Kozma Szilárd asztrológus honlapja

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó  |   Regisztráció

Kedves Szilárd!

Azt hiszem, nem tudom eléggé megköszönni a munkáját és a törődését,
teljesen komplex és mélységi értelmezést kaptam, minden szempontból,
nagyon szépen köszönöm.
Mindegyik megérintett, de ez a legutolsó volt a legszebb és legmélyebb,
mintha csak a végére tartogatta volna a koronát.

Ebben természetesen az is szerepet játszik, hogy a transzcendens bolygókhoz
vonzódom leginkább.

Szavai rendkívül feltöltenek engem, és meg fogom érlelni magamban a hallottakat, olvasottakat.
Nagyon sok és nagyon masszív anyagot kell most feldolgoznom, elindítanom magamban.
A naplóírást még nem olvastam el, csak belenéztem, és rendkívül érdekes a téma.

Köszönöm tehát, roppantul örülök, hogy úgy döntöttem, hogy megkérem Szilárdot útmutató értelmezésre.
Nem is mondok többet, mert azt hiszem, átment a visszajelzésem lényege.

Sok örömöt, kiteljesedést és minden jót kívánok Szilárdnak és a Családnak, Violának is üdvözletem!

Deres Anita

Kedves Szilárd, Így, a szintézis végéhez érve hálásan szeretném megköszönni az elmúlt időszakban (egészen az analízistől kezdve) értem végzett kitartó, türelmes munkáját. Annak ellenére, hogy mindezidáig az asztrológia és a horoszkópok világa számomra teljesen idegen, sőt előítélettel bevont terület volt, el kell, hogy mondjam, hogy mégis rendkívül szerencsésnek tartom magam, hogy kapcsolatba kerültem Önnel és az Ön által művelt tudománnyal. Munkája eredményeként sok tekintetben fordulás következett be a belső lényemben: 
- Míg korábban az asztrológiáról és a horoszkópokról azt gondoltam, hogy az valamiféle megalapozatlan hókuszpókusz, ma már teljesen meg vagyok győződve arról, hogy az Ön által művelt asztrológia egy zárt rendszerű, összefüggésekkel átszőtt, racionális, felülről ihletett tudomány, amely nem jósol, hanem szinte tudományosan értelmezi az ember cselekedetinek legmélyebb rétegekben rejlő mozgatórugóit és a kiutat is megmutatja!
- Azt is megfigyeltem, hogy akár az analízis, akár a szintézis azonban csak akkor tud választ adni, segítséget nyújtani, ha őszintén fel merem tenni a kérdéseimet, és a problémáimmal leplezetlenül és pőrén szembe merek nézni! - Már ez is nagyon nehéz volt, ám mégsem elég, mert mit ér bárminemű megvilágító információ és értelem, ha az nem épül be az életembe! Ez a végső konklúzióm, most már rajtam áll a sor!
- Szilárd kitartóan, türelmesen, és nagy lelkesedéssel mindent megtett annak érdekében, hogy idáig eljussak! Azért, hogy képbe kerüljek saját magammal, megértsem mit miért is teszek, és rámutatott, hogy a bennem feszülő ellentmondások miben is rejlenek. Megtanított, hogy a sok kényszeres, rossz cselekedetem valójában honnan is ered és kezelhető! Nem kell, hogy ezek fogságában éljem további életem, sőt, magasabb minőségre emelhetem azt, egészen a megváltódás felé!
- Mindezt bölcsen, tapintatosan, intelligensen tette Szilárd, megelégedett pont azzal a( kevés) mennyiségű információval amennyit hajlandó voltam, most, a jelen állapotomban megosztani vele. Éles látásával, nagy élettapasztalatával nem volt gond kipótolnia a hiányzó láncszemeket, és ráéreznie, hol is vannak az elakadások, mi is a valós probléma, amit talán magam sem tudok vagy merek megfogalmazni, bevallani. Miközben én bevallani sem mertem Ő feketén – fehéren felfedte előttem! - Komoly feltáró munka folyt közöttünk, miközben sokszor meg kellett, hogy álljak és nagy levegőt vegyek, de mindig át tudtam lendülni, mert a hanganyagon elhangzottakat belengte a humor és a derű, ami nagyon – nagyon sokat segített! És az is, hogy teljesen hozzá nem értőként érthetően, logikusan felépítve kaptam meg minden kérdésemre a választ.
- Az sem volt utolsó szempont, hogy míg kiszolgáltattam magam, soha nem éreztem, hogy ezzel Szilárd visszaélt, megbántott, leértékelt volna! Ez nagyon – nagyon jól esett! Nem tudom, hogy a köszöneten kívül búcsúzásul vajon mit is lehet kívánni egy Tanítónak, aki az élet legfontosabb kérdéseiben adott útbaigazítást! Azt gondolom, talán az a legbölcsebb ha ugyanazt kívánom Szilárdnak, mint amire Ő is megtanított engem: Eltántoríthatatlanul, diadalmas küzdelmek közepette, sikeresen haladjon a megváltódás útján oda célba érve! Mostantól kezdve már nekem is ez a célom, és tudom, hogy igazi, maradandó, valós boldogságot a megváltódásomat előidéző életfeladataim beteljesítése okozhat! Minden fáradozását és tanítását megköszönve, szeretettel:
Évi

Figyelem! Fontos tudnivaló a horoszkópkészíttetés – horoszkóprendelés felől érdeklődőknek.

     Azok számára, akik komolyan fontolják a horoszkóprendelést, a horoszkóprendelési tájékoztatóban szereplő születési adatok lényegi részének (születési dátum, óra és perc, plusz a születési helység koordinátái és a szülők születési dátuma.) a kozmaszilard@gmail.com, vagy a kozmabszilard@gmail.com címeim valamelyikére való elküldése után, megadott jeligére válaszolok ... 

Tovább...

