Kozma Szilárd asztrológus honlapja

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó  |   Regisztráció

Kedves Szilárd!

Azt hiszem, nem tudom eléggé megköszönni a munkáját és a törődését,
teljesen komplex és mélységi értelmezést kaptam, minden szempontból,
nagyon szépen köszönöm.
Mindegyik megérintett, de ez a legutolsó volt a legszebb és legmélyebb,
mintha csak a végére tartogatta volna a koronát.

Ebben természetesen az is szerepet játszik, hogy a transzcendens bolygókhoz
vonzódom leginkább.

Szavai rendkívül feltöltenek engem, és meg fogom érlelni magamban a hallottakat, olvasottakat.
Nagyon sok és nagyon masszív anyagot kell most feldolgoznom, elindítanom magamban.
A naplóírást még nem olvastam el, csak belenéztem, és rendkívül érdekes a téma.

Köszönöm tehát, roppantul örülök, hogy úgy döntöttem, hogy megkérem Szilárdot útmutató értelmezésre.
Nem is mondok többet, mert azt hiszem, átment a visszajelzésem lényege.

Sok örömöt, kiteljesedést és minden jót kívánok Szilárdnak és a Családnak, Violának is üdvözletem!

Deres Anita

Kedves Szilárd, Így, a szintézis végéhez érve hálásan szeretném megköszönni az elmúlt időszakban (egészen az analízistől kezdve) értem végzett kitartó, türelmes munkáját. Annak ellenére, hogy mindezidáig az asztrológia és a horoszkópok világa számomra teljesen idegen, sőt előítélettel bevont terület volt, el kell, hogy mondjam, hogy mégis rendkívül szerencsésnek tartom magam, hogy kapcsolatba kerültem Önnel és az Ön által művelt tudománnyal. Munkája eredményeként sok tekintetben fordulás következett be a belső lényemben: 
- Míg korábban az asztrológiáról és a horoszkópokról azt gondoltam, hogy az valamiféle megalapozatlan hókuszpókusz, ma már teljesen meg vagyok győződve arról, hogy az Ön által művelt asztrológia egy zárt rendszerű, összefüggésekkel átszőtt, racionális, felülről ihletett tudomány, amely nem jósol, hanem szinte tudományosan értelmezi az ember cselekedetinek legmélyebb rétegekben rejlő mozgatórugóit és a kiutat is megmutatja!
- Azt is megfigyeltem, hogy akár az analízis, akár a szintézis azonban csak akkor tud választ adni, segítséget nyújtani, ha őszintén fel merem tenni a kérdéseimet, és a problémáimmal leplezetlenül és pőrén szembe merek nézni! - Már ez is nagyon nehéz volt, ám mégsem elég, mert mit ér bárminemű megvilágító információ és értelem, ha az nem épül be az életembe! Ez a végső konklúzióm, most már rajtam áll a sor!
- Szilárd kitartóan, türelmesen, és nagy lelkesedéssel mindent megtett annak érdekében, hogy idáig eljussak! Azért, hogy képbe kerüljek saját magammal, megértsem mit miért is teszek, és rámutatott, hogy a bennem feszülő ellentmondások miben is rejlenek. Megtanított, hogy a sok kényszeres, rossz cselekedetem valójában honnan is ered és kezelhető! Nem kell, hogy ezek fogságában éljem további életem, sőt, magasabb minőségre emelhetem azt, egészen a megváltódás felé!
- Mindezt bölcsen, tapintatosan, intelligensen tette Szilárd, megelégedett pont azzal a( kevés) mennyiségű információval amennyit hajlandó voltam, most, a jelen állapotomban megosztani vele. Éles látásával, nagy élettapasztalatával nem volt gond kipótolnia a hiányzó láncszemeket, és ráéreznie, hol is vannak az elakadások, mi is a valós probléma, amit talán magam sem tudok vagy merek megfogalmazni, bevallani. Miközben én bevallani sem mertem Ő feketén – fehéren felfedte előttem! - Komoly feltáró munka folyt közöttünk, miközben sokszor meg kellett, hogy álljak és nagy levegőt vegyek, de mindig át tudtam lendülni, mert a hanganyagon elhangzottakat belengte a humor és a derű, ami nagyon – nagyon sokat segített! És az is, hogy teljesen hozzá nem értőként érthetően, logikusan felépítve kaptam meg minden kérdésemre a választ.
- Az sem volt utolsó szempont, hogy míg kiszolgáltattam magam, soha nem éreztem, hogy ezzel Szilárd visszaélt, megbántott, leértékelt volna! Ez nagyon – nagyon jól esett! Nem tudom, hogy a köszöneten kívül búcsúzásul vajon mit is lehet kívánni egy Tanítónak, aki az élet legfontosabb kérdéseiben adott útbaigazítást! Azt gondolom, talán az a legbölcsebb ha ugyanazt kívánom Szilárdnak, mint amire Ő is megtanított engem: Eltántoríthatatlanul, diadalmas küzdelmek közepette, sikeresen haladjon a megváltódás útján oda célba érve! Mostantól kezdve már nekem is ez a célom, és tudom, hogy igazi, maradandó, valós boldogságot a megváltódásomat előidéző életfeladataim beteljesítése okozhat! Minden fáradozását és tanítását megköszönve, szeretettel:
Évi

Figyelem! Fontos tudnivaló a horoszkópkészíttetés – horoszkóprendelés felől érdeklődőknek.

     Azok számára, akik komolyan fontolják a horoszkóprendelést, a horoszkóprendelési tájékoztatóban szereplő születési adatok lényegi részének (születési dátum, óra és perc, plusz a születési helység koordinátái és a szülők születési dátuma.) a kozmaszilard@gmail.com, vagy a kozmabszilard@gmail.com címeim valamelyikére való elküldése után, megadott jeligére válaszolok ... 

Tovább...

Javított Bevezető az egyetemes törvényekhez

Kozma Szilárd író, asztrológus:

 

Bevezető az Egyetemes Törvényekhez

 

 

I.              A hermetikusok által megfigyelt és leírt hét Egyetemes Törvény (KYBALION), ismertetetése, értelmezése és illusztrálása az asztrológiában, az alkímiában és az aritmológiában, valamint az evangéliumi szövegekben is jelentkező sors-axiómákkal, természettudományos és spirituális értelmezésekkel.

 

 

II. Kiegészítve a többi három (Tehát a szerző által megjelölt, és az asztrológiai valamint az aritmológiai un. teremtő és megváltó erők, vagyis a bolygó-értelmezések jerarchia sorrendje alapján vett 8, 9. és a 1O.-es törvények), az asztrológus-sorsfigyelő szerző (K. Sz.) által megfigyelt és leírt egyetemes törvénnyel.

 

 

Mottó:

 

1) "A misztikus és a vallásos személyek általában (és valójában!) semmivel nem egészségesebbek (- pontosan annyira betegesek) és nem is boldogabbak a materiális koncepciók szerint élőknél.”

2) "Csak az logikus, ami analogikus."

3) „A lét dadog, csak a törvény a tiszta beszéd.” (József Attila)
4) A Szent Szellem (Szentlélek), nem más, mint az élet és a sors logikája, vagyis az egyetemes kiegyenlítődés logikája. Tehát a megváltás logikája. Ahogyan ez történik, az a Szent Szellem. Az Isteni logika. Az isteni Világosság Géniusza. – Kozma Szilárd

 

 I. Általános bevezető

 

(A Taoizmus által ismertetett Jin, és Jang, tehát a Világosság, és az Szeretet ősprincípiuma és a közöttük egyetemesen zajló kölcsönös Áthatolás ősprincípiumának (A Szent Szellemnek) a kapcsolata az Egyetemes Törvényekkel.)

 

    Az élet célja, rendeltetése és funkciója azonos az egyetemes teremtés céljával, rendeltetésével és funkciójával. Ez az ős-cél, rendeltetés és funkció az abszolút őslétet megbontó ős-sóvárgás, tehát az első Lilith által okozott Teremtő-képzelet megszületése, vagyis sz Isten-teremtő abszolút-kiáradás funkciójával. Vagyis az abszolút boldogság növekedésének és folytonos finomodásának az elérése. De a földi – emberi élet és az emberi megváltási – megváltódási szükség célja viszont, nem más, mint a Második (Isteni) Lilith által okozott káosz növekedésének az arányos keretek között tartása és a Lilith által megbontott abszolút létállapot folyamatos helyreállítása. Vagyis: az egyetemes megváltás segítségével történő teljes egységállapot elérése, tehát az egyetemes kiegyenlítődés mindenkori, folytonos megvalósulása által történő abszolút-létállapot folyamatos helyreállítása, megvalósítása. A földi – emberi megváltódási szükség csak ennek az Isteni szintű megváltódási jelenségnek az anyagi lét szintjén megvalósuló megjelenése, megtörténése, és az égi isteni – megváltódásnak az „anyagi” alapja és eszköze (Előzetes előkészítése).

Ezt a spirituális lét-célt Egyetemes Megváltásnak nevezzük és azt a logikát (A kölcsönös áthatoláson keresztüli egységesülést), amely szerint és amely alapján ez végbe megy, a Szent Szellemnek, vagyis Logosznak nevezzük.

    A Megváltás tehát nem más, mint a Lilith nevű, abszolút őssóvárgás által megzavart, felbontott és ez által megnyilvánult (Teremtővé lett) ősállapotnak a teremtés általi, a teremtés határállapotában keletkezett anyagi állapotnak a szellemi információt tükröző tulajdonságainak a segítségével történő kiegyenlítődése és egységesülése. Vagyis az újbóli nyugalom és egyetemes boldogság (igazság) –állapot elérése, ennek a megvalósítása a létezés legfinomabb (magasrendű - isteni) szféráiban.

