Kozma Szilárd asztrológus honlapja

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó  |   Regisztráció

Kedves Szilárd!

Azt hiszem, nem tudom eléggé megköszönni a munkáját és a törődését,
teljesen komplex és mélységi értelmezést kaptam, minden szempontból,
nagyon szépen köszönöm.
Mindegyik megérintett, de ez a legutolsó volt a legszebb és legmélyebb,
mintha csak a végére tartogatta volna a koronát.

Ebben természetesen az is szerepet játszik, hogy a transzcendens bolygókhoz
vonzódom leginkább.

Szavai rendkívül feltöltenek engem, és meg fogom érlelni magamban a hallottakat, olvasottakat.
Nagyon sok és nagyon masszív anyagot kell most feldolgoznom, elindítanom magamban.
A naplóírást még nem olvastam el, csak belenéztem, és rendkívül érdekes a téma.

Köszönöm tehát, roppantul örülök, hogy úgy döntöttem, hogy megkérem Szilárdot útmutató értelmezésre.
Nem is mondok többet, mert azt hiszem, átment a visszajelzésem lényege.

Sok örömöt, kiteljesedést és minden jót kívánok Szilárdnak és a Családnak, Violának is üdvözletem!

Deres Anita

Kedves Szilárd, Így, a szintézis végéhez érve hálásan szeretném megköszönni az elmúlt időszakban (egészen az analízistől kezdve) értem végzett kitartó, türelmes munkáját. Annak ellenére, hogy mindezidáig az asztrológia és a horoszkópok világa számomra teljesen idegen, sőt előítélettel bevont terület volt, el kell, hogy mondjam, hogy mégis rendkívül szerencsésnek tartom magam, hogy kapcsolatba kerültem Önnel és az Ön által művelt tudománnyal. Munkája eredményeként sok tekintetben fordulás következett be a belső lényemben: 
- Míg korábban az asztrológiáról és a horoszkópokról azt gondoltam, hogy az valamiféle megalapozatlan hókuszpókusz, ma már teljesen meg vagyok győződve arról, hogy az Ön által művelt asztrológia egy zárt rendszerű, összefüggésekkel átszőtt, racionális, felülről ihletett tudomány, amely nem jósol, hanem szinte tudományosan értelmezi az ember cselekedetinek legmélyebb rétegekben rejlő mozgatórugóit és a kiutat is megmutatja!
- Azt is megfigyeltem, hogy akár az analízis, akár a szintézis azonban csak akkor tud választ adni, segítséget nyújtani, ha őszintén fel merem tenni a kérdéseimet, és a problémáimmal leplezetlenül és pőrén szembe merek nézni! - Már ez is nagyon nehéz volt, ám mégsem elég, mert mit ér bárminemű megvilágító információ és értelem, ha az nem épül be az életembe! Ez a végső konklúzióm, most már rajtam áll a sor!
- Szilárd kitartóan, türelmesen, és nagy lelkesedéssel mindent megtett annak érdekében, hogy idáig eljussak! Azért, hogy képbe kerüljek saját magammal, megértsem mit miért is teszek, és rámutatott, hogy a bennem feszülő ellentmondások miben is rejlenek. Megtanított, hogy a sok kényszeres, rossz cselekedetem valójában honnan is ered és kezelhető! Nem kell, hogy ezek fogságában éljem további életem, sőt, magasabb minőségre emelhetem azt, egészen a megváltódás felé!
- Mindezt bölcsen, tapintatosan, intelligensen tette Szilárd, megelégedett pont azzal a( kevés) mennyiségű információval amennyit hajlandó voltam, most, a jelen állapotomban megosztani vele. Éles látásával, nagy élettapasztalatával nem volt gond kipótolnia a hiányzó láncszemeket, és ráéreznie, hol is vannak az elakadások, mi is a valós probléma, amit talán magam sem tudok vagy merek megfogalmazni, bevallani. Miközben én bevallani sem mertem Ő feketén – fehéren felfedte előttem! - Komoly feltáró munka folyt közöttünk, miközben sokszor meg kellett, hogy álljak és nagy levegőt vegyek, de mindig át tudtam lendülni, mert a hanganyagon elhangzottakat belengte a humor és a derű, ami nagyon – nagyon sokat segített! És az is, hogy teljesen hozzá nem értőként érthetően, logikusan felépítve kaptam meg minden kérdésemre a választ.
- Az sem volt utolsó szempont, hogy míg kiszolgáltattam magam, soha nem éreztem, hogy ezzel Szilárd visszaélt, megbántott, leértékelt volna! Ez nagyon – nagyon jól esett! Nem tudom, hogy a köszöneten kívül búcsúzásul vajon mit is lehet kívánni egy Tanítónak, aki az élet legfontosabb kérdéseiben adott útbaigazítást! Azt gondolom, talán az a legbölcsebb ha ugyanazt kívánom Szilárdnak, mint amire Ő is megtanított engem: Eltántoríthatatlanul, diadalmas küzdelmek közepette, sikeresen haladjon a megváltódás útján oda célba érve! Mostantól kezdve már nekem is ez a célom, és tudom, hogy igazi, maradandó, valós boldogságot a megváltódásomat előidéző életfeladataim beteljesítése okozhat! Minden fáradozását és tanítását megköszönve, szeretettel:
Évi