Alkímiai - spirituális - önbeavatási Napló
 Kozma Szilárd:                            AZ  ALKIMIAI  NAPLÓÍRÁS            (Önbeavatási – spirituális önmegismerési és önfejlesztési - naplóvezetés)                                   Az ember egy olyan mágikus erejû önbeavatási képességgel rendelkezik, amit ritkán és azt is inkább csak fiatal korában és inkább csak szórakozás gyanánt használ. Egy olyan, a saját élet-rendeltetését, annak sajátos célját felfedni képes, megismerési és önmegismerési eszközzel rendelkezik, amit, sajnos, még nem tanult meg igazi fontossága szerint használni. Ez a misztikus (és mágikus) megismerési eszköz nem más mint az írás. A baj csupán az, hogy nem tudjuk az írni- tudásunkat annak igazi (metafizikai) rendeltetése (funkciója) szerint használni és gyakorolni. Nem tudjuk az írás-tudásunkat jól alkalmazni a mindennapi életünkben. Pedig mennyit szorgoskodtunk valamikor annak érdekében, hogy megtanuljunk írni, majd késõbb, hogy megtanuljunk helyesen és pontosan fogalmazni, gondolatainkat-érzéseinket a lehetõ legpontosabban és legplasztikusabban, mûvésziesen, esetleg költõien kifejezni!    De az iskolaévek (egyeseknek az egyetemi, vagy a fõiskolai évek) elmúltával egyre kevesebbet írunk és ez a nehezen megszerzett (amint látni fogjuk, misztikus jelentõségû) írás-tudásunk egyre inkább háttérbe szorul, parlagon hever, elsekélyesedik, elsorvad. Marad még ugyan egyesek számára olyan, írás nélkül elképzelhetetlen életterület, mint az újságírás, a közéleti és a vállalati adminisztráció, a gazdasági tevékenység (könyvelés), a politika, a reál és a humán tudományok területei, a gyógyítás, a pszichológia, a szociológia, az informatika, a tanítás és az oktatás  bizonyos területei, ahol írni is kel, itt  viszont már koránt sem arra használják a különbözõ "szakemberek" az íni-tudásukat, amire azt valójában (eredeti szellemi rendeltetése szerint) használni kellene. Nevezetesen arra, hogy az írásnak a jellegzetesen az öntudat szférájához kapcsolódó sajátos spirituális tulajdonságának a segítségével a racionális, gyakorlati tudatukat összekössék a spirituális tudatukkal, a felettes énjükkel ("jobbik énjükkel", isteni önvalójukkal, lelki és szellemi igényeik, lelkiismeretük és felelõsségtudatuk forrásával), valamint a tudattalan képzeletviláguk (lelki szférájuk) ismeretlen és zavaros mélységeiben megbúvó, onnan csak ritkán a felszínre bukkanó sóvárgásaikkal, vágyaikkal, ösztönségükkel, õsfélelmeikkel és különbözõ becsvágyaikból eredõ, spontán késztetéseikkel. Az írást tehát nem az eredeti funkciója szerint használjuk, vagyis nem az önismerésre, az önfeltárásra, a mély tudattalanunk tartalmainak az átvilágítására, felderítésére és felszínre hozására, az új szellemi képességek kialakítására, mûvelésére és nemesítésére, egyszóval a szellemi fejlõdésünkre, személyiségünk fejlesztésére. Nem a tudattalanunkban rejlõ mágikus teremtõ erõknek a teremtés rendeltetésével, illetve az egyetemes léttel való kapcsolatának a megteremtésre és nem a bennünk is létezõ és az általunk is ható egyetemes törvények mûködési mechanizmusával való kapcsolatteremtésre és azokkal való harmóniába kerülésre használjuk az írást, az írni- tudásunkat.     A politikus, a politikai, az egyházi és a kereskedelmi propagandista, a reklám szakértõ a többi embert próbálja manipulálni az írás és a szó segítségével és így önkéntelenül saját magát is félrevezeti, de ettõl a veszélytõl az újságíró és legtöbb esetben a szépíró sem áll távol, azzal csapván be önmagát és közönségét, hogy az olvasóknak a becsületes és helyes tájékoztatására (informálására) használja fel az un. írás-készségét, írói tudományát. Nem tud arról az egyszerû metafizikai alapigazságról, hogy addig amíg valaki saját élet-programja és életfeladatai felöl nincs igazából (spirituálisan egyetemesen és kauzálisan) tájékozódva, hogy addig amíg nincsenek meg a megfelelõ eszközei az önmagával való kauzális (metafizikai) szembenézésre és a lényegi kiegyenlítõdésre, addig nem tehet mást, mint félrevezeti mind önmagát, mind az olvasóit. Pedig az írás említett mágikus jellege következtében - amivel késõbb részletesen foglalkozunk -, az irodalmi jellegû közírás is felcsillant véletlenszerûen olyan metafizikai alapigazságokat, amelyek valójában használhatnák mind az írók, mind az olvasók szellemi fejlõdését, de az esztétikai és a piaci öncélúság, illetve a sikeraratási cél, vagy az újat és érdekeset mondási vágy, illetve az eredetieskedési törekvés következtében, ez ritkán történik meg. És mégis, ez a szerencsésebb. Mármint az írók tevékenysége, még az akaratlanul és tudatlanságból elkövetett önámítások, öncsalások, a biztosítás, az öncélú élvezet, illetve a sikerorientált szellemi alapállásból eredõ csalások és öncsalások ellenére is!    De mit ér, a tizenkét éven keresztül tanult és gyakorolt írni tudásával az a rengeteg ember, akit nem érdekel sem a politika, sem az irodalom, sem a pedagógia és akiket nem érdekelnek általában azok az életterületek, ahol ilyen vagy olyan formájában szüksége van a személyesebb jellegû írásra, mint az interperszonális (személyek közötti) információ közlési lehetõségre (eszközre) és legfeljebb, ha egy levelet, vagy elektronikus üzeneteket ír ( ha egyáltalán ír és nem telefonál, és akkor is, ha ír, inkább sablonos üdvözlõlapokat, mert úgy kényelmesebb)? És mit tehet az a szegény ember, aki legfeljebb könyvelésre, vagy raktári nyilvántartásra használja az írást? Vagy különbözõ számlák és csekkek kitöltésére, aláírására? Ma leginkább talán a rendõrök, a hajóskapitányok és a halottkémek (boncorvosok) hasznosítják becsületesen az írni- tudásukat, amelynek segítségével, - amennyiben lehetséges az ilyesmi - mindig a tárgyi valóságnak megfelelõen pontos, részletes és kimerítõen dokumentum- értékû szövegeket rögzítenek.    