    A megváltás tehát, nem más, mint a lehető legteljesebb kiegyenlített egység-állapot elérésére való, egyetemes lét-törekvés, ami a Világosság (Maszkulin, vagy Jang ősprincípium: Egyetemes Szellemi Értelem) és a Szeretet (Feminin, vagy Jin princípium, az Egyetemes Egységbe tartó őserő: a Szeretet) között történik, másrészt a Teremtő és a Teremtés között valósul meg. Ennek a legfőbb kiegyenlítődésnek a megvalósulási lehetőségét, vagyis a szabályait testesítik meg és biztosítják az Egyetemes Törvények. Illetve, ez a jelenség (A megváltás jelensége) az, ami az ember esetében a legnagyobb követelmény (szűkség). És ez nem más, mint az, ami bennünk levő és rajtunk keresztül megnyilvánuló Teremtő-tudatunk és a teremtmény mivoltunk (egyéni öntudatunk) között létre jövő egység. De ugyanakkor el létrejön a létezés spirituális és kauzális síkjain is, miután a karmikus ellentéteink a fizikai dimenzióban és a természetben (fizikai és pszichikai szférákban, azok által kényszerítve) pozitív tulajdonságokká alakulnak és egymással kiegyenlítődnek, majd ezt követően, a spirituális dimenziókban is megtörténik ugyanez a kiegyenlítődés (Személyesen általunk is, ha tudunk róla, ha nem). Vagy, amennyiben a kiegyenlítődés megvalósulása (A Jen) akadályozott (Például, annak egy személy huzamosan és intenzíven ellenáll.), az ellentéteket megtestesítő lételemek (Az ellenállást kifejtő lelki tulajdonságokat vezérlő, és a huzamos ellenállásban helyrehozhatatlanul megrongálódott agy-központok, vagy éppen maga az ember.) megsemmisülnek. (Meghalnak…) Ezért, tehát, hogy ez az utóbbi ne történjen meg, illetve hogy minél kevesebb esetben történjen meg, szükséges a törvények ismerete, illetve a törvényesség tudata, vagyis a törvényesség-tudat minél intenzívebb személyes átélése. A vele való azonosulás!

     A Világosság (Az egyetemes létezés-tudat, a teremtői eszencia, a maszkulin princípium, gyakorlati tapasztalattal erősödő értelem, az értelmi világosság, az átvilágítási, értelmezési és irányítói készség és képesség, stb.) és a Szeretet (A Teremtő – megnyilvánuló, létrehozó: osztva szaporodó és ugyanakkor az egységbe tartozás ösztön-erejét megtartva - kiáradó Isteni őserő, maga a teremtési ősszubsztancia, feminin princípium, amely az egységhez való kötődés és az egységbe való visszatérési szükség-érzet is ugyanakkor. Ez a kínai Taoizmus által Jin-nek nevezett isteni rész, egy kiáradó – kiárasztó abszolút őserő, a központi  önkéntelen odaadás és áldozat hozási képesség immanens bölcsessége, stb.) ős princípiumai által megnyilvánuló Egységes - Egyetemes Teremtő és Megváltó Abszolút Szellem (Jen), számunkra is felismerhető és a mi mindennapi szavainkkal, fogalmainkkal is felfogható és leírható tíz teremtő- és megváltó erő által és tíz egyetemes törvény szerint jelenik meg, mind az ősideák síkján, mind a természetben.

     Mindaz tehát, ami a létben és a természetben (Az anyagi világban, a fizikai létben – dimenzióban) létrejön és megnyilvánul, magában hordozza az abszolút szellemi ős-magot, valamint a Fény, vagy a Szeretet jellegét (a lényeg-stigmáját), külön - külön. Ugyanakkor a valóság különböző szintjén létrejött ellentétes vagy azonos nemű elemek, az abszolút lényegük szerint, vonzzák egymást, és át akarnak hatolni egymáson (Jen). és folyamatosan egységbe akarnak kerülni egymással A Lilith által létrehozott zavarodott állapotukban viszont, elutasítják és eltaszítják egymást, és kölcsönös áthatolás nélküli egységesülési kényszer esetén, igyekszenek az egységből kizárni, vagy megsemmisíteni egymást,.

     Az ellentétes nemű elemek közötti áthatolási és egységbe kerülési szükség-erő (a másikban való elvegyülési, feloldódási) tendencia (elemi őserő) az egyetemes magváltás ereje és eszköze. Ez az Őserő maga a Szent Szellem, az Ős Logosz, nem más mint a teremtés egyetemes értelme: a megváltás, a megváltódás (A Jen). Az elemek közötti kölcsönös serkentési, áthatolási, egymásba hatolási - oldódási és egységesülési folyamatok, illetve a kizárási, elhárítási, vagy megsemmisítési – kiégetési folyamatok, akárcsak a teremtési és megváltási - megváltódási folyamatok, a tíz egyetemes törvény alapján mennek végbe, vagyis a megváltás a tíz egyetemes törvény együtthatása alapján és az szerint valósul meg. Mindaz, ami a teremtésben is ható, ott is jelenlevő Lilith- erők hatására ellenszegül ezeknek a törvényeknek és a megváltás megvalósulásának, azt megakadályozván az intenzív és folytonos zavart – zavarodott funkcionális működésével (A perverziók esetén pl.) és ellehetetleníti a kiegyenlítődést (megváltódást), vagy hamis megváltottság-állapotokat hoz létre, ez fenn állhat egy darabig és éreztetheti hatását ugyan ideig – óráig és éreztetheti romboló, bénító, vagy félrevezető hatását egy bizonyos mértékben, de előbb-utóbb elgyengül, lehanyatlik, felbomlik és megsemmisül az egyetemes törvények felülírhatatlan, megmásíthatatlan és kérlelhetetlen hatásaképpen, vagyis azoknak az egyetemes megváltási megváltódási logikát szolgáló lényege és szellemisége szerint.    

    Ezek az egyetemes teremtést és megváltást szolgáló – az elősegítő és végrehajtó törvények, olyan a természetben – és ez által, tehát többek között, bennünk és általunk - is megnyilvánuló, a személyünket és a sorsunkat –, az életünket, mentális, pszichikai és biológiai impulzusainkat, folyamatainkat befolyásoló - irányító, tehát  általunk és bennünk is élő és ható, lényegi és elven léterők (információs-energetikai struktúrák, egyetemes irányultságok), amelyek hatásukat és erejüket és befolyásukat kisugározzák a megnyilvánult lét és az élet („A Természet, a Személy és a Világ”!) minden síkján (minden dimenziójában). Ezért minden létezési forma és életforma, minden létfolyamat és minden természeti jelenség, amit érzékelünk az érzékszerveinkkel és észlelünk a gondolkozási képességeink által, mindaz tehát amit mi fizikai vagy lelki törvényszerűségnek vélünk, ezeknek az egyetemes törvényeknek (hatalmaknak) a hatására történik, azok tiszta, átlátszó (könnyen értelmezhető) és egyszerű, vagy a Lilith jelenség által zavartan megvalósuló, és ezért néha abszurdnak tűnő, rendkívülien bonyolult (logikailag nehezen megfejthető) megnyilvánulása.

   Bár minden archaikus korból származó kozmogónia utal erre, az ember elfelejtette, hogy ő is, mint Isteni-szellemi struktúra (Isteni maggal – magammal: magommal – rendelkező spirituális és biológiai lény), mint szellemi és természeti megnyilvánulás, ezeknek a finoman ható, az érzékszerveink által néha csak homályosan érzékelhető törvényeknek a megtestesítőjeként és képviselőjeként él: érez, gondol és cselekszik. Ezek a törvények, nem mindig azonnal és nem közvetlenül ható – nem egyszerre és azonnal ható – és ezért az ember által nem „direktben” követhető módon ható tőrvények tehát, hanem összességükben és mindig az egyetemes kiegyenlítődés logikája által igényelt – a megváltás szüksége szerinti - fontossági sorrendben és egyedi intenzitással hatnak. Nem csak a fizikai - természeti világ összes eseményében és folyamatában éreztetik a hatásukat, és nem is csak az ember belső természetében, hanem e kettő összegeként és közös eredőjeként, a legegyszerűbb pszichés reflexektől a rafináltan megfontolt cselekvésekig, tehát a politikai, a társadalom-szerveződési, a gazdasági, a kulturális, vallási és tudományos, vagy más egyéni, vagy közös emberi tevékenységi területekig elmenően.

    Nem úgy hatnak tehát, hogy a velük való ellenkezés, illetve a kicselezési törekvések, vagy a megszegésük azonnal észlelhető és érzékelhető hatással lenne, vagy azonnali és látható következménnyel járna az ember számára. Hanem úgy, hogy az ember által érzékelt és észlelt fizikai és pszichikai folyamatok és különféle megismerési rendszerekbe - képletekbe foglalt törvényszerűségek, tudattalanul is az ET-ket képezik le, és valójában nem mások mit ezeknek az egyetemes törvényeknek, az egyetemes lét-folyamatokat működtető lételveknek: A Spirituális Hatalmaknak a kivetülései, a különböző megnyilvánulási formái. És ez mind a természeti, mind a szellemi létszférákban,  tehát mind a mentális, mind a pszichikai és a fizikai létdimenziókban érvényes!

     Ezeket a szellemi törvényeket az ember ideig – óráig akár semmibe is veheti és megszegheti ugyan - mint ahogy állandóan meg is szegi! - anélkül, hogy az ET.-ek (A Szaturnuszi – alkímiai sorserők) azonnal és határozottan meggátolnák az egyént és az egyénekből álló csoportokat és tömegeket, például a fizikailag romboló és szellemileg nem csak hosszú távon, de azonnal is látható módon, zavart okozó ténykedésében. Hanem úgy, hogy ezeknek a „törvénytelen” ténykedéseknek az ember (A látszat törvényességet ugyan megőrző de valójában mégis rombolást, vagy zavart okozó egyén, vagy a csoport – tömeg) életében, ha csak hosszú távú következmények szintjén is, és a valóságnak egy egészen más területén is, de jelentkezni fognak a hatások és főként a visszahatások. Az is igaz viszont, hogy az ember, a rövidtávon hasznot hozó, de hosszú távon negatív (destruktív) és zavaró (diszharmonikus) emberi tevékenységek és lelki –szellemi állapotok eredményeit, vagyis az Isten- és természetellenes cselekvések és gondolatok, következményeit, tehát a törvényellenes cselekvéseknek és lelki-szellemi állapotainak az eredményeit és összegeződő következményeit, lépten-nyomon tapasztalja, csakhogy ezeket ő mikor véletlennek, mikor ellenséges sorshelyzetnek nevezi!

   A mindennapi élet kényszerhelyzeteiben és az életnyerési lehetőségről szóló, stupid (bűnbe-esett”) termelő-fogyasztói erkölcs által generált nyüzsgés izgalmában viszont, az ember már nem képes e következményeket: az okozatokat az eredeti okokhoz, vagyis az ő valamikori tetteihez és öncélú kéjelgési, vagy öncélú siker-vággyal telített, ellenséges gondolataihoz, hisztériás viselkedéséhez, szomorú, vagy depressziós lelki állapotaihoz visszavezetni.

