Kozma Szilárd asztrológus honlapja

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó  |   Regisztráció

Kedves Szilárd!

Azt hiszem, nem tudom eléggé megköszönni a munkáját és a törődését,
teljesen komplex és mélységi értelmezést kaptam, minden szempontból,
nagyon szépen köszönöm.
Mindegyik megérintett, de ez a legutolsó volt a legszebb és legmélyebb,
mintha csak a végére tartogatta volna a koronát.

Ebben természetesen az is szerepet játszik, hogy a transzcendens bolygókhoz
vonzódom leginkább.

Szavai rendkívül feltöltenek engem, és meg fogom érlelni magamban a hallottakat, olvasottakat.
Nagyon sok és nagyon masszív anyagot kell most feldolgoznom, elindítanom magamban.
A naplóírást még nem olvastam el, csak belenéztem, és rendkívül érdekes a téma.

Köszönöm tehát, roppantul örülök, hogy úgy döntöttem, hogy megkérem Szilárdot útmutató értelmezésre.
Nem is mondok többet, mert azt hiszem, átment a visszajelzésem lényege.

Sok örömöt, kiteljesedést és minden jót kívánok Szilárdnak és a Családnak, Violának is üdvözletem!

Deres Anita

Kedves Szilárd, Így, a szintézis végéhez érve hálásan szeretném megköszönni az elmúlt időszakban (egészen az analízistől kezdve) értem végzett kitartó, türelmes munkáját. Annak ellenére, hogy mindezidáig az asztrológia és a horoszkópok világa számomra teljesen idegen, sőt előítélettel bevont terület volt, el kell, hogy mondjam, hogy mégis rendkívül szerencsésnek tartom magam, hogy kapcsolatba kerültem Önnel és az Ön által művelt tudománnyal. Munkája eredményeként sok tekintetben fordulás következett be a belső lényemben: 
- Míg korábban az asztrológiáról és a horoszkópokról azt gondoltam, hogy az valamiféle megalapozatlan hókuszpókusz, ma már teljesen meg vagyok győződve arról, hogy az Ön által művelt asztrológia egy zárt rendszerű, összefüggésekkel átszőtt, racionális, felülről ihletett tudomány, amely nem jósol, hanem szinte tudományosan értelmezi az ember cselekedetinek legmélyebb rétegekben rejlő mozgatórugóit és a kiutat is megmutatja!
- Azt is megfigyeltem, hogy akár az analízis, akár a szintézis azonban csak akkor tud választ adni, segítséget nyújtani, ha őszintén fel merem tenni a kérdéseimet, és a problémáimmal leplezetlenül és pőrén szembe merek nézni! - Már ez is nagyon nehéz volt, ám mégsem elég, mert mit ér bárminemű megvilágító információ és értelem, ha az nem épül be az életembe! Ez a végső konklúzióm, most már rajtam áll a sor!
- Szilárd kitartóan, türelmesen, és nagy lelkesedéssel mindent megtett annak érdekében, hogy idáig eljussak! Azért, hogy képbe kerüljek saját magammal, megértsem mit miért is teszek, és rámutatott, hogy a bennem feszülő ellentmondások miben is rejlenek. Megtanított, hogy a sok kényszeres, rossz cselekedetem valójában honnan is ered és kezelhető! Nem kell, hogy ezek fogságában éljem további életem, sőt, magasabb minőségre emelhetem azt, egészen a megváltódás felé!
- Mindezt bölcsen, tapintatosan, intelligensen tette Szilárd, megelégedett pont azzal a( kevés) mennyiségű információval amennyit hajlandó voltam, most, a jelen állapotomban megosztani vele. Éles látásával, nagy élettapasztalatával nem volt gond kipótolnia a hiányzó láncszemeket, és ráéreznie, hol is vannak az elakadások, mi is a valós probléma, amit talán magam sem tudok vagy merek megfogalmazni, bevallani. Miközben én bevallani sem mertem Ő feketén – fehéren felfedte előttem! - Komoly feltáró munka folyt közöttünk, miközben sokszor meg kellett, hogy álljak és nagy levegőt vegyek, de mindig át tudtam lendülni, mert a hanganyagon elhangzottakat belengte a humor és a derű, ami nagyon – nagyon sokat segített! És az is, hogy teljesen hozzá nem értőként érthetően, logikusan felépítve kaptam meg minden kérdésemre a választ.
- Az sem volt utolsó szempont, hogy míg kiszolgáltattam magam, soha nem éreztem, hogy ezzel Szilárd visszaélt, megbántott, leértékelt volna! Ez nagyon – nagyon jól esett! Nem tudom, hogy a köszöneten kívül búcsúzásul vajon mit is lehet kívánni egy Tanítónak, aki az élet legfontosabb kérdéseiben adott útbaigazítást! Azt gondolom, talán az a legbölcsebb ha ugyanazt kívánom Szilárdnak, mint amire Ő is megtanított engem: Eltántoríthatatlanul, diadalmas küzdelmek közepette, sikeresen haladjon a megváltódás útján oda célba érve! Mostantól kezdve már nekem is ez a célom, és tudom, hogy igazi, maradandó, valós boldogságot a megváltódásomat előidéző életfeladataim beteljesítése okozhat! Minden fáradozását és tanítását megköszönve, szeretettel:
Évi

Figyelem! Fontos tudnivaló a horoszkópkészíttetés – horoszkóprendelés felől érdeklődőknek.

