Kozma Szilárd asztrológus honlapja

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó  |   Regisztráció

Kedves Szilárd!

Azt hiszem, nem tudom eléggé megköszönni a munkáját és a törődését,
teljesen komplex és mélységi értelmezést kaptam, minden szempontból,
nagyon szépen köszönöm.
Mindegyik megérintett, de ez a legutolsó volt a legszebb és legmélyebb,
mintha csak a végére tartogatta volna a koronát.

Ebben természetesen az is szerepet játszik, hogy a transzcendens bolygókhoz
vonzódom leginkább.

Szavai rendkívül feltöltenek engem, és meg fogom érlelni magamban a hallottakat, olvasottakat.
Nagyon sok és nagyon masszív anyagot kell most feldolgoznom, elindítanom magamban.
A naplóírást még nem olvastam el, csak belenéztem, és rendkívül érdekes a téma.

Köszönöm tehát, roppantul örülök, hogy úgy döntöttem, hogy megkérem Szilárdot útmutató értelmezésre.
Nem is mondok többet, mert azt hiszem, átment a visszajelzésem lényege.

Sok örömöt, kiteljesedést és minden jót kívánok Szilárdnak és a Családnak, Violának is üdvözletem!

Deres Anita

Kedves Szilárd, Így, a szintézis végéhez érve hálásan szeretném megköszönni az elmúlt időszakban (egészen az analízistől kezdve) értem végzett kitartó, türelmes munkáját. Annak ellenére, hogy mindezidáig az asztrológia és a horoszkópok világa számomra teljesen idegen, sőt előítélettel bevont terület volt, el kell, hogy mondjam, hogy mégis rendkívül szerencsésnek tartom magam, hogy kapcsolatba kerültem Önnel és az Ön által művelt tudománnyal. Munkája eredményeként sok tekintetben fordulás következett be a belső lényemben: 
- Míg korábban az asztrológiáról és a horoszkópokról azt gondoltam, hogy az valamiféle megalapozatlan hókuszpókusz, ma már teljesen meg vagyok győződve arról, hogy az Ön által művelt asztrológia egy zárt rendszerű, összefüggésekkel átszőtt, racionális, felülről ihletett tudomány, amely nem jósol, hanem szinte tudományosan értelmezi az ember cselekedetinek legmélyebb rétegekben rejlő mozgatórugóit és a kiutat is megmutatja!
- Azt is megfigyeltem, hogy akár az analízis, akár a szintézis azonban csak akkor tud választ adni, segítséget nyújtani, ha őszintén fel merem tenni a kérdéseimet, és a problémáimmal leplezetlenül és pőrén szembe merek nézni! - Már ez is nagyon nehéz volt, ám mégsem elég, mert mit ér bárminemű megvilágító információ és értelem, ha az nem épül be az életembe! Ez a végső konklúzióm, most már rajtam áll a sor!
- Szilárd kitartóan, türelmesen, és nagy lelkesedéssel mindent megtett annak érdekében, hogy idáig eljussak! Azért, hogy képbe kerüljek saját magammal, megértsem mit miért is teszek, és rámutatott, hogy a bennem feszülő ellentmondások miben is rejlenek. Megtanított, hogy a sok kényszeres, rossz cselekedetem valójában honnan is ered és kezelhető! Nem kell, hogy ezek fogságában éljem további életem, sőt, magasabb minőségre emelhetem azt, egészen a megváltódás felé!
- Mindezt bölcsen, tapintatosan, intelligensen tette Szilárd, megelégedett pont azzal a( kevés) mennyiségű információval amennyit hajlandó voltam, most, a jelen állapotomban megosztani vele. Éles látásával, nagy élettapasztalatával nem volt gond kipótolnia a hiányzó láncszemeket, és ráéreznie, hol is vannak az elakadások, mi is a valós probléma, amit talán magam sem tudok vagy merek megfogalmazni, bevallani. Miközben én bevallani sem mertem Ő feketén – fehéren felfedte előttem! - Komoly feltáró munka folyt közöttünk, miközben sokszor meg kellett, hogy álljak és nagy levegőt vegyek, de mindig át tudtam lendülni, mert a hanganyagon elhangzottakat belengte a humor és a derű, ami nagyon – nagyon sokat segített! És az is, hogy teljesen hozzá nem értőként érthetően, logikusan felépítve kaptam meg minden kérdésemre a választ.
- Az sem volt utolsó szempont, hogy míg kiszolgáltattam magam, soha nem éreztem, hogy ezzel Szilárd visszaélt, megbántott, leértékelt volna! Ez nagyon – nagyon jól esett! Nem tudom, hogy a köszöneten kívül búcsúzásul vajon mit is lehet kívánni egy Tanítónak, aki az élet legfontosabb kérdéseiben adott útbaigazítást! Azt gondolom, talán az a legbölcsebb ha ugyanazt kívánom Szilárdnak, mint amire Ő is megtanított engem: Eltántoríthatatlanul, diadalmas küzdelmek közepette, sikeresen haladjon a megváltódás útján oda célba érve! Mostantól kezdve már nekem is ez a célom, és tudom, hogy igazi, maradandó, valós boldogságot a megváltódásomat előidéző életfeladataim beteljesítése okozhat! Minden fáradozását és tanítását megköszönve, szeretettel:
Évi

Figyelem! Fontos tudnivaló a horoszkópkészíttetés – horoszkóprendelés felől érdeklődőknek.