Mindezek után felmerül a kérdés, hogy akkor mi a csodáért kellett annyi embernek megtanulni írni és az írást gyakorolni 12- 15 éven keresztül? A metafizikus válasza e csak látszólag retorikus kérdésre nagyon egyszerû: azért, hogy képesek legyünk spirituális fejlõdést szolgáló önbeavatási naplót írni! És ezt nem csak azért, mert az ember gondolkodási, önkifejezési és megismerési képessége az íráson keresztül fejlõdik a leginkább (arról lesz még szó a következõkben, hogy miért). Mert annak ellenére, hogy ennek tudata kiveszett az emberiség nappali (különbözõ materiális érdekekhez kötött) racionális tudatából, a tudattalanja legmélyén mindig is tudta, hogy az írásnak spirituális fejlõdést elõidézni képes mágikus ereje van. Ennek, az emberi individuum tudattalanja legmélyebb rétegeiben létezõ misztikus spirituális  információhalmaz - és energiamezõ felszínre hozási kényszerének engedve (az auránkban létezõ spirituális információs mezõ feltárási kényszerének engedve) kezdték el újra egyes személyek a romantika korszakában, majd késõbb, egyes irodalmi irányzatok (pl. a szürrealizmus) és pszichoanalitikus iskolák képviselõi a naplóírást gyakorolni. Sajnos, akkor sem metafizikai célokra használták, hanem sikerorientált pragmatikus célokat követve, újra csak az önmaguk és a potenciális olvasó közönségük tájékoztatására, vagy esztétikai elbûvölésére, tehát akaratlan félrevezetésére. Mert a naplóírás önbeavatási, vagyis igazi, funkcionális jellegérõl csak nagyon kevesen tudtak és még annál is kevesebben gyakorolták, a generálmegváltást ígérõ tudományos és objektív megismerésre és az objektív világkép felállítására törekvõ évszázadok folyamán.       Az igazi naplónak ugyanis elsõdleges és legfontosabb vonása (jellegzetessége) pontosan a szubjektivitása: a személyességbe ágyazott egyetemessége, vagyis az úgynevezett intim jellege. A NAPLÓT ugyanis, az íróján kívül, vagyis a gazdáján kívül senkinek, soha nem szabad elolvasni. TELJES GARANCIÁJA KELL LEGYEN A NAPLÓÍRÓNAK ARRA, HOGY MINDAZT AMIT Õ A SAJÁT ÉS EGY SZEMÉLYES NAPLÓJÁBA LEÍR, SOHA SENKI NEM FOGJA OLVASNI RAJTA KIVÛL; SEM AZ ÉLETÉBEN SEM AZUTÁN. Ez a feltétele annak, hogy a naplóírás mûvelete egy teljesen õszinte, közvetlen és nyílt kommunikáció legyen a leghomályosabb és a legrejtettebb érzéseink és gondolataink között (negatívnak és rejteni valónak képzelt ambícióink, ösztönös késztetéseink és sötét félelmeink között) és ezáltal egyértelmûen a naplóíró személy szabad, minden befolyástól mentes és egyetemes önfeltárását és önmegismerését szolgálja.     A napló zárt és titkos jellegét tehát, nem azért kell megõriznünk hogy titokzatoskodásunkkal a napló számára misztikus jelleget adjunk és nem is azért, hogy a naplónk körüli titokzatoskodással, saját fontosságunk tudatát növeljük és zavarba hozzuk a hozzánk közel álló személyeket.       A napló csak és csakis a szigorúan személyes - egy személyes! - jellege következtében szolgálhatja a helyes önmegfigyelést és önfeltárást és ezáltal a szellemi fejlõdést, majd a belsõ tisztulást követõen, az esetleges pozitív és kimondottan csak kísérletezõ jellegû mágikus- tevékenységünk céljait.    A naplóírás közben nem szabad semmiféle vitatkozni valónk legyen senkivel és semmivel (Pl. sorsunkkal, vagy az Istennel) a számunkra elsõsorban saját személyünkön és saját sorsunkon keresztül megnyilvánuló egyetemes lét-tudaton és az érzõ-gondolkozó személyünkön kívül. Hogy miért nem elég ehhez, a katolikus és az ortodox keresztények gyónása, a szabad, vagy kötött imádság, a vallásos lelkiismeret- kutatás, vagy az egyszerû gondolkozás? Azért, mert az írásnak, mint képzelet-serkentõ és erõsítõ, képzettisztító tevékenységnek, csakúgy mint a jól megérlelt (megfontolt) és határozottan kimondott szónak, materializációs (megvalósító, idézõ, mágikus) ereje van, és ez a tudat naplóírás közben, maximális felelõsségre, gondolkozási fegyelmezettségre, következetességre és rendszerességre kényszerít és szoktat, egy határozott irányba összpontosítva képzelõ erõnket és ezzel együtt meggátolva a képi - képzeleti tevékenységünk, illetve a materializációs- teremtõ képességünk ellenõrizhetetlen csapongásait, szeszélyeskedéseit. Ezt gyónás közben, de még imádkozás közben is sokkal nehezebb elérni mint  naplóírás közben, azokról a fölösleges lelki önkínzásokról nem is beszélve, amelyeket akkor élünk át, amikor másoknak gyónjuk meg minden metafizikai ok-okozati összefüggés-keresés és kauzális értelmezés nélkül az un. bûneinket. Ezen felül a másoknak való un. gyónás félrevezetõ, mivel az ember, az idõben változó (konjunkturális) vallásos-erkölcsi konvenciók és társadalmi normarendszerek tükrében, nem találja vizsgálandó és feltárandó "bûnös cselekedetnek" azt, ami az egyetemes törvények szerint igenis destruktív, vagy hamis információ áramoltatást szolgáló cselekedet (vétek). És viszont: esetleg olyan, a külvilág szemében rossznak és károsnak, esetleg szamárságnak ítélt, az õ sajátságos természetébõl (karmájából) adódó mentalitása miatt gyötri magát fölöslegesen, amelyek az egyetemes törvények szempontjából helyes és egészséges erkölcsi alapállásnak, korrupció - ellenes magatartásnak, egyetemes felelõsségtudattal egybekötött igazságérvényesítési erénynek és erélyességnek számítanak.    Annak, hogy a naplóírás segítségével szervezni, rendezni, fegyelmezni és fókuszálni (koncentrálni) tudjuk gondolatainkat, egy bizonyos megismerési témakörben és ezáltal mágikus erõvel töltjük azokat el, az egyszerû oka az, hogy gondolatainkat jobban felülvizsgáljuk az írásba foglalásuk kényszere alatt és ezért fegyelmeznünk kell és vissza kell fognunk csapongó, különbözõ rossz ítéletek által automatikusan összezavarodó gondolatainkat, mert amennyire a végére akarunk járni valaminek, írás közben, a kijelölt tárgykörben kell tartanunk gondolat-képzeteinket és vissza kell fognunk Uránuszian pergõ ötleteinket, gondolatképeinket. Ebbõl a szempontból csak a kezdõ naplóíró számára fegyelmi eszköz a Napló. Igazából segít a Vízöntõ-szindróma legyõzésére, nevezetesen annak a nehézségnek a legyõzésére, hogy a percenként jelentkezõ milliónyi ötleteinkbõl egyetlen gondolatot se legyünk képesek elmélyíteni és megszemélyesíteni.     A napló-írás tulajdonképpeni mágikus hatása és misztikus funkciója nemcsak a Krisztusi princípiumhoz, a Logosz erejéhez közvetlenül kötõdõ Szónak, mint Teremtõ Igének (Cselekvõ Fogalomnak) a mágikus- megvalósító tulajdonságához kötõdik, hanem a betûknek az egyetemes glifa (jel) jellegéhez is, mint hierarchikusan egyetemes jelrendszerhez: a hieroglifához. A modern kor elején minden nyelven elvégzett erõszakos absztrakciós módosításoknak (nyelvújításoknak) köszönhetõ spirituális szegényedés ellenére, az õsi szavaink jó része nem csak azok hangzásán, hanem a betûszerkezetükön (betû összetételükön) keresztül is kapcsolatban áll azzal az örökkön újjáíródó egyetemes interpenetrációs (áthatolási és egy idõbeli megtermékenyítõi-megtermékenyülési) folyamattal, amit Egyetemes Logosznak, vagyis Szent Léleknek nevezünk és amit a kínai taoista bölcsek Jennek neveztek.     