    Nem képes tehát, az általa elindított következmény- eseményeket és eredményeket az ő általa létrehívott igazi okok szerint (és nem a külső, tőle független okozatok tűkében) értelmezni. Ezért az átlag ember abban az általános tévedésben él, hogy ő személy szerint mindent jól csinál, helyesen gondol, csak a külső anyagi természet és a külső társadalom, tehát a többi ember viselkedik vele szemben ellenségesen. Úgy képzeli, hogy problémáinak (betegségeinek, konfliktusainak, tragédiáinak) nem ő az okozója, mivel az ő pozitív törekvései és helyes magatartása ellenére, a vele szembeszegülő környezet: a természet és a többi ember viselkedik szeszélyesen, vagy ostobán, és irracionálisan, az cselekszik, érez és gondolkozik helytelenül, aminek következtében neki úgy-e, ártatlanul károsulnia, vagy fizikailag is szenvednie kell.

   Az egyetemes törvények nem emberek, vagy más (szellemi...) lények, vagy az ismert vallások külső Istenei által kieszelt, vagy más módon alkotott (kreált) világi, vagy természeti törvények, amelyek az embertől független, külső eszközökkel szabályoznák például egy politikai-gazdasági közösségben élő embercsoportok együttélési formáit, hanem mindig az egyének akarata és fejlődési színvonala (tudatossága) szerint (is) hatnak. Ezért az ET.-nek, nincs a negatív tetteinket közvetlenül lereagáló és azok miatt ránk azonnal visszaható jellege, csak amennyiben a newtoni fizika törvényeiben jelentkeznek, illetve, ha azokat durván megsértjük, vagy semmibe vesszük (Pl. a gravitációt…) De pl. nincs az ET-knek a kísértéseket megakadályozó, vagy a kísértések elfogadását és kielégítését megtorló, önkényeskedő és fenyegető jellege. Viszont, mint minden történést és szellemi-lelki állapotot és benyomást, ezeket is feldolgozzák és az egyetemes megváltás szüksége szerint „figyelembe veszik” és más lelki és szellemi folyamatokkal és természeti jelenségekkel összegezve, időben és a megváltási logika fontossága szerint, lereagálják és létrehozzák a következményeket, amelyek majd újabb szükségszerű, vagy öncélú sóvárgásokkal, akaratokkal, vágyakkal, ambíciókkal, és képzetekkel összegeződve és együtthatolva, folytatják a valóságalakítást és lehetővé teszik az egyéni kiemelkedést és megváltódást.

    Például, nem igaz az sem, hogy az anyagi gyarapodás is, pusztán és kizárólag az ember gyakorlati törekvéseinek a következménye lenne, és nem az öntudatlan, vagy tudatos képzeleti tevékenységének (mágikus hatású szellemi munkájának, érzéseinek és gondolatainak: szükség- és vágyképzeletének) az egyetemes törvények szerinti összegeződő következménye lenne. Nem véletlen az tehát, hogy miközben egyesek reggeltől estig dolgoznak, igen is, jól megfizetett, tehát kellőképpen „értékelt” munkát végezve, de még sem gyarapodnak gazdaságilag, mert a – és mondom: nem is kevés! - megkeresett pénzüket, orvosokra és gyógyszerekre, vagy ügyvédekre, és más, anyagi hasznot még csak hosszú távon hozni sem képes személyek, steril és meddő szolgáltatásaira költik el, vagy az egymás után totál károssá karamboloztatott szuper-autóik javítására – cserélésére, vagy éppen a különböző beteges szenvedélyeik és rögeszméik, vagy az öncélú élvezet-vágyaik kielégítésére. Miközben mások, akik köszönik szépen, jól megvannak orvosok és gyógyszerel és ügyvédek és szuper-autók, illetve játék- vagy más szenvedélyek és öncélú és ezért szintén betegséghez, vagy nehéz és „költséges” élethelyzetekhez vezető, öncélú élvezetek nélkül, gazdaságilag is gyarapodnak, pedig még csak nem is gyötrik magukat agyon a nem is olyan jól megfizetett munkájukkal.     

     Ugyanakkor az ET. nem is pusztán természeti (fizikai) törvényszerűségek: természeti folyamatok és jelenségek "objektív" rendszere, hiszen a természeti jelenségek és folyamatok sem mások, mint ezeknek az emberi tevékenység és imagináció által is befolyásolt metafizikai őselveknek a természetben (az anyagi világban és a pszichikai folyamatokban) jelentkező megnyilvánulásai, kisülései, forma -és alaköltései.

     Annak, aki törvényesen, és ennek következtében egészségesen akar élni, nagyon erősen az eszébe kell vésni, hogy a teremtői folyamatokat irányító és a megváltás megvalósulását szolgáló egyetemes törvények természetét nem önkényeskedő, politikai és gazdasági, vagy különböző kulturális-vallásos csoport-érdekeket követő, un. „törvényhozó királyok, vagy bölcsek” fektették le. De még csak nem is a felszíni okozatok világának számító fizikai és pszichikai (természeti) létdimenzióknak a jelenségeit objektíven megfigyelni igyekvő - és ez által az okozati világ felszíni jelenségei által megtévesztett - semleges szellemű tudósok figyelték meg és írtak le az ET.-ket. Az ET.-ket legelőszőr az egyetemes létezés ős okaira vonatkozó spirituális ős-kinyilatkoztatásokat ismerő és azok hatásait nem csak a természetben, hanem a személyes életükben is ellenőrző hermetikus beavatottak írták le időszámításunk előtt ötezer évvel. Annak következtében, hogy a mai ember ezeket az Egyetemes Törvényeket nem ismerő, de különféle nyerészkedési és hatalomgyakorlási érdekektől hajtott politikusok (úgynevezett tömeg-képviselő emberek) által összeállított, alapcéljaikban nagyon sok esetben a természeti törvényekkel szemben is, anyagi nyerés-orientált, megszorító és fenyegető jellegű társadalmi - politikai törvények alapján él, egyre inkább eltávolodik és elidegenedik az egyetemes törvényektől.

   Azáltal tehát, hogy az ember, a többnyire gazdasági rész-érdekeket érvényesíteni törekvő politikai képviselők által létrehozott, egymásnak ellentmondó és követhetetlen polgári és állami törvények szerint él, azáltal, hogy a többnyire közgazdasági szempontok szerint kreált, a természeti folyamatok harmonikus egységével (az ökoszisztémák egyensúlyával) szemben álló - és ez által az egyetemes teremtői szellemmel szembe szegülő - mesterséges törvényekhez igazodva akar élni, nem érzékeli a sors-problémáinak az igazi okait, és nem érti már az ő valóságos élet-problémáinak a lényegét. És mivel ezeket az egymásnak is ellentmondó és részleteikben egymással ellentétes és sorsellenes jellegű civil, vagy állami tőrvényeket képtelen folyamatosan betartani, az egyes embernek valójában állandóan át kell hágnia ezeket, a társadalmi és erkölcsi életét szabályozó törvényeket, amiért is, tudatában és tetteiben lépten-nyomon meg kell hasonlania a szellemében, és ennek (is!) a következtében, állandóan törvénytelenül kell élnie! Ez meg is látszik az életünk minden területén és a közösségi lét minden mozzanatában ez a törvénytelenség: mind a magánélet szférájában, mind a társadalmi-közösségi élet (kultúra, gazdaság, politika) területein, már csak abban is, ahogy a különböző érdekcsoportok, vagy akárcsak a házastársak is, egymást vádolják és egymás fölött ítélkeznek a szenvedéseikért és a boldogtalanságukért, kríziseikért, életcsődjükért.

    Mivel mind a fizikai-természeti törvények, mind a közösségi életnek a lefektetett törvényei és a le nem fektetett (meghatározatlan) erkölcsi szabályai, igazából ezeknek az Egyetemes Törvényeknek a kivetülései és következményei, az a személy, aki ezeket a szellemi (kauzális) törvényeket megismeri, és e törvényekkel összhangba hozza életét, nem kerülhet igazából életveszélyes, vagy számára és a családja számára ártalmas helyzetbe és konfliktusba sem az un. gonosz személyekkel vagy érdekcsoportokkal, de még a természeti törvényekkel sem. De főképp nem kerülhet, rá vagy a családjára károsan ható, ártalmas konfliktusba a mindenkori politikusok által összetákolt, hamar elavuló társadalmi - gazdasági törvényekkel sem.    

    Attól kezdve, hogy az ET-et mélyen megismeri és az ET.-hez igazítja életét (vágyait, gondolkozását és tetteit), az ő élete sokkal inkább törvényessé válik, mint azoknak a különböző érdekeket hajhászó embertársaié, akik az anyagi és biológiai - növényi világ teremtési mechanizmusainak az öncélú hasznosítására, mesterséges (technologizált) szaporítására, növesztésére és, végső soron, a természetnek az öncélú kiszipolyozására (elfogyasztására) és kirablására irányuló társadalmi-politikai törvények és szabályok szerint: a termelői - fogyasztói morál szerint élnek. Az Egyetemes Tőrvények szerint élő személy élete, bizonyos össze-hangolódási idő elteltével, szemmel láthatóan harmonikusabb, egészségesebb és kreatívabb, mint azoké, akik még mindig "a létért való küzdelem" naiv ideológiáján alapuló erkölcsi normák szerint élnek, mivel az ő élete ténylegesen is – nem csak látszatok szerint! - tőrvényes.

    Az a személy, aki megismeri ezeket a törvényeket, elsősorban önmagát ismeri meg, mint isteni entitást és spirituális céllal létrejött egyedi struktúrát, mint olyan spirituális lényt, akinek törvényes rendeltetése van és akin keresztül az Egyetemes és Örökérvényű Törvények szerint Ható teremtői és megváltói Lételvek, közvetlenül és felismerhetően megnyilvánulhatnak. És, amennyiben igyekszik is betartani ezeket a törvényeket, a természetes egészségén és zavarmentes (harmonikus) életfolyamatain, életerején és élettörténetén keresztül folyamatosan észlelheti majd, ahogy az ő személyén, az ő személyén és az Ő személyes Én-tudatán keresztül (is) megnyilvánuló egyetemes törvények, egybekapcsolják a fizikai (természeti) létmegnyilvánulásokat a Teremtő Abszolútummal. Így az olyan személy, aki megismeri és igyekszik be is tartani e törvényeket, és önmagán megfigyelve azok hatásait, felismeri és használni képes azoknak az életteremtő és körülmény-teremtő erejét, az ő személyes, mindennapi életében, az a személy tehát, aki harmóniába tud kerülni e spirituális lételvek (az archaikus ember ezeket az Élő Szellemi Hatalmakat nevezte és tisztelte isteneinek) hatóerejével, olyan kreatív képességekre tesz szert, amelyek az Ő identitástudatán keresztül, közvetlenül a Létezés eredetéhez és az egyetemes lét alapmintáihoz, vagyis az Abszolútúmhoz kötik a fizikai személyét.