Figyelem! Fontos tudnivaló a horoszkópkészíttetés – horoszkóprendelés felől érdeklődőknek.

     Azok számára, akik komolyan fontolják a horoszkóprendelést, a horoszkóprendelési tájékoztatóban szereplő születési adatok lényegi részének (születési dátum, óra és perc, plusz a születési helység koordinátái és a szülők születési dátuma.) a kozmaszilard@gmail.com, vagy a kozmabszilard@gmail.com címeim valamelyikére való elküldése után, megadott jeligére válaszolok ... 

Tovább...

Asztrológia: Bakok csak látszólag könnyű karmája

Kozma Szilárd, asztrológus:

A BAK jegyében született és a Bak Sárkányfarokkal, valamint a Bak Lilith-tel rendelkező személyek betegségei, betegséghajlamaiknak szellemi-lelki okai

 

A Bak napjegy egyetemes lét működése törvényességének és az egyetemes felelősségtudatnak (A megváltódási szükség tudatának) vagyis a megváltódási folyamatok létrejöttének és megvalósulásának a feltételeit és szabályait biztosító, valamint az ősi teremtő- megváltóerőknek az ide vonatkozó megnyilvánulásit szabályozó erőtere. Ez azt jelenti, hogy az ember számára, a Bak által megtestesített erőtér őselve, a teremtett létnek a kiegyenlítődését biztosító és a létfolyamatokat az egyetemes kiegyenlítődés irányba terelő, a lét és az élet folyását, az egyetemes megváltás logikája szerint szabályozó törvényekkel való találkozását biztosítja. Ez az ember számára társadalmi – közösségi problémák és érdek-ütközések, érdek-egyeztetések, a közösség-alkotások elméleti (ideológiai) és gyakorlati (politikai) jellegzetes életkörökben és erőterekben jelenik meg. A Bak szellemisége tehát, az ember számára a közösségi-társadalmi élet gyakorlati területein és a közösségi-társadalmi élet sajátos területein, azok hivatalos intézeteiben és intézményredszerében, valamint a politikai életszféra különböző és ellentmondásos érdekeinek a bonyolult szövevényében nyilvánul meg a leginkább és a leghatározottabban. Azon személyeknek tehát, akiknek ide vonatkozó karma, vagy gyakorlati életfeladat olvasható ki az asztrológiai sorsképletéből, feltétlenül meg kell ismernie, szemmel kell tartania és konkrét élmény- és tapasztalatszerzés céljából gyakorlatilag is, felelős tudatossággal be kell hatolnia e területre és ott helyt kell állnia.

Ezért, a Bak jellegű karmával, vagyis a Bak jellegű, mélytudati negatív személyi meghatározódásokkal, negatív spirituális-programmal született személyek nem csak, hogy érzéketlenek az egyetemes törvényekre, de egyenesen irritálódnak ezeknek a létezésének még csak a gondolatától is, és ha önkéntelenül is, de valamilyen nyilt, vasgy rejtett formában, de mindig a spirituális rend, harmónia, és főképp: törvényesség megbontására, illetve hamis törvényesség és hamis harmónia létrehozására törekszenek. Ezért, ha nyilt, ha rejtett formában, de ők mindig a közösségi - társadalmi cselekvési rendszerek életkörével viaskodnak, ahhoz vonzódnak önkéntelenül, vagy éppen attól menekülnek, vagy csak óvakodnak, miközben vonzza őket, azt gyülölik, szidják, szeretik és utálják egyszerre önkéntelenül. Amennyiben az utóbbi eset áll fenn, ez azt jelenti, hogy a Bak szellemiség igen negatívan jelentkezik a személy jellemvonásaiban és az illető személy teljesen azért zárkózik el a közösségi társadalmi élet formáitól, mert fél a közösségi szintéren rá váró küzdelmektől és nehézségektől, az ott rá leselkedő esetleges kudarcoktól, csődöktől és megszégyenülésektől, mivel nincs érzékük a törvényességhez és az arányossághoz, és úgy képzelik, hogy a társadalomban és a közösségben csakis korrupció, csalás és hazudozás, illetve háttérből való befolyásolás (intrikálás) által lehet eredményeket elérni.