Amikor egy személy, az írás által, egyetemes létezésének és felelõsségének a tudatában egyetemes jelentéssel rendelkezõ szavakat, tehát gondolat- képeket (határozott, de mély tartalmú és jelentésû képzeteket szülõ - hordozó fogalmakat) kapcsol össze bizonyos céllal és szándékkal, akkor õ, akarva- akaratlanul, a Világegyetem Teremtõ Logoszához, a Jin és a Jang kiegyenlítõdési és kölcsönös megtermékenyülési princípiumához kapcsolódik, és ha minimálisan is, de önkéntelenül befolyásolja személyes akaraterejével az Egyetemes Logoszt, amely befolyás eredménye rá vissza hárul, sorsába visszatér. A személyes imagináció - az individuális mágikus képesség - így kapcsolódik egybe az egyetemes létezés teremtõ képzeletével, a létszülõ õsszubsztanciával. A teremtõ imagináció az egyén által az íráson keresztül az egyetemes lét-logoszba bevitt információ szerint visszahat az individuális imagináció teremtõ erejére és úgy befolyásolja azt, hogy az pozitívan az egyetemes Teremtõerõkhöz (õs princípiumokhoz) kapcsolódik, az egyéni tudattalan és a felettes én egybekapcsolása és aktiválása közben. Ezért mi, a naplóírás közben tulajdonképpen átvilágítjuk a tudattalanunkat a felettes Énünkön keresztül behatoló Egyetemes Logosz, vagyis a Szent Szellem segítségével és így aktiválódik tudatunkban a Krisztus, a Személyes Teremtõ Hatalom.      A napló tehát azoknak az alkímiai öntisztítási és önerõsítési - önfejlesztési - mûveleteknek a helye - és az eszköze- amelynek a hiányában, a személyes élet realitásától: a gyakorlati realizációtól eltérõ, egzotikus hallucináció és rossz értelemben vett misztikus aktus (fantazmagória) marad minden metafizikai megismerési (tisztánlátói) és önfejlesztési (mágikus „képesség-nyerési”) törekvés. Az intenzív naplózás és a személyi horoszkóp tanulmányozás által biztosított spirituális öntisztítás nélkül lehetetlen a pragmatikus törekvések folyamán a történelmi emberiség által elvesztett tudatos teremtési képesség visszaszerzése.         Ez volt a naplóírás elmélete. Egyébként a filozófusok "elmélet"-ének, a teóriának az eredeti jelentése, az hogy isten-látás, vagyis isteni látás és nem önkényes egyéni gondolat-rendszerek építése. Ezt megértve, nézzük meg, hogy gyakorlatilag mit és mirõl is kell(ene) írnunk a Naplóban? Elsõsorban mindazt le kell írnunk és mindarról írnunk kell, amit és amirõl mások is írnak de persze teljesen másképpen - lehetõleg mindig a személyi horoszkópunkból kiolvasható karmikus információkhoz és életfeladataink jellegéhez és  jelentéséhez kapcsolva az írottakat - és teljesen más célzattal.     A legkárosabban hat a naplóírás minõségére (jobb esetben semlegesíti, rosszabb esetben zavaros megvalósításokat eredményez), de fõképp azt kell megjegyezni, hogy a napló materializáló jellege miatt igen veszélyes lehet az érzelmi tárgykezelés, a hangulatosodás. Az irodalmiaskodás, az irodalmi-esztétikai jellegre való törekvés kevésbé káros, de semlegesíti a napló mágikus erejét. Bármiféle esztétikai törekvés, vagy ilyen jellegû csábításnak való engedmény kizárja a napló funkcionális jellegének az érvényesülését és egyszerûen hiábavalóvá teszi azt. Mint már írtam: a lehetõ legõszintébben és legkeresetlenebbül kell naplót írni, kimondottan és csakis a magunk számára, és még nagyobb õszinteséggel, mintha a legjobb barátunkkal beszélgetnénk olyan fontos dolgokról, eseményekrõl és tényekrõl amelyeknek a legprecízebb ismertetése feltétele lehet annak, hogy a barátunk megértsen minket és a tõle telhetõ legjobb tanácsot tudja adni számunkra a megoldandó életfeladatunkkal kapcsolatban. Mert amennyire nem a mások szórakoztatására, elámítására írjuk a misztikus naplót, éppen annyira a mi magunk szórakoztatására sem! Minden szépelgés önmagunk elõtt, minden tetszetõs "költõi" mondat, minden mûvésziesen homályos metafora, a fölöslegességig semlegesíti a naplóírást, fölösleges idõpocsékolássá téve a tevékenységünket és törekvésünket, "munkálkodásunkat". ("Munkálkodjatok, ahogyan a Ti Atyátok is munkálkodik a mennyek országában." - Jézus)     Írjuk le a szüleinkkel, a munkatársainkkal, a barátainkkal- ismerõseinkkel, a gyermekeinkkel, de fõként a szeretõnkkel - élettársunkkal, feleségünkkel, férjünkkel -, szerelmünkkel és az anyósunkkal, az apósunkkal folyamatban levõ konfliktusainkat, anélkül hogy ebbe a vádaskodások alacsony (rezgési szintet eredményezõ) színvonalára lesüllyednénk. (Nem úgy tehát, ahogyan tesszük azt a mindennapi valóságban, addig, amíg a naplóírás segítségével le nem szokunk errõl.) Megfelelõ és õszinte hibabelátási készség aktiválása segítségével, oldjuk meg a konfliktusainkat a Napló segítségével a mentális és ideális, de fõként a kauzális (karmikus) dimenziók szintjén, mielõtt még a mindennapi gyakorlatban megkísérelnénk azokat megoldani. Egyszer csak észre fogjuk venni, hogy a valóságban vagy megoldódik mintegy magától még azelõtt, mielõtt abba konkrétan belefognánk, vagy sokkal könnyebben fog menni a konfliktus kibogozása és annak termékeny feloldása, mint ahogy azt korábban elképzeltük. Amennyiben nem oldódik meg így sem, azt  jelenti, hogy a konfliktusnak sokkal mélyebb, KARMIKUS OKA van, amit még nem sikerült felfejtenünk és felismernünk és amely oknak a kiderítéséhez szükség lesz mind a saját horoszkópunk, mind a másik személy horoszkópjának elmélyültebb és részletesebb tanulmányozására, illetve az illetõ jelenség, vgy folyamat metafizikai elemzésére.    A naplónak a konfliktus-feloldó jellegét az idõ múlásával, lassan-lassan a tudatosító, az egyetemes törvényeket megismerõ és személyi életprogram megismerõ és így az öntudat erõsítõ (a spirituális Én-tudat  differenciálási és meghatározási) jellegével kell felváltanunk. Mit jelent ez? Elsõsorban azt, hogy mindannyian tele vagyunk önmagunkról és a sorsunk jellegérõl - értelmérõl alkotott hamis elképzelésekkel, képzetekkel. Ezek az általánosan érvényben álló erkölcsi, társadalmi-érvényesülési konjunkturális modellekhez kötött, azokra alapozódó Én-képzetek nem csak hogy elválasztanak és eltávolítanak lényegi - spirituális önmagunktól, hanem át is veszik a tulajdonképpeni Én-szerepünket, Öntudatunkat. Ez azt jelenti, hogy olyan viszonyulásokra, olyan célok követésére és olyan közösségi megnyilvánulásokra késztetnek ezek a hamis Én-képek és képzetek (hamis öntudatok) bennünket a társadalmi konvenciók mechanikájában (dzsungelében), amelyek igazi személyünktõl és a spirituális életfeladatunktól idegenek. Ezt az elidegenedettséget nem lehet feloldani az egzisztencialista filozófusok és írók intellektualista elidegenedés - elméleteinek a tanulmányozásával, az élvezetes mûveik olvasásával. Ezeknek, a lelkünket ( személyi öntudatunkat) hatalmukban tartó, konvencionális, vagy irracionális koncepció - démonoknak (szüleink és tanítóink által belénk vésett tudatformáknak, Én-képzeteknek) a hatására követjük el az önmagunkkal és másokkal, majd Istennel (az egyetemes tõrvényekkel) szembeni vétkeinket. A naplónak tehát egyik legfontosabb funkciója a démon-leleplezés, a hamis és konvencionális énképektõl, képzetektõl való megszabadulás.     