    Ezért az ilyen személy, képessé válik az élete (sorsa) minden talányát és rejtélyét megérteni, és ez által a sorsából következő problémáit (még a mások által abszurdnak és kegyetlennek képzelt, és a mások számára elviselhetetlennek érzett élethelyzeteket, betegségeket és tragédiákat is!) feloldani és meghaladni, ezekből pozitív sorsrendezői képességeket és tulajdonságokat nyerni, valamint a személyi sorsa és a személyi vágyai, a képességei és az esetleges tehetsége közötti ellentmondásokat kiegyenlíteni anélkül, hogy ezeket a sors-rejtélyeket a maguk részletes árnyalatában állandóan és precízen számon kellene tartania.

 

II.   A Világosság és a Szeretet őskezdetek születése és azok dialektikája. 

  

   Az egyetemes tőrvények megértésének legkényesebb kérdése és általában a metafizikai megismerés legalapvetőbb problémája nem más  mint a Szeretet és a Világosság megkülönböztetése és meghatározása. (Az elemek ugyanis, csak egymástól jól megkülönböztetve és elhatárolva, és mindegyik a maga lényegi egyediségében szabadon meghatározva és megnevezve, egyesíthetők. Minden olyan egység, ami nem ebben a szellemben történik, hamis egység, vagy erőletett egység és előbb-utóbb fel kell bomlania az egymással erőszakosan egyesített elemek lázadása következtében. Lásd később: a Szeretet és a szabad információáramlás tőrvénye.) Pontosabban: a Mágikus erejű Szeretetnek mint ontológiai teremtő erőnek az elismerése, személyes érzékelése és személyes gyakorlása – vagyis: annak a fogadása és tovább küldése – áramoltatása, a metafizika központi feltétele és problémája. Amennyiben ez a személyes szeretet-átélés ugyanis, nem történik meg, akkor egyáltalán nem beszélhetünk metafizikáról, hanem csak steril és önkényes elméletgyártó filozófiáról. Szinte meghatározást írtam fentebb az elismerés helyett, és ezzel máris a Szeretet lényegének mondtam volna ellent. A Szeretet ugyanis a megváltás és a megváltódás ősi kényszere és lehetősége (potencialitása). Számunkra, emberek számára, a mágikus – teremtő erővel bíró, személyi Szeretet nem más mint a mágikus megváltódási lehetőség reményének az öntudatlan és spontán erő-kifejeződése. Az egyetemes lét számára viszont, a Szeretet egy abszolút szükség szerinti, elsődleges és egyszerre minden irányba ható egyetemes erő-megnyilvánulás, tehát olyan, az abszolút ősegységgel folyamatos kapcsolatot tartó, az egységbe való vissza-rendeződés szükségét fenntartó és erre az abszolút- szükségre az abszolútumból a Lilith miatt kiáramló elemeket „emlékeztető” határtalan erő-kiáramlás, aminek nincs időbeni is térbeli meghatározódása, de még iránya sem. A Szeretet tehát olyan egyetemes Ősi Léterő, mi létezik attól függetlenül is, hogy mi képesek vagyunk-e, vagy akarjuk-e azt befogadni és akarunk-e, illetve képesek vagyunk-e a jótékony hatásaiban részesülni, vagy mások felé azt tovább áramoltatni, tehát a szeretet-állapotban élni és tevékenykedni. 

    Ezért, paradox módon, aki meg akarja határozni a Szeretetet, az majdhogynem Szeretet - ellenesen cselekszik, ha akarja ezt, ha nem. Hiszen valamilyen mentális – képzeti skatulyába be akarja szűkíteni a mentális dimenzióknál finombb, sőt: a spirituális dimenzióknál is sokkal finomabb, abszolút létállapotból induló Szeretet, annak a határtalanul finom és gyér, de e finomsága ellenére mindennél hatásosabb – erősebb! - kiáramlását, kiterjedését és hatását. A meghatározást és a megnevezést ugyanis, éppen az előzőkben elmondottak szerint és azok alapján, nem a lehet Szeretetre alkalmazni, azzal szemben valamilyen módon gyakorolni. Viccesen fogalmazva: nem lehet a Szeretetet mérni vagy irányítani. A Szeretetet ugyanis, felette áll minden meghatározásnak, akárcsak bárminemű mentális, vagy spirituális dimenzió szintjén is történő korlátozásnak. Eközben viszont, a meghatározás, csakúgy mint a cél- és irányadás (A termékenyítő behatolás, a pontos célzás és a célhoz irányítás valamint a határozott átvilágítás és a formaadás.) az Abszolút (Az Igaz) Világosság funkciója és tulajdonsága. A Világosság tehát az Igazságból  táplálkozó Fény-értelem: a feltárás és a megmutatás – rámutatás értelme. Az egyetemes Fény-Világítás, az értelmezés, amely állandóan egy meghatározott irányba - célirányosan – hat és terjed és ez által irányít és termékenyít is. A Világosság mindig egy, vagy több meghatározott teremtési formát és állapotot irányít, vagy termékenyít meg és világít át. (A legtöbb esetben a kettő ugyanaz.)

   

    A Szeretet az általa Teremtővé váló Abszolútum első áldozathozása és megnyilvánulása. És ugyanakkor a Szeretet az Abszolútum első képzelői – „tervezői” – (mágikus) tulajdonsága is (Az Adam Kadmon), amely által az Abszolútumból Teremtő lesz, és ami által keletkezik a Teremtés és létrejön minden a teremtésben. Ezért nem lehet a Szeretetet mentális képességek és műveletek szintjén meghatározni és elgondolni, hanem csak átérezni lehet és ennek a legnagyobb veszélye az, hogy az ember  a Szeretetet, egészen könnyen összetéveszti azokkal a, néha magát a Szeretet ellenétét: a gyűlöletet is létrehívó, rész - szeretet érzésekkel: a ragaszkodó érzelmekkel, amelyek által, és amelyeken keresztül, a biológiai és pszichikai individuális elhatároltságában az ember valamihez, vagy valakihez ragaszkodik, és e prímér ragaszkodásán keresztül éli át a Szeretet részleges (földi) megnyilvánulását. Ilyen leszűkült ragaszkodó szeretet-formák például: az anyaszeretet, a gyermekszeretet, a családszeretet, a rokon-szeretet, a barát-szeretet, a csapat- és csoport szeretet, a nemzetszeretet, a hazaszeretet, a vallásos isten-koncepciók (faragott képek) szeretete és így tovább. Ebben a helyzetben tehát, a mindennapokban, a Szeretetet összetévesztjük annak a rész megnyilvánulási formáival, vagyis a szeretet - pszeudologiákkal és az érzelgősséggel, mint például a Szeretetnek a gyakorlati felelősségvállalás-nélküli hangoztatásával, vagy a rész-szeretet hosszú távú következmények belátása nélküli „gyakorlásával” (Gyermekeink kényeztetésével, fölösleges kiszolgálásával.). Ez által végül is, elszakítjuk magunkat a valódi (egyetemes) Egységélménytől és a legkegyetlenebb dolgokat is képesek vagyunk elkövetni bizonyos szeretet- pszeudologiák nevében (Lásd, a felnőtt családtagok közötti nyílt, vagy rejtett gyűlölködéseket, vagy a valamikor egymásért, „akár meghalni is kész” házastársak, vagy szerelmesek és élettársak közötti gyűlölködést és bosszú vágyat a váláskor, az egyazon nemzeten belüli polgárháborúk szélsőséges megnyilvánulási formáit, lásd a nemzet- és vallásháborúkat).

     A Szeretet ugyanis, a Fénnyel együtt és egyszerre, az abszolút lét első „intézkedése”: a Lilith által szükségessé tett, tudatos létmegnyilvánulás (kiáramlás) első mozzanata és ugyanakkor az első paradoxona is. A teremtés mellett, az egység-tudat és egység-érzés szűkség-erejét is fenntartani hivatott Szeretet ugyanis, ami a Világosság Fénye előtt való teljes megnyílásával, a Fénynek az Abszolútumba való „belső” (iránytalan) visszakapcsolásával, és a kinyíló - kiáramlásával bontja meg és osztja meg tudatosan az Abszolútum primordiális (egység-) állapotát és ezáltal az Abszolútumot Teremtővé és Megváltóvá változtatja. És ez által, éppen a Teremtő - Szeretetet az, ami elsőként létrehozza a kettőt: a Világosságot és a Szeretetet. Az Abszolútum tehát, maga válik Szeretetté, amikor Világosság gyúlva benne, megérti, hogy nem szüntetheti meg a Lilithet, mivel a Lilith is, az ő abszolút-tulajdonsága, és (A Szeretet) létrehozván az Abszolútumban a Megváltás képzetét (eszméjét), kiengedi magából az általa felgyújtott Fényt, amely a Megváltás szükségének a megértése által jött létre és őt a Teremtésen keresztüli Megváltódás gondolatával (Képzetével) megtermékenyítette. Az abszolút Ősszeretet tehát az, amely kiárasztja a Világosságot (Fényt) – és amely a Lilith által keltett kauzális Káosz állapot meghaladásának a kényszer-hatására, a Káosz okának a megértése által felgyulladt benne és megtermékenyítette. A Szeretet a megnyilvánult létben tartja fenn az eredeti egységélményt, vagyis az egységállapot emlékét (érzetét) és ezzel ugyanakkor az egységhez, az egységbe való kapcsolódásnak a szükség-kényszerét is fenntartja. Ezáltal állandóan biztosítja az egység helyreállítását, nem csak a feminin és a maszkulin jellegű lételemek között, hanem a Teremtő és a Teremtés között is, az Atya és a Fiú között is (Az ideavilág és a fizikai - természeti megnyilvánulások világa között is) a teremtés és a megváltás különböző mozzanataiban és folyamataiban.