Egy jellegzetes élethelyzet, jelenség, egy problémakör irracionális elutasítása azt jelenti, hogy a személy fél attól a problémakörtől, mivel ott nehézségeket tapasztal, vagy ösztönösen érzi, hogy ott vele szemben támasztott különleges elvárásokra, igényekre, és ezeknek megfelelő konfliktusokra, kemény akadályokra, elutasításokra és esetleg komoly kudarcokra, szenvedésre is számíthat.

Ezeket viszont a horoszkóp segítségével fel kell tárni, majd tudatosan fel kell vállalnia és addig kell próbálkoznia, amíg ezeken az életterületen is kiismeri magát és el kell jutnia oda, hogy a játékszabályokat megismerve, képessé váljon a jó tájékozódásra, a helyes cselekvésre és a közösségi szellemben történő felelős gondolkozásra.

A pozitív Bak a földi élet gyakorlati megvalósítási szintjére, a közösségbe hozza a Nyilasnál még csak nagyvonalakban és inkább az érzelmek és az eszmék szintjén jelentkező, törvényes erkölcsiség megvalósításának a szükségét és tisztázza azt, hogy megváltás ? kiegyenlítődés, csak és csakis a gyakorlati földi életfeladatok maradéktalan felvállalásával és a cselekedeteinkért, szavainkért és gondolatainkért-képzeletünkért és képzeteinkért való felelősségvállalással, valamint a természeti törvények tiszteletben tartásával és az anyag által visszatükrözött szellemi információk megfigyelésével és helyes értelmezésével lehet.

Mivel a zenit-pont mellett helyezkedik el, a Bak típusú ember is éppen annyira szeret vezetői-vezéri-szerepben tetszelegni mint a Kos és éppen annyira szeret hatalomban lenni és mások fölött uralkodni mint az Oroszlán, és minderre ráadásul, a kárpáti zerge biztonságával szeretne a szakadékos magasságok szikla-talaján megállni, a felhőkkel és a napsugarakkal közvetlenül érintkező (közösségi) csúcsokon sütkérezni. Ezért, néha a Kosnál és az Oroszlánnál is nagyra vágyóbb, magasra törőbb, hatalommániásabb és kegyetlenebb. Amenynyiben viszont keveset tud a földi élet részletkérdéseiről és gyakorlati nehézségeiről és a lélek mélységeiről, valamint az anyag belső szerkezetéről és a benne, az állati ösztönség szintjén jelentkező őserők természetéről, sok szenvedésben kell részesülnie, amíg a megfelelő szellemi érzékenysége kialakul. Vagy, a tanulást egészen lentről, a bányák és barlangok által megtestesített tudatalatti rétegek nehéz anyagának feltárásával, kiemelésével, átvilágításával, megfigyelésével, értelmezésével és az anyag alján és a tudattalan szellemvilág mélyén rejlő jelenségek, formák jelentése metafizikai értelmének megfejtésével kezdeni.

Ő az, aki hat éves korában máris (a kezedben jópofán, később már fárasztóan, vagy nevetségesen) komoly, nehézkes, öreges, koraérett, vagy koravén. Hiszen már akkor megsejti, hogy neki nagyon sok megrágni és megemészteni (befogadni, megvizsgálni, megérteni, és hasznosítani) valója van az életben és rendelkezik is a kásahegy átrágásához (megértéséhez, értelmezéséhez) szükséges szívóssággal, kitartással, türelemmel.

Lassan és alaposan rág és emészt, mérlegel, megfigyel, megfontol, kételkedik, bizalmatlankodik és bizonytalankodik, millió szemszögből vizsgálván meg a megértendő és megoldandó feladatát és amennyiben megoldhatatlannak, megemészthetetlennek ítéli, több fárasztó vizsgálat után is, később messze elkerüli azt.

Amennyiben viszont megfejtette, az így szerzett ismeretit-a személyes tudást!-okvetlenül felhasználja a társadalmi élet valamely csúcsának a meghódítására, de legalább is, a hatalom megszerzésében vagy megtartásában szorgoskodó személyek (tanítványok) kioktatására.