A Napló segítségével felfedjük és meghatározzuk - megnevezzük- ezeket az önmagunkról alkotott tévképzeteket és  kiismervén azok hatásmechanizmusát, megnevezvén azokat, megszabadulunk tõlük. Ez lenne tehát az a bizonyos ördögûzés, vagyis az egzorcizáció: a bennünk lakozó koncepció-démonok megnevezése és a megnevezés általi semlegesítése. Ez a FEHÉR MÁGIA. Ezt kell kövesse az igazi, rendszerint a személyi horoszkópunk segítségével felismert, szellemi életfeladatunk felvállalásával és megvalósításával egybekapcsolt spirituális Énünknek a tudatosítása. A Napló és a horoszkóp segítségével tudatosítjuk magunkban azt, hogy az igazi Énünk az általános közösségi folyamatokban milyen szerepeket kell felvállaljon és véghezvigyen? Hol szabad és kell beavatkoznunk a különbözõ sors-jelenségek és személyi relációk folyamába és hol nem? Mi vállalható fel számára az események pozitív átalakításából és mi nem? Kivel szemben kell határozottnak, erélyesnek lennünk és kivel szemben türelmesnek, elnézõbbnek, megbocsátónak az emberrel való (keresztényi: egyetemes) kiengesztelõdés szellemében anélkül, hogy alacsonyrendû kompromisszumot vállalva, a létrontás mocsarába süllyednénk vele együtt? Mert ha az utóbbit tesszük, nem csak magunkat veszítjük el, hanem magunkkal rántjuk azokat is akikkel az öncsalás és a hazugság, hipokrita jótékonykodás, illetve a korrupció szintjére alacsonyodva, cinkoskodunk.    Van a Naplónak egy ennél is mélyebb mágikus jellege, éspedig az egyetemes törvények ismeretében és azoknak szellemében történõ, személyi átalakítási- transzformációs jellege, amelynek segítségével a személyes KARMÁNK feloldásán (feldolgozásán) és önvalónk szabad akaratunk szerinti spirituális átalakításán - fejlesztésén - dolgozunk. A napló segítségével ugyanis, behelyezhetjük életképzeletünkbe ( egyetemes és közösségi önmagunkról alkotott imaginációnk középpontjába) annak a pozitív személyiségünknek a képet (képzetet), amellyé szeretnénk át6alakulni életfeladataink vállalása és belsõ ön-átalakítási törekvéseink következtében. Errõl a platóni ideális önmagunkról egy határozott képet kell alkotnunk (körülírnunk) a Napló segítségével és ezt a képet (képzetet) le kell képeznünk, be kell vésnünk a mindennapi tudatunkban, egészen a tudattalanunkban rejtõzõ teremtõ hatalmak forrásáig, olyannyira, hogy meditációkban is ez a kép jelenjék meg elsõdlegesen egy bensõ fény(értelem)- és erõforrásként. Ez a pozitív kép - amennyiben az elsõ öntisztítási fázisok õszinték és alaposak voltak- vissza hat majd reánk és átalakít azzá, amivé lenni szeretnénk, természetesen, csakis a személyi kiegyenlítõdési életfeladataink megvalósítása és az egyetemes törvények érvényesülése mellett (azok által, azokkal együtt).    De nagyon vigyázzunk: az elsõ két fázis (a külvilággal és az egyetemes léttel való kapcsolatokról vallott gondolataink és képzeteink tisztítása, pontosítása, az analogikus kapcsolatok felfedezése és ennek a spirituális logikának a szemszögébõl történõ személyi relációk  rendezése és az én-tisztítás: a démonûzés) kihagyásával ez a gyakorlat (eljárás, még pontosabban: alkímiai mûvelet) igen nagy veszélyekkel járhat, ugyanis az ember hajlamos mindenféle szerepben tetszelegni mások és önmaga elõtt. Így éppenséggel a nagy misztikus, a pozitív mágus szerepben is, anélkül, hogy az ehhez szükséges, erõfeszítéseket, kitartást és áldozatot igénylõ spirituális tisztulási fázison keresztül ment volna, illetve anélkül, hogy nyers és egoista életképzeletét átvilágította, megtisztította és megszilárdította volna elõzõleg. Ennek az eredménye csakis a pszichológiai kettõs tudat létrehozása, illetve olyan asztrális szörnyek (khylkorok, gólemek) alkotása lehet, amelyek valóságos démonokként meggyötrik gazdájukat és annak a zavaros és agresszív viselkedésén keresztül a szeretteit. Ettõl a zavarkeltõ pszichológiai kettõs személyiségtudatunktól még nehezebb megszabadulni, mint hogyha az ember semmiféle mágikus eszközhöz sem nyúlt volna önmaga „pozitív” átalakítása érdekében. De ez inkább csak az önértékelési képességgel, a hibabelátási készséggel és az arányos önkritikai képességgel nem rendelkezõ, önhitt és beképzelt személyiségek esete, akik eleve nem is vállalják a naplóírás igazságkeresõ, illetve önleleplezõ mágikus jellegét.    A másik véglet a negatív szuggesztiókkal és az örökös ellenségképekben gondolkozó személyekké, akik valamilyen elgondolásból, vagy az igényes (vallásos, értelmiségi-humanista) nevelésük hatására elfojtották magukban a hatalmi ösztönüket és természetes agresszivitásukat (ilyenek a tizennyolc éves koruk után szemüvegesekké váló személyek általában...), vagyis a primordiális õserõk és megnyilvánulások (az Asztrológiában a Marshoz és a Koshoz, valamint a Naphoz és az Oroszlánhoz kötött) õsprincípiumát. Ezek ott is külsõ ellenséget és ördögöt látnak ahol nincs, de önmagukkal is pontosan úgy szeretnek kegyetlenkedni, mint másokkal (az ellenséggel). Isten õrizz, hogy korábbi alapos metafizikai ismeretek és öntisztítás nélkül, ezek a gyötrõdõ és másokat is szüntelenül a rettegésig menõen gyötrelmek között tartó lelkületû emberek, a naplóírás eme harmadik fázisába belefogjanak! A legsötétebb fekete mágiát fogják ûzni akarva-akaratlanul a Napló segítségével.    Õk jobban teszik ha a hamisan szelíd, toleránsnak látszó, humanista intellektualizmusukat feladván, ráveszik magukat valamely harcmûvészeti sport odaadó, komoly és elmélyült mûvelésére, mindaddig amíg a több éves karate, vagy a más harcmûvészet kultikus jellegû gyakorlásával rá nem jönnek, hogy az ellenség ( a Sárkány) aki ellen évek óta küzdöttek, nem más mint saját egoizmusukból eredõ félelmük, gyávaságuk, ravaszságuk, rejtett agresszivitásuk, a pozitív eszmék színes és csillogó papírjaiba csomagolt hazugságrendszerük, - öncsalásuk, önámításuk, kicsinyességük, õszintétlenségük és végsõ soron a szeretetlenségbõl eredõ hitetlenségük, amelyeknek a pontos leírását a személyi horoszkópjukban, egészen pontosan a Lilithjük és a Sárkányfarkuk jegy- és házhelyzetének a jelentéstartalmát leíró szövegekben is elolvashatják. Persze, egy dolog ezeket a jelentéseket elolvasni és jobb esetben mint tényt értelmileg el is fogadni és egészen más dolog ezeknek a negatív személyi tulajdonságoknak (determinációknak) a mély spirituális értelmezése után és útján, azoknak a meghaladására, illetve pozitív képességekké és tulajdonságokká történõ átalakítására törekedni. Sajnos az utóbbi megvalósulását általában megakadályozza a belénk nevelt vallásos tévhitek rendszere, vagy az intellektuális (tudományos) hitetlenség.    