    A Szeretet tehát, a természeti létezésben, nem más m int egységbontás és az egység helyreállítására való törekvés is egyszerre és egyben. Az egység helyreállítása, a visszakapcsolódási (Megváltódási, boldogulási) törekvés viszont korrupcióvá, kábulattá és káprázattá válik a Világosság fia nélkül: a Fény által biztosított teljes átvilágítás nélkül, vagyis az elemző, értelmező és értékelő kritikai magatartás által biztosított szellemi Világosság nélkül. Ezért az igazi Szeretet nem tud megvalósulni Fény nélkül, mint ahogy a Fény is sötétséggé válik a Szeretet nélkül. (A szellemi – spirituális sötétség tehát nem a Fény ellentéte, hanem a Szeretet nélküli Fény állapota!) A Szeretetet a Fény segítségével, a Fény által fejezzük ki, de a kifejezés mindig csak részleges, tehát csak a valóságnak valamely részére - irányított lehet, és ezért a Szeretet kifejezése a teljességet nem éri el az egyetemes egység maradéktalan átérzése - átélése nélkül. És viszont: ahhoz, hogy az egyetemes egység minél nagyobb mértékű átélésére képes legyek, át kell világítanom az egység részeit a kutató, rendező és tisztító értelmemmel. Meg kell találnom az Igazságot, vagyis Szeretet és a Fény Egységét. Különben leragadok a saját szűk érzéseimnek az átélésénél, és szeretet nélküli okoskodásaimnak (spekulációmnak), valamint az egyéni rész – szereteteimnek a Szeretet-ferdítő átélésénél! Vagyis, leragadok és kaotikusan bolyongok a fénynek képzelt (szeretet nélküli) sötétségemben, és miközben azt hiszem, hogy fejlődök, igazából helyben topogok az általánosító és irreálisan szélesítő, ködösen homályos, és ezért: hamis egység-elképzeléseim megvalósításának az ördögi körében.

    Pál apostolnak a Szeretet himnusza a legnépszerűbb és talán a legsikerültebb megfogalmazása a Szeretetnek, de ezen a helyen, az egyébként Fény-művelő Szent Pál, csak a Szeretet lényegére koncentrált és annak ellenére, hogy máshol sokat foglalkozik a kutató értelem Isten örvényeit is átvilágító szerepéről, elmulasztotta a Himnuszhoz mindjárt hozzá fűzni, hogy ember számára Világosság nélkül, vagyis a megtermékenyítő értelmi tisztázást és a kiegyenlítődési lehetőségeket kutató Fény nélkül, tehát az igazság-kutató értelmi tevékenység által biztosított szellemi Fény nélkül, lehetetlen megvalósítani a Szertetetet. Sőt: a Világosság tisztító, megtermékenyítő és ez által, frissítő ereje és tevékenysége nélkül, a Lilith által állandóan kísértett és befolyásolt Szeretet kényelmes passzivitássá, majd a fejlődéssel szembeni irritációvá és haragos ellenállássá és végül gyűlöletté változik.

          Ennek következtében, a dogmarendszerből és hívei gondolkozásából a világosságot: a gnózist kiírtai igyekvő keresztény egyház által irányított újkori és modernkori Európai ember a legnagyobb gyűlölet-formákat élte át a történelem során (vallási intolerancia, vallásháborúk, nacionalizmus, világháborúk, deportálások, gázkamra lágerek, stb.) és a számára vakítóvá vált Szeretet-Fénytől való félelmében létrehozott egy Szeretet és Világosság nélküli, mindent az észszerűségre alapozó, materialista alapú technikai tudományos civilizációt. A Világosság, a világító szellemi értelem ugyanis, nem puszta ésszerűség. Nem az agytevékenység által lehetővé tett intellektuális műveletek következménye, hanem fordítva: az agy intellektuális képessége (az intelligencia) a Fénynek egy földi és végül: emberi megnyilvánulási formája!

    De a Fénynek az öncélú, Világosság nélküli működtetése is, szellemi elsötétedéshez vezet. A Világosság magában, tehát a Szeretet – szubsztanciája életadó és életfenntartó melege nélkül, steril értelemmé, vagyis sötétséggé és káprázattá válik. A Szeretet tehát értelmező - tisztító Tűz és termékenyítő Levegő nélkül, vagyis Fény nélkül, bomlássá, rothadássá és kábulattá válik. Ha a Fény öncélú (részleges) és nem az egész létezés (esetenként: egy egész spirituális-energetikai struktúra által hordozott problémakör) átvilágítására irányul, hanem csak az elemi megélhetéshez, vagy más elemi életfunkciók  betöltéséhez, vagy kielégítéséhez szükséges gyakorlati értelmezésekre – világításra - korlátozódik, ezt a részleges világosságot (Hamis fényt!) magába fogadó és ezért inkább csak kívülről hozzá csatolódó Szeretet (szimpátia) is, hamis lesz és ezáltal hamis egységet hoznak létre. Ennek a hamis egységnek, amint a Szeretet törvénye is kimondja ezt, előbb - utóbb meg kell bomolnia, akár tragikus események árán is, mivel akadályozza a valódi egység megvalósulását.

    A Szeretet, tehát az ember számára egy kívülről érzékelhetetlen és láthatatlan, diszkrét de állandó pozitív érzésnek a befogadási és kiáramoltatási állapota. A Szeretet egy személyes, inkább belső mint külső, oldódási és oldási, valamint adási - odaadási (áldozathozatali) kényszer formájában kellene testet öltenie. De a legtöbb esetben, ez az egységbe való visszatérési kényszer, paradox módon, az anyagi formákhoz való  misztikus ragaszkodássá változik. Ez a ragaszkodás viszont, a legtöbb esetben konkrétumokhoz: anyagi struktúrákhoz és személyekhez kötődik és ezért részleges. A ragaszkodás tehát, önkéntelenül, olyan érzéseket hoz létre bennünk, amely a különböző részleges teremtési formák világához, megnyilvánulási formáihoz, valamint különböző lényekhez (és persze különböző személyekhez) kapcsolja az embert és nem az egész teremtéshez. Ez számunkra természetes, hiszen a természetben élünk és a bennünk és általunk is megnyilvánuló Szeretet által a velünk közvetlen kapcsolatban álló anyagi struktúrákat, a hozzánk közel álló (szimpatikus) lényeket akarjuk önkéntelenül is egybekapcsolni (összekapcsolni, visszakapcsolni) a bennünk levő Teremtő - Megváltó erőkkel, illetve az Abszolút léttel. Vallásos kifejezéssel: az Istennel.

    Ez, amit most leírtam talán unalmas közhely, de mivel nem ismerjük, jobban mondva, nem figyeljük meg kellőképpen a közhely következményeit, vagyis a Fény által átvilágítatlan Szeretet szükségszerűen részleges (egyéni és csoportos) megnyilvánulási formáinak az intenzív átélése következményeit (Pl. ha szeretem A-t, akkor szükségképpen gyűlölnöm kell Bé-t), rengeteget szenvedünk – rongálódunk - fölöslegesen. A szenvedés ugyanis azért jön létre és azért válik állandóvá, mert a Fény részleges alkalmazása és használata miatt, nem értelmezzük kellőképpen, vagy teljesen, a fájdalomnak a jelzéseit arra vonatkozóan, hogy szeretetet nélkül élünk, vagy szélsőségesen részleges (Kevés!) szeretetet fogadunk magunkba, illetve ilyen, un. megromlott (részleges) Szeretetet gyakorlunk-áramoltatunk. A szenvedés tehát a részlegességnek, vagy a zavarnak és a gyűlöletnek: az részleges szeretet-érzések (a folyamatos egység-kizáró élményeknek) erős átélésének a következménye.

    A szenvedés tehát az Egész- ségtelenség: a folyamatos részlegesség és a Fél-elem, vagyis a fél-tudati élményeknek: a Szeretet által biztosított Egészségi érzés hiányának a következménye. És amikor ezt írom, e magyarázat által, ezen értelmezések által, újra csak a Fény műveleteit végzem. És miközben ezt teszem, de nem figyelek az egységre, egyre távolabb kerülök a Szeretettől, vagyis a Szeretet – élmény életerejétől, mert a szeretet folyamatos egység-érzés, és nem a Szeretet rész-megnyilvánulásainak a rész- értelmezési művelete. És viszont: a Szeretet nem valósulhat meg bennem a részek és az álegységek átvilágítása nélkül. Ez a Szeretet paradoxona. A Szeretet paradoxona az, hogy miközben a Szeretet mindenkor és mindenképp az egyetemes Egység-élményhez, az Egység- érzéshez és átéléshez kötött, az egyéni pszichológiai meghatározottságainkban szüntelenül a részekhez való kapcsolatainkban és a rész-érzéseinkben: egy irányú, tehát korlátozott viszonyulásainkban éljük meg. Ezért a legnehezebb, de ugyanakkor a legjobb dolog is, amit megvalósíthatunk az életünk folyamán az ami a legkönnyebbnek tűnik: a Teljes és valódi Szeretet folyamatos átélésének a képessége elérésére és állandósítására való törekvéseknek a rutinossá válásig történő begyakorlása! És nem csak azért mert a biológiai létbe ágyazottságunk következtében, hús-vér testben élő lényekként, a mindennapjainkban határolt részként kell megélnünk az egészet, hanem azért is, mert amennyiben nem éljük meg és nem éljük át a konkrét anyagi struktúrákhoz és személyekhez kötődő (határozott, tehát elhatároló) érzésekként (kapcsolatként) a Szeretetet. Hanem azért, mert, ha nem szokjuk meg azt, hogy egyszerre – szimultán! - gyakoroljuk a szeretet- és fénybefogadást, illetve ezek tiszta áramoltatását, akár egyéni harcok árán is, beszédülünk és lesüllyedünk a fantazmagórikus gondolatrendszerek és az öncélú, élettelen intellektuális absztrakciók gyártásának a steril, ördögi körébe, ami nem csak a céltalan szellemi körbeforgást idézi be az életünkbe, hanem a valóságos egységbe kerülés szükségére figyelmeztető, drámai, vagy tragikus események ciklikus, tehát sorsszerű ismétlődését is.