Amennyiben a Bakban, vagy a X. házban álló főbolygóink diszharmonikus fényszögeket kapnak horoszkópunkban, az előbb felsoroltaknak a szélsőséges változatát, vagy azoknak poláris ellentétét leszünk hajlamosak elkövetni mindennapi életünkben: merevek, vagy zárkozottak leszünk, nem csak a társainkkal, partnereinkkel és családtagjainkkal szemben, hanem minden újnak, vagy szokatlannak tűnő eszmével, eszmerendszerrel szemben is. Különböző mesterséges eljárásokkal és módszerekkel igyekszünk ezeket magunktól távol tartani, vagy, éppen fordítva: erőszakosan provokáljuk, erőltetjük bizonyos természeti folyamatoknak időnap-előtti megjelenését, felelőtlenül megváltoztatván az egyetemes törvények szerint (az idő, vagyis a Ritmus és a Ciklus törvénye szerint) megnyilvánuló természetes folyamatokat-sokszor a saját fizikai és pszichikai lehetőségeink és képességeink (vagy sorsfeladataink) ellenére is-, azt gondolván, hogy nyereséghez jutunk ezáltal. Eközben az erőszakoskodásunk és a lehetőségeinkkel való visszaéléseink következménye egy másik életterületen sokkal inkább visszadob bennünket fejlődésünkben (Ezért a Bak napjegyének megfelelő spirituális erötér és a Szaturnusz által megjelenített őserő a legközelebb áll az Ok és az Okozat, vagyis a Karma törvényének beteljesüléséhez.).

A bennünk megnyilvánuló (megváltatlan, fel nem ismert és harmonikussá nem oldott) Bak lételv nehezen kiheverhető, későre gyógyuló betegség-leckékben részesít bennünket: különböző bőrbajokkal, bőrkeményedésekkel, kiütésekkel, térdfájásokkal, térdtájéki sérülésekkel, kell küzdenünk. Valósággal térdre kényszeríti a sors vak és szeszélyes erejének képzelt lelkiismerete (Felettes Énje) a karmikus leckéiből tanulni nem akaró (nem képes) embert. Reumával, ízületi gyulladással, csont tébécével, ízületi tébécével, csontritkulással, különféle kelésekkel, daganatokkal, sorozatos csonttörésekkel, állandósuló ficamokkal, nyirokcsomó-gümőkórral, meszesedéssel, bénulásokkal, gutaütéssel, túlzott lesoványodással, vérszegénységgel, magas, vagy alacsony vérnyomással, érelmeszesedéssel, meghűlésekkel, állandó depresszióval, emésztési és székelési zavarokkal próbál rávezetni Felettes Énünk az igazi sorsfeladataink és egyetemes felelősségünk felvállalási szükségére és fejlődési életprogramunk beteljesítésére.

A betegségeken kívül szembe kell nézni az állandó hivatásbeli, közösségi életkörökben ért sikertelenségekkel, hátráltatottságokkal is, hiszen azért a Baknak megfelelő tízes horoszkópház a társadalmi-közösségi életterületeken való cselekvésrendszerek háza, mert ezen az életterületen olvasható le a leghamarabb az, hogy a szülött távolodik-e, vagy közeledik sorsfeladatainak beteljesítéséhez.

De vigyázat: a jelenség fordítva is igaz: a fent leírt betegségek és a sorozatos sikertelenségek akkor is fenyegetnek, ha a Szaturnuszi őserő természetével visszaélve, elárkozunk a társadalmi-közösségi élet elöl és egészen visszahúzódott életet élünk, sündisznó-lélekkel senkit sem engedünk magunkhoz közel, semmilyen jelenség és senki felé nem nyílunk meg, senkit nem veszünk körül önodaadó és odafigyelő-de nem terhes, hanem tapintatos-szeretettel.

A teljes visszahúzódás, a félrevonulás elfásít és végül megtör és ezért semmivel sem jobb, nem erényesebb és főként nem veszélytelenebb, mint a türelmetlen eredmény-, hírnév-, siker- és élvezethajszolás, az egyéni becsvágy-kielégités és a karrierizmus.