És a hitetlenség fogalmának a megemlítésével eljutottunk a Naplóírás és mindenfajta metafizikai ismeretszerzéssel egybekapcsolt beavatási gyakorlat tulajdonképpeni céljához: a spirituális (nem a vallásos!) hit és az egyetemes szeretet- képesség kialakításának a mûveletéhez, a hit metafizikai jelentésének a megértéséhez. A hit nem egy külsõ - esztétikai - magatartási forma és semmiképp nem a vallásos egyénekbõl és tömegekbõl kellemes érzéseket (kellemes érzéki bódulatot) kiváltani hivatott misztikus-esztétikai aktusok ismétlõdõ sora, amellyel egyes vallásos hivõk hivalkodhatnak, vagy amire a tudós teológusok hivatkozhatnak. Mindez mindössze vallás. A hit az egyetemes törvények és a személyi életfeladatok ismeretébõl eredõ, gyakorlati tapasztalatokra és racionális meggyõzõdésre alapozott tudatosságnak a mágikus erejû és ezért pozitív következményekkel járó, folytonosan fennmaradó, egyéni spirituális állapot. Egy olyan mágikus képesség, amely látható pozitív következmények elõidézésére szolgál az egyén életében. A hit egy olyan testi - lelki és szellemi állapot, egy olyan személyes (tehát kisajátíthatatlan és kölcsönadhatatlan) metafizikai alapállás következménye amely lehetõvé teszi az emberben létezõ teremtõ hatalmak tudatos és felelõs használatát (a hit gyakorlását) a mindennapi élet gyakorlati szintjein is. A hit az emberi szellem egy ténylegesen használható, gyakorlati következményeket elõidézõ képessége.    Amennyiben a papoknak tényleges és valóságos hitük lenne, legalább olyan egészségesek, termékenyek és erõsek kellene legyenek mint amilyen egészséges személy Tõkés László királyhágó melléki református püspök. Az igazi, illetve a valóságosan létezõ és mûködõ hit nem a külsõ ájtatoskodások mennyiségében és esztétikai csillogásában érvényesül, hanem a pozitív példa erejében: a személyes egészségben, a termékeny életben, a szellemi rugalmasságban és nyitottságban, a sokoldalúságban, a jó fizikai és szellemi erõnlétben, a toleranciával kiegyensúlyozott és egészségesen kiegészített erélyességben: a bátorságban (nem a vakmerõségben!), a határozottságban, a szabadság, az önrendelkezés (az autonómia), az igazság és a fény (az értelem) szeretetében. Vagyis a szeretet szabadságában és a szabadság szeretetében, annak pozitív és áldásos, anyagi és egészségi következményeivel együtt.     Ennek az egyetemes szellemi tudáshoz kapcsolt képesség megszerzésének az eszköze kell legyen a naplóírás és nem valamely más, önámító, önszédítõ, érdekes és izgalmas fantazmák gyarapítását szolgáló, egyéni játék, vagy intézményesített tömegmozgalom. És amennyiben a hit a szellemi képességek gyarapításának és erõsítésének a gyakorlati eszköze, úgy a naplóírás a hit kialakításának és gyakorlásának (valamint a hit személyes ellenõrzésének és felülvizsgálatának) az eszköze.      Ezen a szinten a napló már túllép a megszokott fogalmi nyelvhasználat formáin és aforizmaszerû, kijelentõ szavakból, szó-kapcsolatokból, a naplóíró által megélt és megtapasztalt, tehát valójában megismert, az egyetemes törvényekkel és saját spirituális struktúrájával összhangban álló, állító és kijelentõ kifejezésekbõl és mondatokból (mantrákból - imákból) fog íródni. A hit pontosan a gyakorlatban is kipróbált spirituális tudás gyakorlása által bizonyossággá növekvõ élet-igazságok megszilárdulását és a személyi tudatunk teljes azonosulását - integrálását - jelenti ezekkel az egyetemes (metafizikai) igazságokkal. A legjobb példát erre a Krisztussá lett Názáreti Jézus szolgáltatta, amikor úgy határozta meg a krisztusi személyiségtudatát, hogy ÉN VAGYOK AZ ÚT, AZ IGAZSÁG ÉS AZ ÉLET. Ugyanígy a naplóíró is egy bizonyos öntisztítási fázis elteltével, és a mindennapi élet gyakorlatában ténylegesen visszaigazolt metafizikai igazságok személyes tapasztalatával, leírhatja és kijelentheti ugyanezt önmagának a naplójába. A hit hozzásegít ahhoz, hogy ezek az egyetemes igazságok a naplózó számára is egyértelmû és bizonyításra nem szoruló hitté (evidenciákká) váljanak, amelyek segítségével életét vezeti, anélkül hogy ezáltal az életvezetés által kárt okozna másnak és az egyetemes létezésnek.     Ezen a naplózási szinten, többnyire metafizikai (asztrológiai, alkímiai és aritmológiai) szimbólumokban, glifákban és szó-jelekben kommunikálunk saját magunkkal és a Teremtés kauzális õsforrásával (Az abszolút Teremtõvel), de ennek a józan, "szám, mérték és súly" szerint történõ, belsõ szellemi kommunikációnak semmi köze nincs az érzelmes lelkesültséghez, vagy a különbözõ, mesterségesen (pl. zenével) gerjesztett, vagy bizonyos „módosult” tudatállapotokat elõidézni képes anyagok - italok - elfogyasztása által elérhetõ extatikus állapotokhoz, un. katarktikus átélésekhez.    A napló egy éber és fegyelmezett, de mégis az Õsszóhoz, vagyis a teremtõ igéhez kötõdõ eszközzé válik, ami segít, hogy a mindennapi életünk folyamán, annak különbözõ helyzeteiben, mindig a maximális (egyetemes törvényeket szem elõtt tartó) felelõsségtudatunkkal cselekedjünk, anélkül hogy sokat kellene spekulálnunk a különbözõ helyzetmegoldások formáin. Vagyis ahhoz segít a naplóírás, hogy minden szempontból a lehetõ legjobban teljesítsük a természetet az abszolútummal egybekötõ, illetve az információ- közvetítõi és felelõs teremtõi hivatásunkat és feladatunkat, életünk tulajdonképpeni célját: emberi küldetésünket.    A fentiekbõl talán kiderült, hogy a napló semmiképpen nem használható sors-kicselezésre, alacsonyrendû elõnyszerzésre a többi embertársainkkal szemben (ámbár rövid távon ez is lehetséges, de a hatás és visszahatás, vagyis a KARMA törvénye, valamint a fejlõdés törvénye és a kiegyenlítõdés törvénye alapja következmények arra nézve, aki ezt megkísérli, veszélyesek), illetve fekete- mágiázásra és ilyen alapon történõ hatalomszerzésre. Minden pszichikai hatalom csak megköt, hiszen azáltal durván beleszólsz a másik lélek természetes fejlõdésébe (Karmájába) és megbénítod, vagy összezavarod az illetõ ember szabad akaratának, szabad fejlõdésének kiteljesedését. Márpedig az erõszak akkor még inkább erõszak, ha nem a fizikai dimenzió síkján történik!    