   A gyűlölet is, a Szeretet paradoxon következtében, illetve a Világosság hiánya, vagyis a Fény (a gondolkozás) zavara miatt jön létre. A gyűlölet nem a Szeretet ellentéte, hanem Szeretetnek a Fény nélkül maradása következtében létrejövő állapota. A gyűlölet a Szeretetnek a zavart, vagy hamis Fény általi téves átvilágítása következtében jön létre. Így lesz a Szeretetből a rossz (hamis) megvilágítás által, vagy a Fény nélküli megvalósulása következtében, előbb csak haragvás, majd minden érzést be borító és az értelmes gondolkozást is lebénító (elvakító), azt irracionálissá és vakká tevő, negatív érzelem. Ezt, a Szeretetnek a gyűlöletté való „misztikus” átalakulási jelenségét, leginkább az egymástól elváló szerelmeseken, vagy a gyermeküket "agyon szerető" családanyákon, vagy családapákon figyelhetjük meg, akik, a válás után, lassan - lassan gyűlölni kezdik egymást, illetve a szülők gyűlölni kezdik azokat a gyermekeiket, amelyek elhárítják az ők drágának képzelt, részleges szeretet - kinyilvánításait. Ez azért történik így, mert az ember személyében lakozó, az egyes ember személyét létrehozó, a személye kauzális magjában létező és a személyen keresztül a legerősebben megnyilvánuló Abszolútumot a vallás különválasztotta az egyes ember személyétől és egy külső Isten-képzetet: egy fiktív valóságot hozott létre az ember képzeletében, ami természetesen, ellentmond a gyakorlati valóságtapasztalatának. Ezért, a gyakorlati valóság tényeit és ok- okozati összefüggéseit megfigyelő ember „természetesen” elveti ezt a vallás által létrehozott, fiktív valóságot és a gyakorlati valóságra összpontosítva, az anyagi tudományt teszi meg vallásnak. (Pozitivizmus)

      De ugyanakkor, az egyetemes Szeretet befogadási és tovább áramoltatási képessége nélkül, a száraz (Materialista, pozitivista) tudományos világlátása és a technikai eszközei által létrehozott civilizációs (Védekező!) életkörülményeiben és a felszíni (fizikai) jelenségeket vizsgáló tudományos babona-rendszerében vakon bízó, ma már az élő természettől is elszakított modern ember, csak pszeudo-szeretetben él. Csak rész - szeretetet, csak szeretet- darabkákat képes átélni, aminek a következtében ugyanúgy szenved, de képtelen a szenvedése okát látni, megérteni. Ezért, magát szerfölött okosnak (Felvilágosultnak) képzelvén, szellemi vakondokként, amíg csak bírja és teheti, gyógyszerekkel elfojtja a fájdalom jelzéseit, és a különböző rész-egységekhez, tehát az egyénekhez, csoportokhoz és tárgyakhoz - helyekhez, vagy képzetekhez való egoista ragaszkodását össze kapcsolva az öncélú élvezet- és kényelmi vágya által mozgatott primitív versengési késztetéseivel, biztonság-vágyából eredő rejtett befolyásolási - ellenőrzési reflexeivel, tovább szenved. Sajnos, teljesen feleslegesen. Holott, ha jól megnézzük, metafizikai szempontból még az emberszeretet is (ami az egész emberiség szeretetést, nem csak minden fajával és nemével, hanem minden egyedének is a szeretetét feltételezi a gátlástalan és kegyetlen gyilkosokkal, a nép nyomorító és nép-írtó diktátorokkal, valamint a homoszexuálisokkal és a pedofilokkal stb., együtt), vagy az Isten-szeretet is, különválasztva pl. az Isten által (Egészen pontosan: az Egyetemes Felelősségtudatot megtestesítő ős- Szaturnuszi szellem által) létrehozott öncélú élvezetgyakorlást korlátozó, akár halált is okozni képes és ezért legyőzendő ellenségként kezelt AIDS vagy más vírus-fajták szeretetétől, például az Influenza, vagy a kerge-marha kór okozó vírusok szeretetétől, csak rész-szeretet, illetve pszeudo szeretet lehet!

     Annyira földhöz ragadt a hamis, felszíni értelmeket figyelgető és ezt a látszat-fényt árasztó pozitivista tudománya miatt magát felvilágosultnak képzelő embernek a Szeretet (Az egységléti szellemi erő!) nélküli gondolkozása és a látásmódja, hogy még azt sem veszi észre, hogy hiába találja meg egy kórokozó legyőzési lehetőségét (vakcináját), mert az a valami, amit a keresztény vallások Úristennek neveznek, mindig újabb és erőseb halálos kórokozó vírust, vagy baktériumot hoz létre, illetve teszi a régit még ellenállóbbá, az ember tudományos védekezési törekvéseivel szemben még furfangosabbá. Minél több vakcinát, vírusölő és baktériumölő ellenszert fedeznek fel és eszelnek ki a gyógyszergyártól, az Úristen annál több és annál „furfangosabb” olyan vírust gyárt, amelyek előbb - utóbb, minden tudományos védekezési törekvés ellenére, orvul megtámadják a magukat ártatlannak képzelő, Lilithjeik által vezérelt és a materiális tudomány mindenhatásában, vagy a külső Isten protekciózó tulajdonságában (Lásd a Megváltás törvényét) bízó embereket és ezek életét veszélyeztetik.    

      Láthatjuk tehát, hogy a szeretetnek a rész- formáiban történő intenzív átélése ugyanolyan kétségbe - eséshez: ugyanolyan gyűlölködésekhez vezethet, és ugyanolyan létkorrupció lehet, mint bármely hamis információ- áramoltatásra (valóság-hamisításra, finom információ-ferdítésre, vagy vastag hazudozásra) alapozódó felelőtlenkedés és ellenségeskedés. Talán logikus, hogy az igazi, egyetemes Szeretet-állapot és a szabad szeretet-élmény nem tűr meg semmiféle ellenségképzetet, illetve meghaladja azokat. Hogy az egyetemes egységállapot - egységtudat, a szeretet - élmény csak az anyagi létezés korlátai és az ember által a természet, a psziché, a gondolat és a lét-képzelet síkjain létrehozott zavaroknak a feloldásával és azok mentalitás béli szellemi meghaladásával jöhet létre. De itt újból a szeretet paradoxonával, vagyis a hamis egység-létrehozásának az elkerülési szükségével állunk szembe. A hamis egységek létezése ugyanis, még lehetetlenebbé teszik az igazi egység megvalósulását, aminek a helyét és lehetőségét elfoglalják. Ezért egy-egy hamis egységnek a huzamos fennállása esetén, annak a lerombolása érdekében, a Világosságnak az összes tartalékait meg kell mozgatnia és minden lehetőségét fel kell használnia. Ezek a forradalmak, vagy forradalmi sorsfordulatok, amelyek a hamis egység-állapotokat, amelyek ellen a hamis egységben-levésre rákényszerített elemek fellázadnak.

       Mi viszont, nem várhatjuk meg a forradalmakat és nem is egészséges mindig csak szüntelen forradalomban élni (Lásd a leszegényedett Kubát és Észak Koreát), tehát ahhoz, hogy a Lilith hatására állandóan újraszerveződő hamis-egységek ellenére is, az egyetemes egység állapotát átélhessük lelkünkben és szellemünkben. De hát akkor mit tehetünk? - Bátran fel kell vállalnunk és el kell fogadnunk a fizikai állapotunk miatti, egyéni és csoportos színeződések szerinti, elhatárolódott állapotokat, az úgynevezett természetes határ-osztottságot, de úgy, hogy az egység képzetét és a szeretetet a szívünkben folyamatosan fenntartsuk. Ugyanis, újfent paradox módon, éppen a Szeretet - állapot elérése igényel a részünkről nagyon is gyakran, kábulat-ellenes és hamisság-ellenes és valóság-ferdítés ellenes szembenállást és mindenféle kábulattól és ámulattól való elhatárolódást! Vagyis, egymáshoz nem illő részek zavaros, vagy  erőszakosan létrehozott hamis-egységével szembeni ellenállást, a hamisság által létrehívott lét-zavar elleni, akár nyílt harc által is megvalósuló, folyamatos és határozott szembenállást. Tehát éppen az egységbe kerülés szüksége: a szeretet ébersége igényli tőlünk a rész-érdekekkel, vagy a szellemi tévelygéssel és lelki támolygással szembeni, nyílt és határozott ellenállási formákat, és éppen, hogy a Szeretet az, amely határozottan nem... igényli a hamis egységtudatból eredő korrupt állapotoknak és csaló eljárásoknak a sorsunkban és az életünkben való megtűrését, ne adj Isten, azok tudatos felvállalását!

     Együtt érezhetek valakivel, de ez még nem jelenti azt, hogy egyet is értek vele! Sőt: egyes esetekben ez egyáltalán nem kell, hogy az egyetértést jelentse, és attól, hogy együtt érzek vele, még nem csak, hogy kifejezhetem az egyet-nem értésemet, de nyíltan és akár harcolva is felléphetek az ellen, amivel nem értek egyet és ennek csak egyetlen feltétele van. Éspedig az, hogy mielőtt tiltakozni, vagy harcolni kezdenék ellene, vessem alapos vizsgálat alá azt, hogy az, amivel nem értek egyet, ténylegesen sérti-e az egyetemes törvények valamelyikét. Ezt könnyű megállapítani, amikor tárgyi bizonyítékok ellenére történő valóság-ferdítésről, vagy valósághamisításról (csúsztatásról, ferdítésről, hamis-beállításról, hazudozásról) van szó (A Fejlődés és a Szerettet törvényének a megsértése.), vagy amikor személyi-tudat, személyi önérzet sértésről (A Teremtés és a Személyi Tudat zavartalansága törvényének a megsértése.) van szó, mivel ilyenkor csak egy – egy törvény szellemisége elleni törekvés folyik. Nehezebb döntést hozni, amikor a káros jelenség úgy jut kifejezésre, illetve a hamis egység álcázottan valósul meg és az álca alatt több törvény is sérül. Ezért szükséges az alapos vizsgálódás, a mély átvilágítás mind a tíz egyetemes törvény alapszellemisége (logikája) szerint. 

