alá is kerülhetnek. Hát itt rejlenek az igazi fertõzési veszélyek: a szülõk és az anya diszharmonikus lelki átéléseit, állapotait még képes bizonyos mértékben feldolgozni mert erre “be van állítva” már születésétõl fogva: hiszen az anyja lelki-szellemi-kauzális struktúrájának megfelelõ spirituális programmal indult el a földi létformák irányába és az annak megfelelõ ellenálló erõkkel is rendelkezik. (Ez utóbbi ellenállási-programoknak a gyermekkorban történõ intenziválódása miatt válik egy -egy gyermek, fiatal felnõtt korára az anyjának a tökéletes ellentétévé!). Azonban egy alkoholista, vagy éppenséggel absztinens de hatalmi ambícióktól, vagy más diszharmonikus lelki átélésektõl áthatott nagymama, nagytata, nagynéni-nagybácsi, ismerõs, rokon, stb. asztrális és mentális kisugárzásait már nem dolgozza fel olyan könnyen és ennek jeleként befertõzõdik a gyermek. Nem véletlenül mondjuk azt, amikor egy-egy vallásos szektába, szélsõséges politikai pártba beálló fiatal belép, hogy megfertõzték. A fertõzés és a fertõzõdés mindig spirituális és mentális szinteken kezdõdik és a fizikai fertõzõdés csupán ennek a következménye (materializálódása). Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy a nagymamákat és a rokonokat ki kell zárni és tiltani a gyermekszobából, hanem azt, hogy a legegészségesebb viszonyulás egy csecsemõhöz, ha minél kevesebbet zaklatják, zavarják ellenõrizetlen lelki-szellemi átéléseikkel (gyönyörködéseinkkel), még akkor is, ha meg vannak gyõzõdve arról, hogy a hozzá való érzelmi közeledésük, az érte való aggódásuk, a legtisztább és legszentebb nagyszülõi, vagy rokoni szeretetünk kifejezõdése. Medárda teljesen nyugodt volt amíg a diszkrét metafizikus baráti körben tölthette napjait kint a hegyen, ahol erdõszéli tehénitató vályúban fürösztöttük meg elõször az életében (és ott fürösztgettük még több ízben...), de három napig zsémbelt és néha hisztériásan is felsírt egy ilyen, több órásra sikeredett dédszülõi és nagyszülõi “szeretetben fürdetés” után. Ez utóbbi viszont nem jelentett számára fertõzéses veszélyt, mert a támadott Oroszlán Nappal és Holddal és az otthon és a család életterületén álló Halak-sárkányfarokkal rendelkezõ, tehát általános nyugalmából a családja által igen könnyen kibillenthetõ Emõkével mindjárt, azonmód dekonspiráltuk, hogy igazából mi is történt, hogy mi is zajlott le aurák szintjén - de fõképp az õ aurájában- a szeretetnek képzelt bûntudatuktól meghatódott rokonság meglátogatása közben. Sikerült azt elérni ugyanis, hogy ne azok az emberek jöjjenek a gyermek és az anya otthonába, akik hatalmi gõgjükben és (“jót akaró”) vak ambícióik kielégítetlensége miatti bosszújukban, házasságkötésünk után kitagadták Emõkét a családból, mert nem tett eleget azon parancsuknak (!), hogy kapartassa el a gyermeket. A legfontosabb tehát nem a steril (élet nélküli) környezet létrehozása és az újszülött mellett tartózkodó felnõttek leheletének megszûrése gézmaszkokkal, hanem a szülõk megrendíthetetlen hite a gyermekük épségében és egészségében már fogantatása tudomásulvétele pillanatában! Sõt már azelõtt. Nekem igen erõs eltökéltséggel kellett szembenéznem saját irracionális szorongásaimmal és ezáltal kitisztítanom a tudattalanom legmélyebb rétegeibõl a horoszkópomban elsõ látásra szembeötlõ anyaság ellenes programokat. Ugyanis az én Holdamat hét (!) különbözõ bolygó támadja, ami annak köszönhetõ, hogy az én “családi krónikám” is telve van az Emõkéhez hasonló drámai (életellenes) eseményekkel és az én fogantatásom és születésem is csupa lelki zavarok és abszurd fizikai beavatkozások közepette történt. A rokonaink és ismerõseink félelmeire és érzelmeire, akárcsak a saját lelkivilágunkra nem köthetünk gézmaszkokat! Hát ezért nem törõdtünk mi a fizikai fertõzés-veszéllyel és ezért nem féltünk a szülés közben elõállható komplikációtól. Mi a személyi felelõsségtudatunkba és a természet rendjébe felelõtlenül be nem avatkozó, de mindennel szembenézõ, mindennel számoló szeretetünkkel védjük a fertõzéstõl gyermekünket. Ez azt jelenti, hogy nagyon figyelünk a saját lelkivilágunkban elõállható fertõzés - gócokra (zavarokra) és amint azokat felfedeztük, erõs tudatosítással, bátor szembenézéssel oldjuk fel, nem szeretetnek hazudott érzelgõsséggel és aggodalmas tudományoskodással. Nem védekezéssel és nem elhárítással. Mert megtanultuk már azt, hogy a létet szabályozó egyetemes törvényeknek az egyénre gyakorolt hatásait és következményeit, felelõtlen, ugymond “tudósi” beavatkozásokkal csak hirtelen eredmények szintjén lehet „kijavítani”, de hosszú távú következmények szintjén csak meg zavarni, és be mocskolni lehet, de megállítani, elhárítani, vagy kivédeni nem! A természetet ugyanis nem javítgatni kell, hanem hagyni kell, hogy zavartalanúl végezhesse el a dolgát, úgy ahogy tökéletesen elvégezte és végzi tovább is a dolgát a Medárda és a három hugai személyében is.