Így, a naplóírás szempontjából vizsgálva az írott szó természetét és mágikus erejét, talán könnyebb megérteni azt, hogy az emberiség õsi tudományát vizsgáló Scientia Sacra nevû monumentális mûvében miért kategorizálta Hamvas Béla a különbözõ nyelvszínvonalakat a következõképpen:   1) A METAFIZIKAI realitás színvonala, amely az idõtlenségében íródik és ezért körülményeskedés, bizonyítás és magyarázkodás nélküli, mert idõtlen és valójában formátlan, az általunk megszokott formatanok értelmében, anélkül, hogy értelmetlen lenne, de ezt az értelmet kívülállók értelmetlennek, idegesítõnek vagy nevetségesnek találják általában. Ez kimondottan csak kijelentõ mondatban és szavakban íródik (Kinyilatkoztatás). Ehhez a színvonalhoz a legközelebb Hermész Triszmegisztosz, Hérakleitosz, Empedoklesz és Lao-Ce nyelvezete áll. 2)   A MITOLOGIÁK ÉS A TEOLOGIÁK, a mítoszok nyelve, amely a könnyebb érthetõség, vagyis a hozzáférhetõség kedvéért megszemélyesíti a metafizikai õsprincípiumokat, az egyetemes törvényeket és azok megnyilvánulásait különbözõ történetekbe (legendákba), mesékbe ágyazza, metaforizálja. (Ilyen mitológiai kép például a Reinkarnáció elmélete, amelyben a Teremtõ Õsszellemnek a Teremtés formavilágában, illetve a természet határ állapotában (tér- idõben) történõ különbözõ megnyilvánulásait a teremtõtõl különvált személyeknek az ismételt testet öltésével illusztrálja. E mitologikus ábrázolás félreértése, illetve szó szerinti értelmezése következtében keletkezett a reinkarnáció vallási dogmatétele, mint ahogy vallási dogmatétellé vált a kereszténység esetében a közel keleti kultúrkör különbözõ beavatási rendszereiben szereplõ feltámadási és szûz nemzési mítosza. Vagy ilyen teologikus- mitikus értelmezõ formavilág például a Görög istenek által megtestesített õsprincípiumok világa. A görög mitológiában az asztrológiából is ismert metafizikai õselveknek a megszemélyesített megnyilvánulásait, illetve hatásmechanizmusát követhetjük nyomon, mert ezeknek az õselveknek és egyetemes tõrvényeknek a megnyilvánulásai emberi történetekhez hasonló cselekmények, drámai történetek által vannak illusztrálva.    Ugyanezt felismerhetjük a más archaikus kultúrák, kultuszok szimbolikus isteneinél, mitológiájánál és legendáinál, amelyekbõl Platón és Pitagorasz, valamint a többi görög mysztesz, költõ és drámaíró ihletet merített. A mai teológiákban viszont, a metafizika élõ, funkcionális õsprincípiumai (teremtõ erejû szellemi hatalmai) és igazságai kiüresedett fogalmakká, személytelen és absztrakt dogmákká válnak, mint ahogy a princípiumok közötti relációk, a megtermékenyítõ és megtermékenyülõ szellemi kölcsönhatások, irreális és fantazmagórikus történetekké, legendákká válnak, aminek az eredeti értelmét vagy felfedezi az ember, vagy sem.    3) A KÖLTÉSZET nyelve, amely már emberközelbe, mondhatni a közéletbe hozza mind a metafizikai, mind a mitológiai szövegek jelentéstartalmát, de már nem annyira tudatosan és nem oly fegyelmezetten mint a misztikus brahmani iskolák beavatottjainak a nyelve, hiszen a költõ mindig is szuverén, önbeavató személy és a megélõ, vagy az általa újraalkotott (fogalom) szó- készlettel, egyéni (önkényes) szimbólumaival metaforáival, sajátos ( „eredeti”) költõi képeivel értelmezi újjá állandóan a lét esszenciáit és a változó világot és egészen odáig elmegy, hogy a halhatatlan lélek átalakító, átszellemítõ (finomító és tudatosító) tevékenysége helyett, a világi tevékenységet, a harcos hõsiességet dicsõíti (esetleg lázad ellene és ironizálja, ami ugyanaz, csak éppen az ellentétes vetületében), vagyis önkéntelenül és öntudatlanul a hatalom, a harcosi kaszt, illetve a politikus szolgálatába áll azáltal, hogy a megromlott világi életben zajló viszályok, a nyomor, a szegénység, az ízléstelenség és általában a szellemi zavar ellen hadakozik, még akkor is ha az aranykor helyreállításának reményével írja hõskölteményeit, vagy cinikus epigrammáit.    Itt, ezen a helyen, az igényes költõi nyelv és a spirituális szempontból meghasonlott (korrupt) költõi életrend között tátongó szakadék vonalán válik ketté és értéktelenedik el a költõi szöveg mondanivalója a metafizikai, illetve a mitológiai-teológiai szöveg mondanivalójától. Ugyanis a költõi szövegnek esztétikai gyönyörködtetõ jellegén kívül, semmiféle pozitív szellemi következménye (értéke) nem marad, akárcsak a demagóg politikai szónoklatoknak, vagy a húsleves elfogyasztása elõtt elhangzó, ünnepélyes vasárnapi prédikációknak. A költészet esztétikai (élvezeti: izgató, asztrális és ornamentális: materiális) jellegének következtében a költészetbõl, akárcsak a polgári korrupcióval ( a fogyasztói mentalitással) kiegyezõ prédikációból teljesen hiányzik a személyes ember egyetemes öntudatra való ébresztésének és ezen öntudat fenntartásának az igénye.    4) A következõ nyelvszínvonal a Természettudományok nyelvezete, amely egy olyan, a különbözõ szakágazatokban, vagy részterületeken kialakult és a tudósok által használt, spirituális kifejezõi erõ nélküli, de objektív precizitásra törekvõ nyelv, amely azt célozza meg, hogy segítségével a félreértések és a pontatlanságok el kerülhetõk legyenek. Vagyis olyan nyelvezetet, amelynek segítségével körülírható és pontosan meghatározható a vizsgált terület és végsõ soron az ide vonatkozó objektív igazság. Hogy ez mennyire használhatatlan a lét alapkérdéseinek vizsgálatára és megválaszolására, de legfõképp a kitûzött cél elérésére, azt már az is bizonyítja, hogy ugyanazon a tudományágon belül, mint pl. a fizika, a különbözõ részterületeken dolgozó kutatók- tudósok nem képesek egymással még csak szót sem érteni. Nem tudnak egymásnak megbízható és használható információt közvetíteni tudományos munkáikról és kutatásaiknak eredményeirõl, annyira különbözõ, szakágaikban meghonosodott és csak ott használt fogalmakkal írják le az általuk megvizsgált folyamatokat és jelenségeket.    Mielõtt egy tudós belevethetné magát egy új szakterületen történõ kutatómunkába, elõbb külön továbbképzõ tanfolyamon kell részt vennie e szakterület nyelvezetének az elsajátításának érdekében, különben képtelen lesz a kollégáival történõ azonnali és közvetlen információcserére. Ez tehát egy absztrakt és fiktív nyelvezet, aminek semmi köze nem lehet a mindennapi élet realitásához és az élet lényeges kérdéseinek megoldásához. Annyi köze van az élethez, amennyiben e mesterséges nyelvezetek segítségével megírt tudományos elméletek alapján a technokraták még tökéletesebb élvezeti cikkeket, kényelmi berendezéseket, mesterséges kommunikációs rendszereket, valamint olyan mikroorganizmusok, baktériumok, vírusok és más természeti és emberi létformák elleni harci eszközöket, eljárásokat eszelhetnek ki, amelyekkel szemben nem harcolni kell, és amelyeket nem kiirtani kellene, hanem amelyekkel meg kellene tanulnunk harmonikusan együttmûködve élni.     