     Amennyiben tehát az Egyetemes Törvények szerint akarunk élni, semmiképpen nem kell azt jelentse az együttérzés, hogy együtt is kell működjünk a más-csaló, vagy az öncsaló személyekkel! Főképp azoknak a nem a veszélyesnek feltüntetett propagandájukkal, vagy mindössze önveszélyesnek nevezett tévelygéseikkel és támolygásaikkal, a ravasz módon másokat ámító, vagy naiv módön, saját magát ámító ideológiájával, másokat ártatlanul támadó káros magatartásával, tetteivel, vagy gondolataival. Együtt érezhetek minden szenvedő emberrel, például akár az AIDS vírussal fertőzött homoszexuálissal is, vagy más, zavaros szexuális vágyak által gyötört személyekkel is (pl. a pedofil vágyak által kísértett személyekkel is), miközben nem és nem kell egyáltalán, azokkal egy követ fújva, együtt értenem és együtt működnöm még csak a hallgatásommal sem. És legfőképpen, NEM KELL ezeknek a Világosság nélkül tévelygő személyeknek például a GYERMEKRONTÓ és kamasz-rontó, DEVIÁNS MAGATARTÁSÁVAL, a számukra „ÖSZTÖNÖSNEK ÉS TERMÉSZETESNEK” tűnő TÖRVÉNYTELEN KÉSZTETÉSEIKKEL, EGYET – ÉRTENEM, azoknak a törvénytelenségéről hallgatva! (Felsőbb rendű létstruktúrák szintjén, a Nemek törvénye miatt, Jin elem nem termékenyíthet meg és ezért nem is egyenlítődhet ki Jin - elemmel és a Jang elem nem termékenyítheti meg a Jang elemet és nem egyenlítődhet ki vele!) Amiként nem kell egyet értenem semmiféle más jelegű hamis, zavaros és természetellenes, agresszív, vagy korrupt magatartással sem. Sőt: határozottan felléphetek és amennyiben engem, vagy a családomat, rokonaimat, vagy barátaimat érintő jelenségről van szó, akár az általam leghatásosabbnak vélt eszközökkel is harcolhatok a másokra ható, erkölcsi tévelygést mint egyéni jogot és szabadságot propagáló és a létrontást fokozó, másoknak (pl. gyermekeinknek) az ők természetellenes ösztöneik kiélését biztosító propagandájával való megtévesztésére irányuló törekvéseivel szemben. Vagy bárkinek is, az erkölcstelen politikai, vagy gazdasági eljárása helyességét velem, vagy a családom tagjaival elfogadtatni igyekvő propagandájával, más féle tevékenységével szemben.

    Az összes Egység- átélési törekvésünket megbuktathatja a Szeretet paradoxona, ha nem tudjuk feloldani, amennyiben nem tudunk róla és nem vesszük azt figyelembe! A ragaszkodó érzés és a minden áron jót akaró az érzések, a pozitívnak képzelt rész-érdekek szerinti érzelmes viszonyulások, egyáltalán nem egyenértékűek a Szeretet gyakorlásával. Csak a tapasztalat nélküli gyermek, vagy az infantilis felnőtt mondhatja azt, hogy ezt szeretem, amazt meg nem szeretem. És ugyanaz mondhatja azt is, hogy komoly és gazdag élettapasztalatokon alapuló, magas szintű spirituális tájékozódást és komoly önismereten alapuló mély belátást igénylő metafizikai jelenségeket, érthetően el lehet magyarázni 12, vagy 14 éves gyermekeknek. Hogy az a gondolat, amit nem lehet olyan egyszerűen elmondani, hogy ezek a gyermekek megértsék, nem is lehet helyes és igaz. A helyes viszonyulás, a károsnak, zavarónak, vagy az ellenségesnek tudott, vagy érzett dolgokkal és jelenségekkel szemben, az, hogy nem kérek belőle, tudatosan nem akarom az életszférámba engedni, elutasítom, azt akarom, hogy ne legyen dolgom vele, hogy ne szenvedjek tőle, stb., de soha nem az, hogy nem szeretem, vagy nem akarom megérteni. A szeretet nem határozott, nem részleges, hanem egész (Egész-séges), teljes és határtalan. A Fény viszont bátor, határozott és célirányos magatartás mind a leleplező átvilágító - értelmező, mind a megtermékenyítő tevékenységében. Mindig figyelembe kell vennünk azt, hogy a családszeretet, a hazaszeretet, a népszeretet, az emberszeretet csak rész-szeretetek, vagyis a szeretet részleges és korlátolt kifejeződési formái, de azt is, hogy az Igazi szeretet elérése érdekében, szükségünk van ezeknek a határozott átélésére, gyakorlására.

   Erről Jézus is beszélt. Arról is beszélt, hogy az értelem még nem Világosság, nem szellemi Fény, csak annak részleges kifejeződési formája. Amiről viszont nem beszélt az, hogy amiért valakivel, vagy valamivel a fájdalmában, vagy a szenvedésében, esetleg a tehetetlensége miatt, együtt érzek, nem azt jelenti, hogy értelmileg és erkölcsileg is fenntartások nélkül elköteleződtem mellette! Együtt érezhetek valakivel, vagy valamivel, ez viszont nem azt jelenti, hogy azzal mindenben egyet is kell értenem. Mint ahogy fordítva is igaz: nem mindig szoktunk és nem is kell együtt érezni azzal (azokkal) akivel, vagy amivel egyetértünk. A baj, hogy miközben ez utóbbit természetesnek vesszük, az előbbit viszont nem. És érzelmi alapon, a szolidaritás jeleként számon kérjük egymástól az értelmi és erkölcsi elköteleződést, vagyis a mással, a másokkal szembeni elkülönülést, elhárítódást, elzárkózást, vagyis az érzelmi alapon történő ostoba ellenségeskedést. A legnehezebb megtanulni a korrupció és a zavar (az álszeretet - álegység) formáitól határozottan elhatárolódni a határhelyzetek között zajló mindennapi élet gyakorlati kérdéseiben, és ha kell akár a leg hathatósabb eszközökkel is harcolni ellenük, és eközben diszkréten és feltételek nélkül, a bensőnkben szeretni, még azokat a személyeket és azokat a jelenségeket is, akikkel és amelyekkel nem értünk egyet.

     Miért szükséges minden, az egyetemes törvények szerint élni akaró, tehát az egészségét és boldogságát megtartani, vagy megszerezni akaró személynek megvalósítani ezt a látszólag ellentmondásos szellemi alapállást a Szeretet gyakorlásában és átélésében? - Azért is például, mert az Abszolút Szeretet személyi magvalósítása alapján, az által és azon keresztül működik a bennünk első sorban a Teremtés Törvénye, vagyis a Mágia erejének a Tőrvénye! Szeretet és a megfelelő őszinteség nélkül tehát, semmi pozitív dolgot nem hozhatunk maradandóan létre.

Mindaddig tehát, amíg meg nem kíséreljük a tiszta (személyi ambíció és mindenféle önámítástól, vagy mélytudati zavartól- mentes) Szeretet - állapotot elérni és ebben a megnyugodott szeretet-állapotban gondolkozni, szeretve-gondolkozva élni, és így a belső, intim-Szeretetet magunkból, ha diszkréten is, de közvetlenül is azt kiáramoltatni, mindössze fölösleges elméleti ismeretszerzési tevékenység marad az egyetemes törvények megismerése és nem hozhat semmiféle javulást a sorsunkban, az egészségünkben és általában az életünkben.

Ugyanakkor fontos tudnunk azt is, hogy amennyiben hozzá fogunk az egyetemes törvényekről szóló ismereteinknek az alkalmazásához (A Fény műveléséhez), soha nem szabad szem elől tévesztenünk azt a tényt, hogy egy - egy jelenség, vagy esemény helyes megítélésénél és értékelésénél - értelmezésénél, mind a tíz törvény befolyása jelen van és ezeket mind meg kell keresnünk, fel kell fedeznünk és fel kell tárnunk az illető esemény (jelenség, folyamat, stb.) okainak és valós természetének a megállapítása érdekében.

     Nem elég tehát megállapítani azt, hogy egy bizonyos esemény, kapcsolat, vagy együttműködési ajánlat (beteljesülés), segítség, elválás, kudarc, betegség, baleset, stb., azért következett be az életünkben, mert valamikor sokat gondoltunk rá, vagy mert vágyakoztunk utána és másokkal is sokat beszéltünk róla. Hanem jó megvizsgálni például a személyi horoszkópunk segítségével, és a tárgyak szimbolikus jelentésének a vizsgálatával, azt is, hogy miért is találkoztunk az önkéntelenül (A karmikus meghatározódásunk alapján) vágyott, vagy elkerülni kívánt eseménnyel, vagy személlyel, éppen úgy és azon körülmények között, ahogyan és amely sajátos körülmények között találkoztunk? Vagy azt, hogy az illető pozitív, bevonzani akart, vagy negatívnak képzelt és ezért elhárítani kívánt, jelenségre, eseményre, mi volt az első reakciónk? Vagy azt, hogy a rezonancia tőrvénye alapján, miért azon az úton és azon a személyen (azokon a személyeken) keresztül érkezett el hozzánk a várva - várt, vagy félve – félt, esetleg tudatosan beidézett esemény, sorshelyzet által a régi vágyainkra, félelmeinkre a gyakorlati válasz? Hogy miért az adott körülmények között és az adott időben (Ciklus és Ritmus törvénye) jött létre, milyen új karmikus hatás-mechanizmusok játszotta közre és milyen hatások semlegesítődtek ki, és milyen következmények esedékesek ezután (Karma törvénye)? Hogy milyen energiák egyenlítődtek ki és milyen új energiák születtek meg (Kiegyenlítődés törvénye)? És, hogy milyen befolyása van máris, vagy csak lehetséges ez a befolyása az adott eseménynek a mi jövőnkre, párkapcsolati életünkre? Esetleg, hogy milyen az illető eseménynek a Jin vagy Jang princípiumok szerinti jellege? És, hogy ebben a fényben mit akar számunkra jelenteni ez a találkozás? És mindez még nem elég, mert azt is meg kell vizsgálnunk, hogy az adott eseménynek (jelenségnek) mi lehet, az őt kiegészítő és kiegyenlítő, de számunkra, vagy legalábbis a racionális felismerési képességeink számára még meg nem nyilvánult poláris ellentéte? És, hogy nem-e kell számítani ennek az ellentétnek az esetleges, számunkra, kellemetlen, kényelmetlen, sőt: esetleg anyagilag káros következményének a feldolgozásához, a tőlünk plusz energiákat és figyelmet igénylő bekövetkezésére?

     Sőt: a legtöbb nehézséget és félreértést az egyetemes törvények megismerésénél, azok hatásainak, hatásmechanizmusának a nyomon követésénél és alkalmazásánál éppen a Polaritás törvényeinek a hatásai és következményei okozzák, mivel a személyi karmánkhoz tartozó és többek között a kiegyenlítődési (harmonizálódási) képességünk elnyerését (is) szolgáló nehéz helyzeteket, kényelmetlen, esetleg fájdalommal is járó, vagy egyenesen káros, és a kiigazításhoz különösebb erőfeszítést és figyelmet igénylő eseményeket, hajlamosak vagyunk mint ellenségeseket megítélni, akként kezelni és ha lehet, vizsgálat és értelmezés nélkül, azonnal elhárítani, kikerülni és kiküszöbölni az életükből. És a leg több esetben nem is vesszük észre, hogy ez a mi életszféránkban tartósan és nyomósan megjelent, vagy azt érintő, de ellenségesnek látszó jelenség, esemény, körülmény, stb., a rejtett gondolatainkat, vagy érzéseinket (rejtett ambícióinkat, félelmeinket, ellenséges érzelmeinket) egy az egyben, vagy ha csak részlegesen is, de tükrözi. Illetve, hogy tökéletesen leképezi - megjeleníti az addig még felszínre nem került, belső (lelki és szellemi) karmikus sugallatainkat és ösztönös késztetéseinket: a rejtett félelmeinket, szorongásainkat, ambíciónkat, agresszivitásunkat, haragunkat és rejtett, vagy rosszul feloldott, önkéntelen gyűlöletünket.