Amint említettem, a Bak csillagkép és az uralkodó bolygója, a Szaturnusz a Karma törvényéhez kapcsolódik közvetlenül és ha ebből a szemszögből közelítünk a kérdéshez, nyilvánvalóvá válik az is, hogy miért az imént felsorolt betegségek jellemzőek a Bak szülöttekre, ugyanis a földi, tehát a fizikai testben való létezés számunkra az egységes, egyetemes világon belül egy sajátosan elkülönült létállapotot biztosít, amelynek folytán éber állapotban egy polaritásokban megnyilvánuló anyagi világban kell határozatokat és döntéseket hoznunk és ezen döntések alapján cselekednünk életünk minden mozzanatában. A szanszkrit Karma kifejeznek az értelme is hűen tükrözi ezt a sajátos helyzetünket, hiszen egyaránt jelent meghatározódást, adósságot, kötelességet cselekvést és gondolkozást, valamint bevált is, ami arra utal, hogy (tudatos, vagy tudattalan) gondolkozásunk alapján cselekszünk, de arra is, hogy cselekvéseink következményei, még ha megváltozott és számunkra nagyon nehezen felismerhető formákban is, de visszahatnak ránk és mi ezeket a hatásokat kénytelenek vagyunk elszenvedni, értékelni és értelmezni, ami megint csak új és új gondolatformák létrehozásához (elgondolásához) vezet, amelyek apján cselekedni fogunk az elkövetkezendő időben. A bőrünkön és a csontunkon érezzük tehát a földi létezésünk által kiváltott válaszreakciókat és amennyiben sorozatosan nem vagyunk hajlandóak  ezen "sors"-figyelmeztetésekből nyert információkat helyesen értelmezni, különböző szenvedések által is figyelemfelhívó fizikai változásoknak vagyunk kitéve. A fizikai testünk pontosan a fájdalom érzésén keresztül áll a tudatunkat is hordozó metáltestünkkel összekötve. És viszont: a tudatunkat (is) hordozó metáltestünk az érzeteken és a vágy, a gyönyör és a fájdalom érzésén keresztül van összekötve a fizikai testünkkel. Tapasztalnunk kell ahhoz, hogy gondolkozhassunk és gondolkoznunk, vagyis döntenünk kell ahhoz, hogy új fajta tapasztalatokat szerezhessünk, tehát bizonyos, általunk is vágyott élmények megtapasztalása érdekében a következményekért személyes felelősséget kell vállalnunk.

Ahhoz viszont, hogy a gondolkozásunk kiszélesítése érdekében új és új tapasztalatokhoz juthassunk, új és új élmények kockázatát kell vállalnunk, vagyis a következményekért vállalnunk kell a felelősséget. Amennyiben viszont nem vállaljuk a személyes felelősséget személyes döntéseinkért, nem is leszünk képesek soha azoknak a ránk visszaható (néha fájdalommal járó...) visszajelzéseiből levonni a ránk vonatkozó, megfelelő következtetéseket és ezért újabb és újabb hasonló élményre lesz szükségünk, addig amíg automatikusan meg nem tanuljuk az illető őserővel (bolygóval) való személyes harmóniába-kerülés leckéjét.

Pontosan ezt idézi elő a Szaturnusz, a felelősségtudat és a tapasztalás, vagyis a lehetőségek és a határok ismeretének és a következetességnek princípiuma és ezt biztosítja a Bak által megtestesített spirituális erőtér is. Ezért a leginkább a fizikai-természeti személyünket a fizikai külvilágtól elhatároló testfelület: a bőr az, amely az ilyen tapasztalási leckében elsődlegesen részt vállal, a fizikai test legszilárdabb vázát képviselő csontozatunk mellett. De ugyanezt az információ-szűrést, információ-befogadási lehetőséget előkészítő funkciót tölti be a fizikai természet információkat hordozó, különböző táplálékok megemésztését (feldolgozását) fizikailag előkészítő (hátsó) fogazatunk is. A Bakban álló Szaturnusz szembenállása, vagy kvadrátja a Marssal, a legtöbb esetben hamar romló fogakat, emésztési zavarokat, különböző bőrbetegségeket, vagy csonttörésekkel végződő baleseteket eredményez, amennyiben nem sikerült e két, látszólag egymásnak ellentmondó és egymást kizárni látszó őselvet harmónikusan egyeztetnünk, egymással kiegyenlítenünk személyiségünkben.

A Bak ember által megtanulandó karmikus leckéről, vagyis a Szaturnusz őserőnél felemlített egyetemes felelősségtudatról mely a Karma törvényének kiegészítője és amit a Bak karmával rendelkező személy a fizikai dimenzió által nyújjtott tapasztalási lehetőségei segítségével kell magában felépítenie, bővebben kitérek a Vízöntő napjegyének jellemzésénél és univerzális értelmezésénél, hiszen a felelősségtudat jelentését a leginkább annak misztikus kiegészítőjének: a Szabadságtudatot képviselő Uránusz metafizikai értelmezése, ismertetése segítségével lehet megvilágítani.

Egyébként a pozitív Bak, vagyis a saját belső korlátain túljutni képes embertípus a bölcsesség, a nyugalom és a kitartás (elvhűség) őselvét és így, a közösségért hozott áldozat és a közösségi jócselekedetek szimbólumát testesíti meg mint és föld elemű és mint női elemű Konstellációnak a szülöttje.