     Azok számára, akik komolyan fontolják a horoszkóprendelést, a horoszkóprendelési tájékoztatóban szereplő születési adatok lényegi részének (születési dátum, óra és perc, plusz a születési helység koordinátái és a szülők születési dátuma.) a kozmaszilard@gmail.com, vagy a kozmabszilard@gmail.com címeim valamelyikére való elküldése után, megadott jeligére válaszolok ... 

Tovább...

új gólyahíres sikertörténet

> 2011.11.30. 14:48 keltezéssel, Monos Gyöngyi írta:
>> Kedves Szilárd!
>> Talán már nem is emlékszik rám kb. 2006-ban email-ztünk és kaptam Öntől analitikus elemzést illetve hanganyagot a születési adataim alapján!(Monos Gyöngyi 1978.10.29. skorpió nap és assz: vízöntő) Mindenképpen el kell mondanom Önnek a boldogságomat hiszen oroszlán része volt abban, hogy az életem teljesen megváltozott. Nem tudnám megköszönni elégszer!
>> Akkoriban melankóliában szenvedtem képtelen voltam boldog lenni mindenkinek meg akartam felelni, nem mertem gyermeket vállalni és nem tudtam dönteni a kapcsolatommal kapcsolatban! A horoszkópom és a az Ön általi mágiatan tanulmányozása során gyökeresen megváltozott az életem!Bár az akkori kapcsolatom vége szakadt de szeretetben tudtunk elválni egymástól.Mára már a volt párom is nős és két kisfiú édesapja! Hála Önnek és mindenkinek akinek része volt az Önismereti útkeresésemben annyi minden történ velem, hogy könnyebb felsorolnom mint megfogalmaznom:1. Két évig csak természetes gyógymódokkal tisztító kúrákba kezdtem (pl:Bach terápia)2. leszoktam a dohányzásról. Keleti tornákat tanultam(Ci Qong, Callentix, jóga)2 évig spirituális választerápiára jártam, tibeti hangterápián vettem részt. Elvégeztem tibeti meditációs tanfolyamot valamint Tarot és számmisztikai tanfolyamra jártam és még sok más spirituális ismeretre tettem szert. Egyszóval a környezetem ámult és bámult rajtam. Az út kemény volt és sokszor nehéz de soha nem voltam ilyen jól és boldogan mint most! Egyetlen egy "jóslatot" írt nekem Szilárd és hála az égnek ez is úgy lett: Oroszlán napjegyű férfit jósolt bár tudom nem ez volt a lényeg de a véletlen úgy hozta, hogy a társam Oroszlán napjegyű 1978.08.12. A kapcsolatom csodálatos vele még így 5 év után is! A mágiatan olvasása után azonnal találkoztam vele és azóta is boldog az életünk! A legcsodálatosabb még is az ,hogy a nyáron megszületett a kislányunk Kamilla 2011.08.14-én. Sajnos faros volt és a folyó magzatvizem miatt az orvosok császármetszéssel hozták a világra.Nem engedték természetesen megszülnöm már csak azért sem mert első babám és 3 héttel előbb érkezett a vártnál.Szerettem volna természetes megszülni, már dúlám és szülésznőm orvosom is volt, jógára és szülés felkészítőre jártam de azon a vasárnapon mindenki épen üdült.Hát igen! A sors már csak ilyen! A terhességem elején sajnos hirtelen lett egy cisztám amit leműtöttek de hála az égnek ez nem befolyásolta a terhességemet jobban mondva az áldott állapotomat! A lényeg, hogy szerencsésen alakult és a sorom Isten kezében van!Én fejet hajtok neki és elfogadom a dolgokat úgy ahogy vannak! Naponta hálát adok az égnek,hogy az életem milyen szépen alakult! Minden nap imával kezdem a napot mert tudom az angyalok vigyáznak rám! jövőben felfogom keresni a kislányom analitikus elemzése miatt hiszen már tudom, hogy ha eljön az idő ezzel tudok majd a legtöbbet segíteni neki, már ha majd igényli azt!
>> Szilárd, KÖSZÖNÖM Önnek! Legyen Áldott! Kívánok nagyon sok egészséget és boldogságot az új kapcsolatához és a kislányaihoz!
>> Mély tisztelettel: Monos Gyöngyi
>