     Azok számára, akik komolyan fontolják a horoszkóprendelést, a horoszkóprendelési tájékoztatóban szereplő születési adatok lényegi részének (születési dátum, óra és perc, plusz a születési helység koordinátái és a szülők születési dátuma.) a kozmaszilard@gmail.com, vagy a kozmabszilard@gmail.com címeim valamelyikére való elküldése után, megadott jeligére válaszolok ... 

Tovább...

Kiegyenlítődés Törvénye 1. rész - Kozma Szilárd asztrológus

Kiegyenlítődés Törvénye 1. rész - Kozma Szilárd asztrológus

3. A HIÁNY ÉS A KIEGYENLÍTŐDÉS, VAGY A CSERE TÖRVÉNYE. „Boldogok a szellemben koldusok, mert övék a mennyek országa.” - Jézus Más nevein: Az áthatolás és a megfelelés törvénye. Az Egyetemes Áthatolás és Kiegyenlítõdés Törvénye. A Szükség és A Bõség törvénye. Vagyis: a hiány keletkezésének és a hiánynak a kielégítési – kiegyenlítési szükségének a törvénye. A szükség megszüntetése szükségének, tehát a hiány teremtési (provokáló) funkciójának és a bõség által történõ kielégítésének és kiegyenlítõdésének (kompenzációjának) a törvénye. Mindezzel együtt és mindenek fölött, A LOGOSZ TÖRVÉNYE, vagyis a Szent Szellem erejének és hatásának a Tõrvénye. Továbbá, az állandó változásnak és a változás állandóságának, a minden folyamat fölött álló és az összes folyamatot egymással kiegyenlítõ, az állandóan végbe menõ, egyetemes kiegyenlítõdés és kölcsönhatás törvénye. - Ez az a törvény, amelynek a megértése és a vele való tudatos együttélés, a törvény tudatos használata nélkül, ostoba dráma-sorozattá válik az életünk. Ennek a törvénynek a mindennapi életünkben, a mindennapi életünk során jelentkezõ, és kiegyenlített állapotokhoz vezetõ hatása megértése nélkül, valamint a megfelelõ (türelemes, megértõ) lelki és szellemi alapállás felvétele nélkül, a kiegyenlítõdési alapálláshoz való következetes ragaszkodás nélkül, értelmetlenné, zûrzavarossá: harmóniátlanná és végül is tragikussá válik az életünk. Ehhez viszont, akárcsak a vibráció törvény esetében, azt kell megértenünk, hogy a hiány-képzõdés és a bõség-kiegyenlítõdés, nem csak egy dimenzió szintjén megy végbe, hanem minden minden diomenzió szintjén, és nem csak egyetlen energetikai-információs spirituális struktúrán belül, hanem az egész egyetemes létezésen belül. A törvénynek az ember számára is könnyen követhetõ, érzékelhetõ és észlelhetõ megjelenési formáját és annak hatásmechanizmusát a Tabula Smaragdina írja le: "Ami lent van ugyanaz, mint ami fenn van, és ami fenn van ugyanaz, mint ami lent van, hogy az Egy varázslatát beteljesítsd." A földrõl az égbe száll, és az égbõl a földre vissza.” „Ez az átvitel varázslata és ennek ez a módja.” „Ez minden erõben az erõnek az ereje.” „Ha ezt megérted, elõled minden sötétség kitér.” Vagyis, a teremtésben Teremtõ és Teremtmény, az abszolút lét és az egyén, szubtilis spirituális – információi és energetikai kapcsolatok szintjén állandóan és folytonosan kiegyenlítõdési szükségben állnak egymással és a szükséget kielégítve, a cserét végrehajtva egymásba való kölcsönös áthatolással, az egyetemes kiegyenlítõdést, vagyis a megváltást végrehajtják. A Tabula Smaragdina serint, azért „hogy az Abszolút szellemnek (Az Egynek) a kettõvé válása (megnyilvánulása) okát és a célját (az áthatoláson és a kiegyenlítõdésen keresztül történõ megváltás varázslatát) beteljesítse”. Amennyiben tehát a Teremtésnek a célját és rendeltetését vesszük alapul, vagyis az egyetemes megváltás és az egyéni megváltódás szükségét, teljesen logikus, hogy az abszolút szellem folyamatosan ellátja, a rendeltetés szüksége szerint élõ embert, vagyis az anyagba inkarnálódott rész-önmagát, teremtõi energiával és életenergiával, amennyiben az is igyekszik a környezetével kiegyenlítõdni, annak az érdekében, hogy az egyén életben maradjon és a minél nagyobb mértékû (több dimenziós) kiegeynlítõdést elérje, vagyis, hogy a rendeltetését beteljesíthesse. Másrészt az embernek is folyamatos információt küld arról, hogy miket észlel, milyen benyomásai vannak a Lilith-mentes anyagi létben, a szellemi világ irányába, és végsõ soron az abszolútumhoz, ha tud errõl az információ-közvetítésrõl, ha nem. Arról tehát, hogy miket tükröz számára, az õ karmája számára az anyagi lét, amelybe mind a saját testének az un. belsõ jelzései bele tartoznak, mind az un. külsõ természeti és emberi környezete.

 

https://www.youtube.com/watch?v=6YSqjXmfL5Y