Szóval ez a tudományos nyelv(ezet) a technikai grandomániában szenvedõ felnõtt gyermekek (infantilis felnõttek) madárnyelve, aminek segítségével sikerült a természeti környezetet valamint az emberi természetet teljesen megnyomorítani és összezavarni. E zavar következtében (biológiai és morális szennyezés), a hatás és a visszahatás (Karma) törvénye alapján, a természeti világ (nem csak kívülrõl, hanem belülrõl is) lassan, lassan nyomorgatni és sorvasztani kezdi az egész emberiséget olyannyira, hogy a magas gazdasági színvonalat elért civilizációban élõ nõk egyre inkább kezdik elveszíteni a magzatfoganási, magzatkihordási és gyermekszülési képességüket.    5) A következõ nyelvszínvonal az a MINDENNAPI ÉLETÜNKBEN használt közhelyek nyelve, amit általában mindenki megért, és amirõl nincs amit különösebben filozofálni. Csupán az a fontos ennek a gyakorlásánál, hogy lehetõleg ne használjunk alacsonyrendû, vulgáris és durva kifejezéseket, de legfõképp olyan jelzõket, amelyekkel mind a magunk, mind az embertársaink gondolkozását degradáljuk. És nem csak ennyi. Sajátosképpen, az ember nagyon szeret negatív tartalmú, agresszív (haragos és becsmérlõ, szidalmazó, vagy átkozódó) kifejezéseket használni a mindennapi szóhasználatában. Ez senkinek, még a kimondójának, vagy a leírójának sem használ, még akkor sem, ha ez a trágár és vulgáris, ellenséges és agresszív nyelvhasználat egyesek számára hatásosnak, érdekesnek, izgalmasnak, sõt humorosnak és gyönyörködtetõnek is tûnik. Amint már említettem, a szónak, vagyis az Igének ("Kezdetben vala az Ige és az Ige Istennél vala és az Ige Isten vala") megjelenítõ, materializáló varázshatalma van. Miért idézzünk magunknak további szerencsétlenségeket, szegénységet, sikertelenséget betegséget, nyomorúságot, egy múlandó érzéki kielégülés kedvéért, amit egy gyakran használt káromkodás, vagy egy trágár kifejezés okoz, amikor ezt néhány érzékletesnek gondolt, igazából fölösleges de asztrálisan veszélyes szóvirág elhagyásával elkerülhetjük?    A napló tehát arra is jó, hogy az ilyen, elsõsorban saját létezésünk számára káros beidegzõdésekrõl leszoktasson bennünket. És nem csak az által, hogy a naplóban elkerüljük az ilyen kifejezéseket, hanem azért is, mert a naplóírás közben figyelmeztethetjük magunkat - az eseményeket és azoknak kiváltó okát leírva- hogy a következõkben föltétlenül kerüljük el a negatív szuggesztiókat, vagyis a negatív, romboló hitünket tápláló, fenntartó és elõidézõ kifejezéseket. Így szabadítjuk fel magunkat a belénk nevelt, negatív gondolatképeinken keresztül érvényesülõ hitetlenségünktõl. És így szabadulunk meg az olyan negatív hittel rendelkezõ személyek befolyása alól (is), akik ezt a negatív hitet táplálják és fenntartják magukban és környezetükben.    Hiába járunk különbözõ magasztos eszméket hirdetõ spirituális mesterek „szívet és elmét gyönyörködtetõ” elõadásaira (prédikációira), amíg mi nem vagyunk képesek a mindennapi életben ezeket a papok, guruk és mesterek által hirdetett gyönyörködtetõ eszméket és gondolatokat a mindennapi életünk során, nap mint nap, óráról, órára és késõbb percrõl percre a gyakorlatba ültetni, vagyis nem vagyunk képesek megvalósítani. Addig, amíg régi szokásainknak és negatív szuggesztiókat tartalmazó gondolkodásunknak rabjai, vagyis tehetetlen kiszolgáltatottjai vagyunk, nem lehetünk igazából szabadok szellemileg sem, hiszen a régi mentalitásunk által, a régi szava-járásunkhoz kapcsolódó gondolkozási és képzelõdési szokásaink által, beidézzük életünkbe azokat a körülményeket, amelyek a fizikai, vagy a lelki szegénységhez és betegségekhez, ilyen személyi kapcsolatokhoz kötnek bennünket.    Ezért a legfontosabb jellegzetessége a Naplónak végül is az autonóm személyi öntudatot visszaadó, a határozott személyiségtudat alakító, a személyi függõségi viszonyokat feloldó, valamint a más függõségeket (gyógyszerfüggõség, alkohol, nikotin, vagy kábítószer függõség) megszüntetõ, szabadság- adó tulajdonsága. A személyi horoszkópunk, valamint az egyetemes törvények tanulmányozásával egybekötött naplóírás megszabadít a hétvégi misztikus iskolák beavató mestereitõl, (a Rózsaresztes, Teozófus, Dianetikus, Szabadkõmûves, a Rejki, Prána nádi és más misztikus iskolák még titokzatosabb neveket és rangokat viselõ "mestereitõl"), az egzotikus Joga mesterektõl, a tudálékos és saját bevallatlan hatalmi ambícióikkal keveredõ ellenõrzési mániájuk által manipulált agykontrollos oktatóktól és minden más az autonóm személyi tudat kialakulását, illetve a bennünk létezõ és általunk is megnyilvánuló teremtõ erõk harmonikus megnyilvánulását gátló és zavaró személyi függõségi viszonyoktól. Napjainknak eme misztikus hõsei és sztárjai sem követnek egyebet, mint szabad akaratunk és a megkülönböztetõ készségünk, valamint a személyes értékítéletünk gúzsbakötését, lebénítását, annak érdekében, hogy rejtett ambícióik kiélése érdekében minket „a jó útra terelgessenek”, nevelgessenek, azaz manipulálgassanak. Holott annak aki igazi beavatott, az elsõ dolog amit tudnia kellene, hogy "A legfõbb morál a szabadság" (Hamvas Béla: Magia Sutra), vagyis hogy annak a tanításnak van értelme metafizikailag, amely felszabadítja, függetleníti és önállóvá teszi az embert, mint személyt. Azt, hogy csak és csakis az a tanítás értékes amely az ember szabad akaratát messzemenõen tiszteletben tartva, visszaadja az embernek a saját létéért való teljes felelõsségtudatát. Ez az egyetlen tanítás aminek értéke van még a XXI. század elején. A többi misztikus rendszer, amely a sport, technikai és tõzsdei sikerekhez hasonló misztikus sikerek és rendkívüli megvalósítások elérésével kecsegteti az embert, a természettel és a bennünk levõ, általunk megnyilvánuló teremtõvel összhangba kerülést szolgáló szellemi alapállás megvalósítása szempontjából éppen annyira félre vezetõ demagógia, mint a politikai ideológia- és doktrínarendszerek, a termelõ- fogyasztó tömegek manipulálását szolgáló reklám kampányok és mint amennyire ködös és absztrakt fantazma a vallások metafizikai alapjuktól rég kiüresedett, a valódi funkcionalitásukat elveszített, poétikusan ködös és filozofikusan túlspekulált, intézményszolgáló dogmarendszere.    A hit egyetemes tudásra alapozott, életünk és személyünk összhangját biztosító mágikus képesség megszerzése érdekében gyakorolt naplóírás, egyben a teljes szabadságunk (teremtõi autonómiánk) elnyerésének a legjobb eszköze is, amennyiben elsõsorban öntisztításra és nem misztikus önámításra, vagy mágikus (törvénytelen!) hatalomgyakorlásra akarjuk azt használni.   Kozma Szilárd:  http://www.kozmaszilard.hu/