> -- Eredeti üzenet --
> Feladó: Kozma Szilárd
> Címzett: Monos Gyöngyi
> Elküldve: 2011. november 30. 16:20
> Tárgy : Re: Köszönő levél
>
>
> Kedves Gyöngyi!
>
> A Névre emlékszem, csak a problémára nem. Mindenképpen köszönöm a köszönetét, mivel, ami óta a Bak Sárkányfejem által jelzett bölcs szellemi állapotba-jutáshoz szükséges mesteri alapállás felvétele érdekében pofozgatnak a sors-erők, erősen rám férnek a pozitív visszajelzések. Látnom kell és ilyenkor látni tudom, hogy a munkám és a tanításom jók, és csak arról van szó, amikor a Csíkszeredai polgármesteri hivatal halmozott és már - már rossz indulatból elkövetettnek tűnő hibáit kell el viselnem, hogy minőségileg még több igényt támasztanak velem szemben "oda fentről".
> Nagy szerencse, hogy tudom, miről van szó...
>
>
> Barátsággal: Szilárd
>

2011.12.01. 7:29 keltezéssel, Monos Gyöngyi írta:
> Kedves Szilárd!
> Nem is csodálom, hogy nem emlékszik a problémára (az akkori párom Külföldön volt katona, én pénzügyőr vagyok, és nem tudtam eldönteni hogy vele maradjak vagy egyedül más munkát vállaljak,) talán nem is lehet és tilos is mások feladatait megjegyezni évekig.Egy biztos!!Akkor az Ön emailjai tartották bennem a lelket és mára a tanításai által egy kiegyensúlyozott békés életet tudok élni ami eddig nem sikerült soha!Az, hogy végre mertem vállalni az édesanya szerepet és meg is ajándékozott az ég gyermekkel ez maga a mennyország! Megtanultam, hogy az élet mesés perceit élni kell, a múlt az múlt, hálásnak lenni, elfogadni a dolgokat úgy ahogy vannak hiszen az utunkat mi választottuk és hogy az akadályok és kudarcok vagy konfliktusok mindig új feladatokat rejtenek magukban!Bár megvallom van, hogy napokig kell meditálnom, hogy újra pozitív maradhassak egy-egy helyzetben de bármilyen tanításokat is kapunk még az élettől és bárhogyan is reagálnak rá a környezetünkben élő emberek mi már nyertünk kedves Szilárd! Valóban szerencse, hogy tudjuk miről van szó...
> Kívánok nagyon sok erőt és kitartást ehhez a nem mindennapi bölcs munkához amit Ön évek óta kitartóan vállalt magára!
> Maradok barátsággal és mély tisztelettel: Monos Gyöngyi


Kedves Gyöngyi!

Most már emlékszem! Nohát, ez tényleg szenzációs, hogy ön ennyire meg tudott fordulni! Nagyon, nagyon örvendek és szívből gratulálok! Ez aztán eredmény! Ilyenkor tényleg boldog vagyok azért, hogy asztrológus lehetek. Mert hát persze, a honorárium is kell a család fenntartásához, de az ilyen visszajelzések, mint az öné is, számomra az igazi "fizetségek". Nagyon köszönöm tehát, hogy ezeket a jó híreket megosztotta velem. Ha nincs ellenére tehát, és gondolom, ezek szerint ön már bőven túl van a "kezdők" szemérmeskedésén, amiatti titkolózási reflexeken, ezeket a leveleket fel teszem az Aasztrologoszra és a honlapjaimra is. - Ha mégis zavarná a nyilvánosság, kérem szépen, szóljon.

Barátsággal: Szilárd

2011.12.01. 9:26 keltezéssel, Monos Gyöngyi írta:
> Kedves Szilárd!
> Egyáltalán nem zavar a nyilvánosság!Sőt! Talán elfelejtettem írni, hogy kérném is, hogy tegye fel a honlapjára!Ez voltam és ez lettem!!Nincs mit szégyenkezni és nincs kinek megfelelnem már!Ha csak ennyivel is hozzá tudok járulni, mások életének javításához,ahhoz hogy soha ne adják fel akkor már megérte!Bár most már tudom, hogy csak az tud megváltozni aki meg is akar! A környezetemben továbbra is ajánlani és fogom az Ön honlapját! Hát mit ne mondjak a munkahelyemtől kezdve, a szüleimig a párkapcsolataimon át rengeteg konfliktuson és csodálatos beszélgetéseket keresztül jutottam el oda hogy most azt mondhatom, életem csúcspontján vagyok! Talán a mai korban a legnehezebb pozitívnak maradni és örülni egy-egy érintésnek, mosolynak, apró dolgoknak!
> Egyébként  2008.10.22-én Keresztanya lettem és a Keresztlányom édesapja is Csíkszeredai születésű!
> Annyi mindent tudnék beszélni az elmúlt öt éves utamról,hogy az előtte lévő éveim tévelygései(az Ön szavaival élve)már -már nevetségesek hiszen mennyire logikusan és egyszerűen lehetett volna megoldanom azokat!
> Még egyszer köszönöm és legyen Áldott Kedves Szilárd!!!Kitudja?Lehet, hogy egyszer találkozunk!!! Jó lenne!!
> Barátsággal: Gyöngyi