      Jó tehát a vizsgálódásainkat úgy folytatni, hogy a Rezonancia törvénye alapján, kauzálisan (karmikusan) akkor is valamilyen közünk lehet egy eseményhez és az akkor is a mi karmikus meghatározódásainkat (belső, még fel nem tárult, bennünk igen mélyen rejtett világunkat) tükrözheti, ha az illető jelenség, látszólag mindannak amit mi képviselünk és amilyen természetűnek ismerjük önmagunkat (sorsunk jellegét), a tökéletes ellentéteként jelentkezik. És persze, a jelenség fordítva is igaz és ezért igen figyelmesen megvizsgálandó a jelzésének az igazi értelme. Mert igaz ugyan az, hogy a rezonancia törvénye alapján egy durva és kegyetlen támadás, vagy egy más személyben hirtelen szerelmessé vált élettársnak a hűtlensége és az életünkből való, hirtelen kilépése (családunk felbontása) tükröz ugyan valamit az elhagyott személy karmikus feladataiból is, de arra is kell gondolnunk azonnal, hogy amikor ilyen visszavonhatatlan elválás válik szükségessé, akkor a két embernek egymással szemben teljesen ellentétes (időközben megváltozott) már rég óta az érték-tudata, vagy az érték-idea rendszere, de az egyik (az elhagyó) ezt mindaddig eltitkolta, huzamosan sértve ezzel a titkolózással magát a Szeretet törvényét is! És éppen ezért, az, aki a törvényt huzamos ideig sértve, olyan negatív szellemi állapotba hozta magát, hogy távoznia kell, soha nem azt a boldogság-megvalósítási lehetőséget fogja megtalálni az elhagyottnál „jobbnak” képzelt új párjában, amiben a sötét titkolózásai közben reménykedett, miközben annak, akit úgymond vétek nélkül hagytak el, tehát úgy, hogy ő semmivel, de legalább is igen kevéssel járult hozza a párja elhidegüléséhez, majdhogynem ölébe hull, a korábbinál sokkal tisztább és szebb, az elsőnél sokkal több elégtételt és kiegyenlítődési (boldogulási) lehetőséget adni képes párkapcsolat, sőt: az igazi, spirituális tudatossággal minden szinten meg- és átélhető szerelem!

    „– Gyümölcséről ismeritek meg a fát!” - Hosszú távú következményéből ítélhetitek meg azt, hogy a mélyben mi is történt valójában, hogy milyen a hétköznapi rációnk és a lineáris logikánk elől elrejtett okok állnak bizonyos, okozatok és következmények kiindulási pontjánál. És így azt is, hogy igazából ki is ezeknek a következményeknek az elindítója, hogy ki volt például egy párkapcsolati – házastársi válásnak, vagy egy tragédiának az igazi, de korábban és sok ideig esetleg rejtett okozója. Így, mind a tíz egyetemes törvény összhatásának a figyelembe vételével és  vizsgálatával kell tehát lereagálnunk és értelmeznünk a sorsunk fontos eseményeit, a körülöttünk élő személyekkel történt fontos eseményeket, illetve a világban és általában az emberiséggel történő eseményeket. (Például egy - egy olyan média - hír értelmezésénél, amely egy, szerencsétlenségről vagy katasztrófáról tudósít bennünket.)

    Rá kell szoktatnunk magunkat arra, hogy bármennyire is közeli kapcsolatban álljon a személyünkkel, vagy a családunk valamely tagjával egy - egy általunk jónak, vagy rossznak ítélt esemény, még akkor is, az első természetes (érzelmi) reakciónk az azonnali öröm, vagy elfogadás, illetve az elutasítás és a harag, vagy a bánat, annak a tudomásul vételét követő első pozitív, vagy negatív irányú elragadtatott pillanatokat követő alapállásunk, mindig az egyetemes törvények szerinti higgadt esemény- és sorselemzés kell legyen.  Arra, hogy az első benyomásokat követő magatartásunk a lehiggadás és az összpontosítás, vagyis az éberség tudatos fokozása, tehát mindig az egyetemes törvények szerint értelmező és oknyomozói belső magatartásunk kell előtérbe állítása kell legyen és csak azt követően jöhet a megfelelő gyakorlati reagálás - A tőrvényes! - a történtekre. És ez akkor is így kell történjen, ha a reagálás, a legjobb belátásunk szerint a védekező, vagy az elhárító harci cselekvés, ha nem térhetünk ki a konfliktus vállalása, a nyílt, ellenségesnek látszó konfrontáció elől. Ez utóbbi „lehetőségre” azért nem győzőm felhívni a figyelmet, mert gyakorló asztrológusként azt kell tapasztalnom, majdhogynem sorsértelmezésről sorsértelmezésre, hogy a boldogság- víziójukból és egészség-képzetrendszerükből az emberek teljességgel kizárják az igazság kiderítéséért, vagy érvényesítéséért való harcot  – vagyis a kiegyenlítődés megvalósulási lehetőségéért való konfliktusvállalást és becsületes konfrontációt, valamiért azt képzelvén, hogy az törvénytelen  magatartás. És éppen, hogy ezzel a téves mentalitásukkal biztosítanak betörési lehetőséget az életükbe és a sorsukba a Lilith által keltett és irányított negatív sorserőknek, illetve, mivel azok betörtnek az életükbe, de nem tudván, hogy az ellenük való harc, illetve a Lilith hatásainak és ok-okozati rendszereinek a leleplezése, nem csak, hogy törvényes, de kötelező életfeladat is, a rejtett haragjuk és gyűlölködésük huzamos átélése miatt, így juttatják magukat olyan diszharmonikus lelki és szellemi állapotokba, amelyeknek a következménye jobb esetben enyhe betegség, vagy baleset, rosszabb és szélsőségesebb esetben, egész életükre kiható egészségi károsodás, vagy éppenséggel halál is lehet.

    Másfelől azt is kell tudnunk, hogy az egyetemes sorserők és a karma, valamint az egyetemes törvények összhatása szövődményesebb még annál is, mint amit a személyi horoszkópunkból kiolvasható személyes meghatározottságainknak a krízis-helyzeteinkkel való összevetéséből ki tud olvasni egy tapasztalt karma-asztrológus, ezért nagy türelem és még nagyobb fegyelem szükséges ahhoz, hogy egy - egy olyan nehéz sorshelyzetből kijussunk, amit tudatlanságunkban, vagy figyelmetlenségünkben, esetleg hanyagságunkban (éberség-vesztésünkben) létrehoztunk.

      Ezeknek az erő-hatásoknak és törvény-hatalmaknak a figyelésével, illetve a megfelelő mentális érzelmi és fizikai magatartással kell azt a kényes egyensúlyt fenntartanunk, amelyet egyesek harmonikus viselkedésnek neveznek. És csak így, csakis így: éberen viselkedve az általunk belátott létezés összes vetületében (dimenziójában), ez által a folyamatosan gyakorolt bölcs mentalitás által tehát, nem csak hogy sokkal könnyebben igazodunk majd el az életünk és a sorsunk, azelőtt véletlenszerűnek képzelt eseményei és látszólagos ellentmondásai között, hanem olyan spirituális tisztánlátói képességekre is szert teszünk, amelyek mind közelebb visznek a Világosság gyakorlásának és a Szeretet átélésének a tiszta eredeti állapotához és ez által a szellemi szabadságunkhoz, illetve ahhoz az állandósuló testi és lelki egészségi állapothoz és derűs tudatállapothoz (boldogsági, illetve megváltott állapothoz), amelyet Jézus mikor a Királyságnak, mikor a Boldogságnak, mikor a Mennyek Országának nevezett. És amit a Kínai ősmetafizika Tao-nak. A Japán őshit Sinto-nak, a Buddhizmus Nirvánának nevez.  

 

A TÖBBI, ERRE VONATKOZÓ TANULMÁNY ÉS ÍRÁS ITT TALÁLHATÓ:

 

www.kozmaszilard.com

www.aasztrologosz.com

www.kozmaszailard.hu

www.aldottelet

 

Vonatkozó video-interjúk és filmek:

 

A youtube - n található Kozma Szilárd interjúk linkjei:

Kozma Szilárd - A táltos bolond 1 - http://www.youtube.com/watch?v=A-674f3YEPU
Kozma Szilárd - A táltos bolond 2 - http://www.youtube.com/watch?v=cVNcnFu6suM
Kozma Szilárd - A titok titka 1 - http://www.youtube.com/watch?v=TKa2G0DOaCQ
Kozma Szilárd - A titok titka 2 - http://www.youtube.com/watch?v=b2LBDjsPBCc
Kozma Szilárd - A titok titka 3 - http://www.youtube.com/watch?v=YeQf-AdoOO8
Kozma Szilárd - A titok titka 4 - http://www.youtube.com/watch?v=KPbN46_VCxo
Kozma Szilárd - A titok titka 5 - http://www.youtube.com/watch?v=EVxOEMmTD94
Kozma Szilárd - A 4 őselemről - http://www.youtube.com/watch?v=u7QFXu4eiOI

 


Az általunk készített asztro-film is letölthető a http://www.iandbvideo.net oldalról a LETÖLTÉS link segitségével (erre kell kattintani, majd a megjelenő oldalon még egyszer a LETÖLTÉS linkre. Ezután egy angol nyelvű oldal fog megjelenni, ahol a Download this file gombra kell kattintani. Miután erre a gombra kattintunk megjelenik egy szám-betü kombináció amit az alatta levő mezőbe kell beirni, és megnyomni a Download now gombot).

 


Itt az ősteremtésről, egyetemes létről, egyéni rendeltetésről, karmáról, általános életfeladatokról beszélek. – Ez a legfontosabb felvétel!

http://www.youtube.com/watch?v=hzUdNbZQClE - I. rész
http://www.youtube.com/watch?v=8tC-qo6Trw0 - II. rész
http://www.youtube.com/watch?v=yKKzSbyyUbM - III. rész
http://www.youtube.com/watch?v=UVpZQVTBVpg - IV. rész
http://www.youtube.com/watch?v=YrJKdNjlQYM - V. rész